Set-top box 2010-ben

Európai idő szerint este 6:30-tól kezdődik a Google keynoteja Marissa Meyer vezetésével a keresési technológiáikat illetően San Franciscóban, tegnap pedig Schmidt és néhány minionja demózták a Google TV-t a berlini “Internationale Funkausstellung Berlin” (IFA) tech-shown.

Ez utóbbi egy nagyjából egy órás prezentáció, amit annak unalmas szerkezete és technikai amatőrsége miatt (a demózott képernyőket nem kapjuk meg, csak ahogy az előadót veszik) képtelen voltam végigülni, eFi megtette, az információk röviden:

  • idén ősszel érkezik US piacra a Google TV, ami egy Android alapú szoftver platform set-top boxra
  • néhány gyártóval, így például a Logitech és Sony kötöttek megállapodást, akik GTV alapú hardvereket dobnak majd piacra
  • a Logitech külön boxot készít, a Sony-nak integrálva lesz például a készülékébe
  • az eredeti termékbejelentés már májusban történt, ahol nagyjából bemutatták a keresésre épülő otthoni internet+tv megoldásukat
  • a videó lejátszást hardver gyorsítja majd (1080p-t is tud az AppleTV 720p-jével szemben, amit az Apple nagylelkűen elhallgat egyébként!)
  • lesz hozzá Android App market tartalom
  • Android és iPhone app is készül a remote controlhoz
  • valamiféle billentyűzet és trackpad egybeépítve lesz hozzá a vezérlő (hol itt a 2010-es innováció?), bár gyanítom, hogy ez gyártótól függ majd minden esetben
  • helyi tárolás helyett a netről streamelhetjük (és vásárolhatjuk) majd a tartalmat, offline módja nincs
  • kérdés, Magyarországon mi lesz előbb, az Apple iTunes Store-ja tévés tartalommal, vagy a Google TV fizetős tartalma?

Most lépjünk egy picit hátrébb:

Kétségtelen, hogy új korszakhoz érkezett a set-top boxolás. Az Apple szerencsétlenkedik az AppleTV-vel, a termékdizájn drasztikus átalakításától eltekintve nem tudnak igazán sikeres terméket (“selling like hotcakes”) készíteni. Az idei revízióval csináltak ugyan egy sokkal elérhetőbb és élhetőbb terméket, de tekintve az iTunes Store lock-int nem gondolom, hogy nagyon el tudna terjedni. Ha 30 ezerbe kerül, akkor is slide show gépnek vehetjük meg, illetve nézegethetjük azokat a “hacker” oldalakat, amik ismertetik, hogy az otthoni NAS-ról hogyan tudjuk feliratosan bámulni a torrentezett dolgainkat — teljesen lame.

És akkor ismerkedjünk meg Elan Feingolddal, a Mac programozóval, aki a zseniális XBOX Media Centert (XBMC) annak idején átportolta Mac-re, összebalhézott az XBMC fejlesztőivel (bár, hozzátenném, inkább ők vele), aztán kiforkolta magának a Plex-et, és azóta Mac-en az az otthoni videózási, tévés netfogyasztási platform sok háztartásban.

Szeptember elsején megjelent a Plex 9-es kiadása, ami hatalmas újraírás és előrelépés az eddigiekhez képest. Egy központi gépen tárolt Plex Media Server futtatásával a háztartásból bármilyen Apple eszközről nézhetjük a tartalmainkat. Elkezdjük a tévén, aztán befejezzük iPad-en, vagy akár iPhone-on. Ráadásul rémesen intelligens módon parsolja ki a metadata információkat a filmjeinkből, olyannyira, hogy néhány odavetett mappából kis idő elteltével ez a képernyő áll elő:

Ez csak a Media Server nézet, ahol beállíthatjuk, hogy milyen poszter képet tegyen ki a filmjeink elé (mert például szeretünk igényes library-t kialakítani), a kliensen futó rész még látványosabb. A megoldás hátránya, hogy Mac mini számítógépre van szükség a futtatáshoz (egyelőre, de jön a Win/Linux verzió is!). Én egy több, mint három éves minivel oldom meg, remekül elbánik a 720p-vel, sőt, még az iPad streaming is megy rajta!

Elanék nem szarral gurítanak, mert a teljes újraírás és iOS változatok elkészítése mellett még egy dealt is kötöttek az LG-vel, hogy az ősztől kapható LG Netcast™ TV-ben (és Blu-ray lejátszóban) szintén futni fog Plex, amivel, a Google TV-hez hasonló módon, böngészgethetünk online dolgokat. (Megjegyzendő, hogy a helyi tartalmak böngészéséhez továbbra is szükség lesz Plex Media Server futtatására képes számítógépre, vagyis egy ilyen tévé vásárlásával nem oldjuk meg a Mac minit!)

