012 adás
012 — A csapda tovább épül és más érdekességek (1 óra 30 perc)
Akik esetleg látták: mi a hibája a mob trapnek és mit kéne csinálnom, hogy jó legyen? Úgy vettem észre, elég sötét is van benne, mégsem esik le semmi. Az alsó részen meg mintha elégne minden. Innen folytatjuk a 13. részt!
orbiter7
Megcsíptem az élő adást, pedig a 11-est jöttem megnézni.
)
gasztony
Nem egészen a csapdával kapcsolatban, de lenne egy észrevételem.
Jó lenne kiépíteni valami barlangrendszert, amivel a kezdő spawn helyről (ahova tesz, miután meghalsz) eljutsz a házadba. Így nem kellene 20× meghalni egymás után, vagy megvárni, míg feljön a nap…
angelday
Ezt lehet, hogy megfogadom… mondjuk attól még a kritikus rész az, hogyan tudom összeszedni a saját lootomat, tehát ki kell dugnom a fejem a házból.
gasztony
Az igaz, viszont ha bejutsz a házba, akkor tudsz már craftelni magadnak eszközöket (kard, íj, stb-stb), amikkel kényelmesebben tudnál közlekedni terepen.
ngergoo
A fenti trap-tel szerintem az a baj, hogy ahol kifolyik a víz belőle, onnan beszűrődik a fény, szerintem építsd körbe… Én a fáklyákat is leszedném a tetejéről, bár az nem hinném, hogy bezavar.
A lavás ölős basz-nál pedig a láva előtti 3 kockányi víz közül az egyik nem jó irányba folyt, szerintem ezért nem dobálta normálisan a lootokat… A középső irányába kellene csorognia a víznek, de az egyik a szélén nem átlósan folyt, majd csekkold.
oribali1
Az iPhone adást csak a Procaster-be lehet bekapcsolni?
angelday
Attól tartok, hogy igen. Aki esetleg tudja a megoldást, jelezze, engem is nagyon érdekel.
fromdtod
Én úgy emlékszem, hogy valaki azt mondta, hogy genyák csak az embertől minimum 25 kocka távolságra jönnek létre. Nem tuti, csak emlék…
Andras
szerintem is egy probat megerne,ha a vizesest korbeepitened folddel, hogy absozlut ne szurodjon be feny. es esetleg a spawn termet el lehetne arasztani teljesen vizzel, a kozepen a lyukkal es mind a negy sarkaba, meg vizet. igy elmeletileg a szeletol a kozepeig sodor mindent. mint egy lefolyo. szerintem. de kiprobalom en is ezt.
Andras
Hulye vagyok , a dirt kell a spawnhoz
Petae86
Én azzal is megpróbálkoznék, hogy a csapdát 3 kocka magasra építem meg.
Ha nagyon sok szabadidőd van, csinálj még pár emeletet, amik szintén gyűjtenék a holmit : )
Respawn helyet bevédeni : én úgy csináltam, hogy körberaktam kővel, körbe üveg, kívülről fáklyák, bent egy láda némi fegyverrel, meg egy ajtó. Ha delux edition kell, akkor meg alagút a házig.
Remélem tudtam segíteni.
hm
Lenne egy érdekes olyan megjegyzésem, hogy nem fognak lebegni a vízben a szörnyek? Csak mert elvileg nálam lebegnek. Tehát te is nyugodtan belemehetsz a lefolyóba, nem fogsz lesüllyedni. Nem?
hm
legalábbis, ha fel akarsz jönni,akkor fel tudsz…
hm
Miért nem építed a földön?Miért nem csinálsz oda, egy bazi nagy “csarnokot”. Jah meg én az állatokat is begyűjteném hasonló módszerrel.
Zola
Lenne egy kérdésem a profikhoz.
Megcsináltam életem első lava trap-jét. Beledobtam egy követ, lefolyik szépen. Viszont a loot/kő néhány perc után eltűnik ha nem veszem fel. Így gyakorlatilag nincs értelme az egésznek, mert ott kell ülnöm, nem? Ha csak néha ránézek, akkor nem lesz ott semmi.
divany
na akkor egy kicsit mob-ok spawnolásáról:
- a mob-ok egy 144×144-es mátrixban spawnolhatnak, ahol a mátrix központjában a player van (ez gyakorlatilag pont a FAR-ra állított draw distance)
- a mob-ok nem spawnolnak a player 24 blokkos sugarában.
- a mob-ok a legnagyobb valószínűséggel a player 24-81 blokkos sugarában spawnolnak
- a 24-81 blokk mind horizontálisan, mind vertikálisan játszik
- a mob-ok nagyobb valószínűséggel spawnolnak sötétebb helyekre.
