Archive for October, 2010

TomTom iPhone 4 navigációs kit

A korábban már beharangozott TomTom iPhone megoldás (márciusi posztunk itt) használható-e iPhone 4-en? A válasz az, hogy igen, viszont “lötyög” benne a telefon, ezért vagy mi fixáljuk meg otthon egy kis támasszal, vagy megrendelhetjük a TomTom-tól is az ingyenes támasztékot. Mindezt az XMS-ben Ladányi Bandi súgta meg nekem, miután kérdeztem, hogy come va?

Mivel a kihangosító szett nem filléres darab, érdemes az új szifonhoz is ezt használni. Nincs más dolgunk, mint írni nekik, készítettek is egy külön oldalt erre a célra. (Egyébként iPhone 4-hez is a korábbi TomTom modellt árulják, csak éppen adják hozzá alapból a kis gumicsíkot.)

Beszerelés is egyszerűnek látszik, főleg IKEA szerelésen edződötteknek, há-há!

Nagyon remélem, hogy ténylegesen meg is kapom a szettet, a szériaszám elég hangyabetű az eszköz hátulján.

Landscaping

Tegnap este Minecraftben elhordtam egy fél hegyet ásóval és csákánnyal, kockánként. Térképészetileg is látványos a változás, “élőben” még drámaibb. Előtte-utána animgif a térképen:

Hajnali 2-re lettem vele kész. Egyébként nagyon jól működik a térkép újraépítése a szerveren, minden nap 04:30-kor épül újra és nagyjából 8 körül végez. Vicc az, hogy egyszer már nekilendültem, de akkor elszállt a szerver és akkor elegem lett. Azóta van force-olt szerver restart és map save is. Ez is az egyik fő célom volt, hogy megnézzem pontosan, jó munkát végeztek-e a fiúk. :) (Persze ezt ne úgy képzeljétek el, hogy miattam van, egyszerűen ez a két probléma már mindenkit bosszantott.)

Persze a projektet folytatni fogom, épül tovább az Epic Kung-fu Shrine. Tervezem a művet befejezni, illetve további landscaping, valamint KILÁTÓ is.

És most szerelek egy kis IKEÁ-t, az a másik relax projektem a hétvégére. Remek kikapcsolódás mindkettő.

Nintendo releases video showcasing glitches in Super Mario Bros.

Fantasztikus, a Nintendo a Super Mario Bros. játék 25 éves évfordulóján kiadott egy remek videót, ami az eredeti játék hibáit mutatja be. Ráadásul, ha szabad így mondanom, professzionális játékstílusban mindezt, hiszen a Nintendonál profi gamerek szokták a gameplay videókat összeállítani. (Aki játszott a legutolsó Mario anyagaikkal, ismeri ezeket, öröm nézni a tökéletes mozgást és időzítéseket a játék világában.) Kár, hogy még mindig nem tudok japánul.

Windows Phone 7

Vigyázat, “rant” típusú poszt. Elnézést, ha bárkinek a lelkébe gázolok benne, de ez a véleményem. Tegnap még twitteren is megírtam, ide is leírom, mert ezt gondolom: az Android a mobil OS Ubuntuja. Illetve itt van még egy kommentem, amit akkor írtam, amikor aludtam az egészre.

Handrás kedden teljesen logikusan tette fel a kérdést a Duna Plázában, miközben legújabb 300 eurós játékával, a Parrot AR.Drone játékkal játszott: miért van a nevében az, hogy “Windows”?

Én sem értem. Lehet, hogy a Zune égési sérülései miatt gondolták, hogy inkább maradjanak a bevált módszernél? Viszont úgy tűnik, arrafelé nem gond, hogy a Windows Mobile 6.5 szennyezte környezet teljesen lejáratta már a márkanevet, ennek ellenére 6.5 után jön a 7. Úgy tűnik a “hetes” a márkanév, mint a Windows esetében is, bevált recept, a többi nem érdekes. Maga Ballmer mondta egyébként még év eleje felé, hogy amíg meg nem jön a WP7, addig kiadják a roadmapjükön nem szereplő 6.5-ös köztes változatot.