Én személy szerint jóval tovább nézek az egyszerű set-top box használatnál (például MAME gaming), és ezért számomra mindig is Mac mini marad a nappali HDMI-képes eszköze, viszont előszeretettel fogok olyan televíziót vásárolni, amiben futni fog valamilyen set-top box megoldás, például Plex, vagy Google TV (nekem egyelőre egyébként a Sony egybeépített változata tűnik befutónak), így most elhalasztom a televízió beszerzését is egy darabig.

Egy dolog biztos: itthon még jó hosszú ideig nem fogunk vásárolni tartalmat bármilyen eszközünk legyen is.

27 hozzászólás

eFi

Ha már Plex: sokan nem ismerik azt a funkcióját, hogy a 12 funkciós Apple Remote helyett a Logitech Harmony okostávirányítójának minden egyes dedikált buttonját képes kihasználni.

nemeseri

Az LG a legokosabb. A samsung es panasonic bena probalkozasai helyett egy komplett, fejlett cuccot vesznek meg.

A googleTV elso korben tuti bukta lesz. qwerty billentyuzet? kanapebol? kizart. Az a jo a set-top-box-ban, hogy nem PC.

Mekkora vicc lenne, hogy a Sony TV-d melle kapsz egy csinos “kis” logitech billentyuzetet is 2 darab elemmel :D

Ger

A magyar televíziózás amúgy is a mélypontján van (bár a tendencia alapján még van lejjebb is), ne sajnáld a saját készítésű tartalmakat!
Amire inkább oda kéne figyelnie a forgalmazóknak (akik behoznak egy sorozatot, szinkronizálják és terítik a csatornáknak), hogy létezik egy jelentős réteg, aki NEM NÉZ TV-t! Ezeket az embereket kell megcélozni és kiszolgálni: sorozatok, mozifilm, műsorok (én pl. fizetnék, ha megvásárolható lenne). Ennyire gazdaságtalan lenne?
Itt még nem tartunk, mert kicsi ország, kicsi piac miatt lemaradtunk a világtól legalább 6 évvel (emlékszünk a digitáli tv-boomra? Európa -élén Németországgal- az előző foci-vb idején állt át, mi meg csak kb. 2 éve!!!)

Egyébként ez az a bizonyos Plex-bejegyzés, amire nemrég utaltál, vagy lesz egy komolyabb is?

Fudge

Mac mini Plex-el milyen képminőséget ad? Használja valaki 1080p projektorral?

Dervenkal Egon

Ger: 2-300 ezer ember nem jelentős, mégha réteg is. Ennyi emberre (tévézésnél ez max 4 százalék) nem indul szolgáltatás. Set-top boxolás nincs mögöttes szolgáltatás nélkül. Se iTunes sztór, se a GoogleTV-ben számomra esetleg vonzó tartalmak nincsenek. Itt a vége fuss el véle. Médiacenterbe be, aztán már ízlés kérdése, hogy plex vagy se. A házi stream viszont fura dolog. Ha elkezdem a 120 centis tévén, nem jut eszembe befejezni az iPad-en. Miért is lenne ez jó? Asszony-gyerek úgyse kap távirányítót.

pappito

a plex biztos jó, de nekem kitekert logika, ami nem működik klikk-pléj módban azzal nem pöcsölök. szép, de nekem erre nincs türelmem.

tyler durden

Klassz, kár itthon egyik sem lesz…Ez a kicsi ország, kicsi piac, itt nem érdemes bevezetni duma nem pontos leírása a helyzetnek. Dánia is kicsi ország, mégis van lokalizált OS X, iTunes stb. Inkább sajnos még mindig a nyugat-kelet felosztás miatt szívunk mi másodosztályú EU polgárok. Pedig a minőségi kontentre itt is lenne igény. Mert amit a kartellben működő két nagy ker. tévé kínál…marad a torrent.

Dewla

Részmegoldás ez a Plex is jelen formájában, főleg aki NAS-on tárolja a dolgait. A NAS mellé még kell egy bekapcsolt számítógép amin fut a Plex Media Server, és bármi amin fut a Plex lejátszó kliens. Ez alapesetben egy számítógép, de a klassz metadata parseren kívül így alig jutunk plusz funkcióhoz, mintha vlc-ből játszanánk le a mac-en sorozatokat. Ha lesz a Plex Media Servernek pl. a NAS-okon daemon-ként futó verziója, akkor egy ilye LG TV-vel már tökéletesen kiiktatható a Mac Mini. Nekem egyenlőre az a koncepció nem tetszik, hogy jelenleg abból indul ki, hogy mindenkinek van egy asztali gépe ami mindig be van kapcsolva, ami szerintem nem jó feltételezés.

