Concilium

Mit keres egy képen Vaszily Miklós, Uj Péter és Doransky?

Mármint eltekintve attól, hogy én raktam őket egybe, mert pont nem úgy jöttek ki a rotációban, mert amint látjátok a weblapjukon, még sokkal több nagy név van a programban.

Még messzebbre akarok visszamenni: amikor decemberben mentünk Londonba, a 06:30-as (reggeli) gépen Vojnits Bálint mellé keveredtem teljesen véletlenül. Arról számolt be nekem, hogy készül a “Concilium” nagy nevekkel, de nincs még meg a kreatív koncepció, igazán még beszélni sem nagyon akarna róla. Persze a két óra alatt beszélgettünk a projektről, aztán a kreatív koncepciót illetően nekem volt az a véleményem, hogy közelről kivágott arcképekkel kellene egészen legegyszerűbben megfogni a dolgot (Uj Péter szakállánál egy dizájner sem tud jobbat rajzolni — talán esetleg néhány fogpiszkálóval), néhány idézet, máris kész a reklám.

Úgy tűnik, Bálint megfogadta a tanácsomat. 🙂

144 hozzászólás

yano

aki szerencses,annak a tandij 75%-at elengedik (590.000Ft-ot), hajra

hornos (on-topic)

@a: Talán ezt jobban látod, mint én. Mi a baj? Hol a hiba? Ha valami így néz ki, akkor mi lehet bent? Miért nincs koncepció? Hogy van az, hogy nem jön össze semmi ami html5? Teljesen komolyan érdekel, hogy miért nem értik, ha arányokat kérdezek, vagy a kerninget. Ebben az esetben egyelőre csak azt, hogy miért vált a slider túl gyorsan, ugyanis az arcokat elnézi az ember. Nem volt idő kimaxolni? http://mhpc.blog.hu/2011/01/11/en_igy_nezem_az_indexet

klarky

Kivételesen @hornos (on-topic)-nak igazat adok. Ez olyan gyorsan pörög, hogy nem lehet megtudni, h egyáltalán mit akarnak az előadók.

Szép egy online tartalomról szóló oktatási projekt részéről…

(Az oldalsó színes képek váltakozását meg nem is értem. Odavonzza a tekintetet, de minek?)

pxl

Ezzel a mozgó fejléccel a legocsmányabb animgifes stíl túrta elő rothadó pofáját a net mocsárbűzös poklának legaljáról.

Ehhez nem elég az adblock kérlek, ezt az ezerfejű UjGyörgyPéter sárkányt (közelről kivágott arcképek, helo) ezt kérlek izzó koronává kellene kovácsolni és minden telemarketinges zombifejére patkószeggel rászögelni, jól.

hornos (on-topic)

csak segíteni akarok: a jobb oldal leszakad, elvileg az a puffer terület, onnan jönnek a csúcsfejű emberek (azért csúcsfej, mert arányok meg a szemed meg az agyad), namost a baloldal fontos, de ha nincs rajta az egér, akkor szürke, tehát mégsem fontos, a jobboldal színes, tehát fontos, de mégse, mert az a puffer, ok, ha ez smittifáj jellegű gerilla oltás, akkor akár, de ha ezt komolyan gondolják, akkor nagyon nagy baj van a népköztársaságban, napi három órát hallgatni: http://www.youtube.com/watch?v=lgSLz5FeXUg

hornos (on-topic)

@a: Azt kérdezem, hogy hol vannak a magyar webdizájnerek vagy online szakemberek? Ma már eléggé magam alatt vagyok: i) nem fut le rendesen a szimuláció ii) nincs winamp osx-re iii) tényleg annyira kár ilyet látni. Vegyük példának a tőzsdesügér blogot. Megkérdezem, hogy miért rossz ő-t használnak + a T ő -t meg össze kéne húzni, mégsem T őzsdesügér, hanem Tőzsdesügér, gondolom. Erre kitiltanak. 😀 Az a kérdés, hogy hogy lehet ezen segíteni, te hogy látod. Mi kell a vizuális forradalomhoz?

Dr. Justice

Miközben modern online bizniszről van szó, ódon fabútorok meg lexikonok előtt, barokkos alázenével filozofálnak internetes nagyjaink a videókon. Nekem nem adja ki a 150 éves svájci banki tradíciókat sugárzó dizájn a “dinamikus 22. századi üzletemberek képzése” fílinget. De ez totál szubjektív.

Nagyobb baj szerintem, hogy alig fellelhető, hogy mennyi az annyi. Miután nagyjából végignéztem a programot, előadókat, manifesztót, azért joggal merült fel a kérdés, hogy mibe fáj ez a dolog, de csak hosszas kutatás után, teljes kerülőúton találtam meg a díjazást, egy olyan oldalon, ami nem szerepel a felső menüben. Fail (vagy az enyém, vagy az oldalé)

nehaiu

Itt nem okosításról van szó (legalábbis én nem “webdesigneri okosítást” vettem le hornos hozzászólásából), egyszerűen csak baromi gyors az a fejléc, meg a feliratokat sem lehet elolvasni, a képeket megnézni meg pláne.

nehaiu

Ha már webdesign, szerinted van valami különösebb oka annak, hogy az Index még mindig balra zárt? Baromi furcsa ez 2011-ben (sőt, már tavaly is furcsa volt).

Luigicar

Khm, Doransky hogy kerül ebbe a csapatba?! Nem lóg ki egy kicsit (és nem pozitív értelemben)? Én kérek elnézést!

citrom

@nehaiu
Jaj basszus a bbc meg a cnn is balra zárt. Talán mert így olvasható?

matek

Épp a minap futottam bele ebbe az oldalba és pont ugyan ez a kérdés merült fel bennem: web23.ap.hu/eloadok

@pxl 😀 😀 😀

sz

@ekkerjoz: persze, lehet akár vezérigazgató is, ha úgy tartja kedve saját magát titulálni — a névjegykártya elbírja. De itt helytelenül használják.

Ügyvédi irodához – ami eleve külön állatfaj – beírni pedig pláne kínos szerintem.

zozo

Józsi és te miért nem kerültél fel ebbe a díszes társaságba a fejlécre? Vagy te magán a képzésen fogsz részt venni ösztöndíjasként és pályamunkának ott lesz a plastik.hu?

Vojnits Bálint

Jó estét mindenkinek!

Vojnits Bálint vagyok, a CONCILiUM alapítója. Engedjétek meg, hogy 1 alkalommal kommentáljam az eddig posztolt megjegyzéseket Józsi kedvéért:

Először is azt érzem, hogy itt minden van TV előfizetése és a híradó a kedvence. Abból következtetek erre, hogy láthatóan negatív és destruktív hangulatú a társaság. Az is lejön, hogy kevesen érzik magukat jól a bőrükben, a sikertelenség elfojtott sértődő hangját is kihallani néha. A kommentek linkjeiből is jól látszik, hogy az illető(k) messze van(Nak) a csapat játéktól, egy sikeres online projekt összehozásától meg fényévekre. Az külön szomorú, hogy valószínűleg sem a CONCILiUM, sem más oktatási intézmény közelébe nem engedték soha.
Ez persze tudom, hogy nem a CONCILiUM-nak szól. A jó hír az, hogy ezen lehet segíteni. Minden esetre itt nem szeretnék pszichológiai fejtegetésbe bele menni, mert nem ez a téma.

Azért nagyon nehezen, de kihámozható néhány értékesnek tűnő megjegyzés, csak ebben a kontextusban valóban elég nehéz érteni a lényeget. Tehát a hasznos észrevételeket köszönjük és megfontoljuk.

