Nintendo DS for life
Két baromi jó játékot kaptam, mindkettőt vártam már nagyon tavaly és mindkettő elkerült — eddig. Egész egyszerűen vannak játékok, amiket jól megcsinálnak. Igaz, hogy mostanában a handheld világ a Nintendo 3DS-ről szól, viszont nincs még annyi launch title, ráadásul a 3DS elég drága, kb. 70 ezer a polcon, így nem marad más hátra, mint kifacsarni a frankót a sima DS-ből.
A “Mario vs. Donkey Kong: Mini-Land Mayhem!” és a “Golden Sun: Dark Dawn” tökéletes példái a swansong játékoknak. Ezek azok a játékok, amik a platform utolsó játékainak egyike és csodálatos élményt adnak még egyszer utoljára. Annak idején PS2-n a “God of War 2″ volt ilyen, vagy Commodore 64-en a “Mayhem in Monsterland”. Ezek tényleg mindent tudnak a platformról. A Mini-Land Mayhem nem is annyira ez a kategória, az egyszerűen egy nagyon jó játék, swansongnak inkább a Golden Sunt nevezném.

Mario vs. Donkey Kong: Mini-Land Mayhem!
Nagyon egyszerűen meg tudom mondani, mi ez a játék: Mariós Lemmings, mégpedig a legszórakoztatóbb fajtából. A Psygnosis játékával ellentétben kevés figurát kell irányítani, viszont ezeket egymáshoz képest időre kell célba juttatnunk (ez szintén fokozza az agyi-logikai aktivitást), illetve rengeteg apróság van, amit továbbfejlesztettek az ötletadó játékhoz képest. Persze az egészet a Mario világban kell elképzelni, Donkey Kong is felbukkan, a világok végén ellene megyünk harcba. Jópofa. Persze itt is serlegre kell megoldani a pályákat, ami egyrészt időt, másrészt összeszedegethető cuccokat jelent a pályán, amik teljesítéséhez még erősebbre kell feltekernünk az agyi-logikai aktivitást. (Nekem, aki valszámból is CSAKÁTMENT, tehát a felsőoktatási bugyorban pallérozott elmémnek, ez nem okoz nehézséget — mármint a játék első világában.)
A grafika szuper, valami renderelt technikával készültek a videók, de nem tré, a többi pedig mesteri pixelek. Az animált sprite-okról nem tudtam eldönteni, hogy milyen technikával rajzolták, de nem is érdekes, jól megcsinálták. Most utánanéztem és ennek a játéknak egy sor korábbi része volt. Eredetileg 1994-ben jelent meg egy hasonló puzzle játék, aztán GBA-ra a Mario vs. Donkey Kong 2004-ben, ami gyakorlatilag lefektette a játék mechanikáját. Ezt követte a “March of the Minis” 2007-ben (DS) és most a legutolsó a Mayhem. Érdekes, nekem teljesen kimaradtak ezek a cuccok, pedig nagyon szeretem a jó logikai játékokat.

Golden Sun: Dark Dawn
Erre a játékra már felhívtam a figyelmet egyik korábbi Nintendós posztomban tavaly szeptemberben. A grafikájától azonnal szűnni nem akaró, erős merevséget éreztem deréktájban, tényleg úgy tűnt, hogy mindent kihoztak a DS-ből. És mindent kihoztak belőle. A cucc véges-végig az igényességről és az apró pixelek mérhetetlen japán szeretetéről szól. Maga a 3D világ szupercuki low-poly cucc, fantasztikus modellek és színek, tényleg összerakták, ezen felül az interface pedig erős pixelmunka.
Egyébként a Dragon Quest IX volt még nagyon hasonló ütős JRPG, rengeteg órát játszottam vele mindenféle reptereken, szuper-beszívó volt az is. Ott is 3D volt a világ, viszont valamiért azt nem láttam ennyire ügyesen kidolgozottnak. A Golden Sunt a Camelot fejlesztette, akiktől korábban csak a Mario Tennist ismertem színes GameBoyra, viszont az is nagy kedvencem volt a kidolgozottság és mesterfokozatú aranyosság miatt.
