Az ügynökség átküldte az anyagot

(A dizájner nyugalmának megzavarására alkalmas posztot olvasták. A hangsúly, mint ahogy megannyi dolog esetében, itt is a szőrösön van.)

(A dizájner nyugalmának megzavarására alkalmas posztot olvasták. A hangsúly, mint ahogy megannyi dolog esetében, itt is a szőrösön van.)
rupert
Csatolt képet inkább Excel-be ágyazva küldenek, mindenképpek kell ezeknek valami konténer.
Szathmári Martin
Egyből sikerült megzavarnod. Az oldalamon így örökre kinthagyom a “Hamarosan jövünk” feliratot, mert egy életre annyira lefáradtam, és elment a kedvem az új téma készítésétől.
angelday
És úgy mondják: “printszkrín”.
_alesi_
és az hol marad, hogy “ja, de új PowerPointba mentettem ki.”?
rupert
Email szövege doc-ként csatolva, email törzse üres?
argan
És ez megy minden áldott nap.
StavrosMenace
nomilktoday?
Highlander
Sajnos a digitális anyagok beszerzése egy ilyen FUBAR téma, akárhogyis próbálod elkerülni, a folyamatban mindig lesz legalább egy ember, aki amellett hogy hihetetlenül fontosnak érzi magát, halvány sejtéssel sem rendelkezik a file méret, felbontás, pixel, (neadjisten) dpi fogalmakról, és az ilyen jószándékú magyarázattal, h. “szörös” sem tud mit kezdeni…
angelday
Egyébként nincs ezzel semmi gond, amíg megvan a végeredmény. De olyat is láttam, sajnos igen sokszor, hogy megjön a végeredmény, szőrös, szemét, gagyi, átrajzolom (!), kipofozom, majd néhány héttel később kiderül, hogy kinél lett volna (!) a proper anyag.
angelday
Persze a legszebb, amikor felhívom a “kollégát” a másik “grafikust” és akkor jön a sértett kismalac, meg nem akarja megérteni a problémát stb. Nem is folytatom.
freddy
A legjobb akkor is az amikor a “kesz designt” kuldik at es neked csak meg kell rajzolnod (es nem hanyni kozben).
CsasZ
Ki kell rúgni!
))
Már csak azt kell megtalálni, hogy kit
n
És az az ügyfél aki faxon küld videót? Azt hova sorolod AD?;)
Split
Az a legjobb, mikor megrajzolod pirosba, majd a leadas elott egy nappal kitalalja, hogy nem is, mert kek kell. Aztan mikor kek lett (es “veletelnul” felulirtad a forrast), es meglatja, akkor jut eszebe, hogy “hat de a pirosan megiscsak szebb volt nem?”. Vissza pirosba, vert izzadsz, kiszaladsz a hataridobol, es akkor mondja, hogy na fiatalember, ez igy szep, de nem fizetek… sajtoslofasz!
eFi
Sorstársaknak OS X alatt hátha nincs meg a File Juicer.
addikt
Mi az a párszolás? magyarázzátok már el…
ern0
De van remény, mint ahogy nemrég ki is twitteltem: “Hírek. Gyorsabb lesz az internet. Titkárnők is felfedezték a GoogleDocs-t, kevesebb lesz a PPT-be embeddált videós körlevél.” http://tweetree.com/posts/22029658687
A félreértések elkerülése végett: video alatt azt a műfajt értjük, amikor képek váltakoznak random áttűnés effekttel, amire minél több betűtípust felhasználva írnak idézeteket, közben szól a zene. Természetesen PPT-vel készült valamikor, csak azóta megjárta a YouTube-ot.
ern0
@addikt Parsing: kevésbe struktúrált anyagból, általában szövegből jobban struktúrált infó kinyerése. Pl. e-mail címek kimazsolázása egy HTML weboldalból. De az XML DOM-ba konvertálása is parsing, ugye, a DOM “közvetlenebbül hasznosítható”, mint az XML.
StavrosMenace
@addikt párszolás = hüvelymodem telepítése
addikt
ern0: köszi
H2CO3
Szerintem Base64-gyel is kódolva volt, és Józsi csak ennek az MD5 Hash-jét kapta meg.
H2CO3
Józsi, hogy is van az, hogy te beszélsz angolul? Az nem párszolás, hanem párzolás.
