Game of Thrones (2011)

Nem is nevezném sorozatnak, inkább egy jó hosszú film 10 részből összerakva. Aki nem ismerné: might and magic világ, középkori trónszerzés, vérvonalak, háborúk, ármánykodás, némi mágia. Ez az egész megtoldva egy elég realisztikus képi világgal (igen, ott, ahol a lefejezést, meg a belek hasfalból kiömlését mutatják, de vannak még homoszexuális jelenetek ide-oda, számos csöcsök, faszok — nem vicc), ilyen a “Game of Thrones”.

Az egyik legjobb sorozat, amit valaha láttam. Egyetlen hibája csupán annyi, hogy viszonylag gyorsan véget ér és várhatjuk a második évadot. A záró epizód befejezése tökéletesen ágyaz meg az új részeknek és nem is cliffhanger, inkább csak lerendezi a dolgokat, elindítja azt, hogy mi lesz majd, hiszen addigra úgyis mindenki elfelejti már a konkrétumokat. Angol szókincse elég gazdag, akcentus is van benne jópár, így mindenképpen magyar vagy angol felirattal érdemes nézni.

Azért szeretek egyébként sorozatokat nézni, mert teljességgel kiszámíthatatlan, ki hal meg benne. A legváratlanabb pillanatokban hullanak el a legváratlanabb szereplők. (És ugyanígy jelennek is meg új karakterek.) Ettől lehet jó sztorikat írni. NB, azért a karakterek elég egysíkúak, a jó jó, a rossz meg rossz, jobb lett volna, ha kicsit árnyaltabb a kép, mint egy jó RPG esetén, de egyáltalán nem panaszkodom.

Peter Dinklage-nek pedig Emmyt, de azonnal. Minden jelenete hibátlan volt, szuperül megírt és szuperül előadott karakter.

211 szónak is egy a vége: vétek kihagyni.

54 hozzászólás

Asszem

Könyveket is érdemes olvasni, kindlen pláne, baromi jók, legalábbis az első három

enteomitiok

javaslom a könyvek elolvasását. arra nem kell várni jövő évig 🙂

freak

“NB, azért a karakterek elég egysíkúak, a jó jó, a rossz meg rossz, jobb lett volna, ha kicsit árnyaltabb a kép, mint egy jó RPG esetén, de egyáltalán nem panaszkodom.”

A könyvekben sokkal, de sokkal árnyaltabbak, mivel minden fejezet más szereplő szemszögéből van leírva, így amikor az olvasó megismeri a “gonosz” karakterek motivációit, már nem is tűnnek gonosznak egyáltalán. Nincs fekete és fehér, emberek vannak különböző érdekekkel, értékrendekkel, motivációkkal.

Illetve még nagy plusz a sorozathoz képest, hogy rengeteg a mellékszál, és sok az érdekes mellékszereplő. A filmben egyszerűen nincs idő és kapacitás olyan szép komótosan mesélni a történetet.

Én most tartok a harmadik kötet második felénél, nehéz letenni.

Muturko

Épp tegnap jött le az egész évad. Most akarok majd nekiállni nézni. Remélem megérte leszednem, tényleg.

Márton

De azért elég kemény, hogy 1 év múlva kezdik csak el vetíteni a 2. évadot.
Ekkora népszerűség+támogatottság mellett simán elvárhatná az ember, hogy télen már műsoron legyen

Ashen

Dinklage karaktere tényleg az egyik legjobban sikerült, és ahogy írtad, tényleg hibátlan minden pillanatban…

A következő évad meg jöhetne már sárkányokkal és egyéb fajzatokkal, ármányokkal… 🙂

ekkerjoz

Bírom az hbo saját produkcióit, kivéve a magyar filmeket.
Elit alakulat, Hős alakulat, azokat meg is vettem dvd-n.
Jó még a Borgiák.

Márton

Milyen etikus az író, hogy “másoknak” hívja azokat a teremtményeket 😀

Addict

angelday: szerintem nem, simán elfertőződik, a boszi csak nem kezeli le a sebet normálisan, mert ugye miért tenné ha Drogoék lemészárolták már az egész népét.

Amúgy szerintem is a The Wire mellett a legjobb sorozat ever és valóban az Imp vitte a prímet az összes jelenetben.