Megvallom, kicsit nehéz összefoglalni, mit értek “mesterfokozatú aranyosság” alatt. Ez alatt az interface alkotás olyan szintjét értem, ahol a felületi elemek, interakciók és animációk kidolgozottságát egyrészt borzasztó kedvesre veszik, másrészt roppant alaposan kidolgozzák őket. Rengeteg kis “apróság” van, amik mélységet, dimenziót visznek abba a dologba, hogy grafikus felület. Ahogy a dialógusablakokat kirakják és a gombok animálnak, ahogy prüntyög minden, ha megérintjük, vagy éppen felvillannak kis ikonok. Nehéz jól leírni, ha itt lennétek, pontosan meg tudnám mutatni játék közben, mire gondolok.
debut trailer
A Golden Sunban borzasztó jól kézre áll minden pixel, kényelmesen lehet irányítani, azonnal belevetjük magunkat az idióta sztoriba. (A másik fejlesztők által készített Dragon Quest IX is teljes, komolyra vett idiotizmussal indít, először nem akartam elhinni, hogy ilyen sprituális szart akarnak lenyomni a torkomon — aztán sikerült nekik!) A játékba érdemben még nem tudtam belecsapni, egyelőre végigvittem az igen hosszadalmas tutorialt.
Megvallom őszintén, hogy az utóbbi időben inkább iOS kvarcjátékoztam. Belenyalva a fenti Nintendo játékokba viszont azt kell mondanom, hogy ezek az igazi játékok. A kvarcjátékok csalfák: elhitetik velünk azt, hogy van bennük kontent, de ennyi nincs, nagyon nincs. Ilyenkor jövök rá igazán, hogy én mindig is a Nintendótól indultam el és mindig is ide jutok vissza. Borzasztóan sajnálom, hogy az iOS gaming ennyire megjelent az életünkben, és ilyen rosszul balanszolt, fasz-gyökér játékokkal, mint például a Death Rally, töltjük az időt, amikor ennyi minden létezik még mellette is — csak éppen nem retina kijelzőn és nem a telefonunkon. Nekem ezek mindig is olyanok lesznek, mint a jó bor.
Picit félek tőle, hogy hosszú távon roppant vissza fog esni a Nintendo jelentősége, és az a tendencia lesz majd meghatározó, ami most is van: az in-app vásárolható játékmenet, shallow gaming for the masses (Infinity Blade, Rage — és a többiek). Kár, mert a videojáték királyságok nagy gazdagsága van veszendőben, pontosan úgy, mint a Végtelen Történet kirobbantó konfliktusában, ahol jön és tágul a semmi, felzabálva a mesét.
Ezzel a keserű-édes gondolattal térek nyugovóra, mint egy low-poly JRPG hős a Nintendo platformján.
Disclaimer: köszönettel tartozom a Nintendónak, hogy beszerezte és kölcsönadta nekem azokat a játékokat, amiket régóta szerettem volna megvásárolni — IMÁDOK BLOGGERNEK LENNI, ÉRZEM EZ EGYRE JOBB ÉS JOBB LESZ! Jogosan felvetheti bárki, hogy messze túlértékelem a játékokat, csak azért, mert megkaptam őket a cégtől, de ez a nevetséges dolog nem érdekel. A Nintendo nekem 1992 óta az életem részét képező márka, aki követi a blogot, tudja, hogy ezen svungos lófaszt számít bármilyen újságírói promó. De nem kell ezt nekem elhinni, magyarázkodni sem akarok, csak leírtam apróbetűbe a véleményemet — mármint úgy értem, hogy a sajátomat, ha valakit ez is érdekel.
chromeshelter
Néha nézek csak a blogra, szerintem évek óta nem kommenteltem, mert a legtöbb topik nem túlzottan érint, de most muszáj hozzászólnom.
Alapvetően az zavar rettentően, hogy a legtöbb embert nem idegesít a játékok elbutulása, sőt észre sem veszik ezt az évek óta tartó folyamatot. Nyilván az okostelefonok berobbanásával nagyon sok non-gamer is elkezdett játszogatni (Angry Birds, etc), de igazából nem is ez árt a legjobban a piacnak (persze a sok eladott példány, giga revenue készteti a fejleszőtket h ilyen irányba mozduljanak), hanem az h a korábban más, “komolyabb” platformot választó játékosok átfordulnak ezekre a telefonos vicc platformokra. Én is játszogatok WP7-en néha Xbox Live címekkel, de vhogy egyiket sem tudom igazán komolyan venni, max öt percre köt le egy ilyen játék. Az összes marha sekélyes. Lehet h ezerből egy ötletes, meg nyilván iOS-re is vannak a platform saját szintjén játékok, de gondoljunk csak bele, hogy még a legjobb mobilos játékok is mennyire kevesek egy igazán jó videójátékhoz képest… de ez nem is baj, mert _eredetileg_ másra voltak kitalálva… buszon két megálló között nyomni egy snaket… csak akkor még nem volt meg a reális veszélye annak, hogy ez az igazi játékokat ennyire ki fogja szorítani. Ma már nagyon kevesen “ülnek le” a játékokhoz.