Ha nem találtátok volna meg azóta sem a képzés díjazásáról szóló fejezetet, úgy engedjétek meg, hogy ezzel a linkkel segítsek: http://concilium.hu/osztondij/feltetelek
Közben hozzá is teszem, hogy ez fontos észrevétel volt, ezért kitettük a GYIK alá is külön.


A header-ben futó fényképek sebességén azért nem akarunk sokat változtatni, mert ha bármelyik érdekel, akkor felé húzod az egeret és megáll. Ez talán elég navigáció.

Szóval ha bárki úgy érzi, hogy többet tud az oktatóknál, vagy csak közel annyit, azt arra kérem, hogy jelentkezzen a 4 ösztöndíjból bármelyikre, azon mutassa meg, hogy több az átlagnál és iratkozzon be a képzésre. Az amit eddig itt mutattatok, az inkább valaminek a mély alját mutatja, mint bármi, nemzetközi szinten értelmezhető átlaghoz közelit.

A web23.ap.hu egy előadás volt 2008-ban, nem ismertem. Biztosan tanulságos volt.

Javaslom mindenkinek, hogy hallgassa meg a videókat. Igen tartalmas és fontos üzenetek hangzanak el. Ha mégsem, akkor jó szórakozást ismét a híradóhoz!

hornos (on-topic)

én már annak is örülnék, ha a repülőn battle squadront játszanátok az amiga emuval a 13-as airen piros usb-s 6 axis controllerrel, jobban menne a timing is meg a webdesign is, flame nélkül, ha én ilyen mély gödröt tennék le az asztalra a kutatócsoportnak, pedig csak a killer sites-ot meg a szerkesztők és szerzőket olvastam, akkor kérdés nélkül elzavarnának, azért holnap majd hozok a közértből egy strongbowt az egészségetekre, megjegyzem az egyre több tudás azzal is jár, hogy jobban látod még mennyi mindent nem tudsz, szóval maradjunk annyiban, hogy a site rossz példának jó lesz, ez sem baj, legalább lehet mutogatni, hogy ettől sül ki a retinád

sajnos kár, hogy lózungosra veszed a figurát, mondom nem kell, és nem is lehet mindenkin segíteni, egyet kéne nagyon megérteni: ha igényes dolgot csinálsz az menő, ha ilyet, az minden jószándék ellenére is, sajnos nem menő, és amilyen a fogadjisten olyan az adjonisten, nem tudom elképzelni, hogy az előadók közül senki nem látja, hogy hát para van, ráadásul az én fejem van rajta, és az emós techno: http://www.youtube.com/watch?v=xRnpQWss7QM

LOL

@hornos: te vagy zseni vagy, vagy őrült 🙂

Vojnits Bálint nak pedig sikerült a plastik történetének legarrogánsabb commentjét összehozni, gratula, pedig én is igyekeztem néha.

klarky

Szent ég! Ez volt ám az ajánlólevél és a kioktatás… 🙁

Nem tudom, ezért a fejtágítóért már kell fizetni, vagy ez még grátisz volt?

pxl

Nyugalom kérem, ez nem a valódi kommentje a Vojnits úrnak, ez csak afféle lenyomat, amit ideiglenesen leírtak ide. Hogy ma van a féléves komment-nap, az nem jelent semmit. A többieké tényleg igazi, de az övét föl kellett küldeni a minisztériumba, mivel tévedések derültek ki, amiket sürgősen orvosolni kell. Igen. Különben a komment-ellenőrző és kiegészítő konferencia foglalkozni fog az esettel, webfelügyelői középülésen. A webmester úr, mikor ideadta nekem a kommentet, beszédet tartott: kicsit zavarban volt, és tiszteltette a papát. Kérlek, kedves Bauer, mondta, légy szíves, közöld szüleiddel, miszerint sajnálatos tévedés történt az úr kommentjével, hibás mondatok csúsztak bele. A bélyeghatósági szabályrendelet szerint, sajnos, így is ki kell adni a kommentet, de kérnelek kell, kedves Bauer, közöld a szülővel, miszerint ez csak olyan komment, aminek a mondatai nem jelentenek semmit.

klarky

Ja!

“Először is azt érzem, hogy itt minden van TV előfizetése és a híradó a kedvence.”

Úgy tűnik annyira idegből jött a komment, hogy nem sikerült a pontos nyelvtani egyeztetés.

“A kommentek linkjeiből is jól látszik, hogy az illető(k) messze van(Nak) a csapat játéktól, egy sikeres online projekt összehozásától meg fényévekre.”

Leborulok, ez biztos így van, ha ekkora szakember mondja. De! Akkor vegyük már a nagy oktató Doransky-t (akiről speciel azonkívül, h vszínű idejében került tűz közelbe és jó társaságba semmi nem derül ki, mert az oldalon a végzettségéről, korábbi nagyívű munkáiról, szakértelméről semmi információ nincs és semmi nem támasztja alá azt, hogy ő pontosan miért is van ott ahol).

Doransky az a “tartalomigazgató, médiakutató, a hazai blogszféra meghatározó képviselője” aki képes volt twitteren egymás után többször leírni azt, hogy Wolkswagen

http://turulcsirip.hu/perma/33216099482861569

és így néz ki a blogja:

http://doransky.hu/

(figyeljük meg a videok méretezését a jobb oldaldobozhoz)

/a peer nevű céget nem is linkelem, mert nekem az hogy tanácsot adunk és stratégiát alkotunk az egyenlő azzal, hogy sok pénzért okoskodunk és nem csinálunk semmit/

Igaza van Vojnits Úr, mi itt mind sz@rok, ostobák és tehetségtelenek vagyunk. Bezzeg Önök! Sok sikert a kánonképzőjükhöz!

klarky

@AD: ne haragudj, de Vojnits Úr szavai mellett nem tudtam elmenni. Miután Ő ugyanúgy nem ismer minket, mint ahogy mi Őt, (bocsánat, én őt) nem hiszem, hogy jogot formálhat arra, hogy minősítsen.

Pláne ne úgy, h ő elvileg erről a piacról akar megélni.

Lajos

Hát, a weboldal végül is ízlés kérdése, szerintem például vannak benne jó ötletek és megoldások.

De Vojnits Bálint kommentje nagyon elszomorító. Nehezen tudom elhinni, hogy valaki ilyen lekezelően nyilvánuljon meg egy komoly intézmény nevében egy publikus fórumon. Ki tudja, talán csak egy troll volt.

Lajos

@Klarky Hát, például én is foglalkozom tanácsadással és stratégiaalkotással (néha sok pénzért) és komolyan hiszek benne, hogy ezzel hasznos és jó dolgot csinálok. Kitalálok az ügyfél számára olyan dolgokat és módszereket, amire szüksége van, de nincs elég tudása és/vagy tapasztalata ahhoz, hogy megcsinálja magának.

klarky

@AD: ja, őt azért hoztam fel, mert Vojnits Úr minket leminősített, ellenben az előadóit (akik ha más nem már csak a koruk és a képviselt cégük nevében is tiszteletet érdemelnek) magasztalta, holott pl. pont a srác ahogy elnézem nem az a kategória, aki miatt speciel én hanyatvágnám magam.

És igenis tartom, ha ő a web- és blogguru, a tartalomszolgáltatás alfája és omegája, akkor figyeljen oda mit csinál és azt hogy adja ki a kezei közül, mert az őt minősíti.

Vagy fogadjuk el, hogy a cipésznek mindig lyukas a cipője?

klarky

Idézet a bemutatkozásából:

“Mátyás a Blogter Kft. tartalomigazgatója, médiakutató, “doransky” néven a hazai blogszféra meghatározó képviselője. 2003 óta foglalkozik a webes trendekkel. Blogjában főként a közösségi médiáról, szolgáltatás fejlesztésről és üzemeltetésről ír.”

