Erdély

Soha életemben nem voltam Szatmárnémetinél messzebb Románia területén, tegnap viszont elrepültem Marosvásárhelyig, hétfőn vissza. Eltöltöttem ott emberek közt nettó 9 órát, ennyi benyomásom van. Ráadásul üzleti ügyben mentem, nem kirándulni (és nem blogolni).

Ez az egész “Erdély” kérdés egész életemben elkerült. Annyit tudtam róla, hogy ott laknak emberek, akik “ízesen” beszélnek, és több ismerősöm is járt már ott nyaralni, akik jókat mondtak róla. Soha nem érdekelt Erdély, soha nem jártam ott, 9 óra benyomása ért, ráadásul egy többnyire üzleti ügyből kifolyólag.

Megdöbbentett a dolog, több szempontból is.

Először is elönti őket a nemzeti öntudat, a magyarság, magyarnak levés. Nekem, aki itt élte le egész életét Magyarországon, ez egy nem létező dolog, hanem adottság. Körbevittek a városban, büszkén mondták el, hogy melyik épület miről nevezetes. Ismétlem: üzleti ügyből kifolyólag voltam ott, nem turistáskodni. Innen indult Petőfi Sándor, itt fordultak meg a postakocsik, akik vitték a magyar postát — rengeteg épület és történet. (Persze ezt az egészet nem erőlködésnek kell elképzelni, hanem egy természetszerű beszélgetés természetszerű folyamataként.) Én Budapestről semmi ilyesmit nem tudok, szégyen-gyalázat, de valamelyik nap esett le, hogy a “Szent Jobb” a Bazilikában van elhelyezve, ami mellett naponta elmegyek nintendóval a kezemben.

Kiderült, hogy vendéglátóm magyar óvodába küldi a gyerekét. Határtalan büszkeséggel jelentette ki ezt a mondatot, nekem első hallásra a “WTF” jutott eszembe, meg az, hogy Budapesten “trendi” nem magyar óvodába íratni a szerencsétlen kis-lol-t, és szépen lassan mindent megértek.

Ezek az emberek kevesen vannak, ott élnek kisebbségben egy idegen néppel, egész életükben ott éltek és elköltözni sem akarnak. Megtalálták már az utat, hogy merre kell menniük, hogyan kell kibaszottul túlélniük a románok közt (mégegyszer: ők ott egy kicsi nép a nagy masszában), ennek ellenére mégis szeretik a dolgokat és megtanulták azt, hogyan kell. De amikor arról esik szó, hogy a kereskedelmi igazgató óvodás kisfia az édesapja unszolása ellenére sem hajlandó románul beszélni, csak magyarul, akkor azért csak összeszorul a szívnek nevezett húscafat.

Ez az egész “magyarság” dolog teljesen mást jelent innentől kezdve a számomra. És ezt nem kell jobbra tolódásnak látni, lófaszt, egyszerűen ott kinn nettó 9 óra után megértettem valamit, amiről eddig kb. nulla fogalmam volt. Sokkal jobban megértem és átélem azt, hogy ott mi a fasz van, illetve e mellett az is kicsit jobban érdekel, hogy itt mi a fasz van. (Persze hozzá kell tennem, hogy ott lehet megérteni ezt igazán, ott nyer igazi értelmet.)

Vendéglátóimnak nem kellett volna, de a hotelt és fogyasztásomat fizették, hoztak-vittek, foglalkoztak velem, etettek-itattak. A végén a búcsúzáskor lenéztem a cipőm orrára és elnézést kértem, hogy ennyire tájékozatlan, fogalom nélküli vagyok Erdélyt illetően, illetve azért, hogy ilyen kevés tudással egyáltalán oda mertem tolni a blogger pofámat. Nagyon szégyelltem magam.

És most, miközben írom ezeket a sorokat, még mindig nagyon szégyellem magam, mert az, ami nekem van, és természetes, az óvodán át minden, inkább és ezerszer is inkább őket illetné meg.

117 Responses to “Erdély”

  1. Gravatar Icon 0 wut

    re

  2. Gravatar Icon 1 Stankee

    Ez, Józsi, egy gyönyörű írás volt. Tetszett elejétól a végéig. Jó néha ilyeneken is elgondolkozni.

  3. Gravatar Icon 2 mzperx00

    Józsi, először valami alázóst akartam írni, de rájöttem, hogy jobb későn mint soha. Most már elvesztél, beszippantott a cucc, menni fogsz sűrűn. Azt azért érdemes tudnod, hogy mondjuk a gyimesek vagy Székelyudvarhely 10x ekkora flash, de legalább van hová fejlődni. Hajrá!

  4. Gravatar Icon 3 aleksander

    Szép poszt Józsi. Respect.

  5. Gravatar Icon 4 angelday

    mzperx00, látod, aztán mégis rájöttél, hogy mi az igazi hozzászólás. Namasté.

  6. Gravatar Icon 5 Balazs

    soha nem jartam kint, de szeretnek eljutni egyszer oda.
    ellenben van egy kollegam aki onnet jott par eve.
    sokat tudna meselni. ami a legerdekesebb szamara, hogy mig kint oriasi az osszefogas koztuk, addig itt a magyar mar majdnem a magyar ellensege, es azt lesi hol b..hat ki a masikkal. ezen kellene elgondolkodni nagyon surgosen.
    csakhat a nagy “jolet” elvakit mindenkit sajnos…

  7. Gravatar Icon 6 feverdof

    arrol nem is beszelve, hogy egy gyonyoru orszag, az egyik legszebb Europaban.

  8. Gravatar Icon 7 argan

    Régóta olvasom ezt a blogot, amely a te emberi fejlődésednek is lenyomata. Kimondottan örülök, hogy az élet apró kis hülyeségei és sokszor feleslegesnek tűnő baromságai mellett az ilyen dolgokra (és itt visszautalnék a Nagy Lacira történő rácsodálkozásodra Barcelonában) is kezd kinyílni a szemed, és ami még jobb, tudsz őszintén vallani az érzéseidről, hibáidról.
    Kezdesz férfivá érni, József.

