A Skype fejhallgató esete

A múlt heti rémes hangminőségem hatására úgy döntöttem, hogy beszaladok a Media Marktba és veszek valami elérhető árú Skype USB fejhallgatót, aztán azzal vesszük fel a HM aktuális adását. Vettem is múlt héten pénteken egy Logitech márkázott megoldást 7990.- forintért. USB, mikrofon rajta, gondoltam, erre a célra tökéletes lesz.

Hazaérve egy snitzerrel szanaszét vágtam a csomagolást (lehetetlen volt máshogyan kiszedni belőle, nem értem, miért így csomagolnak), és csináltam egy Skype teszt hívást, meg próbáltam QuickTime-mal is felvenni valamit. Rémes eredményekre jutottam: recsegett a saját hangom, ha meg nem, akkor olyan alapzajt rögzített, hogy majdnem elkezdtem bőgni. Én értem, hogy 8 ezer forintba nem sok minden fér bele, de ennél azért többnek kéne, alkalmatlan. Na, mindegy is, nem ezen akartam most a posztban keseregni, hanem a következőn: vissza akartam vinni a terméket a Media Marktba.

Közbevetem: emlékeztek még a tavaly decemberi londoni hasonló jellegű esetemre? Ott szó nélkül visszavették és kasszából kiadták a pénzt. Nézzük meg, hogyan történt ugyanez itthon!

Vevőszolgálaton elmondtam a problémát. Megkérdezték, hogy megvan-e a csomagolása. Mondtam, hogy nincs (nem tettem hozzá, de azért nincs meg, mert nem lehet kivenni azt a szart másképp, csak szanaszét vágva a műanyagot), de a számla nálam van. Három naptári napra esett egyébként, hogy visszavittem a terméket. Egy kicsit még méregettük egymást, néhány mondat után már azon a ponton voltam, hogy emlékeztetem a jogaimra.

“Rendben, akkor hívom a szakembert.”

És hívta a szakembert. Kisvártatva megjelent egy 20 éves forma valaki, megkérdezte, mi a hibája, aztán kipróbálta a számítógépen. Elszüttyögött vele 5-6 percig. Közben arra gondoltam, ha ő most olyannak ítéli meg, akkor nem veszik vissza. Nem volt túl meggyőző, de végül felfelé mozdult a hüvelykujja, örültem is, mint majom a farkának.

Átadta az ügyet a másik nőnek, aki kiállított egy jóváíró számlát, viszont közölte, hogy pénzt nem adnak vissza, most levásárolhatom, vagy kaphatok ugyanennyi értékű ajándékkártyát. Ehhez be kell mennem a biztonsági kapukon és rögtön ki a pénztárhoz. Igen ám, de nálam volt a táskám, a biztonsági őrnek ehhez előbb kellett írnia egy “tulajdonit”, mert arra a kérdésre, hogy mi van a táskában, azzal feleltem, hogy “laptop”.

Szépen elfáradtam vele a másik pulthoz, ott elment, visszajött egy papírral és elkezdte kitölteni. “M-A-C-B-O-O-K-P-R-O”, betűztem neki. Így vagy úgy, de megírtuk a tulajdonit:


a biztonsági őr aláírása, én nem így írok alá

Ez után tudtam bemenni a pénztárhoz. Ott átvette tőlem a papírokat, aztán leadminisztrált mindent, majd megkért, hogy a szomszéd pultról vegyek el egy kártyát, arra fogja ráírni a pénzt. Leakasztottam egyet, leolvasta a kódot, kipróbálta, hogy működik-e, működött frankón, visszaellenőriztük. Lett tehát egy kártyám 7990 forinttal.

Kicsit gazdagnak éreztem az adminisztrációt, pontosan ilyen volt Bali: ott az országba bejutni ugyanilyen bonyolult és ráadásul még fizetni is kell mindenféle címen nekik. Eleve több sort kell végigállni, az egyiknél csak kiadják a bizonylatot, a másik sornál beragasztják az útlevélbe és így tovább. Kijutás ugyanez. Egy deszk csak egy dolgot csinál.

Ehhez képest Londonban odavittem a csávóhoz, fostam, mint az állat, hogy nem fogja visszavenni, de le se szarta: megkérdezte, mi a gondom vele, aztán megvonta a vállát és kasszából kifizette a pénzt. Aztán majd elszórakozik a papírmunkával egyedül, esetleg kiadja egy pakinak, gondolom.

Miért nem tud minden így működni?

86 hozzászólás

Marci

Kicsit off, de ha már Logitech, akkor leírnám, hogy én mindig ámulattal hallgatom, amikor valaki agyonajnározza, kifejezetten jónak állítja be ezeket a termékeket. Teljesen átlagosak, sokszor viszont kifejezetten szar minőségűek, pedig prémium árat kérnek el a cuccaikért. 8k egy mezei fülesért, amin kurva nagy extraként még egy mikrofon is van.. eldobom az agyam (és ráadásul szar (ugye), milyen is lenne).

Chal

USB-s hangcuccal az a baj, hogy már a nevében is benne van, hogy semmi köze a gépben levő hangcucchoz (ami amúgy elfogadható minőségű az apple esetében, átlag usernek).

