Megtorpantam, mint harkály felső erdőhatáron

2007. július 11 óta, egészen pontosan 1207 napja használom jelenlegi MacBook Pro laptopomat, tehát 3,3 éve.

Tavaly januárban már alaplap cserés volt a gép, idén májusban SSD-re bővítettem, bal oldalán a palmrest-nél kicsit megkopott, Opauszki-féle Sonnet Carapace billentyűzet védőt használok (korábbi gépemen lekopott teljesen az “a” betű), teljesen jól működik, főleg, hogy 4G RAM van benne nem is tudom milyen rég óta, az SSD óta pedig kapott egy remek lökést. De nincs tovább út, venni kéne egy új gépet.

Persze dolgozni remekül tudok rajta. A HD videózástól és a Mac-es játékoktól mentem meg magam, viszont ezek nélkül már megtanultam élni, főleg, hogy a blogger kamerám VGA módban rögzít. Mégis, időről időre megvizsgálom annak lehetőségét, hogy vásároljak egy új gépet. Most éppen rendelhető már az i7 processzorral szerelt MacBook Pro is (korábban csak a 17-es modellben elérhető), olyan disznó hardver van benne, hogy nem kellene 3 évig egészen biztosan vasra költenem.

A gondolkodásomat alapvetően két dolog határozza meg. Az első, hogy 4G rammal már nem akarok gépet venni, 8 kell. A második, hogy merevlemezzel többet nem vagyok hajlandó laptopot vásárolni, kizárólag SSD lehet a megoldás. És itt kezdődnek a bajok, ugyanis a +4G memória 65,990.- bruttó Handrásnál, egy 256-os SSD is 185,000.- forint (megmondom őszintén 160 gigás SSD-men szűkösen vagyok), illetve amióta láttam a nagy felbontású kijelzőt, azóta olyat is akarok (42,000.-), de ha már ilyen izmos gépet veszek, akkor biztosítani és 3 évre garanciázni is kellene, csak a garancia 93,750.- Ha mindezt összeadom, akkor 386,740.- forintot kapok bruttóban az extrákért, aminek nettója még mindig jelentős. És ezek csak az extrák, az alapgép ára is 519,920.- forint.

A lényeg a fő, hogy az egész így majdnem 1 millió forintba kerül. Egyik oldalról. Másik oldalról viszont két dolgot tudok azonnal megkérdezni:

1. nem ez a munkagépem?
2. ha nem ilyet, akkor mit?

Az első kérdésre egyszerű a válasz, munkagépen nem szabad spórolni, viszont ennyire agyatlannak sem kell lenni. Amit én kiválasztottam, az egy csúcsgép. A kijelző mérete miatt mindenképpen 15-ös modellt akarok venni (ebből sajnos nem engedhetek, mert ezen dolgozom), amiből még a legolcsóbb is extrák nélkül 440 nettó (!). De akkor 4G ramom van és diszkem, ami több esetben volna visszalépés nekem. De ha mondjuk ha csak egy konzervatív 160 gigás SSD bővítést hajtok rajta végre, akkor is 550 nettó körül áll meg és nincs rá kiterjesztett garancia stb. A legolcsóbb laptopot is felszerelem 256 diszkkel, 8G rammal, máris 800 bruttónál tartok.

Mindebből az következik, hogy 2010 őszén érdemi előrelépést nem tudok megtenni úgy, hogy ne herdáljak el egy csomó pénzt. Egyelőre még nagyon drága a 8G kategória és nagyon drága a 256-os SSD is. Én annak idején ezt a laptopot 460 nettóért vettem, ebbe került még +2G ram (kb 100 ezer akkori pénz) és hozzá az SSD meg keret (szintén 160 nettó körül beépítőkerettel tokkal-vonóval), vagyis az is benne van egy nagyobb összegben.

Egyszóval még nem érdemes bővíteni. Azzal, hogy SSD-re váltottam sajnos be is dobozoltam magam még legalább két évre ebbe a modellbe, de gyanítom, hogy nem fogom tudni megvárni azt a két esztendőt. 2012-ben laptopváltás, te jó ég, belegondolni is szörnyű.

Azon gondolkodtam még, hogy B verziónak megtartom ezt a laptopot és mellette megvalósítok egy korszerű iMac-et. Azon fogok tudni HD videózni, bootcampben játszani, komolyabb, processzor intenzívebb munkákat végezni, a laptopon pedig Exceles-netes-számlázós-levelezős munkáimat kényelmesen végrehajtom, mint most is. Ezzel már ki tudnám sántikálni a 2012-es évig, amikor várhatóan leesnek a 8G és 256GB árak annyira, hogy ne kelljen ennyit ráfizetni és 500 nettóért megvegyem ezt a konfigurációt.

A 15-ös MBP vásárlással pedig úgy vagyok, hogy nem érdemes nagyon a modellek között váltogatni, 80 (!) nettó különbség van az izmos, meg a belépő kategória közt, szóval csakis a legjobbat érdemes. De a rákfenéje az SSD és a plusz memória, ez a két tétel ugyanis 251 ezer forint. És itt a vége, barátaim, quod erat demonstrandum.