Alkalmam volt egy Samsung Omnia 7-tel játszani negyed órát. Teljes titokban vannak még ezek a készülékek, megvan a céldátum, amikor lehet róluk írni, viszont egy ismerősömnél láttam (hiába a blogger-hálózat erőteljes hálózat) és muszáj volt kipróbálnom. Sajnos képeket nem közölhetek, de nem is érdekes. Sokkal érdekesebb az, amit mondani akarok: az iPhone után először éreztem azt, hogy végre erőset alkottak. (Ez persze a szoftverre és kizárólag a szoftverre igaz csak, például továbbra is fenntartom a véleményem, hogy ez az Amoled nevű dolog egy zsíros kalap három napja párolgó sperma, nem lennék hajlandó használni, főleg retina után nem.)

Microsoft: Ballmernek semmi köze nincs hozzá, ő a tojást is fejére állítva eszi, Ballmer teljesen irreleváns tényező, nem pedig egy karizmatikus perfekcionista állat. Vannak viszont a Microsoftnál, akik bele mertek ugrani, hagyták őket és tényleg újat készítettek.

Twitteren már írtam, az erőteljes benyomásom az, hogy sikerült előrefelé ellépnie ennek a szektornak (FŐLEG a Samsung Galaxy S “iPhone inspirációtelefon” után), és, ami a legdöbbenetesebb volt, hogy negyed óra játék után az iOS felülete régiesnek, eggyel ezelőtti generációnak tűnt (!). Nagyon kemény dolog, úgy kell elképzelni, mint amikor iPad használat után megfogjuk újra az iPhone-tot, bár ott méretbeli különbség miatt jön ez ki nyilván.

Maga a WP7 erősen 1.0 változat, inkább termékbe manifesztálódott koncepció demó, viszont annak remek. Nagyon sok minden hiányzik még belőle, viszont az Apple elé sikerült vele ugraniuk, kérdés, hogy mennyire tudják a tempót tartani.

Végezetül a verdiktemet osztanám meg:

1. Az Android egy kibaszott Linux. Használat közben így-úgy hekkelt részek ugranak elő belőle, egy összedrótozott, méltatlan dolog, ugyanaz az érzés, mint Linuxot használni a desktopon Microsoft és Mac lopás, gagyi hack, mert a megközelítése miatt nem tud más lenni.

2. A Windows Phone 7 a szerencsétlen neve ellenére egy remek előre mutató dolog. 1-2 év múlva hatalmas dolgok érkeznek majd erre a vizuális témára, meg fogjátok látni.

3. iOS a jelenlegi legjobb választás 2010-ben, mindenki őket másolja, rosszul és még rosszabbul.

Függöny.

iCal next generation

Az iPad-en már megismert naptár formátum átszivárgott a Mobile Me naptárjába is, egész pofás a dolog, nagyon jól néz ki használat közben is. Némi kedvcsinálónak elsőként a list nézet, ami azt hiszem új dolog, ahol szépen áttekinthetjük az eljövő dolgainkat:

Day nézet:

A szerkesztéshez még színeket is választhatunk, ezt csak érdekességképpen mutatom, nem gondoltam volna, hogy belerakják:

Ezen az utolsó képen jól látható, hogy az iPad-en is látott tépett papírlapok milyen szépen visszajönnek. Jópofa. JPG is milyen szépen tömörödik ott azon a nagyobb sávon. Használni is jó egyébként, én ugye iCal + Mobile Me cloud syncben nyomom a dolgaimat és roppant elégedett vagyok a szolgáltatással, telefon, desktop, mindig csitti-fitti. (Apropó: bal oldalon a színskála nem véletlen, egyik nap tököltem össze, másrészt a Professor Layton szerepeltetése SEM VÉLETLEN.)

Teljesen világos ezek után, hogy a 10.7-ben is ilyen naptárunk lesz majd — amikor megjelenik jövőre.

Egyébként nem tudom már ki, vagy minek kapcsán mondta, de valami olyasmi volt, hogy “azúristenmegbassza, az Apple mindig úgy csinálja meg ezeket a grafikákat, hogy nem lesz ciki”. És tényleg, ilyen jegyzetfüzet dizájn számomra elképzelhetetlen lett volna használható felületnek, és mégis. Nyami-nyami!

