Az Apple figyel bennünket (?)

Az Apple augusztus 19-én benyújtott egy szabadalmat, amivel a felhasználók különféle adatait-, sőt, a jövő eszközeiben még biometrikus információkat is!, rögzíteni akarnak.

Az alábbi dolgokról szól a szabadalom:

  • fényképfelvétel készítése a felhasználó arcáról teljesen titokban (hang, fény, bármilyen UI feedback nélkül)
  • ugyanígy a környezetéről is
  • hangfelvétel készítése ugyanígy
  • a szívdobbanás érzékelése szintén, ami egyébként a felhasználó egyedi azonosítására szolgál
  • annak megállapítása, hogy a készülék bármilyen módon jailbreakelve lett
  • a felhasználó internetes aktivitásának megfigyelése

Az Electronic Frontier Foundation részletes elemzést jelentetett meg tegnap, amiben megpróbálják felhívni a figyelmet arra, hogy a nyitott és átlátható elektronikus rendszereket kellene favorizálnunk a megalomán cégek ellenére, akik csak személyiségi jogainkat akarják folyton FOLYVÁST megsérteni.

Én MobileMe felhasználó vagyok már egy ideje, abban van egy funkció, “Find my iPhone”. Ez rendszer szinten, tökéletesen a háttérben, a felhasználó tudta nélkül képes a tulajdonosának (nekem) megüzenni, hogy a készülék hol van, tudok rá küldeni SMS-szerű alertet, hangüzenetet, illetve rendelkezhetem arról, hogy azonnal törölje le a készülék teljes tartalmát. Mindezt arra az esetre, ha nem találnám meg a telefont (volt már rá példa), illetve ellopná valaki.

A fentieket olvasva én azt látom, hogy ennek a funkcionalitásnak a kiterjesztéséről van szó. Engem, az EFF-fel ellentétben inkább megnyugtat az a tény, hogy újabb eszközöket kapok arra az esetre, ha ellopná valaki a 180 ezer forintos mobiltelefon készülékemet. Ráadásul olyanokat, amiket senki nem fog tudni egykönnyen körüljárni, hiszen alacsony szinten integráltak a rendszerbe. Bárcsak a MacBook Pro számítógépekben is lenne ilyesmi!

Azt is megmondom, mikor lennének aggályosak a fentiek: abban az esetben, ha az Apple marketing célokra és egyéb visszaélésekre használná fel az információkat. Erre viszont nincs bizonyíték. Sokkal inkább hihető, hogy a szabadalom mögött a minőségbiztosítást és vagyonunk védelmét kell látnunk. Én mindenesetre jóhiszemű vagyok.

135 Responses to “Az Apple figyel bennünket (?)”

  1. Gravatar Icon 0 marci

    Engem már nem figyel(samsung wavere váltottam tegnap:D)

  2. Gravatar Icon 1 Pepinke

    Teljesen mindegy, hogy ki, mit hisz ebben a kérdésben, ha akarnak, megfigyelnek. Emellett máris ezerféle módon írányíthatnak. Letilthatják a számládat, internet előfizetésed, tb számodat, stb… Ezekre szükséged van mindenképpen, iPhone-t persze nem muszáj venned, sőt mobiltelefon nélkül is lehet élni.
    Nem számít, hogy mennyire tartod reálisnak a saját álláspontodat, hogy mennyire vagy jóhiszemű.

  3. Gravatar Icon 2 csikszem

    inkább vigyék a cuccot nyom nélkül, minthogy titokban fotózzanak bármikor, bármilyen élethelyzetben

  4. Gravatar Icon 3 .r.

    hát nem is tudom.. de engem pl zavarna a tudat, hogy akármikor megnézhetik mit csinálok meg ilyenek.. lehetsz akármilyen jóhiszemű ez akkor sem oké szerintem!
    az, hogy távolbol lockolhatom a telefonomat illetve fényképeket készítenek rólam két teljesen különböző dolog!

    lehet én vagyok paranoiás de én spec rühellnék, hogy egy nagy testvér figyelné minden léptemet! szép új világ? megmondják majd azt is, hogy milyen sütit ehetek ha apple cucc van nálam?

  5. Gravatar Icon 4 Lóri

    Addig tényleg nincs probléma, amíg valóban a te érdekeidet szolgálja az ilyen típusú adagyűjtés. Azonban a cégeknek sajnos sok esetben hajlik maga felé a keze. Arról nem is beszélve, hogy ha egyszer ezek az információk kikerülnek (és ki fognak kerülni előbb utóbb) annak azért annyira nem fogsz örülni.

  6. Gravatar Icon 5 angelday

    “inkább vigyék a cuccot nyom nélkül, minthogy titokban fotózzanak bármikor, bármilyen élethelyzetben”

    Biztos vagyok benne, hogy te fogsz fotózni, ha előfizetsz a MobileMe-re.

  7. Gravatar Icon 6 FDanee

    Fontosnak tartom, hogy legyen opt-out lehetőség azoknak, akiknek nem tetszik az ilyen jellegű adatgyűjtés és tudnak vigyázni a cuccaikra. Az egy dolog, hogy feltűnik az IP címed egy szerver sokgigás logjában, de az hogy bármikor fotót készíthetnek rólad kicsit más kategória…

  8. Gravatar Icon 7 vanabi

    Ki is nézegetné pontosan azokat a képeket? És milyen célból is pontosan? Nyilván megígérik hogy nem élnek majd vissza vele. Én meg elhiszem majd.

  9. Gravatar Icon 8 csikszem

    Igen, abban az esetben, amikor vissza tudom szerezni ezzel a telefonomat biztosan elönt majd az elégedettség és a hála. De amikor – extrém példa – egy “óvatlan” apple alkalmazott egy kocsmában felejt egy bluray diszket, rajta csikszem és még 2 csillióbillió társa különböző pozitúrákban, különböző helyszíneken… Közben pedig még a szívdobbanásaikat is hallani lehet. Bizarr.

  10. Gravatar Icon 9 pappito

    telefonletiltogatás-oké, ez egy plusz, mindenki el tudja dönteni, hogy akar-e ilyesmit vagy se

    de az, hogy a számitógépem kamerája be-be kapcsol és képeket készít amelynek a felhasználásáról, sőt a létezéséről sem tudok – na meg a lófaszt a seggbe. Elsőre csak leszigszalagozom a kamerát, második lépcső, hogy felteszek egy linuxot, még ha szar is.

    kicsit több realitásérzék, halló! ez messze nem az a kérdés, hogy biznic leveleket vigyünk-e a gugliba vagy se.

  11. Gravatar Icon 10 angelday

    Szerintetek az Apple kíváncsi arra, hogy ki hogy néz ki a telefonon? Szerintetek meg akarnak figyelni benneteket, vagy olyan biztonsági rendszert fejlesztenek, amivel meg tudjátok óvni az értéketeket? Én biztos vagyok benne, hogy ez utóbbi.

    És fuck me running.

  12. Gravatar Icon 11 vanabi

    Szerintem inkább mindenki vigyázzon a saját maga értékeire.

  13. Gravatar Icon 12 Evenich Norbert

    A jailbreakeléshez mi köze az Apple-nek? Tudtommal már odaát is teljesen legális a dolog…

    Az első három pont, pedig sima kémkedés, semmivel sem másabb, ha valakinek a gépére betörnek és mondjuk a webkameráján keresztül figyelik meg. (ami pedig bűncselekmény, igaz?)

    Gmail-es hasonlat: ne legyenek illúzióink, ma már bárki megfigyelhető, ha van elektronikus kütyüd.

    Szerintem egyszerűbb vigyázni egy telefonra (nekem eddig max egy pulcsi veszett el, fél napra, minden cuccomra vigyázok, annélkül, hogy mániákusan figyelnék rájuk, hogy mikor veszhet el), mint rábízni az Apple-re vagy bármely cégre, hogy majd értem figyelnek a telefonra.

  14. Gravatar Icon 13 Lóri

    Józsi nem azzal van a gond, hogy az apple mire fejleszti a rendszert, sokkal inkább azzal, hogy ezeket az adatokat egy óvatlan vagy rossz indulatú alkalmazott miatt ezek az adatok nem megfelelő helyre kerülnek.

    Ha meg hagynak benne megint egy PDF bugot, neadjisten valami távolról kihasználható rést akkor elég tök jó, hogy egy esetleges támadó lehallgat, lefényképez és mindenféle egyéb adathoz hozzájut rólad, anélkül, hogy bármit is észrevennél.