Ugyanazt látom, mint anno XBOX360 és a PS3 térnyerése esetén, amikor igazán elkezdték elszívni az akkor talán legkomolyabb platformnak számító PC játékosait. Mára nézzük meg mi lett a PC-ből: konzol portok és tucat-MMORPG-k mellett maximum évi 1-2 exkluzív, jó játék maximum (tavaly volt Civilization V meg Starcraft 2… de pl a Diablo 3 mar nem is lesz PC exkluzív, mint kiderült ugye egy pár hónapja…). Volt ez a PC gaming alliance nevű klikkesedés, amibe belépett egy csomó nagy fejlesztő csapat, hogy védjék a PC-s, értékes játékokat, de folyamat lépnek ki már a tagok, a PC gaming teljesen meghalt, és bárhogy nézzük az elbutulás ölte meg (egy ideig az volt a konzolos kifogás, hogy az h drága a PC, de alapvetően ez nagyon nem igaz már, a gamer pc egyáltalán nem jelent nagy kiadást most már évek óta).
A Nintendonak meg marha nagy respekt, mert nagyon hosszú ideje nagyon jól csinálják a dolgaikat, lehet hinni nekik. Alapvetően a 3DS-el is egy jót húztak, hogy differenciálták a konzolt a vetélytársaitól egy teljesen egyedi fícsörrel. Csak nevetni lehet a Sony fanboyokon, akik temetik a Nintendot, mert ugye (egy kevéssel) a várakozás alatt adtak el 3DS-ből a launch után. A Nintendo hosszú távon nem ront el a dolgokat. Elég csak vissza gondolni, hogy a DS-ről mikor kezdtünk el igazán hallani… ott sem az első hetekben futott fel a dolog, inkább a DS Lite érkezésével figyeltek fel a platformra jelentős tömegek (főleg itthon), meg handheld vonalon tipikusan léteznek system seller játékok.
Na de vissza az almás storyhoz. Nyilvánvaló, hogy hosszabb távon a Nintendonak többet fog ártani az Apple telefonos-játékos faszkodása, mint a Sony (róluk tisztán látszik h más pályán játszanak. Egy “komoly” kézi konzolt csinálnak, amire majd érkeznek a PlayStation játékok jó grafikájú portjai, folytatásai. Alapvetően tudjuk ki a célközönség, egy powehouse gép lesz, a grafikai képessége el fogja adni). Ezzel szemben ugye mivel az almás telefonoknak is viszonylag kevés az “ereje”, ott is sok fejlesztő próbál kreatív lenni, ami ugye évtizedekig a Nintendo asztala volt… csak az almás boltban 1$-ért sokkal hozzáférhetőbb (ámde sokkal sekélyesebb) élményeket árulnak, míg DS-re, különösen 3DS-re drágák (utóbbira inkább csak mondjuk azt, hogy lesznek, mivel még igazi nagy játékok nincsenek) a játékok. Persze ennek meg vanank az okai, és ezt mindenki tudja, aki már pörgetett komolyabban teljes árú, minőségi DS productokat, de ebbe most nem megyek bele. Aztán valóban ott van még az, hogy a 3DS esetében maga a konzol is drága. Telefonnál ugye erről nincs szó, mert azt alapból adottnak vesszük, hogy már a tulajdonunk, és ez csak egy mellékfunkciója, hogy gémelünk is rajta.
Én egyébként 15 évig PC játékos voltam (persze mellette haveroknál minden mást kipróbáltam), az utolsó pillanatig hittem a platformban, de az elmúlt pár hónap csalódásai után teljesen feladtam. Se kreatív / jó játék nem készül PC-re, se igazán igényes multiplayer cucc. A néha egy-egy gyémántot kitoló indie vonalon kívül minden játék szar. Ugyanez igaz PS3 – XBOX 360 vonalra, bár ott remény sem volt soha.
Tegnap vettem egy 3DS-t. Egyelőre pénteken jön a Dead Or Alive Dimensions, illetve a közeljövőben (megjelenéskor) meg fogom venni rá a Zeldát, a Kid Icarust, Star Foxot, Cave Storyt…. így most a bejelentéseket lapozgatva ezeken kívül idén még legalább 7-8 játékot. Nem lesz olcsó mulatság, de ezek a húzónevek tuti h tartós és quality szórakozást adnak… én még bízom a Nintendoban, illetve igazából talán a helyes megfogalmazás az, hogy az emberekben… Remélem, hogy szorul még elég emberbe igényesség, hogy megyvegyék ezeket a címeket, és a kiotoiak tudják folytatni azt amit évtizedek óta nagyon jól csinálnak…
/ huh, ez picit hosszú lett, meg valszeg igen csapongó, de ezt most így két perc alatt, lendületből kihánytam magamból éjjel háromkor
/
_alesi_
@chromeshelter: Pénzt nem adok érte -> várni ugyan nem fogok, hogy olcsóbb legyen -> megyek a torrentboltba. A nagy többség szerint még mindig az a hülye, aki PC-n fizet egy játékért. Na, ez nyírta ki a PC ipart, nem a butulás (Nem azt mondom, hogy én aztán soha, de bennem legalább megvan a hajlandóság a fizetésre).
