Előző részünk végén ott tartottunk, hogy elkészítettünk egy dokumentumot, elhelyeztünk benne egy képet. Most megtanuljuk azt, hogyan tudjuk méretezni, illetve sokszorosítani az íven.
Első lépésben a “Format” menü “Mask” menüpontját válasszuk ki, ha aktív a kijelölés a képünkön (ha nem az, tegyük aktívvá úgy, hogy rákattintunk és megjelennek a fehér négyzetek a kép szélein!). A maszk opcióval könnyedén megmondhatjuk, melyik részét akarjuk láthatóvá tenni a képnek. A maszkot könnyedén méretezhetjük, a mögötte levő képet kicsinyíthetjük, nagyíthatjuk kedvünk szerint. Vágjunk ki egy olyan méretet, amivel jobban hangsúlyozzuk az álló képarányt:

Ha megfelelőnek érezzük, nyomjuk meg az Enter gombot és a kép az új méretet kapja. (Természetesen továbbra is beállítható a maszk, ha nem tetszett volna Enter után.)
A következő lépésben beállítunk egy 3 cm széles képet. Ehhez válasszuk ki az “Inspector” ablak “Metrics inspector” (sárga vonalzó ikonnal jelölt) menüpontját. Kézzel méretezés helyett itt tudunk pontos méretet specifikálni, sőt, azt is megmondhatjuk, hogy az oldalon pontosan hol helyezkedjen el a képünk. A “Constrain proportions” jelölő biztosítja számunkra az eredeti képarány tartását.

Helyezzük el egymás mellett az ábrát négyszer. Ehhez egyszerűen jelöljük ki, cmd-C (copy), cmd-V (paste) gombokkal duplikáljuk. A Pages kék színű segédvonalakkal mutatja, ha pontosan egy szintben van a kettő. Az egymástól való távolságuk most mindegy, célünk az, hogy egymás mellé kerüljön a öt 3 cm-es kép. (Tipp: segít, ha az első másolás utáni beillesztést a helyére mozgatjuk, majd, figyelem!, bármilyen klikkelés nélkül egyszerűen nyomunk még három cmd-V kombinációt. Csodák-csodája a négy kép közötti távolság pontosan ugyanakkora lesz.)
Itt tartunk most:

Jelöljük ki az öt képet, mégpedig úgy, hogy a dokumentum szürke (!) részén kattintunk, majd az egér gombját lenyomva tartva szürke téglalapot rajzolunk a kis képek köré. Ennek eredményeként az összesen megjelenik a kijelölés. (Ezt persze úgy is elérhettük volna, hogy az egérrel és a cmd gomb nyomogatásával az összesen kattintunk.) Foglaljuk most egy csoportba a képeinket az “Arrange” menü “Group” menüpontjával. Innentől az öt képünk egy objektumként fog látszódni. Igazítsuk középre (a Pages oda fogja ragasztani, ha kellően megközelítjük a dokumentum középvonalát).
Innen nincs más dolgunk mint ugyanígy lefelé is lemásolni az objektumunkat. Az előbb látott trükkel másoljunk le egyet, helyezzük el, majd nem kattintva, nyomjuk le újra a beillesztést még néhányszor, így tökéletesen ugyanolyan távolságban lesz minden egymástól:

A dologgal tulajdonképpen készen is vagyunk, nincs más dolgunk, mint exportálni az ívünket. Ehhez a “Share” menü “Export…” menüpontjára kattintsunk, majd válasszuk ki a PDF-et a “Best” tömörítési módban:

Az így elkészített PDF-et már bátran küldhetjük tovább emailen, vagy másolhatjuk pen drive-ra, kinek hogyan tetszik.




