Kísérleti Minecraft adás Józsival

Új laptopom elég erős ahhoz, hogy 28-30 FPS élő adást készítsen a világ legjobb játékáról. Kedd este előbb végignéztük a Plastik szerver építményeit 40 percben, majd ennek megtekintése után következett egy óra single player játék teljesen új pályán. Megpróbáltam felvenni a dolgot, egyelőre úgy tűnik, hogy nem rögzítette a szerver, viszont a játékot folytatni fogom pontosan ott, ahol abbahagytam (első bázis egész jól összeállt, de komolyabb felderítő munka nem indult még be). Sajnos csak 50 user nézheti egyszerre, ezt elég gyorsan elértük, így mindig a helyekre kell beférni.

A kalandokat folytatjuk, remélem rögzíteni is fogja majd a gép, hogy az esetlegesen távol maradók érdeklődés esetén offlineban is megnézhessék.

Mi a véleményetek az adásról? Technikai, tartalmi kommentár? Jöhet!

MacBook Pro

Szóval azzal a cliffhangerrel hagytam abba a laptop sagát, hogy nem tudtam, mit csináljak. Persze vadul számoltam, összehasonlító Excel táblákat gyártottam, mindenkivel beszéltem a kérdésben, de csak nem sikerült semmire jutnom olyannyira, hogy még kétségbeejtőbbnek éreztem a dolgot. Karottának például azt mondtam, hogy annyira képtelen vagyok dönteni (glossy – antiglare, i5 – i7, hires – lores, 4G – 8G, SSD – nem SSD), hogy inkább odaadom neki a pénzt, aztán döntse el helyettem. Azt viszont tudtam, hogy a dolog nem játék, ha ezzel dolgozom, akkor muszáj lesz vennem egy új gépet valami előnyös konstrukcióban. Nem kellenek az “extrák”, de gépre szükségem van. Így is hozzá kell nyúlni a megtakarításhoz, bruhaha.

Handrással beszéltem, aki azt mondta, hogy van náluk egy pixelhibás gép, azt megvehetem diszkontált áron (noha pixelbuzi vagyok, de nem érdekel, legalább el tudom nevezni “Tökmagnak”). Ne is kérdezzétek mennyiért, az rá és rám tartozik, de Handrást nem kell félteni, mert ő mínuszos üzletet nem csinál, szóval én el tudtam volna viselni több kedvezményt is. Mindegy, megvettem azt. Sajnos glossy és 1440×900 felbontású kijelző, de egyébként is glossy-t akartam volna venni (olyanom még nem volt, kíváncsi vagyok, milyen lesz a gyakorlatban), illetve a billentyűzet sem magyar, amit megszoktam. Viszont sem az antiglare, sem a hires prémiumot nem kellett kifizetnem.

A merevlemezt (SSD-t és az 500-as média diszkemet) pedig az Almáriumban a garancia megtartásával átszerelték az újba. Azaz az OptiBay-t nem, mert a diszkrét MBP-hez való keret nem működik az unibodyval. Egyelőre külső lemezként lóg a gépből, amíg ezt meg nem oldom.

Egyelőre ez a helyzet. Nézzük, mennyiben más az új gép:

1. ha a fényerőt változtatom, akkor nem “kattanva” léptet, hanem folyamatos az átmenet
2. van négyujjas exposé, megarulez
3. a glossy színei nagyon színesek, szaturáltak — ezt nem szeretem egyelőre, éget a lila, de szépek a barnák baszki
4. mérsékelten zavaróak a tükröződések, de ez csak megszokás kérdése (nem rá- hanem bele) — ettől függetlenül van a glossynak valami prémium érzete, viszont a teljes képernyős fekete egyenlő a tükörrel, hihi
5. az új típusú fekete billentyűzet meglehetősen szokatlan
6. futnak a játékok (Minecraft fullscreenben, ÁH!, StarCraft 2 natívban, ÁH!)
7. ha futnak a játékok, úgy fütyül a gép, mintha PC-n lennék
8. ha nem futnak, akkor viszont szép csendes
9. nincs firewire 400-as port, csak 800-as, az is a bal oldalon (nálam a Time Machine a JOBB oldalon van, nem tudom, mit nem lehet ezen felfogni), sőt, minden a bal oldalon van a csöcsös DVD-t leszámítva
10. zavar, hogy a billentyűzeten elmozdították a hangerő gombjait
11. hangszórója sokkal jobban szól — sőt hatalmas a különbség! Ezt miért nem mondtátok eddig?!

