2011. június 17.

Tegnap összeházasodtunk Lindával.

Ezzel kapcsolatosan szeretnék néhány dolgot közhírré tenni.

Az első, hogy a nevet változtattunk, hivatalosan Schaffer Józsefnek hívnak, Linda pedig a Schaffer Linda nevet vette fel. Ez a mi régi családnevünk, édesapám apja már Sasvárira magyarosított, viszont az ő bátyja a névmagyarosításkor már nagykorú volt, így neki maradt a neve Schaffer. A dolgot egyébként már hónapokkal ezelőtt lepapíroztuk, csak úgy döntöttem, hogy az esküvő után kezdem magam “kifelé” is így hívni.

A második, az esküvői ceremónia. Igen fura képződmény, eleve rengeteg előkészítő munkát igényel, idő, pénz, büdzsé, korlátosság — mindez egyetlen nap kedvéért. Roppant tömény és megmondom őszintén, hogy feszültséggel teli is (már két nappal előtte sem tudtam aludni rendesen). Nálunk templomi és polgári is volt, a templomin jól be voltam szarva, szinte transzba esve telt el a 40 perces szertartás. Utána viszont eszeveszett rock and roll kezdődött és pontosan úgy történt, ahogy mondták: egyszer csak azt vettem észre, hogy hajnali kettőre jár az idő.

De amit mondani akarok: sokan ódzkodnak az esküvő szertartástól, szeretnék gyorsba, kicsibe letudni, nem kell a felhajtás, sőt, esküvő sem kell, nincsenek tisztázva, rendszerezve az ezzel kapcsolatos gondolatok. Erre azt mondom: én is ilyen voltam és ma már tökéletesen másképp gondolom. Le is fogom írni, miért.


Sasvári Lilla és Ádám egy “BOLDOGSÁGOT” feliratú transzparens mögött

Az esküvői hónapos előkészítő munka egy olyan folyamatsor, ami gyakorlatilag a teljes családot és rokonságot képes kimozdítani a mindennapok unalom-gödréből. Olyan emberekkel találkozunk, sőt, projektelünk, akikkel soha, vagy nagyon ritkán van alkalmunk. Én a szegedi nagynénémnél, nem túlzok, 20 éve nem jártam. Az esküvői meghívót átadni olyan volt, mint egy időutazáson részt venni. Ráadásul ő olyan személy (gyorsan hozzáteszem: csak a szegedi lakásán nem jártam, vele találkozom időnként), aki semmit nem dob ki. Gyerekkori rajzaim, sőt, 6-10 éves koromban írt leveleim (blogposztok!) kerültek elő nála. Olyan személyes kordokumentumok ezek, amik soha nem jöttek volna elő, ha nincs az esküvő, nincs személyes meghívóátadás. Minden rokonnak el kell vinni személyesen a meghívót — hatalmas dolgok keverednek elő belőle.

Természetesen a szűk családot is megmozgatja a dolog, az eleinte kicsit nehezen induló, apróságokon kisiklani képes kommunikációs sémákat az időpont előrehaladtával hirtelen felváltja a közös ügyért való, teljes mértékben kompromisszumkész hozzáállás. Persze, vannak benne elhajlások, semmi sem tökéletes, maga a nap sem lehet az, de nem ez a lényege, hanem a nagyobb kép, amit látunk mögötte.

Az esküvő lényege nem is maga a nap, hanem az oda vezető út is. Szükség van rá, de ezt az ember akkor érti meg igazán, ha végigcsinálja, végigszenvedi, végül az egészet megéli. Azoknak, akik esetleg vívódnak azon, hogy csinálják, ne csinálják, mindenképpen azt mondom, hogy igen, kell, egy jelentős élménnyel lesznek gazdagabbak.


esküvői fotózás werk

Nálunk a kitelepült polgári és az utána levő buli a Petneházy Huszárcsárdában volt, ami helyszín gyakorlatilag átalakult már “esküvőztető” intézménnyé. Lindával több helyszínt is bejártunk, de ez volt az egyetlen, ahol mindketten egymásra néztünk és tudtuk, hogy ez lesz az. Nagyon pozitívan tudnék csak nyilatkozni róluk, nagyon baráti és családias a légkör náluk — ritka az ilyesmi. A legtöbb helyen, sőt, mindenütt, általában az a tapasztalat, hogy megjelenünk, elmondjuk mit szeretnénk, aztán, kis túlzással, “jó.. oké.. aha.. nem.. de..” válaszok egy alkalmazottól. A Petneházyban pedig az első pillanattól kezdve teljesen másképp történik minden.

