Az Utazó iPhone tegnap a Duna Plázában járt. Gondoltam, hogy felveszem videóra, ahogy belépek az XMS-be, és ezt mondom a kékruhásoknak: “adjatok el nekem valami Apple terméket”. Egyébként majdnem eladtak egy fehér iPad 2-t, amire különösen hajlottam volna, hiszen a Monkey Islandet azon kívánnám folytatni és a gyorsaság is kezd problémává válni. Ladányi Bandi a tökéletes rábeszélő egyébként, nem volt 3G fehér modelljük, de már majdnem meggyőzött, hogy a sima WiFi fehér is jó nekem, sőt, pont akkora méretben lesz a legideálisabb, amekkora még van nekik raktáron. És majdnem azt mondtam, hogy “adjatok el nekem egy iPad 2-t”, de az élet dobókockája mást dobott.
A sztori azonban itt nem állt meg, az imént ezt az üzenetet kaptam attól az embertől, aki semmiféleképpen nem akarja, hogy a gazdaság hirtelen összeomoljon a fogyasztás hiányától (de aki fizetés helyett nyerni akar, az Facebookon lájkolhat is):

apropó, Google miért nem írja át a nevem?
A fő kérdésem ezek után: te mit tettél annak érdekében ma, hogy a gazdaságot működtesd a fogyasztáson keresztül?




Tobbot dolgozom, nemtom.
ha jol latom az ichat meg regi nevvel fut:)
Még semmit idén, ha jól emlékszem
de ha jön az új Air, i-s procival … belelendülök!
Itt még nem írtad át
a kérdésre a válasz: vettem egy cinema display-t.
Amúgy a 3g-nek van értelme, most hogy az iphone-ban van wifi hotspot?
(szerintem nincs)
A fo kerdesre valaszolva: iphone 4/5, ipad 2, macbook pro 15”, ha lesz ssd-s, illetve penzem ra.
Van benne GPS. Kocsiba jól jöhet az _emberes_ méretű navigáció.
Vettem hétvégén egy WP7-es telefont amire semmi szükségem nincs igazából, de vágytam rá (és imádom). Az előző telefonom 2008 januári és egy-két karcoláson kívül semmi baja, kicsit fáj érte a szívem de használatban marad egy másik kártyával. Elfogadható ez mint próbálkozás?
Vettem reggel kiflit?
Noch ein komment: van valami javascriptes okossag a komnent textarean? Az elozo kommentet 3x irtam ujra iphonerol, mivel egy visszatorles utan addig torolt vissza, amig meg nem nyomtam egy billentyut. Most nem jon elo a gond.
“Van benne GPS” – ha már gazdaságot serkentünk, akkor tessék külön GPS eszközt venni!!!
Vettem 120 üveg Puntigamert! Azt félve merem hozzá tenni,hogy ezzel nem az itthoni gazdaságot működtetem,mert az egyik szomszédos országban vásároltam,de igérem ha lesz értelme itthon vállalkozni, meg fogom tenni!
Ma nem költök pénzt!
nem adtam ma borravalót a pincérnek, így segédkeztem a gazdaság kifehérítésében.
Iphone 4-et vettem. Tervbe van még 4 giga ram a macbook proba. Na meg Lion.
Aztán jó lenne ssd is.
Egy xbox-ot még szeretnék meg egy nagy tv-t.
Aztán még rengeteg mindent csak pénzem nincs rá és felesleges is.
Vettem csokit. I rock.
kétszer húztam le a WC-t!
Az iPhone tethering küldi a gps jelet is iPad-re, szóval az is kipipálva, nincs szükség 3g-re az iPadben.
http://www.cultofmac.com/wifi-only-ipad-2-gets-gps-when-tethered-to-iphone/86642
Miféle mining riget telepítettek?
Én csak két asztali géppel nyomom, de így csak 350-400Mhash/s teljesítménnyel haladok, ami nem túl sok, viszont tervezem az egyik gépben crossfire-rel megduplázni a GPU-k számát…
crossfire-al max csökkented
s0larian: Mert, miért?
