Leánykérés
AZONNAL KÖZÖLHETŐ — BUDAPEST 2010. AUGUSZTUS 20. – Sasvári “angelday” József, a Plastik média szerkesztője napra pontosan öt év együtt járás után megkérte Bader “LINK” Linda kezét, aki igent mondott a leánykérésre. A jegygyűrű átadása spontán módon a Tabánban történt meg, ez után a pár átsétált az Aranyszarvasba, hogy elfogyasszon egy utolsót még Mogyorósi Gábor főztjéből (Gábor állítólag elhagyja a szarvast), majd megtekintse a 20 perces tűzijátékot a teraszról.
“Azt gondolom, hogy tökéletesen romantikus esténk volt, pedig mind a ketten nagyon fáradtak voltunk az elmúlt hét után, ráadásul Link pénteken is dolgozott, mert egy multinál helyezkedett el korábban, és sajnos olyan ügyfeleken dolgozik, akiknél augusztus 20 nem pihenőnap, de szerencsére kapott pizzát.” — árulta el Sasvári azt, hogy hasonlóan Rick Blainehez, ő is szentimentális a zord külső mögött és értékeli a multinacionális cégek apró figyelmességeit. Bader elmondása szerint már nagyon várta ezt az alkalmat, illetve elégedett párja gyűrűválasztásával is, ami pont jó az ujjára és a pizza is finom volt.
Arra a kérdésre, hogy van-e összefüggés a múlt heti esküvőn elkapott menyasszonyi “dobócsokor” és a mostani közlemény közt, Sasvári elmondta, hogy már korábban tervezte a dolgot, a Parlament előtti show csak valamiféle véletlen videóinzertje lehet csak egy hosszabb folyamatnak.
Ashen
Gratulálok!
Zsoltik@
Term. gratulálunk.
Ez ugrott be: http://www.youtube.com/watch?v=vrFklpob96s
inoe
grat !
GreeNThumb
Józsi! Éljetek boldogan sokáig és érezzétek jól egymást
suexID
Gratulálok, és sok boldogságot!
dpspeti
Gratulálok
neozed
Gratulálok fatter.
gmintgabor
Gratulalok! Sok vidamsagot es kis boldog aprosagot!
iAndris
Gratulálok! Sok boldogságot!:)
deKata, Gergo
gratulalunk!
trn
Rock rock on
ChrissDR
Drakula! Ha nem ismerném Lindát akkor azt mondanám, hogy megint elveszítünk egy rendes embert.
:-) de jelen szituban nem mondom:-) sok boldogságot nektek!:-)
gergoke
Sok boldogságot együtt!
initram5
Ehhez kell a bátorság! Gratulálok!
Lajos Vanka
Gratulálok!
Robb
Gratulaaa…:D
Edems
Gratulálok!Sok Boldogságot! (Kérhetek egy szám címet ami a videó alatt megy?)
szasza
Zseniális húzás lehetett

Azt már nem is merem megkérdezni milyen háttéralkuk lehettek előtte, hogy csak Linda ugorjon érte
Grat mindkettőtöknek, rég vártam ezt a pillanatot.
iHand
Sok boldogságot!
Adi
Megkérted a kezét? Miért, Fátter, a tiéd már elfáradt, höhöhö?
Legyetek ugyanolyan boldogok, mint eddig!
Asszem
Aztán lassan mivan…
musaka
én is gratulálok az ifjú jegyespárnak. párban szép az élet!
CEX
gratula Józsi, de honnan tudtad, hogy mekkora gyűrű kell az ujjára??
vbali
Gratulálok, csak így tovább!
Farkas Anikó
Sok szeretettel gratulálok!
Balambér
Grat
Sok boldogságot!
kuf
gratulalok es sok turelmet az eskuvoszervezeshez
1 jo fővéj mindenképp kell..
angelday
Kösz a jókívánságokat mindenkinek!
