Bloggerként a piacon

Sajtóközleményem van, azonnal közlöm.

2010-ben megfogalmazott célom a bloggerként történő professzionális elhelyezkedés, céges működés és diverzifikáció. A mai napon új horizontok felé pillantok, és örömmel jelentem be, hogy a Henkel Magyarország Kft online szaktanácsadója és bloggere lettem. (Igen, jól látjátok, ennek a Barcelona Experience a tárgyalási folyamatnak, egymás próbálgatásának volt az előzménye, vagy ha úgy tetszik, jutalma, ahol olyan emberekkel kezelhettem, mint Antonio Banderas.)

A mai naptól kezdődően tehát újra visszakerül a támogatói logó a fejlécbe, és visszajön pixel baby Mario is. A Henkel Magyarországnak mindenesetre köszönöm az irántam megfogalmazott tápláló (!) bizalmat és azt, hogy támogatja blogomat, a Plastik médiát. Namasté.

A Henkel márkáival (Right Guard, Loctite, Schwarzkopf) és velem kapcsolatos promóciókról, aktivitásokról és egyéb folyamatokról a továbbiakban be fogok számolni a Plastikon is, hiszen ez a blog arról szól és mindig arról fog szólni, ami engem aktuálisan érdekel, vagy velem történik — innen indultunk el ugyanis 2001-ben, csak akkor még az Indexnél dolgoztam.

Elsőként hadd hívjam fel a figyelmet arra, hogy most hétvégén lesz Talmácsi Gábor csehországi futama, ahol a Henkel Magyarország az egyedüli főtámogató, illetve pont a mai napon (véletlen) jelentették be, hogy bejött második szponzorként a Hungrana (etanol gyártó cég). A Facebook oldalon mindenféle nyereményeket sorsolunk majd ki, a főnyeremény egy VIP kiutazás a futamra paddock belépővel (ilyenen voltam én is Barcában), csak be kell lájkolni az oldalt és a követőszám függvényében “nyílnak ki” újabb tier nyeremények. Akit érdekel a motorsport, vagy szívesen nyerne valami Talmácsit, nézze meg.

Végül, de nem utolsó sorban egy mini interjút mutatunk be Talmácsi Gáborral:


Nem jelenik meg a videó? iPhone / iPad verzió

129 Responses to “Bloggerként a piacon”

  1. Gravatar Icon 0 Pepinke

    Gratulálok!
    Egyébként pedig: “Henkel, nem kell” :D :D:D

    http://www.youtube.com/watch?v=kVK65S4HgeI

  2. Gravatar Icon 1 angelday

    Na remélem nem kell kimoderálnom majd a kommented második hülye részét. :)

  3. Gravatar Icon 2 vargatom

    Rossz ötlet. Nem fogom abbafejezni a plastik olvasását, ha már egyszer szinte a kezdetektől látogatom – de a gyakoriság vissza fog esni, ha sok lesz a reklám. Az engem valahogy taszít, a tévéről is leszoktam már miatta, nemtom itt mi lesz a hatása.

    Megértem az indokaidat, de ez a plastik meg a Henkel féle plastik nem lehet ugyanaz…

  4. Gravatar Icon 3 angelday

    vargatom, ezek szerint ismersz már régóta. Olyannak ismertél meg, aki a kedvenc homokozóját teleszarja galacsinokkal? Nem. Olyannak ismertél meg, aki boldogulni próbál szemétháborúban.

  5. Gravatar Icon 4 turista

    Most akkor ez azt jelenti, hogy a Henkel (Right Guard) kvázi átvette a Mol helyét Talmácsi és a csapat szponzorációját tekintve is? Vagy nem adnak több pénzt, mint eddig, csak ők maradtak a legnagyobb támogatók?

  6. Gravatar Icon 5 angelday

    Nem, a Right Guard már régóta főszponzora, a MOL helyett jött be az etanolos cég, a Hungrana. (Más kérdés, hogy az RG engem is szponzorál.)

  7. Gravatar Icon 6 Xero

    A Hungrana vette át a Mol szerepét! Ez nagyon dicséretes, mert a lehúzó bandát, egy olcsóbb és környezetbarátabb terméket forgalmazó cég helyettesíti!
    E85 for prezident!
    Ja és persze grat az új pozícióhoz! :)

  8. Gravatar Icon 7 gergoke

    Nekem is a Henkelről a Dallas paródia ugrott be egyből. Ez már csak ilyen. :P

  9. Gravatar Icon 8 gergoke

    @xero Azért az E85 pont ugyanúgy nem alternatíva a jövőre nézve, mint ahogy a hibrid autó sem az. Maradjunk annyiban hogy ezek papíron zöldek csak.

    A bioetanol káros hatásairól (esőerdők kivágása a termelése miatt, csökkenő élelmiszer termelés, túlzott vízfelhasználás, valamint hogy több energia kell az előállításához mint amennyit nyerhetsz belőle) kicsit bővebben itt olvashatsz: http://www.vedegylet.hu/ve2/index.php?page=news&news_id=843

  10. Gravatar Icon 9 Customi

    Right Guard? …helyett Adidas golyós, szerintem (szinte amióta a piacon van, azt használom).

    Ugyanakkor átérzem, hogy a támogatás fontos dolog, és hogy standard pógári fizetésből mellékkereset (szigorúan csakis legális!) nélkül nem lehet megélni, pláne ebben a korban… lakástörlesztés, kocsitörlesztés (a cégesed meg-e van még), gyerek is kéne, hogy nőjön a család nagyra (szépen lassan), ez pedig így együtt nem megy, ezek nélkül meg… hát, szóval érted. Na és persze finanszírozni kell a kalandokat, eseményeket, mert – mint felelős blogger – tolni kell belőlük a kontentot, nincs mese.

    Szóval, gratula, és bár a Henkel termékeiről az a véleményem mint sokaknak másoknak (ezt mindenki értse úgy, ahogy akarja), ha pénzt tolnak bele, már megérte.

    A MOL meg a támogatási rendszerével kapja be – biztos kellett a pénz valami narancsszínű feltörekvő sportolónak. Azért is hajrá Talma!

  11. Gravatar Icon 10 angelday

    Talma sajtótájékoztatóján én is elolvastam a Hungrana írását, megtudtam, hogy ez 85%-ban kukoricából kinyert alkohol, 15% benzin. Kukorica földekre szükség van, ami a kőolajjal ellentétben “megújuló” abban az értelemben, hogy újra beveted a földet, megint terem. Hatásfokban nem vagyok biztos, én igazi megújuló energiaforrásban, mint pl nap vagy szélenergia látnám az endlösungot. Ez amolyan 1.85-ös verziószám.

