Conan
Tegnap volt amerikában a “Conan” új showjának első adása a TBS-en (Time Warner tulajdonolta kábelcsatorna). Mivel 2010-ben meglehetősen hangos volt a net TeamCoco-tól, mindenképpen figyelmet fordítottam rá, hogy megnézzem én is Conan új debütálását.
Aki nem ismerné a hátteret, a lényeg nagyjából ennyi: Conan korábbi csatornája az NBC (amerika egyik országos csatornája) a számokra hivatkozva át akarta tenni a műsorát egy 12:05-ös (igen, éjféli) kezdésre. Conan összebalhézott az NBC CEO-jával Jeff Zuckerrel, volt egy kis nyilvános felhördülés is a közönség részéről (kb. hasonlóan, mint az itthoni Boros-Bochkor-Voga csatornaváltás kapcsán), aztán 2010. januárban végül egy tekintélyes, 45 millió dolláros összeg mellett hagyták Conan és csapatát lelépni. Ebből a pénzből 32 guriga Conanhoz vándorolt, 12 pedig a stábjának. Az incidens persze felkavarta az állóvizet, negatív PR spirálba keveredett az NBC, végül szeptemberben kirúgták Jeff Zuckert (állítólag a csávó alatt az NBC számai egyébként is meredeken buktak).
Conan január 20-i adása volt az, amiből részleteket gondolom sokan láttak, ebben volt az, amikor bejelentette, hogy a világ legdrágább licencelhető száma a Rolling Stones – Satisfaction-je, na, ez szólt egy baromi drága, egérnek öltöztetett Bugatti Veyron háttérzenéjeként. És Conan erre mondta, hogy “NBC can do nothing about it” — a kis skicc a társaságnak 1,5 millió dollárjába került és jogilag nyilván tényleg nem tudtak sok mindent csinálni, volt egy kis keverés, hogy neten nem jelenhetett meg az anyag, kevesebb lett a licenc díj stb.

Érdekes aspektusa ez a médiacsinálásnak, ahol a médiacsináló gyakorlatilag a társaság egyenrangú feleként lép fel, drágán vásárolt ügyvédek védik az érdekeit és jogait. Szerintem roppant kemény ügyvédi huzavona állt az eset hátterében, ahol Conan végül lemondott bizonyos szellemi termékeiről (például a maszturbáló medve maradt az NBC-nél, amiből persze gúnyt is űzött az első műsorában), megalkudtak a számokról (őrületes összegek!), közben pedig ment a nyilvános hacacáré.
Conan egy dolgot csinált bitang jól: novemberig, az új showjának indulásáig igen masszív “awareness” kampányt tolt meg a TeamCoco fedőnevű csapatával. Látszólag olcsó pénzen forgatott dolgok, viszont erőteljes Twitter, Facebook, net — gyakorlatilag pontosan úgy összerakva, mint például Obama választási kampányának kiegészítője is volt az új média. Ma egyébként 1,8 millió Twitter követője van, annyit szerez óránként, mint én két év alatt összesen (pénze is hasonlóan alakul), tényleg csak a miheztartás végett.
Időnként én magam is belebotlottam a dolgaiba, jó volt a csapat, jók az ötletek, jól el tudta magát adni, itt-ott felbukkant valami jópofa dologgal. Aztán az első show is lement:
Thanks to the over 4 million people who watched my TBS debut last night. And the 5 million others who tried to find TBS.
Megmondom őszintén, hogy én csalódott vagyok. Határozottan azt gondolom, hogy Conan sokkal jobban csinálta akkor, amikor nem volt képernyőn, mint most, amikor képernyőn van újra. Eleve ez a képregényfigurás robotmozgás, mellmasszírozós idétlenkedés-lánca borzasztó kényelmetlen már hosszabb távon, a vendégek unalmasak, ez a műfaj egész egyszerűen nem tud kimagasló lenni estéről-estére.
Mindenki nagyon várta a kezdést, ehhez képest egyértelmű szakmai bukás lett. Conanék felépítettek egy hihetetlen jó ismertséget, az ujjuk köré csavarták az interwebet, de amikor eljön a NAGY PILLANAT, akkor mit is kapunk? Seth Rogennel beszélget arról, hogy Rogen a felesége mellbimbójára húzta végül fel az eljegyzési gyűrűt. Félreértés ne essék, nem a poénnal van gondom, ez csak egy a sok közül, de erőltetett és unalmas.