Amúgy a butulás is igaz valahol, mert amíg rendszeresen elhangzik a “A keygen vírusos a NOD szerint, most akkor mi van?/Az x86 akkor kezeli 4 giga ramot ugye?” addig hittel vallom, hogy Magyar Bálintot és a közoktatásért elmúlt húsz évben felelős személyeket lámpavasra kell húzni.
idevman
komoly platform vs. vicc platform
Mi minosit egy platformot?
- A HW
- A SW felhozatal
A HW-ban a Nintendo nem igazan eros, megis leteznek a platformjara igenyes jatekok. Ha a leggyengebb platformmra lehet jo jatekot kesziteni akkor a tobbire miert ne lehetne?
Split
@_alesi_: Hagyjuk már ezt a kalóz témát. Idegtépő, hogy minden szart ezzel magyaráznak, és mint a mellékelt ábra mutatja, kellően beleégett az emberek köztudatába is… Megmondom neked őszintén, ha tényleg akkora lenne a kalóz probléma, mint ahogy azt a szagemberek mondják, akkor sem a Crysis, sem a The Witcher első része nem lett volna nyereséges olyannyira, hogy érkezzen hozzá a folytatás. Tegnap robbant a Witcher 2 bomba, és nem akármilyet szólt, pedig PC only.
Az a baj inkább, mint ahogy az előttem szóló kolléga már leírta: szarok a játékok. Most én azért nem adok ki (nem is tudnék) 10.000+ Ft-ot, hogy egy hatórás kampányt, meg egy unalomig ismert multiplayert kapjak (pl. CoD Black Ops), hanem olyanra költöm a vagyonom, ami meg is érdemli (StarCraft, Warcraft, Witcher 2, valamint nemsokára jön a Diablo 3, és a TES: Skyrim is).
Ezeket megveszem, mert tudom, hogy az előző is jó volt. Ez persze semmire sem garancia, de mégis van egy viszonyítási alapom. Felőlem reklámozhatják akárhogy a CoD MW3-at, nekem marketing órán egyet tanítottak meg: a szart kell csak reklámozni.
Puszi!
Biff
Józsi, a (Super) Scribblenauts című játékot ismered? Én emiatt vettem NDS-t, amilyen pofonegyszerű az alapötlet, annyira profi a kivitelezés. (http://www.youtube.com/watch?v=-MhP96qfOPI – itt egy trailer róla)
(És örülök, hogy mostanában többet írsz játékokról megint.)
angelday
Azt megvettem még régebben DS-re, de valamiért nem jött be. Egyszerűen nem tudtam gondolni semmire.
angelday
“Megmondom neked őszintén, ha tényleg akkora lenne a kalóz probléma, mint ahogy azt a szagemberek mondják, akkor sem a Crysis, sem a The Witcher első része nem lett volna nyereséges olyannyira, hogy érkezzen hozzá a folytatás.”
— Nézd kicsit messzebbről a dolgot, illetve közelebbről: Magyarországon nagyon nagy mértékű a warez és a szürke import. A két játékot értelemszerűen nem a magyar piac tartja el, itthon semmi nem szalad. Én már annak is örülök, hogy ha nagyon tetszik valami, akkor megveszed és csak a szart warezolod, mert legalább ez is tendencia. Ugyanakkor továbbra is az a véleményem, hogy a warez tönkreteszi a játék élményét.
Amikor minden elérhető, amikor nincs büdzsé, nincs limit, akkor az ember teljesen megcsömörlik. Én is ilyen voltam régen és emlékszem az első játékra, amit aztán megvettem (PC-re!). Az egész instrukciós bookletet végigolvastam, még az apróbetűt is, a játékot pedig maximálisan megpróbáltam élvezni. Ez a játék a “Shannara” volt: http://en.wikipedia.org/wiki/Shannara_(game) — sokat fagyott a hangkártya driver miatt, de akkor is, remek élmény volt eredetiben tolni.