Végül a slussz poén: nem kellett újratelepítenem semmit, a régi gép SSD-jét elég volt betenni az újba és láss csodát, minden ugyanúgy feljött benne, minden ugyanott volt, azonnal használni lehetett a gépet. A régit ugyanígy, teljesen jó, azt kölcsön fogom adni valakinek nyüstölni, amíg el nem romlik a videója és utána garban (mert még kb. egy évig visszahívásos a dolog) kicseréltetem. Az Almáriumban egyébként a diagnosztikai program nem mutatta ki a hibát, és arra kértek, hogy akkor vigyem csak vissza, ha végleg megadta magát a gép.

Almáriumban csináltattam a diszk cserét, a szakállas Bakos Gábor nagyon jó és becsületes szakember — miért nincs belőle több Magyarországon?

Transzparencia

Tegnap már elgondolkodtam a transzparencia kapcsán, ma reggel pedig belebotlottam Julian Assange friss interjújába.

A csávó úgy tűnik felrakta az életét arra, hogy a világ számára átláthatóvá tegyen dolgokat. Szervezete, a Wikileaks (nem hozható összefüggésbe a Wikipediával) eddig többnyire háborús dokumentumokat szivárogtatott ki, az interjú szerint viszont januárban a privát szektorra vonatkozó dokumentumokat fog nyilvánosságra hozni. Egy nagy, jelenleg is működő amerikai bank a “célpont”.

Néhány kérdés fogalmazódott meg bennem:

1. eljöhet-e egy olyan kor, amikor tökéletes transzparens állapotban kell működnie egy közintézménynek?
2. eljöhet-e egy olyan kor, amikor tökéletes transzparens állapotban kell működnie egy piaci szereplőnek?
3. mennyiben tehető felelőssé a Wikileaks azt illetően, hogy milyen információkat publikál?

Minden kérdés után fel lehet tenni azt a következőt, hogy “jó-e ez?”

A közintézményeket, és, talán ide sorolnám, politikai szervezeteket illetően nem lenne hülyeség, különösen azért, mert a társadalmi létünket meghatározó alapvető kérdésekről van szó. Gondoljunk csak bele, hogy a tegnapi bohózat hogyan nézne ki, ha látnánk azt is, hogy milyen emailek, milyen anyagok, milyen összefoglalók készültek a háttérben. Ez jelentősen meghatározhatná egy politikai szervezet legitim voltát, a bohózat is másképpen hatna.

A piaci szereplőket illetően is szükség lehet valamiféle transzparenciára, de ez nem válhat tökéletessé, hiszen az egymással versenyző vállalatok, a szűkös erőforrások, javak és önérdekek miatt ezt nem tehetik meg. A piacgazdasági modell erre nem alkalmas.

Ha van valamiféle transzparencia ezekbe az irányokba olyan szervezetek révén, mint a Wikileaks, akkor is kérdéses, hogy ez használ-e, vagy árt. Másrészt az is kérdés, hogy a hozzá eljutó információk alapján a Wikileaks miket publikál. Tételezzük fel, hogy két bankról is eljutott hozzá transzparenssé tevő anyag. Mindkét anyag alkalmas arra, hogy tönkretegye a bankot. Kérdés: melyik anyagot hozza nyilvánosságra a Wikileaks? Mindkettőt? Csak az egyiket? És akkor éppen melyiket? Amit Assange úgy gondol? Nem erős egy kicsit ez?