Ezzel szemben a netes kampányából mindig a jó cuccok keveredtek elő, jó volt a share-faktor, okos dolgok voltak. De amit reklámozott, a végeredmény, az egy kibaszott Fábry show, basszátok meg. Még annak is vékony, arra kinek áll fel, hogy Tom Hanks, meg Will Ferrell lesznek a vendégek (akik szintén nyitó guestek voltak korábban Conan showjaiban).
Lehet, hogy mégis az NBC-nek volt igaza valahol akkor, amikor eldöntötték, hogy ennél pillanatnyilag több pénzt lehet csinálni abban a műsorsávban. Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy nincs értelme, mert akkor a közszolgálati rádiónak sem lenne értelme, nyilván nem lehet mindent pénz alapon tekinteni, de Conan műsora – néhány tényleg jó és őszinte poént leszámítva – tényleg gáz és pribék.
dave
Józsi, a tévé meg a net rohadtul más műfaj. Ezek a showk másodpercre kiszámolva adagolják a poénokat, a vendégeket stb. Conan kicsit provokatívabb mint a többi, és ennyi elég a fanfavorit szerephez, amit remekül kiaknázott a neten. De ettől még “egy a sok közül”, és ő is 20 éve az esti város fényekkel plakát elől beszélget az év (majdnem) minden hétköznapján. A műfaj talán a 60-as évek óta ugyanaz, a szereplők változnak, de ők is alig-alig. Ezzel szemben twitter 2 éve van, youtube meg 5 éve. Lófasz. Ő 10 év múlva is műsort akar vezetni, amikor a twitter kb. annyira vicces lesz, mint ma a geocities-es honlapcím. Magyarul senkinek sem érdeke változtatni, megújulni. Működik. A szent nézettség elviszi.
És még valami: napi 42 percet kell gyártani. Ez marha nehéz, főleg költséghatékonyan. Running jokeokkal, és unalomig ismert sztorikkal kell teletömni, mert lassan telik az idő.
Gabriel
Conant régóta figyelem, olyan fél éves kóstolókkal, de neki mindig erőltetett poénjai voltak. Volt amikor eltalálta a megfelelő szintet, aztán megint nem… persze lehet épp nem jó showkból szondáztam.
pxl
“Józsit régóta figyelem, olyan fél éves kóstolókkal, de neki mindig erőltetett poénjai voltak. Volt amikor eltalálta a megfelelő szintet, aztán megint nem… persze lehet épp nem jó showkból szondáztam.”
A fentieket a világ működésének alapvető félreértésének érzem. Ezek a műsorok azért ilyenek (vacakok), mert ilyennek kell lenniük: az evolúció során ilyenné fejlődtek. Ha egyik-másik jobban tetszik, az feltehetően az újszülöttnek minden vicc új effektusa miatt lehet.
Nem azért vacak a popzene, a szappanopera, mert a készítői nem értenek hozzá. Ellenkezőleg. Azért az, mert csak így működik, direkte vacakra gyártják őket – nézői szempontjából -; a lényegüket tekintve azonban kifinomultak és közel tökéletesek: így maximalizálják a nézettséget.
Ha ma egy író tartalmas regényt ír, remekművet, akkor azt kutya sem fogja elolvasni; hacsak nem képes elhitetni, hogy az tulajdonképpen nem szól semmiről, s kizárólag az olvasó szórakoztatására szolgál.
feverdof
a nagy kerdes, hogy Jon Stewart nezoivel mit kezd, az oregek nem nezik Conant, a fiataloknak 11 es 12 kozott ott van Stewart es Colbert, Coconak valami ujat kell hoznia
human
Józsi, nézzél Craig Fergusont, csak hogy láss jó interjúkat is. Ilyen témákat is simán elővesz:
http://www.youtube.com/watch?v=_V4vQhpRwi4
http://www.youtube.com/watch?v=0-ZWgHvKRjQ
Bár ez pont nem a viccelődésre megy rá, csak úgy esti talkshow, sokáig Conannal egy időben ment éjjel, csak ugye a nagyhajú most elköltözött.
human
Amúgy Conan mindig ilyen volt show terén, nézz meg valami 1-2 évest tőle, csak összehasonlításnak.
nehaiu
Nekem valahogy eszembe sem jutna megnézni még egy részt sem. Lehet azért van ez, mert nincs szükségem az értéktelen dolgokra.
ray
Szerintem is hiba összekeverni a két dolgot. Az egész teamcocos, netes hacacárénak a lényege az volt, hogy éberen tartsa a népet, amíg nem jön a napi show. Volt szerencsém részt venni egy amerikai daily show felvételén. Humannak igaza van, ez egy ilyen műfaj néha vannak rohadt vicces epizódok, de ez egy nagyon kiszámított valami, ahol általában az aktuális történések befolyásolják a showt, azaz mennyire lehet vicces vagy középszerű. Magyarországon pl. többek között, ezért is lenne nehéz még középszerű napi show műsort összehozni. Nincs annyi érdekes napi történés (és itt nem a politikára gondolok:), vagy annyi celeb, pláne nagyágyú mint USA-ában.