Engem két dolog fogott meg: az egyik, hogy akármikor mentünk ki tárgyalni hozzájuk, mindig megvendégeltek minket kávéra, fröccsre, valami süteményre, ebédre. Ekkor még semmi szerződésünk nem volt, viszont ezeket kaptuk. Ilyet senki nem csinál. A második dolog a helyi porondmester, vagy teremfőnök, Nagy Csaba személye. Tökéletes vendéglátó. Aki kedveli a közvetlenkedő stílusát, annak be fog jönni, aki nem kedveli, az pedig észre se fogja venni, mert akkor nem tolakodik, de egy dolog biztos: mindenkit hibátlanul kiszolgál. Ehhez ráadásul úgy pörög, mintha kisgyerek korában legalábbis beleesett volna valami gyorsítószeres üstbe, és azóta is a hatása alatt állna.

Apróságokra is odafigyelnek: ha letelepítjük az italokat (mi bort és töményet is saját magunk vittünk), akkor a maradékot hiánytalanul, ládákba összekészítve átadják reggel a részünkre — ráadásul e mellé még a maradék kaját is kiszórják műanyag edényekbe, amit lefóliázva szintén elvihetünk.

Nem lehet igazán jól kifejezni írásban azt, hogy a Petneházy Huszárcsárda vendéglátása hogyan működik, el kell menni és ki kell próbálni. Az esküvői élményt szintén.

171 hozzászólás

Gekko

Gratula, de ez akkor sem mentség arra, hogy egy napig ne legyen friss poszt! :) )

Gekko

Tesód jobb képű nálad. Bár akkor már inkább a nővéreddel/húgoddal táncoltam volna egyet.

csikszem

Az öregapám azt mondta anno: “Fiam, neked se legyen jobb, mint nekem.” Ezt kívánom én is és gratulálok.

Split

Gondolom nem én leszek az egyetlen, aki sok boldogságot, és válásmentes folytatást kíván! :)

Dávid

Sok boldogságot!
A névváltoztatást 2 órája vettem észre Facebookon, és nem tudtam mire vélni a dolgot. Most már értem. :)

imre kazinczi

Kedves Linda , Józsi,

Nagyon sok boldogságot kívánok !

tpeti

Gratulalok mindkettotoknek, legyetek nagyon boldogok, szeressetek egymast!

talamasca

Sok Boldogságot!

Én 29 éves koromig húztam csak a nőtlenséget. ;)

DnP

Fatter! Nem semmi vagy :) Gratula! Sasvari jobb volt, megtartottam volna. Lent impresszumban is korrigald majd akkor…

CEX

GRAT

hány vendég volt? berugtál keményen? nerd brigád elment vagy csak családi buli volt?

Zool

Gratulálok nektek! Mindennel, amit leírtál egyet tudok érteni, és bíztatnám a mai menő élettársi meg szingli vonalat követőket, hogy gondolkodjanak el rajta keményen.
Amúgy a gyerekvállalás is ugyanilyen pályaívet mutat kb. Általában mindenki halogatja valamiért. “Nem vagyunk rá felkészülve”, “nem engedhetjük MOST meg magunknak”, meg mindenféle hasonló önámítós hazugságot próbál kitalálni, hogy miért nem. Aztán amikor megjön a gyerek, minden átértékelődik, és jön a “vazzeg miért is nem hamarabb” dolog.
Valahogy nagyon el van kúródva ilyen szempontból a mai társadalom, hogy mind a házasság, mind a gyerekvállalás huszadrangú dologgá vált, pedig ez a kettő lenne egy jól működő társadalom alapja.
Bocsi a moralizálásért, de valahogy kijött :)
Gratula mégegyszer mindkettőtöknek (és a család többi tagjának is)!

kopaszmalac

Grat!
És ha most elmentek nászútra, hidd el, utána mindenkinek azt fogod javasolni: ki ne hagyd az esküvőt, na de utána a nászutat meg pláne ne.
Jó utat!

Az Időmilliomos Apuka

Gratulálok, jó hogy ezt így leírtad!