Tehát egy gondolatkísérlet:
ha építek mondjuk egy 160×160-as teljesen flat, vízszintes platformot bárhová, ennek a 81+5 (azért plusz 5 mert kb. eddig világít el a torch) blokkon kívül részét 4×4-es mátrix szerint bevilágítom torch-al ( valamint 24-81 mélységig felderítem és bevilágítom az összes földalatti üreget is – ha vannak), a 24-7 blokktól 24 blokkos távolságig teszem a lava trapeket ( 3 széles a trap, 4 széles vízbefolyással, a 24-81 részt pedig tök feketén hagyom, nos ha ezt megcsinálom, akkor a lehető legtöbb lootot tudom szüretelni a collection pointnál.
De ehhez csak annyit, hogy 160x160x3 (3 szint mivel egy a lava-trap + vízszint, a mobsok pedig 2 magasak) az 76800 blokk kitermelését jelenti, ami irdatlan mennyiség.
divany
Zola: a fent leírt spawn szabályok miatt mindenképpen ott kell ülnöd. Olyan trap-et tudomásom szerint nem lehet csinálni, amit kvázi magára hagysz és majd csak visszamész szüretelni.
angelday
Azt is meg lehetne csinálni, hogy felépítjük a sötét szobát, kimegyünk biztos távra belőle, aztán ott ácsorgunk időnként és lootolunk.
divany
Jaja Józsi, meg lehet, sőt így is kell. A kritikus pont itt is az, hogy egyrészt legalább 24 blokknyira kell állnod tőle, valamint ha nincs bevilágítva a többi rész rendesen, akkor pont olyan valószínűséggel spawnolnak a blackboxodba, mint mondjuk Te + 25. blokkra bárhol a mapon. Szóval elvben működik, gyakorlatban mit csinálsz a nem a boxba spawnolókkal? körbekeríted magad egy kerítéssel?
Az a gond, hogy az ilyen csapdák esetében az iszonyatos mennyiségű bevilágítást nem uszod meg. Persze működik anélkül is, de az egyenletes eloszlás miatt, nem túl hatékonyan.
Ja igen, előzőből kihagytam, hogy dirt, cobbled stone, sand, stb.-n spawnolnak a mobok, vízen értelemszerűen nem. (elég az egy cm-s víz is, ott sem spawnolnak.)
Bence
KIRÁLYVOLT!!!!!
Xero
Folytatás mikorra várható? Nekem nincs most energiám/időm játszani, de elnézegetném ma este is.
angelday
Amikor van rá egy üres órám. Érdemes figyelni a twitteren, ott szoktam announce-olni.
PeTaki
Nekem is ilyen trapem van,bár kicsit feltuningolva,saját szerón,de készülök plastikon megcsinálni,na azzal ha nagyon akarom 5 perc alatt elég sok lootot gyűjtök össze,van a tetején egy biztonságos emelvény,nyílvédő falla,létrával a “levegőben” amire csak felugrok és fentvagyok,de mob nem ér el,viszont ahogy követnének beleesnek a vízbe,viszont a víz nekem sokkal nagyobb területen van,nagyobb a sodrás,így több mob esik bele,működik pókkal,skeletonnal és creeperrel is,még animalokkal is
ha gondolod dobhatok valahova pár képet,még nem szabadult ki egy mob sem…
angelday
Jöhet!
divany
az én 50×50-es mob towerem is most épül és egész egyszerűen odab*sz. egyelőre a collector szint megvan + 1 monster spawn terem, valamint a collection point. ami hátra van: 144×144 terület bevilágítása, maradék barlangok felderítése, további spawn termek építése. bruttó 1 hetes meló.
angelday
Mondd el, hogy mire törekedtél a fejlesztésekor és a collection hogy mén. Meg a monstereket hogy ölöd meg.
PeTaki
Mindjárt nekiugrok a fényképezgetésnek,van 2 trap is,1 lootpointba gyűjti a lootot,már csak jelzőt akarok hozzá…
divany
törekedés: hogy nagyjából pontosan tudjam azt a területet, ahová spawnolnak a mobsok – ez ugye épített módon talán könnyebb, mint mondjuk egy barlangot tökélyre fejleszteni.
collection: 4 vízesés a négyzet 4 sarkán (minden szintről indul egy vízesés, ami beletorkollik az alatta levő szint vízesésbe, egy vízesés pedig adott szint palástja mellett indul, egy blokkal a szint alatt (egy szint 4 blokk magas). tehát a mob spawnol a szinten elmegy oldalra (mind a 4 oldalon vízfolyás van) abba beleesik, ez leejti a vízesésen.
lent a 4 vízesést összefolyatom 2-2 ponton, majd ezt a 2 pontot 1 ponton, és ezt az 1 pontot elvezetem még lejjebb (remember: 24 blokknyira spawnolnak tőled a mobok) úgy, hogy az első szint padlózata (első szint != collection szint) pont a 25. blokk legyen a collection pontomtól.
mobkill: a 2-2 öszefolyatásnál középre elhelyezett 2 irányba folyó lavatrap (létrás verzió) tökéletes, pont úgy, ahogy te is csináltad.