  9. Gravatar Icon 8 argan

    +csak a poén kedvéért:
    Erdélyi ismerőseim mindig visszatérő sztorija az, hogy az anyaországi magyarok többsége, amikor először jár Erdélyben, beleesik abba a hibába, hogy megkérdezi a vendéglátóját: – Mégis, hogy tudtak itt Romániában ilyen jól megtanulni magyarul?

  10. Gravatar Icon 9 Abel_

    Szatmárnémetiben mikor voltál és miért? Én ott lakom, aztán ősztől Kolozsvár, egyetem.

    Ha még erre jársz, akkor a Békási-szorost (meg mellette a Gyilkos-tót) érdemes megnézni. Kolozsvár is nagyon szép. Bukarest a sok látványosság ellenére undorító, és ezt elfogultság nélkül mondom.

  11. Gravatar Icon 10 angelday

    Ott is csak látogatóban. Az messze nem ilyen volt viszont. :)

  12. Gravatar Icon 11 Abel_

    Kár, hogy nem lehet hsz-t szerkeszteni.

  13. Gravatar Icon 12 CharlieBrown

    nemrégiben én is kint jártam, ugyanígy biznisz témakörben.
    ami fura volt, és érthetetlen számomra: emberek 10 perc ismerkedés után a 3. ismerős autósboltját kinyittatták, hogy legyen alkatrészünk.
    jó magyarosan mondva ki volt nyalva a seggünk, a vendéglátók a szó szoros értelmében és nagybetűvel VENDÉGLÁTÓK voltak, kedvesek, barátságosak, nyitottak.

    ami nekem nem tetszett, az maga a környezet, de erről nem az ott élők tehetnek. mindenesetre olyan ismerősökre tettem szert, akikkel ezek után is aktívan fogom tartani a kapcsolatot (és nem a biznisz miatt).

  14. Gravatar Icon 13 Abel_

    Hmm, hát nem, a várost én sem szeretem. Ahol én lakom, ott szinte mindenki magyar(90-95%). Itt az emberek egyáltalán nem néznek román tv-t. Falu, kicsi, nyugis, jó.

  15. Gravatar Icon 14 ern0

    Na most ezt szorozd meg ezerrel, amikor egy erdélyi magyar elmegy csángók közé. Az már igazi szórvány, kb. az utolsó generáció a teljes elrománosodás előtt, a magyar nyelv 300 évvel ezelőtti verzióját beszélik (tele román szóval).

    Az erdélyi németekről pedig már végleg lecsúsztunk.

  16. Gravatar Icon 15 ern0

    Erdélyi magyarok poénja: a mai napig használják azt a szólást, hogy “nálunk, Magyarországon”.

  17. Gravatar Icon 16 márton01

    Szégyelheted is magad te antiszemita

  18. Gravatar Icon 17 cegg

    van tobb erdelyi magyar es erdelyi magyar ismerosom, akik budapestre jottek szerencset probalni. azt kell mondanom, mas (kevesebb?) okbol persze, de a romanoknak is napi harcot jelent ott elni.

    kb american dream budapesten az eletuk, de tepernek is erte sokat, kitartoan.

    btw az egyik magyar srac minden otodik szavan gondolkodnom kell, dehat a pesti szleng nagy a weben is, nem talalkozom mas szokeszlettel egyebkent.

  19. Gravatar Icon 18 StavrosMenace

    erről beszélünk már egy ideje

  20. Gravatar Icon 19 Petike215

    hát Józsi, én itt élek erdélyben és szerintem nagyon igazad van!

  21. Gravatar Icon 20 donci

    Jo poszt, riszpekt a gondolatmenetert es azert hogy es ahogy megirtad. (voltam erdelyben es bennem is hasonlok fogalmazodtak meg)

  22. Gravatar Icon 21 slima

    tetszik….köszi

  23. Gravatar Icon 22 Handras

    Jo post. Kedvem tamaft autoba ulni, es ellatogatni Erdelybe. Mondjuk mar regota kivancsi vagyok, csak a szar utak tartanak vissza, hogy vegre megnezzem, milyen az amirol gyerekkoromban rengeteget olvastam. Abel a rengetegben megvolt fatter? http://mek.oszk.hu/01000/01082/html/index.htm

    :)

  24. Gravatar Icon 23 segabor

    Én tizenvalahány éve járom Erdélyt, de ugyanezt tudom én is csak mondani annak, aki még nem járt ott, oda el kell menni és bele kell szippantani a levegőbe.

    Józsi, én sem tudtam volna ezt szebben leírni, amit leírtál. Tiszteletem a cikkedért.

  25. Gravatar Icon 24 segabor

    Handrás, vágj bele! Rengeteget változtak, fejlődtek arrafele is a dolgok, szinte minden faluban van vendéglátás korrekt módon. Javaslok elsőnek egy nem túl távoli célpontot: Kalotaszentkirály. Nem mondok többet, tégy próbát.

  26. Gravatar Icon 25 misran

    Szép írás.
    Valaki tud linket adni olyan térképhez, amin a települések nevei magyarul (is) szerepelnek? Google nem tudja mi a dörgés :) .

  27. Gravatar Icon 26 Addict

    Tényleg nagyon jó írás! Én még pici koromban voltam erdélyben és a gyönyörű erdőkön kívül másra nem nagyon emlékszem. De el fogok látogatni valamikor ha tehetem megint.

  28. Gravatar Icon 27 mohosenator

    nagyon jó és elgondolkodtató írás, most már másképp nézek a plastik.hu-előtti kis mario fejre meg úgy az egész blogra…

    Köszönöm

  29. Gravatar Icon 28 macati

    Köszönöm!

  30. Gravatar Icon 29 Takoca

    Örülök, hogy nem nyomtam ki a blogot a readerből az előző postok után!
    Én is csak 2 éve jártam arra először és nagyszerű élmény volt!