Mindenkinek más a büdzséje, amit videójátékra fordíthat, viszont akkor rá lehet menni a second handre, beváltani a játékot, venni mást, Steamen akciósat venni, mindig lehet valamit csinálni és sokkal, sokkal, sokkal jobb élmény eredetit venni.
uruk
DS Minecraft http://www.youtube.com/watch?v=BS_2FV2WGpw
jp
Hmm nehez ebben a temaban okosat mondani.
1. En nem hiszek a PC gamingben. FPS-en kivul a konzolok kontrollerje a jatekok tobbsegeben sokkal jobb (pl focit nem tudnek mar billen jatszani). Egy konzol sokkal inkabb eleme a nappalinak mint egy PC. A jatek mint kikapcsolodas szamomra jobban megvalosul a szofan TV-n keresztul vagy kvarcjatek formajaban.
2. Nintendot es az iOS-t nem szabad szerintem egy kalap ala venni. Ahogy mar meg lett fogalmazva, iOS jatekoknak az lenne a celjuk, hogy amig meetingre varunk vagy etteremben a kajara akkor elutjuk azt a par haszontalan percet. Ilyenre tokeletes pl a Tiny Wings es tarsai. Nintendo nagy es osszetett, leulos jatekokat csinal, nyilvan, hogy sokkal reszletesebbek, otletgazdagabbak es tobbet adnak vissza a gamernek. A sjanlatos folyamat amirol irtok inkabb abbol adodik, hogy a gyartok profit orientaltak ezert mindent megprobalnak iOS-re megjelentetni pedig autoversenynek tenyleg nincs helye ezen a platformon. Illetve az embereknek egyre kevesebb idejuk van leulni es jatszani viszont egy kis iOS gamingre konyebb napkozben par percet kiszoritani. Es vegul ott van a hozzaferhetoseg is. AppStore, Steam kell az embereknek nem boltba rohangalas meg rendeles, varakozas.
idevman
“iOS jatekoknak az lenne a celjuk, hogy amig meetingre varunk vagy etteremben a kajara akkor elutjuk azt a par haszontalan percet.”
Remelem lesz kiado/fejleszto aki nem igy gondolja, es lesznek komoly jatekok, iOS-re. Technologia, terjesztes adott, fizetni hajlando keresletnek pedig itt vagyok en.
keats
Én továbbra is maradok a PC-nél, szerintem a következő öt évben boldogan elleszek a Titan-nal (új Blizzard cucc), Diablo 3-mal, SWTOR-kal, Duke Nukem-mel, Minecraft-tel, Crysis-ekkel. Persze annyira sokat nem játszok eleve, mert csak egy hobbi a sok közül.
De meg kell mondjam nagyon meglepődtem, mikor az Escapist-en a PC gaming haláláról kezdtek cikkezni, én abszolút nem érzem hogy kevésbé lennék kiszolgálva jó játékkal a platformon mint mondjuk 4-5 éve.
Egyébként soha nem volt a kezemben se gaming konzol, se handheld, egyszerűen felnőtthöz méltatlannak éreznék olyan masinára pénzt kiadni, amivel semmi hasznosat vagy kreatívat nem lehet alkotni. Szülőként vagy élettársként meg el se tudom képzelni milyen szar érzés lehet a harmincakárhány éves meglett faszikákat órákig a kontrollert markolászva a tévé előtt kuporogni látni.
angelday
Nekem, mint a fizetőképes kereslet másik tagjának, szólj majd, ha megvan az igazi, masszív merevséget okozó iOS game content.
angelday
“el se tudom képzelni milyen szar érzés lehet a harmincakárhány éves meglett faszikákat órákig a kontrollert markolászva a tévé előtt kuporogni látni”
— a PC előtt ülve ugyanez mennyivel jobb?
jp
idevman: idovel biztos de ezek mas stilusu jatekok lesznek mivel az iranyitas eleg limitalt. Egy virtualis huvelyk ujj joystick soha nem lesz olyan mint egy igazi.
keats: Haha. Akkor gondolom TV-d meg hifid sincs otthon mert azokkal sem lehet hasznosat, kreativat alkotni.
Amugy meg sokkal inkabb a fotelben egy sor mellett, ahogy a TV-t is neznem mint sem a szoba sarkaban a kis gurulos asztalka elott.
Tyler
A héten jelenik meg a Dragon Quest VI is. A kilencedik résznél egy kategóriával soványabb(nak ígérkezik), mindenesetre ebben a sorozatban gyakorlatilag nincsenek rossz epizódok, mint a Final Fantasy-játékoknál. Mindegyik ugyanarra a sémára épül, de az alapozás jó volt, szóval a többit nem is nagyon érdemes bolygatni. Azért marad olyan, amilyen, mert működik.