Ebből gondoltam, h a területen nem akárki.

De mindegy is, erre már több szót vesztegettünk, mint amit megérdemel a téma. Ha nincs az arrogáns beszólás isten bizony szavam sincs. De azért ez nekem durva volt, esetleg elnézést, ha túlzottan magamra vettem.

Uj Pétert viszont kedvelem nagyon! Komolyan, ő jó srác! 🙂

Munkás István

klarky: Egyetértek. Vojnits úr kommentje alapján meg az a véleményem, hogy akkora arca van, hogy nem is tudom, hogyan fér el a weben. Arról van itt szó kérem szépen, hogy néhány, magukat kurva okosnak gondoló ember azt hiszi, hogy ők most az atyaúristenek, ők szarták a webet, mindenki más hülye, de ők kemény pénzekért hajlandóak megvilágosítani a sötét elméket.

Munkás István

Ott, hogy “szakértőnek” titulálod saját MAGADAT. 🙂 Egyébként semmi gond. 😉

jp

“Hol itt a baj?”

@angelday: leginkabb ott, hogy igy reagalt. Toled meg nem olvastunk egyetlen ilyen arrogans, bekepzelt velemenyt sem, plane nem akkor, mikor startoltal.
Mindjart meg is irom szepen az egeszet a Proponora, Vojnits ur kommentjevel egyutt. Meglatjuk a webes szakma mit fog gondolni az egeszrol.

sz

@Vojnits Bálint írja:
“A kommentek linkjeiből is jól látszik, hogy az illető(k) messze van(Nak) a csapat játéktól, egy sikeres online projekt összehozásától meg fényévekre.”

Ha már a linkeknél tartunk: az megvan, hogy Vojnits Tamás Conciliumos oldalán – http://concilium.hu/oktatas/oktatok/Vojnits_Tamas – a munkahelyének linkje nem bejegyzett domainre mutat (oriensim.hu a .com helyett)?

Munkás István

Mekkora meló lehetett egy CMS sablonra épülő oldalt “megdizájnolni” 😀 Azért ha már akkora szaki ott mindenki, illett volna egy teljesen egyedi oldalt készíteni.

dat

demagógia ON:

UP és az index mint “tartalmas online jövő”? rotfl nagy szavak, nagyon nagy szavak 😀

Mai tartalmas kínálat:

-A várandós Mariah Carey csupasz hassal pózol
-Éden Szandra kielégítette Éden Krisztiánt
-18+: Nézegessen bikiniben lebarnult pucér nőket!

dat

+1 apróság: “Országos és nemzeti szinten, valamint üzleti szempotnból is érdemes az alkalmazottainkba. Dr. Charaf Hassan BME-VIK”

Csak én nem értem?

dodi

Egyrészt igazat adok Vojnits úrnak, mert van itt irigység bőven, viszont amit nem tud megmagyarázni és nincs rá mentség az a konkrét Concilium webes jelenlétének középszerűen igényes minimál jellege. Ha itt tényleg összegyűlt a magyar online krémje, akkor bazmeg csapjanak oda és legyen olyan site/logo/tartalom hogy összefossam magam. De egy ilyen honlapot és tartalmat bárki bármikor összehoz, és ez ágyaz meg a rosszindulatú kommenteknek. Ha valós tartalom lenne a domain mögött, akkor kuss lenne.

Dr. Justice

Azért azt ne felejtsük el szerintem a túl gyorsan cserélődő arcképek problematikájának árnyékában sem, hogy például kurva nagy meló ennyi videót leszervezni, felvenni, megvágni, elhelyezni. Már csak ez alapján is van benne energia rendesen, nem összecsapott a dolog. Aztán a végeredmény szubjektíven megítélhető (nekem nem tetszik, nem tudok szabadulni ettől a parasztvakítós bőrfoteles-bőrkötéses privátbankár-sztárjogász fílingtől, teljesen disszonáns).

ant

Az oldal valóban nem egy kiemelkedő munka – ha már oktatni akarnak, ráadásul ebben a szegmensben, akkor legalább a saját portá(l)jukat rakják rendbe. A nyitóoldal engem az animgifes korszakra emlékeztet: három különböző mozgó-szkrollozó elem van egyszerre képernyőn. Rádaásul a fényképcsík az oldal egyharmadát kitölti, súlyosbító tényezőként pedig a portrék színei sem stimmelnek: van akinek majdnem sárga a feje, másnak meg alkoholista-lilás. Továbbá a “tweet” alatt egy hibaüzenet, piros keretben: “The page you are trying to access is restricted or unavailable”. Ez most komoly?

Vojnits Bálint kommentje pedig önmagát minősíti, és rajta keresztül az “iskolát” is, amit képvisel. Gratulálok.

ant

…ja, és szeretném javasolni, hogy a cég nevét tessék már egy kicsit menőbben írni, mondjuk így: ( O N $ | 1 | U /\\

Vágási Matyi

Nagy kár, hogy erősen eltér a videók hangereje, pl. Uj Péternél erősen túlvezérelt, míg Ormós Zoltánnál túl halk.

Az ötlet jó, kifejezetten üdítő a századik, ugyanolyan szakokat felvonultató OKJ-s akkreditált suli után. Ilyen felhozatallal tényleg csak ritkán, néhány előadás vagy workshop erejéig lehet találkozni, ami időtartamban és hasznos tudásátadásban, számonkérésben közel sem ugyanaz.

Annak aki ilyen területen tevékenykedik, jó választás lehet.

Vojnits kommentjéről valóban süt az arrogancia, de a ‘tegyél le valamit az asztalra’ részével egyetértek. Mondjuk érdekes, hogy az említett Web 2.0 Symposium előadásról nem hallott, hiszen hasonlóan fontos személyeket vonultatott fel.

feverdof

valahol kar ezen kiakadni. Ez a kapitalizmus. Ha nagy az arca, es a kozonseg ettol kiakad, akkor az vissza fog utni. De valoszinuleg azert nagy az arca mert ez a marketing es a nagy emberre valas resze. (es aki elmegy az iskolajaba ez nem Kovacs ketto Bela szereny eloadasmodjat de lenyugozo tudasat keresi, hanem a fenti arcok rohadt nagy mellenyet keves substance-el) Nem fogsz tudni nagy emberre valni, ha nem vagy valamilyen szinten taho.

feverdof

Palanki Zsoltot ismerem is…vegighallgatam amit mondott az oldalon. Egy budos szot nem ertettem belole (mert az egvilagon semmi mondanivaloja nem volt)
Ez az ember tartalom nelkuli onfenyezes nagymestere, es konkretan azt is tudom mennyire nepszeru vele. Ha valaki kozepes tehetseggel arrogans hozzaallassal sokra akarja vinni, akkor valoban tole erdemes tanulnia (feltve ha erti mond)

feverdof

megmondom oszinten, Uj Peterhez kepest Palanki Zsolt valaszai tartalmasak voltak. Ennel bagatellebb hulyesegtomkeleget regen hallottam mint up-tol, pedig ovele meg nem is volnek elfogult.
“hiszek abban hogy tehetseges emerekkel aki akarnak is csinalni valamit azokkal el lehet jutni valahova”
En meg hiszek abban, hogy aki sokaig fennmarad az keson fog elaludni.
Ezt kitweetelem, kinyomtatom es bekeretezem.

nuemann

Kik ezek? Mik ezek? Mit képzel magáról Vojnits Bálint “Úr”, hogy jön ahhoz, hogy másokat ilyen módon minősítsen. Ez még jobban beárnyékolja az amúgy is homályos és kétséges tartalmú “képzési” tartalmat.