  15. Gravatar Icon 14 evenorbert

    @angelday: valószínű, hogy senki (ha jóhiszemű ember vagy, ami kiderül az írásodból), de a lehetősége megvan, az eszközeik adottak. Megóvni az értékeket? Az ember saját hülyeségétől, hogy nem ügyel rá?

  16. Gravatar Icon 15 kow

    A probléma ott van szerintem, hogy ha az Apple megnyit egy ilyen kaput, akkor annak egy kis szubkultúra úgy fog örülni, mint majom a farkának: hekkerek, adathalászok.
    Az Apple eddig nem bizonyította, hogy tud biztonságos rendszert csinálni: az összes iPhone eddig fel lett törve. Mi lenne a garancia, hogy ez az észrevehetetlen backdoor nem kerül illetéktelen kezekbe?

    Mindenesetre ez egy jó kis önmegsemisítő gomb nekik, ha kijátszák, akkor szétszedik őket. Szerintem.

  17. Gravatar Icon 16 dawey

    egyetlen peldat mondjon nekem valaki arra, hogy az internetes aktivitasom figyelese megved engem valamitol

  18. Gravatar Icon 17 lipilee

    mindenkinek ajánlom olvasásra Cory Doctorow: Scroogled című novelláját. olvasmányosan mutatja be, hogy egyrészt miért érdemes félni. (a novella még W alatt íródott, de nem hiszem, hogy Obama alatt szignifikánsan mások lennének az DHS szándékai.)

    nem az a baj, hogy most éppen fotózni fognak, meg biometrikus infot gyűjtenek. a baj az, hogy szépen lassan feladod a személyes adataidhoz tartozó jogaidat, ide értve a biometriát is, adott esetben ezt lenyúlják (nem az apple, hanem valaki, aki kihasználja, hogy az Apple, de akár a Google biztonsága szar), identity theft, végső soron anyagi kárban is realizálódik, és akkor nem a 180 ezer forintos telefonodon fogsz aggódni. (btw. ha annyira aggódsz miatta, mi a fasznak veszed meg? ez egy kibaszott eszköz, nem aggódásra való.) gondolkodj egy kicsit ilyen irányba és rájössz, hogy így már nem kóser ez az adatgyűjtősdi.

    na szóval a lényeg, hogy az sose jó, ha bárki adatot gyűjt rólad, csak az emberek nagy többsége nem lát tovább az orránál meg az index tech rovat cikkeinél, és ezért rossz végén fogja meg a problémát.

  19. Gravatar Icon 18 angelday

    lipilee, identity theft témában még ennél is olvasmányosabb mozifilmek vannak. Tudod, hazamész és már nem az vagy, aki vagy. Parázzatok csak. Én attól parázok, hogy valaki szépen, hagyományos módon ellopja a telefonomat. Erre egyelőre több az esély.

  20. Gravatar Icon 19 ab

    Legyen moslék, legyen ól
    Legyen meleg, legyen hol…
    A fehér legyen fekete
    Megeszem csak tedd ide!

    R.:
    Mindent megeszünk
    Mindent mindent
    Mindent megeszünk
    Mindent mindent

    Örülök a világnak
    Nem baj hogyha levágnak
    Kapjak inni naponta
    Legyen pina az ólban

    R.

    A gazda okos nagy ember
    Röfögök neki, hogyha kell
    A fehér lehet fekete
    Megeszem, csak tedd ide!

    R.

  21. Gravatar Icon 20 angelday

    “btw. ha annyira aggódsz miatta, mi a fasznak veszed meg? ez egy kibaszott eszköz, nem aggódásra való.”

    Azért, mert jó terméknek gondolom és szeretem használni, ezzel szeretek dolgokat megoldani.

  22. Gravatar Icon 21 pappito

    az ilyen adatgyűjtés, még a legnemesebb is, magában hordozza saját halálát. egy idő után túl nagy lesz a felhalmozott érték, az emberi tényezőt pedig nem lehet kizárni.

    Az Apple egy profitorientált vállalkozás, az a célja, hogy pénzt csináljon. MInden más bullshit. És most gondoljuk végig, hogy hogyan lehet pénzt csinálni, ha minden rohadt apple számítógép kameráját, mikrofonját, háttértárjait, hálózati kapcsolatait láthatatlanul kontrollálom.

    És ugye emlékszünk a felhördülésre, amikor az Apple ráhívta a hatóságot valakire, aki lenyúlta az ifónt a kocsmából.

  23. Gravatar Icon 22 Sanyi

    Ha ezt így megcsinálják, akkor valószínűleg több országban betiltott/nem ajánlott lesz az ezt használó termék (személyiségi jogokat sérthet ha nem tilthatod le).
    Az viszont biztos, hogy nem egy céghez nem engednek majd be ilyen kütyüvel: tárgyalásokról hangfelvételt készíthet, stb.
    Ha bekerül az iphoneba, akkor senki se fogja megvenni. Lehet, hogy az egyes embereket nem zavarná, ha megfigyelik, de ha munkahelyen a portán le kell adni a telefont, az már több mint zavaró.

  24. Gravatar Icon 23 enteomitiok

    az iPad tulajok adataira sem tudtak vigyázni…

  25. Gravatar Icon 24 FDanee

    @ “Én attól parázok, hogy valaki szépen, hagyományos módon ellopja a telefonomat. Erre egyelőre több az esély.”

    “Amit birtokolsz, az birtokba vesz.”

  26. Gravatar Icon 25 Z. Tamás

    Valamelyik Blackberryt is bojkottálni akarták a RIM titkosított üzenetküldője miatt… El lehet képzelni, hogy mekkora felhördülés lenne ha az iPhone videót meg hangot küldözgetne Cupertinoba. Egy ilyen készülék a megfelelő embernél (vagy a környezetében) már nemzetbiztonsági kockázat.

  27. Gravatar Icon 26 hcpeter

    Én aggódnék, ha ilyen lenne. Az ördög nem alszik, nincs 100%-ig biztonságos rendszer. Mi történik ha feltörik?
    Miért kellenek ezek az adatok egyébként? Hogy meglegyen az eszköz? De hisz a mobilme már így is tudja ezt, nem? Vagy odaadod havernek 1 órára, az apple észreveszi, és jön rá a kommandó, hogy vissza a telefont? (-: Nem hinném, nyilván jelezni kell, hogy ellopták. De akkor miért nem elég az, ami eddig van? Ha lefotozzák az arcát, meg meghallgatják a szívét tudni fogják kicsoda? A dolgok mai állása szerint: nem. Szerintetek mennyi időnek kell eltelnie, hogy megvalósuljon az, hogy mindenki egy nagy globális adatbázisban benne van, arccal, szívhanggal, péniszmérettel? Úgy sejtem némi víz lefolyik még addig a Dunán. Viszont az apple az iphone 4G-be már beleteheti jövőre. így már érdekes, sokáig semmi haszna, csak néhány technikus nézi intim pillanataidat…

  28. Gravatar Icon 27 angelday

    “daadod havernek 1 órára, az apple észreveszi, és jön rá a kommandó, hogy vissza a telefont?”

    Nem, te tudod majd kommandírozni a MobileMe felületén keresztül. Ma is van hasonló dolog, csak még nem tud ennyit.

  29. Gravatar Icon 28 draven
  30. Gravatar Icon 29 GK

    Lecsengett az antennagate botrány, kell valami új. Hányok az ilyenektől.

  31. Gravatar Icon 30 hcpeter

    Ehh, rájöttem: én paranoiás vagyok! Nem tudom egészséges-e vagy sem, de tartok ezektől a dolgoktól. Túl sok sci-fit olvashattam, az lehet a gond.

    Sokkal jobb lenne, ha úgy tudnék hozzáállni mint angelday, bizakodva, várva, jóhiszemüen. De ezt már elrontottam, marad az aggódás (-:

  32. Gravatar Icon 31 iSandor

    Beképzelt hülyemagyarok.

    Ki a francot érdekeltek az arcképetekkel és egyéb személyes adatokkal?
    Ébresztő.

    Nektek iTunes store-t sem nyítják meg, mert piaci értéketek nullához konvergál, ti meg aggódtok, hogy jaj de nagy csúnya cég visszaél az adatokkal.

    Nem hiszem hogy mindannyian kimagasló pénzügyi háttérrel rendelkeztek, vagy esetleg fontos beosztásban dolgoztok, hogy érdemes lenne meglopni titeket (mármint adatlopásra gondolom).

    Ez olyasmi amikor egy újdonsult kolléga Pestre felköltözés után nagyon aggódott, hogy ne adjon oda senkinek a bankszámlaszáma azonosítóját (tudjátok olyasmi 117XXXX-XXXXXX… így tovább, mert, “nehogy isten, visszaaaééééllllneeek!”