96 hozzászólás

Turrican

József, én ugyanezt az utat végigjártam a “unibodri” megjelenésekor. +ram, ssd, FW800-as külső HDD-k. Bullshit az egész. Azóta egy 27-es iMac előtt ülök, és morogva gondolok vissza a feleslegesen laptopra költött Forintokra. A sebesség, a b*szomnagy kijelző… itt nincs miről beszélni, az iMac az egyetlen alternatíva számodra. És lőn bódottá!

vS

“A HD videózástól mentem meg magam” ezt nem értem. ha jól értem, akkor egy 2,5ghz core2duo géped van. nekem ue. semmi gondom a hd anyagok ki- bejátszásával, ráadásul fcp-t is használok ezen a gépen ha mozogni kell.
(mellesleg én is filózok a cserén. az itthoni sarc miatt ámerikai lesz a cucc. ssd még nem izgat, csiszolják még nyugodtan)

ZoliVaio

“Azért az hatalmas dolog, hogy bárhol fel tudok állni.”
Ez nekem is megy, és még laptop sem kell hozzá:D

Egyébként én azt találtam ki, hogy a 13as MBP-mbe veszek egy 64GB-s SSDt optibayel beleteszem, és az SSDn ellesznek a progik.
Egyébként neked, hogy került kvázi 30kba az optibay, mikor ebayról 5-8k körül hozatok egyet?

birka

Józsi, az SSD részét nem értem. Ha most van, az azt jelenti, hogy van. Ha új gépet veszel, akkor abban is működőképes marad – a hagyományos diszk mehet át a régi gépbe és az úgy a piacra. Ahogy nézem, az a nagy tétel.

Dale

iMac 27″ + a jelenlegi MBP amin csak munkával kapcsolatos dolgok vannak, egyértelműen ez a helyes út. Akkora kraft irodai munkához (főleg a tiedhez) nem kell, SSD már megvan, max külső monitorra rákötöd ha valami irodában huzamosabban vagy vele. Nekem az első Core2-es Macbook a portable gépem, 2GB RAM-mal, teljesen elviselhető munkára is (Visual Studio, SQL Server stb), hajtom amíg szét nem esik. Egyelőre nem mutatja jelét, pedig már lassan 4 éves.

Turrican

Ha meg kell a portable, akkor hagyd meg a “bárhol felállítós” gépet jelen állapotában, az karácsonyfa alá meg tegyél egy iMac-et. Azt 16 gigáig tudod “ramolni”, anyagilag meg ugyanott vagy. Józsi és a káposzta esete :o)

reden87

Nem értem Józsi.

Miért nem veszel 4 gigával (most is annyi van), és rakod át a mostani SSDt (most is elférsz annyin), ez mind olyan hardverelem, amit később tudsz bővíteni. Veszel egy sima HDDt a régi gépbe, és azt el is tudod adni. Máris spóroltál ~250 ropit, és ha lejjebb mennek az árak akkor turbózol memóriát meg SSDt..

TonTomika

Én is az iMac-re szavazok, jó az, ha van egy asztali gépe az embernek a laptop mellett. Az iMac mellé én viszont már egy új, kicsi Air-t vennék, mert az bőven elég a napi munkára, viszont maximalizáltam a mobilitásomat.

Btw: Az új gépbe nem tennéd bele a mostani SSD-det? – Arany közép a HDD és az új SSD között. – Vagy régi SSD + OptiBay-es nagyobb HDD?

BAM

Szerintem kedves angelday, az iMac-es megoldás a legjobb. Úgy is ott van az iPad meg az MBP.

oker1

A memória nem lesz nagyságrendileg olcsóbb két év múlva sem, csak az ssd…

Memóriánál csak a gyártóktól függ az aktuális ár, hogy éppen mekkora darabszámban gyártják, azaz a legelterjedtebb technológiájú-e éppen. Persze ez az apple áraiban nem hiszem hogy megjelenne.

tomi

Egyrész reden87-nek, egyrészt oker1-nek is igaza van, (ár/érték arányt nézve) DE.

Ha ez a munkagéped, akkor vedd meg a legjobbat, kész. Nem mindegy párszázezer forint egy cégnek? Akkor ott bajok vannak.
És így nem két év múlva kell új gép után nézned, (és legóznod), hanem 3 év múlva. És az agyi kapacitásodat mással kötheted le, és ez a legfontosabb. Vehetnél +1 mega ramot is, minden héten, de akkor nem marad időd a businessre. Szóval már nem gimnazisták vagyunk tengernyi elbasznivaló idővel, hogy hetente javítgassunk a gépünkön. Tessék rákölteni 1* egy nagyobb összeget, és akkor a problémát elfelejtheted 2010en valameddig.

Ehh, ameddig ez a kommentet írtam, azalatt sem pénzt kerestem, már bánom, de kitörölni nem fogom, ha már begépeltem.

koh

iMac szerintem is, a ram és ssd még túl drága és ezt szerintem mindenki így gondolja. Ha már egyébként a t a támogatód akkor miért nem kész tőlük egy fullos mbp munkagépet? Egyébként is nagyon hanyagolják a maceket a tnél. Bár én is inkább handrásnál vettem 😀

Szindbad

Es milyen sok lesz az a felmilla, ha majd gyerekeid is lesznek.

oldman

Hat Jozsi, abba igazad van hogy a mbp kozul, csakis a jobbat szabad venni, es igen, kell is a nagyobb felbontas, nekem is minimum az kene ha mar ennyit koltok 1 gepre,ezen nem szabad sporolni viszont ami a winyot, meg a memoriat illetti az raer.. kesobbis bovitheto,

tehat arra nem gondoltal hogy a mostani SSD-det beleteszed az uj gepbe, ami az ujba jon meg visszateszed a regibe? ami a 4GB memoriat illetti, szerintem 2010/11 -ben kenyelmesen ellehet rajta dolgozni, ha majd baratibb lesz a 8gb erdemes valtani, de addig tulelheto a dolog szerintem.