PeTaki
http://picasaweb.google.com/petaki96/Mobtrapek?authkey=Gv1sRgCO7k2fe-hIbNXA#
Tessék,a képek,többet is csináltam,kétféle trap,kérem a reakciókat
angelday
Jó az Eiffel!
Miért is kell ennyire bevilágítani?
PeTaki
Nem én csináltam,csak publikáltam,haver csinálta talán 1 óra alatt,a vílágítás nélkül is szép lenne
PeTaki
Mindjárt csinálok egy éjszakai képet róla,majd ott látszik mennyire van világítva
rale
divany, nekem több vízesésből érkezik egyszerre a loot, de az istennek se tudom úgy összefolyatni őket, hogy beleússzon a végső “kanálisba” a cucc. Általában megáll a vízesés alján, a földön, és nem mozdul. Any advice?
Polipudlipotty
Hello,
Nincs véletlen valakinek eladó alpha gift code-ja?
Köszi!
Üdv.
Andrad
@divany: akkor egy kerdes reszemrol. Mi van abban az esetben, hogy ha mondjuk ki megyek a tengerre, ott felhuzok egy marha nagy platzot, ugye mivel az egeszet viz veszi korul, es a player korul spawnolnak a mobok, igy a program mindenfelekeppen az altalam keszitett platformon fog spawnoltatni mobokoat, mivel vizben nem csinalja. Ezzel meghatarozom hol tudja legeneralni a mobokat. Jarhato ut? Csak egy nagy tebgerreszt kell talalni hozza.
Atya2001
Józsi: Az alábbi videókat remélem még nem láttad, talán tanulságos lehet őket végignézni.
Ezekben a videókban a 100% loot begyűjtése a lényeg, szerintem ha kisebbet csinálsz, akkor legfeljebb annyi az eltérés, hogy kevesebb lesz a mob, kevesebb a loot.
Na szóval a két videó:
1. rész: http://www.youtube.com/watch?v=2U8o_5DJ3EA
2. rész: http://www.youtube.com/watch?v=Ygsf8KnwgHU
véleményem szerint azért nem pottyant a sötét szobádból semmi, mert egyszerűen nem spawnolt oda még semmi, idővel gondolom lett volna ott is valami, csak nagyon kis számban.
Remélem még a Béta is hasonló elven spawnol, ha nem akkor javítsatok…
Ezt a videót, pedig a spawn pontod mozgatására ajánlom, hogy ne járj úgy, mint az utolsó 2 videóban…
: http://www.youtube.com/watch?v=OdYbHy8CvV0
remélem még ezek is működnek a bétában.
És végül az utolsó észrevételem, hogy a láva szintje túl közel van a víz szintjéhez, szerintem egy kockával lejjebb lehetne vinni a víz szintjét, a mobok, úgyis ugrálnak, és a fejük fölött lévő lávába fognak beleugrálni, ami elégeti őket, és a loot hullik a gyűjtő csatornába. alábbi videón szerintem kivehető, hogy lejjebb kell tenni a vizet: http://www.youtube.com/watch?v=wmbR-oWy5dI&feature=mfu_in_order&list=UL
Valaki tudja, hogy mi szükség van a kaktuszra? Az utolsó videóban látszik, hogy több helyre is tett kaktuszt. Esetleg a lootok megőrzésében van szerepe? Vagy mi a magyarázat?
Kíváncsi vagyok miért tette oda őket?
Remélem segítettem, további jó építést.
Ha működik a bétán is ez a spawn akkor szerintem én belefogok egynek az építésébe. Ha valaki biztosan tudja, hogy ez a módszer működik kérem jelezze.
Előre is köszi
Üdv
Atya
Andras
@atya: nekem pl mar segitettel is, koszi
Szeritem a kaktusz is sebez eleg rendesen, multkor ugy oltem le egyet, hogy beleutottem egy kaktuszhalomba
divany
atya: a kaktusz a pókok ellen kell, mivel azok nem 2 blokk magasak, ezért ha nem ugrálnak, nem nyírja ki őket a láva. Van olyan eset, hogy a pókok feltorlódnak, ezért a a többi mob sem jut el a láváig.. a kaktusz meg fingatja a pókot jól.