    Handrás:
    ” csak a szar utak tartanak vissza,”
    felejtsd el… nem rosszabbak mint itt! sőt…
    szóval ez ne tartson vissza

  31. Gravatar Icon 30 bp

    Handras: Legyél férfi és menjél vonattal…

  32. Gravatar Icon 31 zephyr

    Nagynéném vitt ki először 19 évesen, mostmár 13 éve. Én akkor döbbentem le ezen. Ez nem magyarkodás – ennek a szónak a megléte önmagában is egy őrület magyar szájból. Azt, hogy voltunk valakik, meg kik vagyunk, már csak egy nem magyar területen élő magyar szájából lehet megtudni. Itthon a médiából tönkretett szavaknak hála, már nem láthatunk tisztán. Itthon ha azt mondom “hazafi” vagy “nemzeti”, már oldalakra gondolnak az emberek, már azonosítanak valamivel, már skatulya van, már minden van, csak az nincs aminek lennie kéne. (19 éves fejjel a könnyező 70éves bácsi szemébe nézni, ahogy azt mondja: “ugye “odaát”, ugye nem feledkeztek el rólunk?” Aztán jön egy népszavazás, és kb. érdektelenség hiányában elmaradt. Szégyeltem magam. Normális országokban a hazaszeretet nem pártkérdés, amivé sikerült itthon élezni. Szomorú.

    Akit érdekel esetleg a téma, ajánlom Wass Albert műveit (Mire a fák megnőnek, Jönnek, Elvész a nyom…, stb)

    ui: ja és köszi a postot. Mindenkit kiküldenék itthonról Erdélybe, megérteni valamit, amiről fogalmunk sincs.

  33. Gravatar Icon 32 vS

    ilyen is lehet, nagy élmény: határ átlép, Torockón (http://www.torocko.eu/) egy-két napra megpihen (a környéket bejárni, érdekeltek menjenek motorozni- iszonyat jó), majd tovább Marosvásárhelyre és a Félszigeten mulatni (http://felsziget.ro) (augusztus 26-29.) ami a 16. életévét rég betöltött látogatóknak -véleményem szerint lényegesen jobb élmény, mint a hazai mutáció. Ok, 16 alatt is biztos jó

  34. Gravatar Icon 33 Anais

    Szép post!
    Zephyr, nahát, nahát! :) )
    Mi a meglepőbb, hogy te olvasod a plastik.hu-t vagy az hogy én? :)

  35. Gravatar Icon 34 wendriner

    Józsi, ez így oké, sokat jóvátettél az előző pár hét posztjaiból.
    Csíkba kell menni, aztán szorult szívvel hallgatni, hogy minden második ember csengőhangja a Himnusz.

  36. Gravatar Icon 35 Hinyenc

    elso alkalommal amikor kint jartam ilyen erzesekkel jottem vissza es ez azota mindig igy van amikor visszajovok kintrol budapestre!
    viszont legkozelebb ha tobb idore mesz, vasarhelyen mindenkepp menj el a laci csardaba! hibatlan kajak, meg remekebb arakkal! kis-mennyorszag.

  37. Gravatar Icon 36 jeti

    Azt hogy “Szégyellem magam” régen láttam leírva bárhol…
    Tisztelet.

  38. Gravatar Icon 37 A.

    eloszor a wtf jott elo nalam, hogy fogalom nelkul elsz a vilagba. de vegigolvasva a posztomat, azt latom, hogy ez egy nagyon jo, nagyon eros poszt. jo utat Jozsi!

  39. Gravatar Icon 38 akarmi

    Tényleg tisztelet illet (respect? :-) Jozef,

    még menthető vagy :-) ))

  40. Gravatar Icon 39 Erdély – plastik media | szimpatikus.hu trackback proxy
    trackback.szimpatikus.hu/?p=489

    [...] Szimpatikus.hu Közösség a “Erdély – plastik media” című bejegyzésre szeretném felhívni a figyelmeteket. Várom a hozzászólásokat, [...]

  41. Gravatar Icon 40 geriivagyok

    Bighugegigamegalike! Elképesztő élményt jelentett a poszt olvasása. Köszönöm ezt az élményt.

  42. Gravatar Icon 41 mzperx00

    Nekem azért az döbbenet, hogy két olyan világot járt fickó, mint Józsi és Handras még szalon turistaként sem volt Erdélyben. És eszért nem őket hibáztatom, hanem a médiát, ahol többet foglalkoznak Ciprussak és Egyiptommal mint Erdéllyel valamint az oktatást, ahonnan nem jön át mennyire ismerni kellene a magyar nyelvű területek életét. Kicsit bizarr gondolat a kötelező erdélyi osztálykirándulás ami most a parlament (vagy kormány?) előtt van, de a fenti poszt után azt gondolom meg kell lépni.

  43. Gravatar Icon 42 argan

    mzperx00,
    Maximálisan egyetértek, de gyakorló apaként mondom, hogyha a gyermekem ( http://argan.freeblog.hu/categories/billy_the_kid/ ) magától jön rá valamire, akkor inkább dicsérem, mintsem lebasszam, hogy milyen hülye is volt eddig.

  44. Gravatar Icon 43 mikekulas

    Ütős gyöngyszem.
    Hamisítatlan pannonmagyar pofáraesés, amikor rádöbben, hogy van egy hely, ami jelent valamit számára, de az érzés ismeretlen és megmagyarázhatatlan, hisz egy közömbös üzleti útra ment egy számára semmmit nem jelentő helyre.
    Szétküldöm ;-)

  45. Gravatar Icon 44 Mefi

    Tízévesen voltam talán először Erdélyben, akkor persze annyira nem értettem ezeket a dolgokat, csak éreztem, hogy valami nagyon nincs rendben. Mikor két év múlva mentem ismét, akkorra tudtam ezeket megfogalmazni.

  46. Gravatar Icon 45 cippo

    Na, mán én se bírom ki, hogy ne mondjam, ez szép volt, Angelday.

  47. Gravatar Icon 46 Sajt

    Ez egy followot megér. Én is most voltam Tusnádon, ahol valami hasonlót tapasztaltam. Lassan mi is kitesszük a matricát.

  48. Gravatar Icon 47 _alesi_

    Amúgy elég nagy szégyen, hogy mi magyarok többet járunk pl. Horvátországba, mint mondjuk Erdélybe. Itt van a szomszédban, de le se szrjuk. Teszem hozzá, még Erdélybe se kell menni, már az ország határain belül is vannak olyan területek, amiről az átlagmagyar életében nem hallott és pláne eszébe se jutna ezen változtatni.
    Ugyanolyan röghöz kötöttek vagyunk, mint kétszáz éve. Van ami soha nem változik.