pxl

Az ötszáz forintos kalapács munkaeszköz. Az egymillió forintos kalapács nem munkaeszköz, hanem papucs orrán pamutbojt.

suexID

Butuska kérdés: Excel és hasonszőrű irodai programok használata mellett és böngészésre miért nem elég 4 giga memória? (Költői kérdés, mivel próbáltam a legfrissebb iWorkot és sajnos a világ összes memóriája nem elég neki)

Mefi

Nekem egy elozo szerias MacBook Pro es iMac duruzsol az asztalon – mindkettovel elegedett vagyok 4GB-2GB memoria es i7 proci nelkul, pedig olyan dolgokat hasznalok amik szeretik zabalni mindkettot (foto, video, fejlesztes). Sot, Bootcamp-pel meg jatszom is neha, es elvezem.

Szerintem ha megveszed most valamelyik gepet, kesobb is tudod majd boviteni.

Zila

Az én MBP-m 4 éves lesz decemberben, erősen gondolkodom egy frissítésen. Mivel van asztali gépem, egy jóképű Hackintosh személyében, a hordozható gépben már nincs szükség akkora kraftra, így egy MBA 13-mal kokettálok, és ezzel párhuzamosan +8 GB ram kerül majd az asztali gépbe és egy 120-as SSD, valamikor 2011 első negyedében. Az öregecske MBP pedig kap egy akku frissítést meg egy szűz installt és jó lesz asszonynak kapálni. Lehet, hogy jövőre majd a T-nél is megvehetem az MBA-t egy közepes mobilnettel, részletre és kész.

VerVal

2.33 c2d, 2 gb ram, 320 gb hdd, intel x1600, a Te gépeddel egykorú MBP 15″ és vígan Full HD-zok rajta.. Persze ekkor már 6000en pörög a venti, de annyi baj legyen.. Minek 4nél több giga ram OSX-re?

Amúgy üdvözlöm SuexID Urat! :))

Iwo

Nem tudja valaki esetleg, hogy lehet-e iMac-et SSD-vel rendelni? Nekem pl. ez lenne az “út”, de ezt az utat csavarozás nélkül képzelem el.

Dr. Lakatos Winnetou

Jobb videokartya, mint a 330M es legalabb flash storage, mint az uj MBA-ban, akkor veszek ujra MBP-t.

pigeon

Biztos megmondtak mar, de ramot rendelj onnan ahol olcso, ssd-t is, aztan pakold bele. Apple care-em van ( amugy nem ertem ezt a 15”-os i7 dolgot, mintha mar megjeleneskor is eleheto lett volna ) ugyhogy rakerdeztem, mielott 300 eurot ES a garit bukom egy hd cseren.. az eltavolitott elemek garijat veszited csak el ( ram, hd )

A masik hogy 4 (fizikai) magos proci egy ideig nem lesz apple hordozhato gepben, bar ez csak tipp. Az utolso informaciok szerint melegedes es fogyasztas miatt

IMAC!!!

Mi a francnak neked laptop, ha ilyen rohadt drága?
Vegyél egy 27″ iMac-et, használtan 470-ért tudsz venni 2.8GHz-s i7-eset!
De ha sznob vagy és használt semmiképp se (laptopban még oké, de egy asztali gép csak egy helyben áll), akkor újan is jobban jársz egy iMac-cel. Úgyis van iPad-ed…

csiga

Ez szerintem masszív önbecsapás: drága terméket akarsz venni és megracionalizálod magadnak azzal, hogy munkára kell. Ha tényleg fotókat rendezgetsz a gépeden és táblázatokat kezelsz, akkor vegyél egy 150e forintos Dell-t Win7-el, ebbe az árba már belefér egy i3/i5 cpu és 4 giga ram, amikkel még mindig messze túl vagy a valós igényeiden. A megmaradt 750e forintot pedog fektesd be, akár gyerekbe, akár részvénybe vagy csak simán kösd le.

Reality check, tudod.

Iwo

Handras: köszi. Utánajártam, az apple által szállított ssd állítólagosan szart ér, nyomába se ér egy ocz vertex 2-nek, például. Marad az ssd nélkül rendelés, majd utólagosan beszereltetem szervízben.

Chriss

Szerintem meg NEM kell MacBook Pro. Főleg ilyen böszme. Vegyél egy fasza iMAC-et. Azon tudsz játszani, vágni, pornót nézni, ahogy írtad. Ha meg mobil munkaállomás kell akkor:
iWork, Office,Safari, Tweetie, iLife és mondjuk Fusion. Más van még? Nincs. És akkor:

Nem kell 256 Gigás SSD. Elég, hogy 100 giga felett legyen.
Nem kell a bazi erős grafikus kijelző.
Nem kell az optikai meghajtó.
Nem kell 20 USB.
Nem kell 8 giga ram.

Tehát kell neked egy
MacBook Air: 350 netto
iMAC: 503 netto

Ugyanott vagy, ahol böszme MBP-vel, azzal a különbséggel, hogy MINDENT meg tudsz csinálni. Én ha következőleg bővítek, tuti ezt fogom tenni.

u.i.: Mert miért vettél Macbookot? Mert KIS helyet foglal. Nem akartál böszöm gépházat, meg zúgó ventillátort. iMAC kishelyet foglal, így asztali gépnek hibátlan.
Lekoptam.

Handras

Iwo: nem ilyen egyszeru. Ha veszel most nalunk iMacet, abban nincs hely az SSD-nek, csak ha CTO gepet rendelunk neked az Apple-tol, de abban meg benne van a gyari ssd.