Szóval van ebben egy usb-s “hangkártya”, és arra csatlakozik a headset, csak egybe van építve az egész. Namost gondolhatod, hogy egy jó minőségű USB-s hangkártya és egy jó minőségű headset nem jön ki 8 rugóból, de igazából ezek közül egyik is csak bajosan. Én vennék inkább egy analóg (azaz normál jack csatlakozós) Sennheisert ennyiért, és rádugnám a gép mic inputjára, aztán kalap. Nem lesz bokalefosós ez se, de viseletre kényelmes, hangminőség terén pedig vállalhatót fog produkálni.

Anno kicsit többet wowoztam a kelleténél én is, és elég jól körbejártuk a “bazmeg, headsetet milyet?” kérdést a guildben (mindegyikben..), a Sennheiserek kerültek ki mindig győztesen, ebben az árszegmensben(ez lényeges, még mielőtt valaki beleköt, hogy a 3 csillióért vásárolt Bung & Kunfugnen márpedig veri). És ugye ott hallottuk is egyből az eredményt, szóval megalapozott a dolog.

klarky

Induljunk ki abból, hogy elérted amit szerettél volna, azaz visszakaptad a “pénzt” és ez jó.

A körülményeskedéshez csak annyit, h nyílván megvan az oka, pl. gondolok olyanra, hogy Londonban vszínű poénból nem hordanak vissza semmit (legalábbis egy 8000 forintos tételt tuti nem), azaz, úgy volt vele az ottani csávó, ha visszavitted biztos azért tetted, mert tényleg nem jó a cucc.

Na itthon más a helyzet, tuti, ha szó nélkül visszavennének mindent és annak híre menne egyesek erre ráálnánk, – mint urban legend szerint a TV2, amikor forgatásokra IKEA cuccokat vettek felvétel után meg visszavitték,- h ja, nem jó, nem kell.

Csinálják csak, adminisztráljanak, én nyugodtabb vagyok, ha így járnak el,mert megvan az esély, hogy nem a más által már visszavitt cuccott rakják ki megint (mondjuk egy erősítőt, ami remekül szolgált a 7végi házibuliban, csak aztán már nincs rá szükség) a polcokra.

A Maci felírása meg teljesen jogos. Az MM-ben van csomagmegörző, oda betehetted volna, boltba se megyünk be pl. 3 doboz sörrel, de legalábis bemutatjuk a bizti őrnek.

Nekem LCD TV-t már szó nélkül cseréltek az MM-ben mert pixelhibás volt, szóval jó a véleményem rólunk. Nincs itt semmi baj…

klarky

@Marci: jónak mondod, Józsi házimozi hangfalcuccból is Logitech-et vett, ha jól rémlik! 🙂

Chal

Másrészt hallgattam a podcastet, de ott nem valami sávszél problémák voltak inkább, ami miatta skype visszavette a bitratet? Ráadásnak így sem bírta, mert akadozott rendesen az elején. Próbáljatok ki valami más voice megoldást, nemtom ezen a héten mi a tuti, teamspeak, mumble…?
Ezeknél kedvetekre configolhatjátok a codeceket, és ki lehet sakkozni, hogy mi a legjobb minőség, amit a neted kifelé irányban még megbír.

dave

8e-be nem sok fér bele? hát egy sima fülhallgatós mikrofonból minimum egy Rolls Royce szinítűnek kellene, Van 800-ért is, igaz nem USB-s, de szól rendesen.

Chal

Akkor csak a skype a szar, ami simán előfordult már nem egyszer a történelem során 🙂

Sanyi

Én pc játékkal jártam hasonlóan MM-ben, megvettem csomagolás elsőre minden ok, hazavittem, egyik lemezen kis karcok, meg egy erősebb, de nem olyan mintha belevéstek volna, hanem a többinél nagyobb karc.
Délután visszavinni, először ügyfélszolgálat, utána be üzletbe számtech. osztály, papírral vissza ügyfélszolga, majd vissza számtech. osztály, lemezcsere, majd pénztár.
Végül kiderült, hogy nem csak a lemezzel volt gond, hanem papírok is hiányoztak és újra lett csomagolva, a vastag, hajtogatott celofán helyett, egy gagyi szar hegesztett lett rátéve. Régen ott dolgozó ismerős szerint is belsős munka volt.

zsombi.com

Egy jó cég olyan, hogy az én problémámat a saját problémájává teszi. A rossz cég olyan, hogy az ő problémáját az én problémámmá teszi. – as simple as this.

Ebből következőleg bármelyik cég papírokat töltet ki velem, hogy az ő hülye folyamataiknak megfeleljen az amit csinálok, az egy rossz cég. Töltse ki ő akkor, amikor nem vagyok ott, és amikor nem az én időm megy vele. Én nem papírokat akarok kitölteni, hanem jó termékeket vásárolni, ezekért gyorsan fizetni, vagy visszavinni ha rosszak, és visszakapni a pénzt – amit by the way ő kért el tőlem egy rossz termékért (!). Amelyik cég ezt nem érti, és nem olyan embereket alkalmaz, akik ezt érteni szeretnék, annak nincs helye egy versenyző piacon hosszútávon.

Árpi

Külföld, 20 ezres Logitech egér, szó és kérdés nélkül visszaadták az árát, pedig nem volt baja, csak meggondoltam magam. Van ahol felismerik, hogy sokkal fontosabb egy elégedett vásárló, mint egy kis haszon. Azóta is oda megyek először ha kell valami.

zsebtv

Londonban elek par eve.