Ez ilyen Pages hülyéknek gyorstalpaló? Szerintem ezek azok a dolgok, amiket tutorial nélkül is illene tudni megcsinálni.
Az első rész első mondata: “Ezzel a sorozattal olyan felhasználóknak akarok segíteni, akik kezdő Mac-es felhasználók, viszont az élet egyszerű kiadványszerkesztési problémáival találkoznak időnként.”
Pages for Dummies
És ez mégis milyen kiadvány? 25 kép 1 oldalon?
No offense, no de azér’…na érted fátter…
Igen. Mondjuk azért, mert matricát akarsz ragasztani egy pálinkásüvegre.
Semmit sem lehet megcsinálni úgy ha azt előtte nem tanulja meg az ember…… Szerintem legalábbis…
tisztán zara
szerintem életszerűbb lett volna összehozni egy 1 oldalas cikket valami dummy text-tel, prezentálva mondjuk a szöveg körbefuttatás, kép úsztatás, különböző címsorméretek, betűtípusok, stb témakörét. de azért így is jó.
oribali: Na nem már.. ha kezedbe adnak egy új kütyüt, arra se mondod azt, hogy nem tudod kezelni, mert nem olvastad el a használati útmutatóját. Először ismeretlennek tűnik (nyilván), de a koncepció ugyanaz, mint bármelyik másik eszközé, annyira meg használod a mindennapi életben ezeket a tárgyakat, hogy egy kis nyomogatás után már ismerős legyen az eszköz.
Ugyanezen a vonalon elindulva aki használt már Word-öt, annak sem kéne ismeretlennek lennie a Pages, mert az alapok mindenhol ugyanazok. Felismered a menüpontokat, az ikonokat, stb., ez nagyon alap kategória. Maximum megijed a kedves delikvens az új app láttán, de másról itt nem lehet szó.
kivételesen ebben az esetben józsinak igaza van
Érdekes, eddig mindenki azt hangoztatta, hogy macen minden milyen csuda egyszerű, mennyivel felhasználóbarátabb a felület, stb. Ehhez képest – a cikk alapján! – a bemutatott műveleteket pontosan ugyan úgy kell elvégezni Word használatával is, azt az apró különbséget leszámítva, hogy a “cmd” helyett “Ctrl” gombot kell nyomni. Azta!
Ráadásul rém gagyin néz ki az egész interface. Egyáltalán nem érezném magam 2011-ben.
Most komolyan ez nem sokkal királyabb mint a Pages? http://s2.frederickding.com/2009/07/word-2010-window-20090720.jpg
Ti tudjátok de én komoly munkára nem használnék macet (játékra se) minden másra igen.
Na.
Minden segítő szándékú útmutató roppant hasznos tartalom. Pusztán a szándék miatt is értékelendő. Aki rinyál, elhúzhat a picsába, hiszen rá is jött, nem neki szólt a lecke.
Más. A Word a maga módján kitűnő program, ugyanakkor kár összevetni a Pages-szel. Páromnak a múzeum új prospektusához kellett vázlatot csinálni. A Barátok közt alatt összedobtunk Pages-szel egy szinte nyomdakész anyagot, annyira fasza sablonjai vannak. A segédvonalak zseniálisak, nem lehet elbaszni az arányokat.
Mivel azonban bent csak Wordje van, megnéztük, ott mit tudnánk kezdeni. Semmit. Nem flamelni akarok, ez történt.
Szerencsésebbnek tűnne a kiadványszerkesztés helyett szövegszerkesztés cím mert így én arra számítottam, hogy tipográfiailag értékelhető dolog készítése lesz a cél.
OFF: Minecraft. Azt tudtatok,hogy szenet is lehet gyartani? Wood kell hozza, a sutobe. Alulra meg felulre. De mukodik a fa tipusokkal
esetleg ha megszorulnatok szenbol
@viko90: “Ti tudjátok de én komoly munkára nem használnék macet (játékra se) minden másra igen.”
és akkor mi marad? komolytalan munka, meg böngészés a neten? bizonyára a sok hülye erre veszi meg a mac pro-t ugye? ne nevettesd már ki magad.
Most kérlek áruld el hogyan csinálhatom meg ugyanezt windows 7-en 1 nap munkaidőn belül