Zool

Az a legviccesebb, hogy mennyire ráerősített az illető 4Si megjegyzésére 🙂

Sandokan

“Az külön szomorú, hogy valószínűleg sem a CONCILiUM, sem más oktatási intézmény közelébe nem engedték soha.”

Hogy lehet valaki ennyire ostoba?

Addict

Megnéztem a valaki által linkelt interjút, amit Vojnits Bálint készített Handrással. Azt kell mondjam nagyon jól kérdez, türelmesen meghallgatja a másik mondandóját, élvezetes volt az interjú. Viszont a komment ide valóban arrogáns lett, nem értem miért kell ilyen stílusban beírni ide. A suli pedig nem biztos, h rossz ötlet én már néztem régebben is, sok ember számára még akár hasznos is lehet.

cegg

@Sandokan én is pont így vagyok.
nevetséges. és valószínűleg ül benn az irodájában, és elégedett, hogy mennyire helyre tette a népet.

buvosszomszed

A Conciliummal nekem nincs problemam, weblapjat sem fogom elemezgetni.

Nem szoltam volna a posthoz ha nem kommentel Vojnits Balint masok altal is kifogasolt hangnemben. Igy viszont beirom magam a sanyaru sorsu, negativ felhangu iskolakerulok koze.

Balint lathatolag torzsolvaso, es egybol szetvalasztja a plastikos ocsut a buzatol, ezuton is koszonom neki. Bar ugy tunik minimalis visszafogottsag talan nem arott volna. Az eloadok kozott nem latom, igy megnyugodhatunk ,hogy kommunikaciot nem O szakert a hallgatoknak.

A Conciliummal talalkoztam korabban a weben, lathatolag meg tobb anyaghoz meg felkeres alatt all az oktato. Erdekel, hogy kit fognak az online fizeteses anyaghoz felkerni. Itthon keves az olyan arc, aki az oldalon gonddal osszeollozott fizetesi/ertekesitesi modokban konkret tapasztalattal bir, es nem csak olvasott rola.
Sok sikert a projekthez.

gab

Úgy tűnik az online biznisz nélkülözhetetlen tartozéka a hatalmasra nőtt arc.

Luigicar

Nos annyit azért megállapíthatunk, hogy a közösségi médiában igazán otthonosan mozog Vojnits Úr! Nem tudom van-e erre nevesített személy a cégnél, de oldalba bökhetné: hé, ezt nem így kellene… (Esetleg Doransky… :D)

Nes

Valaki hozzon letre egy iskolat ahol megtanitjak a “parasztokat kommentelni”. Az oktato titulusa legyeb Komment Szakerto v2.0 vagy valami hasonlo kitalalt szar.

“A Concílium az online szektor vezetőinek és véleményvezéreinek utánpótlását biztosítja”
– kurvara remelem hogy ez csak valami trefa…

Vojnits Bálint

Szia Józsi!

Lassan lejár a 24 óra a bejegyzésed és a kommentem óta. Azt gondolom, hogy a kísérletet le is zárhatjuk.

Józsival a megjelenéskor arról beszéltünk, hogy vajon milyen kommentárokat vár egy ilyen bejegyzéstől. Két lehetőséget vázoltunk fel. Az első az volt, amit Józsi remélt, hogy pozitív lesz a visszhang és üdvözlitek az ötletét, esetleg a projektet, a lehetőséget a színvonalas tanulásra. Emellett persze néhány konstruktívan oktató kommentre is számított.

A másik scenario, ami végül bejött, hogy szétszeditek a témát. Erre az esetre én jeleztem, hogy tükröt fogok tartani a kommentelők elé hasonló hangnemben, 1 saját hozzászólásommal, és meglátjuk mi lesz. Erre az esetre 24 órán belül 100 hozzászólást vártunk. Ez nagyjából igazolódott is. (-12%)

A nick név mögül kommentelők szociológiai képéről több előadáson is volt már szó. Az általános tapasztalat az volt, hogy hazánkban a név nélküli kommentek nagy százalékban negatívak. Úgy tűnik, hogy ez a kísérlet igazolja az állítást. E miatt sokan nem is indítanak szívesen fórumot.

Hogy miért alakul így, annak mély szociológiai és pszichológiai magyarázata van. Ebbe itt most nem mennék bele, ugyanakkor hamarosan meg fogom kérdezni a ”véleményvezérek” véleményét többek között erről is. Véleményvezérnek tekintek minden olyan hazai internetes arcot, akiket a legtöbben követnek, figyelnek. Ennek az interjúsorozatnak lesz az első állomása a jövő heti Handras interjú, majd ezt követik a többiek, így Józsi is.

ui: megragadom az alkalmat és elnézést kérek minden olyan jóérzésű, kiegyensúlyozott, emberi hangnemet képviselő, konstruktív és pozitív személytől, akit tükör-hozzászólásommal megbántottam.

…egy tartalmas online jövőért…!

hornos (on-topic)

szerintem nem kell elnézést kérned, mert nincs miért, nem kell és nem is lehet … btw ha egy killer oldalt csináltok, akkor nincs tears of the dragon, vegyünk egy példát: most pl van 2 ikon is a lib.sh-ban, szóval, ha csatoljátok a konzílium sshfs diszkjét, akkor lesz szép ikon az osx n, és a tükör az meg jark prongo – mirror, nincs a youtube-on, majd holnap DU az index szeretetszolgálatára jelentkezz fel a vezetékes mobilon, és el fogják fütyülni csengőhangban (bizony ez volt az oltás, nem a kommentek itt a városszéli bbs n) …egy tartalmas on-line shellért…! https://github.com/hornos/shpak/blob/master/lib/ssh/lib.sh

feverdof

“színvonalas tanulásra”
Balint,
Azert a videokat megnezted az oldalon, mert abbol ez nem jon at?

pxl

“tükröt fogok tartani a kommentelők elé hasonló hangnemben”

Vojnits Úr, Vojnits Úr… [csendes facepalm lengi be a monitor pislákoló fényét]

Az a tükör visszafelé sült el, de nyilván nem érti, miért. Két dolgot említenék csak (a nagyon sok közül), aztán talán hagyjuk ezt a hullát tovább foszladozni csendes magányában:

1., Ez a hozzászólása is épp olyan felháborítóan primitívre sikeredett, mint az előző.

2., A kritika nem az Ön (nyilván jobb sorsra érdemes) projektjére vonatkozott, hanem annak ordítóan elhibázott, minden webes mércét alulmúló megvalósítására.

[hogy értse]

Az Ön bemutatkozása előtt (4Si utóbb igazolódott kommentjét leszámítva) a hsz-ok a designra és az oldal ergonómiájára (illetve ezek teljes hiányára) vonatkoztak. Erre Ön nem tükröt tartott kérem, hanem – talán a plastik történetében egyedülállóan – írt egy elképesztően tahó, személyeskedő megjegyzést.

Még egyszer tehát: Ön kritikára személyeskedéssel reagált.

Ez, jegyezzük meg, nem megengedett metódus, s a maga nemében döbbenetes (és ebben állt az Ön által citált, utóbb esett sok komment lényege), hogy ezt pont egy webes tartalommal foglalkozó, magát oktatásra hivatottnak tartó intézmény fejének kell elmagyaráznunk, aki, mint utóbb kiderült, még ezek után sem érti.

[összefoglalva]

Az Ön mérlege itt: 1 db minősíthetetlen site, 2 db minősíthetetlen komment.

Csak remélni tudom, hogy az előbbit ASAP újraírják, az utóbbiakat pedig elfelejti a köz (nem szokta amúgy).

pxl

[hangosan gondolkodom]

A helyzet amúgy nem nélkülözi a drámai vonalat sem: a hős előre félt (saját szavai szerint övé volt a negatív scenario), így, miután a maga által előre vetített sárkányt vélte felfedezni a barlangban (nem törődve azzal, ami ott valójában volt): támadott. Támadott, s támadása ekként saját belső félelmeinek lett _tükörképe_.