Back to the Mac

Kedves barátaim a vallásban!

1-2-3-4-5-6-HÉT nap múlva, október 20-án Apple Special Event. És most nem ugrunk lyukra, mint Magyarósi Csabáék, amikor az App Store backend fejlesztés miatt ácsorgott, nem barátaim. Ez itt Mac OS X, ahogy kell. Jön az iLife, iWork, me.com és Mac OS X.

Plastiknation természetesen lesz, együtt fogjuk nézni, mint mindig. Naptárba vele!

App Store 512-es ikonok begyűjtése

Ha esetleg szükség lenne rá, íme a módszer.

1. Dobjuk be a böngészőbe a megfelelő App Store linket:
http://itunes.apple.com/hu/app/cut-the-rope/id380293530?mt=8

2. Kattintsunk jobb gombbal a bal felső ikonon én inspektáljuk meg! (Inspect Element)

3. Másoljuk ki ezt a gubancot:
http://a1.phobos.apple.com/us/r1000/032/Purple/b2/3e/38/mzi.sqflabvv.175×175-75.jpg

4. Írjuk át 512×512-re a megfelelő helyen:
http://a1.phobos.apple.com/us/r1000/032/Purple/b2/3e/38/mzi.sqflabvv.512×512-75.jpg

Ez lesz a nagy bontású eredmény, kattintsuk meg:

Nem ez a világ legjobb ikonja, csak ez a példánk. Egyébként a játék a világ legjobb kvarcjátéka.

Minecraft élet a Plastik szerveren

Elég bugos a Minecraft szerver szoftver (security audit 0. lépésénél elvérzik, clear textben mennek a passwordök LOL), valamelyik hétvégén lefúrtam egy hegyet, aztán pont akkor nem tudott menteni, tele is volt a tököm vele, rá sem néztem a dolgokra egy ideig. Viszont mailben menedzselgettem a dolgot, SSH admin is került már a rendszer mögé, nézegettük az automatikus térkép generáló dolgot is, most úgy van beállítva, hogy minden nap 04:30-tól kb 08:00-ig legyártja a friss Google Maps térképet.

Egy szó, mint száz, én lepődtem meg a legjobban, amikor néhány nap elteltével újra ránéztem a dolgokra. Íme néhány dolog, amitől leesett az állam.

Piramis, ez volt azt hiszem az első “nagy” projekt. Figyeljük meg a Prince of Persia karaktert a kép bal alsó részén, illetve egyéb látványosságokat is.

Ezek itt szintén a spawn közeli dolgok, Rick Dangerous et al.

Kissé távolabb, hopp, egy Kínai nagy fal (csang cseng, azaz 長城).

Némileg arrébb egy hatalmas méretű üvegház (!) Greenpoint néven:

Végül legnagyobb meglepetésre a “New Plastik City” mellett a Twitter háttérképem pixelezve:

Nem fotóztam le, de a fórumon remekül dokumentált az óriás legóember is, mindenképpen nézzétek meg!

Hát meg kell mondanom, leesett az állam! Ráadásul úgy, hogy személy szerint teljesen kiábrándultam az alfás szoftverből, de úgy tűnik a Wikipedia koncepciója egy valódi dolog és a közösség mindenre talál megoldást.

Köszönjük mindenkinek a játékot és az önzetlen segítséget!

Chal és angelday, server admins

Tegnap fába fúrtam, saját eszközzel

Megmondom őszintén, inamba szállt a bátorság, amikor vasárnap ehhez a részhez értem paxolás közben:

Not anymore!

iPhone 4 biztosítás, XBOX Live Hungary hamarosan

1. Régi cimborám, Vizi Krisztián hívott fel ma azzal, hogy olvasta az iPhone tok posztot: “Megmondom neked, hogy mi a legjobb iPhone 4 tok — a biztosítás. Ráadásul a T-Mobile-nál lehet kötni, havi 790 forint díjba kerül a drágábbik változat, átküldöm a linkjét.” Megnéztem, egyáltalán nem szar, főleg ha egy 180 ezer forintos készülékre gondolunk.