Crossfire nagyon nem ugyanaz mint amikor több GPU van egy PC-ben, ha crossfire-al összekötöd a kártyákat és bekapcsolod a crossfire supportot, lassabb lesz, mint nélküle.
elgondolkodtató a kérdés és a következő változatot szülte meg bennem:
te mit tettél ma azért, hogy a gazdaságban a pénz ne koncentrálódjon a nagytőkéseknél, hanem inkább a közép és alsó rétegnek jusson belőle?
Most nem azért, de én Bitcoin miningra fogom használni, mint írtam is. Ott a számítási teljesítmény duplázódik, mondhatsz akármit. Nézd meg videók százait a YouTubeon, vagy vess egy pillantást erre a táblázatra: https://en.bitcoin.it/wiki/Mining_hardware_comparison
És fizikailag duplázom a GPU-k számát, tehát ez az állításom is helytálló.
Vegyél Józsikám, egyszer élünk. Saját lakás meg nem kell, az albi gazdaságosabb.
“te mit tettél ma azért, hogy a gazdaságban a pénz ne koncentrálódjon a nagytőkéseknél, hanem inkább a közép és alsó rétegnek jusson belőle?”
— erre a tökéletes válasz: VETTEM EGY BTC MINING RIG-ET
Befizettem az útadót. Eh…
angelday: Mit tud a mining rig-ed? Mekkora számítási teljesítménnyel bír? Ha nem titok, mennyibe került?
Semmit, és azt hiszem, h egy kenyér megvásárlásán kívül nem is fogok ma többel hozzájárulni.
Bár ha jobban belegondolok a villanyórát tekeri a gépem. Az ér?
Dávid, én még nem vettem. Egyik haveromék jó ár/teljesítmény GPU-ra mentek rá.
Dávid: javaslom továbbra is, hogy nézz utána mi az a crossfire… (jóideje üzemeltetek már 2 riget, tudom miről van szó.)
Na akkor érdeklődnék, ha szabad. Milyen gépek? Poolban, vagy soloban nyomod? Mennyi a napi átlagos bevételed?
Lejattoltam a parkoloornek a kovetkezo havi csuszkapenzt, cserebe nem zargat. Jah es megvettem a nyan cat: lost in space c. appot. Asszony emiatt sajat iphone-t akar, szoval eleg draga jatek volt.
Pool, 1GH/s 5850 kártyákkal, az egyik gépet még lehet bővíteni 3 kártyával, a bevétel hash alapján már számítható! (FYI, a jelenlegi piaci viszonyok mellett most nagyon nem érdemes riget építeni, a helyetekben kivárnék…)
munkaidőben fusit csináltam, amiért pénzet is kaptam… és aminek egy részét eliszom (fogyasztás) este black label society koncerten. ígerem, hogy blokkot fogok kérni a 10. shot után is. nem.
Díszdobozos Minecrafot vezetnék minden boltba.
Én nem vásároltam mostanság, de kb. 1 hete kiderült, hogy sikerült megalkotnom a jövő nemzedékének 2 új fogyasztóját a feleségem segítségével
A bitcoin mining-al kapcsolatban még mindig érdekelne engem az a dolog, amit már másik posztnál is felvetettem, hogy valóban megéri? Ha jól informálódtam, akkor erős grafikus kártyán az igazi hajtani a dolgot, azokból meg nem ritka a 250-300W fogyasztású darab. Ha folyamatosan hajtok egy ilyet, az havi 10e Ft villanyszámlát generál. Kérdés, hogy ez mellé mennyi bitcoin-t termel? Erről van valakinek infója?
Valaki szamszerusitse mar ezt a bitcoin mininget.. Koszi
Vettem tegnap egy 16gb 3G iPad 2-őt
Bementem a cupertinoi company storeba és…
Ja és White.
van egy fiam
alternaiv
Építkezem. IRL.
Zool: az nem elég, hogy az áramot simán hozza, hanem mondjuk a 2 héttel ezelőtti piaci helyzetben az egész gépet 1 hónap alatt befedezi.
45cm Mexikói pizza+szalámi feltét+kóla. hamarosan megérkezik. jó étvágyat.
Ez ebéd, vagy vacsora?
-Rendeltem kínából 55$-ért elektromos cigimhez cuccokat.