A hős így végtére önnön sötét oldalával harcolt (ezért bukott el).

Azonban ugyanez a jelenet már a starwarsban is igen gyermeteg volt, ezért legközelebb érdemes lehet talán ettől némileg szofisztikáltabb dramaturgiát kidolgozni, mondjuk arra reagálni, ami elhangzott, s nem elővezetni (aztán majd megismételni) a legordasabb troll sztereotípiákat.

[csak kérdezem]

_alesi_

Vojnits Bálint hozzászólása egy kicsit agresszív kismalacosan (“Kuss, én így szoktam leszállni a bicikliről”) szólt. Amúgy sok sikert a kezdeményezéshez!

nuemann

Megnéztem ezt a szellemi katalizátor műhelyt magamnak, valóban jól átgondolt, mélyen szántó és kiforrott oktatási anyaggal álltak elő, ennyi pénzért ez ajándék :-). Felteszem roppant színvonalas és jól kidolgozott előadásokkal kápráztatják el a leendő hallgatókat. Erre a tematikában felsorolt számtalan témakörben az előadó (Felkérés alatt) bejegyzésből következtettem. Ez valóban bizalom gerjesztő. Biztosan életképes az ötlet. Ilyen nagyszerű emberektől, mint az a személy aki itt hozzászólt, csak tanulni lehet, erről tanúbizonyságot is tett, hogy milyen erkölcsi magaslatokban jár az egyszerű földi halandókhoz képest.

LOL

nuemann: Bálint gazda nem oktat ott, csak (teszem fel) a tesója.

uandras

vojnits vajon visszatér még harmadszor is mosdatni a szerecsent, vagy esetleg hajlandó lesz bocsánatot kérni a szánalmas személyeskedéséért? azt hiszem, van egy tippem.

ern0

@Vojnits Bálint: Meghallgatnám én a videókat, de nem bírom, mert visszhangoznak, különböző a hangerejük, rossz a keverés; hangmérnök (vagy akár csak valaki, akinek halvány fogalma a műfajról) nem vett részt a filmek elkészítésében. Legalább a mikrofont ne 2 m-re raktátok volna a srácok szájától.

Ezzel mindössze az a baj, hogy annyira alap, mint pl. az, hogy nem kamerázunk ablaknak háttal (közöm nincs a filmezéshez, de ezt még én is tudom), a szemlélődőben felmerül a félelem, hogy maga az oktatás színvonala nem hasonló szinten mozog-e.

Hab a tortán, hogy egy tartalomipari oktatók nincs tisztában azzal, hogy a kommentelők mindig fikáznak, és a pszeudonimitásról elmélkedik itt kissé arrogáns stílusban, egy induló bizalmi alapú vállkozásnak nem biztos, hogy használ az ilyesmi.

Egyébként maga az irány jó, miszerint kontent iz king, örülök, hogy valaki ezt is erőlteti, sok sikert hozzá! (Esetleg szóljatok majd, ha a videók hangját megcsináltátok.)

tamas

doransky 2011-ben? omgroflzorlolmao

innentol kezdve komolytalan az egesz

ern0

(Edit helyett: Van. Halvány fogalma van. Utálok formon írni, mindig ez lesz belőle.)

zsoltu

@Vojnits Bálint: ciki, ha egy oktatási projekt alapítója annyira se képes magyarul helyesen írni, hogy egy alapfokú érettségin átmenjen. Ember, ha nem vagy képes egy kommentet megfogalmazni úgy, hogy abba ne csússzon ennyi durva hiba, akkor vagy fogadj egy titkárnőt, akinek diktálsz, vagy legalább egy ellenőrző cuccost erissz rá a szövegre submit előtt.

Az, hogy miután nem fogadta osztatlan lelkesedés a haverokkal gründolt projektedről írt Józsi-rezümét, erre kitalálod, hogy az első kommented tulajdonképpen egy tudományos értékű kutatás része, hát, mit ne mondjak, csak fokozza a fokozhatatlant.

Egyébként úgy hirdetni kurva drága, sehol sem akkreditált oktatást, hogy még a tanárok sincsenek meg, szerintem jellemzi a helyzetet. Olyas hangulata van ennek, mint az Első Magyar Média Akadémiának volt.

Ja, a saját név, nicknév dolgon én is pörögtem eleget már, persze hogy más nickkel kommunikálni, de ha lefölözöd a sihered hevületet róla, akkor a lényeg azért erősen egy irányba mutat.

ern0

@zsoltu: nicket használni muszáj, dúl a personal branding, ráadásul Kovács Józsefnek nincs is más választása.

Péter

Mi lesz azokkal az olvasókkal, akik az első VB hozzászólás után már nem tértek ide vissza, és nem olvasták el a másodikat, ami elmondja, hogy az első csak egy görbe tükör volt a kommentelők elé?

Mi lesz azokkal az olvasókkal, akik nem hiszik el, hogy a második VB komment igazi, és inkább azt gondolják, hogy VB hallgatva néhány megfontolt, és nem oly heves vérmérsékletű tanácsadójára helyesbített?

Azok azt fogják gondolni VB úrról, amit gondolni fognak.

LOL

Jaj, de érdekes lesz, alig várjuk! Bár szerintem ezek után senki nem fogja komolyan venni szegényt.

zsoltu

ern0, az megvan Üvegtigrisből: nekem ne, én is ebből élek. 😀 Magyarán, a zsoltu nicket futtattam jópár évig, van is múltja, ha nem is mindenkinek pozitív, de az idő szépít dolgokat, azonban van abban igazság, hogy a nickneves kommunikáció ritkán találkozik a vállalható véleményalkotással. Ez van, nincs mit tenni, az ember már csak ilyen, máshogy ír, ha a nevével ír, máshogy, ha nickkel. De azért aki tudja, ki a zsoltu, az tudja, hogy a valós neve Hegyi Zsolt, és ezzel nincs semmi baj, mert javarészt a valós nevem használom. Az másik kérdés, hogy idegenül tud hatni és feleslegesen hivataloskodós is, ha nick helyett a valós nevem írom ott, ahol mindenki más a nickjével nyomul.

Józsi, tudod mi a baj ezekkel a projektekkel? Hogy akik ilyenbe belefognak, javarészt türelmetlenek. Látod, ekézi más is Doranskyt, mert neki is a reputációjánál sokkal gyorsabban nőtt az arca, miközben ha megkapargatod, valós teljesítmény nem igazán tud mögötte állni – nevezzük nevén, a Blogter erősen másolt minőség.

A Nikita-féle web2-es pörgés is javarészt egyszerű konferenciaszervező biznisz, más kérdés, hogy miért válhatott önjáróvá, de azért ne feledjük, mennyire volt gáz az első ilyen – nagyon.

UP alapjában jó ember, az más kérdés, hogy az index végülis egy olyan furcsa bogár, ami ha nyomtatásban jelenne meg, a kutya nem venné, mert egy lenne a bulvárlapok közül, de az idő nekik dolgozott, az más kérdés, hogy mennyire jellemzi a hazai web minőségét, hogy nálunk az index a top web újság ma. Ahol nem jelenik meg cikk úgy, hogy ne lenne benne minima 3 sírnivaló nyelvi hiba.

Konrádnál írtam asszem, hogy “Összehasonlítva bármi más szakmával, ez az, ami a legkevésbé valós eredményekről szól, és ez az, ahol a legtöbb részképesség-kieséses keresi az identitását.”