Tenyleg sosincs abbol gond, ha valamit vissza kell/akarok cserelni. Kerdes nelkul, azonnal visszakerul a penz a bankkartyamra. Amugy itt is megtortenik, hogy pl csajok meregdraga ruhakat megvesznek, elmennek benne bulizni majd masnap visszaviszik, hogy megsem tetszik. De ez nem a tobbseg.

Ja, az meg, hogy a boltba ugy kell bezsilipelni, ha van nalad valami, amihez hasonlot ok is arulnak az is ismeretlen. Itt nem azt feltetelezik a boltba jarorol, hogy lopni megy, hanem, hogy vasarolni…

klarky

@Árpi: nem értek veled egyet. Ha ez így van – azaz csak azért vesznek valamit vissza mert nekem nem tetszik – akkor a cég mit csinál azzal a termékkel, amit te kibontva, használva visszavittél?

Azzal mi legyen? Nem nyelhet be mindent a cég csak mert neked nem tetszik a cucc, ha meg újracsomagolva kiteszik az a baj…

bjmatt

Én is keresgéltem anno ilyesmit, de mind szemét volt (headset, vagy különálló mikrofon). Aztán vettem egy c510 logitech webcamet és ez kurva jó, hang is, kép is. Árukapcsolás 🙂

Malachi

szintén MM a WestEnd-ben, igaz már 5 éve történt: 42 ezres noname LCD (na jó, AOC vagy mi Albacomp név alatt, teljesen impulzusvásárlás volt, viszont a mai napig használom, ujjé) hazavittem és pixelhiba. 1 db teljes, középen. átolvastam a szakirodalmat, elvileg nem garanciaköteles. anyátokat, márpedig én nem nézegetem a világító pöttyöt ott, szóval dobozolás és indultam is. igazából rendesen fostam, hogy mi lesz, ha elhajtanak nem tudtam volna épkézláb indokot felhozni. erre tessék, kifogtam egy srácot az ügyfélszolgálaton, aki ki se bontotta, csak kitöltött egy fecnit, azzal levettem egy másik darabot a polcról és a fecni felmutatásával kisétáltam a kasszánál. mindezt 5 PERC!!! alatt. akkor én Nyugaton éreztem magam.

azóta persze Kína lett a példakép, köhöm.

tivolie

Németországba is ilyen a Media Markt adminisztráció. Nem értem mi a baj… vásárolj egy kis boltba és ott szó nélkül cserélik papírok nélkül a cuccot… a sarki hifist ne hasonlítsuk már egy Media Markt-hoz…

Balambér

Bő fél éve, szintén MediaMarkt. Egy hónappal gari lejárta előtt cucc megadja magát, vissza, elküldik szervíz, azok mondják tényleg szar, másikat adni nem tudnak, mert már nincs ilyenjük, mi legyen?
Levásárolhatom, vagy visszakapom a pénzt, mondják.
A pénzt kértem, visszaadták.
Az adminisztráció része ugyanaz volt viszont.

Lenny

Mi az, hogy pénzt nem adnak vissza? Hülyeség. Én vettem náluk wifi routert, nem ment vele a DigiNet. Visszavittem, kicseréltem másik márkára. Azzal sem ment. Visszavittem, kicseréltem egy 3. márkára. Azzal sem ment. Visszavittem és mondták, hogy akkor pénzt vagy levásárolom. Mondtam, hogy nekem egy routert kell, az meg itt nincs megfelelő, szóval lé. És megkaptam. Szerintem erősen személyzetfüggő meg hogy bal lábbal keltek-e fel és/vagy épp havi ciklusa van-e néninek, stb. A lényeg, hogy 3 napon belül mindenféle indok nélkül is vissza kell adni a pééézet.

Lenny

Ja, persze nem védem őket, undorító egy áruház, mocskos drága, csak pár akciós cucc miatt érdemes bemenni, vagy ha nagyon-de-nagyon kell valami gyorsan.

Malachi

na igen, ez a nagy mázlijuk az ilyen nagyoknak, a nagy raktárkészlet. 2 hete gondoltam egyet, veszek néhány apróságot, fehér vagy fekete s-ata kábelt, 3pin-4pn molex átalakítót, 3 pin Y elosztót, ilyesmi. 3 üzletben voltam, csak néztek rám, éppen csak nem röhögtek ki. nem volt gáz amúgy, de nem számítottam rá, hogy ezek ilyen különleges kérések. na nem mintha MM tartana hasonlót, de akkor is, na.

ha kell valami, rendeld meg neten. sokszor ez a helyzet.

aleksander

Klarki: írtam egy hosszú választ az előző kommentedre, de valamiért nem ment át. Ötödjére sem.
Talán majd ez, talán…
egy 8000.-ft-os tételt is visszavisznek Londonban.
Nem is keveset, sőt, nem csak 8000.-ft értékben, de egy 10 fontos ruhát is (ami ugye kb 3000 HUF).
Példa: asszony vett több ruhát, GAP 75% off, sale. Mire hazajöttünk rájött, hogy az egyik mégsem jó (nőből van ugye…), 13 font volt. Visszavitte, megkérdezték, hogy mást vesz vagy refund. Refund lett. pénzt azonnal visszakapta.
Ugyanígy tesz az angol barátnője is.
Ugyanis: Customer is King

Jelzem, hogy a proli angolok megcsinálják azt, hogy vesznek egy ruhát, elmennek bulizni és hétfőn visszaviszik.
És visszaveszik. full refund.
Egy dolog miatt: a kereskedőt nem éri kár, ugyanis vagy visszmegy a cucc a beszállítónak, vagy elmegy majd sale-en.
Van kereslet, van kínálat; otthon lassan meg egyik sem.