  12. Gravatar Icon 11 RustyRush

    Wow! Gratulálok én is! Nem maradtál sokáig “Márió” nélkül! :)

  13. Gravatar Icon 12 d

    down the road

  14. Gravatar Icon 13 Balazs

    Egyebkent mi a banatot csinal egy online szaktanacsado? :)

  15. Gravatar Icon 14 Barnabas

    Respekt es nagy gratula!

  16. Gravatar Icon 15 Dob

    Nekem is a “Henkel nem kell” jutott eszembe róla. Igaz a boltban is ha elmegyek a termékek elött.
    Javaslom neked Józsi, hogy első ténykedésedként mosd tisztára ezt az internetes mémet.

  17. Gravatar Icon 16 daigoro

    Józsi, részemről is grat, egyben kíváncsian várom, hogy mi fog történni. Valahogy profilidegennek érzem tőled a Henkelt, mert a Henkel és termékei mögött nincs olyan felvállalható ügy, mint pl. a Nike és a futás (és még azt sem a plastikon nyomod). Nem látom az Ügyet, amiért közszolgálati bloggerként pc kiállni. Márpedig Ügy nélkül kurva nehéz lesz nem reklámposztokat írni. Bízom benne, hogy meg tudod oldani tartalmilag, és a „nem szarok magam alá” elv nem kényszerít havi 2 poszt alá a Henkel-megjelenésekkel, ami feltételezem gyorsan a megbízás elvesztéséhez vezetne.

  18. Gravatar Icon 17 speed

    kurva jól tolod Józsi, grat :) amugy meg sztem semmi baj nincs a Henkellel, egy szot sem szolnek ha engem is tamogatna :D

  19. Gravatar Icon 18 angelday

    daigoro: “kíváncsian várom, hogy mi fog történni”

    Semmi nem fog történni ahhoz képest, mint ahogy most működünk. Továbbra is a minőségi kontent tolás a mantrám, de aki nem hiszi ezt el, az eddig se olvasott.

  20. Gravatar Icon 19 EdBoyWW

    józsi: a right guard annyit máris elért, hogy innentől észre fogom venni a polcon.

  21. Gravatar Icon 20 TBS

    Grat. :) Loctite rlz.

  22. Gravatar Icon 21 Dr. Szöszi

    Gratulalok. Ha nem titok: hatarozott ideju az egyuttmukodesetek? Kizarolagosan elkotelezted magad felejuk vagy beugorhat mas hirdeto is?

  23. Gravatar Icon 22 angelday

    Határozott idejű, aztán majd meglátjuk.

  24. Gravatar Icon 23 daigoro

    Én eddig is olvastalak, és el is hiszem. Nem is a kontentet féltem, hanem a Henkelt (hogy meddig tudod megtartani) :)

  25. Gravatar Icon 24 zimmith

    A biomasszán alapuló energia előállítás igen is jó. Emiatt erdőt irtani felesleges, valamint értékes táplálékot sem szabad erre áldozni, elég például a szerves hulladékból amiből jó sok keletkezik (almacsutka, romlott ételmaradék,stb) metánt előállítani. Ezáltal kevesebb szemét keletkezik. Az előállításhoz kell energia, de az viszont előállítható egyéb megújuló forrásokból.
    A folyamat végén kapott metán elégetésekor csak olyan szén-monoxid szabadul fel, ami eredetileg a levegőből származik, ezáltal egyfajta egyensúly jön létre.

  26. Gravatar Icon 25 Zoli

    Valahogy nekem mindig az érzésem hogy Józsit nem is igazán érdekli a riportalany és/vagy lenézi. Baromi flegmának tűnik a riporter, “mondjad csak hülye én is úgyis jobban tudom” érzésem van.
    A blogbejegyzésekre is igaz, túl elméleti, nagyok okosat mondónak akar látszani.

    A Henkel támogatást ha nem lett volna osztálytársad/haverod az Ottó akkor is megkaptda volna?

    De azért remélem no hard feelings…

  27. Gravatar Icon 26 angelday

    “A Henkel támogatást ha nem lett volna osztálytársad/haverod az Ottó akkor is megkaptda volna?”

    Igen.

  28. Gravatar Icon 27 Zoli

    Mire alapozod ezt a határozott kijelentést?

  29. Gravatar Icon 28 nehaiu

    Én csak arra vagyok kíváncsi, hogy az ilyesmi hogy történik. Egyszerűen megkeresnek és elkezdtek tárgyalni a dologról, vagy esetleg neked kellett nyomulni és szponzort kerestni? Főleg azért érdekel, mert a blog profiljától relatív távol áll a Henkel, ezért nem tudom nekik miért pont ez a blog a legjobb. Félre ne érts, csak teszem azt ha egy Apple cuccokat árusító üzlet lenne a szponzorod, az sokkal világosabb lenne.

    Hajrá!

  30. Gravatar Icon 29 angelday

    Rendben, ha gondoljátok:

    1. az Apple-lel is tárgyaltam már, őket ez a dolog nem érdekli, ráadásul rájöttem, hogy engem sem érdekel

    2. sok céggel vagyok folyamatos tárgyalásban, tegnap is tárgyaltam valakivel, nagy céggel (Twitterről ki tudjátok nyomozni, hol voltam, nem árulom el)

    3. kibaszott sok munka egy ilyet összehozni, aki nem hiszi, próbálja meg (gyerünk Zolikám, próbáld csak meg)

    4. Ugyanúgy, ahogy a Fotexnetnél, a Henkelnél is el kellett adnom magam. Tudom, hogy ezt nehéz elhinni, ezért meg sem próbálom ennél jobban megmagyarázni, de könyvet tudnék írni az élményeimről.

    5. Úgy vélem, hogy a termék, amit előállítok van annyira jó, hogy össze tudok ilyeneket hozni. Egyelőre ezt az utat járom.

  31. Gravatar Icon 30 nehaiu

    Ez gyors volt, köszi. Korrekt.

    Igazából rám nagyon nincs hatással különösebben egy reklám sem, sosem vettem meg még valamit azért mert reklámban láttam, és felfigyeltem rá. Persze az gyakran megesik, hogy reklámon keresztül ismerek meg valamit, de hogy amiatt vásárolnék egy terméket, az még nem fordult elő.

    Nyilván ez a blog kategória más tészta, és tök jó, hogy van aki támogat – ez a munka gyümölcse, ugye -, de én (!) ettől függetlenül nem fogok több Henkel terméket vásárolni mint eddig. De ehhez ők értenek jobban.

  32. Gravatar Icon 31 Zoli

    Józsi, elhiszem hogy van mögötte effort. És tiszteletben tartom hogy ez a saját blogod, azt írsz amit jónak látsz, ha nem tetszik valakinek nem kell olvasni. Többször megfogadtam már hogy nem fogom látogatni az oldalt, de aztán mindig visszatértem, mivel néha van hasznos infó is itt. A stílus az ami zavar kicsit, az ellentmondást nem tűrő, kinyilatkoztatásaid, ezek számomra nagy mértékben rontják az oldal komolyságát.