Válaszolok is a kérdésekre:
1. kiloptam otthonról egy gyűrűt, az volt a minta
2. szám: The Indelicates – America
Customi
Ahogy Besenyő Pista bácsi mondotta volt: Drakulálok!
TBS
Dr. Szöszi
Gratulalok, kulonosen Lindanak, hogy van ereje hozzad
n4nom4n
Sok boldogságot és sok postot kívánok !
tyler durden
Éljen! Azért majd ha lesz baba is, ne Mario vagy Zelda legyen.
Minden jót mindkettőtöknek!
agocsadam
Ger
Gratulálok!
(én anno tolómérővel mértem a gyűrűt)
Kikkekke
A hazassag szent kotelek, amiben a feleseg mar joggal kothet bele abba, mennyit playstationozol.
Gratula!:)
Ui: en is bevallaltam:)
ironyice
Gratulálok!
nrg
józsi, meneküüüüüüüüüüüülj!
MÉG NEM KÉSŐ!
najó, vicceltem, GL&HF!
dp
gg
StavrosMenace
baj van az inggel (még mindig) http://www.youtube.com/watch?v=JEgCkOfl4jE
Handras
Gratulálok fátter!
danneee
Gratulálok!
Marrci
GRAT
tamas
most majd johetnek a “hogyan resident evilezzunk a gyerekekkel” jellegu posztok is (:
Aszfaltbetyár
Gratulálok és sok boldogságot! Még 2006-ban dolgoztam egy cégnél Lindával, egyszer véletlenül kiderült, hogy ő a te barátnőd. Azt az angyali türelmet, ami az arcán volt, amikor a khm… hobbijaidról beszélgettünk
Memph
Gratulálok! És szombat van
Aszfaltbetyár
tamas: természetesen Steve-nek! vagy esetleg Öcsi Macbooknak
pappito
hajrá fátter!
geriivagyok
Nagyon sok boldogságot nektek : )
ac3
grat!:)
eMeM
csokorelkapás alá poén lett volna egy háttérből beszűrődő “ú baszki”
argan
Gratulálok, és szép jövőt kívánok
RustyRush
GRATULÁLNI szeretnék én is! Sok boldogságot!!!!!
Árpi
Gratula!
Harder
Gratulálok és nagyon sok boldogságot kívánok Nektek!
bacsi2
Gratulálok!
Sir Alex
Gratulálok!
Nagyon várom az esküvő szervezés rögös útjáról szóló beszámolókat!
angelday
Apropó, esküvő.
Mennyi pénzt “illik” rákölteni?
Skoumi
Csatlakozom a gratulálók népes seregéhez, és kívánok sok boldogságot és hosszantartó felálló tehetséget!
(Ez utóbbit elsősorban neked, Józsi
)
A 2:02 PM kérdésre a válasz:
mivel a határ a csillagos ég, amit el lehet verni egy ilyen alkalomra, alapvetően azon múlik, mennyire óhajtotok felhajtást, mit és hogyan szeretnétek az emlékezetes napon… a szervezés kezdetén célszerű több, e nemes eseményre szakosodott céget meginterjúvoltatni, mind a szolgáltatásportfolió, mind a pricing tekintetében. Aztán meglátjátok, meddig ér a takaró…
Skoumi
tamas
eskuvo tekinteteben szerintem nincs minimum — toletek fugg, hogy mekkora csurhet es hogyan akartok vendegul latni. (ne akarjatok nagyot, rossz lesz.)
lAce
Gratula AD! Sok boldogságot kettőtöknek.
_alesi_
Gratulálok!
Esküvőre pontos árat nehéz belőni, mivel -ahogyan fentebb is írták- erősen függ a vendégek számától és a vendéglátás minőségétől. Szerintem sem érdemes sok embert meghívni, vagy lehet, de tudni kell vegyíteni a haveri és családi köröket.
eN
GRAT!
PeBa
Ejj, gratula!