-Tankoltam 5e Ft-ért.
-Most indulok a boltba veszek 2l Cherry Coke-ot és egy csomag pizzalapot.
Nem tőlem fog ma megtáltosodni a piac.
“erre a tökéletes válasz: VETTEM EGY BTC MINING RIG-ET”
éljenek a HW gyártók és az energiaipar
Nincs itt semmi látnivaló amúgy, 2db nyüves HD5830-al nyomjuk
Amúgy most nagyon lezuhant ennek a kártyának az ára, 25eFt bruttóért megvehető, és közel 300 mhash/s kijön belőle. Ár/teljesítmény arányban elég jó (példának: mining berkekben nagy kultusznak örvendő 6970-ből pl 600mh/s jön ki, és az 75-80eFt).
Crossfire tényleg nem kell hozzá, nem 3d scenet renderelünk, i/o itt alig van…
). Ha valaki bírja táppal, és le bírja hűteni, akkor egy 15eFt-s alaplapba belepakolhat 6db kártyát így.
Olyannyira nem jelentős a dolog, hogy 1x -es pci-e slotba is elzörögnek a kártyák, nincs jelentősége (igaz, lehet hogy ki kell reszelni a slot végéből egy darabot
6970ből hogy szedsz ki 600Mhash-t? az 5830-at is HAJSZOLNI kell, hogy kijöjjön belőle a 300MHash/s
(ventilátor, kártya élettartam ?)
És azt leht tudni, hogy a bitcoinért cserébe milyen folyamtok futnak a GPU-kon? Jelszótörés? Mert ez esetben lehet érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy pár forint milyen illegális tevékenységhez adjátok a neveteket.
Egy adott kriptográfiai problémához a legkissebb megoldás megtalálása, SHA256 művelet futtatása lényegében. A dolog a bitcoinra nézve teljesen öncélú, _NEM_ egy elosztott “jelszótörő” vagy “illegál tevékenységfejtő” hálózat, de ha hiszel az összeesküvés elméletekben, akkor lehet rajta csámcsogni, persze
s0larian: ja, bocsi, benéztem, 400-450-et tudnak csak a 6970-ek. Az 5830-ból meg 900mhz-n is kijön 280, közben 70 fokos. Majd toljuk még feljebb, 2 év gari van rá!
)
csiga: Semmi érdemit nem csinál. Ezzel az izzasztással teszik korlátossá a rendszert, ennyi. Amúgy mélyen elítélem az egészet, engem csak belerángattak, alapvetően már attól rosszul érzem magam ha bringa helyett autóval kell reggel elindulnom…
De most győzött most a buherafüggőség, szórakozok vele kicsit, benchmarkolgatom, tesztelgetem, aztán ha közben leesik pár blokknyi coin, akkor örülök neki, de szerintem hagyom majd a fenébe az egészet.
Támogatom!
800->900MHz már elég komoly overclock azért, és azt vedd figyelembe, hogy ezek nem enterspájz szerveralkatrészek, hanem nagyontömeggyártott olcsósított szutykok. Gagyi a nyák, gagyi a forrasztás, gagyik az alkatrészek, és 24/7 kell járnia 100% terheléssel a lehető legnagyobb rendelkezésreállással. Gariztatás optimális esetben is 1 hét ami komoly kiesés, illetve ha netán esetleg neadjisten *harkájozás fadarabon* bedőlne az egész, akkor a megkímélt kártyát jobb áron tudod eladni.
Nekem egyáltalán nem kellemetlen a “gaming pc-t szarráhajtom” érzés. Mint annak idején amikor vettünk egy ladát, hogy széthajtsuk. Ezért vettük. Faszaság.
Az az életérzés, ez meg a financiális oldala. ;]
Ne haragudj de nekem nincs kedvem folyamatosan vasarolni valamit az apple-tol mert eppen abban kamera van elol hatul vagy eppen mar nincs benne kamera.Annyira mulando lett egy apple termek mint a wcpapir.Mar azt kell figyleni,nehogy vasarlas utan 2 nappal kihozzak az uj modellt.
“Mar azt kell figyleni,nehogy vasarlas utan 2 nappal kihozzak az uj modellt.”