  33. Gravatar Icon 32 ab

    Sándorkám, ülj már le, még leversz valamit.

  34. Gravatar Icon 33 angelday

    :)

  35. Gravatar Icon 34 _alesi_

    Nem érint, LG-m van. Az Apple meg -khm- finoman szólva, nem áll a helyzet magaslatán, ha a biztonságról van szó. Szóval van ok a félelemre.

  36. Gravatar Icon 35 kecske

    az eff nem erti rendesen az apple felhasznalok jogait, bezzeg a [link eltávolítva] …

  37. Gravatar Icon 36 Vakond

    Ez a nagytestvér dolog számomra tökéletesen érdektelen. Ahogy GK mondta, hogy antenna buli után most van ez.

    Két hét múlva jön a következő marhaság. Alig várom már!

    A levelezős témában egyet értek Józsival. Amit a domainhez adnak open source levelezo rendszerek aranyosak, de annyia le vannak maradva, hogy inkább átvittem a Google Apps-be a levelezést. 50 email címig ingyenes, teljesen jó és a megszokott Gmail felület.

    Szerintem a domain rendszergazda is tud turkálni és megfigyelni, ha nagyon akar ugyan úgy mint a Google. Egyiket se tudod kivédeni. Aki akar az csináljon magának server parkot!

    Vakond

  38. Gravatar Icon 37 gaborr11

    Azért ha én veszek egy iPhone-t, akkor engem az Apple ne hallgasson le, halló!

  39. Gravatar Icon 38 angelday

    Látom, érted a lényeget!

  40. Gravatar Icon 39 valentajn

    Hadd idézzek egyet egyik kedvenc Dan Brown könyvemből (Az elveszett jelkép):
    “Az én szoftverem semmiben sem tér el… mondjuk egy repülőgép-szimulátor programtól. Néhány felhasználó azt fogja gyakorolni vele, hogyan vihet segítséget az elmaradott országoknak. Mások pedig azt, hogy hogyan vezessenek bele utasszállító gépeket felhőkarcolókba. A tudás eszköz, és mint minden eszköznek, a felhasználó kezében dől el a hatása.”
    Épp arról beszéltek, hogy a fejlesztő írt egy olyan programot, amivel az USA könnyedén nyomon tudja követni a leveleket, ezzel elhárítva a különféle veszélyeket.
    Keressétek az összefüggést :)
    (és remélem, a kiadónak nem lesz baja, hogy ezt a pindurnyi részletet ideírtam)

  41. Gravatar Icon 40 .r.

    na akkor maradjunk annyiban, hogy tételezzük fel, hogy az apple azzal akar megvédeni minket, hogy szabadalmaztatja ezeket a megfigyelő eljárásokat, hogy mások soha ne építhessék be őket a kütyükbe! és persze mivel ők jó fiúk, ők sem fogják használni.. :D

  42. Gravatar Icon 41 angelday

    De fátter, én le akarnám fotózni a laptop tolvajt. Ebbe az egészbe mindenki mindent beleért.

  43. Gravatar Icon 42 I am

    Hát, ha ez belekerül az iPhoneba, akkor én leváltom valami más telefonra.

  44. Gravatar Icon 43 zephyr

    Értem én Angelday amit mondasz, igazad is van, hogy milyen jó az, ha könnyebben meglesz a macbook/szifon de nem kell elfelejteni, hogy ez egy olyan eszköz, ami “jó” kezekben működik olyan formában, ahogy te gondolod.
    A kütyüt használó emberek környezetéből, fotójáról meg nem kell mondani, mennyi marketinghez szükséges információ szürhető le. Az pedig pénz. Én nem vagyok paranoid, de egyre inkább megy a világ az Orwelli irányokba, ilyen-olyan filozófiával megtámogatva, hogy azért ne fájjon már az senkinek…
    Nemsokára webkamerák lesznek a tv-kben, ha netezni már tudsz rajuk, miért ne skype-olnál is, stb alapelven, és akkor már lehet azon gondolkodni, hogy honnan tudjuk, mikor működik és mikor nem…
    Az egész ügy csak egy dolog miatt nem érdekel, hogy szerintem nincs az az embermennyiség, hacsak nem valami program, ami reálisan tudna a kapott brutális mennyiségű információkból (fotók, hang, mail) értelmes dolgot előhalászni.

    Persze a kütyü ellopása kézzel foghatóbb probléma az tény, viszont a tudtunkon kívüli vásárlásra buzdító gépezet háttérműködése még rémisztőbb – benne dolgozom, pontosan tudom miről beszélek.

  45. Gravatar Icon 44 angelday

    zephyr, és a bankkártyád, meg pénzed a bankban? Az nem SOKKAL JOBBAN para ennél? Erről tehát ennyit.

  46. Gravatar Icon 45 csiga

    Azé érdekelne, hogy mi az a probléma, aminek a megoldásához (bold) 180 ezer forintos (/bold) mobiltelefon _kell_? Me’ itt vidéken a 30 ezres is több, mint ami ippeg kellene.

  47. Gravatar Icon 46 angelday

    Internet, email, zene, alkalmazások, twitter, We Rule, kvarcjátékok, to-do manager, GPS, fényképező.

  48. Gravatar Icon 47 csiga

    Ja, csak a szokásos, önmagunknak generált álproblémák :)

  49. Gravatar Icon 48 angelday

    Ne haragudj csiga, de én már nem tudok létezni iPhone nélkül. Android nélkül még csak-csak!

  50. Gravatar Icon 49 mordecaj

    Van egy kis különbség abban ha én fizetek elő és az én tudtommal történik megfigyelés mintha bárhol, bármikor _tudtom nélkül_ szó szerint belenézhet valaki?? gyakorlatilag az életembe.

    Ezt nem szabályozzák a magyar törvények? Valaki, valamikor kukkolhat bármilyen visszajelzés nélkül? MIezbazdmeg?

  51. Gravatar Icon 50 csiga

    Egyáltalán nem android vs. iphone kérdéset akartam ebből kihozni. Én magam is nagy mennyiségű pénzt költök el olyan dolgokra, amikre igazából nincs szükségem. Csak én nem mondok olyat, hogy ezek nélkül már nem tudnék létezni.

  52. Gravatar Icon 51 ab

    Mordecajnak szerintem igaza van. Ha nő lennék, és a strandon venném le a bikinifelsőt, akkor sem örülnék, hogy bámulnak, de talán tudnék ezzel élni. Ha viszont otthon, zuhanyzás közben kéne leselkedésen kapni a szomszédot, az általa fúrt lyukon, tuti borulna a bili.

  53. Gravatar Icon 52 kodiak

    Most mindenki hozong, aztan majd szepen, lassan hozzaszokunk (lasd bankok megosztott adoslistaja (mashol credit history is), Facebook/wiw…etc oldalak, Google).

    Budapest, 1984. augusztus 24.

  54. Gravatar Icon 53 cAb

    Atyaég, mi lesz a következő? Kikapcsolható lesz a LED a számítógépek iSight kamerája mellett? :D

    Ismerős bekameráztatta a családi házát, bement a tolvaj, lett jóminőségű portréképe, amit leadott a rendőrségnek. Pont annyit segített a dolog, mintha nem lett volna bekamerázva.

    Engem leginkább az érdekel, hogy ha kiveszik a telefonból a SIM-et, akkor mi a helyzet? Úgy nem tud kommunikálni szerintem csak wifi-n. Tehát, wifi-t kikapcsol, SIM-et kivesz és másik SIM-el restore alaphelyzetbe. Ekkor mit tud az új figyelő rendszer?

  55. Gravatar Icon 54 StavrosMenace

    AD, szerintem vegyél! http://tiny.cc/9o2h7

  56. Gravatar Icon 55 ab

    … és erre a szomszéd azzal védekezne, hogy az ÉN érdekemben fúrta a lyukat, hogy ellenőrizhesse, nem betörő zuhanyzik-e épp :)

  57. Gravatar Icon 56 angelday

    A fantáziátok nagy, a képzelőerőtök kicsi.

  58. Gravatar Icon 57 Z. Tamás

    Meg aztán gondolhatod, hogy a rendőrséget mennyire érdekli a te ellopott telefonod (képpel vagy kép nélkül)…

  59. Gravatar Icon 58 HDCase

    Ezt itt most tényleg a kommentelők 90%-a félreérti. Meglibbent a kulcsszó “megfigyelés” és már megy is a kiabálás, hogy “Jajj, na még mit nem, engem aztán senki ne figyeljen meg!!”, holott valójában az emberek 90%-ának semmi de semmi baja nem származhat belőle, ha mégis csak erre használná ezt a technológiát az Apple – ráadásul (szerintem) nem erre fogja.
    Igen, tudom, olvastam én is, Szép Új Világ, de azért ez nem az (még). Ez inkább .. valami más, ami most nem jut eszembe.. :) Talán a jövő.
    Nem élhetünk barlangban.