Zool-al teljesen egyet értek, nem lehet a gyerekevállalást sem túl sokáig halogatni, 40 év körül késő belevágni. Remélem nemsokára igazi fatter leszel, azokra a posztokra leszek igazán kíváncsi!

codered

Gratulálok az ifjú párnak és +1 Zool (hozzátéve, hogy a gyerekre mi sem vagyunk felkészülve ;)

Malachi

nahát, csak így a semmiből, hah.

magam is szívből gratulálok és sok boldogságot!

(szeretnék kérni később egy részletesebb posztot erről az egész szervezősdihez, mire kell készülni, mire lehet számítani, mik a buktatók, akármi, mert hamarosan belevágnék már és jól jönne egy kis input. ha lehet. kösz!)

SviatG

Linda, fátter, gratulálok és sok boldogságot!!

Őszintén már vártam, azt hittem jó pár évvel ezelőtt megtörténik az esemény :-)

Freddy

Unalom ellen esküvő? Hmmm… Ez úgy megütötte az ingerküszöbömet. A másik dolog, hogy nagyon gyorsan elfelejteni, hogy ettöl megváltozik valami. Ha erre a papírra valaki ügy tekint int az együtt élés záloga akkor annak a kapcsolatnak lőttek. Maximum kifelé egy üzenet, hogy mi most úgy gondoljuk, hogy együtt maradunk de egymás felé továbbra is minden nap tenni a jó kapcsolatért. Nem szabad hagyni, hogy ettől megváltozzon a szemlélet vagy bármi. Én tehát azt mondanám, hogy továbbra is annyi boldogságot mint eddig!

dobisan

Óriási gratuláció!

Nagyon hosszú boldog életet kívánok nektek. :)

beep

Gratulálok!

A József miért maradt? Schaffer Plastik jól hangzott volna. :-)

Az Ember, Aki Létra Akar Lenni

“Nem lehet igazán jól kifejezni írásban azt, hogy a Petneházy Huszárcsárda vendéglátása hogyan működik, el kell menni és ki kell próbálni. Az esküvői élményt szintén”

Te romantikus bolond! :-) Gratulálok!

czebende

Felőlünk lehetsz te Sasvári Schaffer vagy akármi nekünk mindig Plastik Józsi maradsz :D

Amúgy pedig gratulálok!!!!!

zephyr

Gratulálok Józsi! A mai szingli-élet társdalomban, vállaljunk gyereket 45 felett világban jó látni, hogy a hagyományos, normális forma simán járható, követhető, SZERETHETŐ. Én 4 éve vettem el a feleségemet, a kapcsolatunk csak jobb lett azóta.
A házasság felelősség, és elkötelezettség, ezektől manapság félnek a fiatalok, talán ha tudnák, hogy mennyivel könnyebb minden, ha jól működik. Persze viták ugyanúgy vannak, de közös dolgokért harcolni, élni, egyfajta helyet elfoglalni a világban, betölteni az eredeti pozícióját az embernek nagyon jó érzés, nőnek, férfinek egyaránt.
Szóval örülök és gratulálok!

Malachi

OFF

zephyr – azért vegyük észre, hogy József 34 éves. mikor apám 34 volt, én már hatodikba jártam és akkoriban ez volt a természetes.

László

Kedves Schaffer “Gavallér” József, és Linda!
Sok szerencsét, kitartást, szeretetet kívánok nektek, érezzétek magatokat boldogan házaspárként.

Gábor

Nekem a nagymamámat hívták Schaffer-nek. Sok boldogságot!

Marci

Freddy: Minden témánál KÖTELEZŐEN kell lennie egy idiótának, aki még véletlenül sem tud örülni a másiknak, csak nyavalyogni, mint egy kis csaj. Hogy sikerült azt kivenni a szövegből, hogy “unalom ellen esküvő”? Csak mert kurvára nem ezt írta. Szövegértelmezésből karó. A házasság pedig nem a papír miatt kell, elég elbaszott kapcsolatod lehet és/vagy éretlen vagy, ha ezt így látod.

zsoltu

Legyetek boldogok együtt soká!

(kisördög: volt ennek előjele, csak nem tudtuk… Sasvári – Schaffer, Plastic – Plastik. Az a k-betű. :)

Matrixfan

Szia Józsi!