Egy ilyen képet találtam most, ez durva, morbid vicc: http://twitpic.com/5umvq6

kharoon

“azért a karakterek elég egysíkúak, a jó jó, a rossz meg rossz, jobb lett volna, ha kicsit árnyaltabb a kép”
ez azért ebben a formában nem állja meg a helyét. jó, nem egy dune mélységű karakterábrázolás, de martin szereplőire azt mondani, hogy egysíkúak?

misran

Jó kis sorozat volt, szinte semmi TV-t nem nézek, de ezt végignéztem hétfőnként. Édesanyám meg megvette a 4 könyvet, 2-3 naponta elolvasott egyet, szólni sem lehetett hozzá addig. Azt mondta, jó lesz :). Egy évet nem fogok várni, el fogom olvasni, passz.

Drogot sajnáltam, szimpatikus úriember volt :).

Chal

Már sokan mondták de csak megerősíteni tudom: ha tetszett, olvassátok el a könyveket, azokra nem kell ennyit várni, és az élmény is x2 🙂 Mondjuk elég ideges már mindenkit Martin miatt, amiért nem jönnek a befejező kötetek. Két kötet hiányzik (ami lehet hogy három lesz), a fickó meg a sorozat forgatásánál bábáskodik, nősül (65 éves lassan!), és minden egyéb olyan dolgot csinál ami nem könyvírás. Komoly félelme már a rajongóknak, hogy valami történik vele, mert akkor nagyon nagy szarban vagyunk 🙂

Amúgy rég olvastam, de ha jól rémlik, akkor az a könyvből sem derült ki, hogy mi lett volna ha a Maegi nem nyúl Dorgo sebéhez.

A magyar felirathoz: szinte szó szerint a könyv magyar fordításának idézése, így nem zavaró annak aki olvasta.

Talán az első és egyetlen olyan könyvadoptációs filmélményem nekem is, amire nem mondom azt, hogy nem kellett volna erőltetni. Kifejezetten jó lett, egyedül azon szomorkodtam kicsit, hogy kevés a monumentális és jó minőségű CGI (grandiózus csaták, Westeros madártávlatból, stb..). A forgatás alatt folyton azt az infót öntötték a fejünkbe, hogy “nem számít a pénz” alapon megy a dolog, ami aztán persze nem teljesen így van, HBO sorozathoz képest volt nagyobb a budget a szokásosnál, de ennyi. Én meg ehhez mérten valami LOTR félre látványvilágot képzeltem el. Persze nem baj, hogy nincs ilyen, így is kurvajó lett amit kaptunk, csakhát nagyon vártam ilyesmit is 🙂

Chal

Ja és egy tanács annak aki spoilermentesen szeretne élvezni az összes évadot: ha bármilyen cikkbe, blog bejegyzésebe, fórumba akármibe botlasz a neten a Trónok Harca kapcsán, AZONNAL zárd be. De még a Wikipediat is (az különösen veszélyes), mert dugig van spoilerrel!! Még egy rohadt google keresés – amit pl. a könyvek utáni nyomozás miatt indítasz – is keményen megszívathat. Martin ugyanis nem szarozik, ezt láthattad az első szezonból is, lépten nyomon brutális fordulatok vannak a sztoriban. Rohadtul nem buli pl. egy wiki adatlapon elejtett félmondat miatt beleszaladni egy ilyenbe, ami netán 3000 oldallal, vagy 2 évvel/szezonnal később derült volna csak ki….

wotan

hát, reméltem h megjelennek azok akik már olvasták a könyveket, és persze azok sokkal jobbak mint a sorozat, és ennek a véleményüknek hangot is szeretnének adni itt.

pappito

nekem tetszett az egész, de összességében 7 pontot adnék a 10-ből. a látvány jó, bár a végén a csata (amibe az imp is megy) el volt bliccelve csúnyán. Az viszont tetszett, hogy Ned bácsinak lecsapták a fejit és drogo is kiviselkedte magát a sorozatból.

A filmadaptáció tényleg súlyosan le van egyszerűsitve, csomó dolgot előre lehet látni, kiszámitható az egész nagyjából.

Ezt ellenpontozza az a néhány bazijó karakter (imp mondjuk, JOffrey, Varys)

de ígéretes ez a sárkányos izé a következő évadra

amnein

Drogo sebe azért fertőződik el, mert leszedi a kötést amit a boszorkány adott rá. A sorozatban inkább arra utalnak, hogy a maegi direkt öli meg.