Munkás István

Görbe tükör my ass. A tisztelt alapító úr lejáratta saját magát és a “sznobképző” projektet is. Örüljön neki, hogy ez a post és a kommentek itt jelentek meg, és nem valami nagyobb portálon, mert akkor az ottani moderátorok 0-24-ben pöröghettek volna. Bár ez nem mintha sokat számítana, hiszen mindenki ismeri a share gombokat, bár ezzel nyilván Vojnist úr is tisztában van.

Józsi: szerintem felesleges a videó, ezek után egyszerűen hiteltelen az egész.

zsoltu

Józsi, nem konkrétan arra gondoltam, hogy Doransky elhízott-e az elmúlt években. 🙂 Csak annyi, hogy ő tipikus példa az “aki nem tudja, az oktatja” szóláshoz.

Azt hiszem, hogy ott a baj, hogy a blogger hevületet és stílust, ami jellemzi az IT-t, akkor, amikor valakiből bármiféle véleményvezér lesz, le kell tudni tenni, és emelni a szintet. Ez az, ami például Handrasnak sem megy, Doranskynak sem, és tudnék még pár nevet mondani. Lehetnek ők bizonyos rajongói körök ideáljai, de azért egyik mögött sincs olyan teljesítmény, ami kompenzálná a tenyérbemászó, borzalmas stílt.

FDanee

“Azt hiszem fogok készíteni egy videót Vojnits Bálinttal, ahol beszélgetek vele erről a programról.”

Józsi, egyszer felmérted, hogy kik olvasnak. Ha jó emlékszem, valami olyasmi lett az eredmény, hogy az átlagnál intelligensebb, igényesebb emberek járnak ide. Nem csoda, hogy a tisztelt közönségnek nem jött be ez a fajta a parasztvakítás, de ez nem a te hibád. Inkább a szervezőknek kellene több energiát fektetni a projekt promótálásába, jobb videókba, stb.

hornos (on-topic)

@a mindig van feljebb, és lejjebb is btw pont a lyukas posztból látszik, hogy mi a jéghegy csúcsa: never been at apple campus, but no apple genius either, lehet az a megfejtés, hogy senkinek, legalább van piaci rés, nagyobb mint a hellpit a márió alatt

TBS

AD, nekem majdnem jól megy. És nem nyalni kívánok, mert néha igenigen tenyérbemászol, de messze nem állandóan… 😉

TBS

Hahaha… Nekem -> neked. Természetesen. Hisz én csak fogyasztok. 😀 😀 😀

zsoltu

Józsi, kobak állítása szerint neked is megy élőben. 🙂

Egyébként a kérdés jó, megérne egy elemzést, kinek megy és kinek nem. UP lassan de biztosan beleöregszik a szerepébe, sokáig lötyögött rajta is a kabát.

A blogger itt egy picit más, mint kinn, itt sokkal nagyobb hagyománya van az utánközlős copy-paste blogírásnak, ahogy az is kevéssé jellemző, hogy a blogger bármiféle szakmában valós tudással bírjon, inkább az van, hogy ollóz innen-onnan, hozzárak valami vagány szövegstílust, megfűszerezi idegen szavakkal durván, aztán kilöki a postot, mint nóvum.

Hja, nem könnyű véleményvezérnek lenni, és stílusban is fejlődni. ;]

Asszem

CSak átfutottam a témát, mert nem érdekel (sem nem minecraft, sem nem apple), pusztán a stílus alapján nekem roppant ellenszenves volt mind a két komment, főleg a második, aminek az üzenete számomra a “direkt voltam troll, hogy teszteljelek titeket (parasztok)” volt. Ő tudja.

Mentem vissza a barlangba.

Dr. Justice

Most hogy rendet tettél, Józsi, felteszem (nem neked, úgy általában) a kérdést, ami igazából érdekel az egésszel kapcsolatban : miért pont az online területen lát a Concilium lehetőséget egy ilyen elit akadémiaszerű vezetőképzésre? Nekem erről a bizniszről az a kép él a fejemben, hogy általában nem az előző sikeres recept hozza a következő sikert. Miért kell a hazai “nagyoknak” oktatnia a következő generációt internetre?

Nem flame, tényleg érdekel a dolog. Persze ez nem webdizájn kérdés, de hátha itt is olvassa VB, netán válaszol is.

Vojnits Bálint

Kedves Dr. Justice

Preabmulum
Azok, akik tanítanak, valóban vezetői egy-egy nagyobb, vagy befolyásos szervezetnek. Ők tipikusan 35-45 közötti emberek. Mivel vezetők, ezért a csoportdinamikában, az iránymutatásban, óriási szerepük van. Azáltal, hogy a cég, amiért felelnek befolyásos, nemcsak a hazai online jövő alakulására vannak nagy hatással, hanem a felelősségük is nagy. Közben az online szektorban óriási hiány van azokból a menedzserekből, akik teljesen átlátnak egy online projektet (karakterüktől és szakmai hátterüktől függetlenül), és úgy tudják azt menedzselni, hogy az minden résztvevő számára elérje a kitűzött célokat.

Helyzet
Ezek az emberek elég valószínű, hogy a következő 20 évben is vezetők lesznek vagy ugyanott, vagy máshol. Tehát ezek a vezetők, ”plafonizálják” a hazai online piacot. Az egyetlen lehetőségük tehát a fejlődésre saját maguk számára is a tanulás. Az intenzív tanulás egyik legjobb módja az interaktív, gyakorlat-alapú tanítás. Ezzel folyamatos kapcsolat alakul ki a geek generációval, és a párbeszéd, a közös tudásmegosztás során mindenki óriásit fejlődik.

Módszertan
A módszertan pontosan azért egyedi, amit Te is felvetettél. Egy akadémiai típusú, lineáris tanulási modellben csak tudásátadás történne, aminek valóban semmi értelme. A CONCILiUM modell szerint viszont a hallgatók projekt csoportokba szerveződnek és a képzés végére egy üzleti terv fejezetei alapján kidolgozzák azt a legvégső mélységekig. Ez a vizsga egyik része. Ezzel párhuzamosan a projekt csoportok meg is valósítják a házi feladatot (amivel kapcsolatban kidolgozzák az üzleti tervet) egy éles domain név alatt. (A tanárok tehát csak inspirálnak, irányt mutatnak és asszisztálnak)

Végeredmény
A hallgatók olyan készséget szereznek, amivel képesek lesznek egy következő projekt minden fontos részletét menedzselni, attól függetlenül, hogy a projekt csoport tagok más karakterek, másként gondolkodnak. Alá lesz támasztva minden lépés, tervezett lesz és megalapozott. Az elképzelés szerint, minél több ilyen tudású személy kerül a piacra akár a kínálati oldalon (egyik célcsoport 40 főig), akár a hagyományos üzletek online üzletágaiban (másik célcsoport 40 főig), annál több sikeres projekt fog létre jönni. A tanárok ezekből az esettanulmányokból ugyanúgy profitálnak majd.

Másik fontos hozadéka, hogy azok akik tanítanak, potenciális munkaadók. Vagyis a megtérülése egy ilyen képzésért fizetett összegnek elég jó lehet (főleg, ha valaki ösztöndíjat nyer és így csak 200 000 forintba kerül)

Remélem, hogy sikerült választ adnom kérdéseidre.

A továbbiakban is szívesen válaszolok ha felmerül még bármilyen, előremutató kérdés.

Üdvözlettel,
Vojnits Bálint
…egy tartalmas online jövőért…!

zsoltu

Józsi, elolvastam, amit írsz, többféle formát adva fogalmazod ugyanazt, hogy te Vojnitsot ismered valamennyire. Hogy ebből minek kéne következnie, azt nem értem egészen. Azt se teljesen, hogy amit írtál, mire akar reakció lenni. Írtál valamiről, amiről az olvasóidnak volt véleménye. Nem ez a lényeg? Javarészt nem írtak hülyeséget. Az, hogy Vojnits vaddisznóra vette a figurát, lehet teszt, lehet alapbeállítás, az is lehet, hogy rossz volt a vacsora, de mindegy is, onnantól a dolog már nehezen hozható vissza rendes mederbe és ez nem az olvasóidon múlik.