Egyáltalán: ki a Wikileaks, hogy ilyen kérdésekben “döntőbíró” legyen? Vagy mondhatjuk azt is, hogy eleve olyan dokumentumok jutnak el hozzá, amik kellően “érdekesek” a nyilvánossághoz? Ezeket eleve szivárogtatja valaki, azért, mert azt gondolja, hogy közérdekű dolog. Ilyen értelemben minden hozzájuk eljutó anyagnak nyilvánosságra kell kerülnie? Assange szerint exponenciálisan több dokumentumot kapnak, a kiszivárogtatásuk pedig lineáris rendben halad. Sőt, ki tudja ellenőrizni ezeket az információkat? Megbízhatók-e ezek az információk, vagy adott esetben manipuláltak?

Érdekes kezdeményezésnek és nagyon súlyos erőnek érzem a Wikileaks-et. Az információs társadalom alapvetően alakította át az életünket és fogja még jobban a jövőben is. Ezt mutatta be ez a példa. A járatra viszont csak most ültünk fel. Nagyon kemény dolgok fognak itt még történni.

iPad november 30-tól kapható Magyarországon

Három Apple Premium Reseller (APR) kezdhette meg Magyarországon az Apple iPad értékesítését hivatalosan. November 30-tól a kelet-európai régióban Csehország mellett itthon hét prémium Apple viszonteladó partnernél lesz kapható: XMS (Duna Pláza), iStyle (Andrássy út 36., West End, Debrecen Fórum), Starking (Aréna Pláza, MOM és Rózsakert).

A nemzetközi bevezetés ezúttal is több fordulós volt, május 28-án többek közt Ausztrália, Kanada, Franciaország, Japán, július végén például Mexikó, Írország és Ausztria, szeptember 17-én pedig Kína mutatta be a terméket.

A hazai forgalmazók mind a WiFi, mind pedig a 3G változatot árusítják, ez utóbbihoz az itthoni három mobilszolgáltató mindegyikéhez vásárolhatunk az üzletben “post-paid” micro SIM adatkártyát, amit az előzetes tervek szerint a szolgáltatók aktiválnak majd az ügyféllel telefonon keresztül.

A készülékek bruttó árai az XMS-en:

16 GB WiFi — 147.990 Ft
16 GB 3G — 177.990 Ft
32 GB WiFi — 177.990 Ft
32 GB 3G — 207.990 Ft
64 GB WiFi — 207.990 Ft
64 GB 3G — 237.990 Ft

A modellek a november 22-én kiadott 4.2.1-es iOS szoftverrel kerülnek szállításra, ami tartalmazza a teljes körű magyarítást.

Az itthoni bevezetés példa nélküli volt az Apple hazai történetében, a lehető legnagyobb titoktartás övezte a teljes előkészítést. A kategória újszerűségét mutatja az is, hogy az Apple nem hagyta jóvá a hazai “termékindító” események szervezését, illetve a weboldalon keresztül sem rendelhetők a termékek, mivel a kategóriát nem ismerő felhasználók azt hihetik, hogy teljes értékű laptopot vásárolnak a laptopoknál jóval kedvezőbb áron.

Az Apple iPadból a világon ez év április 3-tól szeptember 30-ig 4,2 millió darab talált gazdára, Steve Jobs pedig októberben jelentette be, hogy a vállalat a pénzügyi negyedévben több iPad-et értékesített, mint Macintosh számítógépet.

Everytime

A következő videó kreatív koncepciója az volt, hogy az “Otthonom Idaho” (Gus Van Sant, 1991) híres gay szexjelenetének mintájára felveszünk rövid, néhány másodperces kitartott beállásokat, aztán ezeket vágjuk egymás után. Később otthon rájöttem, hogy a háttérzajok miatt hanggal nem működik az egész. Noha könnyedén megoldhattam volna a hang elnémításával, viszont addigra már rá is húztam Britney Spearst iTunesból:

Recall

Nagyjából pontosan két évvel ezelőtt már átéltem, milyen az, ha elromlik a Mac-em. Akkor visszahívásban cserélték az alaplapomat, viszont most újra felütötte a fejét a jelenség. A videós alkalmazásoknál tapasztalom, iMovie és iPhoto volt az első két alkalmazás, amik gyakorlatilag csontra fagyasztották a gépet. Néhány villódzás, és minden áll, csak az egeret lehet mozgatni, de semmilyen eseményre nem reagál a gép. Ez előfordult néhányszor, mindig hard boot lett a vége (gyűlölöm a hard bootot), viszont tegnap Link átküldött egy videót, rákattintottam és abba perecelt bele a gép:

Előtte nap iMovie-nál adta meg magát, akkor rózsaszín pixel-halom jelentkezett a képernyőn. Most az a nagy dilemmám, hogy mit lépjek. Gépet vásárolni, főleg laptopot, egyáltalán nem terveztem. De egy 3,5 éves gépnél sajnos ez van már, barátaim, olyan, mint az autó 300 ezer km fölött: bármikor bármi megadhatja rajta magát.