Talán olyan 3 misit bele lehet feccölni, had örülöj az asszonyság
Túl sok embert ne hívj meg, mert a rokonok rokonának rokonjai úgyis csak enni meg inni jönnek. Szerintem egy olyan egészséges 150-180 fő tartható (lehet).
MrMaster
Én is granulálok!
Lajos Vanka
Mennyit?
1. Amennyit tudsz.
2. Ha az első pontra nincs fix szám, akkor amennyit nem szégyelsz.
+1. Annyit, ami Linda igényeit fedezi. Legalábbis azt gondolom, ők azok, akik kislány koruk óta konkrét tervvel rendelkeznek a szóban forgó eseménnyel kapcsolatban.
Ger
Esküvői költségvetés:
- nekünk kb. 1.2 millió volt 75 fővel, budapesti helyszínen, kihelyezett szertartással, tokkal-vonóval
- nem számoltunk nászajándékkal és menyasszonytánccal, de valamennyi visszajött (nullszaldó könnyen elérhető)
- a fotózásodat Handrás vállalja
- hülyeségre is költs előre meghatározott összeget, mert akkor van mire hivatkozni a többi hülyeség láttán (rózsaszirom, hintó, hónalj alá csapott bárány)
- a dekorációs cégek húznak le a legjobban
- mindent a hivatalos szertartáshoz időzíts (hosszú lehet az átfutási idő)
- nem kell szervező, mert te elég ügyes vagy!
- a fehér öltöny ciki!
marchello
hát Józsi asszem az iMac vásárlást el kell halasszad
de azért én is gratulálok!
bha
Gratula!
Az Időmilliomos Apuka
Gratulálunk, remélem az egész Plastik olvasótábor meg lesz hívva az esküvőre!
Milyen gyűrűt vettél? Itt a De Beers nevű gyémánt importőr telebeszéltem az emberek fejét azzal, hogy vőlegény 2 havi keresetét illik gyémántgyűrűre költeni. Egy átlagos gyűrű 3-5000 USD körül van, egy fiatal kollégám most vett 12000 dollárért, biztosra akart menni. A tizenkét éves autója háromszor annyit ért amíg benne volt a gyűrű…
Lajos Vanka
Ger: Handras nem szeret esküvőt fotózni, ráadásként gondolom, jól akarja magát érezni Józsi és Linda nagy napján, és nem dolgozni
Nes
Gratula es Sok boldogsagot!
angelday
“Itt a De Beers nevű gyémánt importőr telebeszéltem az emberek fejét azzal, hogy vőlegény 2 havi keresetét illik gyémántgyűrűre költeni. Egy átlagos gyűrű 3-5000 USD körül van, egy fiatal kollégám most vett 12000 dollárért, biztosra akart menni.”
Azt hiszem le fogom fotózni édesapám eljegyzési gyűrűjét.
Ivan
Gratula
lAce
@Az Időmilliomos Apuka
Izlések és pofonok természetesen, de tegyük hozzá, hogy a gyűrű csak egy jelkép egy eszméhez, ahol a kettő közül ezért mégiscsak az utóbbi a fontos
De mindenesetre jó tudni, hogy ennyiért “is” lehet kapni
Joe
Gratula!
Ger
USA-ban mások a “gyűrűzési” szokások. Náluk a lánykérő, “eljegyzési” gyűrűn van a hangsúly: minél nagyobb a kötelező gyémánt, annál jobb.
Rabbit
sok boldogságot!
BCS
csinálj valami akciót, aminek a keretében meghívod a legszerencsésebb olvasókat
suexID
Sok esküvőben voltam már, de a legszarabbak mindig azok voltak, amin sok-sok ember ott volt, és senki nem ismert senki. Ilyenkor kialakulnak a klikkek, aztán persze a fogyasztott alkoholmennyiség függvényében az este végére már mindenki mindenkivel van, de az elején kínos lehet, ha sok az ott tolongó ember, akiket nem is ismersz.