Neptun
Tudod mi a legnehezebb? A Twitter “@xyz is now following your tweets on Twitter” leveleket a Mail-ből kitörölni
Ferencinho
meg kell védenem conant…nem vagyok telejunkie, de az első showja óta nézegettem a műsorait. nagyobb merítlés kell – abból átlagolva szerintem kimagasló. javaslom megtekintésre az anniversary műsorokat (ezek jó pillanatokat gyűjtenek össze).
vagy mikor finnországba látogat.
persze elfogadom, ha valakinek maga a stílus nem fekszik…
dertike
“a számokra hivatkozva át akarta tenni a műsorát egy 12:05-ös (igen, éjféli) kezdésre. ”
0.35-re. azelőtt 23.35-kor kezdett. De azért rágott be, mert több éve odaígérték neki a 23.35-öt, és mégis ki akarták rúgni onnan, hogy helyet csináljanak megint jay Lenónak.
“ez a műfaj egész egyszerűen nem tud kimagasló lenni estéről-estére.”
Valaki még nem látott akkor Craig Fergusont. Csak egy hétig adj neki esélyt.
bp
Legalább nézzél már utána mi is történt valójában, amikor véleményt mondasz valamiről… Mintha az NBC-n nem ugyan ez a “Fábry Show” ment volna… Mintha az NBC a Conan régi sávjába egy totálisan új műsort akart volna berakni (és nem azt a Jay Lenot vissza, akitől pont Conan örökölte meg a műsort és a slotot. Józsi. Kanászodsz nagyon…
feverdof
“Legalább nézzél már utána mi is történt valójában, amikor véleményt mondasz valamiről… ”
hat most ezzel pont nem ertek egyet, ha megnezte a musort az nem eleg ahhoz, hogy velemenye legyen? Nem mediakutato szakos a Jozsi, hanem pop-culture-opinionator
sixx
Fátter, bazmeg, pont azért szedtem össze az infókat annak idején, hogy ha valaki majd egyszer, akkor legyen hol megtalálnia a sagát.
http://comment.blog.hu/2010/01/22/conantol_retteg_az_nbc
angelday
Remek kiegészítés!
FB2
Nekem egész más élmény volt ez az epizód, talán azért, mert kortyolgattam viszkit mellette, de azért is lehet, mert én a régebben is néztem a műsort. Nyilván mint első adás, szinte folyamatos visszautalások voltak a korábbi Conan marhaságokra. A vicces mozgás meg a karakterek mindenféle kontextus nélkül nem mondanak semmit az új nézőnek, de inkább a folyamatosságot próbálja Conan ezekkel kialakítani.
Így az első műsorra a vendégeket is elsősorban a haveri körből hívta össze Conan, nem bármiféle aktualitás miatt, korai ebből bármi következtetést levonni. A Glee sorozatban szereplő csajt is okosan választották ki, így ugyanis a feleségem is odahívtam nézni a műsort.
Én személyesen annak örültem, hogy a zenekart, a vicces kalapos figurát meg a folyton gyönyörű hangszereket váltogató gitárost megtartotta Conan, az meg külön tetszett, hogy Conan is gitározott a végén (egy nagyon attraktív monokróm darabbal).
Ráadásul a második show-ban a Soundgarden lép fel, alig várom, hogy megnézhessem!
angelday
“Conan” loses one-third of TV audience on 2nd night
http://www.reuters.com/article/idUSTRE6A934X20101111
payskin
“loses one-third”
Ami, ugye, nyilvánvaló volt, elvégre kábelen tolja. Nem az első műsor kábeles rekord-nézőszáma a reális, megy ez még lejjebb is, aztán majd beáll. Vagy nem.
“Lehet, hogy mégis az NBC-nek volt igaza valahol akkor, amikor eldöntötték, hogy ennél pillanatnyilag több pénzt lehet csinálni abban a műsorsávban.”
Ha jól tudom, ebben a műsorsávban jelenleg Leno bukik egy a Conanénál (szerintem) jóval gyengébb műsorral minden este akkorát, mint az ólajtó.