Elmondom a lényeget a drágábbik változatú csomagnak: 6000 forint az önrész, havi 790 forint a biztosítási díj. Ezért az alábbi káreseményeket biztosítják:

Véletlenszerű károsodás. Elemi károk (pl. tűzkár, viharkár), baleseti okból történő meghibásodás (pl. véletlen leejtés, törés, működést befolyásoló egyéb hirtelen sérülés), folyadékkal való érintkezés miatti meghibásodás (pl. eső, vízbe esés). Rongálás. Harmadik személy (nem hozzátartozó vagy lakótárs) általi szándékos törés, vízbedobás stb. Lopás. Betöréses lopás (eltulajdonítás dolog elleni erőszak alkalmazásával, pl. lakásfeltörés, gépkocsi feltörés). Rablás (eltulajdonítás személy elleni erőszak alkalmazásával, pl. telefon erővel, fenyegetéssel történő erőszakos eltulajdonítása). Zseblopás.

Nem ismertem a szolgáltatást, szerintem teljesen jó, nagy valószínűséggel elő fogok rá fizetni. (Sajnos havi előfizetéses konstrukcióban lehet csak kötni.) :(

2. Megérkezőben az XBOX Live magyar változata. November 10-én indul a szolgáltatás. Jelen pillanatban egyébként EU régiósat (pl. angol) “hazudik” mindenki, hivatalosan nem létezünk. Persze ennek ellenére, mint az angol iTunes boltot is, használhatjuk.

Előfizetési díj nélkül készíthetsz személyes profilt amely tartalmazza a játékosneved (Gamertag) a hozzá tartozó Avatarral (a játékost megtestesítő figura) valamint böngészhetsz az Xbox LIVE Marketplace-en (Piactér) vagy ingyenes játék demókat is letölthetsz. Amennyiben egy Xbox LIVE Gold előfizetés megvásárlása mellett döntesz lehetőséged nyílik arra, hogy multiplayer módban játsz vagy videóbeszélgetést folytass a Video Kinect segítségével. Keresd a kedvezményes ajánlatokat, melyek csak az újonnan csatlakozó országokban élő játékosok számára lesznek elérhetők! A 12 hónapos Xbox LIVE Gold tagság ajánlott fogyasztói ára 16990 forint lesz.

A teljes közlemény itt olvasható el. Egy nagy kérdés számomra, hogy tudjuk-e majd migrálni a létező profilunkat, vagy újra létre kell magunkat hozni. Ez utóbbi esetben nem tudom, mitévő legyek.

update: megkérdeztem, minden részlet kiderül a FAQ-ból. Lényeg az, hogy semmi nem vész el, lehet “honosítani” a fiókot. Az előbbi linken a “Hogyan honosíthatom a fiókomat?” részt kell megkeresni, ott le vannak írva a részletek. Persze ezt csak november 10 után érdemes megcsinálni.

Disclaimer: a Microsoft Magyarországgal jóban vagyok gaming témában, a T-Mobile pedig a blogom szponzora.

Hamarosan itt a Windows Phone 7

Steve Ballmer egy médiaesemény keretén belül ma bejelentette a Windows Phone 7 OS-t. Kezdésnek kilenc telefon kerül piacra ezzel az operációs rendszerrel, amit még februárban mutattak be eredetileg. Amerikában az AT&T árulja kezdetben a HTC Surround, LG Quantum és Samsung Focus készülékeket, amiből ez utóbbi jelenik meg majd november 8-án, a többi pedig decemberben. A T-Mobile november közepén érkezik a HTC HD7-tel és így tovább, sok szolgáltató sok telefonja.

A telefon lényegi újítása, hogy ikonok helyett ún. “hubok” vannak benne, ami releváns és kontextus közeli információkat “oszt fel” a képernyőn részekre. Állítólag így gyorsabban megtalálunk dolgokat és nem kell majd a telefonunkat bámulnunk — legalábbis a Crispin Porter + Bogusky reklámügynökség szerint.

Én mindenesetre kíváncsian várom az iPhone UI egyeduralom és másolás-dögunalom után a felfrissült versenyt.