    Én fehér lovag/kovboj/Jedi/egyszerű paraszt vagyok akinek az életében semmi olyasmi nincs, ami miatt aggódnom kellene amiatt, hogy bárki is megfigyelne. Mi érdekelné őket, miről készitenének képet, hangfelvételt, szivdobogást? Utazom a BKV járaton? Ülök az irodámban? Autózom a sztrádán, vagy a Balaton partján fekszem a napon? Mit fog lefényképezni az életemből az az Apple alkalmazott, vagy bárki aki esetleg feltöri a rendszert? A zsebem belülről, az asztal lapját közvetlen közelről, a plafont? Mit fog hallani? Ahogy szipogok az allergiától vagy ahogy otthon tévét nézek, zenét bömböltetek?
    Ellopohatják a bankkártya-adataim? Ez volna az első módszer arra, hogy ezt megtegyék? Aki akarja, ugyis meg tudja szerezni. (Egyébként nem sokra menne vele.. :) )

    Vagy megvan, kitaláltam: reklámokkal bombáznak majd, lépten nyomon. Olyanokkal amik engem valóban érdekelhetnek, hiszen mondjuk a sétálóutcában kapok egy sms-t, hogy itt a sarkon van egy XY-üzlet, ahol akciós a télikabát. Na és? Ez amugy is elkerülhetetlenné válik előbb utóbb, sci-fi rajongók tudják ezt. Aminek örülhetünk ebben az annyi, hogy legalább célzott hirdetéseket kapunk, nem pedig teljesen érdektelen szarokat.

    Ha meg nem akarom, hogy tudják merre járok, hallják, amit a nagyon fontos üzleti partneremmel beszélek (mert én is az vagyok ám!) akkor egyszerüen a tárgyalón kivül hagyom a készüléket, odabent ugysem fogadnék hivást.
    Lehet ezt még csavargatni, de felesleges, mindenki érti már mennyire naiv vagyok. :)

    Cserébe viszont nyugodtabb leszek, hogy ha elvesziteném a készülékem, megvan a nagy esélyem arra, hogy meg is találjam, tudjam hol hagytam, ki lopta el, kinek adná tovább, merre jár (és hogy mennyire izgul közben :) ), nem kell a piroshetesen félpercenként leellenőriznem a zsebem, hogy a tömegben nem lopta e ki valaki.

    Azthiszem Józsi is valami ilyesmire gondolt.

  60. Gravatar Icon 59 angelday

    “Azthiszem Józsi is valami ilyesmire gondolt.”

    Igen, sőt, posztot is írt belőle. Olvasta valaki?

  61. Gravatar Icon 60 _alesi_

    Mondjuk megnézném azt az arcot, aki leballag Ózdra, hogy egy kedves üzletembertől visszakérje a lopott telefonját és a legfőbb érve az lesz, hogy “Erősebben ver a szived, Rafael! Valld be, hogy Te loptad el! Itt a fotó is ám!”

  62. Gravatar Icon 61 TBS

    MÉG nem olvastam végig a riposztok tömegét, de első blikkre borzasztóan naív vagy. Nem FELTÉTLENÜL az apple a mumus, hanem az, aki megszerzi az infót tőle… De SJ-t sem kell félteni, nem esett messze az Alma a fájától… Szvsz. No leültem, megyek olvasni. :)

  63. Gravatar Icon 62 HDCase

    Hű, de hosszú lett, hosszabb, mint a post amit irtál! :)
    De legalább kibontottam a témát, azon kedves kommentelőknek, akik nem értették. Most elolvasták mégegyszer ugyanazt, talán koppan. :)

  64. Gravatar Icon 63 TBS

    36 éves vagyok. Ebben az életemben még nem hagytam el ~500Ft-nál nagyobb értékű műszaki cikket. Nem indok. Nem váltok iPhone-ra. ;)

  65. Gravatar Icon 64 atti

    “Igen, sőt, posztot is írt belőle. Olvasta valaki?”

    poszt? csak flémelni meg elsőzni jöttem, poszt másodrendű kérdés itt. ^_^

  66. Gravatar Icon 65 Bandroid

    Eddig nem vettem ilyen masinát, de most már fogok. Végre látni fogják idegenek, hogy mit csinálok a magánéletemben, a szobámban. Tikkelt valami ott hátul a kisagyban, hogy valami hiányzik, hiányzik, de nem tudtam, mi az.

    Erre itt van, és jobb, mint én valaha kigondolhattam volna.

    A másik pedig a hangfelvétel bármikor. Ha ez nincs, külön kérem, esküszöm.

    És vannak a kekeckedő jogvédők, hogy így meg úgy, nekik meg üzenem, hogy olvassák végig még egyszer: nem idegen fogja látni, hanem egy Apple alkalmazott. És ez egészen más. Hiszen ő már szinte családtag.

  67. Gravatar Icon 66 addikt

    A jóhiszemű manapság a hülye szinonímája fatter.

  68. Gravatar Icon 67 angelday

    Bandroid, tételezzük fel, hogy elolvasod ezt a mondatot:

    az Apple azért csinálja ezt, hogy a lopás ellen alacsony szintű védelmet nyújtson, a szolgáltatás használatát pedig alapvetően a felhasználó, azaz a te kezedbe adja

    Továbbá tételezzük fel, hogy ez így is van, és valóban a MobileMe kiegészítéseként kapjuk meg mindezt.

    Akkor mit mondasz? Megismétled a fenti hozzászólásodat újra?

  69. Gravatar Icon 68 angelday

    Még másként fogalmazok: jailbreakelő vagyok és látens rootkit gazda.

  70. Gravatar Icon 69 TBS

    Jailbreak-et milyen zenére nyomják..? :?

  71. Gravatar Icon 70 Sanyi

    Alapvetően tényleg nem érthető, hogy miért zavar akárkit az, ha tudják róla, hogy hol lakik, milyen műszaki dolgok vannak otthon, tart-e otthon kp-t, mikor jár haza, mikor alszik, milyen kocsija van, van-e otthon riasztó, ha igen estére bekapcsolja-e, hol tartja a kulcsokat, mikor megy nyaralni. Ki hallott már olyan emberről akit ez érdekelne.

    Az pedig különösen hasznos funkció, hogy meg lehet nézni, hogy a tolvaj jailbrakelt-e + milyen weboldalakat néz, mert ezáltal könnyebben megtalálható a telefon.

    Remélem gyorsan beépítik minden mobilba, nehogy valaki kimaradjon a jóból. (Külön értékelném ha vonalasba is lenne ilyen, hátha elveszítem).

  72. Gravatar Icon 71 angelday

    Mondok én nektek valamit:

    ha választanom lehet, hogy jailbreak + rootkit para és más hacker/zombie cuccok az eszközön, akkor én inkább mégis azt mondom, és ezerszer is, hogy inkább az Apple nézegesse a farkamat.

  73. Gravatar Icon 72 eFi

    Értem én az aggodalmat, csak a mértékét nem. Skacok, ugye azt mindenki tudja, hogy egy root joggal érkező felhasználó mit meg nem tehet az operációs rendszert futtató eszközzel? Aztán ha ez tiszta, akkor magatoknak válaszoljatok az alábbi kérdésekre:

    Warezt installáltatok-e valaha? Akkor volt-e ekkora a félsz? Ha nem, miért nem?

    A szifon jailbreakelve van-e? Cydiás alkalmazást futtatok-e rajta? Abban vajon van-e rootkit? És ettől féltek-e legalább ennyire?

    Félreértés ne essék, én sem szeretem, ha a tudtom nélkül nyomoz utánam valaki, csak nem érzem annyira kritikusnak a problémát, mivel per pillanat is létezik (Axis camera hacks, anyone?).

  74. Gravatar Icon 73 angelday

    Pontosan. Eddig azonban senki nem jut el a gondolkodásban. Plastik média comments to rescue.

  75. Gravatar Icon 74 ferike

    egyébként most őszintén, a rendőrséget nem hiszem, hogy érdekelni fogja az anyagod, ők majd ‘nyomoznak’. gondolom egyébként külföldön ugyanez a helyzet. Onnantól életbe lép _alesi_ és az ő Rafaelje.

    azt pedig megnézem aki ennek a lehetőségnek a tudatában kevésbé figyeli tömegben az értékét, csak mert “majd úgyis meglesz”. aha, de milyen állapotban? ha azt nézzük, a tárcád az irataiddal majdnem ugyanez, a jó arcok visszajuttatják hozzád lopás után de pénz/bérlet már nincs benne és olyan retkes hogy csak na.