DS-es szerepjátékok közül a Chrono Triggert és a Bowser’s Inside Story-t nyugodt szívvel ajánlanám, de hát azokat már próbáltad. A World Ends With You szintén jópofa; bár megszeretni sose tudtam, az tény, hogy nagyon egyedi, nem konvencionális anyag, és technikailag is rendben van. A Radiant Historia nagyon kellemes, de inkább a jRPG-megszállottak élvezhetik a (tényleg jópofa, többnyire ügyesen megvalósított) újítások miatt. Szeretem a Shin Megami Tensei: Strange Journey-t is, de az nem igazán a játékmechanikának szól. Simán Bard’s Tale / Etrian Odyssey-koppintás, nyakon öntve a Doom és a hetvenes évek scifi-mozijainak hangulatával, tipikus japán megközelítésből, mindenesetre nagyon jó. Az SMT: Devil Survivor inkább a hangulata miatt ütős, a játékmenet viszont SRPG standard, semmi különös, papírforma.
Nem Nintendo, de old school gaming: a Braidet nem láttam, hogy kipróbáltad volna, pedig érdemes, és – ha van fölösleges 800 MS pontod – érdemes egy próbát tenni a Bangai-O HD: Missile Fury-val is. Mondjuk arra van egy jó okom, hogy magamon kívül senkinek se ajánljam, mégpedig ez: http://www.youtube.com/watch?v=yaGTapB7ufcf
Tyler
“Szülőként vagy élettársként meg el se tudom képzelni milyen szar érzés lehet a harmincakárhány éves meglett faszikákat órákig a kontrollert markolászva a tévé előtt kuporogni látni.”
Vagy valami focicsapatnak szurkolni, és vébéközvetítés esetén zászlókba burkolva huhogni a tévé előtt, mint a kibaszott Palesztin Felszabadítási Front éves taggyűlésén! És még csodálkozunk, hogy a bolygónkat elkerülik a földönkívüli értelmes lények?
Tyler
Meh, az előbb elbasztam a linket. Szóval: http://www.youtube.com/watch?v=txaUPwC1EyE
angelday
Braid megvan, de eluntam.
uruk
http://www.defectivebydesign.org/nintendo
keats
@angelday: Sokkal nem, az ideális az lenne, ha mindannyian szépen abbahagynánk cakumpakk az egészet.
De valahol persze be kell látni, hogy ha gyerekkorodtól kezdve a gémelés volt a legstabilabb, legmegbízhatóbb szerotoninforrás amit ismertél, akkor nagyon nehéz abbahagyni felőttként mikor ténylegesen nyomás alá kerül az ember a mindennapokban.
Így nézve, ha egyszerűen szükséged van rá ahhoz hogy a munkahelyi stresszt ellensúlyozd vele, akkor ELTŰRHETŐ a dolog, de legalább törekedni illene arra, hogy ne dörgöld a függőséged a veled élők orra alá és a szükségesnél egy fillérrel se költs többet a dologra.
És itt jön a lényeg: PC-s gémerként évi átlag 30-40 ezerből simán el lehet lenni, mert a médiafogyasztás, otthoni melók, esetleges kreatív hobbik miatt gépet így is úgy is vennél, úgyhogy annak az ára nem számít bele a kalkulációba. Ahogy látom konzolokhoz viszont ez az összeg abszolút nonstarter lenne, mindegy milyen platformról beszélünk, mindenképpen a ennek a többszörösét fogod elkölteni évről évre. Arról nem is beszélve, hogy ha akárkit otthon látsz vendégül és ott virít a konzol de gyerek sehol, azonnal kialakul egy kép rólad.
De ez csak az én, kissé konzervatívabb hozzáállásom a dologhoz, ha leülnénk beszélgetni lefogadom hogy egy csomó mindent találnánk, amiben meg te vagy konzervatívabb nálam. Az hogy az ember a saját értékitéletei alapján határokat szab magának egyszerűen a felnőttség része, mindenkinek joga van ott meghúzni a vonalakat ahol ő jónak látja.
keats
jp: Eltaláltad, nincs se tévém, se hifim, zenét hallgatni a gépről szoktam azzal a hangkártyával meg aktív hangfalpárral amit zeneszerzéshez is használok.
idevman
“virtualis huvelyk ujj joystick soha nem lesz olyan mint egy igaz”
Teljesen igaz, ezert el kell felejteni a virtualis gombokat es joy-t iOS-en. A teljes jatekmenetet es iranyitast a gesztusokra es a giroszkopra kell epiteni.