  49. Gravatar Icon 48 speed

    ez hatalmas post volt, respekt. én is csak nyugatra utazgattam eddig, de ezek után lehet, hogy közelebb is kéne gondolkodni

  50. Gravatar Icon 49 mafla

    Ez szívemből szólt. Én is így voltam ezzel valamikor, azóta évente vissza kell járnom.

  51. Gravatar Icon 50 @csbartus

    Józsi a köv. is szivesen látunk

  52. Gravatar Icon 51 Váraljay Gabriel

    Erre mondják Szlovákiában, hogy Petőfi szobra alatt könnyű magyarnak lenni. :-)
    Ismét nagyon jó írás, sőt megható is. Köszi!

  53. Gravatar Icon 52 gab

    Tetszett, csak túl sok benne a “fasz”, meg “lófasz”, amit túlkompenzálásnak érzek, meg magyarázkodásnak. Nem értem miért kellene magyarázkodni, ha valakinek elszorul a szíve, ha meglátja hogy önhibáján kívül a határon túlra szakadt egy csomó ugyanolyan ember, mint ő. Amúgy nekem is tetszik a jellemfejlődés.

  54. Gravatar Icon 53 slima

    Aki érdeklődők Erdély és az ottani magyarok iránt, az nézze meg az Adjátok vissza a hegyeimet című filmet Vass Albertről.
    Barátnőm velem járt Erdélyben először nagyszuleimnél, de ő is sírt a film végen… majd elkezdte olvasni a Vass Albert könyveket.

  55. Gravatar Icon 54 slink

    Nem reklam, de Orangeways minden nap indul tobb uticellal is Erdelybe. Olcso, kenyelmes, van INTERNET. Azon felul az utak nem tudom, mihez kepest rosszak, mert hogy itthon nem jobbak.

  56. Gravatar Icon 55 aribazsy

    Nem nagyon szeretem szepen kifejezve a huje hype-os blogodat, sot … de 1.ez mas tema, 2.vegre egy iras ami megfogott. Ezert egy kis Grat! :)
    En is most voltam eloszor par hete… igaz tobb napra, motorral, meg lejjebb “roman reszen” is, de valoban megfogott. Igaz ebbol a szemszogbol jocskan kevesebbet lattam,nem sokat alltunk meg :(

    Egy azert nekem hianyzik, gondolom azt te is lattad hogy mekkora katasztrofalis legendak vannak, misztifika mindenhol, ami amikor odaersz rajossz hogy csoppet kamu volt.Hogy mekkora szemetek,megtamadnak lehuznak,kunyeralnak stb hogy a legsulyosabbakat emeljem ki, a valosag pedig eleg messze van tole! Na de ezt mondjuk hosszabban kifejtettem: http://aribazsy.com/blog/2010/08/12/romnia-sszegzs-nem-csak-motorossan-nzve/

    @Handras: Ne higgyel ebbe a szarutas temaban! Van nagyjabol mindenhova ut, attol fugg milyen minosegu, jarhatosagu hogy milyen “fontos”. Erstd: Kis falu,keves ember, nulla gyar = nulla ut, makadam, terepjaros (igaz ok passatokkal, Audikkal ugy jarnak mintha autopalya lenne) Nagyobb varos, netan suli, gyar is van, akkor akar tukoraszfalt! Es van egy rakat jarhato, jo orszagutjuk, E-betusek, van egy par uj autopalyajuk ami meg nincs terkepen sok helyen. Szoal megint egy legenda :(

  57. Gravatar Icon 56 imoGen

    Szerintem Jozsi, jo hogy igy, ebben a formaban leirtad ezt. Kenyelmesen elfer, sot! ahogy latod igenis igeny van ra a tobbi tech jellegu bejegyzesed mellett, amelyeket en bevallom rendre csak atporgetek…

    Kb. 15 evvel ezelotti elso latogatasom ota, iden mar harmadszorra voltam Erdelyben. Amikor szoba kerult, hogy augusztusban megint megyek csak annyi volt a kollegak reakcioja, de hiszen egy honappal ezelott is ott voltatok, nem!? Ebbol is latszik, hogy ok meg nem erzik azt (nem is voltak meg Erdelyben), ami ugylatom mar Teged is megerintett Jozsi! Ha Erdelybe megyek azt mondom csak, hogy hazamegyek (egyebiranyt nincsen tudomasom rola, hogy barmifele rokoni szal odafuzne.)

    Szeretem, azert is mert meses a taj. Juliusban a Wass Albert teljesitmenytura kereteben voltunk egyik szombaton a Gorgenyi havasokban, vasarnap pedig Istenszekere turaztunk fel. Egyebkent a Teljesitmenyturazok Tarsasaga honlapon meghirdetett, barki szamara nyitott tura volt. Ami elszomorito, hogy a szervezok elmondtak, hogy evrol-evre csokkeno az erdeklodes. Szombaton 18-an indultunk (abbol 3 indulot mi tettunk ki) vasarnap pedig osszesen 9-en (ebbol szintugy 3 fo mi voltunk) Viszont olyan volt az egesz mint egy nagy csalad!:D

    Most augusztusban a Radnai havasokban, ismerosunk altal szervezett tura kereteben az Unokore, illetve a Horthy csucsra is feljutottunk. Szavakban vissza nem adhato elmeny volt.

    Jozsi posztjahoz visszakanyarodva nagyon szivmelengeto erzes volt, amikor Erdelyben egy nemzetkozi szupermarket/hipermarket halozatban rank mosolygott a penztaros holgy es rogton magyarul szolt hozzank, mert hallotta, hogy magyarul beszelgettunk egymassal…

    Szomoru es szegyen, de nekem es meggyozodesem, hogy a Magyarorszagon elo magyarok tobbsegenek sincsen olyan nemzeti identitastudata, mint ami nekik van…

  58. Gravatar Icon 57 dzsoki

    Szép volt, jó ilyet olvasni a Plastikon!