Max azt tudod csinalni, hogy a szervizben kiveteted a gyari ssd-t, eladod, es belerakatod az ocz-t.

Csomesz

1millió FT? Huhhh. Hát vannak azért financiális szakadékok ember és ember között. Nem nagyon értem miért kell ekkora gép ha nem vagy profi filmes vagy építész stb… Én a legalapabb CoreDuo Macbookommal teljesen elvagyok, a HD is megy a FinaleCut is eldöcög ha nagyon akarom, bár a home videóhoz nekem elég (bár épp hogy csak) az iMovie. Ezeken kívül ha játszok nincs bajom a Minecrafttal,ha meg nem ütne agyon a feleségem akkor vennék egy Xbox-ot. 😀
Szerintem Józsi, minden rossz indulat nélkül, elakarsz te ennyi pénzt költeni? A cikkből én úgy vettem le hogy nem…,csak szeretnéd ha meggyőznénk téged, hogy vegyed! XD Én lebeszélnélek róla. Inkább tegyed a pénzt félre a gyereknek, sok ilyen ötlet után, mire 18-lesz vehetsz neki egy lakást. 🙂

Wolf Gábor

Munkaeszközzel sosem szabad sz@rozni: ha lehet, meg kell venni a legjobbat. Pláne ha az ember ideje drága: ha egy gépet 3 évig használsz, akkor a kumulatív strandlabdák időben és idegben is komoly tényező!

40 felett (nem tudom, Józsi hány éves vagy), de nekem az egyik fő szempontom, hogy időt hogy vehetek. Erre az egyik válasz: ha a gépem a lehető leggyorsabb.

Remélem segítettem racionalizálni 🙂

Malachi

pxd, csiga: +1

“+2G ram (kb 100 ezer akkori pénz) és hozzá az SSD meg keret (szintén 160 nettó körül beépítőkerettel tokkal-vonóval)”

öö, aha. szerintem vegyél 8GB rammal 800 ezerért laptopot, legalább annyira értelmes lépés volna, mint a fenti kettő idézett.

heAdsho

Csak annyit, hogy tényleg nem para a HD. Én a tiedtől gyengébb 15-ös macbook pro-n FCP-vel vágok, ismerősöm pedig még ati-val szerelt macbook-on dolgozik HD-ben.

jozin

Egy SSD rohadtul nem elég, kettő darab jófajta 160-as kell, az egyik a merevlemez helyére, a másik pedig optibay-be, és RAID0-ban hajtani a rendszert.

robert

OFF:
“mint harkály felső erdőhatáron”
harkály=Sólyom?
felső erdőhatár=felső/északi határ?
🙂

ELVÉ

lwo: “Utánajártam, az apple által szállított ssd állítólagosan szart ér..”

Ezt megcáfolnám, engedelmeddel. Nekem az XMS-ben ajánlották a gyári SSD-t, igaz lényegesen drágább, de állítólag megbízhatóbb a működése a vas többi részével.
A személyes tapasztalatom is az, hogy remekül működik. Nem beszélve a 8GB Ram-ról és i7-ről. Like. 🙂

RustyRush

Hát ezt az összeget még így kimondanom is rossz volt. Van egy jobb ötletem. Házasodj inkább és valami menő helyre mennyetek nászútra – ennyi pénzből 🙂 Nem?

vargatom

Huhh, 1 millió számítógépre?? Ráadásul noteszra?

Valahol nagyon lemaradtam a világtól… vagy Józsi előzte meg…

Peter

Én a legkisebb MacBook pro-t vettem. Amikor 4 éve FujitsuSiemens notebookot vettünk, és gyorsan, mert dolgozni kellett, és nem lehetett két hetet várni rá, akkor kiegyeztem a 1024×768-ban, bár már akkor is nagyobb felbontást akartam. De az LCD-je annak is nagyobb, mint a MBP. Viszont szinte soha nem a saját képernyőjével használom, hanem vettem otthonra és a munkahelyre egy-egy SAMSUNG Syncmaster monitort. Az egyik 24″ a másik 22″ LED (nincs használatbeli különbség).

Akkor kell, ha Eclipse-ben programozok, rajzolok valami ábrát, UML-t készítek, ja meg persze a HD minőségű torrentezett porno (na jó ez utóbbi csak vicc volt). Minden más esetben elég a 13″ képernyő, cserébe a gép könnyű, kicsi, csak kinyitom és működik. Most sem gondolom negyed év után, hogy 15″ vagy pláne 17″-t kellett volna venni.

4GB RAM eddig még mindig elég volt. Mondjuk akkor nem ha megy a fejlesztő eszköz, külön JVM-ben a fejlesztett alkalmazás debuggolva, fut az adatbázis kezelő, közben erről iShowU-val készítek videót, és el kellene indítani egy VirtualBox-ot. De ez előtt is tisztában voltam a képességeimmel: nincs annyi memória, amit ne tudnék megtölteni 🙂

SSD majd egy év múlva jön a DVD helyére.

Kedves Józsi!

Nem kell neked az a nagy drága gép.

Ger

És mi vana cloud computinggal? Minek akkora háttértár?
És mi van az otthon megosztott tartalmakkal? Home Sharing? Airport? Minek akkora háttértár?

Szerintem is: egy stabil “asztali” gép és/vagy szerver és egy kisebb hordozható cucc. A többi önámítás. Mobil erőmű annak kell, aki nem alszik otthon minden nap és tényleg sokat utazik. De még annak se igazán.

al

Off.