1. nem kotelezo megvenni
2. Az iPadet 2010 januarban mutattak be, az iPad 2 2011 marciusban jelent meg
3. A kamera mellett, kapott dual core procit, es 9-szer gyorsabb videokartyat
Hulye troll.
“fizetett XMS hirdetés” a blogon csak apple és xms-handras duó éltetés lehet, fatter töröld hülye trollt
HAndras en nem kedvellek a hozzaszolasaid miatt, de ez olyan szepen alakult a trollozasig…
Én rádióantennát vettem a kocsimra a homasitában 1200ért.
Kaptam egy karórát és vettem egy Snickerset.
s0larian: Érdekes, mert konkrétan 10%-os ferkinövelés kb, illetve picivel több. Viszont a számítási kapacitás majdnem 20%-ot ugrott tőle (240 vs 280), és hőfokban ugyanúgy maradtunk 70-en (illetve az egyik kártya 75, mert az a mellette levőről szívja le a meleg levegőt). De még semmi hűtési tuning nincs, kapni fog még két ventit, meg klimatizált szobába kerül, mert most pőrén ennyi, nem hűtött szobában. Szerintem le lehet ezt vinni 60C-re úgy, hogy felmegyünk 950mhz-ig.
Én futtattam a Bitcoin klienst, elkezdtem a mininget, de folyamatosan tekerte a winyot. Nem tudom mi köze van a winyóhoz, de ezek után én nem bízok benne.
Mégiscsak vettem egy ma szükségtelen dolgot. Retro Coca-Cola palack 499-ért. Nem éri meg, de olyan szép
Chal: nálad cirka 37-42 fok van otthon? durva. (avagy honnan szeded ezeket a számokat megint…)
s0larian: Ahol van a cucc, ott olyan 28 fok van, az aticonfig ezt mondja:
DISPLAY=:0 aticonfig –odgt –adapter=all
Adapter 0 – ATI Radeon HD 5800 Series
Sensor 0: Temperature – 74.50 C
Adapter 1 – ATI Radeon HD 5800 Series
Sensor 0: Temperature – 72.00 C
Hazudik, vagy mire akartál utalni?
Azért kérdeztem mert csak abban az esetben lenne meg a 60 fok 950MHz-en egy 22 fokra klimatizált szobában, ha a mostani szobád legalább 37 fokos lenne. De btw a 950MHz-hez már tuti emelni kell a GPU feszültségén, amihez GPU BIOS-t kell flashelni, amivel ugrik a garancia.
viszont ha már flashelsz akkor lehet memory downclockolni ish, így kapsz egy csipet plusz performanszt az overclockon felül
Ez nem ilyen egyszerű, írtam, hogy jelenleg semmilyen légáramlás nincs a házban, oda van baszva az asztalra mindenféle koncepció nélkül, egy alapvetően elég szar szellőzésű szobában, mely ráadásul déli fekvésű, nyáron 30-35 fok is van ott.
Ehhez képest kapni fog 3 ventit legalább, valamint hostingra fog kerülni, ahol ki vannak alakítva a hőfolyosók. A gép elől kapni fogja a friss hideg levegőt, hátul pedig ki van szippantva a meleg. Szerintem a mostani helyen a mostani frekivel is lehetne jócskán lentebb menni hőfokban, elég lenne hozzá az az okosan elhelyezett pár plusz ventilátor, de nem volt már vele időm szarakodni ma, majd holnap reggel. Az éjszakát meg ki fogja bírni remélem 70-75 fokosan is.
Nem kell flashelni, elég az új driver. Bár nem tudom hogy mennyire tudod lehúzni flasheléssel, én jelenleg 800-on hajtom, lejebb nem megy. A gpu-kat pedig 1050-ig lehet tekerni vele, ha jól rémlik (windowson a latest driverrel viszont csak 900 a max).
Idéznék egy klasszikust: “Józsi, vegyél vazzeg!”