Gratulálok, örülök, hogy volt igazi templomi esküvő is! Jövő héttől a plastik megváltozik műanyag.hu-ra :D

koh

Éljen az ifjú pár !!!!!!!!!! Azért egy Eladó a menyasszony x ezer euró kép elfért volna :D

csak viccelek! Sok bodlogságot!

klarky

Kedves Linda, kedves József! Sok boldogságot, jó egészséget és aranyos kisfickókat kívánok nektek! :-)

Az égiek óvjanak benneteket!

Zeusz

Szia Józsi,

Baromira örülök nektek!

Sok boldogságot, meg mindent, amit nekünk kívántak két évvel ezelőtt a mi napunkon!

onosendai

Gratulátor. Nekem is megvolt a templomi is, meg a jó hangulatú lakodalom is. :)

(Nem ezen múlik sosem, hogy válás a vége Magyarországon is minden második esküvőnek 5 éven belül.)

Andras

Gratulálok nektek!
És köszi a posztot is, vélemény és bizalmat.

p3d3str1an

Gratula!
(nekem a templomi alatt folyamatosan az járt a fejemben, hogy most castol a pap… hiába, akkoriban sok rpgvel játszottam :D )

karotta

A Karotta-háztartás gratulál, egyben szabadkozik, hogy a bébirépa-menedzsment bonyodalmai miatt csak szórványosan lehetett jelen. Szuper volt!

Credo

Szintén gratulálok az ifjú párnak. Sok boldogságot, gazdag gyermekáldást!

luko

hosszú idő óta az első olyan pár akik normálisan néznek ki esküvői göncben! :)
sok jóságot!
ha a zelda mellett lesz időd beszélgessetek a gyermekvállalásról is…

Szivacs

Szívből gratulálok és nagyon jó volt olvasni a poz. tapasztalataidat! Én is átéltem már az előkészületeket, a szervezést, a Nagy Nap-ot. Jó volt!
És nem mellesleg Linda gyönyörű menyasszony volt!

Dewla

Az én párom Linda koszorújáról kérdezgetett, azt mondta nagyon szép és eredeti és a ruhája is tök jó. A koszorúnak lehet tudni a történetét?

Zephyr már részben megtette, de a teljes Konnektor.org szerkesztőség nevében gratulálunk!

Teperin

Sok boldogságot! A következő nagy projekt, a csecsemőprojekt még nagyobb élményeket fog generálni, azt garantálom!

imoGen

Jozsi,

megkoszonnem, hogy ha irnal arrol egy posztot (de lehet e-mail is), hogy ez a vezeteknev valtozatas milyen bonyodalmakkal jar. Onmagaban eleg, hogy ha tenyadatokkal ala tudod tamasztani, hogy oseidet mashogy hivtak!? Mennyire kellett megindokolnod!? Minden papirt atirattal a mindennapi hivatalos papirokon kivul (pl. bizonyitvany, nyelvvizsga ilyesmik)

Koszi elore is!

imoGen

Na es persze gratulalok, sok boldogsagot! ;) Lehet, hogy meghoztad par ember kedvet ezzel a bejegyzeseddel az eskuvohoz / lagzihoz!? :)

nemgyuszi

Gratula!!!
Nekünk is most volt szombaton a nagy nap! Révfülöpön!
Felejthetetlent élmény, most kezdek még csak magamhoz térni…
Annyi pozitív visszajelzést kaptunk, hogy maximálisan úgy érzem, megérte a belefektetett energia.
És egyetértek a gondolataiddal, érdemes megadni a módját…

rrroka

gratulálok!
nagyon egyetértek, az esküvő az egyik legkafább dolog, ami az emberrel történhet, az egész egy óriás nagy felhajtós, szervezős buli. nekünk épp tegnap volt a 3. évfordulónk, a websitenál megadott blogba meg néhány tipp meg történet az előkészületekről.

cloud

“és pontosan úgy történt, ahogy mondták: egyszer csak azt vettem észre, hogy hajnali kettőre jár az idő.”

Ugyemegmontam…. :)

Minnyá kezdem vágni az anyagot….. :D

zozo

Szia!

Már egy jó ideje nem igazán követem a plastikot, de mindenesetre olvasván ezt a remek hírt, így utólag is sok boldogságot és bőséges gyermekáldást kívánok nektek! :)

A Schaffer családnév kapcsán meg egy érdekes link, nem is tudtam, hogy létezik ilyen weboldal ami a családnevekkel foglalkozik:

http://www.houseofnames.com/schaffer-family-crest