Látod Józsi. Ezért mondtam, hogy Te, handras és szifon.com jó lenne ha nem írnátok az Androidról véleményt.
Itt egy vélemény annak tollából aki HTC Desire-ről váltott iphone4-re.
http://asszem.blog.hu/2010/10/22/az_iphone_androidos_szemmel

Bazi érdekes, hogy te szaroztad a marketet, ő meg nem talál appokat arra, amire androidon simán.
Az is érdekes, hogy te nem írtál egy szót sem arról, hogy mekkora fos az iphone4 notification rendszere és az androidé mennyivel jobb.
Fura, hogy neki az appstore egy katyvasz, neked meg a Market.

Ellentétben veled ő leírja azt is, hogy melyikben mi a jobb.

“Lehet, hogy pár hét múlva már más lesz a véleményem, de így elsőre én csak azt látom, hogy ömlesztve kapok találatokat ingyenes és fizetős appokra, nem látom a felhasználói értékeléseket és véleményeket, az alkalmazás telepítése után nem tudom, mihez fog hozzáférni és milyen jogokkal rendelkezik.”

Lehet, hogy az android market nincs szigorú ellenőrzés alatt, mint az appstore, de legalább az ember tudja melyik app milyen jogokhoz fér hozzá ha installálom.
És megadja azt amit a PC/MAC, azt teszel fel, amit akarsz. Nincs megmondó csapat.

Nem sorolom tovább, akit érdekel olvassa el. Szerintem nagyon jó cikk. Bár látszik rajta, hogy valaki az Android világból tért át oda.

Részemről pont ezen dolgok miatt az iphone no fucking way.

csiga

> Munkaeszközzel sosem szabad sz@rozni: ha lehet, meg kell venni a legjobbat.

Ööö, ja. Meg azt, amelyik a lehető leginkább költséghatékony, mert minden feleslegesen kiadott forint versenyhátrány. Te kivel kezeltetnéd a táblázatodat, aki 1 milliós kiadást próbál meg kigazdálkodni vagy aki 150 ezrest? Mert én olyan Excel táblázatot még nem láttam, ami megfektetett volna egy Core2Duo procit 4 giga rammal, pedig itt a cégnél nem szarral gurítanak, ha Excelről van szó…

bha

Szerintem vedd meg, ne hallgass a sok hulyere 🙂 Gondolj bele mennyivel jobb erzes lesz a webet bongeszni meg a kepeidet nezegetni. Lehet, hogy naponta akae 3 masodpercet is megsporolsz majd a gyorsabb geppel, az pedig evente mar 15 perc!! Szerintem tokeletes helye lenne a penzednek a gepben, vedd, vedd, VEDD MEG!!! MOST!! Instant get!!!!! 😀

Question

Bocs, lehet, hogy elsiklottam felette, de neked, Józsi, úgy konkrétan mi a munkád? Már amihez ilyen erőmű kell…

[m]

Józsi, én nem értem miért akarsz szándékosan sokat költeni. Értem, apple gép, meg kell adni az árát, de memóriát is, vinyót is tudsz olcsóbban venni, mint amit egy apple márkakereskedésben adnak. Javíts ki ha tévedek, mert nem tudom, hogy milyen memória való a MBP-ba, de úgy tudom, hogy abba is csak ugyanolyan, mint a többi laptopba. és ha igen, akkor bele tudsz tenni egy ilyet is, és megpspóroltál 50k-t:

http://www.shopmania.hu/shopping~online-memoria~vasarlas-kingmax-4gb-ddr3-1333mhz-laptop-memoria~p-4548490.html

Remélem nem sértek meg semmilyen apple szentséget ezzel, és nem hozom el az apokalipszist, mert almalogó nélküli hardvert merek javasolni megspórolandó annyi pénzt, amiért az átlagember fél hónapot dolgozik. PC-s vagyok, elnézést, hogy beleszóltam a nagyok dolgába (bár ez hülyeség, mert a mac is “csak” személyi számítógép)

CharlieBrown

egyébként jó duma ez a “munkaeszköz”, csak mindenkinek más van a kép mögött.

Valaki webet frissít a munkaeszközével.
Másvalaki kódol a munkaeszközével.
Én videót vágok a munkaeszközzel.
A negyedik egész nap mailt küldözget a munkaeszközzel.
Az ötödik rohangászik a telephelyek között, és adatokat hurcibál a munkaeszközzel.

Mindegyik más-más teljesítményt igényel, ezért butaság azt mondani de facto, hogy munkaeszköz, és kevés a memória meg a gyorsasága sem az igazi.

A pénzügyes csajszinak rohadtul elég a könyvelőprogramjához meg az exceljéhez valami c2d hulladék, asztali felhasználásra.
A kódernek, videovágónak kell a kurvanagy asztal, kiegészítő asztal, erő a masinába.
A rohangálós fickónak pici MBA kell, hogy ultramobilis legyen.

Sokan félreértik szerintem, de Józsi SAJÁT pénzből venne munkaeszközt, és nem a cég venne neki, így nem megalapozott az olyan kijelentés sem, hogy “behozza az árát”, meg “a cégnek teljesen mindegy”.

A cégnek tökmindegy, Józsi az, aki könnyítene az életén 😉

yano

mikor jonnek uj MPR-k januar aprilis ? szerintem vard meg hatha alap Flash lesz mindben (nem nem SSD ez az APPLE sajat fejlesztese 🙂

seven_of_nine

Charlie,

Én úgy tudom, hogy Józsi saját cégébe venné a noteszt. Így valóban van értelme a megtérülésnek….