Az összeghatárokat te magad szabod meg, persze átvitt értelemben, ezt érdemes megbeszélni a szülőkkel (mindkét oldalról!) és persze kettesben is leülni, megbeszélni, hogy mire vágyna Linda, és mit szeretnél te, aztán ennek megfelelően lehet kalkulálni okosan. Amire érdemes ráfordítani, az a kaja és nevetségesnek tűnhet, de a fotós/videós, mert gondolom szeretnétek évek múlva is ránézni a felvételekre.
H2CO3
Gratulálok, és nagyon sok boldogságot! AD, mostmár elárulod, hogy Linda miért “Link?”
eFi
Gratulálok nektek! Még hatot alszol, azt megihatjuk erre az áldomást
draven
GL HF
Gaboro
A leánykérés mennyi XP-t hozott az Epic Win-ben?
Nagyok vagytok!
BaLL
reszvetem (:
calvinka
Sok boldogságot, és Isten hozott a pokolba vezető úton!
Csak nekem fura az a megfogalmazás, hogy Linda “olyan ügyfeleken dolgozik” ?
seven_of_nine
És ezt b@zmeg itt így tudom meg! Hát tudd vérig vagyok sértve!!!!!!! Gratula.
Brunner
Wow, Gratulalunk!
Barnabas
Vááááhh! Gratula, sok boldogságot!
u.i.: 10 perce értem haza a tabánból.
vanabi
Gratulálok. A mennyit illik rákölteni kérdésre egyszerű a válasz. Amennyi van.
Barnabas
nrg “Najó, vicceltem, GL&HF!”
dp “gg”
LOL!
Sracok, kicsit sok volt mostansag a Sztarkraft mi?
addikt
Gratulálok!
Zeusz
Nekem volt a világ legfaszább esküvője, és kibaszott kevésbe került. Az anyakönyvvezetősön voltunk vagy tizenöten, a templomban mondjuk 80-an, a vacsorán max 30-an, de mindenki eljött, akit meghívtunk. A csajomnak egy fehér koktélruhát vettünk húszezer forintért, mert az tetszett neki a legjobban (normális ízlése van), a gyűrünk meg 130 ezer forintba került (vagy hogy). Volt egy barátoknak rendezett összejövetel is, ahol összehoztunk egy OMG 100 ezer forintos italszámlát, viszont összeraktunk egy fasza kis zenekart az eseményre.
Józsi, ha van egy kis eszed, akkor olyan esküvőt csinálsz, amilyet TI akartok, és nem olyat, amilyet a szüleitek. Nálunk forszolták volna ezt a népiesh vőfélyes cuccot, de mi az elején gyorsan lehűtöttük a kedélyeket, hogy egy ilyen lagzira senki sem jönne el szívesen, mert a harmadik után ez a fajta móka gecire unalmas.
yzzy
A jó esküvő ismérvei:
1. Jó hely. Nagyon nem mindegy, hol van, ez adja meg az alapot. Ha szar a hely, eleve hendikep. A miénk Bp-en, hajón volt (még mikor nem volt divat), van hangulata.
2. Jó zenekar. Egy rossz zenekar, amelyik nem a ti ízléseteknek megfelelő zenét jásza, totál elrontja a bulit.
3. Jó társaság, ez adja meg a hangulatot. Ez mondjuk adott, de ha rám hallgatsz, kiszórod a rokonságod egy részét (lesznek sértődések, de mindenkit úgysem hívhatsz meg), és minél több barátot hozol.
4. A szervezést bízd szervezőkre. Hidd el, iszonyatos munka megszervezni, rengeteg rohangálás, az ember a saját esküvőjén ne rohangáljon, baromira hülyén veszi ki magát.
5. Jó menü. El se hinnéd, hogy mennyire el lehet rontani az estét a rossz választással! Bár a kaja legtöbbször a hellyel együtt jön, de nagyon figyelj erre.