  59. Gravatar Icon 58 tyler durden

    Nah valaki kezd felnőni. :)
    Hogy ne csak Erdélyről essen szó, a Felvidék, Kárpátalja is érdekes. Vagy Szlovéniában Lendva is szép hely, ott tényleg kevés magyar él. De a Szent Jobb utalás miatt úgy tűnik határon belül is elég nagy a lemaradásod, szóval hajrá. Olvass sokat, nézd meg youtube-on milyen volt a Királyi Palota előtte és utána, meg fogsz döbbeni és ez csak egy dolog.
    A “szégyellem magam” rész miatt pedig tisztelet. Manapság kevés ember mondja/írja le ezt így. De a nintendós, lájkolós pesti gyerek megtette, amikor Erdélyben ráeszmélt mit jelent az ottaniaknak a magyar nyelv és kultúra.

  60. Gravatar Icon 59 kaja

    Nagyon jó könyv még ebben a témában A fehér király Dragomán Györgytől most olvastam a nyáron csak ajánlani tudom

  61. Gravatar Icon 60 Kata

    Erdélyiként jó volt ilyesmit olvasni…..

  62. Gravatar Icon 61 slima

    “Volt egyszer egy ember, aki az Ő háza udvarán oszlopot épített az Ő Istenének. De az oszlopot nem márványból faragta, nem kőből építette, hanem ezer meg ezer apró csillámló homokszemcséből. És a homokszemcséket köddel kötötte össze. És az emberek, akik arra járva látták, nevettek rajta, s azt mondták: Bolond! De az oszlop csak épült, egyre épült, mert az ember hittel a szívében építette az Ő Istenének. És amikor az oszlop készen állott, az emberek még mindig nevettek, s azt mondták: Majd a legelső szél összedönti. És jött az első szél, nem döntötte össze. És jött a második szél, az sem döntötte össze. Akárhány szél jött, egyik sem döntötte össze, hanem mindegyik szépen kikerülte az oszlopot, amely hittel épült. És az emberek, aki ezt látták, csodálkozva összesúgtak, azt mondták: Varázsló! És egy napon berohantak az udvarára, és ledöntötték az Ő oszlopát. És az ember nem szitkozódott, és nem sírt, hanem kiment megint az ő udvarára, és hittel a szívében kezdett új oszlopot építeni az ő Istenének. És az oszlopot most sem faragta márványból, sem nem építette kőből, hanem megint sok-sok apró homokszemcséből. És a homokszemcséket köddel kötötte össze.”

  63. Gravatar Icon 62 ekkerjoz

    Harminc éve voltam először Kolozsváron, motorral. Egy szatyor amo szappant cseréltem két hét kirándulásra, mindenütt azzal fizettem, meg Kent cigarettával.
    A forradalomkor Zukkal vittem kenyeret, konzervet, háztartási dolgokat Nagyváradra.
    Aztán vettem egy Dacia Tlx limuzint. Azzal eljutottam a Fekete tengerig.
    Tizenöt-húsz éve rendszeresen hoztam egyedi faházakat Sepsiszentgyörgyről.
    Megtanultam, mi a borvíz, pityóka, tokán, mícs, s a többi jóság.
    Télen megkergetett a medve, lecsapta az egyik házőrző szelindeket, hóna alá kapta, és háromlábon elszaladt vele. Laktam olyan helyen, ahol a templomban tárolták a szalonnát, kolbászt, a medve miatt. Ugyanott két hétig nem látszottunk ki a hóból, áram se volt, senki nem panaszkodott, amíg volt meggyes a kocsmában.
    Költöztettem erdélyi szász rokont Drezdába. Költöztettem erdélyi magyar ismerőst Budapestre. Költöztettem erdélyi román ácsot Balatonalmádiba.
    Majdnem kiköltöztem Korondra.
    Elég sokat tudok Erdélyről, elég sok barátom van ottan.
    Köszönöm a postot.

  64. Gravatar Icon 63 _alesi_

    Amúgy pár éve a jogi egyetemet és a történelem szakot végzett munkatársaim kérdezték meg az Erdélyből ideszakadt értékesítőnktől, hogy székely létére(az ő ismereteik szerint székely=erdélyben élő román) hol tanult meg ilyen szépen magyarul. És ez a nagy magyar átlag, kérem.

    Ami nálam csúnyán odavert, az egy kis Isten háta mögötti faluban esett meg. Megálltunk hazafele egy kicsit nyújtózni, vacsorázni. Egy viskóból előjött egy öreg és miután megejtettük az első köröket az ismerkedésben, félénken megkérdezte, hogy neki adjuk-e a kidobásra ítélt szendvicseket, mivel tegnap óta nem ettek a feleségével. Természetesen kipakoltuk minden ételt, de azt látni, hogy két idős ember sírva köszönjön meg annyi ételt, amit mi itthon egy bevásárlással viszünk haza vacsorának, szívszorító volt. 2010, EU…

  65. Gravatar Icon 64 sartarius

    Tegnap eltévedtem egy indexes fórumra a Kurultaj témájával kapcsolatban.
    Megdöbbentő milyen könnyen válnak ellenséggé emberek egy fórumon, nem értik egymást. Csalódottan hagytam ott a topicot. Ezt az írást, és a kommenteket azonban nagy örömmel olvastam.

    Angelday, gratulálok. Írásoddal közelebb hoztad az embereket egymáshoz, és Budapestet Erdélyhez.

  66. Gravatar Icon 65 RustyRush

    Meg is ért látod 64 (65) kommentet a bejegyzés ;)

  67. Gravatar Icon 66 RustyRush

    Francba… 66 már :) )

  68. Gravatar Icon 67 eszpee

    Szegény erdélyi anyukámat meg folyton lerománozták Pesten miután áttelepült.

    Szar dolog kisebbségnek lenni.

  69. Gravatar Icon 68 pappito

    tanulságos a posztod. a kommentek főleg.

    “És most, miközben írom ezeket a sorokat, még mindig nagyon szégyellem magam, mert az, ami nekem van, és természetes, az óvodán át minden, inkább és ezerszer is inkább őket illetné meg.”

    nem. hülyeség ahogy van, csak gondold át.

    Erdély szép.