Ern0: pl. parse-olás az is, amikor a compiler a raw forráskódból AST-t csinál (AST)
Baggio
30 sort kell felülírni az adatbázisban – 40 oszloppal -, és az excelről küldenek egy printscreent…
tomsolo
… és az milyen amikor az van a sokmillás arculati kézikönyvben oldalakon keresztül ragozva hogy a main typeface neve: Dince?
suexID
Bele kell írni a szerződésbe, hogy nem megfelelő formátumban és időben leadott nyers estén nem számít késedelmes teljesítésnek a dolog. Aztán majd a jogi osztály levelezgethet.
imoGen
En eps-kent kuldtem volna Neked a ceges logot Jozsi, vagy az mar uncsi lenne!?
Koós Miklós
off
bocs a szőrszál kettészeléséért, de a “kitömörítés” az nem olyan, mint “lemenni az emelkedőn”
o
eMeM
Megtörtént:
- Jó napot, a …-tól vagyok, én lennék a grafikus. Van esetleg átküldhető és jól felhasználható céglogó?
- Persze, délután beugrunk és adjuk.
…délután…
- Üdv, hoztam a logót, itt egy céges tollról a telefonommal csinált kép. Kicsit oldalról lett és homályos de biztos nemgond, ügyes vagy te tudom. MMS-ben jó lesz?
Lenny
Én nem designer vagyok de pl. mikor kérem valamelyik kollégát, hogy küldje már át azt a sok képet amit lőtt kint az építkezésen akkor szépen .doc-ba beillesztve átküldi őket. És mennyit dolgozik vele kurvára feleslegesen. Én meg röhögök és sírok is közben.
misran
Digitális analfabétizmus. Majd megtanuljuk. Ki előbb, ki később, ki soha. Az idő oldja meg ezt is.
Reb
email subject: “ezt olvastad?”
badiban a prtscr a weboldalról, természetesen látszódik a browser url fieldje is
_alesi_
régi gyöngyszem, a grafikus munka esszenciája:
11:08 nincs olyan kepetek, amin valamit megbasz egy jegesmedve?
kerokerokero
Jézusom, erre be kell vennem a gyógyszeremet
Ha már a nyavalyáknál tartunk: nekem az a kedvencem, amikor a kliens jobban ért a designhoz, mint a maga designer, és mindenféle impotenciában lubickoló fasságot próbál beleerőltetni a projektbe. Csak azt nem értem, hogy akkor miért nem csinálja meg maga a kliens, hamindentjobbantud…?
M
De emlékezzünk meg azokról a cégekről is, ahol weben, jelszóval védett felületen minden fajta létező formátumban, RGB-ben és CMYK-ban, színes és fekete-fehér verzióban, minden megtalálható. Van ilyen is.
Vaszkó Attila
Erre egy jó állami példa: http://www.nkth.gov.hu/
Letölthető logók: http://www.nkth.gov.hu/ugyfelszolgalat/letoltheto-logok/logok
Hetente előfordul:
– Küldjük megszerkesztve a kész hirdetést.
Átjön e-mailen, hát mit küld az isten barma? Wordben, rosszabb esetben Powerpointban “megszerkesztett” anyagot.
Hassan
http://clientsfromhell.net/
Csak így tovább!
Csharlie
Szia Józsi!
Off, de legalább grafika. Egyszer lehoztál te is egy postot, amit smashin’mag is publikált na meg persze sokan mások. Mimikákat mutattak be megrajzolva mesefigurákkal, szerintem le fog esni miről hadoválok. Na nem találom most sehol őket, tudsz-e avagy tud-e vki segíteni. Mindegy, h magazintól, bloggertől dobtok vmit, csak egy kiinduló pont kéne.
KösziSziasztok!
Zila
@Csharlie, nekem megvan valahol egy PPT-ben, nyomdai felhasználásra is jó, mert 72 pdi-s brg, kinyomtatva 2×3 centis, de ez a hülye tintás printer miatt lehet, kormalinon úgy is jobb lesz
HDCase
Hű, basszátok meg, mind megvolt már…
p3d3str1an aka Krisztián
Nekem az a halálom, amikor küldök a partnercégnek egy .ait/psdt a cuccunkal, de mivel a kontatktom titkárnő szintű, visszadobja mert nem jeleníti meg a gépe, vagyis biztos nem fogják tudni használni a grafikusok
Csharlie
@Zila Meg tudnád osztani G doksiba vagy vmi ilyesmi? de mailemre is jöhetne. petersardy kukac gmail dotkom. Köszi! Azért én ezt a kérdést felvetem már a köv postban, mert nem csak egy karakter mimikáiról van szó, hanem sok különbözőről és nem nyomtatáshoz kellene hanem egy tanulmányozás részeként. Na szal mégegyszer köszi @Zila, ha átdobod!