Persze a kérdés az, hogy hogyan tovább. Használhatom így, sűrű mentések közepette, míg végleg meg nem pusztul. Egyértelmű, hogy a hibák sűrűsödni fognak, míg a végén megadja magát teljesen. Szervizbe természetesen elvihetem, de a két évvel ezelőtti kálváriám alapján logic board cserés lesz (nagyon hasonlít minden), ez pedig iFixIt szerint 150 ezer forintos játék (és akkor még nincs nálam, de nem is lehet kapni ezt a logic boardot pillanatnyilag).

Októberben már keseregtem azon, milyen drága lenne egy olyan MacBook Pro, ami 8G RAM-mal szerelt, 256-os SSD van benne és így tovább. Az eltelt egy hónap alatt azt hiszem a ram bővítés esett árban, az SSD-k nem igazán akarják megadni magukat. De mindegy is ez, mert ha megdöglik a gépem, akkor nem fogok tudni dolgozni, így vásárolnom kell valamit, kényszerűségből. Hát ezúttal lejjebb fogom tenni a mércét, mert akkor mindenből a legdrágábbat néztem, de ez most nem különösebben szempont már.

Sokkal fontosabbnak érzem, hogy ne szopjam meg az esetet. Ha ugyanis várakozok arra, hogy majd használom a mostanit, amíg lehet, akkor a következő dolog fog történni: december 20-án végleg megpusztul a gép, persze az irodában fog megpusztulni, ahol még kurrens, előre tervezett Time Machine mentésem sincs, szóval improvizálni, meg csavarozni kell majd. De a fő gond azzal lesz, hogy december 20 körül már minden kereskedő eladott mindent az utolsó szögig, de ha nem is adtak volna el, akkor is olyan MacBook Pro gépeik lesznek, amit speciel nem akarok majd venni magamnak. Január közepén juthatok géphez legközelebb, addig meg Linda gépén csövezzek?

Egyszóval most ott tartok, hogy kényszerből veszek egy SSD nélküli gépet, vagy valahogy megoldom, hogy elférjek 160 gigán és átrakom ezt az SSD-t az új gépbe. Handrás arról tájékoztatott ugyanis, hogy az OptiBay keret installálása azonnali garanciavesztéssel jár. Fasza.

Igen, jól látjátok, hogy a glossy vagy anti-glare kérdés is innen származik a mai napon. Sokat törpöltem azóta, beszéltem Ladányi Bandival, Handrással, sőt, Karottával is (akinek glossy hires 15-öse van). Karotta egyértelműen matt kijelzőt venne, de még a hirest is visszaadná, ha lehetne. Ennél is fontosabb információja volt, amit én is megerősíthetek, hogy a szűk bottleneck az I/O. SSD nélkül gépet használni nem valami jó manapság. Ráadásul mind Karotta, mind Handrás elmondták, hogy az i7-es procis gép 3-4 órát bír maximum elemről és annyira forró, hogy tojást lehet rajta tükrözni.

Holnap azért felhívom az Almáriumot, talán rá tudom őket dumálni, hogy rakják nekem bele azt a nyomorult OptiBay-t.

Persze a legzseniálisabb az, hogy az XMS MacBook Pro kategóriájának én voltam a legelső hozzászólója 2008-ban, ide is rakom egyfajta torz tükörként:

Geek, rebooted

Alig csapott meg a szimuláció illata, máris belebotlottam ebbe a BBC Top Gear cikkbe (PDF), ahol a 30 éves finn Greger Huttu szimulátor nördről írnak. Ő az iRacing szimulátor egyik nagy bajnoka, mindent nyert, a Top Gear pedig megszervezte, hogy igazi versenyautóban is bemutassa a tudását. A csávó soha életében nem ült versenyautóban, repülőn is csak akkor, amikor ment a teszt vezetésre.