Akinek van ideje tényleg olvassa el a könyveket, mert ahogy már valaki írta előttem, a szereplők természetesen jobban kidolgozottak, árnyaltabb az egész. Viszont van olyan jó a sorozat, hogy aki nem szeret olvasni vagy ideje nem engedi, az jól jár a HBO produkciójával is. Már amennyiben győzi kivárni. 🙂

Dervenkál Egon

Nálam is ütött, de annyira, hogy az első rész után, képtelen voltam várni, hogy darálhassak, és hétről hétre néztem.

Ide tenném még az elmúlt évek jó sorozatai közé a BSG-t.

truhali

Valóban jó sorozat, én most kezdek bele a könyvbe (illetve könyvekbe) 🙂

tpammpamm

Ez is gagyi digitalis kameras hbo szemet.Egy kitalalt gyuruk ura kocak vilagban.
A foszereplo meg olyan mint egy dokkmunkas.

codered

say what? mitől lenne szemét valami amit digitális kamerával forgatnak?

Marci

Most komolyan, még hány bőrt akarnak lehúzni az ilyen középkori faszságokból? Elmondhatatlanul gyenge, low budget sorozat és már hanyadik próbálkozás.. az emberek nem tanulnak semmiből.

Chal

Marci: ez úgy írod, mintha óriásit buktak volna a sorozattal, Te meg megmondod a frankót, hogy mekkora szar volt, nem kellett volna erőltetni. De honnét a faszból veszed ezt, már bocs? A sorozat tarolt, szeretik az emberek, a készítők és Martin bácsi is elégedetten dőltek hátra, a fanok is örülnek. Te valami párhuzamos univerzumből böfögted át ezeket a sorokat?

jjc

majd a 3. évad után mondd meg, ki jó és ki a rossz karakter! martin egy igazi köcsög. én már csak attól tartok, h nem tudja befejezni a sorozatot. a netes képei alapján nekem nem tűnik túl fittnek. nna, akkor baszna ki velünk igazán.

vycman

jo sorozat volt, talan 1 resz nem tetszett. a konyvek most lettek felkapottak, ugyanaz, mint a gyuruk uraval. gyorsan csinaltak egy uj kiadast amit dragabban arulnak.

ironyice

“Az egyik legjobb sorozat, amit valaha láttam”
Ennyi… 🙂

Chal

vycman: Felkapott volt az mar elotte is, tonnaszamra adtak el oket, az elso kotet mar 15 eves, illetve az egesz szeria best seller.
Itthon amugy mar a masodik kiadasa fut a koteteknek, ezek 2-3 evvel a sorozat elott debutaltak, illetve most is ugyanannyiert tudod oket megvenni (sot, akcioban sokkal olcsobban) szoval nem tudom mire gondolsz.

Asszem

Ja ez a norvég fasz tényleg hasonlít a lannisterre, hogy rohadna lassan el élve

Asszem

A könyv egyébként baromi jó érv a Kindle mellett, mert elég vaskos mindegyik példány 🙂

fogtunder

nekem ez volt áttételesen a végső lökés egy kindle felé a könyveken át. rég láttam fantasyben ennyi fantáziát, mint a tűz és jég dalában. a sorozat hozza régi hbo minőséget, egy-két helyen vannak ferdítések, hogy beférjenek a költségvetésbe, de nagyon jó feldolgozás volt az évad. a könyvek viszont lerakhatatlanok, már-már kötelező elolvasni őket, sokkal élvezetesebb olvasmányok, mint teszem azt a gyűrűk ura. martin senkit sem kímél, nincsenek sérthetetlen főszereplők, előbb-utóbb mindenki feláll a szopórollerre, és annyira jól szövi a különböző összeesküvések oldalak és helyszínek szálait, hogy az ember legszívesebben kivenne egy hét betegszabit és csak ezt olvasná.

a might and magic világ elég messze áll a valóságtól, éppen úgy a könyvhöz találta ki martin a világot, mint tolkien középföldét.

smokey2k

Ha van időd kezd el olvasni a könyveket, a film max 2%-ot ad vissza az írott világból, ez nem “might and magic”, könnyen lehet meglepődsz ha olvasod és azt mondod magadban hogy hmmm rég olvastam ilyen élvezetes fantáziával fűszerezett könyvet mint ezt. Azért írom hogy fűszerezett mert a könyv inkább középköri lovagregényekre hajaz mint fantasy-ra. Tény hogy nem gyerekeknek való, (amit Tyrion művel a faterjával, vagy ami Caitlynel történik stb). És van egy kellemes humora is 🙂

Barnabas

Peter Dinklage valoban nagyon jo, az egyik kozonsegkedvenc.
Emilia Clarke karaktere is nagyon tetszett, baromi jo volt latni ahogy fejlodik, egeszen odaig, hogy kioszt mindenkit kb.

