Handrásnál a Duna Plázában megnéztem az új iPad-et. A termék jövő héten pénteken, március 25-én lesz kapható (egyelőre nem tudni, hogy hány órától, annyi bizonyos, hogy rendes nyitvatartási idő alatt, de nem reggeltől, bár érdemes odamenni). Első benyomásaim, iPad tulaj szemszögből:
a bezel (keret) nagyon picit keskenyebb lett, vagy a teszt készülék fehér színe tette, de érezni lehetett, hogy más- a súlya nem sokkal lett kevesebb az előző modellnél, de kézbe véve sokkal könnyedebb
- a vastagság csökkenése is eléggé érezhető, főként akkor, ha az elsőt mellérakjuk
- a smart covert elég nagyjából rátenni, magától a helyére pattan
- hátrafelé viszont nem ragad hozzá, úgy kézzel kell tartani
- Steve Jobs szerint a smart cover tisztítja a képernyőt, szerintem nem
- a kijelző pontosan ugyanolyan, mint amilyen az egyes deszkáé volt
- kettő kamera van benne, a felénk néző komikusan rossz felbontású, a hátlapon levő egy fokkal jobb, de azzal sem fogunk komolyat fotózni
- kétszer annyi benne a RAM, gyorsabb a proci, ezért fürgébben indulnak az alkalmazások, Safari nem tölti újra a lapokat (bár én eddig se tabozgattam például)
- FaceTime (és hamarosan Skype) egy nagymama kompatibilis dolog, könnyedén meg tudják tanulni és videózni az unokákkal, nem kell laptop, jópofa nagyban beszélni még ilyen minőségben is (szerintem az ár miatt raktak bele subpar kamerát)
- csak gyorstesztben néztem meg néhány játékot, Real Racing 2 HD és Infinity Blade, viszont nem éreztem a framerate gyorsulást — őszintén szólva 1 flybackes, 60 FPS-es játékot vártam (azt írták mindenütt, hogy gyorsult), viszont ehhez képest csak egy gyorsabb játékot látunk, igaz, anti-aliasolt grafikával és jobb textúrákkal
- a PhotoBooth alkalmazás nem érdekes már a Mac után, bár tényleg gyors
Néhány nyers kép, katt az eredeti PNG pixelekhez:
![]() FaceTime |
![]() PhotoBooth |
A véleményem az, hogy aki a másodikra várt, és még nincs neki deszkája, az most vegyen, akinek van, az akkor vegyen, ha kell neki a FaceTime, és van nála fölöslegesen 150 ezer forint. Leginkább a 3G – 3GS váltásnak érzem a dolgot, annak idején 3GS volt a gyorsabb, az tudott videót felvenni és akinek nem volt még szifonja, az vett magának olyat, akinek 3G-je volt, az tovább várt.
Ár/érték aránya szerintem brutálisan jó, és újra szeretném hangsúlyozni, hogy egy nagyon könnyű, érintőképernyős lap az egész, ami egy mobil számítógép, amin fut egy csomó játék, alkalmazás és videochat. Tényleg Steve Jobsra kell visszautalni, aki nem hitte el, hogy egy ilyen kis szaron ennyi minden meg tud szólalni, és ez nagyon így van.
Én a magam részéről úgy látom, hogy professzionális Apple bloggerként szükségem lenne rá, viszont nem professzionális Apple blogger vagyok (még), hanem okostelefon szakértő, ezért nem fogok valószínűleg vásárolni, de a launch partira kimegyek a Duna Pláza XMS-be jövő héten.
Kisbetűs apropó a poszt végére: aki a legközelebbi tippet adja arról, hogy hányan fognak sorban állni az XMS előtt jövő héten pénteken iPad 2 launchkor, az az 576 KByte jóvoltából nyerni fog egy Little Big Planet 2 (PS3) és egy Gran Turismo 5 (PS3) játékot — tehát kettő darab, egyenként 15 ezer forintos játékot. Egy email cím egy szavazat, kamu regeket pedig kiszórjuk, aki legközelebb tippel, nyer, ha több azonos tipp érkezik, akkor az első tippelő nyer. Sok sikert!






szerintem 47-en fognak ott állni
Én max 80 emberre saccolok a magam részéről. (De én nem játszom.)
Hmpf, nem is reggel lesz a start, nem is este, akkor 17:00
Ok, egy tipp: 27.
Legyen 100 bár irdatlanúl túl lőttem
Szerintem 42-en.
egy: megvan már, vájpout meg wrc-t hozzál!
kettő: én ezt fogom kimaxolni, mondjuk egy battle squadron vs hattengely ps3 vezérlő http://www.youtube.com/watch?v=tuv6qXDhQcc
három: az ipad2 fos, ezért remélem nem lesz sor (0)
65 ember szerintem.