    A kritikától nem megsértődni kell, hanem tanulni belőle, lehet hogy neked is hasznodra válik egyszer…

  33. Gravatar Icon 32 nehaiu

    Egyébként a blog.hu címlapján való megjelenés relatíve mennyi plusz forgalmat generál? Néha szoktam nézni, és van hogy akár három posztod is kint van a címlapon, ami azért gondolom eredményez pár átkattintást.

    Sajnos egy mezei bloggernek a nulláról indulva ma eléggé kell kapaszkodnia, hogy – a példánál maradva – kikerüljön a blog.hu főoldalára.

  34. Gravatar Icon 33 ekkerjoz

    Másfél éve törődünk egy bioetanol projekttel, nincs más választás, csak ez a fajta megújuló energia.
    Napkollektor, szélerőmű elvileg környezetkímélőbb, de csak mikor már kész van, a létesítmények, műtárgyak előállítása, az energia továbbítása viszont elég környezetterhelő.
    Két kg kukoricából minimális terheléssel elő lehet állítani egy liter iható viszkit, vagy egyharmad liter üzemanyagot. Gyakorlatilag nem igényel más infrastruktúrát, mint a kőolajfeldolgozás, sőt.
    Zsozef, dolgozz a Hungrana cégnek is.

  35. Gravatar Icon 34 angelday

    Zoli: “A kritikától nem megsértődni kell, hanem tanulni belőle”

    Én ugyan nem sértődtem meg. Te?

    “Többször megfogadtam már hogy nem fogom látogatni az oldalt, de aztán mindig visszatértem, mivel néha van hasznos infó is itt.”

    Néha.

    nehaiu: “a blog.hu címlapján való megjelenés relatíve mennyi plusz forgalmat generál?”

    Erre könnyű válaszolnom, mert semennyit. Soha nem raktak még ki. Ja, de, egyszer, amikor indult a dolog Szily kirakott kb 15 percre, aztán gondolom Sixx levette. Egyetlen dolog van, ami gondolom zéró kattintást eredményez (legalábbis GA statban nem látszik), mégpedig beraktak a blog.hu Szuperfeed nevű dobozba. Látta már valaki?

    Én abszolút mezei blogger vagyok, 2001 óta csinálom, amit csinálok, kibaszottul saját erőmből értem el mindent. Sokan szokták kérdezni, hogy mi a titok: 9 KIBASZOTT ÉV A TITKA ÉS EZZEL KELEK EZZEL FEKSZEM BASZKI.

  36. Gravatar Icon 35 angelday

    Sőt, a jövő generációinak üzenem: képes vagy kontentot tolni?

    Általában azt látom, hogy még a tehetséges emberek is elkezdik, aztán bazmeg néhány poszt után kikomolytalanodnak a témából — na erre mondom, hogy bazmeg csinálni kell. Mindig.

  37. Gravatar Icon 36 zsolo

    Gratulálok!

    “3. kibaszott sok munka egy ilyet összehozni, aki nem hiszi, próbálja meg”
    Lájk :)

  38. Gravatar Icon 37 BCS

    csak kár hogy hatalmas erdőket vágnak majd ki az üzemanyag miatt, mert ugyebár kell a hely a még több ültetvénynek

  39. Gravatar Icon 38 nehaiu

    “Soha nem raktak még ki. Ja, de, egyszer, amikor indult a dolog Szily kirakott kb 15 percre, aztán gondolom Sixx levette.”

    Ja, mert ez a poszt sincs kint, mi? :D

  40. Gravatar Icon 39 angelday

    Miért, kinn van? Nincs kinn.

  41. Gravatar Icon 40 nehaiu

    Dehogynem. Közélet box, a bal oldalon. Mindig ott van kinn, szinte az összes posztod. :D

  42. Gravatar Icon 41 angelday

    Ja, igen, a Szuperfeed doboz. Erre írtam ezt: “Egyetlen dolog van, ami gondolom zéró kattintást eredményez (legalábbis GA statban nem látszik), mégpedig beraktak a blog.hu Szuperfeed nevű dobozba. Látta már valaki?”

    Komoly forgalmat egyetlen dolog generál: ha kiraknak az Index címlap jobb hasábjába. Ez kreatív címadással több ezer kattintást eredményez.

  43. Gravatar Icon 42 zsombi.com

    Sziasztok,

    én nagyon szeretem Magyarországon a: “rám nem hatnak a reklámok, én még sosem vásároltam terméket reklám alapján” mémet. Merthogy ez minden szponzori szerződésnél, és minden fókuszcsoportos interjún előkerült.

    Ezektől az emberektől én mindig a következőt kérdezem: Milyen márkájú fogkrémet használsz, babám? És miért pont azt vetted le a polcról? A fogkrém ugyanis az a termék, melynél a rövid távú termékdifferenciálás nulla, vagy majdnem nulla (egy kicsit más az íze mindegyiknek, de minden márkától megtalálod ugyanazokat az ízeket). A hosszú távú termékdifferenciálásról (hogy az egyik jobban hat a fogszúvasodás ellen, ha évekig azt használod) élő ember önmagában nem tud meggyőződni.

    Így sajnos fogkrémet mindenki 3 dolog alapján választ: 1, látta a reklámját 2, úgy gondolja, ez egy menő brand, és ő is menő akar lenni (nem tudatosan), és egyszerűen azt veszi le a polcról – és ez végső soron azért van, mert hiszi hogy menő brand, tehát valamikor érte egy marketing impulzus.
    A harmadik elhanyagolhatóan kis csoport az, akik barátaik vagy fogorvosuk javaslatára vesznek egy márkát. Csakhogy a barátok és fogorvosok a fenti kettő alapján döntenek :)

    Így mindenkinek azt javaslom, mielőtt azt mondja: rám nem hatnak a reklámok, hogy menjen ki a fürdőszobába, és nézze meg a fogkrémja márkáját. Ha egy ismert brand, akkor tegye fel magának a “miért” mondatot, és rá fog jönni, hogy kár leírni a “nemhatnak” mondatot.

    Na jöhet a fikázás :)

    Józsinak meg gratula, hajrá és csak így tovább!
    Ja és nem a Henkelnél dolgozom, de mint talán érezhető, marketing is my religion (and job as well) :)

  44. Gravatar Icon 43 Pepinke

    A biomassza azért kétes értékű, mert ugyan a természetes hulladék újrahasznosítása, de a végeredményét mindenképpen elégetik és ezzel ugyanúgy a levegőbe kerül a káros szén-dioxid/monoxid, amiből a második az, ami különösen kártékony.
    Véleményem szerint nem csak az energia felhasználását kell zöldé tenni (pl. elektromos, hidrogén, napenergiát használó gépek), hanem az energia előállításáét is.