En inkabb csak nezem, hogy vasarol ossze minden vackot a konzumer reteg
@s0larian: Győzz meg arról, hogy tényleg érdemes belevágni a bitcoin mining-ba
Én akárhogy számolom, nem nagyon adja ki. Elméleti szinten a következőkig jutottam: vegyünk egy 5830-as kártyát, nagyvonalúan adjunk neki 300 mhash/s-et. Nos ez a cucc a mostani állapotokat figyelembe véve 6.65 bitcoint termel egy hónap alatt, ami kb. 112 dollárnak, azaz úgy 20-21e Ft-nak felel meg. Ez a kártya 360 W-ot fogyaszt, de ha már betettük egy gépbe, akkor ugye az is fogyaszt még mellé energiát, dolgozzon mr a proci is ha már ott van, szal vegyünk mondjuk egy 500W-os fogyasztást. A cucc megeszik egy hónap alatt 0.5x24x30=360kWh villanyt. 1 kWh ára manapság 45-50Ft körül mozog, tehát a villanyszámla úgy 16-18e Ft körül alakul, azaz van összesen 2-5e Ft körüli nettó hasznunk a dolgon egy hónap alatt. Ebből hogy jön ki az, amit te írtál, hogy 1 hónap nem csak az árát, hanem a bekerülési értéket is behozza?
Előző hsz-emhez javítás a végére: “…nem csak az áram árát…”
@Klarky: nem hagy nyugodni ez a retro Coca-Cola palack ügy.
Arra gondolsz ami 250ml-es üveg palack, piros fémkupakkal és festett rombusz alakú cimkével az oldalán? Bottled under authority of… Egy ilyet én is beszereztem a minap, gyönyörű, de “ingyen” volt. Budapesten egy CBA-ban vettem 2x2L összefóliázott kólát és ahhoz adták kísérő ajándéknak. Miskolcon nincs ilyesmi akció? Én nem is tudtam semmit erről, a pénztárnál mondták hogy “mindjárt hozzák a kólát” én meg azt hittem rosszul hallottam, hisz ott volt elöttem a pulton…
De persze lehet hogy te is így értetted, nem tudom már mennyibe került a két kóla egyben.
Zool: Az 5830 maximum TDP-je 175W, valamit nagyon elnéztél – és ebbe a gépbe messze a VGA fogyasztaná a legtöbbet, mivel feltételezhetően egy alsó-középkategóriás VGA mellett nincs csúcsprocesszor a gépbe, úgyhogy az egész gép fogyasztása jóval 300W alatt lesz.
Már vártuk, hogy mikor akar majd más bányászni a gépeddel ->
Researchers at Kaspersky Lab has discovered a new piece of malware that plans Bitcoin miners on infected computers.
“The infected computer then starts to generate bit-coins for the Trojan’s author,” Gostev explained.
http://www.zdnet.com/blog/security/researchers-find-malware-rigged-with-bitcoin-miner/8934
Amúgy ez a bitcoin mining nem ilyen piramisjáték? Tehát tényleg lesz a végén belőle lóvé?
Zool: Ha riget építessz akkor pont arra játszol hogy a “járulékos” fogyasztásod a lehető legalacsonyabb legyen. Processzorral egész egyszerűen nem érdemes bányászni, legyen az akár a legdurvább Xeon. Épp ezért a legcsírábbakat érdemes berakni, nálam pl Sempron 140 van bent. Ha jól válogattál akkor videokártyákon felül a járulékos fogyasztásod nem lesz több 30-40W-nál. Nálam az egyik gép fogyasztása 430W körül van 2 5850-el fasza táppal, ez szekunder oldalon 370W körüli fogyasztást jelent, az elég jó
AD: vacsora, de két személyre – igaz nem fogyott el, hehe.
Marci: innen néztem az 5830 fogyasztását: http://www.legionhardware.com/articles_pages/ati_radeon_hd_5830,11.html
Ez maximum az egész gép fogyasztása lehet, a mostani high-end kártyák fogyasztanak csak magukban ennyit.
Marci: Hát remélem tényleg az egész gépé
Az energiafogyasztás nagyon meg tudja nyirbálni a jövedelmezőségét a dolognak. Amúgy ahogy szétnéztem a neten ez ügyben, nagyon sokfelé azt írják, hogy egyre kevésbé éri már meg miningelni, a rigre fordítandó pénzt érdemesebb inkább bitcoinba fektetni.