Ellenpélda: barátoméknál 3 gyerek. középsőnek kellett egy új cipő, mert kinőtte. Elmentek egy üzletbe (Mammut, nem mondom melyik, nem kínai), vettek egy cipőt a kislánynak írd és mondd 12 ezerért (már ez is röhej, hogy ennyiért kell gyereknek venni cipőt), majd a cipő talpa egy hét után elvált. Visszaviszik, 3 nap már fasorba sincs. Természetesen “kezelik” a problémát, de a cipőt ott kell hagyni, mert elküldik (!) bevizsgálni, hogy rendeltetésszerűen volt-e használva, hogy így kiderüljön vajon a talp leválása ezért következett be vagy sem. 2-3 hét mire “eredmény” születik.

Abszurdisztán.

aleksander

nem megy át az üzenet. bug? józsi: ha ugyanolyan üzenetből találsz ötöt az admin felületen, az én vagyok. 🙂 sorry…

_alesi_

Sanyi: van ismerősöm, akinek a kezén havi 10 XBOX játék így megy át. Elhozza, játszogat vele és visszaviszi. Belső ember szó nélkül cseréli neki egy másik címre. A MM-os arc igen szép summát zsebretesz havonta a kis DVD kölcsönzőjével.

Zorg

OFF
Blogponthus blogra (pl. tvika) hogy’ a búbánatos retekbe lehet kommentet írni?
(Van indapassom, meg lúdtalpam meg minden, mégsem találom.) Ekkora usability fail, bakker!
ON

Nagy Sanya

Klarky: írtam egy hosszú választ az előző kommentedre, de valamiért nem ment át. Ötödjére sem.
Talán majd ez, két részletben.
egy 8000.-ft-os tételt is visszavisznek Londonban.
Nem is keveset, sőt, nem csak 8000.-ft értékben, de egy 10 fontos ruhát is (ami ugye kb 3000 HUF).
Példa: asszony vett több ruhát, GAP 75% off, sale. Mire hazajöttünk rájött, hogy az egyik mégsem jó (nőből van ugye…), 13 font volt. Visszavitte, megkérdezték, hogy mást vesz vagy refund. Refund lett. pénzt azonnal visszakapta.
Ugyanígy tesz az angol barátnője is.
Ugyanis: Customer is King Jelzem, hogy a proli angolok megcsinálják azt, hogy vesznek egy ruhát, elmennek bulizni és hétfőn visszaviszik.
És visszaveszik. full refund.
Egy dolog miatt: a kereskedőt nem éri kár, ugyanis vagy visszmegy a cucc a beszállítónak, vagy elmegy majd sale-en.
Van kereslet, van kínálat; otthon lassan meg egyik sem.

truhali

@Malachi: sztem a MM meg pont nem a raktárkészletéről híres. Vagy csak én járok úgy folyton, hogy amit kinézek a polcra kitett áruk közül, az alul a dobozok között soha nincs és raktárból sem tudnak előhozni egyet. Ja, és ha kiválasztok egy másikat, abból sem.

aleksander

@klarky: ez nincs így. egy 8000.-ft-os tételt is visszavisznek Londonban.
Nem is keveset, sőt, nem csak 8000.-ft értékben, de egy 10 fontos ruhát is (ami ugye kb 3000 HUF).
Példa: asszony vett több ruhát, GAP 75% off, sale. Mire hazajöttünk rájött, hogy az egyik mégsem jó (nőből van ugye…), 13 font volt. Visszavitte, megkérdezték, hogy mást vesz vagy refund. Refund lett. pénzt azonnal visszakapta.
Ugyanígy tesz az angol barátnője is.
Ugyanis: Customer is King

Jelzem, hogy a proli angolok megcsinálják azt, hogy vesznek egy ruhát, elmennek bulizni és hétfőn visszaviszik.
És visszaveszik. full refund.
Egy dolog miatt: a kereskedőt nem éri kár, ugyanis vagy visszmegy a cucc a beszállítónak, vagy elmegy majd sale-en.
Van kereslet, van kínálat; otthon lassan meg egyik sem.

Ellenpélda: barátoméknál 3 gyerek. középsőnek kellett egy új cipő, mert kinőtte. Elmentek egy üzletbe (Mammut, nem mondom melyik, nem kínai), vettek egy cipőt a kislánynak írd és mondd 12 ezerért (már ez is röhej, hogy ennyiért kell gyereknek venni cipőt), majd a cipő talpa egy hét után elvált. Visszaviszik, 3 nap már fasorba sincs. Természetesen “kezelik” a problémát, de a cipőt ott kell hagyni, mert elküldik (!) bevizsgálni, hogy rendeltetésszerűen volt-e használva, hogy így kiderüljön vajon a talp leválása ezért következett be vagy sem. 2-3 hét mire “eredmény” születik.