  45. Gravatar Icon 44 BCS

    “4. Ugyanúgy, ahogy a Fotexnetnél, a Henkelnél is el kellett adnom magam. Tudom, hogy ezt nehéz elhinni, ezért meg sem próbálom ennél jobban megmagyarázni, de könyvet tudnék írni az élményeimről.”
    Pedig pont ez a rész érdekes az egészben, mármint hogy hogyan tudtad eladni magad?

  46. Gravatar Icon 45 nehaiu

    Józsi, hidd el ez nem a superfeed doboz! Nézd már meg, van a Superfeed doboz ami két hasábnyi szélességű. Ez alatt van a többi hasáb, ahogy a Közélet nevű is. Abban mennek folyamatosan a plastik media posztok.

  47. Gravatar Icon 46 nehaiu

    zsombi.com – Az én fogkrémemet a bátyám ajánlotta, aki szájsebész. Hidd el, ő nem a reklámok alapján dönt, én pedig hiszek a diplomájának (nem hazai, még mielőtt valaki nekemtámad, hogy a diploma ma már semmi).

    Szóval engedd meg, hogy hadd tudjam én, hogy mennyire hatnak rám a reklámok. Köszönöm.

  48. Gravatar Icon 47 zoli vagyok

    Szerintem meg kibaszottul úttörő vagy, és én szeretném (önző érdekből is, igen), hogy a nagy cégek vegyék komolyan a bloggereket (akik erre alkalmasak), és tolják át az origót a postaládából egyenesen a kukába kerülő szórólapok meg hideg hívások oldaláról a webkettő felé.

    A mininterjúról meg annyit, hogy én nem vagyok egy Talmácsi-rajongó, így direkt jó nézni, ahogy a “riporter” küzd, hogy el ne röhögje magát az abszurd helyzettől, hogy most a plastik mediának is felmondják a kötelezőt :)

    (a fenti, másik Zoli csak névrokon, nem én)

  49. Gravatar Icon 48 Ger

    Gratulálok a sikeres megegyezéshez! A pénznek nincs szaga, úgyhogy nem értem, miért kell ezek után a dezodor.
    A Henkel Magyarországon ipari anyagokat is forgalmaz, úgyhogy ha ügyes vagy, akkor elektronikai gyárakba is el tudsz jutni, megnézni azt, hogyan gyártják az iPhone konkurenciát. Biztos érdekesebben írnál róla, mint MCs.

  50. Gravatar Icon 49 Lajos

    Én konkrétan olyan fogkrémet használok, amiről egyszer egy blogban olvastam. Kipróbáltam, nekem is tetszett, azóta kitartok mellette. Persze, ha nem felelne meg az igényeimnek, akkor nem használnám, de ha nincs az a bizonyos blogbejegyzés, akkor ki sem próbálom.

  51. Gravatar Icon 50 Zoli

    Nem akartam írni, de ez mindent visz: “2001 óta csinálom, amit csinálok, kibaszottul saját erőmből értem el mindent”
    Ember, ha nem lennének az indexes haverjaid tudod hol lennél? Megmondom: sehol. Hiába ír valaki tök jót, ha nem kap ingyenreklámot a legnagyobb netes portálon, soha nem fog kitörni, akármilyen jókat is ír!

    Legalább magadhoz legyél őszinte és ne ámítsd magad habos babos illúziókkal. Nálad sokkal értékesebb emberek is csak vergődnek, mert nem adatott nekik olyan háttér mint amivel te élsz.

    Komolyan ezen az egy dolgon bírok kurvára kiakadni amikor rich my apuci anyuci emberkék vergődnek hogy ők mindent saját erőböl értek el. Hát egy lóf@szt! Ha nem tolják a segged alá akkor az apple meg nintendo szarok helyett a villanyszámlán aggódnál kisbarátom, vedd már észre magad!!!!

    Komolyan ez már arcpirító hogy a kőkemény tényeket is hogy vagy képes illúzionista módon magyarázni…

  52. Gravatar Icon 51 zsombi.com

    Marketing = a termék piacra vitelének, a fogyasztóhoz való eljuttatásának módszere.
    Az, hogy ez tv reklámmal, egy szájsebész meggyőzésével, vagy egy bloggeren keresztül történik, az eredmény szempontjából édesmindegy.

    Egy fogkrém hosszú távú hatását élő ember nem tudja tesztelni, tehát hinnie kell valakinek. Az a valaki is hisz valakinek. A sor elején pedig ott áll a marketinges, aki (jobb esetben a termék fejlesztőjével) eldönti milyen előnyöket milyen csatornákon át fogalmaz meg a felhasználói célcsoportnak.

    A többi már idő kérdése.
    de természetsen mindenki azt hisz amit akar.
    És tudom, hogy mindenkire hat a reklám, de pont rátok nem :)

  53. Gravatar Icon 52 Ger

    @zsombi.com: az egész marketing leckét fel akarod mondani?

  54. Gravatar Icon 53 vS

    rock it! (ha nagyon nem prostituálódsz el, nem lesz ezzel semmi baj)

  55. Gravatar Icon 54 nehaiu

    zsombi.com – Az is lehet, hogy a szájsebész ért a szakmájához. Sőt, ha megmondanám milyen fogkrémet használok, gyorsan rá kellene gugliznod, hogy kiderítsd, valóban van-e ilyen. Úgyhogy kérlek szépen ne gyere már nekem ezzel a sületlenséggel.

    Részemről itt vége az offnak.

  56. Gravatar Icon 55 StavrosMenace

    vettek 3000+ readert

  57. Gravatar Icon 56 Kétszeri Csaba

    Rightguard és Loctite reklámra jó választás vagy, a Schwartzkopfra még kicsit növeszteni kellene.

  58. Gravatar Icon 57 TBS

    zsombi.com: Meridol és Pronamel a fogkrém, Listerine szájvíz. Előbbieket hosszú évek tapasztalatai alapján, mindenféle kerülő után, utóbbit pedig Dr. L. Linda gyógyszerész tanácsa alapján, szintén 1+ éve: meggyőzött.

    Tévém nincs, rádiót nem hallgatok, utcai reklámok láttán lesütöm a szemem és a cipőm orrát nézem pár percig. Tájékozódni a plastik.hu, a hup.hu és a hírfelhőm alapján szoktam, tudatos fogyasztónak vélem magam – ma sem ettem még…

    Loctite rlz! Évek óta. Ott is a tapasztalat. :D

  59. Gravatar Icon 58 ekkerjoz

    @zoli 9:48 am

    Hát ja, a kontent sikeres taszigálása ilyen, kellenek a szülők hozzá, haverok pláne, más szinte nem is megy bele.
    Én is próbáltam blogolni, de nehezen ment, pedig még indexes spanok is nyomtak, de hát a szüleim csóró nyugdíjasok, érted.
    Szar ügy.