Chal

A 2%-ot azért túlzásnak érzem 🙂 A könyv mindig jobb mint a film, de azért jelen esetben nem ötvenszeres a jósági tényező. Szorozzuk csak be 2-vel, és az még mindig baráti. Ez egy kivételesen jól sikerült könyvadaptáció. Mondjuk amennyit az író ott lebzselt a környékén (teljes döntési joga volt minden felett), nem is csoda. Ettől függetlenül nem mondom, hogy ne olvassa el senki, hiszen ha kétszer többet adnak a könyvek, amiatt is bőven megéri már.

Desh

GoT = Dallas + csöcsök és belek, csak Jockeynak itt nem cowboy kalap van a fején, hanem korona.

Amúgy ha már a csöcsös beles dolgok bejönnek, akkor inkább Spartacus sorozatot ajánlom. Ezen bealudtam, 4 részig bírtam.

Marci

Chal: Az embereknek minden szart el lehet adni, a Való Világ is sikeres volt és mennyi érték van benne? A pénzbeli sikertől és a nézettségtől még nem lesz egy ötlet jó, vagy eredeti, kurva nagy különbség. De gondolom a Te párhuzamos univerzumodban így működnek a dolgok, elég baj.

Chal

Marci: ja, szóval már szerinted is sikeres, de azért mert valóvilágos szemét lett, amit a megvezetett hülye emberek megnéznek. Értem.

Nos remélem engem még butít az HBO ilyen filmekkel még jóóó sokáig. Tudod, nekünk egyszerű lúzereknek jó az ilyen szemét is mint a GOT 🙂

Chal

Ja amúgy a GOT-ban semmi érték nincs, George R.R. Martin is egy buta seggfej, és azért kapott Hugo, Nebula, World Fantasy, stb.. díjat. Te Marci, nem kéne beismerned, hogy fogalom nélkül lövöldöztél, és módosítani a szarozást valami olyasmire, hogy _neked_ nem tetszik ez a stílus, de másoknak lehet más (és nem feltétlenül rossz) ízlése? Persze ezt soha nem fogod megtenni.

vargatom

A tetszés nyilván ízlés kérdése, azért nyilván nem lehet senkit elítélni ha nem tetszik neki semmilyen formában sem ez a mű – de a regényeknek van jó pár olyan értékes tulajdonsága, amiket szerintem nem nagyon lehet vitatni.

Martin megmutatja a középkori világ összes barbárságát, társadalmi megkülönböztetését, a mai fejjel nehezen felfogható irdatlan távolságokat amikor az információ hetekig, az emberek hónapokig utaznak. Érdekes az akkori női szerepek (érdekházasságtól prostitúción át a teljes kirekesztettségig) és az ez ellen különféle módokon lázadó női szereplők bemutatása, de az is hogy még a nemesi születésű férfiaknak is milyen korlátozottak a lehetőségeik. De kismillió egyéb témát lehet még bennünk találni, a vallástól kezdve az erkölcsökön át a lakomákig (van egy rakás kapcsolódó kajablog!) vagy a hatalom természetéig.

A másik nagyon ritka sajátosság pedig a tipikus fantasy (és mára már a popkultúra egyéb területeire is átszivárgott) toposzok és klisék kíméletlen felforgatása és lebontása, amelyek között talán a legtragikusabb a félelem és gáncs nélküli, végsőkig becsületes hősök elkerülhetetlen bukása. A fantasy valahogy az eszképizmus és a szimpla vágybeteljesítés műfaja lett, bár már Tolkiennél se lehetett látni elnyomó földesurakat és sarat dagasztó jobbágyokat, pedig az is egy feudális világ volna. Ehhez képest a Song of Ice and Fire világában minden már-már végletesen profán, kíméletlen, és amorális. Az elsőre “jó” karakterek is tele vannak megvetendő tulajdonságokkal (Eddard is egy lefejezéssel kezdi a szereplését), ugyanakkor a legelvetemültebb szörnyetegek kivételével szinte bárki iránt képes az író legalább egy kis együttérzést kelteni az olvasóban.
Ráadásul érdemi varázsolást meg természetfelettit nagyon sokáig egyáltalán nem is látni, és utána is csak mértékkel – cserébe annál inkább hatásos az ilyen elemek minden megjelenése.