  70. Gravatar Icon 69 mohosenator

    És látod Józsi nem írtad a végére, hogy nyomjuk meg azt a bizonyos gombot, még is sokan megnyomták, azért mert kiemelkedő és megható írás..:)

  71. Gravatar Icon 70 nemethge

    Sajnos nem a mi generációnk hibája, hogy nem tudunk szinte semmit az elszakított területekről, és pislogunk amikor meglátjuk “kint” az Magyar utcatáblákat. Tudatosan törekedtek arra, hogy el legyen a felejtve a haza többi része :/

  72. Gravatar Icon 71 Kianek Tamás

    Reggel fél hatkor a Harmóniában megittam életem első székelyudvarhelyi kávéját.
    Ebédre a Gondűzőbe vártak minket Geréb Laciék. Este beugrottunk a Kossuth utcába
    egy csorbára. Ez tíz esztendelye történt. Azóta megittunk egy-két kávét:
    Kadicsfalván Gerébéknél
    Parajdon a bánya bejáratánál Annával
    Csomafalvi Veresvirág sípályán a kunyhóban
    Gyimesben január elsején Borospatakán – 22 fokban
    Rugonfalván a festői fürdőtó partján
    Kobránál a Duna TV szerkesztősége alatt
    Balánbányán az Egyes-kő árnyékában az erdő szélén füstöset
    s a múlt héten Gyergyóban Farkaséknál: ott a kávé mellé járt
    pityóka tokány. Elmonhatom én már ittam kávét sok mindennel,
    de így krumpli paprikással volt eddig a legjobb;
    csak h. a szívem elszoruljon Vili Bácsi öntött egy kis kupicával
    nemezeti színű átkötős üvegből!

  73. Gravatar Icon 72 pappito

    nemethge
    “Sajnos nem a mi generációnk hibája, hogy nem tudunk szinte semmit az elszakított területekről,”

    mindig más a hülye meg a hibás, ugye? Te vagy a hibás, hogy nem tudsz róla, minimum húsz éve senki se tilt meg semmit, sőt divat minden ami erdélyi, mindegy mi az (Wass Albert középszerű de divat, kurzusirodalom lett belőle _most_ siralmas)

    Engem érdekelt, tudok róla. Most meg mindenki a plasztikon áradozik, hogy hát igen, szívdobbanás…

    érdekes, komolyan mondom.

  74. Gravatar Icon 73 angelday

    Én nem keresek felelősöket a kérdésben, mert leszarom. Volt egy benyomásom, azt akartam közvetíteni.

  75. Gravatar Icon 74 eszpee

    pappito, nekem az szokott érdekes lenni, amikor valaki sírásra görbülő szájjal érzi át teljes szívéből, milyen kisebbségi magyarnak lenni külföldön, majd ugyanaz az ember takarítaná ki magyarországról az itteni kisebbségeket.

    tisztelet a kivételnek persze.

  76. Gravatar Icon 75 nemethge

    :) Remek, egy szóval nem mondtam, hogy nem tudok róla semmit. Generációt írtam, azaz a velem egykorú 10 fiatalból 8 semmit sem tud. tényleg érdekes… :)

  77. Gravatar Icon 76 pappito

    az sikerült is, azzal nincs is semmi baj.
    nemethge nevűnek irtam

  78. Gravatar Icon 77 pappito

    “Generációt írtam, azaz a velem egykorú 10 fiatalból 8 semmit sem tud”

    nem tudom mennyi idős a generációd, de ez a tízből nyolc ez hogy is jött ki?

    De tudod, mit? hagyjuk.

  79. Gravatar Icon 78 pappito

    eszpee, nyilván nem vagyunk egyformák, nekem nem tetszik ez a főállású magyarság, ami ekkora divat lett. Erdélyben simán megélik a népek, fakszni nélkül. (erdélyi magyar családba nősültem) Mo-n viszont show off, nem más. 20 éve nincs presszió, mehet mindenki ahova akar, Erdélyben szívesen is látják.

    (ráadásul egy más tipusú, kicsit beteges magyarnaklevéssel találkoztam itt, az is megérne egy szociológiai tanulmányt)

    Nekem nem világos, hogy miért ciki a veresegyházi asszonykórus (csak példa, ők úgyis svábok :) és miért nem ciki a Székelyudvarhelyi nótakör. Mert az Erdély, az MÁS. De a néptánckör az ciki.

    Mindegy, biztos bennem a hiba, hogy nem érdemként élem meg azt, hogy magyar vagyok.

  80. Gravatar Icon 79 eszpee

    pappito, nagyjából ugyanazt gondoljuk

  81. Gravatar Icon 80 ekkerjoz

    Pappito, ne bántsd a kicsiket.
    Világukról nem tudnak.
    Wass Albert pedig, szegény, csak azért jött divatba, hogy a román kormányt bosszantsák vele.

  82. Gravatar Icon 81 Ashen

    Köszi Angel. És köszi Hozzászólók. :)

  83. Gravatar Icon 82 D@y X

    @ekkerjoz: Azokat a faházakat szerintem tudom kitől vetted Sepsiszentgyörgyön.

  84. Gravatar Icon 83 ekkerjoz

    Nem titok: Száraz Berci bácsitól

  85. Gravatar Icon 84 D@y X

    @ekkerjoz: Nem azért írtam, mert titok lenne csak abban az időben nem sokan foglalkoztak ilyesmivel és a város is kicsi mindenki ismer mindenkit.

  86. Gravatar Icon 85 ekkerjoz

    Sepsiszentgyörgy kicsi?
    Nem tűnt fel

  87. Gravatar Icon 86 D@y X

    Én 18 évet éltem ott nekem kicsi volt:)

  88. Gravatar Icon 87 ekkerjoz

    Aztán átvette Jenő, Bercibá veje a bótot, azóta sem jártam a Bradul srl környékén

  89. Gravatar Icon 88 vittore30

    sajnos a XX.század eleje a nemzetiségekre épülő országok létrejöttéről szól, így esély sem volt, lásd
    http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/4/47/Austria_Hungary_ethnic.svg/775px-Austria_Hungary_ethnic.svg.png
    és
    http://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=F%C3%A1jl:Austro-Ungaria_si_Romania_(harta_etnica).jpg&filetimestamp=20091106152926

    egyébként, sorry, úgy látom nem szokás a postokban linkelni, de így egyszerűbb volt. szvsz, ha nincs 1920.06.04. akkor is megtörténtek volna a kiválások/leszakadások, csak nem ilyen drámai módon

    szép írás, köszönjük!