Az persze más, hogy saját szórakozásra vegyünk. Én is kipróbálnék egyet, csak ahogy nézem bruttó 600k a 15″-os PRO most 🙁 Úgy hogy egy céges 15″ HP 6730B 4Gb ram etc ről pötyögök elég nagy kiadás lenne 🙁

billbo

khmm.. 1 milla??? WTF?! Értem én, hogy Apple, csak leszarom…!

ELVÉ

Question: Ebben egyébként mi az erőmű? A videó kártya 512MB-al ma már szerintem egyáltalán nem az. A 8GB RAM nem kevés, igaz, de azért nem mondanám rá hogy erőmű tartozék.
A processzor sem olyan húzos. Szerintem. 🙂

Turrican

2001… Titanium G4, 500Mhz, 256 mega rammal 1.17M Ft volt. Így utólag szürreális emlék. 60 ezerért vitték el nullás akkuval. Brainwash FTW :S 🙂

Cyberdine

Szerintem már rég eldöntötted, hogy veszel egy ilyen gépet, mert egyszerűen vágysz rá.

Ahogy a bejegyzésből is kiderül, semmiféle objektív indokot nem tudsz felmutatni a beszerzés szükségességét illetően.
Most pedig az a stádium van, hogy meg kell megadnak indokolnod, hogy miért van erre és csak erre a gépre szükséged, elkerülendő a vásárlás utáni lelkiismeret furdalást.

Saját tapasztalatból írom a fentieket, mert én is mindig végigjátszom ezt a színdarabot amikor olyasmit akarok venni amit egyszerűen csak szeretnék, mert CSAK 🙂

dat

Józsi, a 800k-ból inkább vedd meg Lindának álmai menyasszonyi ruháját + az anyósodnak egy nagy csokor virágot és megvan a boldogság kb még 70 évre.

Élj is, ne csak fogyassz!

Rack

Szvsz, add el a “P”-ba a jelenlegi MBP-dat (SSD-t kimentve ofkorz) ill. a deszkát és vegyél egy fullos 27″-es iMacet meg egy alap 11″-es Aír-t. Ennyi. És marad több mint 500.000-d! Az meg jó lesz majd a babakocsira (kibaszott drágák a jó babakocsik).

Vood0o

Uh, év elején nagyon át akartam térni windows világból egy MBP-re, de én is akárhogy számolgattam ilyen 600+ ezres számok jöttek ki, úgyhogy elmentem inkább nyaralni. Még nem jött el az ideje, de majd egyszer!

Kikkekke

Nem ertitek! Jozsi hamarosan megnosul, most kell fogyasztania, mielott Linda beszabalyozza a hazipenztart!:)

Btw, tegnap vettem egy 13as mba-t, leggyorsabb procival. Tetszik.. es eletemben most eloszor vasaroltam ugy nagyobb osszegben, hogy elotte csak kepen lattam a vagy targyat.

György

Abszolúte egyetértek Cyberdine szavaival 🙂
Gazdaságossági indok egyszerűen nem lehet egy majd’ 1 millás laptop mellett! Ez hasonló ahhoz, mint amikor a cégvezető A8-assal jár, mikor egy jobban felszerelt Mondeo (na adj Isten A6) is megtenné a dolgát, hiszen kényelmes-gyors-stb. _közlekedésre_ kell.

HD videók szerkesztésére, renderingre, stb. pedig nem látszik ésszerű választásnak egy laptop, arra tényleg ott van az iMac, az már ebben az esetben (ha a vállalkozás fő bevételi profilja indokolja) tényleg gazdasági tényező lehet a beszerzést illetően.

jozin

Szerintem fogd az 1 milliot, menj el egy hetre kubaba, es mikozben kibulizod magad, bazd meg az osszes kurvat.
Jobb befektetes, mint egy szamitogep.
Szerintem.

karon

én csak azt nem értem, hogy miért kell 4 kibaszott gigabájt ramot 65 ezer forintért venni, ha 16 ezerbe kerül:
http://digitaltrend.hu/index.php?action=p_details&c_id=60&p_id=19710

240 gigás sandforce ssd pedig 140, és biztos lehetsz benne, hogy agyonveri azt a fost, amit az apple szerel be horror összegért:
http://digitaltrend.hu/index.php?action=p_details&c_id=129&p_id=22347

mindig röhögőfrászt kapok, amikor a mekesek mondják, hogy mit és mennyiért “kell” venni. egyedül handrásnak van itt esze.

Balázs

Szerintem vertut vegyél, meg egy western whoppert a burger kingben.

CEX

Szerintem add oda a jelenlegi pro-t a vörösiszap károsultjainak, anyagilag nem, de érzelmileg biztos kiegyensúlyozottabb leszel 😀

al, most már nem az androidról van szó, leülhetsz nyugodtan.

Genetic_HUN

Bár nekem lennének ilyen gondjaim, hogy vegyek-e 1 milláért notebookot vagy ne ?