6. Engedd el magad, és csak egymással foglalkozzatok! Ez a ti napotok, ne hagyjátok a figyelmeteket elterelni.
yzzy
ja és persze gratulálok!
ant
Gratula. Szép új világ.
Barnabas
En a http://www.marvanymenyasszony.hu -t jo szivvel tudom ajanlani. Egyszer voltam ott “csak ugy”, egyszer meg eskuvon, mint vendeg. Kellemes kornyezet, prima kert, ahol el-el lehet vonulni dumalni is, ha ugy esik. A Cordon Bleu-juk retennetesen jo volt(szvsz), amugy meg ha csak ugy beulsz enni, akkor is nagyon jo kis csiganyzenekar szokott volt lenni. Tenyleg a jobbik fajta, nem az idegesitos hegeduvinnyogtatos. Mondjuk ennek mar vagy 4 eve, de azert erdemes szamon tartani.
drag
Sok boldogságot!
matyee
Gratula!
grat
A 100. komment-Gratuláció!!
A blogot se tessék elhanyaolni azéér.
Sok boldogságot!
legendary
Gratulálok!
legendary
OFF
A “Milyen nap van most?” kérdéshez vagy add meg, hogy milyen időzóna szerint, vagy állítsátok át a szerver/wp időzónáját/óráját.
Küzdöttem párszor mire vasárnap hajnal 1-kor megválaszoltam, hogy “szombat”…
ON
sziju
Szivbol gratulalok en is, es udv a klubban!
Sokan inkabb a csaladnak, rokonoknak akarnak ilyenkor megfelelni, es a vege lehet hogy olyan lesz, amit az ember inkabb messzirol elkerulne, de muszaly vegigcsinalni
A fenti kommentekbol azert lejon, hogy minimal es extra koltsegvetessel is jol erezheti magat az ember ugye.
Sok sikert es kitartast a szervezeshez!
Lesz templomi is?
(szupermarios meghivok?)
Attila
Gratula, József!
Én tutira esküvőszervezőhöz fordulnék, mert mégegyszer azt végigszopni, ami a mienket megelőzte, hát inkább ne. Ráadásul a menőbbek nem közvetlenül vesznek le, hanem olyan helyeket ajánlanak, akiket viszont igen. Nyilván megpróbálja mjd neked eladni a csokiszökőkutat meg a pillangóreptetést, de ezen könnyedén át lehet lépni. Amit kiegészítésképpen hozzáfűznék: Jó esküvőhöz három dolog kell.
Jó hely. Legyen világos, jól megközelíthető, _jól_szellőző_esetleg_légkondicionált_ (mi ezt basztuk el), legyen hely zenekarnak/DJnek, legyen a közelben hely, ahol fotózkodhattok (ha igénylitek) stb. Lehet menni étterembe, szerintem nem a legjobb ötlet, de az tény, hogy akkor a második pont moot.
Jó cateringcég. A kaja dealbreaker, de az igazán lényeges pont a piák kérdése. Érdemes lehet olyan céget választani, akik engedik az üdítőfogyasztást, nem korlátozzák a behozható alkoholos italokat (dugópénz). Én nem szaroztam, sülthústál volt, meg húsleves, tudom, hogy mások mást kívánnak, viszont 85 vendégnek ez volt a legkisebb közös többszöröse. privátban tudok cégnevet mondani.
Jó zene. Zenekar vagy DJ, létfontosságú, különben megdöglik a parti. Mi itt basztuk el, de nagyon.
Szerintem erre a három dologra, meg esetleg a fotósra érdemes jól odafigyelni, a fotósra és a dekorosra kicsit kevésbé, a megfelelő mennyiségű alkoholra még annyira se, a többi meg le van szarva.
Hajrá!
Attila
Ja igen, mi 1,3M-t költöttünk, és kijöttünk nullszaldóra.
György
Gratulálok és szívből kívánok sok boldogságot!