  90. Gravatar Icon 89 addikt

    eszpee, khm… azért az erdélyi magyarság és a hazai kissebség egy deviáns szeletének helyzete azért nagyon nem ugyanaz!

  91. Gravatar Icon 90 addikt

    azért

  92. Gravatar Icon 91 H2CO3

    Köszönöm. Szívemből szóltál!

  93. Gravatar Icon 92 Veight

    Érzem a Zen-t.

  94. Gravatar Icon 93 speed

    a poston fellelkesülve, jövőhéten megyünk Marosvásárhelyre, ott egyrészt városnézés, ilyesmi, másrészt meg a Félsziget fesztivál. az a kérdés, lévén arra még nem voltam, hogy egyreszt mennyi penzt valtsunk, milyenek ott az árak, másrészt, hogy arrafelé (lesz egy egész vasárnapunk majdnem, este megy a busz vissza) mit érdemes ennyi idő alatt megnézni, mik a “nevezetességek”?

  95. Gravatar Icon 94 sekele

    “Mindegy, biztos bennem a hiba, hogy nem érdemként élem meg azt, hogy magyar vagyok.”
    Pappito, az “érdem” úgy jelenik itt meg, mint egy munka eredménye. Amikor évtizedeken keresztül tenned kell valamit azért, hogy megmaradhass magyarnak, vállalod a legkülönfélébb nehézségeket, amik a kisebbségi léttel járnak, akkor értelmet nyer az érdem.
    Ez nem ugyanaz, mint a “büszke vagyok, hogy magyarnak születtem”. Az, hogy valaminek születtünk, az okozhat örömöt, talán büszkeséggel is eltölthet, de nyilván nem sok érdem van mögötte. Ezzel egyetértek.

    AD, le a kalappal, hogy ez 9 óra után átjött.

  96. Gravatar Icon 95 vS

    speed: én annyit költöttem, amennyit itthon egy hasonló fesztiválos szituációban, a tömény valamivel olcsóbb volt, mint itthon. ill. nem szarakodtak a mércével, úgy deci körül volt a feles :) (a költekezés meg ugye egyén függő, szóval minél több pénzt váltasz, annál jobb :) ) Vásárhelyen is mindent megkapni, amit egy hasonló méretű/lakosságú magyar településen. Ha pár órám lenne, akkor a Kultúrpalotát (http://hu.wikipedia.org/wiki/Kultúrpalota_(Marosvásárhely)) megnézném (pár éve újították fel), mert Komor Marcell a korának megfelelően egy igaz r’n'r építész volt, az épületnek gyönyörű festett ablakai vannak, a tükörtermének nagyon érdekes hangulata van, rendeznek benne kiállításokat. De biztos lesznek még tippek.

  97. Gravatar Icon 96 Customi

    A szomorú az, hogy nálunk akik a legbüszkébbek arra, hogy ők magyarok, azok pár évvel ezelőtt félévente szétverték Budapestet.

    A nálunk folyó társadalmi és szociális folyamatok (a közlekedési morál, az emberek kapcsolatrendszerének érdekkapcsolatokra épülése, a politika, a korrupció, stb. ide most mindent belevéve) pedig a normális magyart egyre inkább arra ösztönzik, hogy jól legyen kussba a magyarságát illetően, mert míg pl. a svájciaknak szintén dagad a mellük ettől, őket értem, magunkat nem, hogy mire fel.

    A legutolsó mondatodban benne van minden, nem is ragoznám.

  98. Gravatar Icon 97 jack ez

    Józsi, a naív rácsodálkozásod a világra mindig megmosolyogtató.
    Most viszont ember is voltál mellé.
    Ezért most először lájkolom a bejegyzést.

  99. Gravatar Icon 98 sithlords

    ugyanez az élmény ért Félszigeten
    amikor egy koncerten több ezer ember magyar zászlót lengetett
    és nem ijedtem meg, hanem (végre) jó érzéssel töltött el, hogy hova is kerültem

  100. Gravatar Icon 99 suitedtrash

    basszátok meg,
    meghatódni, magyarkodni, érzelmeskedni az megy,
    de magyarul azt nem tudtok.

    «esztendelye», «vass albert», «kissebség»

    annyira szánalmas ez az egész.

  101. Gravatar Icon 100 candie

    Handras “Jo post. Kedvem tamadt autoba ulni, es ellatogatni Erdelybe. Mondjuk mar regota kivancsi vagyok, csak a szar utak tartanak vissza, hogy vegre megnezzem”

    minilol: elképzeltem ahogy Handras a 335i-vel kilónegyvennel tolja az aszfalton, az aszfalt-földút határánál kilinccsel előre nullára lassítja a coupét, majd finnyásan kihajol az ablakon: “Szarok az utak, többet be nem teszem a lábam erdélybe, meg persze a tobbiek sem. Hellómi?!”
    Kattint kettőt az 5D-vel hogy legyen mit feltölteni itthon a blogjára, aztán a kipörgő kerekekkel hagy egy laza xms.hu reklámot az úton.

  102. Gravatar Icon 101 Zeusz

    Az, hogy magyarság, az itthon nem jelent semmit, mert itt mindenki magyar. A magyarnak levés csak ott kap értelmet, ahol nem a magyar a default. Ausztráliás barátom cserkészkedett, meg néptáncolt Sydney-ben. Időmilliomos Apuka gyermekei magyar iskolába járnak a nyugati parton.

    A magyarság default setting idehaza, ezért – szerintem helyesen – mindenki adottságnak tekinti, csak úgy, mint a szemed színét, meg ilyeneket. Ha külföldön élsz, akkor keresed azt a helyet, ahol túrót és tejfölt adnak el, keresed a pirospaprikát, és haverokkal igyekszel disznőt ölni, meg pálinkát főzni.

  103. Gravatar Icon 102 feverdof

    ekkerjoz mindig mindenkinel relevansabb es coolabb.

  104. Gravatar Icon 103 feverdof

    “Időmilliomos Apuka gyermekei magyar iskolába járnak a nyugati parton.”
    szegenyek.

