Örömmel jelentjük, hogy ígéretünkhöz híven, idén tavasszal lesz FŐZDEFESZT! – Május 13-14-én, pénteken és szombaton, a VIII. ker. Mikszáth Kálmán téren!
Az Első Hazai Kézműves Sörfesztivál célja, hogy reflektorfénybe állítsa a lassan ismét magára találó hazai sörfőzést, és egy hétvégére összehozza a fogyasztókat, a kocsmárosokat és a sörfőzőket, hogy kóstoljanak és beszélgessenek, és szövetkezzenek a magyar sör jövője érdekében. Kulcskérdés a személyes jelenlét, ezért ragaszkodtunk hozzá, hogy a sörfőzők személyesen mutassák be a söreiket.

A színpadon délután szakmai beszélgetések lesznek, este pedig koncertek. A szakmai programon a Corvinus Egyetem Sör- és Szeszipari tanszékének docense, Vecseri Beáta, Vétek György söríró és Vaskó György, a Kisüzemi Sörfőzdék Egyesületének elnöke, illetve Bereczki István, az egyetlen magyar komlótermesztő fogja megtárgyalni a hazai kézműves sör múltját, jelenét és jövőjét a sörfőzők és sörbloggerek társaságában. A szakmai beszélgetés után nyilvános sörkóstoló és sörértékelés a szakma nagyjaitól ajándék kóstolóval és ajándék sörfalatkákkal. Végül ismert közéleti személyiségekkel ülünk le beszélgetni, és igyekszünk ledönteni az összes áporodott sörös közhelyet, igyekszünk megcáfolni az összes sörrel kapcsolatos városi legendát. A pénteki ünnepélyes megnyitón csapra verjük a fesztivál első söröshordóját, a szombati fesztiválzárón pedig bejelentjük a Fesztivál Sörét, amit a közönség fog megszavazni. Péntek este a Cabaret Medrano és az Artézis játszik, szombat este a Fit Fat, a Cocklers, majd végül a Grabanc zárja a fesztivált.