viko90
Nem.
A tutorial _jó_. Bár akinek ilyesmire komolyan szüksége van, az inkább vegyen ötven dolcsiért egy 6.22-es MS-DOS-t.
Azt azért remélem tudjátok, hogy a MS Office kiadványszerkesztője nem a Word, hanem a Publisher…
Pihi képpen összedobtam én is ugyanazt, amit Józsi is. Az egészben annyi a különbség, hogy Publisherben jobbklikkel minden módosítás elérhető, ami a postban is fel lett használva, így nem kell az Inspectorban keresgetni, úgyhogy akár abba is lehet hagyni ezt az Office vs Pages szájtépést
Remélem a kezdeményezés eljut akár idáig is: Otthoni kiadványszerkesztés macen (32. rész)
viko90: megnéztem a linkelt képed. Kurva nagy kupleráj ez, nem workspace. De te tudod.
“Az így elkészített PDF-et már bátran küldhetjük tovább emailen, vagy másolhatjuk pen drive-ra, kinek hogyan tetszik.”
Most akkor mégsem nyomdába adjuk???
@jozin: hogy nem bírtok leállni a kötekedéssel… Te a matricát, amit kinyomtattatnál, azt úgy juttatod el a nyomdába, hogy beviszed a számítógépedet?? Okos…
viko90: Hát ugyanannyit tudok mondani mind Dervenkál Egon. Nem a sok gombtól meg bizgentyűtől lesz valami profi.
Itt van két kép. Ha ez alapján döntenéd el, hogy szerinted melyik a profibb cucc a “júzer interfész” kinézete, meg hogy melyik a jobban 2011 érzés, akkor utána keress rá google-el, és nézd meg, hogy melyiknek mi a helye a világban
http://www.wikirecording.org/images/b/b8/LA2A.jpg
http://digibest.hu/files/products/1233575342_5276769653.jpg
Zool: akkor ez alapján le is vehetjük a lényeget: nem minden az interfész, illetve nem mindegy, hogy ki használja. Sose értettem ezeket az applefanboyokat… mindig csak erősködnek meg kötekednek
(nó offenz, csak kb 5 hsz-el ezelőtt írtam egy lényegeset, ehhez képest úgy látszik vagy leszarják a vindózós “véleményét” vagy el se olvasták
)
Desh: Én nem állítottam azt, hogy rossz lenne az Office. Szimplán rávilágítottam arra, hogy mennyire téves dolog valamit szimplán a user interface kinézete meg bonyolultsága alapján megítélni. A jobb-klikkes menü jó dolog, de a még profibbak meg már billentyű kombókkal csinálják a melót, és még ezt is lehetne tovább fokozni gondolom (pl. makrókkal, visual basic scriptekkel, apple scriptekkel – kinek mihez van gusztusa)
Szerintem egy MS Office, iWorks, Open (Libre) Office szinten teljesen fölösleges az ilyen összehasonlítgatás, mindegyikkel lehet profi melót csinálni, csak attól függ, hogy ki ül előtte…
Zool: Magyarul az Apple szoftvereket a hülyék használják, mert a Microsoft túl bonyolult és logikátlan elrendezésű nekik. Az Apple meg totál hülye-biztos, mint tudjuk.
Nem vagyok jártas a Macben, Officet viszont használok eleget, de akkor is mindenhonnan az jön vissza hogy kezdőknek a Mac jobb, attól még lehet vele profi munkát is csinálni, de mégis könyebben kezeli egy kezdő, pont az egyszerűsége miatt, a mostani 2010 Office(már átálltam) szerintem bonyolultabb volt mint a régi 2002es(szerintem legjobb) mégis pár ismerős szerint az a szar,mert ezt szokták meg…
2 db gyári template a Publisher-hez:
http://www.costcaptain.com/mm5/graphics/2010/screenshots/publisher2010.jpg
http://screenshots.en.softonic.com/en/scrn/40000/40411/microsoft-office-publisher-2010-03-700×518.jpg
2 db gyári template a Pages-hez:
http://www.apple.com/iwork/pages/images/overlay_template_01_20090106.png
http://www.apple.com/iwork/pages/images/overlay_template_06_20090106.png
Egyszerűen nincs értelme vitázni.