Lehet kicsit maradi és anyagias a felfogásom, de a gyűrű témában semmiképp nem szállnék el az árakkal… az úgyis csak egy anyag, egy matéria, gyakorlatilag a “gyémánt-kartell” által felfújt árak vannak mindenhol, az adott ország kereseti viszonyait figyelembe vége, amúgy fabatkát sem érne az egész cucc.
Credo
Szintén gratulálok! Sok boldogságot!
Magáról az eseményről nincsenek videók vagy képek? Meg ez a történelmi tweet is kimaradt a posztból: http://twitter.com/angelday/status/21732976305
sn4ke
Jaózsi feltette a kérdést, hogy mennyi az annyi, erre mindenki felcsapott esküvőszervezőnek.
az egyik vörösboros poszt jutott eszembe, amikor a hozzászólók közül mindenki borszakértő lett.
Barnabas
A borrol jut eszembe:
Jozsi, hogy is volt az a Gere Kopar?
fevberdof
en IS remelem jo hazassag lesz. Egy regi bolcsesseg: ha tul nagy fakszni lesz az eskuvo, nem lesz jo a hazassag. Legyen egyszeru, bulis az eskuvo, a keves igazi jo barattal. Szeretettel… EN
Mynus
Grat.
Ja es a naszut is le van tudva. Az Excaliburban most 38 dolcsi egy ejjszaka, siman ellehettek egy par honapot a szulesig.
Peace
Szerintem gyertek el Vegasba. Itt a Strip vegen van egy drive thru hazassagkoto. Ot perc az egesz, a kocsibol ki se kell szallni.
Valszeg meg az utikoltseggel egyutt se kerul masfel millaba, a kulonbozetet elvered a Mirage-ba vagy ha ugyes vagy meg is 38szorozhatod, csak a jo szamra kell tenni.
Musztáng
Meg lehet oldani kevés pénzből is, de akkor magadnak kell megszervezni és csak a számotokra is fontos rokonokat és barátokat hívhatjátok meg, amiből általában sértődés van.
Sokat lehet spórolni a dekoráción, ékszereken és a ruhán is. Amin nem nagyon érdemes spórolni az a jó helyszín és az étel. Nagyon meghatározhatja a helyszín és egy jó vacsora az egész esküvő hangulatát.
Érdemes beleolvasni ilyen és ehhez hasonló blogokba:
http://www.musztangvendeglo.hu/blog.html
Nagy-nagy-nagy gratuláció!
speed
gratulalok Jozsi! legyen live stream az esküvőről, ez lenne a legkoltseghatekonyabb megoldas
angelday
Ezt viszont meg tudom ígérni, hogy nem lesz.
Péter
Gratulálok!
Fudge
Szerintem csináljatok kis esküvőt (szűk család), utána pedig menjetek a Maldíra nászútra.
gyb
Grat!
Aszfaltbetyár
Eskuvot nem kell tulszervezni. Vagy egy valag penzed ramegy es olyan lesz, ami nem neked tetszik, vagy olyat csinalsz sokkal olcsobban, amiben te erzed jol magad. Alapszabaly: ne a vendegeknek, a szuleidnek, akarkinek akarj bulit szervezni, hanem magatoknak
Stöki
Nagy-nagy gratula!
karotta
A Zamat-Karotta házaspár szeretettel gratulál a nászútról.
AlieN
Gratula fátteeeer! Na ez a nemmindegy! Megyek fotózni, ha akarjátok, ha nem
Egy fontos: az esküvő teljes területén legyen Internet!
Dr. Lakatos Winnetou
Gratulálok!!!!!!!!
Mondjuk egy nordikus lánynak könnyen megy a csokor elkapás!
Tudom, csak félig.
kapcy
sok boldogságot angelday!
StavrosMenace
AD, szerintem limó legyen!
Imi
Gratulálok! Sok boldogságot!
csiga
Mi kihoztuk olyan 150e forintból. Szűk családi kör (20 ember összvissz) és elmentünk a kedvenc éttermünkbe, ahol mindenki a la carte rendelt. Ez volt egy százas, a maradék ötvenbe meg belefért egy egyszerű gyűrű és az apróságok.
szlb
legénybúcsú lesz???
mohosenator
Gratulálok!!!!
zephyr
Gratulálok!