Az ilyen jatekot viszont nem lehet port-olni gombos, joy-os platformokra, ezert lehet nem eri meg a fejlesztesuk
_alesi_
@Split: Mondtál két AAA címet a PC oldalán, de szerintem nem kell mondanom, hogy mellé odarakhatsz tízszer ennyi konzolos címet (és akkor még nagyon alábecsültem az arányt).
Ha már felhoztad, a Crysis 2 se véletlenül lépett a konzolok irányába:
-Míg PC-n a Crysis 2 épp csak megüti a futottak még-kategóriát(első tízbe nem tudott felmászni), addig a XBOX360/PS3 pároson igen szép eladásokat produkált, volt ahol vezette is a toplistákat.
-Sétálj fel egy a torrentoldalakra és nézd meg, hogy melyik verzióból mennyit töltöttek le! Ha csak a piratebay seedereket nézem: PC – ~6000, XBOX360 – 260, PS3 – 155.
-A Crysis 2 konzolon se hosszabb és több, mint PC-n. Sőt, ha jól tudom PC-n mutatja meg igazán, hogy ki a fasza gyerek látványban az FPS fronton.
Rakd össze ezt a három tényt! Konzolokra se jönnek ki jobb játékok, ugyanaz a tömegtermelés megy és mégis virágzik a piac, mégis fizetnek az emberek a játékokért. Tetszik, vagy sem, a PC-s piacot igenis a kalózkodás vágta gerincre.
Puszi!
angelday
Puszi?
dawey
Fent masok mar pedzegettek, szerintem is leginkabb errol van szo: az elso, igazan nepes gamer generacio abba a korba ert, amikor mar nincs egyszerre tobb oraja jobban belemerulni egy jatekba. A fiatalabb generacio pedig alapvetoen mashogy fogyasztja ezt a mediat is, mint tettuk azt mi ugyanebben az idoben – a 90-es evek kozepen tobb napos szervezes eredmenye volt elhozni havertol a Mortal 2-t 8 lemezre becsomagolva. Most ugyanennyi ido alatt 20 iso-t toltok le, installalok es uninstallalok a gepemrol.
dawey
_alesi_ gondolataihoz ha szabad hozzafuznom: gondolom itt nyilt titok de a fejlesztok is jobban szeretik a konzolokat, valamint konzolon a felhasznaloknak nem kell mindenfele tokom-bokom DRM-mel szivniuk. Sok embertol hallottam, hogy akkor mar inkabb letorrentezi es elvezi mindenfele megkotes nelkul a cuccot, minthogy megvegye es orakat/napokat szivjon az install/futtatas kozben
poisonborz
Lehet nagy bambikönnyeket hullatva szontyologni, vagy elfogadni, hogy merre halad a világ. Az emberek nem azért játszanak telefonon/konzolon, és nem azért jönnek ki olyan címek, amilyenek, mert mindenki eligénytelenedett volna – a környezet kényszeríti ki.
A telefon térnyerése teljesen természetes, ahogy mp3-lejátszót meg kompakt gépet sem cipel a legtöbb ember magával, úgy ezt sem. Már az első generáció óta rétegpiacról van szó, az új telefonokkal szemben pedig iszonyat nehéz differenciálni (a Sony kb meg sem próbálkozott, a PS Store már az átmenetet jelenti), a 3DS-t sem nem tartom előremutató terméknek (kb a DS élettartamának megnyújtása csak).
A telefonok egyetlen nagy hátránya, hogy nincs jól működő ökoszisztéma, és végtelenül fragmentált a platform (iOS-nél a készülékgenerációk, Androidnál a verziószámok). Szükségszerűen fog jönni megoldás. Rengeteget szélesedett a játékosok rétege az elmúlt 20 évben, a casual előretörése ezért nem meglepő. Rengeteg ellenpéldát – konzolokon is helytálló kidolgozott játékokat – nemhogy az iOS piacról, de 5-6 évvel ezelőtt a Javás és Symbianos világból is (csak egy példa: Lament Island, Ancient Empires sorozat, stb). Plusz meg lehet nézni, hogy pláne a Nintendós felhozatalból hány százalék a casual ugrabugra.
A játékosok a kilencvenes évek végéig a geek réteg alkotta akiknek nem volt gond hogy egy 15-ös CRT mellett püfölik a 120 billentyűkombinációt. Nekem is iszonyat hiányoznak a Dungeon Keeper-ek és a System Shock-ok, és a szívvel/lélekkel csinált dolgok, de meg kell érteni hogy azt a felhozatalt egy speciális (piaci) helyzet hozta, és egy olyan közösség, amely azóta végletekig felhígult. Ma már nem lehet méregdrága fejlesztésekkel éveket ellőni, az indie csapatok is 1-2 ötletes gyors megtérülésben játszanak.