Amit Vojnits ír, ha lecsupaszítjuk, arról szól, hogy egyes területek (vezető) képviselőt egy kupacba hordva workshop jelleggel – na és innentől vagyok meglőve, mert innentől már ködös. Tehát mi is fog történni? Fizetek azért, hogy csoportmunkában nagy moguloknak mondott arcok felügyeletével valami kitalált problémát megoldjunk, aztán ha azt mondják, oké, akkor oké, és örülünk, és ebből ha ügyes vagyok, még munkám is lehet adott vezírnél, vagy mi? És ebben nekem, mint tanulónak hol a biztosíték? És ki mondta azt, hogy ha valaki valami terület top managere vagy vezetője, ebből az is következik, hogy képes/tud tanítani?

Z. T.

Zsoltu, azt hiszem rátapintottál a szakma egy jelentős problémájára – nevezetesen arra, hogy nem az értékteremtésről, hanem pusztán a pozicionálásról szól a történet. Ez olyan mint a tőzsdei üzérkedés: valakik bullshitből akarnak pénzt csinálni.

zsoltu

Józsi, értem, elfogadom, ő bizniszük, sőt – azt mondom, legyen sikeres, ha tud, majd kirostálja az idő, hogy ez a modell mennyiben működik. Nem véletlen azonban, hogy az Első Magyar Média Akadémiát hoztam fel példának és hogy ezzel érzem a párhuzamot abban, hogy kétséges, mi az a tartalom, amiért ennyi pénzt elkér valaki, megfűszerezve azzal, hogy azért az nagyon nem mindegy egy szakmának, hogy milyen iskolái vannak. Mert minősíti a szakmát is, ha sok a bullshit.

Az se véletlenül kérdeztem, hogy biztos-e hogy a szakma jéghegycsúcsai oktatni is tudnak, mert az oktatás egy másik szakma, az meg nem oktatás, hogy egy levegőt szívok valakivel, aki legfőképp saját magát tudja képviselni és eladni, vagyis az oktatásban épp az a lényeg, hogy mekkora alázat van az oktatóban a téma és maga az ismeretátadás terén. Ahogy olvasom az itt leírtakat, a projekt épp arra akar épülni, hogy szembemegy a trendekkel, és nem hagyományos értelemben tanít. Oké, de akkor ennek lehet mondjuk a neve mesterképzés, csak kérdés, hogy akkor hol s miben csatlakozik az alapképzéshez?

Ami Doranskyt illeti, nincs itt gyufa, egy dolog van, hogy van egy jelenség, ami kívülállónak – értsd: nem barát szint – feltűnő lehet és ami összegződni látszik ebben az esetben. Kereskedelemben ugyanígy van a Handras-szindróma, épp így leír jól egy jelenséget, ami trend, ami látható és ami esetleg nem jó. Doransky lehet szuper haver, nem kétlem, és embernek is biztos kitűnő, ami kétségesnek látszik, az az, hogy mi az a szakmaiság, amiben ő bármi mód fölötte jár bárkinek, szóval lehet hogy ilyen is van, de a tartalomnál jóval jelentősebb a forma nála, az, ahogy felépül, mint úgymond brand. UP esetében is lehetnek kérdések, de van már mögötte annyi szakmában eltöltött idő, ami alatt csak felszedett valamit, és az ál-gonzo kannásboros újságírásból kinőhetett főcsőnek. Ezt nagyon úgy tűnik, hogy szeretné Doransky is, csak a nagyon akarás miatt kihagyott lépések vannak, és így a hitelesség nem működik nála. Az pedig alap dolog szerintem.

Mondom egyszerűbben. Van egy kör, akik úgy lettek megmondóemberek, hogy ha megpiszkálod, elporlik a tartalom, és marad a forma, meg a nagy lufi dumák. Igen, mondhatod, ez az egész IT-re lehet jellemző, hiszen van annyira elvont, hogy földi ember nehezen kontrollálja, viszont az áltudományos szakszavas mesedumák és szleng ad az egésznek egy olyan stílust, ami úgy hat, mintha tudomány lenne, mintha lenne mögötte tartalom. Bevallom, nálad is lehet tapasztalni olyan eseteket, amikor a semmit adod el azzal, hogy körbepakolod olyan szókreálmányokkal, hunglish hülyeségekkel, amit ha az ember lebont róla, akkor ami marad, az elég vérszegény, vagyis vannak esetek, amikor azért kell a gondolataid továbbpörgetnie az olvasónak, mert szleng nélkül vagy másodközlés marad, vagy olyan szűk szelet, ami nem érdemel időt. De elfogadom, hogy ez a szlenges mesedumás dolog egyfajta egy vérből valók vagyunk és különlegesek-hatás eléréséhez is kell, vagyis ez az IT, hát akkor ez van, legfeljebb aki képes visszafejteni a kódot, az mosolyog magában.

A marketing, az IT, a cégvezetői vonal alapjában olyan terület, ami sok esetben a józan paraszti dolgokat adja el erős felárral úgy, hogy coachingol, brandingol és kontentol rajta picit, azaz fazoníroz. Erről meg – elnézést – nekem részben a kultúrsznobok, részben meg a celebek jutnak eszembe, valamiért nálam ez a párhuzam. 🙂

BCS

hornos (on-topic)
talán picit elborult az agyad a nagy tudástól, de nem értelmileg hanem inkább valahogy máshogy 🙂
talán a pénzhiány meg az igazságtalan világ, ami nem fedez fel eléggé téged 🙂

BCS

Vojnits Bálint szerintem csak egy átlagos kommentelő, pont annyira arrogáns, és pont annyira a saját dolgát védelmező, mint itt vagy bárhol máshol a kommentelők 90%-a 🙂

prospero

Dr. Justice-hez tudok csatlakozni: én sem értem, h itthon miért pont a high-society irányból kell oktatni a webet? (és ez kérdés, nem kritika!) Ez teljesen extrém és újszerű elképezelés, még nemzetközi szinten sincs erre példa. Ebben elsők leszünk! – mondjuk ettől még simán bejöhet! Üzletileg jó is lehet a fanyalgók ellenére.

DE előtte ezeket a kérdéseket szellemi értelemben érdemes lenne az alapítóknak tisztázniuk, szerintem:

1 – MÖGÖTTES TUDÁS HONNAN? Mostanában nagy erőkkel figyelem és tanulom a Szilikon völgy történéseit és ökoszisztémáját és azt látom, h ott pont az ellenkező folyamat megy végbe. Eleve van ott egy erős és megkérdőjelezhetetlen szellemi háttér, és thinktank felvevőhely a Stanford Egyetem. Nos itthon ilyennek még csak magja sincs… talán ez jönne itt létre?

2 – ELŐADÓK SZEMÉLYE: a felvonultatott előadók sokrétűek ugyan, de talán György Péter személyét kivéve egyik mögött sincs publikációs, és tudományos háttér. Miért? Miért üzletemberek oktatnak ilyesmit? A Stanfordon eleve létezik egy oktató gárda, mondjuk ebbe még a kritizált Doransky is beférne, hiszen eredetileg az egyetemi szférából jött.

3 – HIGH SOCIATY VS POOR YUPPIE: kint az utóbbi a menp fogalom, ha sikeres vagy és bejön neked az online biznisz, akkor poor milliárdos leszel… hybrid toyotával, vagy menő teslával jársz, kéglit bérelsz, szakadt cuccokban nyomulsz és hiper szerénnyé válsz. ez ott a menő, erről ismerszik meg a nettes milliárdos. Itt mintha pont az ellenkezőjére hinnénk azt, h menő?