Ár: 120 fő, 1,4M Ft, Szeged. De ez 3 éve volt.
Nem azon múlik, hogy mennyit illik, hanem, hogy Ti mit szeretnétek. Mi pl. a feleségemmel összeházasodtunk templomban, mert mi azt éreztük fontosnak, rá egy évre volt a polgári és a nagy buli a tömegnek. Minden azon múlik, ti, hogy szeretnétek. Mással ne foglalkozz, ez rólatok szól, mégha egy ünnepet is szokás mellé csinálni…
medoc
Grats!
Ram
Gratula!!!
HDCase
Hű!
Gratulálok fátter!
Kitartást a szervezéshez.
Link válasza a nagy kérdésre véletlenül nem az volt, hogy: “Szerintem vegyél!”?
danger
Gratula!
Mogyorósi Gábor hova megy?
angelday
Nem tudom sajnos.
IIsti
A esküvő egyetlen egy jósági mutatója a darabszáma: 1-ig jó, afölött nem nyert.
Egyébként meg:
Derék asszonyt kicsoda találhat? Mert ennek ára sokkal felülhaladja az igazgyöngyöket.
Bízik ahhoz az ő férjének lelke, és annak marhája el nem fogy.
Jóval illeti őt és nem gonosszal, az ő életének minden napjaiban.
kopaszmalac
Gratulálok, sok boldogságot Nektek!
Az esküvői budgetre szerintem kb 10e Ft-tal számolj/vacsoravendég.
De a legfontosabb: a legelején tűzzétek ki, hány vendég a maximum amin aztán semmilyen körülmény között ne változtassatok. Légy kemény! A többi részletbe úgyis kevés beleszólásod lesz, hisz a menyasszony tervezgeti már ezer éve, milyen esküvőt szeretne. De ez nem baj. Sőt.
wut
bazmeg a mi esküvőnk, ha jól emlékszem 60ezer huf volt, ketten voltunk plusz 2 tanú, a kötelező kör után elmentünk vacsizni egy fasza helyre
utáljuk a felhajtást hozzáteszem, meg úgy gondoltuk ez nekünk fontos, mi legyünk ott
Sparrow
Love and marriage, love and marriage
go together like a horse and carriage…
Vigyázz, mert elindultál az Al Bundyvá válás útján!
atkakukac
Tipikusan az a poszt volt amiért átkattintottam readerből, hogy lájkolhassak és, kommentben gratulálhassak!
P.S.: Nem lehetne összedobni egy Plastik legénybúcsút.. aka mi az olvasók, leitatunk téged, Józsit!?
edhellon
Gratulálok és sok boldogságot mindkettőtöknek!
ekkerjoz
Zsozef, gratulálok.
Cool-ság és relevancia jegyében csak annyit szeretnék mondani, hogy ezelőtt 25 évvel a szozopoli tengerparton kértem meg Csilli kezét, tengerillatban, holdfényben, motoron ülve, 14 karátos kgst gyűrűvel, később polgári és egyházi esketés után háromnapos lagzit csaptunk a vasutaskörben, valódi vhs videóssal, meg polaroid fényképésszel, persze felváltva szólt mulatós és szalonzene, levágtunk négy malacot, három birkát, meg rengeteg beszédet, de ez nem nagyon lenne igaz.
Gyermekeim anyjával föl sem merült a házasság gondolata, ezer más dolgunk volt, vagy csak cool-ak akartunk lenni akkoriban, meg relevánsak.
doderer
grat
doderer
jó utoljára gratulálni
danger
http://divany.hu/gasztro/2010/08/31/mogyorosigabor/
itt nem emliti, hogy barhova is tavozna…
angelday
Nekem Molnár B említette.