Kicsit elkanyarodva: a játékkészítés mindemellett művészet, és hiszem, hogy egyszer filmmel egyenértékű (de nem annak formai elemeit használó!) műfaj lesz, a rengeteg elérhető infó, fejlesztői eszközök (ingyen Unreal motor, valaki?), elvileg lehetővé is tennék azt, hogy akár 2-3 fős teamek szabadidőben pár év alatt lazán összedobjanak olyat ami nemrég AAA lett volna. De ennek az új korszaknak az eljöveteléhez még kell jópár év, amíg a kétezres évek eleji robbanás után (amire még plusz lapáttal rátett az iPhone utáni boom) újra feláll valami viszonylagos nyugalom/egyenes fejlődési szakasz mind a piacon, mind a játékok társadalmi helyében.
_alesi_
@dawey: ismerős helyzet, én a Gears of Wars/Fallout 3 párossal szívtam meg rendesen, de arról nem a kiadó tehet, hanem a kalózok->t. játékosok, akik miatt folyton új másolásvédelmet kell bevezetni. Nem mellesleg azért az eredeti verziókkal negyed annyit nem kell erőlködni, mint egy kalózpéldány törésével/tört patch telepítésével/tört szerverhez csatlakozással/stb.
jp
keats: lehet hogy akkor anyagi dolgok allnak ott a hatterben mint sem Zen vilagnezet.
keats
@jp: Tévedsz, de tök mindegy.
QuippeR
“Arról nem is beszélve, hogy ha akárkit otthon látsz vendégül és ott virít a konzol de gyerek sehol, azonnal kialakul egy kép rólad.”
Egy nagy, búbánatos lóf@szt érdekel az ilyen emberek véleménye. Akkor menjen, és élje a komoly, iggazzzán fontosch felnőttek világát, akiknek az időjárás a legnagyobb gondjuk, meg hogy hány krajcár van a szomszéd bankszámláján.
csiga
@keats: “harmincakárhány éves meglett faszikákat”
Ez szívesn ütött
keats
@csiga: Örülök, szerintem jó dolog ha néha valaki egy új nézőponttal kirángat a megszokott kerékvágásból és rákényszerít, hogy újraértékeld azokat a dolgokat amiket évek óta belegondolás nélkül rutinosan csinálsz.
Persze lehet, hogy félreértem amit írtál, akkor hagyd figyelmen kívül az előbbi bekezdést. (Gáhh angolul MÉG nem tudok fogalmazni, magyarul meg MÁR nem… kiakasztó!)
@QuippeR: Te meg más dolgokért itélsz el embereket meg nem érdemelten. Az emberi természet része a balra-jobbra itélkezés zokon venni szerintem hülyeség. Különben meg szerintem csak az tud szarul esni az embernek, amiről valahol belül azt érzi, hogy van egy mogyorónyi igazságtartalma.
Nna, befogom mostmár, teljesen offtopic ez az egész, meg amúgy is halál béna kommentekben okosítani a népeket, lövésem sincs most miért kapott el így a rigalánc.
human
” se igazán igényes multiplayer cucc” left 4 dead, barátokkal, évtized játéka kb.
human
“Felőlem reklámozhatják akárhogy a CoD MW3-at, nekem marketing órán egyet tanítottak meg: a szart kell csak reklámozni.
”
Szerintem ez nem igaz, mert amúgy hogy tudnál róla? Mármint oké, te mondjuk olvasod a neten, de a többség?
idevman
“Egy virtualis huvelyk ujj joystick soha nem lesz olyan mint egy igazi.”
http://tenonedesign.com/fling
chromeshelter
@human left 4 dead valóban, non-stop pörög itt is. de egy szűk maréknyi játék egyike…
@borz nem is feltétlenül a 3DS-nek kell előremutatónak lenni, hanem a rá készülő játékoknak… persze nyilván meghatározza a játékokat a hardver, de a szoftver lineup ami miatt egy konzol jó tud lenni, és a DS-el nagyon jó vonalon volt a Nintendo, és valószínűleg ügyesen fogják folytatni ezt, és kihasználják a 3D adottságait a platformereikben, etc. (most néztem pont Shinobi 3DS trailerét, ott már látszik a kamerahasználatból h ez kifejezetten 3DS-re készül, nagyon ügyesen alkalmazkodott a SEGA)