  60. Gravatar Icon 59 lAce

    @Zoli: És te ki vagy?

    Nem védeni akarom AD-t, de eddig nekem nem az jön le, hogy lépten nyomon “a winklerékbe” vagy UP-ba dörgölődzik, hogy publicitást kapjon itt vagy ott. Igen, megemlíti őket, ha a témába vágnak, illetve valami szocializáció kapcsán előjönnek. De most akkor égesse fel a hidakat? Vagy inkább ne postoljon érdekeset, mert “az az indexesek hátán való kapaszkodás lenne”?
    Volt AD-nek egy időszaka, amikor nem olvastam a plastikot, mert lépten nyomon OS/Apple hittérítés volt, de amikor átcsapott az OS dolog ésszel érvelésbe, újból megkedveltem. A másik meg a különböző insider szemlélet, amit az elmúlt pár évben produkál. Nem ilyen bújtatott reklám, amit külföldön tolnak a “lefizetett” bloggerek termékpromó címén, hanem nyíltan, “ezúttal ezzel a fajta marketinggel próbálkozok, most ez a meló jött össze, ennyi áll a háttérben” felütéssel. A másik meg, hogy megpróbál hírességeket, meg celebeket saját élmény alapján emberközeliként bemutatni. Hihető és érdekes. Ennyi.
    Ha meg nem jött volna be az élet “ennyire” (ügyebár ez is nézőpont kérdése) AD-nak, akkor bizonyára pl. a villanyszámláról, vagy lakáskeresésről és egyebekről szólna a blog, hasonló stílusban (És akkor itt egy nagy respect zolivagyok.blog.hu-nak :) )
    Azt is elfelejted, hogy AD abban az időben kezdett el bloggolni – és bloggol kisebb megszakításokkal -, amikor a magyar közönség még azt se tudta, hogy eszik vagy iszák a webnaplókat. A publicitás egy része még abból származik. Mellesleg az index jobboldali hasábja eléggé sok blogot tol be a köztudatba, annyi, hogy jó kontentot kell tolni (a plastikot ott nem nagyon láttam linkelve, legutoljára talán a calzedoniás cikkére trackback-eltek).

    Visszatérve a nyitó kérdésre, megmondom ki vagy: Jelen pillanatban egy troll vagy, akiből csak dől az irígykedő fröcsögés. Nem ismerlek, de TE letettél-e bármit az asztalra?

    Hogy ON is legyek:
    AD: Azt írod, hogy egy könyvet megtölthetnél ezzel a témával. WTB!

  61. Gravatar Icon 60 Kaja

    @angel Azért a 9 évben néha voltak egész hosszú szünetek is, ha jól emléxem

  62. Gravatar Icon 61 M

    Eddig abban a hitben éltem, hogy a Right Guard egy biztonsági cég.

  63. Gravatar Icon 62 mrfeher

    @lAce: Szerintem is egy troll a csávó és még szánalmas is…

    Zoli, van már fekete egyenruhád?

  64. Gravatar Icon 63 sz

    @nehaiu: ezek után igazán leírhatnád, engem érdekelne. Mondjuk tükörírással, hogy akit annyira nagyon nem érdekel, arra ne hassék ez a kis reklám :)

  65. Gravatar Icon 64 sixx

    best_of_show.pngNa, akkor az okoskodó kisebbségnek itt a blog.hu hivatalos álláspontja. Az index.hu blogketrecének szerkesztője vagyok, a blog.hu egyik főmunkatársa. A címlapi blogketrecbe a Plastik egyszer került ki, egy lelkes kolléga jóvoltából, 15 percnyi karriert követően azonnal leszedtük, mivel oda CSAK blog.hu-s tartalom kerülhet ki. A szuperfeedben természetesen szerepel a blog, mivel az a magyar blogszcéna gyűjtőfeedje, a nagy olvasztótégely, amiben freeblogos és blogteres blogok is helyet kapnak, már amelyiket érdekesnek tartjuk mi, vagy az oda ajánló bloggerek. Oszt akkor innentől nem kellene faszságokat kommentelni.
    Disclaimer: Angelday-t egyszer láttam életemben, az Első Magyar Bloggertalálkozón, ahol nyolc szót váltottunk, se kutyám, se macskám, csek egy bloggerkolléga, akinek az írásait szeretem. És mégsem pakolom ki a ketrecbe. Mer nem lehet.

  66. Gravatar Icon 65 angelday

    (meg akartam különböztetni sixx “hivatalos” kommentjét, ezért sárga!)

  67. Gravatar Icon 66 jplush

    Faszasag, gratulalok es szard le a sok irigy pocst. Az irigy, onerobol tehetetlen, rosszindulatu f@szoknak mindig van valami teoriajuk, hogy a sikeresebbek hogyan csaltak, mivel trukkoztek, stb. Nem mas sikeren sargulni, hanem a sajaton kellene dolgozni apukaim.
    Videos interjun szerintem is lehetne meg finomitani. A stilus tenyleg kicsit flegmas, mar csak az is ahogy nezel ill ahogy nem nezel Talmara. Szerintem a jo riporterek nem a kameranak erdeklodnek, hanem maguknak, erosen figyelnek arra amit az alany mond, bizonyos testi gesztusokkal nyugtazzak a kijelenteseinek a helyesseget. A masik ami nekem zavaro volt, ahogyan ultok. Te alacsonyabban ulsz es gorbe hattal Talma fele hajolsz akihez neha zavaroan kozel kerulsz, mar mar az intim szferajat kopogtatod a fejeddel.
    Talmanak is maximalis elismeres illetve azoknak a cegeknek is akik magyar sportolokat tamogatnak!

  68. Gravatar Icon 67 yano

    egymas penztarcajaban kotoraszni nem jofejsek, AD-tol az is nagy szo hogy megossza uzleti strategiajat reszben. Kiadasai neki is vannak fedezni kell valmibol. Anyuci apuci irja a posztokat ? az o barataik olvassak AD kicsifiu oldalat ? nem hiszem. Vegre valaki aki elvezi is a munkajat, igy minosegi kontentokat tol(szerintem, szorakoztato, AD szorakoztato egyen) ennyi. koszonom

  69. Gravatar Icon 68 maadie

    Józsi, este veszek a rightguardot…a picsógók meg bekaphassák :)

    Az álzöldek meg úgyszintén h a biomassza se jó az E85 se jó meg ki kell vágni stb, ne járj csak gyalog, még biciklivel se mert ahhoz munkagépet használtak az alumínium kitermeléséhez ami dízellel ment, buszra ne is szállj marad csak gyaloglás, kevés levegővétellel mert akkor meg ott a co2…

    Félreértés neessék, szelektíven gyüjtök, nem folyatom a vizet, lekapcsolom a lámpát és a világ legenergiatakarékosabb/környezetkímélőbb cégénél dolgozom a saját iparágában, ezekre és még más fel nem sorolt dolgokra büszke is vagyok és törekszem ami saját erőmből tellik minnél jobban odafigyelni arra a bizonyos carbonfootprintre…

    De ha semmi sem jó akkor vagy csináld meg az ultimate cuccot vagy kussolj és fordíts arra ezt az energiát hogy pld a szomszédot erre ráneveled, hidd el többet érsz !