Az új telefon egyébként nem fogja tudni a copy-paste-et. Ezen többen csámcsogtak ma, de én csak azt mondom, KAFÉ. Amíg iPhone-on nem volt, addig is megvoltam nélküle, most hogy van, megoldom a dolgaimat. Ha elvennék, talán egy kicsit jobban hiányozna, mint az MMS, vagy a cserélhető hátlap. Nem ez a lényeg, hanem az, hogy a hubok hogy működnek majd a gyakorlatban, milyen alkalmazások lesznek rá és hogy fogja felvenni a versenyt az iPhone 4-el.

Érkezik a 25 éves évfordulós Super Mario Európába is, ÉLJEN!

Tényleg fantasztikus korban élünk. A Nintendo még ebben a hónapban, október 29-én hozza Európába a piros Super Mario Anniversary Wii-t piros kontrollerrel, illetve a szintén piros DSi XL kiadását, december 3-án pedig az új Donkey Kong Country megjelenésével együtt vásárolhatjuk meg a Super Mario gyűjteményes kiadását.

Muszáj ellenállnom minden csábításnak, szerintem a piros Wii játékot meg fogom venni, de a többi tényleg túlzás. Viszont annyira örülök, amikor nem hanyagolják el az európai piacot! (Ennek persze ellentmond az, hogy a Cave Story még mindig nincs itt Wii-re, őrjítő.)

Nintendo is set to continue Mario’s 25th anniversary celebrations by releasing special red Wii and DSi XL bundles in the UK this month.

The red Wii will go on sale on 29 October, but in a change from the Japanese version which included a new version of Super Mario Bros., this bundle will come with a copy of the original Donkey Kong pre-loaded onto it. It’s also bundled with Wii Sports, New Super Mario Bros. Wii and a red Wii Remote Plus. The Remote Plus is the new controller with an in-built MotionPlus accessory.

Official Nintendo Magazine

Wii game Super Mario All-Stars 25th Anniversary Edition will release in Europe on 3rd December, Nintendo’s announced.

Why, Donkey Kong Country Returns will release on that day, too. 3rd December will from now on be known as Nintendo day.

All-Stars was a compilation of the first three Super Mario Bros. games for the NES. Nintendo announced its Japanese Wii launch a month ago to commemorate the plucky Italian plumber’s 25th anniversary.

The disc includes Super Mario Bros. 1, 2 and 3 as they were released in the West, and also The Lost Levels, the original Japanese Super Mario Bros. 2.

You’ll also get a special booklet detailing the history of gaming’s favourite son, and a CD containing music from the series.

Eurogamer

Couch gag

Október 10-én vasárnap került Amerikában adásba a fenti nyitó animáció a Simpsons sorozat 22. évadjának 3. részében, MoneyBART néven. Állítólag Banksy jegyzi a “couch gag”-et, ő rendezte és az ő elképzelései alapján rajzolták, a neve is felbukkan az elején többször is.

Félelmetes. Mármint az, hogy a Simpsons csatornája a Fox Broadcasting Company ennyire engedte a művészi elképzelést és üzenetet (ÜZENETET!!) érvényesíteni. Baszki, ez nyíltan kimondja, ami a háttérben van, ráadásul a 20th Century Fox logóval a végén. Még csak nem is csinál úgy, mintha, tessék:

Meg vagyok döbbenve, hogy milyen szinten tud ez a dolog működni Amerikában. Kész. Ezt nem lehet ennél jobban csinálni. Ez a maximum.

Banksy sokaknak nem “hip” cucc, de igen, az, bazmeg, az, ő (vagy ők) a legnagyobb király, akit valaha a föld nevű bolygó a hátán hordott. Elkendőzetlen, megvalósult, tömény, nettó, nyers művészi szabadság.

(Soha nem lesz ilyesmiben részünk.)

Az IKEA Pax szekrény esete

nem is értem, hogy kerülhette el a geek figyelmedet az online pax összerakó alkalmazás, aminek az inputja egy drag and drop wysiwyg szekrénytervező, az outputja pedig egy pdf árajánlat, amit odaadsz az ikeás gyereknek és forintra annyit fogsz fizetni.