Abszurdisztán…

Marci

Nyilván ez is üzletpolitika; ha visszaadják a pénzt, szinte biztos, hogy kisétálsz és máshol költöd el, így viszont kénytelen vagy ott venni valamit, azaz nem buknak semmit, még akkor se, ha a tököd tele van velük.

tafi@cia.hu

Hella!
Valahogy egyeztessük le és én adok neked egy viszonylag jó minőségű USB-s cuccot.
EagleTec, már nem lehet kapni, de nekem van bontatlan. Eléggé bevált, nem hifi, de fülestelefonnak jó.

desigo

T-mobile szervizben a múlt héten:
Én-Üdv nem működik a barátnőm telefonjának az asztali töltője viszont akár autós töltő akár univerzális töltő tölti.
Tés-Telefont elhoztam magammal?
Én-A telefon hibátlan azt nem hoztam csak a garancia jegyet.
Tés-Nemrég hoztak vissza egy ilyen telefont (kollégájától kérdezi:ugye a töltőjének semmi baja)Hátra sétál majd fél perc múlva hozza a töltőt.
Közben garanciajegyet ki se vettem a mappából.
Én-Köszönöm szépen!
Tés-Szívesen!

Összesen 3 percet sem voltam ott.

The Hedgehog

Ugyanígy jártam egyszer egy memóriakártyával a Saturnban, amit visszavittem, majd közölte a vevőszolgálatis balta arcú csaj, hogy a csomagolást meg kellett volna óvnom. Mondtam neki kedvesen, hogy ha most ő előttem szebben felnyit egy ugyanilyen vákumcsomagolt és műanyag hegesztővel lezárt terméket, akkor lábat csókolok neki és fasztáncot lejtve végigrohanok a győri Árkádon. Mindenesetre azon pöccentem be, hogy egy pillanatig sem éreztették velem, hogy segíteni akarnak. Végig, az ügyfélszolgálattól a pénztárig totál lenézve és hanyagul kezelve éreztem magam. Ráadásul a dilettáns eladó (Saturnban csak ilyet látni, etetni nem szabad!) még meg akarta nekem magyarázni, hogy a kártya nem lehet rossz, és olyan nincs, hogy valami nem ismeri fel. Mondjuk a seggében kellett volna letesztelnem az olvashatóságát az új, csere kártyának, de aranyosan mosolyogtam, majd közöltem vele, hogy mindketten eltévesztettük a helyet. Én rossz üzletben vásároltam, ő pedig nem a képességeinek megfelelő helyen dolgozik.

Vegasban visszavittünk egy 220 dolláros akksit a fotós boltba azzal, hogy nem jó és ugyanúgy gondolkodás, kötekedés nélkül kicserélték nekünk. Természetesen heves bocsánat kérések közepette. Pedig turisták voltunk, átverhettek volna minket. Mégsem tették…

Azóta a Saturn a fenti sztorit még két barátommal eljátszotta. Utóbbinál megint ott voltam, de az már egy másik történet.

Z. T.

Sajnos Magyarországon még nincs elterjedve a fasizmus a szolgáltatószektorban (kivéve néhány gyorsétteremláncot).
Amerikában meg az UK-ban azért nyalják ki a segged mert ellenkező esetben a manager mindenki előtt megszégyeníti és kirúgja a picsába az alkalmazottat.

Kifli

The Hedgehog: Etetni nem kell, csak nehéz kifogni a jobbat.. Általánosítani meg nem kéne.. Ha mégis szeretnéd, akkor, ha Budapesten nálunk vásárolsz, hozhatnál valami rágcsálni valót. 😉

smity

Detto. Logitech USB HS, pár hónapja olcsó online boltból 8.5k, máshol 10-11k körül. Direkt nem az alsó kategóriából választottam, hogy ne legyen vele gond. Dolgozom is vele, kifizetem érte, csak működjön. Ja, működött, kb. 3 hete olyan permanens búgást tesz a system audiora, hogy semmit nem tudok felvenni. Nem találtam beállítást sem (megnyugtatásul, nekem sokkal több ment el a megoldás keresésével, mint fél óra).

_alesi_

Kezdem úgy érezni, hogy a Logitech-nek van pár húzóterméke, ami tényleg ott van a szeren és nem lehet kifogás a minőségükre, de a termékpaletta jó része a legócskább dzsunka kínai cuccokkal van egy szinten, max. szebben csomagolva, viszont jóval drágábban.

aleksander

kösz Józsi.
a többit, akkor kérlek töröld, elég moslékul néz ki.:)

aleksander

+t, bazz, idegesít, ha elütöm. ez nem az én kommentes napom…

balint

Anno külföldisztánban még én is így jártam. Szentségeltem, mint az állat, hogy mi az, hogy nem lehet kipróbálni egy rohadt egeret vásárlás előtt? Nem értették a bajom. Kifizettem, hazavittem, szar volt (nesze neked microsoft), visszavittem, és már felkészültem egy fél napos állóháborúra a pultnál – ők meg 2 mp alatt adták vissza a kp-t. Hát ja, így is lehet.

Adrian

2011 van, ne hagyjuk mar magunkat becsapni, hogy meg kell orizni a csomagolast..