  70. Gravatar Icon 69 Zoli

    Belátom hogy troll vagyok, hiszen azokra jellemzőek a következő mondatok:
    “Józsi, elhiszem hogy van mögötte effort.”
    “És tiszteletben tartom hogy ez a saját blogod,”
    “de aztán mindig visszatértem, mivel néha van hasznos infó is itt.”

    Vannak értékei Józsinak, ezzel nincs gond, a többi része meg magánügye, felőlem hazudja magának azt ami jólesik.

  71. Gravatar Icon 70 nehaiu

    sixx – Természetesen nem mondanám, hogy ott van a blog.hu főoldalán a blog, ha nem láttam volna már többször – volt, hogy egymás alatt három poszt is ott volt. Hiába mondjátok, hogy szuperfeed doboz így meg úgy, persze, ott folyamatosan megjelennek az új posztok! Én nem is arról beszéltem. Bár így, hogy ezzel a szép “faszságokat” jelzővel illeted a megjegyzésem, kár is beszélni bármiről, hiszen ezzel a stílussal és a trágárkodással egyébként is csak önmagadat minősíted.

    Engem ez egyébként rohadtul nem zavar; az már sokkal inkább, hogy egy ártatlan érdeklődés következtében trágárkodva próbáljátok elmagyarázni, hogy nem láthattam semmit. Hajrá.

  72. Gravatar Icon 71 JonC

    én meg a Henkel GmbH SAP-adminja vagyok, high five bro’! :)

  73. Gravatar Icon 72 Pepinke

    Azt ajánlom, ezzel oldjuk a feszültséget:

    http://www.youtube.com/watch?v=MSoAzONw-a4

    :)

  74. Gravatar Icon 73 Attila

    nehaiu @ Aug 12th, 2010 at 9:27 am:

    Valóban, az a Közélet doboz a szuperfeed közélet szekciója kibontva.

  75. Gravatar Icon 74 cegg

    1. grat

    2. schwartzkopf hajfesték teszteket szeretnék

    3. unalmas a zoli félék picsogása. ha közepesek kitartóan tolod a kontentet, lesznek olyan haverjaid, akik 15 percre kiraknak a bloghura. akassza fel magát a szerencsétlen blogger, mert alátolták a 15 perc hírnevet vagy mi? mi a következő? a 15 éves bloggerek lehúzása, mert nem ők fizetnek a netjükért?

  76. Gravatar Icon 75 tyler durden

    Én is a blog.hu címlapján találtam rá a plastikra anno. Bár gondolom a legnagyobb tömeg akkor olvasná, ha szerepelhetne az index címlapján párszor a minőségi kontent pl. az indexesek apple blogja helyett, ami a leggagyibb posztokkal is mindig címlapos.

  77. Gravatar Icon 76 cegg

    ja a microsofttal volt a tárgyalás? nem egyértelmű a twitterből, nem vagyok ehhez most türelmes. de újból megjegyzem, hogy a windows phone 7 logó jót tenne a fejlácnek. :D

  78. Gravatar Icon 77 angelday

    cegg, schwartzkopf hajfesték teszteket szeretnék — milyet kérsz? hova küldjem?

  79. Gravatar Icon 78 angelday

    re: interjú face

    Igen, mindenkinek igaza van, aki észrevette, hogy “somolygok”, de ez azért van, mert az újságírók a sajtótájékoztató után egyesével kaptak “időt” Talmával. Én is szépen beálltam a sorba, csak kicsit fura volt a helyzet, hogy annyian “bámulnak” az asztal túloldaláról. Talán ezért is viselkedek úgy. Talma egyébként egy szék karfáján ült, nálam sokkal alacsonyabb személy.

    (Tényleg szét kell elemezni mindent?)

  80. Gravatar Icon 79 angelday

    cegg: “ja a microsofttal volt a tárgyalás? nem egyértelmű a twitterből”

    Nem, oda Kinect bemutatóra mentem.

  81. Gravatar Icon 80 cegg

    nem tesztereket, hanem teszteket…

    de szívesen csinálok tesztet, ha küldesz tesztert. essential color 240-270-ig.

  82. Gravatar Icon 81 dose

    “Komolyan ezen az egy dolgon bírok kurvára kiakadni amikor rich my apuci anyuci emberkék vergődnek hogy ők mindent saját erőböl értek el.”

    Zoli: AD szerinted a kapcsolati halojat nem sajat erobol epitette fel? Bizonyara a szulei eroltettek, hogy legyen webdizajner es az indexhez is ok toltak be.

  83. Gravatar Icon 82 phnb

    Elég száni ez így, ezzel az épp levitézlő motorversenyzővel meg a mosópor vagy miafene reklámozással, de amúgy az ilyenektől eltekintve tök jó a kontent, továbbra is eltökélt olvasó maradok tisztelettel.

  84. Gravatar Icon 83 angelday

    “Bizonyara a szulei eroltettek, hogy legyen webdizajner es az indexhez is ok toltak be.”

    Ők inkább a közgázt erőltették. Uj Péterrel 1996-ban ismerkedtem meg, olvastam a Népszabadságban és írtam neki elektronikus levelet, amikor lehúzta Michael Jacksont a budapesti (!) koncertje után, 1996. szeptember 11-én volt (a koncert). UP válaszolt, értelmesen, pedig én egy 18 éves vehemenciájával estem neki, emlékszem, azt a kifejezést használtam, hogy “nagyon le lett húzva”. ERŐS!

    Tehetségemet és szorgalmamat egyébként nem Uj Péter (ma sem látja igazán), hanem Nyírő András fedezte fel, megbízott apró melókkal az iNteRNeTToban, aztán azzal foglalkoztam a közgáz helyett.

    Értve vagyok.

  85. Gravatar Icon 84 eFi

    Örülök a sikerednek, gratula! Ez a dezodor téma engem is lázbahozott nemrég, amikor az Old Spice egy huszárvágással megszüntette a creme deo dezodorcsaládot. Azóta nem találom a megfelelő utánpótlást. Összeszedem magam és lesz is belőle post, azt oda tolhatod majd a Right Guard tapasztalatokat :)

  86. Gravatar Icon 85 zajcev

    eFi
    ha egyről beszélünk, akkor lehet tudok segíteni, mert a Gillette egy az egyben kiadta\újra csomagolta az old spice deo-ját, egy cég egy gyár persze, plusz 200 forint azért rárepült.