A sötét szoba spawnhoz még egy dolog: meg van határozva, hogy a 144×144 -es területen összesen max 200 mob lehet (lehet a pontos értékben tévedek, de a nagyságrendje kb. ez), tehát ha van egy jól bevilágított 144×144 -es grid, ebben egy fekete folt a black boxod, viszont elcseszed és marad egy bevilágítatlan barlang valahol, akkor ugye rand() miatt oda is spawnolnak mobok, amik viszont nem halnak ki. Ez oda vezet, hogy a boxodba az idő múlásával egyre kevesebb mob fog spawnolni (feltételezés persze, hogy elég nagy a be nem világított barlang, hogy elférjenek a mobok). Ezért kell mindent felderíteni és bevilágítani (vagy telefolyatni vízzel, mert ugye vízben nem spawnolnak a mobok).
divany
Andrad: abszolut, én is ezt építem. annyi, hogy fel kell tárni alatta a barlangokat. 81 blokk mélységig legalább.
Atya2001
divany: csak alatta kell feltárni a barlangokat, tehát, az alatt a 144*144-es terület alatt, vagy a létező összes barlangot felkell hozzá tárni? Az kicsit nagy meló lenne.
Előfordulhat az az eset, h az a 200 mob, pont mind a barlangba spawnolnak? és a fekete dobozomba meg egy darab sem lesz?
A kaktusz most már érthető, és logikus;)
Ezért szeretem a MC-t, mert ennyi mindent lehet agyalni benne.
Amit talált Józsi spawner ládát, (nem tudom mi a pontos neve) a mélyben, azok csak monstert állítanak elő, vagy minden típusú mob-ot? Lehet érdemes lenne oda csinálni egy ilyen láva trappet. Van neki kettő is, nem is messze egymástől, össze kellene őket kötni, közös gyűjtőcsatornába, és jöhetnek a lootok…
Józsi nem fogsz bele egy ilyenbe? Szívesen megnézném.:)
angelday
divany, tehát azért kell kivilágítani, mind az állat, hogy csak a feketébe menjenek a mobsterzek. Jó, akkor vegyük át még egyszer: mekkora területű “befoglaló” kocka kell és abba mekkora fekete menjen? Másrészt elég egy kockányi lezáró réteg, vagy átvilágít a fény rajta?
divany
Atya: lásd a ‘Best of show’ kommentemet (thx Józsi, btw), de röviden annyi a lényeg, hogy a player 144 blokk rádiuszú gömb (nem kör, gömb!) sugarában. elméletben. gyakorlatban elég a 81 blokkos sugarában.
Két dolog miatt lehet, hogy minden mob a barlangban van:
- abban a t0 időpillanatban amikor elkezded működtetni a csapdádat, már lehetnek mobok a fel nem tárt barlangokban, tehát nem 0-ról indul a mob-spawn szám (azt nem tudom, hogy milyen szabályok alapján tűnnek el a már korábban spawnolt mobok), de tegyük fel hogy közel nulláról indul.
- amikor építgeted a csapdád, akkor valszeg bevilágítva teszed mindezt, viszont a közeli barlang ekkor is sötét, a mobok meg csak spawnolnak, spawnolnak.
divany
Józsi:
-elvben 144x144x144-nek kellene világosnak lennie (ezért kell feltárni a barlangokat), de gyakorlatban mélységben 81 szintet elég feltárni
- a sötét kocka horizontálisan 25×25 legyen (minusz 2 fal, 2×3 lavatrap+vízfolyás) , tehát tisztán 17×17 mob spawn blokk. magasságát tekintve pedig a collection pointtól 24 kockára kezdődjön és 81+3 magasságban végződjön (a 81. szinten még spawnolnak mobok, 2 magasak, innen a 81+3)
- anyaga gyakorlatilag mindegy, cobbled stone, vagy dirt. én dirt-et használok mert lapáttal gyorsabb kitermelni, mint csákánnyal a követ.
shuda
Hopp hopp!
Ha jol lattam, akkor nalad a viz sullyedesevel lesz a gond.
A vizet, ami a mobokat odasodorja a lavahoz, ugy kell megoldani, ahogy csinaltad.
Letraval lezarod tetejen lava.
Ott ket kockanyit ass lefele, majd ott ujabb viz, ami elviszi a lootot.
Nalad, mar a lava elott mintha egy kockaval lentebb astal volna, ha jol lattam…
Kiszedtem par szkrinshotot :>
Haz mogott van a trap es a lootot egyenesen a hazamba hozza.
Hazra meg ravan epitve egy torony arra, csak felallok es lesem a mobokat :>
http://noob.hu/2011/01/04/2011-01-04_17.38.10.png
http://noob.hu/2011/01/04/2011-01-04_17.37.49.png