Szifon fules nem jo?

Adrian

40 Forint/palack? Korrekt. Jobb, mint a 190Ft/0.5liter asvanyviz, aztan sokalljuk a benyaert a 380/litert. 🙂

Malachi

a Logitech-ről érdemes tudni, hogy eredeti számla birtokában a dobozon!!! szereplő garanciaidő lejártáig központilag érvényesíthető a garancia bármilyen termékükre. Így könnyedén kikerülhető az akadékoskodó kisker.

Logitech Cordless S510 után Cordless S520-at vettem, az Aquából elhajtottak, mikor egy év után panaszkodtam, mert néhány billentyűmatrica egyszerűen lekopott. írtam az EU központjuknak, (angol kell) azaz a honlapon egyszerűen végigvittem egy panaszt a supporton. az ügyintéző kért egy fotót a problémás részről és a számláról a seriallal, majd másnap elnézést kért és kért egy címet, ahová az új terméket küldheti – ingyen, Hollandiából, csomagkövetéssel.

szóval számomra beviteli eszköz, hangfal, webcam = Logitech.

azóta már egy K520-t nyúzok és teljesen jó, pedig napi 30ezer körüli leütésem van átlagban, bírnia kell. bírja.

Zila

Lehet én vagyok a mázlista, 3 napon belül többször vittem vissza cuccokat Media Markt-ba, szó nélkül adták vissza a pénzt ha azt kértem. Legutóbb valami 7 rongyos univerzális távirányítót vittem vissza mivel egyáltalán nem volt univerzális. Mondjuk én visszatettem az ollóval szétbarmolt csomagolásába, lehet ez a megoldás 🙂

beton

Namost, az ugyebár mindeki vágja hogy kb. 5 éve nincsen már olyan hogy nemtetszik a termék, kérem vissza az árát 3 napon belül. (jogszabály változás) Webshop esetén van 8 napos elállási lehetőség.
A termék nem volt bizonyíthatóan hibás, maximum a hangminősége nem volt a vásárló számára megfelelő. Így ilyen esetben jogilag egy többhónapos kermi bevizsgálásnak kellett volna következnie, ahelyett hogy helyben (ráadásul csomagolás nélkül) visszavegyék a terméket, és perkáljanak.

Az MM-ben jófejek voltak, és vélhetően felismerték hogy Celeb vagy bazki. Örülj.

Malachi

utánanéztem és elvileg a 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet szabályozza a kérdést, abban az áll, hogy:

7. § Ha a fogyasztó a fogyasztási cikk meghibásodása miatt a vásárlástól (üzembe helyezéstől) számított három munkanapon belül érvényesít csereigényt, a forgalmazó nem hivatkozhat a Ptk. 306. §-a (1) bekezdésének a) pontja értelmében aránytalan többletköltségre, hanem köteles a fogyasztási cikket kicserélni, feltéve, hogy a meghibásodás a rendeltetésszerű használatot akadályozza.

tehát meghibásodott terméket cserélnek 3 munkanapon belül, viszont a mellékletben az szerepel, hogy:

16. lemezjátszók, szalagos és kazettás magnók, CD-felvevők és -lejátszók, DVD-felvevők és -lejátszók, egyéni hangrendszerek és ezek tartozékai (keverőasztal, erősítő, hangszóró, hangfal), mikrofonok és fülhallgatók 10 000 Ft bruttó vételár felett;

illetve

20. személyi számítógépek és alkatrészeik, monitorok, nyomtatók, szkennerek 10 000 Ft bruttó vételár felett;

ezek alapján az MM még jó fej is, hogy egyáltalán foglalkozott a cserével. pénzvisszafizetésről meg szó sincs. én értem rosszul?

pappito

ez a visszavevős dolog ez része a kereskedelemnek. Ez csak nekünk ilyen húha, amúgy a meggondoltam magam, pénz vissza a normális.

A világ szebbik felén, ahol ez működik (monnyuk londony) azért működik, mert a kereskedő nem feltételezi, hogy a pultos csumpi majd a haverjaival visszahordatja a termékeket. A pultos csumpi meg nem gondolja, hogy nem rúgják ki a frászba, ha mégis.

Én itt vidéken már egy csomag pelust is visszavittem (jó, bontatlan volt, de a közértben vettem) mert figyelmetlen voltam és nem jó méretet választottam. Mosoly, pelust elvették, mondták pénz vissza, mondom a jó pelus kell, akkor kocogjak be és vigyem a jó méretet, köszönik, hogy náluk vásároltam.

Nincs ebben semmi tudomány.

pappito

ja, a 40 foriuntos ávíz sem húha rejtély, a nagy bolt megengedheti magának, hogy a beszerzési ár alatt adja el a holmit (és bukjon a vizen) mert megkeresi a buktát meg még némi pluszt is a halo-n, mert aki bemegy az olcsó vízért, az jó eséllyel vesz még valami mást is. Az impulzusra építenek és működik is, ugyanúgy, mint a BOGOF vagy a több holmi összecsomagolása meg az ingyen kulcstartó, ha veszel egy vizibiciklit.