Noha nem lett belőle egy Sebastian Vettel, ráadásul behányt a sisakba is, hihetetlen, de nemcsak hogy el tudta indítani az autót, sőt, vette a kanyarokat, de mindösszesen 3 másodperccel ment rosszabbat, mint a pályán szereplő “stabil” idő. A telemetria adatai szerint hajszálpontosan, a megfelelő helyeken fékezett és egyből ki is vívta a technikus csapat elismerését. A szakemberek szerint egyébként elég jó köröket futhatott volna, ha fizikailag bírja a strapát. Így is lenyomott vagy 15 kört.

Lehet, hogy nem tűnik nagy dolognak, de újra jelzem, hogy egy olyan valakiről van szó, aki nem ismerte a való élet tapasztalatait, de még hullámvasúton sem ült. Fantasztikus.

A témában érdeklődőknek ajánlom az Index anyagát, ahol szintén olyan szimulátoron edzett magyar tehetségekről van szó, akik végül szintén átültek igazi autóba és sikereket is értek el.

És most visszamegyek Gran Turismózni. 🙂

Gran Turismo 5

Chek adta kölcsön hétvégére a játékot, csak a felszínt tudtam megkarcolni ennyi idő alatt. Azt tudtam megállapítani, hogy

1. elképesztően jól összerakták a fizikai modellt, nem véletlenül írják alá, hogy “real driving simulator”
2. rémesen nehéz vezetni rásegítés nélkül
3. kormány kell hozzá (kormány, váltó, pedálok) és nagy tévé, ezek nélkül szerintem nincs értelme ennek a játéknak

Ha az ember tudja, hogyan kell autót vezetni szimulátorban (a sebesség érzettel vannak csak gondok szerintem, a többi jó), akkor el lehet vele kaffogni a karrier módban. Engem picit zavar, hogy sok játék és verseny között választhatunk, szeretem, ha jobban vezetik az ember kezét és ezen a szinten kijelölik, merre érdemes haladni.

Megcsináltam például az első jogosítványt, de az sem volt könnyű, arany helyezést például sehol nem sikerült elérnem. Arra jöttem rá, hogy az autóvezetés ezekről a kis finomságokról szól: hol engeded fel a gázt, hogy fékezel, mennyire veszed vissza a sebességet a kanyarban, hogy váltasz. Megmondom őszintén, nagyon nehéznek gondolom a profi autóvezetést, hasonlíthat az élmény a platformer játékokhoz, ahol pontosan ki kell számítani, mit és mikor nyom az ember, amikor maximális sebességgel akar végigszaladni a pályán.

A Gran Turismo is pontosan így nehéz: gyorsan kell menni és azon belül megoldani a helyzeteket ultra precizitással. Nekem ez nem sikerült egyáltalán. Sőt, a kontrollerrel váltani, meg fékezni sem könnyű, ha igazi kezelőszervek és pedálok lennének, talán jobban át tudnám érezni, elvégre vezetek autót én is. Ezzel a bigyó nyomkorászásával folyamatosan az volt a gondom, hogy elfelejtettem, mit kellene nyomkodnom.


ingame screenshot — elhiszed?

De ha meg is tanultam: századmásodpercekről szól minden. Annyira megfelelő időben kell nyomni a dolgokat, hogy egyszerűen eluntam egy idő után az egészet. Pedig ezzel tényleg meg lehet tanulni a modellt, azt, hogy mit hogyan kell csinálni. Linda szerint nem is olyan, mint igaziból, de én mondtam neki, hogy ha 120-szal megy bele egy ilyen kanyarba, akkor valószínűleg a valóságban is ez fog történni. Szokatlan módon őt is érdekelte a játék annyira, hogy megpróbált egy-két feladatot megcsinálni. Időnként sikerült neki bronz éremre teljesítenie, de akkor nagyon átbeszéltük előtte, mit hogyan kell majd csinálnia.