ZoliVaio

A racionális embereknek:
Egy egymillás laptopot ugyan baromi nehéz dolog kifizetni, sőt biztos Józsi szive szakad meg mikor leemelik a kártyájáról a pénzt, de én azt gondolom megérné a befektetést. Először is jó érzés, hogy az elérhető legujabb technika van az ember keze alatt. Másfelöl tény, hogy ha nem használja ki, akkor racionálisan zéró értelme van, de az élvezeti értéke többszöröse egy teszemazt 300k-s fehér macbookénak. Pedig ugyanugy jó lenne, ugyanazokra a feladatokra, de mégis más minőségben csinálja a dolgokat.
Nekem egy 2.4GHz-s 13as pro van, legtöbbször netezésre, tanulásra, zenehallgatásra használom, de egyszerűen akkora élmény még igyis a rendszer, hogy maximálisan megérte. Osztálytársam 120 ezres toshibáján is meg lehet ugyanezeket csinálni, de mégis ez egy másik szint. Ugyanezt gondolom Józsi notijánál is. Tény, hogy sokkal olcsobban meg lehet oldani, a dolgokat, de nem ugyan az a szint.

Gaboro

A4-es lap, kihegyezett ceruza, balra pro, jobbra kontra. Csak egy-egy szavasak.

Linda is írjon rá!

csiga

@ZoliVaio: igen, és azt se felejtsük el, hogy ez az összeg túlmutat magán a hardveren és egyben szociális befektetés is. Mert mit szólna a többi yuppie, ha Angelday megjelenne köztük egy Acer notival és azzal a szöveggel, hogy amire nekem kell, azt ez is tudja 120-ért, a többit meg életbiztosításba tettem…

cegg

eheh, hd video resznel elegge felrohogtem. ha neked jobb egy millas geppel elni, vegyel. de a jelenlegiden kb. vagni lehet, szal valamit nagyon szarul csinalsz, ha tenyleg kell uj cucc.

Lajos

“Egy SSD rohadtul nem elég, kettő darab jófajta 160-as kell, az egyik a merevlemez helyére, a másik pedig optibay-be, és RAID0-ban hajtani a rendszert.”

Minek, az ég szerelmére?

zsoltu

Józsi, figyelj, mert a megoldást mondom.

Van ennyi pénzed rá? Értsd: nem azt kérdezem, hogy szánsz-e rá, vagy hogy megéri-e, hanem hogy van rá egy misid?
– ha nincs, akkor egyértelmű, ne vedd meg.
– ha van, akkor vedd meg. és most elmondom, miért.

1. Anyagi része csak addig kérdés, ameddig meg nem veszed. Amikor megvetted, abban a pillanatban már nem fog érdekelni, hogy mennyibe fájt, mert örülsz neki, mert szeretni fogod, mert erre vágysz.
2. Sose vegyél az alatt, amennyi pénzed van és ami az álmaid alá megy. Magyarán ha van pénzed és vágysz rá, vedd meg. Mert ha kisebbet veszel, elkezdesz soványkodni, hogy akkor nem kell SSD vagy mittomén, akkor azzal azt éred el, hogy KIDOBOD a pénzt arra, amit veszel. Ugyanis mindig az lesz a fejedben, hogy vehetted volna a jobbat is, alig lett volna drágább, de ez ami van, ez nem a legjobb, és nem az amit álmodtál, így nőni fog benned az elégedetlenség, nem szeretni fogod, hanem csak használni, de titkon benned marad, hogy egy félmegoldás, egy félkarú hentes amid van.
3. Ha mindenképpen matekolni akarsz, íme kis matek. Ha cigizel, az egy doboz uszkve 700 Ft. Az havonta normális dohányosnál jelen árban 30 ezer forint. Ezt szorozd fel és kijön, hogy 360 ezer egy évben. Az 3 év alatt 1.080.000 Ft. Tehát a döntés az is lehetne, hogy elfüstölöd az árát. Gondold tehát azt, hogy a nem létező dohányzásod árát teszed félre rá és ezt az összeget hitelezed meg magadnak.

Na, meggyőztelek?

zsoltu

Ja, és ne apple boltosnál vegyél memóriát, mert általában dupla ár, és ne ott vegyél SSD-t. Sőt, egy kérdés: a mostani SSD az szar, ami a gépedben van? Mert azt nem lehet, hogy megveszed 4 gigával és sima vinyóval, aztán vinyó ki, betesz a mostani gépbe, gép elad – és az újba meg normális áron veszel a mostani SSD mellé egy másikat? Hmm?

(anno az 50 ezres macbook pro memóriamodult 25-ért vettem az e-boltban, apple tesztelt memóriák voltak, párba válogatva)

CharlieBrown

@ZoliVaio: “Tény, hogy sokkal olcsobban meg lehet oldani, a dolgokat, de nem ugyan az a szint.”

Na nebazd már meg, hogy én jobban érzem magam attól, hogy 1 millás géppel nyitom meg az ikszelest, nem egy 2kilós akármivel…

Mi a sznobizmus, ha nem ez?

@seven_of_nine: valóban igazad van, de ezért soroltam fel pár példát a munkavégző gép kategóriában. mindegyik kategória mást és mást követel meg a géptől, illetve a felhasználótól.

Ez kb olyan (és kicsit belecsempészem ZoliVaio agymenését is), hogy otthon, illetve jobbra-balra menet én is a MBP-t hordom, használom.
DE! Ha teszemazt kimegyek pályanapra, autóversenyre dolgozni a pálya szélére, 40 fokba, vagy fagyba, akkor nem esik le a gyűrű az ujjamról, és előveszem a kisöreg HP530-ast. A feladatnak tökéletesen megfelel, elfut rajta a spéci szoftver amivel a kütyüjeimet kezelem, és nem sajnálom (akkor mondjuk sajnáltam, amikor a melegben megolvadt a pálya szélén a billentyűzete, és szó szerint elkezdett folyni…).