  87. Gravatar Icon 86 iSandor

    Jozsi, mennyire kellett gugolnod, hogy Talma magasabbnak tünjön nálad? :)

    Ha már reklám lesz és Talmácsi, Lui Vuitton táskák reklámja is várható itt nálad (http://www.fashionphile.com/blog/tag/man-bag/)?

  88. Gravatar Icon 87 eFi

    zajcev: cool, már mennék bevásárolni belőle, csak mondd, hogy kapható-e ez bárhol itthon? A vevőszolgálatuktól inkább nem kérdeznék ilyet, mivel az előbb nagyjából én meséltem nekik el, hogy kivezették a creme deo sorozatot a piacról…

  89. Gravatar Icon 88 Kaja
  90. Gravatar Icon 89 nehaiu

    “A Henkel hivatalos bloggere és online tanácsadója lett Sasvári „Plastik” Józsi, a Plastik Media blog szerzője.”

    Mi a rák, nem Sasvári “angelday” Józsi? :) Ezt benézték.

  91. Gravatar Icon 90 Kaja
  92. Gravatar Icon 91 Zila

    Gratulálok Angelday! A végtelenbe és tovább!

    (Zolinak szerintem savanyú a szőlő)

  93. Gravatar Icon 92 Kaja

    Miert ragott be a nike? Nem is konkureensek

  94. Gravatar Icon 93 angelday

    Kaja, bocs, gyorsan kommunikáltam, néhány telefonnal tisztáztuk.

  95. Gravatar Icon 94 Adrian

    Ket eszrevetel: Brno, mehetett volna a magyar neven Brünn.

    Regebben mintha az Un*l*v*r-t mondtad volna munkahelyednek, a Henkel nem a vetelytarsa a cegnek?

    Grat az uj tamogatohoz, viva plastik media!

  96. Gravatar Icon 95 Adrian

    Meg valami, a Right Guard illatai egyebkent annyira nem jonnek be. Az Old Spice illatok bejonnek, de az meg kevesbe ved az izzatsag ellen, mint a Right Guard. Egyebkent az RG-bol egy sprayt probaltam, de még meg fogok probalni az izzadsag ellen egy golyos termekuket is. Az tomenyebb gondolom, jobban hat.

  97. Gravatar Icon 96 Balambér

    És azt tudtátok, hogy a legtöbb golyós izzadásgátlókban valamiféle alumíniumszármazék a hatóanyag, ami apaszti az izzadságot, és rendkívül kedvezőtlen élettani hatásai vannak hosszabb távon?
    Én pl. amióta ez megtudtam … vígan használom tovább a megszokott golyós cuccomat. Ami nem RG, de nem is S&W.

    De gondoltam hátha van itt valaki, akire rá lehet hozni a frászt ezzel az infóval :D

    Neked meg grat Józsi, hajrá tovább!

  98. Gravatar Icon 97 feverdof

    abban Zolinak teljesen igaza van, hogy AD ugy csinal mintha erteket teremtene es mintha segitseg nelkul. Az elobbit eldontik az olvasot, az utobbit meg tudjuk. Gyozike ertekrend uralkodik ma a vilagban/mediaban, ha 2 ember mutogat egymasra, hogy ez a faszi mennyire cool nezd ma, a jarokelok el fogjak hinni.

  99. Gravatar Icon 98 sz

    Én a Dove Men+Care termékeit használom újabban, megelégedéssel…
    Tilla – http://dovemencare.hu/ – igazán remek kihívót kapott Józsi személyében, hajrá! ;)

  100. Gravatar Icon 99 vS

    azért azt, hogy a főoldal szponzor linkje a projekt fb oldalárára
    visz, és így a mammutagyú, szociális hálók elleni gumicukor lázadók (én
    is) nem kapnak érdemi infót, kikérem magamnak :) jó, értem én, csak.

  101. Gravatar Icon 100 ekkerjoz

    A kommunista mentalitást sokáig nem tudják kinőni a népek, pedig jóvóna

  102. Gravatar Icon 101 daigoro

    Balambér: Milyen kedvezőtlen élettani hatások? Valaki egyszer elmagyarázta hogy ez marhaság, mert az alumínium valahogy távozik a szervezetből, de nem emlékszem hogyan.

  103. Gravatar Icon 102 yano

    haha jo ez a tilla videoblog, AD revanst!

  104. Gravatar Icon 103 $Norbert$

    Végre Mo-n is elkezdődik a szponzorált bloggerek korszaka! Gratula!

  105. Gravatar Icon 104 Balambér

    @daigoro:

    minthogy én nem akadtam le a témán, és vígan használom tovább az alomíniumos izémet, nemigen emléxem. De valami olyasmi volt, hogy ilyen alomínium sók vannak benne, amik a nyirokcsomók elrákosádásának a kockázatát növelik (konkrétan asszem csak valószínűsítik, hogy növeli a rák kockázatot – nem értek hozzá, de ha ki is ürül, a nyirokcsomókon érthető okokból keresztülmegy, tehát akár hihető is lehet).

    A dolog szépsége, hogy nem nagyon kapni alomíniummentes izzadásgátlót, de főleg azért nem, mert annyival drágábban adják, hogy senki nem veszi.

    Hogy ebből mi az igaz, és mi a marketing …. tuggya a rák.

    PS. én ugye férfiből vagyok, különösebben nem aggódok, de a nőknek, ha jól tudom, az igen gyakori mellrák, az javarészt nyirokcsomóról indul.

  106. Gravatar Icon 105 cegg

    csatlakozom az offhoz: pont most kerestem én is alumínium nélkülit, 1 volt a hiperben a kb. 30-35 féléből, az átlagár duplájáért. golyós, nem golyós, az egyik fő összetevője ezeknek az alumínium.

  107. Gravatar Icon 106 pappito

    az aluminiumot nem kitermelik, hanem gyártják. a bauxit, amit kitermelnek.

  108. Gravatar Icon 107 tamas

    tenyleg hajfesteket meg mosoport fogsz tesztelni? (:

  109. Gravatar Icon 108 H2CO3

    Hajrá, AD! Like! A szponzor nem érdekel, mert Mario a lényeg. :D

  110. Gravatar Icon 109 gyb

    Hajra, Henkel kapitanya!

  111. Gravatar Icon 110 csiga

    “Általában azt látom, hogy még a tehetséges emberek is elkezdik, aztán bazmeg néhány poszt után kikomolytalanodnak a témából”

    Ez kurvára így van, saját magam is többször vágtam bele a bloggolásba (no nem mintha tehetséges lennék, de annak a pár olvasónak, akit odafújt a szél, tetszettek az írások), aztán pár hónap után nem bírtam további csinálni.