Ja és a Plex iOS stream appok egyenlőre nem viszik a feliratokat, míg a hasonló elven működő AirVideo esetében működnek az srt fájlok is.

Érdekesség: A tv sorohatokat a tvdb.com oldalról parsolja. Amikor kiadták, annyian engedték rá a parsert, hogy lehalt az oldal, és azóta sem igazán műxik :)

eFi

nemeseri: a Logitech próbálkozik már ezzel (itt és itt).

pappito: ahogy Józsi mondja, próbáld már ki! Egyszer mutatsz neki egy foldert aztán klikk and play. Egy folder definiálásáért cserébe a Plex tolja az orrod elé a trailereket, rövid leírást, album artot, szereposztást, meg amit akarsz. Bookmarkolod vele a mozikat, szűr neked csillió dologra, ráadásul bármelyik Plex kliens látja az összes Plex Media Server által megtalált tartalmat. Ha ezek után sem jön be, még mindig csak egy ikon kidobása a Trashba az ára az egésznek.

Dewla: a Plex/LG bejelentés post commentjei között Elan írja, hogy érkezik a Win/Linux port a streamer oldalhoz, innentől kezdve meg nincs már nagyon messze, hogy egy NAS-on lássuk viszont a backendet. Én mindenesetre ezerrel drukkolok a srácoknak, mert nagyon tetszik, amit idáig letettek az asztalra.

pappito

@AD, kipróbáltam, azért mondom. Harmadszor futottam neki az évek alatt, az egyetlen különbség, hogy most nem izzik fel a vas, ha elindítom.

Eddig vagy a macet dugtam fel a tévére és pléj, vagy PS3 médiaszerver és pléj. Ami ennél kacifántosabb, az nem érdekel, mert nem akarok egy gépet tartani csak azért, hogy filmezgessek. Ha hw-t akarok venni, akkor veszek egy popcorn hourt és jóccakát.

(nyilván ez az én személyes hülyeségem, a plex meg jó, nem kétlem, de a másfél tera film csak rohad a vinyón, 80%-át nem volt időm megnézni)

pappito

eFi, tudod, hogy ilyesmiben erősen adok a szavadra, de been there, kidobtam az ikont a faszba. nincs kétségem, hogy nem a plex a hülye, hanem én, de akkor is.

van egy tizengigás avatár fájlom, negyed óra baszmogás után még nem volt a tévén – empty trash.

AndyThrow

Kiváncsi vagyok, hogy vajon a gugliTV-t mennyiért fogják adni…

Balambér

Hát én egy cipőben járok pappito-val. Talán annyiban nem, ha jól értem, hogy nálam ott ketyeg a Popcorn Hour a tévé mellett, és kiválóan teszi a dolgát, bármit lejátszik (megismétlem: bármit).
Úgyhogy csak kíváncsiságból próbáltam ki a Plex-et, de egy óra után is még alapvető dolgokban nem tudtam eligazodni rajta. Nyilván az én hibám, de én ehhez már öreg vagyok, nincs türelmem hozzá. Azt láttam, hogy gyönyörűen letöltötte a fél netet a legutolsó magyar népmesék cucchoz is borítókkal, háttéranyagokkal, meg egyebekkel, de papitoéhoz hasonló mkv élményem lejátszásban nekem is volt pl. Ilyenkor nem vígasztal, hogy közben kiolvashatom az összes cuccot, amit letöltött nekem a nézni kívánt filmről. Az iPhone-os app is inkább látványos volt, mint hasznos, annál ráadásul 10-15 percenként megtörtént, hogy vagy ő fagyott le, vagy a macbook appot halasztotta le.

Majd ránézek a 2.0 verziószám környékén megint szerintem. Látványosnak tényleg látványos. Addigra talán megoldódnak az olyan kérdések is, amit itt feszegettek, hogy nem kell emiatt egy külön számítógépet bekapcsolva tartani.