én félóra alatt összelegóztam a két szekrényt, aztán asztalos rakta össze (persze volt más dolga is de bónuszba elvállalta). addig elmentem kúrni, ha jól emlékszem.

— karon a hozzászólások közt

Linknek annyi ruhája van, hogy nem férünk el. Eddig is annyi ruhája volt, hogy nem fértünk el, viszont még mielőtt egy vörösiszap tragédiába fordult volna a ruhák házi szintű gátszakadása, beadtam a derekam és elmentünk az IKEÁ-ba. (Sajnos nem tudok mit mondani arra a vásárlás melletti érvre, hogy ez a bútordarab olcsóbb, mint az iPad és legalább annyira fontos.)

Ikeában eddig csak kisebb objektumokat, egyszerűbb kihúzható ágyakat, pöttöm asztalokat és székeket szereltem össze. Ez a két részes gardrób szekrény az eddigi legnagyobb projektem.

Árképzés: a szekrényeknek nagyon trükkösen írják az árait. Ami böngészés közben nagy betűvel ki van írva a bemutató darabon, az csak a kiállított darab váza és az ott látható ajtó. A benne levő polcok, lámpák, filctárolók (!) árait nem tartalmazza, viszont persze alá van írva, hogy a komplett felszerelés, ami ott épp ki van állítva, mennyibe kerül.

Ha megvásároljuk az egyiket, akkor a helyi Han Solóval kell megbeszélni, hogy mit akarunk pontosan — itt indul be az árdifferencia kérdéskör! A komolyabb Ikea bútordarabokat gyakorlatilag úgy állítjuk össze, ahogy nekünk tetszik. Ez nem csak a polcokat jelenti, hanem a benne levő összes szart, de még azt is, hány elemet akarunk stb.

És most jön a lényeg, olvassátok el alaposan, mert csak egyszer írom le: optikailag úgy vannak kilógatva az árak, hogy nagyon kedvezőnek hassanak. Látni fogjuk azonban, hogy amikor összelegózzuk magunknak a dolgot, és tényleg 1-2 elemet módosítunk, a végeredmény 20-30%-kal drágább lesz annál, mint ami ki van függesztve és teljes áron értendő. Értelemszerűen nincs átbaszás benne, viszont én naivan azt hittem, hogy lá-lá ami ott van komplettként, az annyi lesz a kasszánál is. Nyilván több lett. Nem lesz soha kevesebb, csak a nagyon speciális igények esetén, mikor pl csontvázat akarunk a szekrényben tárolni.

Az áru átvétele: egy Pax szekrénynél a keret és üveg, mint nagyobb dolgok, valamint kisebbek, úgy mint polcok, lámpa, filctároló (!) stb. külön vannak két számlára és komissió hely szerint választva. Teljesen elhűltem, amikor Han Solo elmondta, hogy két számla készül, az egyik a nagyraktáros dolgokhoz, a másikat pedig én tudom majd összeszedni. Ja, és a világítási osztályon is álljak majd meg. Na mondom, fasza vagy, barátom.

Ez csak elsőnek tűnik bonyolultnak, valójában tényleg az történik, hogy sétálni kell a kasszák felé, a világítási osztályon a beépíthető lámpát is fel kellett marni, aztán a végén a magasraktár részen kikeresni a megfelelő sort, oszlopot és onnan a cikkszámot beazonosítva markolni. Ez csak a kisebbik, nem nagyraktáros fele. Ezt a részt szépen kifizetjük, AZTÁN kifizetjük a másik részt is ugyanott. Ha ez megvan, akkor mehetünk a szélére fuvart rendelni. Emlékszem, hogy ezen a ponton megfordult az a kérdés a fejemben, hogy mikor lesz ebből bazmeg szekrény?

Fuvarrendelés sorszámhúzós buli, sokan vannak, de viszonylag gyorsan lepörög a dolog, lehet sajtos hotdogot tömni, ilyesmi. Ekkorra természetesen már kifizetett számlával kell érkeznünk. A házhoz szállítás kiló fölött és 50km-en belül klubkártyával ingyenes. Érdemes megjegyezni, hogy az apróságokat is elhozzák nekünk, nem kell semmit kocsival magunknak hurcolni (én sajnos ezt a szabályt akkor ismertem csak meg, amikor már kibalfaszkodtam mindent a kocsiig).