Abban látom a legnagyobb kihívást, hogy az ember azt tudja, hogy menjen bele a kanyarba, mennyit fékezzen, mennyin tartsa az autó sebességét, hogyan kapcsolgassa a sebességi fokozatokat, és hogyan jöjjön ki a kanyarból. Rém nehéz dolog pontosan csinálni. Ráadásul a demo vezető alatt megfigyeltem, hogy egyáltalán nem kell annyira kapkodni. Ő ugye arany minősítésre csinálja meg, végig lehet nézni, hogy pedálozik, mit hogyan csinál. Annyira egyszerűnek tűnik: bemegy a kanyarba, lefékez 60-ra, persze vissza is vált, aztán ezzel a tempóval finoman beveszi, gázt ad, felkapcsol stb. Semmi extra, és MÉGIS MENNYIRE NEHÉZ.

Volt, amin azt mondtam: nem érdekel, megcsinálom a legjobb időre. Nem, nem, nem és nem megy. Egy nyomorult kanyart nem tudok arany serlegre megoldani. Hihetetlen, de ez van. Rásegítés nélkül egy egyszerű sportkocsival sem tudom megütni azt az időt, amit a japánok elgondoltak aranyérem teljesítéshez. Megközelíteni már sikerült, de képtelen voltam akár csak az egyik részfeladatnál is behúzni. És nem sok különbség van, héhány tized, vagy század másodperc, de akkor sem megy.

Mert mit mond ilyenkor az agy? Azt mondja, hogy egy tizedet simán meg lehet csinálni. És nem lehet. Még egy olyan szakaszon sem, ahol az a feladat, hogy 13 másodperc alatt menjünk végig egy kanyarban. Például 13:20 az arany, 13:30 az ezüst és 15:00 a bronz, nekem még a legjobb esetben 13:3x jött ki, képtelen voltam jobbat menni. Nekimentem számtalanszor, nem megy. Olyan, mintha a 13:30 lenne az a határ, amit képtelenség elérni. De ez sem igaz, mert a demo vezető (a helyi japán Stig, gondolom), végigcsinálja 13:27-re. Meg lehet nézni milyen íven megy, sőt, azt is, hol fékez, hol ad gázt, milyen sebességen tartja a kocsit. Ennek ellenére képtelen vagyok rá. Volt, amikor egymás után megnéztem többször is, hogy épül fel ez a nyomorult 13 másodperc 27 század. Aztán megpróbáltam és újra. És nem ment. Fogalmam sincs miért, de nem megy. Ezüstre meg tudom csinálni, aranyra nem. (Egy kanyarról beszélek.)

Ennél persze csak bonyolultabb feladatok vannak. Van, ahol több kanyar van. Vannak hajtűkanyarok. Van olyan rész, ahol “slipstreamben” kell előzgetni kocsikat. Baromi élvezetes egyébként beállni mögéjük (értelemszerűen minden alkalommal pontosan ugyanúgy vezetnek az autók) és leelőzni őket. Aztán a végén egy Nascar pályán egy körös verseny, ahol ezzel a slipstream technikával lehet csak megnyerni. 12 autó indul, akárhogy erőlködtem, 6. helynél nem tudtam jobbat elérni. És akkor végignéztem a demót és megnyeri. És nem csinál mást, mint beáll mögéjük, bumm szépen, mintha csak vitorlázó repülne, kitámolyog, be a következő mögé és így tovább, aztán 1 perc 42-vel behúzza a kört.

Mivel az ellenfél pontosan ugyanolyan mozgást végez, elvileg mi is meg tudnánk csinálni ugyanúgy. Az első autót egyébként sikerült megcsinálnom, de az mindössze az első 5-6 másodperc. Aztán persze széthullik az egész darabjaira. 🙂 Mindegy, 6. helyre jó voltam, kaptam egy bronz serleget. Egy fontos különbség van a demo vezető és köztem: ő folyamatosan gyorsulni tud. A végén már 212 km/h-val megy, én alig 190-nel. Nem is értem.

Egyszóval tetszik a Gran Turismo 5. Baromi nehéz, nagyon érteni kell hozzá és nagyon nehéz jól csinálni. De kinek van erre ideje, meg pénze, kérdem én.