Erre mondom én azt, hogy minden feladatra megvan a megfelelő gép.
Nem vágok videót a kisöreggel, és nem viszem a kuplerájba, meg olajos szerelőautók közé a MBP-t.
That’s all 😉

_Phelan_

Már bocsánat de ez a bejegyzés egy fölösleges sirám arra, hogy az ember legyen “earl adopter” (az early azért ugye túlzás, főleg ha a technológiát tekintjük) csak nem a klasszikus módon hanem ilyen félig leader-like módon. Ahogy feljebb is említették, nehogy már angelday ne a legzsírabb alma cuccal virítson már akár élőben, akár a netnek. Még ha nincs is szüksége a vasra, ami benne van. Már most se. Tudom én irigy vagyok, tekintve, h a gépem kb. monitorral együtt kijönne a rambővítésből (szoftverrel együtt merthogy ubuntut használok épp, (pedig kibaszott bölcsész vagyok :P)), csak hát nekem elég, hogy hd-t jáccik és, hogy elérem rajta netet és ha office-like dologra kell arra is bőven elég. 😛 De persze én is meg tudnám oldani 1 millából a gépigényem, szóval hajrá. De remélem sose leszek ilyen bárgyú “because I can” jellegű ember. -.-

gergoke

800e egy laptopért, hát bravo. Szerintem vegyél!

Én is egy 27-es iMacet használok éppen (korábban meg MBP, fehér iMac, Mac mini), meg iPhonet 4et is (ebből is volt már 3G, 3GS), de 800e nettót soha a büdös életben nem adnék ki egy laptopért. No fucking way!

Memph

Ha már SSD: mi a tapasztalat fél év után? Tartja a sebességét?

jozin

Van akinek van 1 gzrigaja laptopra, van, akinek nincs. Mit sirtok ezen???

H2CO3

AD, neked mégis mire kell 8G RAM? 😀 Ha még HD-t se nézel, akkor gondolom nem is renderelsz 1080p vidiket, szal nem értem… (imho felesleges 1 pc-re 1M HUF-ot “kidobni”, ha olyanra használod, amihez felesleges…)

H2CO3

Phelan: nagyon igazad van!!! (én is ubuntuzok, gépemet új állapotban vettem használtan, 80k volt 3G rammal+athlon64 2.1G proccal, 320 hdd-vel. tökéletesen elvagyok vele!)

Zeusz

Off:

al:

Nyilván egy androidosnak teljesen más lesz a fontos a másik platform vizsgálatakor, mint egy szifonosnak. Számomra teljesen nyilvánvaló, hogy tök ellentétes oldalról közelítik meg a kérdést.

Hutyika

1. A plusz hardvereket (SSD, RAM) nem normális aki a hivatalos Apple boltokban veszi. Fele annyiért meg lehet kapni ugyanazt máshol. Ugyanilyen nagy ökörség alapból beletetetni, úgy is sokkal drágábban jön ki, mint ha utólag vennéd meg.

Józsi a közgázon matekot nem oktattak? Józan paraszti ész öcsém.

2. Másik: mi a szarra nem elég ez a jelenlegi gép?

Ne legyél ekkora költekező konzumerista állat!

Gaborr11

Józsi, te vagy a világ legidiótább Apple-pribékje Handrás után, akit valaha ismertem. A mostani gépem veri azokat az iMac-eket, amiket kinéztél, és a mostani gépem eltaláltad, jó ha 120e-t ér. SSD-ből meg minek akarsz 250 gigásat venni? Miért nem csinálod úgy, hogy 32GB SSD-t az OS-re használod, és veszel egy 1 terás WD Raptort, nagyjából 30e forintért.

Marci

Tartom magam a korábbi véleményemhez: nagy baromság volt 150 ezret beleölni ebbe az egész SSD ügybe, idáig használtad volna HDD-vel, igaz, kicsit lassabban, de most meglenne az a 150, eladnád a mostani gépet és máris más lenne a helyzet..

Marci

Gaborr11 : Korábban én is 32GB-os SSD-ben gondolkodtam, de ez csak elképzelésnek jó, a gyakorlatban semmire sem elég, maximum egy átlagfelhasználónak, böngészővel. A komolyabb programok sok helyet foglalnak, meg tényleg ne kelljen megabájtonként méregetni, hogy elfér-e vagy sem. Mondjuk a 250 gigás SSD-t én sem értem, de mindegy. Az már tényleg kurva nagy.

Vágási Matyi

Andrásnál Mac kiegészítőknél +4GB 1333 volt br. 24, míg MB Pronál opcióként +48. Nem tudom, mi indokolja a kétszeres árat. Hol láttál br. 66-ot?
Egy Kingmax modul br. 14, persze az időzítései eltérőek lehetnek.

Vegyél bele egy nullkilométeres 7200-es winchestert 15-20 körül, és add el.
Vagy ne add el, tartsd meg backupként, az SSD-t pedig rakd az újba.

version

ennyi penzbol olyan pc-t lehet osszerakni amiben 4 vga van , es realtime rendereli az avatart , melle meg lehet befer egy 18 colos vaio is, es mehet wifin a szerver-vaio munka az agybol XD

azert kivancsi lennek milyen munka az, amihez 800 ezeres mac kell , mert a programozashoz tuti nem , a 3d renderinghez sem jo, a 2d rajzolashoz minek, excel tologatashoz is folosleges, videot meg egy iphone is nyom ma

az biztos hogy ha latok egy ilyen macbookos csavot , arrol elsore az a gondolat fut vegig az agyamon , hogy na ez se ert a szamitogepekhez semmit