Ja, és Martin eddig jól vette az akadályokat minden területen, nagyon kevés a hiteltelen vagy erőltetett fordulat, és egészen elképesztő a világ és a cselekmény szálainak összetettsége is. Nem arra készül az olvasó, hogy majd csak valami homályos maszlagot kap a végén befejezésnek, mint ama felettébb népszerű tévésorozat esetében.

Az HBO-féle Game of Thrones ezek közül a jellemzők közül figyelemreméltóan sokat megtartott, és ezzel ugyanúgy kiemelkedik a legtöbb másik sorozat közül, mint a könyvek a tucat-fantasy kínálatból. Aki itt az előbb a Spartacushoz hasonlította, az nagyon-nagyon felszínesen nézhette csak, és az érdemi tartalom nagy részéből semmit sem fogott fel… Igen, az a széria ténlyeg szinte csak a csöcsökről meg belezésről szól (több-kevesebb intrikával), ez viszont sokkal mélyebb kérdéseket feszeget. Ráadásul gyönyörű a kivitelezés és rengeteg elsőrangú színészt válogattak össze hozzá, nem véletlen a népszerűsége. Ha a jövőben is tartják magukat a könyvek történetvezetéséhez és jellemábrázolásához, akkor maradandót fognak alkotni vele, szóval én nagyon remélem hogy végig tudják vinni a sorozatot is (de még annál is jobban várom a maradék két könyvet).

(Ja és van ez a Borgiák, belenéztem nemrég, de messze nincs olyan a története mint amit Martin összehozott, pedig az is nagyon színvonalas alkotás azért. Más meg mi volt “középkori” vagy fantasy? Xéna-Herkules vonal egy vicc, BBC Robin Hood is, ebbe a Camelotba nem néztem bele de mindenki szidja, szóval Marci hozzászólása még akkor is értelmezhetetlen lenne ha történetesen rossz lett volna a GOT)

ekkerjoz

“Ja és van ez a Borgiák, belenéztem nemrég, de messze nincs olyan a története mint amit Martin összehozott”

ezigen

Chal

vargatom: elítélni nem akartam Marcit, pont azt írtam neki, hogy egy “nekem nem tetszik” talán elég lett volna a szarozás és a lenézés helyett, hiszen rengeteg értéket kapunk a könyvektől és a sorozattól is (amit amúgy nagyon szépen foglaltál össze, gratula hozzá). Hogy Ő ezeket nem fogja, nem értékeli, nem tetszenek neki, az szimplán csak ízlés kérdése, nincs ezzel semmi baj, szerencsére nem vagyunk egyformák. Viszont emiatt rásütni hogy szar, lenézni, és a sikerének okát a valóvilághoz hasonlítani… Na mindegy, szóval értitek 🙂

erhardt.gergo

Minden haverom végignézte, eddig ellenkeztem, mert nem vagyok nagy sorozatnéző… Most meg leöntöttem magam a kávéval az első rész elején! 😀 Kösz Józsi a tippet és az utolsó löketet! (:

Bandroid

Peter Dinklage: annyira szomorú, hogy ha valahol feltűnik egy istenadta zseni, egyből jön Hollywood, és jól összekeni a pénzével.

In memoriam Az Állomásfőnök.

Marci

Chal: Nem ment át az infó, látom. Azzal, hogy azt írtam, hogy “a Való Világ is sikeres volt”, egy példát dobtam, az “is” látom megzavart.

Chal

Marci: nem ezt írtad, de le is szarom, igazából nem akarok én ezen rugózni, a lényeg hogy nézze mindenki ami neki tetszik, van választék bőven.

vargatom

VV-re is van igény, meg erre is, de csak ezért egy kalap alá venni őket…

Zila

Ezért kell a könyvet olvasni, ott messze nem egysíkúak a karakterek. A Véreb vagy Jaime például, de ott van Catelyn, Tyrion… Nem akarok spoilerezni, olvassátok a könyveket 🙂