Thomas

@angelday:
Beírtál ez ügyben a vásárlók könyvébe?
Ugyanis az ezért van. Sőt, még választ is kaptál volna az észrevételedre, mert arra KÖTELEZŐ válaszolniuk levélben. Nem védem az üzletet, sajnos a “testvérében” dolgoztam régebben, abszolut igazad van abban ,hogy nagyon körülményes ez az egész a vásárló szempontjából. Azt viszont sosem értettem, hogy miért nem ott morog valaki, ahol kell.

Zool

@Kifli: Talán rá kellene ébredned arra, hogy bizony a vevők általánosítanak, nem pedig megsértődnöd rajta, és ez szerint átgondolnod az egész munkavégzésedet. Úgy látszik te is rossz pályát választottál. Ha itt most a neten noname hozzászólásban ilyet nyomsz ki magadból, akkor gondolom munka közben milyen lehetsz…

klarky

Azt hiszem az én agyam menthetetlenül k-európai.

Én furcsállom azt, h egy bolt visszaadja a pénzem csak azért mert nem tetszik valami, vagy nem jót vettem (pelenkát visszacserélni, bazz… legközelebb kenyeret, meg alsógatyát vigyél vissza), azt meg pláne furcsállom, hogy valaki visszavisz valamit, mert nem jön be a cucc.

Már rengeteget beszéltünk itt akár ezen a blogon is arról, hogy tudatosan kell vásárolni. Szerintem ez a hozzáállás irtó messze van ettől.

Ha valamit venni akarsz, akkor olvass utána, próbáld ki (inkább olyan helyet keresek, ahol ki lehet próbálni valamit, mint utólag azon izgulni, hogy jaj mi lesz ha nem jó), ha meg nincs ilyen, akkor jó előre letisztázni az ügyfélszolgálaton, h én szívesen megveszem ezt, de mi van ha kicsi, ha nagy, ha zörög, ha csörög.

Ha azt mondják semmi gond, vigyem vissza nyugodtan, akkor deal, van mire hivatkozni.

De ne várjuk már el a bolttól, hogy megveszek – mondok egy extrém példát – egy legot, hazaviszem, összerakom, nem tetszik visszaviszem és verem a pultot, hogy én vagyok a vevő, meg a király, adják vissza a pénzem…

Ugyan már, ezt jogszabály nem írhatja elő és elvárni sem lehet. Szerintem.

Ha lehetne is én sosem csinálnék ilyet.

(Lásd. a régebbi defektet kaptam álljak-e kátyú mellé sztorit. Na én már azt az ötletet sem értettem.)

HDCase

Én hülye vagyok a témához
(egyszer régen a Tecsóban sikerült ugy beszopatniuk, hogy direktbe rákérdeztem, hogy “lehet nem lesz nekem jó ez a füles mert akármi, ha kiviszem a boltból (mert kipróbálni nem lehetett) és azonnal kipróbálom a szemük láttára és nem jó, visszaveszik?” persze az volt a válasz, hogy igen, megvettem, kibontottam, nem volt jó (nagyon alacsony volt a hangereje, vagy valami ilyesmi, nem emlékszem), mondtam nekik, hogy ez nekem nem kell, ők meg kiröhögtek, hogy sajnálják, de nem vehetik vissza, válasszak másikat),
de miért van az, hogy ép csomagolásban kell visszavinnem bármit is?

Én csak arra tudok gondolni, hogy szépen fogják és azt a terméket amit én visszavittem mert rossz, ők szépen visszacsomagolják és eladják mégegyszer.
WTF? Az egy rossz termék, selejt, szemét, szar.
Esetleg első körben vissza a beszállitónak, de nekik is mi a francnak a csomagolás, akkor majd ők szállitják le mégegyszer a kereskedőnek ugyanazt? WTF?
Mi az amit nem értek?

klarky

@HDCase: épp erről beszélek, ezért nem értem én sem a felvetéseket.

Ha visszaveszi a bolt nyilván nem dobja a kukába. Vagy megpróbálja lebirkózni a forgalmazóval (de azt megint nem fogja érdekelni, h vkinek nem TETSZIK a cucc, tehát nem az a baj, h rossz, hanem az, h nem TETSZIK), köv. képp valahogy megpróbálja újra eladni.

És akkor jönnek a homáron az olyan posztok, h új telefont vettem és képek, meg telefonszámok vannak benne. Naná, majd nem…

Úgyhogy aki szereti visszahordani a terméket csak úgy, annak üzenem, hogy “Ki a Tisza vizét issza, az a saját vizét issza vissza!”

klarky

Olyan kíváncsi lennék Handrás, mint gyakorló kereskedő véleményére. Vajon náluk hogy kezelik ezeket a dolgokat?

reconka

Microsoft Lifechat LX-3000
http://www.amazon.co.uk/Microsoft-LifeChat-LX-3000-Headset-Black/dp/B000JSDOMO

cegnel, es otthon is egy egy van.. Tokeletesen mukodik windows/Mac alatt.. nem recseg, es egeszen jo hangja van (picit tobb basszus jon ki belole).
Ahhoz kepest hogy microsoft gyartmany nagyon szepen muzsikal, megeri az arat.. de most tenyleg 🙂

Manchesterben elek, azert itt elegge mashogy mennek a dolgok, oriasi a kulonbseg Magyarorszag es Anglia kozott, tobb fizu, jobb eletkorulmenyek, olcsobb markas aruk