Hálaadás

Az amerikai telepeseknek köszönhetően most jól bevásárolhatunk magunknak 1 dolláros (€0,79) alkalmazásokból. Tegyük is meg! A Toucharcade remek posztban foglalja össze, melyik kiadó milyen olcsósággal jelentkezik. Én most csak egyetlen játékot, a Chu Chu Rocket-et vettem meg magamnak €0,79-ért (HD €2,39), de már most látom, hogy endless funnak ígérkezik.

Egy klasszikus Dreamcast logikai játék, amiben először volt “online” mód és ezzel árulták ezt a fícsört a kis japánok. A játék rém aranyos, kidolgozottsága persze japán-gagyi, de szórakoztató és gondolkodtató: egereket kell rakétákba eljuttatnunk a pályák elején kis nyilak lerakásával. Az egerek mindig az óramutató járásával megegyező irányba fordulnak és rohannak tovább. Multiban (WiFi max négy játékos, de van GameCenter mód is — nem próbáltam) pedig egymás szopatása a cél. Az iPad változatban egy deszkán is négyen játszhatunk.

update: nem bírtam ki és megvettem a szintén leértékelt Settlerst is €0,79-ért. Gondoltuk volna annak idején, hogy a 2010-es gaming így néz majd ki? Játékdömping iOS-en és dealek böngészése? 😀

Pixelhősök bemutató

Jöhet a hétvégi retro gaming ajánló! Lehet, hogy többen emlékszenek még Beregi “Berr” Tamás szerzőre a ’90-es évek magyar nyomtatott szaklapjairól. Nem kisebb feladatra vállalkozott, mint arra, hogy összefoglalja a számítógépes játékok történetét egy könyv formájában.

A könyv most meg is jelent, 550 oldalas, a Bookline-ról például megrendelhető 4800 forintért. Érdemes átnyálazni, mert rengeteg screenshotot, boxartot és fényképfelvételt találunk a készítőkről, amiket annak idején a másolt kazetták miatt nem is nagyon láthattunk. Tényleg dicséretes kutatómunka van mögötte, megpróbálok két lapot bemutatni:

A játékok mellett találhatunk némi ínyencséget is, mégpedig a Csokonai Művelődési Központ korabeli mikroszámítógépes körökben betöltött szerepéről egy nagyobb anyagot, CoVboy-jal nagyinterjút, illetve, és ettől fogtam padlót, a Last Ninja egyik magyar fejlesztőjével is egy interjút. (Mint kiderült, a Last Ninját magyarok készítették — a Novotrade-en keresztül outsource-olták Budapestre a fejlesztést, abszolút angol projekt, a grafika és zene is angol, csak a programozás, toolchain és egyéb apróságok készültek itthon. Persze ez sem lett szép sztori végül, nem is kérdéses, hogy miért nem tud róla senki. De nem lövöm le a poént, olvassátok el.)

De ez mind semmi, mert jövő héten szombaton, december 4-én Pixelhősök party lesz a Tűzraktérben.

Délután egyszerűbb programok, mint könyvbemutató, lesz egy kiállítás fiatal képző- és iparművészek retro-videojáték és pixel témájú műveiből, kerekasztal beszélgetés (régi-új PC Guru, Gamestar, 576 Kbyte újságírók, Fekete Zsombor ludológus, Kömlődi “fap fap fap” Ferenc jövőkutató, Képes Gábor muzeológus részvételével, sőt, CoVboy is a meghívottak közt), később filmvetítések játék témában, demoscene bemutató, játékok, workshop a Budapest Micro szervezésében. Szakács Gábor (Konzolszaki) kvarcjáték és retro-számítógép, régi arcade játékautomaták és retro játékgépek.

Este aztán jöhet a buli, 21 órától, tessék kapaszkodni, Jeroen Tel (Maniacs of Noise — többek közt Drax és Laxity zenészeken nőttem fel) lép fel OTTAHELYEMBAZMEG, saját VJ-vel, aztán Henry Homesweet (GameBoy chiptune), Markus Schrodt, Nvyllund, Demon Superior és még sok minden más is.