Dewla

eFi, én is nagyon drukkolok nekik, nagyon szimpatikus amit csinálnak és tetszik az irány, de egyenlőre még nincsenek “ott”. Jelenleg ha felmegyek az ágyba és be akarom fejezni a sorozatomat az iPad-en akkor be kell kapcsolva hagyni a gépem lent a nappaliban, ami hát mondjuk úgy nem idális. Ezzel együtt azonnal megvettem az iOS alkalmazásukat azzal együtt hogy tudom hogy nem fogom használni U(egyenlőre) csak hogy támogassam őket. Az LG dealjüknek külön örülök, gondolom most már főállásban a szerelemgyerekükön dolgozhatnak.

Zila

Én még igénytelenebbül tolom: van egy Venice hdd nélküli lejátszó, usb-s vinyót rádugom, bekapcs, elbarangolok a könyvtárstrukturában a filmig, katt, néz. MIndent lejátszik, olcsó. Most jött hozzá update, bekerült a YouTube támogatás is, ha nagyon akarom, akkor a torrent klienst is használhatnám benne. NAS is látná (ha lenne NAS-om :) Nem kell hozzá semmilyen account, semmilyen store, igénytelen jószág. Nincs hozzá csillivilli iPhone remote program, na bumm. Amíg arra kell várnom hosszú másodperceket hogy a remote megtalálja a gépet és megnyomhassam a pause-t, addig ez nem létszükséglet. Sőt kényelmesebb a jó öreg infra távirányító…

eFi

pappito: Fura. Nálam is van a gyűjteményben egy pont ilyen tizengigás file és a Plex valóban izmozik vele egy kicsit, monjduk úgy 15 másodpercet, de aztán minden további nélkül nekiáll lejátszani. A mini ráadásul nem is mai gyerek (ModelID: Macmini1,1): asszem az első Inteles 1.66-os procival és 2 GB ram-mal. Egyszer erre jársz azt rögtön a hideg sör után nekiállunk betesztelni :)

Balambér: nálam is van egy Popcorn Hour, de én rühellem. Utolsó firmware rajta, naponta elfelejti az IP-t, amit DHCP-n kap és eszébe nincs a DTS hangot downmixelni, hogy az DTS képes vevő nélkül is hallható legyen (szemben a Mac Minivel, aki meg sose csinál ilyeneket).
Tudom, hogy kijött már frissebb, aminek biztosan semmi baja és a DTS downmix is pöpecül megy neki, csak azért írtam mindezt le, hogy lássuk, amit Virág elvtárs már rég megmondott Pelikánnak: az élet nem habostorta.

Szerintem a Plex a jobb irány, ha szigorúan media centert keresünk. Egész egyszerűen azért, mert egyrészt adja az offline playback lehetőségét (nincs még csak OS X backend -> írnak hozzá; nem streameli a feliratot -> ha az Air Video tudja, tudni fogják ők is), másrészt meg mert ő is képes online tartalmat megjeleníteni a már meglevő és nyitott API-jú pluginjei segítségével.
Nem mondom, a Google TV televízióba integrált browsere nekem is nagyon tetszik, drukkolok is nekik ezerrel. Legyen csak minél több ilyen a piacon, attól az endusernek csak egyre jobb lesz.

Vaszkó Attila

Én meg a Front Row-t használom DVDPedia-val. Ezt a legegyszerűbb kezelni.

karon

érdekes cuccnak tűnik a plex, de amíg windowsra ki nem jön, marad a media player classic – home cinema. gpu gyorsítással játssza a hd filmeket (dxva), _minden_ fájlformátumot és feliratot ismer, és elfut akár egy régi gépen is faszán.

amúgy meg le is szarom a borítókat meg a metadatát. úgyse nagyon nézek meg filmet többször, sorozatot meg végképp, akkor meg mi a halálnak navigáljak egy óriás színes-szagos médiagyűjteményben? úgyis megy a kukába minden a letöltést követő pár héten belül.

sokkal jobban érdekelne egy olyan cucc, ami egyben elintézi a sorozat letorrentezését (ha az epizódok külön torrentben vannak, akkor is), a hozzávaló feliratok levadászását (több nyelven akár) és az egész cucc átnevezését/rendezését. ja az éppen futó sorozatokra is tekintettel: minden nap keresse szépen torrenten a friss részt. állítólag a linuxosok ezt meg bírják csinálni egy fossá hevített xbmc-vel. valaki látott már ilyet megbízhatóan működni?

Ger

@karon: a friss rész keresését rss-el simán meg lehet oldani. Ugyanígy a feliratokat is.

GT-007

Hát én pont most gondolkoztam el, hogy lecserélem a PH-t egy mac mini + plex kombóra. Tartalmat szedi a time capsule-ról, sima ügy nem? Vagy valamit elnéztem?