  76. Gravatar Icon 75 angelday

    Tisztában vagyok a magyar rendőrség nevű intézménnyel, mégis azt gondolom, hogy ha az elkövetőről van egy fotó, az még mindig jobb, mintha nincs róla.

    Ettől függetlenül nem ez a lényeg, hanem az, hogy én ebben inkább a jót látom, mint a rosszat.

  77. Gravatar Icon 76 ab

    Ugyan már. Ez nem kognitív feladat, hanem morális dilemma. Akkor kognitív feladat, ha meg kell magyaráznod magadnak, hogy miért nem (lesz) rossz neked mindez, sőt. (pl. róka vs szőlő) Önámítás, úgy vélem, de hát a szerelmes ember ennyit tud.

  78. Gravatar Icon 77 angelday

    “morális dilemma” as in “elméleti tanulmány”

    Persze, morálisan nekem is dilemma. Gyakorlatilag meg nem az.

  79. Gravatar Icon 78 Bandroid

    Angelday, ne haragudj, a drót túloldalán ott üldögél valaki akkor is. Persze lehet, hogy jó ember. Lehet, hogy nagyon-nagyon jó. Lehet, hogy lesüti a szemét, és csak néha néz oda, hiszen amit lát, az a Mások Élete. (Florian Henckel von Donnersmarck filmje)

    György Péter is érdekeseket irkált össze a régi lehallgatótisztekről.

    Innen a szarkazmusom, akár opt-in, akár nem.

  80. Gravatar Icon 79 ab

    menni fog, klasszul megoldottátok az antenna-dilemmát is

  81. Gravatar Icon 80 angelday

    Bandroid, de bazmeg, itt nincs arról szó, hogy bárki megfigyel!

    Egy szabadalmat adtak be, amiből látni lehet, hogy a MobileMe szolgáltatásukat akarják kiegészíteni.

    Ne györgypéterezzél itt nekem, mert elgurul a gyógyszerem.

  82. Gravatar Icon 81 ab

    mindegy srácok, rövidesen is véve az anonim netezésnek

  83. Gravatar Icon 82 DMcsp

    AD ma nagyon osztod a kommentelőket, már-már lekezelő style-ban. Tény, hogy nem mindenki érti, mit akarsz mondani, de akkor is… Én például baromira nem örülnék neki, ha nekem bazmegolnál, mondhatni személyes sértésnek venném. Bezzeg mikor bemész a Calzedoniába bugyit venni akkor megy a hiszti, hogy hogy beszélnek az eladók. Persze a szitu nem ugyanaz, de ezt én mondom, aki idejét nem sajnálva baromi hosszú commentet írt arról, hogyan lehetne a Plastikot támogatni pénzzel, de ezt ezennel visszavonom, mert kurvára nem támogatnék senkit aki így osztja az észt (szemellenzővel). Utolsó kommentem volt, nem fogok hiányozni senkinek úgyse :)
    Azzal nem fenyegetőzök, hogy nem olvaslak többet, mert úgyis, hehe.

  84. Gravatar Icon 83 ab

    vége

  85. Gravatar Icon 84 ab

    DMcsp, nemá… a györgypéterezés tényleg durva volt

  86. Gravatar Icon 85 angelday

    DMcsp, ne viccelj már, senki nem kezelt le senkit. És nem is osztok senkit. Azért mert más a véleményem és nyomatékosítok? Egyszerűen ostobaságnak tartom, hiszen nincs odaírva, hogy ki figyel meg kit, ez valami magyar törvényszerű befeszülés, aminek gondolom a korábbi rendszer a tartalma. Egyrészt. Másrészt meg a jailbreak + rootkit veszély sokkal súlyosabb annál, hogy a bankrendszerre bízod a pénzed, a Google-re a levelezésed és az Apple-re a … mit is?

  87. Gravatar Icon 86 zephyr

    Tudod Angelday, ilyenkor jhöhet az ismert politikus által idézett mondás jut eszembe. “Iszik-e a hal vizet? – Lehet, hogy nem iszik, de hogy lehetősége van rá az biztos” Értsd ahogy akarod. Te egy jóságos nagyapónak írod le az Apple-t, ami lehet, hogy most igaz is – nem tisztem eldönteni. A tapasztalatok azt mutatják, hogy nem minden nagy cég csak az ügyfél érdekeiben csinál mindent, persze lehet, hogy az apple kivétel és semmi mástr nem akarnak csak a számunkra pozitív szolgáltatásaik számát növelni… Nem is feltételezed, hogy más szándék is benne lehet a pakliban.
    Mint említettem, tényleg nem a paranoid hozzáállás az, amire szükség van, illetve nem fikázta senki az Apple-t, itt magáról a lehetőségekről beszélget mindenki.

  88. Gravatar Icon 87 neozed

    Fatter, amikor az én mobiltelefonomat ellopták a bekamerázott műhelyből, és bementem a jó minőségű felvétellel elküldtek a bőrbe amikor szembesültek az elkövető etnikai hovatartozásával…
    Cseszhettem a felvételt.

  89. Gravatar Icon 88 angelday

    Az egy másik probléma és azt mondom rá, hogy nekem inkább legyen felvételem, mert többet ér, mint az, ha nincs a kezemben semmi. Most mondd azt, hogy nem.

  90. Gravatar Icon 89 HDCase

    Igen nehéz ezt felfogni.
    Néha ilyenkor elönt a félsz és eszembejut ez a mókás kis jelenet az Űrgolyhókból.

    http://www.youtube.com/watch?v=vDO6IxYEl28#t=0m30s

  91. Gravatar Icon 90 HDCase

    Bocs, ha trollgyanús töröld nyugodtan.

  92. Gravatar Icon 91 angelday

    Adná az isten, hogy ilyenek legyenek a trollkodó hozzászólások! :)

  93. Gravatar Icon 92 TBS

    Google-re a levelezésem (egy kis részét), a bankokra a pénzügyi helyzetem és a pénzem, a Apple-re… Tényleg..? Mit is..? A mindent-látás-hallás lehetőségét, ami szabályozatlan jogkörnyezetben érzi jól magát..? Mint szabadalom..?

    AD, nincs ezzel gond, a posztodat is mindenki olvasta (gondolom), érti is, lehet ezzel együtt élni. De én még nem vagyok elég “érett” erre.

    Mostantól a család Apple termékei előtt nem csinálok semmi fontosat. :D :D :D

  94. Gravatar Icon 93 neozed

    Ha ez a szolgáltatás tényleg a MobileMe-n keresztül fog menni, akkoramikor én akarom rendben van, de “titokban” senki se készítsen rólam kép, és hangfelvételt.
    A felvételnek addig a percig örültem, míg be nem vittem a kerületi rendőrkapitányságra, ugyanis bíztam benne, hogy tesznek valamit az ügyben, bár már volt negatív tapasztalatom a rend őreivel, mikor betörtek hozzánk, és gyak. mindenünket elvitték, majd egy hónap múlva kaptunk egy levelet, hogy nyomozás lezárva…
    Igazából arra lesz jó, hogy miközben nézem a tolvaj képét, és hallom a szuszogását,és/ vagy kárörvendő röhögését, nyomhatom meg az önmegsemmisítő gombot.

  95. Gravatar Icon 94 angelday

    Én viszont megmondom, hogyan kell eljárni. Ennek a megvilágításához segítségül hívom az alábbi gondolatkísérletet, amit az osztrák szaunarendszerhez alkalmazkodva alkottam meg. Ismeretes, hogy osztrák sógoraink elvárják mindenkitől, hogy pucéron közlekedjen a szaunában. Ez nekünk hülyemagyaroknak meglepő dolog és nehezen alkalmazkodunk hozzá. Én elhatároztam, hogy legközelebb álló fasszal megyek be az osztrákok közé.

    Ha az Apple megfigyel bennünket, ajánlom a szauna módszer alkalmazását.

  96. Gravatar Icon 95 blnd

    @lipilee “a baj az, hogy szépen lassan feladod a személyes adataidhoz tartozó jogaidat”
    azer azt is erdemes szem elott tartani, hogy ez egy egyesult allamokbeli ceg, ahol mas a jogi kornyezet, mint europaban. a szemelyes adatok vedelme nem alkotmanyos alapjog (kiveve kalifornia allamot), nincs egy atfogo adatvedelmi torveny sem, szoval a felhasznalok hozzaallasa is vszeg emiatt is kulonbozhet
    http://en.wikipedia.org/wiki/Information_privacy#United_States

    @HDCase errol, hogy “mer kene azzal foglalkoznom, hogy megfigyelnek e vagy sem, hisz nem vagyok fontos szemely, csak egy atlagember…” volt egy nagyon jo post, amiben kifejtettek, hogy igenis miert erdemes odafigyelni ezekre a dolgokra. majd ha megtalalom be is copyzom ide.