  105. Gravatar Icon 104 Tamás

    Nem megértés ez, hanem túlreagálás- itt nem túlélik az életet a csókák a románok közt, hanem románokkal élnek teljesen természetesen egymás mellett…

  106. Gravatar Icon 105 Tamás

    ja és a nemzetszín-szalagos pálinka meg idióta vendéglő/utcanév bőven kimeríti a giccs fogalmát, amit minden tisztánlátó erdélyi észrevesz, sőt még kínos is

  107. Gravatar Icon 106 addikt

    Tamás: Parasztbarokk b@szki, sőt rokokó.

  108. Gravatar Icon 107 DMcsp

    @candie: ez nem minilol hanem megalol… :)

  109. Gravatar Icon 108 Repirc

    Nagyon jól leírtad milyen benyomásai bugyognak fel a többségnek első látogatáskor. Én is az idén voltam először pedig régóta fúrja az oldalam, hogy szétnézzek a történelmi magyarország ezen részén is (én felvidéki származással büszkélkedem). Meghatódik az ember úton útfélen ha belegondol az erdélyi magyarok helyzetébe. A magyarországról érkező magyarokat feltétel nélkül nyitottan fogadják és erre a nyíltságra jó érzésű ember csak hatalmas empátiával tud reagálni. Én csak pár sorban foglaltam össze a benyomásokat (kevésbé érzelmi oldalról) és inkább képekkel igyekeztem mutatni a vidékből valamit… http://papirgep.blogspot.com/2010/07/erdely.html

  110. Gravatar Icon 109 hauz

    handrasnak üzenem, hogy az utak járhatóak csak nincs pálya, ergo kicsit többet tart itt utazni 100 km-t mint nálatok.
    Józsi, Te meg legközelebb ha Vásárhelyen bizniszelsz, szolj.

  111. Gravatar Icon 110 eN

    Respect, Jozsi

  112. Gravatar Icon 111 Koma

    Jozsi, menj politikusnak.Seriously.

  113. Gravatar Icon 112 initram5

    Én kedden jöttem haza egy hét napos erdélyi útról. Szép és elmaradott vidék, ennek minden hátrányával és előnyével együtt. Torockón kiválóan éreztem magam, nincs térerő, esti közvilágítás se nagyon, a nap eseménye az, amikor f9-kor beterelik a marhákat az itatóhoz, ami a falu közepén van. Nagyokat lehet túrázni, pihenni, olvasni, ücsörögni, beszélgetni. Az úthálózat viszont SZAR, eszébe ne jusson valakinek peres gumival, új autóval útnak indulni! Igen, vannak országutak ahol kiváló az aszfaltozás, de az országutak 1/3 része erősen kátyús, nyomvályús, sőt macskaköves (!). Egy 17-es vagy 18-as peres gumival kész öngyilkosság elindulni Románia felé, tuti tönkreteszed a felniket és a futóművet is. Volt olyan 25 Km-es útszakasz, amit 70 perc alatt tudtunk megtenni. Több volt a lyuk az úton, mint az ép aszfalt! Handrás, bérelj egy autót, vagy tegyél fel nagyon ballonos gumit a Bömösre, különben sírni fogsz az út felénél…

  114. Gravatar Icon 113 Álmos

    “Én Budapestről semmi ilyesmit nem tudok”

    Ez bizony kérem nagyon ciki, ezen tessék sürgősen változtatni. És ez szól minden pestinek, aki nem ismeri a saját városát – és itt most nem arra gondolok, hogy merre lehet gyorsan eljutni Dél-Budáról Észak-Pestre a reggeli csúcsban.

  115. Gravatar Icon 114 csomh

    Jó bejegyzés, de hogy egy kicsit kötekedjek: nem önt el itt senkit a nemzeti öntudat, max a hegyekről lezúduló víz. A mondat végi “magyarnak levést” tessék használni, mert ez a helyzet. Erdélyi magyarnak lenni technikai kihívás és bravúr, amire természetesen a politika, az irodalom, a zene és a pálinka nagyon sok érzelmet tud rámaszatolni.

    Ami téged annyira levett a lábadról, az annak a felismerése, hogy a parkoló jegy beszerzésén, a netkapcsolat minőségén és a mosogatás taktikai megközelítésén túl vannak helyek, ahol azzal is foglalkozni kell, hogy hogyan tanítod meg a gyerekedet magyarul, románul (és persze valami más nyelven is) beszélni, hogyan oldod meg, hogy a szüleidtől örökölt kulturális tudást formában tartsad, és hogyan győzöd meg a hivatalnokot, hogy a személyidben márpedig ékezetekkel szerepeljen a neved. Ezekkel Magyarországon nem kell foglalkozni és ez így is van jól.

    Ez a technikai megközelítés az érvényes. Az érzelmi is szép, de előbb utóbb hatalmas blődségeket szül (lsd. a tápos-jelenséget), és fölösleges feszültséget mindenféle nemzetek között (románok-magyarok, szlovákok-magyarok stb.)

    Szóval csak így tovább! Ha Kolozsváron jársz, magánúton, csak szólj, szerzünk szobát. Székelyföld előtt pedig mindenképpen vegyél egy leckét:

    http://kukker.manna.ro/showvideo/794/szekely_nyelvlecke_magyaroknak_i.

  116. Gravatar Icon 115 sure_

    Ide kívánkoznak Tamási Áron: Ábel-je mellé Vass Albert regényei.
    Kiragadva a Funtineli boszorkány-t, a Tizenhárom almafa-t, és a Kard és kasza-t..Aki ezeket elolvassa, az biztos, hogy megszerzi, és olvassa az összeset.

    Józsi leírása szinte -jó értelemben- felkavaró, hiszen annyira hiteles. De, erről az győződhet meg, aki nemcsak olvassa, hanem át is élheti mindezt…

  117. Gravatar Icon 116 hauz

    Ha már ennyire az irodalom felé veszitek az irányt, akkor érdemes lenne megtanulni leírni az író nevét helyesen, így: Wass Albert. Amúgy meg Márait kell olvasni, nem Wasst, aki egy középszerű író volt, valljuk be.