“vájpout meg wrc-t hozzál”
— “azért egy ‘kérem’ jól esne”
53
imho 42
Énaztmondom 21, de én inkább ipad-et szeretnék, inkább!
42 ugrott be nekem is, meg mielott olvastam volna a commenteket. Magikus
123-an fognak sorban állni 17.00 órakor.
37
En azt mondom, hogy pontosan 64-en lesznek
0
Remélem nem többen mint amennyi tábla érkezik!
Én 51-emberre tippelek, én ott leszek! Szombathelyről megyek remélem nem feleslegesen…
@a http://mhpc.blog.hu/2011/03/18/rejtett_tartalekaink_vii#more2716525
Az én tippem: 77.
Szerintem 70en fognak iPad 2-re várni az XMS előtt.
PS: ha megnyerném, lemondok a játékokról. Felajánlom Józsinak vagy egy másik Plastik olvasónak.
A facebookon történt figyelmeztetés hatására (Plastik media Az isten szerelmére kérlek benneteket, ide ne írjatok számokat!
körülbelül egy perce · Nem tetszikTetszik · 1 személy) ide írtam volna, hogy 42, de más már megtette. Így a tippem: 96
67
“okostelefon szakértő”: Erről az oldaladról még nem is olvashattunk a plastikon. Vagy tévedek?
89 ember.
Csabi, videón már láthattad: http://plastik.hu/2011/03/09/szerda-2/
98 ember lesz a sorban.
73 ember lesz a sorban szerintem.
60
67-re tippelek
hopp, 67 volt mar, legyen 68 akkor
55
79 lesz az
34 ember fog sorbanállni
23
100 lesznek a sorban:D
75re szavazok
150 en lesznek!
102 ember fog sorba állni szerintem, és 15 órakor kezdődik majd a hepaj…
78an lesznek IMO – az a GT5 jól jönne.
Annyit segitek, hogy tobb mint 6000-an iratkoztak fel az xms.hu-n az emailes ertesitore.
234
bocs elirtam, nem 6000, tobb mint 600-an, de idokozben atleptuk a 700-at is
Szerintem 0 azaz nulla, mert nem lesz szállítmány, szóval max Handrás lesz ott, hogy kinyissa a boltot
Tipp: 66 ember.
Józsi: kicsit off, de deszkaügy.
http://www.engadget.com/2011/03/18/atandt-tells-customers-using-unauthorized-tethering-methods-to-pay/
Tudom, hogy amerikában ez a rend, de te, mint tájékozott és szolgáltatói kapcsolatokkal gazdagon ellátott személy, meg tudsz nyugtatni, hogy nálunk nem lesz a hotspot és a tether fizetős? Illetve elképzelhetőnek tartod-e, hogy a 3G előfizetéseknél brit módra (T-Mobile) korlátozhatják a közösségi szájtok és videostream oldalak használatát, illetve plusz pénzt kérnek érte? A távközlési adó miatt aggódom én.
Ja, nekem abból a videóból nem ez jött le.
Szerintem eddig se volt fizetős a tethering, ezután se lesz az. A szolgáltatók fogalom nélkül vannak.
7 ember lesz ott.
Én arra tippelek, hogy 30 ember fog állni az XMS előtt iPad 2 megjelenésre várva.
63-an fognak sorbanállni.
17
Szerintem 875!:D
Én nyáron fogok egy használt ipad 1-et venni. Amire kell, arra elég. A maradék pénzt szifon 5re költöm majd.
@laubertamas: a nulla ugyan már foglalt, de ha nyerünk, legyen tied a nyeremény.
Végtelen mennyiségű ember fog a sorban állni
(69)
54-re gondolok
119
Mondjuk 46?
43 (mert a 42 már foglalt).
Legyen 21.
Senki sem fog sorban allni, mivel egy darab sem erkezik hozzank
62
57
700? Ne szopassatok , nekem is kell egy fehér!!! Házhoszállítás nem lesz?
88!
És inkább a játékok árának felét kérném!
Szerintem meg kb 107
Szerintem 15ember fog ott allni.
Szerintem 102 ember.
én meg azt mondom, hogy:
Jóóóózsi! májnkreft adást!
235
28
301
76 sorbanálló lesz
24
Szerintem 33-an lesznek
35. Bár nem tudom, mi a fenéhez kezdenék én valami PS3 játékkal
én úgy tippelem, hogy kb. 2 hónapon belül, természetesen vásárolsz majd a készülékből.
ja, és 25 sorbanálló lesz.
32-en lesznek
Hiszek Handrasnak:D 500-an lesznek!
144
Legyen 72… talán:)
Lövésem nincs, kábé mennyien szoktak lenni, zsigerből kevesebbet tippelnék, de mivel sok a száz alatti, legyen egy nagyvonalú 125.