  97. Gravatar Icon 96 PIF73

    Hi
    TBS-vel értek egyet, meg egy korábban szólóval.
    Ha – ismétlem ha – elindul/beépül a szolgáltatás, akkor hirtelen alapvetővé válik, hogy
    a; üzleti megbeszélésre nem viszed magaddal a telefonod, kikapcsolva marad a portán.
    b, bármely biztosági szempontból kiemelt helyen (bankfiók, bankautomata, légijáratok, repülterek stb) a telefonodat kivül hagyod, vagy legalábbis kikapcsolod.

    Mindezt azért, mert bár a te életed adataiért a farkad képeidért és azok nyilvánosságáért te felelsz, és ha leszarod akkor le van szarva, de természetesen üzletfeleid, barátnőid, a fent felsorolt helyek adatainak és képeinek nyilvánosságáért már nem.

    viccess lenne egy olyan hozzászólás az Erdélyről szóló poszt-nál: “AD : Üzleti úton voltam Erdélyben; Hozzászóló: Jah, hallottam mobilme.hack.org-on, de az az ár túl alacsony, erősebbet kellett volna mondanod, de persze igy is aládkináltam.”

    Természtesen mindenképpen szükséges a bizalom az élethez, hogy megbízz szolgáltatókban, szolgáltatásokban, viszont ezt a bizalmadat nem kényszerítheted rá az a; és b; pontban felsoroltakra.

  98. Gravatar Icon 97 angelday

    PIF73, ne legyél már ennyire naív. Gondolod, hogy az Apple egy ilyen dolgot szabadalmaztatott? Ez is, komolyan mondom, kezd antenna-gate lenni!

  99. Gravatar Icon 98 Bandroid

    Angelday, majdnem olyan demagóg vagy, mint én, ami azért már durva. :) Sanyi második hozzászólása pontosabb.

    György Péter: összevesztetek?

  100. Gravatar Icon 99 Sanyi

    Patentet olvasta valaki? Legalább a summaryt? Lebalább a fejlécet?
    Angelday?
    Filed: February 19, 2009.
    Ha elolvasod, akkor látható, hogy az egész kb arra megy ki, hogy jailbreakelt, unlockolt telefont letilthassanak. Gondolom akkor még nem tudták, hogy a jailbreak legális.
    1. Google: apple patent privacy
    2. Klikk cnet hír: Apple applies for patent to kill jailbroken devices

  101. Gravatar Icon 100 JonC

    paste a Reader-es megosztásomból:

    “inkább lopják el a telefonomat, minthogy bármikor lehallgathassanak szerintem. a kedves postírónak meg kívánom, hogy ültessenek chip-et a bőre alá, hogy ha netán elrabolnák, akkor milyen jól fog jönni a GPS koordinátája. hja, hogy egész életében látják a Központban (legyen az a kormány egyik titkos hivatala, vagy akármi), hogy merre jár? az őt ezek szerint nem zavarná.”

  102. Gravatar Icon 101 kodiak

    Olyat lehetne kerni, hogy ha nem illendo kornyezetben talalja magat a telefon (pl. mozi, osszejovetel…etc), akkor magatol kikapcsoljon? Csak hogy valami haszna is legyen.

  103. Gravatar Icon 102 Vood0o

    Azt figyeltem meg hogy mostanában egyre több olyan dolgot csinál az Apple amiért magyarázkodni kell. Én ezekben a post-okban a magyarázkodást látom, kérdés az hogy miért írod?

  104. Gravatar Icon 103 ab

    ugye? ugye?

  105. Gravatar Icon 104 Dr. Szöszi

    AD: ertem en, hogy a jot latod a dologban, de sajnos nem vagy egyedul, vannak, akik azonnal a rossz modra hasznalhato feluletet kepzelik el. Hidd el, en is orulnek pl. egy eszkozvedelmi szolgaltatasnak, de biztos vagyok abban, hogy az implementacioban elobb-utobb lesz egy olyan hiba, amit siman tavolrol ki lehet hasznalni. Csak abba gondolj bele, hogy szeretnem megtudni, hol laksz, hogy tudjam, mikor nem vagy otthon, hogy mi van a lakasodban, erdemes-e betorni valamiert.

    Ket apro adalek:

    - kollega rohogve szol, hogy tudja, mennyit torrentezek (tenyleg), vigyazzak, az X szolgaltatom nem fog orulni. Nezek ra bamban, erre kiboki, hogy a Google Latitude alapjan tudja, hogy nagyjabol merre lakom, ismeri a nevemet, az X szolgaltatonal dolgozo baratjanak megadta az adatokat, 10 perc mulva ismerte mult novemberig visszamenoleg a forgalmi profilomat. Torvenyileg ilyet nem lehet, megis van.
    - masik kollega elozoleg mobilszolgaltatonal dolgozott, tail -f segitsegevel olvastak par eve atmeno SMS-eket; amikor valakinek eltunt egy rokona, masodpercek alatt kiadtak nemhivatalosan az utolso tartozkodasi helyet. Ld. fent.

    Ja, es mindez egy szep nyugati orszagban, demokraciaban.

  106. Gravatar Icon 105 angelday

    Engem az EFF posztja indukált a “magyarázkodásra”.

  107. Gravatar Icon 106 CEX

    A világ legjobb érzése, hogy SEMMI takargatnivalóm nincs, és egyátalán nem érdekel, hogy ki milyen adatomat tudja meg.

    A betörő pedig általában nem az iPhone-on keresztül, hanem az ablakon szokott bemenni a lakásba :)

  108. Gravatar Icon 107 cegg

    hahhhahaha, mikor jonnek mar a virusok, trojaik iphone-ra?

    orosz/ukran/roman tinik majd halalra keresik magukat, ha jol el tudjak adni a tartalmat

  109. Gravatar Icon 108 maci

    ilyen naiv cikket meg nem olvastam a heten

  110. Gravatar Icon 109 RustyRush

    Hűűű, ne haragudj, de én egy kicsit gyanakvó vagyok minden ilyen dologban. Az útlevélre (biometrikus) is azt mondják, hogy nem használják fel az ujjlenyomatod, de kizártnak tartom, hisz mikor adódik ilyen lehetőség, hogy egy komplett ujjlenyomat adatbázist létrehozzanak?! Nekem megér 180.000-et a privát életem :)

  111. Gravatar Icon 110 tallian.miklos

    Itt a lényeget Sanyi kezdte el feszegetni, azzal, hogy egy ilyen bármikor rejtett kép- és hangfelvételt készítő telefont nem engednek be kicsit is titkos helyre. Kicsit is titkos helyeken már most is az van, hogy leragasztatják egy matricával a kamera-részt a telefonokon, és kilépéskor ellenőrzik, hogy megvan-e még a ragasztó.

    De mi van akkor, ha nincs leragasztva, mi van azokkal, akik maguk nem Apple felhasználók, semmilyen előnyük nem származik az Apple-készülékek használatából, mégis – automatikusan – adatokat rögzít és továbbít róluk egy iPhone?

  112. Gravatar Icon 111 GeneticHUN

    ” “daadod havernek 1 órára, az apple észreveszi, és jön rá a kommandó, hogy vissza a telefont?”

    Nem, te tudod majd kommandírozni a MobileMe felületén keresztül. Ma is van hasonló dolog, csak még nem tud ennyit. ”

    Kedves Józsi, és ha van fotó, meg kóóórdináta, meg minden. Te nem az gyerek vagy (ez azért úgy látszik rajtad bocs :) )aki kinyitja a száját mondjuk két kissebségi figura elött, hogy adjátok vissza a telefonom.:) Kapsz egy fülest és még ajándékba adsz nekik egy Mobil me-t is szerintem.
    Én azt mondom ha elvitték, elvitték, jobb neked a békesség.

  113. Gravatar Icon 112 Credo

    @evenorbert: Ez pont a jailbreak legalizálására adott válasz. Attól, hogy a jailbreakelés Amerikában büntetőjogilag nem problémás, az Apple ToS leokézásával (ha most nem, akkor jövőbeli frissítéskor) elfogadja a vásárló, hogy nem jailbreakel, illetve akkor elveszti a garanciáját és mondjuk akár brickelheti az Apple a telefonját. Szintúgy amennyiben a vásárló a termék használatba vételével elfogadja, hogy megfigyelik, ezzel már az Apple takarózhat, a megfigyelés legalizálódott. Ugyanaz a válasz, mint az Xbox 360 és PlayStation 3 modra a ban.