    Not my cup of tea, na.

  112. Gravatar Icon 111 csite

    Toljad továbbra is jó egészségben a kontetot!
    A háztáji gazdaság meg fejlődjön csak!

  113. Gravatar Icon 112 kutya

    gratulálok, de több videointerjút ne készíts! az írásaid jók, de ez egy másik szakma…

  114. Gravatar Icon 113 angelday

    Azt mondod?

  115. Gravatar Icon 114 kutya

    nem, igazából azt mondom, hogy sem a stílusod, sem a személyiséged nem alkalmas arra, hogy riporter legyél… de elismerem írói készségeidet

  116. Gravatar Icon 115 angelday

    Írásaim hasonlóan gagyik voltak. Szerintem majd idővel belejövök ebbe is!

  117. Gravatar Icon 116 Vencel

    Szia Józsi,

    Gratulálok a sikereidhez és remélem egyre több ilyenben lesz részed. Megdolgoztál érte, baszki!:)

    A videózásban is profi leszel (ha akarod), csak ne hagyd abba, elsőre semmi sem tökéletes. Ezt úgyis csak azok értik, akik próbálkoznak. Az igazi teljesítmény az, ha valaki kitartóan csinál valamit és sok-sok kudarc után végre jönnek az eredmények.

    Sokan irígyek; a kritika és lefitymálás azoknak a kiváltsága, akik félnek belevágni és saját igazolásukra becsmérelnek le másokat. Amikor megjelennek a kritikusok, akkor tudod, hogy jó felé haladsz.

    Üdv!

  118. Gravatar Icon 117 loolek

    come on josef :-)

    esetleg ha kell rally typo ->

    http://www.typophile.com/node/51060

  119. Gravatar Icon 118 Ger

    @Vencel: “A kritika és lefitymálás azoknak a kiváltsága, akik félnek belevágni és saját igazolásukra becsmérelnek le másokat.”
    Ez az építő kritika esetén azért sarkos megfogalmazás, nem gondolod? Nyilván képesség kell ahhoz, hogy az ember a kritikát felismerje, jogosságát értékelje és adott esetben elfogadja. Ha a fenti mondatodat árnyalod, vagy kiveszed belőle a kritika szót, máris bölcsebb véleményt alkottál.

  120. Gravatar Icon 119 Vencel

    ger: igazad van, kritika rossz szó, mert abban benne kéne legyen a jószándék:) …és kritika is csak akkor kritika, ha hiteles személytől jön.

  121. Gravatar Icon 120 alternaiv

    Gratulálok, jó hogy van olyan aki kontentolásból meg tud élni itthon is. Rögös út ez, tudom.

  122. Gravatar Icon 121 Aszfaltbetyar

    en sem ertek egyet mindig senkivel se, de Zolikam, grand piti vagy.

  123. Gravatar Icon 122 Bandroid

    Talmácsi Péter, Talmácsi Gábor
    A barométer nem exkavátor

    Ennyi jutott eszembe most.

  124. Gravatar Icon 123 DnP

    Talma ismet zsenialis helyrol rajtolhat a Cseheknel. Es volt hatodik is vagy mi… amikor meg rajta kivul csak oten mentek eles idot, de a vegere kemeny munkaval felkuzdotte magat a 16-ik helyre. Szep.

  125. Gravatar Icon 124 sekele

    Az izzadásgátló hatóanyagok alumínum- illetve cirkónium-klorohidrátok, ez utóbbiak valamivel drágábbak. A verejték csatornák összehúzódását váltják ki, ez a hatásmechanizmus. Igazából tökmindegy, hogy golyós, stift, gél vagy aeroszolt veszel: ha ez a két hatóanyag benne van – és csakis akkor – van izzadásgátló hatás. Ezek hiányában csak virtuális dezodorokról beszélhetünk, ezek többnyire a szag maszkírozásával (pl. erős illatokkal vagy szagcsapdákkal) működnek.
    Ezeket a klorohidrátokat 3 vagy 4 cég gyártja csupán a világon, az összes dezodorgyártó tőlük veszi.
    A Henkel amúgy nagyon profi cég, több mint tíz éve küzdök velük mint beszállító, gratulálok a szerződéshez, nagyon kemény meló egy ilyet összehozni (megtartani is az lesz).

    A Zoli-féle vita thread-hez csak annyit, hogy mindenféle eredmény a befektetett munka függvénye. A körülmények (lásd: kapcsolatok) megteremtése is a befektetett munka része. Mi hozzuk létre a körülményeinket és nem a körülmények határozzák meg lehetőségeinket.

  126. Gravatar Icon 125 dh1

    En Zolival ertek egyett …
    Valaki a semmiert kapjon penzt es ebbol meg is eljen …
    Emlekszem, a sirasra, hogy erre nincs penz arra nincs penz … talan meg valami adomanygyujtes is volt Nintendora (lehet nem jol emlekszem) …
    Eztan csak azt olvassa az ember, hogy ezt vette azt vette, ide ment oda ment, ezt ebedelte amazt vacsorazta, itt logatta a labat, amott lebecolt, ide hivtak haverok stb. …
    Igen, biztosan van nemi munka mogotte … de azok akik valoban a munkajukbol elnek nem ilyen rozsasan mint AD … azoknak vajon mit kell ilyenkor gondolni?
    Szart se er a munkank, mert eleg lenne kozepes posztokat irogatni a sajat blogunkban, rettenetes videointerjukkal es jol megelnenk belole?! Webdesigner? Hat ezt de akar az indexet se neveznem a csucsnak design teruelten (tartalomra meg plane nem).

    En egyedul a retrogamer posztokat szeretem (mert az nem AD-rol szol) innet, a tobbi a nagykepuseg netovabbja …
    Elnezest de ez a velemenyem!

  127. Gravatar Icon 126 angelday

    dh1, ok, de ezzel ne nagyon azonosulj: “a semmiert kapjon penzt”

    Elég sok munkám van benne. Egyszer majd próbáld ki.

  128. Gravatar Icon 127 sekele

    best_of_show.pngA munka és eredmény összefüggésének legkülönösebb kontextusa az, hogy minél jobbak a saját eredményeid, annál kevésbé tűnik úgy, hogy mások jó eredményei mögött kevés a munka.

  129. Gravatar Icon 128 Az eltűnt dezodor nyomában « eFi.blog
    fns.csokolade.hu/2010/08/22/az-eltunt-dezodor-nyomaban

    [...] Józsinál olvasok egy postot, ahol commentben leírom a saját nyűgöm. Mit ad isten, bő egy óra múlva megjön egy tipp, [...]