73
17
303
33 ember fog sorban állni
Elnézést! helyesbítek! Sajnos nem voltam elég körültekintő és már írták előttem a 33-t.
hivatalos közlemény: 31 ember fog sorban állni
Szerintem 40 ember fog sorban állni.
26
112
63
Józsit túl kell licitálnom, úgyhogy magabiztos 81!
19
Bocs az OFF-ért, de most feltünt, hogy a Facebook appban megjelent a “check in” gomb és mintha működni akarna a Places. Persze nem teszi (nem tudom miért).
Másnál megy(és csak én vagyok lemaradva valahol)? Mióta? És jó ez nekünk?
“15 ezer forintos játékot”
Én tisztelem az 576 múltját, meg minden, de nekem teljesen érthetetlen ez az árképzés. Kb, minden, amit árulnak, sokkal olcsóbbam megvehető máshol…
Bizony mondom néktek, 147-en fognak ott állni.
20 ember fog sorban állni.
legyen 39.
Okostelefon szakértő
:D
76
Legyen 50 ember a sorban
A csodálatos egyszámjátékban a tippem: 61 ember.
Azt amúgy kéne rögzíteni előre, hogy mi a mintavétel időpontja, ami alapján az eredmény el lesz döntve. Nyitáskor?
125 emberke
mivel mindenki ilyen kis szamokat mondott, ezert en 221 emberre gondolok
de itt most azokrol van szo akik ipad2 ot akarnak vasarolni,vagy mast is?
Szerintem 110-en állnak majd sorba.
egyebkent, koszonom a cikket, egyelore ugy nez ki, en maradok az 1-es verzional,mert facetime, garageband, stb az mind megvan a mac-emen. nekem fokent konyv olvasasra, netezesre kell. azert persze kiprobalom mindkettot.
243
Nem lesz semekkora sor sem, mert annyira jól és gyorsan fognak dolgozni az üzletben, hogy nem alakul ki sor!
http://plastik.hu/2011/03/08/like-2/
Lesz sor.
84
432
Szerintem 4 623 218 001 ember lesz a sorban!
133
52
43
82-en lesznek.
71
7^2
86
137
72
21 ember
11
68
29
Szerintem 94-en.
118
666
Egyébként meg azok fognak nyerni, akik 0-t tippeltek. Csehországban most tolták el a launchot Április 25-re (pedig ők is rajta voltaka Március 25-ös listán)
http://www.9to5mac.com/56912/apple-starts-pushing-back-ipad-launches/
http://www.apple.com/cz/ipad/
http://translate.google.com/#cs|en|V%20prodeji%20od%2025%20dubna
Mondjuk a magyar honlapon még Március 25 van kiírva.
318 ember lesz.
lesznek egy páran, 123-an…
44!
56-ra tippelek
83 ember fog menni.
36
Mekkora királyság már hogy az iPad2 vélemények helyett csak számokat lehet olvasni a kommentekben, a mélyrepülésben lévő 576 nem tudott volna ennél szánalmasabb nyereményjátékot kitalálni?
58
A játékot én találtam ki.
Szerintem 42 ember lesz.
Londonban ugy volt eloszor h 25-en ejfeltol lehet kapni, de most az uj info du. 5 ugyanugy ahogy Amerikaban volt. £439 es £700 kozt lesz az ara es allitolag nagyon keves lesz belole.
119, de szerintem valójában tolódni fog…
Dewla (és mindenki, aki szerint tolódik): megbízható információra alapozzátok ezt, vagy csak érzésre? Mert a megbízható információ az, hogy pénteken elindul.
180 db kütyübuzmancs, csak hogy ne legyen túl short
102 emberre tippelek….
208
kb. 42
88 millió felhasználó alszik majd a bolt előtt
hülyék
és igen, jó cucc lesz ez végre ha a mamikám tud majd vele skypolni, mikor kerül bele már?
69
54
Szvsz 38 ember és mindenkinek fog jutni-
89
Sorban állni nyitáskor 341 emberke fog,
vásárolni ennek a harmada…
(A ’341′ az a random szám, amit kiadott a numpadra ejtett “nyugigumi” labdám…
)
65-en lesznek
49
59
Józsi
No offense, de te nem vagy okostelefon szakértő. Maximum iphone szakértő. De ebben sem vagyok biztos.
99
45
85
122
Ha még ér tippelni, akkor 223
Tippeket lezárjuk ma 24:00-kor.
saturn.hu -> márc. 25 19:00 ipad2
Akinek nemjut XMSben az átmegy a fukarba
Ábel tippelte a legközelebb, és elsőként, így ő nyert.
https://twitter.com/angelday/status/51345299251265536
Köszi!