Nagyjából 20 órával később megérkezik minden az otthonunkba, indulhatott az érdemi rész.

Ha valamit csodálok az Ikeában, akkor az az, hogy milyen frappánsan képesek csomagolni és dokumentációt készíteni. Tényleg fantasztikus. Figyelni kell persze az ábrákat, minden részletnek jelentése van, viszont minden részletet átgondoltak és hiba nélkül, mondom, hiba nélkül nyomtattak ki. Még az apró alkatrészek is hiánytalanul megvoltak, az összes tipli darabra stimmelt. (Nem is tudom, mikor fordult elő velem olyan, hogy nem volt meg valami.)

Kicsomagolás elég körülményes, nem lehet egyszerűen bontani, schnitzerrel kellett okosítanom. A benne levő anyagok nem első osztályúak, messze nem, el is tűnődtem azon, hogy az áruk mennyire van szinkronban azzal, amit végeredményben kapni fogunk.

Amikor megláttam a leírást, elborzadtam, hogy ezt képtelen leszek megcsinálni és a tervezettnél amúgy is magasabb árat meg kell még toldanom 25 rugóval, hogy összeszerelje valaki. NAGYFASZT! Nekilendültem inkább egyedül: kihívás, ember leszek, felnéz rám az asszony, a macska amúgy is felnéz stb.

Szerszámok. Áldom az eszem, amikor 2006-ban megvásároltam az Ikea szerszámkészletet! Mindent össze lehet velük szerelni, remek dolog, tényleg. Ezen kívül szükségem volt a már említett schnitzerre és egy ollóra is. Amivel nem kalkuláltam, a fúró bazmeg. A múltkor Kardostól kellett fúrót kérnem egy másik melóhoz és már üszkösen mállott a pofámról a bőr, annyira későn vittem csak vissza, így ezt az opciót kilőttem. A fúró ahhoz kell egyébként, hogy két, vagy több szekrényt az ember egymáshoz, vagy a falhoz tudjon rögzíteni. Azért nem fúrják ki, mert nyilván ez egyéni elhatározás lehet csak.

Eddig egy vasárnap délutánom ment el (nem csak ezzel foglalkoztam), a két szekrényt sikerült összeszerelnem. Ráadásul az elsőt el is keféltem, ugyanis a hátsó elemet fordítva szögeltem rá, de ez csak kis hiba, azért, mert az egész fekete és nem tűnt fel, haladva az ember bele se gondol — aki kiröhög, azt moderálom!

A többi szerelési útmutatót is átnéztem, a síneket és üvegajtókat megcsinálni egy 40 lépéses kis szösszenet lesz, a lámpához nem adnak kábelt, azt külön kell megvásárolnom. Szevasztok rejtett költségek!

Összességében annyit tudok elmondani, hogy élvezetes, már-már legózáshoz, vagy MINECRAFTHEZ hasonlítható dolog az Ikea szekrény összeszerelése. Próbálok egyébként mindent patentra megcsinálni, ez akkor nem szokott összejönni, ha kapkodok. Nem szabad kapkodni. Szépen lassan, átgondoltan, a részleteket megértve és megfigyelve lehet célhoz jutni. Ha vannak körülöttünk siettető tényezők, ne hagyjuk magunkat. Ez egy nyugodt, elmélyedő meló. És ne felejtsük el, hogy mi merre van forgatva, mert könnyedén újraszerelés lesz a vége!

Természetesen a munka során söröztem. Fasza idő, remek őszi hétvégénk volt egyébként.

2010. 10. 10. Csá.

iPhone csomagolás összehasonlítás

A minap észrevettem, hogy a polcon már három iPhone generáció csomagolása is szerepel, gyorsan összedobtam egy kis bemutatót, hogyan változott a csomagolás mérete az évek során. Megdöbbentő, hogy az iPhone 4 milyen kicsi a korábbi modellekkel összehasonlítva (illetve fordítva: mennyire nagy volt a korábbi modellek csomagolása).

Sajnos az ezüsthátú iPhone tokját nem találtam már meg. :(