    Lesznek jogvédő szervezetek, akik tiltakoznak az ellen, hogy az emberek így önként lemondhassanak a magánszférájukról, a Big Brother esetében is voltak, de a legtöbb országban valószínűleg ez így legális, vagyis magánszemély engedélyt adhat a megfigyelésére ilyen módon.

    Más, sok éve mentek komolyabb oldalakon (nem sci-fi konteósokon) cikkek arról, hogy az amerikai hárombetűs szervezetek még a kikapcsolt mobilokkal is hallgatózhatnak optimális körülmények között úgy 30 méteres körzetben. Nem tudom, ebben mennyi igazság van, de nem zárható ki, hogy már a kezdetek óta kötelezően ott figyel a chipset minden mobilban az amerikai nemzetbiztonság és a terrorizmus elleni harc érdekében. Előtte is figyelték a vonalas telefonokat (ugyan a kulcsszavak tömeges figyelését valóban csak kémfilmekre alapozom), monitorozzák a netet is (Carnivore és utódai, rokonai). Második körben meg a nagyvállalatok is kíváncsiak lettek a dolgainkra. Ki tudja, mennyit kukáz már most is össze a Microsoft és az Apple a számítógépeken, vagy a Google, Adobe, Sun stb., amik szintén többé-kevésbé levakarhatatlan rezidens programokat installálnak. A Sony rootkithez hasonló dolgok többségéről meg nem is tudunk, de lehetnek, valószínűleg vannak.

    A ‘kis szürke ember vagyok, elveszek a tömegben, a megfigyelési zajban’ problémakört is naponta cikkek tömkelege járja körül. Két talán kevésbé súlyos eset ugrik be per pillanat a megszámlálhatatlanul sok közül: írtak már Facebook kapcsolati háló alapján szexuális orientációt kiköpő elemző toolt, meg Angelday StarCraft II kuponját is lelopták a videóról (figyeltem, hogy mennyire lengeti be, azért nem volt könnyen leolvasható), talán már az előtt, hogy valaki ezt az ötletet beírta volna kommentként. Az apró figyelmetlenségek és árulkodó statisztikák ma kis bosszúságokat okoznak, de mi jön holnap?

  114. Gravatar Icon 113 CharlieBrown

    @kodiak
    “Aug 24th, 2010 at 4:44 pm
    Olyat lehetne kerni, hogy ha nem illendo kornyezetben talalja magat a telefon (pl. mozi, osszejovetel…etc), akkor magatol kikapcsoljon? Csak hogy valami haszna is legyen.”

    Akkor neked Androidos telefon kell ;) GPS adatok alapján állítja az előre definiált profilokat.

  115. Gravatar Icon 114 Balazs

    sajnos a profitorientalt 21. szazadban inkabb gyanakodni kell, mint johiszemunek lenni…

  116. Gravatar Icon 115 kodiak

    CharlieBrown: koszi, de nem nekem kell, hanem par millio masik intrudernek :)

  117. Gravatar Icon 116 Imakandi

    “De fátter, én le akarnám fotózni a laptop tolvajt.”

    És aztán mit kezdesz a képpel? :)

  118. Gravatar Icon 117 H2CO3

    Sztív és az Apple B.SSZA MEG!!!

    Tudom, hogy azt akarják elérni, hogy ne jailbreakeljem a szifonomat, DE:
    1. Nehogy már engem megfigyeljenek, titokban fotózzanak, meg GPS-koordinátáimat küldözgessék. Kifizettem a telót. Mostmár AZT CSINÁLOK VELE, AMIT AKAROK, vous compronez?
    2. Ha az Apple nem engedi be az opensource Unix software-t az App Storeba, az az ő baja. Én attól még GCC-t és Bash-t AKAROK futtatni rajta.
    3. LEGÁLIS
    Telefonomat még sohasem hagytam el (kop-kop-kop).

  119. Gravatar Icon 118 predikator

    Józsi ilyen amúgy van nem telefon apple cuccainkra is.

    http://beszeljukmac.com/index.php/weblog/comments/lopas_ellen_segithet_elkeriteni_az_ellopott_mac_et/

    http://beszeljukmac.com/index.php/weblog/comments/lopott_mac_ek_figyelemmel_tartsa/

    http://beszeljukmac.com/index.php/weblog/comments/hazatelefonalhat_a_lopott_mac/

    Az utolsó már megszűnt sajnos, pedig free volt és nagyon jól működött.

    @Imakandi:
    ““De fátter, én le akarnám fotózni a laptop tolvajt.”

    És aztán mit kezdesz a képpel? ”

    Hát konkrétan a gps nem fogja elég pontosan belőni, hogy hol is találom a ketyerémet, viszont ha látom az arcát mert csinált róla képet és a hely is stimmel képentörlöm.

  120. Gravatar Icon 119 jplush

    “Te egy jóságos nagyapónak írod le az Apple-t” Lol. Es milyen igaz.
    On: megfigyelest en sem akarok. Tolvaj nem lesz meg elobb mert tudjuk a szivritmusat. Ha lesz “szer” csak ido kerdese, hogy a masik oldalnak meglegyen az ellenszer. Egyertertek azzal, hogy egy termeket azert veszek, hogy engem szolgaljon es nem azert, hogy profitot csinaljak barkinek. Igy viszont megvasarlas utan az en tulajdonom, nem csak berleti dijat fizettem ki, had csinaljak vele azt amit akarok. Ha akarom beturmixolom, ha akarok DOS-t futtatok rajta, ha akarom jailbreakelem. Ez majdnem olyan mint ha vennek egy autot amelyet tavolrol figyelne a gyarto es ha gyorsabban megyek vele mint ok szeretnek akkor leallitjak az autot – barhol legyek is – fingszagu gazt engednek az utasterbe amellyel kiszallasra kenyszeritenek majd bezarjak az autot sot meg az ablakmosoval osszespriccelik a ruhamat is es elkuldenek a f@szba. :)

  121. Gravatar Icon 120 PIF73

    Hi

    Szerinted én vagyok a naiv ;) Öööööö

    Másik példa: Valamelyik arab országban, ahol az úriemberek sok sok gyors kocsit vásárolnak és azokkal száguldoznak, megszegve a közlekedési előirásokat, bevezették a CÉG fejlesztését, ami mindig pontosan rögziti, hogy hol jár az autó és mennyivel. Erre az indoklás szerint azért volt szükség, hogy a gyorshajtókat automatikusan meg lehessen büntetni.
    Ez sikerült is, de az adatok hogy hogy nem az állami vallási hatósághoz is elkerültek, akik a koordinátak alapján ellenörizték, hogy vajon felmerül-e a gyanú hogy megszegik a valáási előirásokat (Mi a faszt kerestél a kocsmában Ahmed, mikor nem ihatsz alkoholt?)
    Király nem?

  122. Gravatar Icon 121 angelday

    Biztos vagyok benne, hogy még sok ilyen példát tudnál mondani. Hadd mondjak én is egy példát, lehet, hogy relevánsabb: az iPhone 3G és 3GS készülékek a mai napon is tartalmaznak olyan funkciót, ami alacsony szinten képes a készülék pozícióját megfigyelni, azt harmadik félnek lejelenteni. Bárki előfizethet erre a szolgáltatásra, az a neve, hogy “Find my iPhone”.

    Én azt gondolom, hogy a fenti példák (gyk. “az Apple megfigyel bennünket”) mentén a jelenleg használatos funkciót is ugyanígy félre lehet vinni, ugyanennyire ki lehet fordítani. Hogyne, az elméleti lehetőség ma is adott, hogy Kaliforniából valaki rendszeresen lekérdezi a telefonom pozícióját.

    Másrészt nem gondolom, hogy az Apple, aki abból bazmeg él, hogy termékeket ad el, ilyenekkel szórakozna, hogy megfigyel. Gondolkozz.

  123. Gravatar Icon 122 ervin

    József, a jailbreakelés tényének Apple általi megállapítása, illetve a tolvaj kardioállapotának gyors felmérése pontosan hogyan szolgálja a te vagyonod védelmét? Ezt a részét nem értem az érvelésednek.

  124. Gravatar Icon 123 angelday

    Nem tudom, miből következtettél arra, hogy van összefüggés. Különböző dolgokról van szó.