No ezek csak kérdések és Dr. Justice kérdéshez csatlakozik.

4Si

Igazából csak Jozsit es a plastik mediat minositi, hogy ilyen emberek tarsasagaban mozog, mint pl. Vojnits Balint…

Dr. Justice

Vojnits Bálint: Kösz a választ. Akárhogy nézem, a célcsoportba tartozom, kor, “szakmai múlt”, pozíció, “karrierperspektíva” meg minden alapján, de szkeptikus maradtam, az alapján (is) amit írsz. Egy ilyen képzés a “best practice” és a “nagyöregek” tudásának átadásával (még ha projektmunka, meg interaktív, stb. is), csak konzervál, a “hagyományos online” multikat igyekszik (+az egy-két hazai nagyvállalat) ellátni a dolgokat a megszokott mederben továbbvivő menedzserpalántákkal. Persze ez a cél, és a modell működik is nagyon sok más szektorban.

Ott jön a képbe a disszonancia szerintem, hogy összekeveredik ez a hagyományos nagyvállalati szemlélet az innovatív – és otthon csírájában is alig létező – tech világképpel. Az ösztöndíjat hangsúlyozzátok – a bruttó 7-800K megtakarítás, illetve a tényleg nem sok 200K erős ösztönzőnek tűnik -, és ilyen vagy olyan módon, de lényegében startup ötleteket, koncepciókat, projekteket vártok el. Olyan dolgokat, amik nyilvánvalóan életképtelenek nagyvállalati környezetben, megfulladnak az UP nevével fémjelzett indexen belül (ami pont egy “régi” típusú médiabiznisz, a lehető legrégebbi – földesúr – típusú tulajdonosi háttérrel) ugyanúgy, mint egy nagy telekom vagy kiadóvállalat hónaljában.

Az “established” menedzserek ki-, illetve továbbképzése, és az innovatív tech ötletelők felkarolása szerintem egymást kölcsönösen kizáró irányok, és nekem nem világos, hogy pontosan miféle arcokat vártok, illetve szeretnétek látni a padsorokban (azon túl, hogy olvastam az oldalon és itt is írtad a két célcsoportot, de nekem az nem túl konkrét).

Nem állítok olyat, hogy kudarcra vagytok ítélve, vagy hogy senki nem lesz elégedett az eredménnyel, de a fenti gondolatmenet a kétféle célcsoportban ugyanígy lefuthat. Persze lehet, hogy túlkombinálom, sok sikert a sztorihoz.

FDanee

@zsoltu:

Jó ez cikk, kár hogy várni kell a folytatásra… 🙂

Vojnits Bálint

Tisztelt Kollégák!
Remélem nem bánjátok a megszólítást, hiszen úgy látom, hogy a párbeszédet kezdeményezők mind valamilyen szakértői kontentet tolnak a neten, sőt rokon szférában a CONCILiUM-i célokkal egyező értékeket felvonultató utánpótlásképzésben utaznak. Én már most sok sikert kívánok ehhez, hiszen a végcél közös: egy tartalmas online jövő!

Kedves Dr. Justice
Elég egyértelmű és egybecsengő azoknak a hazai, vagy nemzetközi kockázati tőketársaságoknak, üzleti angyaloknak az üzenete, ami röviden úgy hangzik, hogy nagyon sok jó ötlettel találkoznak, de ritka esetben adott a képes-menedzsment, ezért nincs biztosítva a megtérülés. Világszerte kizárólag olyan projektekbe fektet be szívesen bárki, ahol profi menedzsment van.

A célcsoport – bár igazából nincs életkori megkötés – nem a frissen diplomázott emberek, hanem azok, akik akár egyéni, akár céges formában már szereztek projekt tapasztalatot. A CONCILiUM tehát egy menedzser képzés. Projekt menedzser képzés.

A sikeres menedzser klasszikusan nem megy operatív szintre, ugyanakkor mederben tartja a játékosokat és felelősséggel összefogja a projektben résztvevő sokrétű, szintű és karakterű tudást. Erről a sokszínűségről részletesebben írtam a 17.-oldalon itt: http://humanvalue.eu/humanvalues/hu/online/

A sikeres menedzser azért tudja ezt, mert elég jó az önismereti szintje, tehát tudja meddig terjed a tudása, tudja kikkel vegye körül magát a közös siker kedvéért és persze ismeri a kihívásokat, illetve tanult is már esetleg saját, vagy mások hibáiból.

A CONCILiUM képzésének van egy fontos módszertani eszköze: az, hogy a tanárok nem azt akarják megtanítani, amit ők tudnak, hanem
• mindig előre néznek és nem gondolják, hogy feltétlenül ők lesznek egy tartalmas online jövő kulcsemberei
• meg akarják osztani tapasztalatokat hibáikból, sikereikből,
• azt a szemléletet akarják átadni, amit ők, vagyis maga a piac képvisel.

Kedves Prospero!
Erre valóban nincs nemzetközi példa ezért még mi sem tudjuk, és valóban bejöhet. Reméljük. Igen, ebben elsők vagyunk. A kérdéseidre engedd meg, hogy alább válaszoljak:

1. Igen, a cél pontosan egy thinktank felvevőhely, egy szellemi műhely megalakulása. Természetesen abból főzünk, ami van. Reméljük, hogy az első külföldi előadónk olyan lesz, akit a Stanford-on is szívesen hallgatnak.

2. Az előadók akadémiai háttere ennél azért megalapozottabb, bár valóban nem klasszikus egyetemi tanárok: Kis Gergely több, mint 10 éve tanít a Corvinus-on. Hassan Charaf a BME megbecsült tanszékvezetője, Vojnits Tamásnak szintén több éves tapasztalata van a Corvinuson, többek között a Keynes alap marokkönyv fordítója. Dr György Pétert és Doransky-t említetted, Lelkes László a Szépművészeti Egyetemen tanít a mai napig is úgy, mint Kiss Orhidea az Eltén. Szóval remélem nem kell ennél több. Ez amúgy fontos az akkreditáció szempontjából is, hiszen a CONCILiUM intézményi és program akkreditált lesz a képzés kezdetére

3. Ezt a kérdést sajnos nem értem hogy jön ide. Ha az általános véleményed az, hogy aki hazánkban rongy ráz, az a menő, az szerintem nem témaspecifikus. Ez társadalmi és szociológiai kérdéskörbe tartozó téma. Ennek is meg van az oka: a kommunizmus. Tudnék neked arról mesélni, hogy néz ez ki a környező post kommunista országokban….

Végezetül csak annyit tudok mondani, hogy a CONCILiUM létjogosultságát és színvonalát az első végzős diákok színvonala, az onine szektorban elfoglalt helyük és a nemzetgazdaságban betöltött szerepük határozza majd meg. Jelentkezzetek ti is. Próba cseresznye!

Üdvözlettel,
Vojnits Bálint
…egy tartalmas online jövőért…!

prospero

Köszönöm Bálint, nekem a 2. pontbeli válaszod volt a fontos. Hamarosan indítunk majd a startup blogot és ott majd még foglalkozunk a kérdéssel. Hajrá, drukkolok Nektek. Szerintem minél több ilyen kezdeményezésre van szükség itthon, és akkor talán az egyetemi szféra is felfigyel a kérdés fontosságára. Hosszabb távon ez lenne az igazi megoldás. Plusz léci a startupokkal is foglalkozzatok!

Tibor

Csak véletlenül keveredtem ide, de nagyon jól szórakoztam.
Meglepő és mulatságos. 🙂