Perpetuum Online tegnap elindult

2010. november 25-én elindult a magyar fejlesztésű MMORPG, a Perpetuum Online. Először nézzük meg a demoscene-jellegű launch trailert:

Idén februárban készítettem egy interjút a fejlesztőkkel, akinek nem volt meg, érdemes elolvasnia most. A dolog érdekessége, hogy gyakorlatilag pénz nélkül, olcsóban, okosban készítették a teljes játékot annyian, hogy egy nemzetközi kiadó elsírná magát a hatékonyság láttán, 5-6 ember és talán néhány on-off alvállalkozó, modellező stb. A videómat újra berakom:

Tegnap elindultak élesben. Van a fizetéseket lekezelő payment processor rendszerük, szerverük, weblapjuk, elkészítettek egy MMORPG játékot öt év alatt. Számtalan alkalommal újra és újraírták már, viszont eljutottak oda a demosceneből, hogy csináltak egy MMORPG játékot. Ha valaki nekem azt mondja, hogy megcsinálják, nem hiszem el. Sőt: nem hiszem el és őrültségnek tartom. Sőt: nem hiszem el, őrültségnek és arcátlan tréfának tartom egyáltalán a felütést is.

Ettől függetlenül megcsinálták a saját, független, MMORPG játékukat. Mekkora már? Képes vagy hobbiprojektből ekkorát meggurítani? Most függetlenül attól, hogy milyen sikere lesz a játéknak, én azt mondom, hogy ez, bazmeg, férfi tett. Kirakták a pöcsüket az asztalra, tessék, itt van, baszki, csináljátok utánam. És tudjátok hogy lehetséges? Na? Éjjel-nappal dolgoztak és — figyelem! — nem adták fel.

Magyarországon ki képes erre? Itt ahol mindenki a másikat méri folyamatosan ahelyett, hogy csinálna valamit. De ha csinál valamit, az is minimum összefüggésbe hozható a magánnyugdíjpénztárral. Azért persze időnként ilyenekre is van példa, mint a Perpetuum Online. Igen, megint Facebook-film hangulatom van.

Lipták Andrásnak és a csapatának meg gratulálok. Egyszer még sokra viszik majd.

Tony Iommi

In August 1969, following the confusion with another group named Earth (who had minor success in England), the group renamed themselves Black Sabbath. His aforementioned factory accident affected the Black Sabbath sound later on, as Iommi detuned his guitar from E to C# (a minor third down), in order to ease the tension on his fingers. As a result, Sabbath were among the first bands to detune and resulted in the technique being a mainstay of heavy metal music. The first two Black Sabbath albums are actually in E tuning, however, as Iommi didn’t start tuning down to C# until 1971’s Master of Reality. Black Sabbath bassist Geezer Butler also tuned his instrument down to match Iommi’s. Iommi combined blues-like guitar solos and dark, minor-key riffing with a revolutionary high-gain, heavily distorted tone with his use of a modified treble-boosting effect-pedal and a Gibson SG, as well as plugging his guitar into his amp’s bass input.

Imádom a Wikipédiát. Ezt egyébként Ozzy könyvében sem olvastam, hogy a heavy metál születésének egyik meghatározó eleme Iommi egy 17 éves korában bekövetkezett balesete miatt alakult ki (gép levágta az ujjbegyét két helyen azt hiszem), bár Ozzy is ír az esetről, sőt, állítólag amikor megismerkedtek, akkor Iommi igazából le akart volna lépni (nem érdekelte Ozzy), viszont elkezdtek beszélgetni az ujjáról és valahogy így találtak egymásra.

Egyébként ami nagyon tetszett Ozzy könyvében az az, hogy egyrészt nagyon elismerően nyilatkozik a zenész társairól, és a saját szerepét teljesen helyén kezeli. Semmi nagy sztárénekesnek, vagy ilyesminek nem akarja beállítani magát, tudja, sőt, ki is mondja magáról, hogy ő volt a csapat bohóca. A saját énekléséről sem különsebben ír, nagyon ritkán hozza szóba, akkor is inkább nyekergésnek hívja.