    1. A jailbreakelés tiltás nem szolgálja a vagyonom eltulajdonításának védelmét. Annak részben üzleti, részben minőségbiztosítási okai vannak. Ők gyártanak egy készüléket, csak úgy tudnak megfelelni a megfelelő minőség biztosításának, ha abba nem turkál bele senki. (Megjegyzem, ezzel a policy-vel nem ők az egyedüli gyártó.) Neked fogyasztóként is inkább jobb, ha nem JB-zel, mert beszopod majd a rootkitet, hogy észre sem veszed. Ebben én nagyobb problémát látok most.

    2. Én úgy értettem, hogy a biometrikus adatok az ujjlenyomat mintájára minden emberre jellemző egyedi fingerprint, ami azonosításra szolgál majd a jövőben megjelenő termékeikben, azaz nem kell majd odatartanod a szemed, hogy leolvassa, elég lesz kézbe venned a készüléket.

    3. A fényképek és hangminta készítése szolgálja a vagyonod védelmét a MobileMe kiegészítésén keresztül. Újra hangsúlyozom, ma is működik a szolgáltatás GPS alapon, ma is képes lehet az Apple a tudtod nélkül lekérdezni a telefonod pozícióját.

  125. Gravatar Icon 124 viana

    az apple belepett a reklampiacra (mert a google betette a labat a mobiltelefon piacra).
    a cel az, hogy tudja, hogy felhasznaloi mi irant erdeklodnek, igy celzott hirdeteseket tud arulni. pontosan ugy mint a google.
    elobb utobb majdnem ingyen is kapsz majd keszuleket, a lenyeg, hogy johetnek a celzott hirdetesek.
    masodlagos, hogy latjak az eleted, szocioekonomiai csoportba kell, hogy soroljanak.

  126. Gravatar Icon 125 ervin

    Onnan gondoltam, hogy ezt írtad.

    “Sokkal inkább hihető, hogy a szabadalom mögött a minőségbiztosítást és vagyonunk védelmét kell látnunk.”

    De akkor értem, csak a szabadalom egy részére gondoltál vagyonvédelmileg.

  127. Gravatar Icon 126 gab

    Marhaság, sose kapod vissza a mobilodat, ha ellopják. A rendőrség szarik rá. Max letiltja a szolgáltatód, de a készülék nem kerül elő. Ennyi.

  128. Gravatar Icon 127 tyler durden

    A kamerás részét a dolognak már tesztelték is. :)

    http://www.sg.hu/cikkek/76418/usa_szabad_titokban_megfigyelni_a_gyerekeket

  129. Gravatar Icon 128 Cuc

    Nagyon jól nyomják ennek a lehetőségnek a reklámját. Mégiscsak igaza lesz azoknak, akik azt mondják az ilyesmiről: “These totalitarian elements will not be forced upon the people, the people will demand them”?

    “Én elhatároztam, hogy legközelebb álló fasszal megyek be az osztrákok közé.”
    Haha ez jó. Mondjuk onnantól kezdve Viagrás, vagy koton reklámokat kapnál az iAds-en keresztül :) .

  130. Gravatar Icon 129 Ébredj Fel

    „Angelday, megindító a naivításod. A mondás jut eszembe, miszerint „az egyik szemem sír, a másik meg nevet.” Sírok azon, hogy okos ember létedre mennyire nem gondolkozol. És nevetnem kell, sajnos, ugyanezen.”

    http://neoltsal.blog.hu/2010/08/25/a_birkak_boldogsaga_avagy_a_nagy_testver_iphone_on

  131. Gravatar Icon 130 A.

    Fasza lesz a Nokianal dolgozni iPhone tulajkent :)

  132. Gravatar Icon 131 H2CO3

    A cydiás alkalmazásokban NINCSEN rootkit.

  133. Gravatar Icon 132 Mordon

    Érdekes ez a felzúdulás, pedig ezek a szolgáltatások már rég elérhetők Blackberry-re is és akár Androidra is telepíthető olyan alkalmazás ami erre képes.

    Csak az Alma logó ismét nagyobb reklámértékkel bír ezért minden portál ezen csámcsog :D

    Gondolom a nyavalygók számára Google Latitude szolgáltatása is újdonság, pedig azt nem csak a tulajdonos láthatja kemény előfizetési díj ellenében, mint az Apple Find My iPhone megoldását, aminek ez a szabadalom a továbbfejlesztése lesz, hanem bárki.

    A szolgáltatás egyébként gondolom a készülék egyedi azonosítója alapján fog működni, így ha kiveszik a SIM kártyát akkor is megtalálható lesz azonnal, mihelyt fellép a készülék a netre. A rendőrség meg máshogy fog állni a dologhoz, mikor nem azzal mész be, hogy kirabolt valaki az utcán, hanem azzal, hogy Kis Pista volt az elkövető, ez a fotója, itt lakik és a készülék éppen a zsebében van. (Az más kérdés, hogy én nem mennék a rendőrségre, hanem pár barátommal megkeresném az illetőt és megkérném, hogy adja vissza a jogos tulajdonomat :D )

  134. Gravatar Icon 133 Zila

    @Mordon: Google Latitude-ot telepítenem kell, majd használnom (ahogy a 4sq-rre is jelentkeznem kell és szorgosan bejelölni merre járok). A probléma azzal van, hogy az Apple ezt be akarja építeni a telefonjába és nem lehet majd kikapcsolni ezt a funkciót.

    Amúgymeg: a tolvaj majd azzal kezdi, hogy belerakja a telefont egy fémdobozba és úgy viszi el a Finnhez, aki majd semlegesíti és továbbpasszolja. Okos emberek meg szépen megfejtik a protokollt és jól megszedik magukat azzal, hogy eladják a technológiát minden érdeklődőnek (magánnyomozók, tenoristák, reklámügynökségek, csóróbb államok hárombetűs hivatalai, stb.). Én úgy látom, hogy ezek a funkciók nem fogják megóvni a vagyonomat, ellenben árthatnak nekem csúnyán. Én elfogadom, hogy szerinted @angelday az apple csak szolgáltatásfejlesztés és minőségbiztosítási céllal találta ezt ki de mindent fel lehet használni másképpen mint amire tervezték, és fel is használják. A kommentelők pont azon ötletelnek, hogy mennyi minden jóságra és gazságra alkalmas ez a cucc.

    Nekem nem kéne egy ilyen funkciókkal bíró mobil.

  135. Gravatar Icon 134 Mordon

    Zila:

    “Google Latitude-ot telepítenem kell, majd használnom (ahogy a 4sq-rre is jelentkeznem kell és szorgosan bejelölni merre járok).”

    Nem kell semmit jelölgetned, a szoftver szépen küldi folyamatosan a GPS pozíciódat.

    “A probléma azzal van, hogy az Apple ezt be akarja építeni a telefonjába és nem lehet majd kikapcsolni ezt a funkciót.”

    Mármint mit? A GPS-t? A kamerát? Az internet hozzáférést? Mert ezekről beszélünk.
    Az, meg, hogy ezek adatait lekérdezhesd elő kell fizetned a szolgáltatásra, regisztrálnod kell a készüléked sorozatszámát stb. pont mint bármelyik ma kapható mobilkészüléknél, mikor céges flottakövetésre fizetsz elő. Nincs itt semmi újdonság, csak a bulvár megint kapott az alkalmon, hogy olvasottságot növeljen, mert a hírben szerepel az Apple szó. Ugyanez egyáltalán senkit nem érdekelne, ha a RIM, Nokia, vagy MS nevével jelent volna meg, ami azért is furcsa, mert ezen rendszerekre is elérhető ilyen szolgáltatás.

    “Amúgymeg: a tolvaj majd azzal kezdi, hogy belerakja a telefont egy fémdobozba és úgy viszi el a Finnhez, aki majd semlegesíti és továbbpasszolja.”

    Ez a vicc a dologban, az IMEI és a készülék sorozatszáma nem módosítható, max pákával :D

    “Okos emberek meg szépen megfejtik a protokollt és jól megszedik magukat azzal, hogy eladják a technológiát minden érdeklődőnek (magánnyomozók, tenoristák, reklámügynökségek, csóróbb államok hárombetűs hivatalai, stb.).”

    Ha nem vagy előfizetve a szolgáltatásra és nincs regisztrálva a készüléked, akkor nincs mit megfejteni.
    Egyébként ez a szolgáltatás már közel 2 éve létezik és még nem volt rá panasz, másrészt minden másik rendszerben van hasonló funkció (sőt igazából a készüléknek nem is kell támogatnia, lásd a Telenor flottakövető szolgáltatását), ha ennyire zavar, hogy megtudhatják hol vagy, akkor ne használj mobiltelefont :)

    “Nekem nem kéne egy ilyen funkciókkal bíró mobil.”

    Az összes ma kapható mobil követhető, ne használj ilyen eszközt :D