_sbt

London a legjobb példa. Aki még nem élt ott legalább 2 hónapig, az nem is tudja miről van szó. Jöhettek itt a törvényi rendelkezésekkel, meg jófejséggel, meg hogy az eladónak nem is kéne ezt meg azt megcsinálnia vagy a cégnek ezeket a problémákat felvállalni (a sajátjáva tenni), akkor is az az elvárásom ami ott folyik. Ami itthon megy az egy szarfos kiszolgálás. Szinte sehol nem tekintenek úgy az emberre, mint vásárló. Ez a kuponos levásárolható kártya visszaadásra már úgy néznek az MM-ben is, mintha ők lennének a megtestesült kegyesség, hogy szóba álltak a vásárlóval a kassza után is. Lófaszt. Ha valami szemét párezer forintos termék szemét, akkor kérem vissza a pénzemet és kész.

szgergely

Bécsi Saturn (MM család), csumpi táskát vettem 70 euróért leárazva (14oro”l), utolsó két darab közül az egyiket, de nem voltam benne biztos, hogy otthon is tetszik-e, ezért kérdeztem, hogy visszaveszik-e ha visszahozom. Persze, vissza, söt, ráírták a számlára, hogy 7 napon belül visszaadják a pénzt. De mondta az ürge, hogy ezt csak miattam írja rá, egyébként is visszaveszik. Ennyi. Ahol fontos vagy, visszaveszik, ahol kevésbé, ott nem.

Kifli

Zool: Én a véleményem írtam le, meg nem sértődtem. Én nem szeretek általánosítani, mert minden ember egyén és emiatt nem könyvelek el pl. egy egész áruház eladóit egy alkalmazott alapján.. A hozzászólásom második fele nem komoly, viccnek szántam, bár igaz nem gondoltam át, hogy ezt más esetleg nem úgy értelmezi. Elnézést!

fapina

klarky

egy valódi (nem annak mondott) fogyasztói társadalomban, nem 1-2 terméket vásárol havonta az adófizető állampolgár, hanem 3-4-5 -öt, minimum. aza kifejezés, h’ shoppingolás, az részea hétvégi szórakozásnak. nem járják körül azt a kevés dolgot patikamérleggel, röntgen sztetoszkóppal, katalógus kritikákkal…

plussz,
pontosan tudják a negatív vásárlási élményt ~11 embernek mondod el, míg a pozitívat sacc/kb 4nek. (lásd a morgós főtaxis esetét – mindenki tudja innen, h’ hová kell hívni a másik taxitársaságot)

[…]

saját eset. vót vmi internet routerem, megrohatt. bementem, elmontam dettó uez van odahaza, félek h’ stb, visszahoznám, ha. természetesen. nem működött visszavittem (kábel, babámfasza, etc. természetesen) pénzt odaatták, kb 5perc se;
vigyor és vásárlok ott máskor is.

uez máshol,
mp3 lejáccóval, katalógusból néztem ki, kibontom, gagyi, nem teccet, aszonták higéniás okok miatt nem.
korrekt – de nem megyek oda többet vissza.

tyler durden

Jó régen kommenteltem, eltűntem mint a Raiffeisen posztok. 🙂

klarky: a “hanyatló Nyugaton” a vásárló a király. Épp a más szemlélet miatt, amit te problémának tekintesz (jujj mi lesz a visszavitt termékkel) azt ott nem tekintik problémának. Megoldják. Az üzlet része. Fogyasztói társadalom.

A példádra meg azt tudom írni, ha belefutsz egy más által visszavitt termékbe, de neked megfelel akkor nincs probléma. Ha nem felel meg, te is visszaviszed, pénz vissza és megint csak nincs probléma. Semmi görcsölés, idegeskedés, harc a bolttal. És normális minőségbiztosítással gondolom nem teszik ki rögtön a polcra a visszavitt elektromos fogkefét. Jobb helyeken nem csak addig foglalkoznak a vevővel amíg fizet. A tudatos vásárlás fontos, de pl. egy angol nem fog hetekig fórumokat túrni, hanem egyszerűen elmegy shoppingolni. Azt a pár %-ot, akik sportot űznek a hétvégi bulira kikölcsönzött ruha “nem tetszik visszahoztam” dologból pedig a normális többség érdekében benyelik, de őket sem küldik el a francba, mert ugye a vásárló a király és a cég nem akar egy kis tétel miatt “homárra kerülni”. Ha gond is van a termékkel, az üzletet nem rossz szájízzel hagyod el és legközelebb is odamész. Itthon meg lehúznak, elhajtanak vagy nagy kegyesen kapsz egy kupont, meg pofákat.

A zsilipelést én is utálom, de talán még inkább ez mint kifele állítsanak meg minden második embert. Amúgy a kamerák akkor mire vannak? A dm-ben is agyamra megy a bizt. őr. Ja hogy lopnak és muszáj. Oké. De ne a normális többségnek okozzanak kellemetlenséget, hanem a tolvaj kisebbséget büntessék meg úgy, hogy legközelebb kétszer is meggondolja érdemes-e kockáztatni. Persze nálunk a fiatalkorú megússza ejnye-bejnyével, Kolompár Nintendó azt mondja rasszista a kamera, a szalámitolvaj pedig celeb lesz. Angliában meg simán leültetik a tízévest is. 😀

Chal

London így, London úgy, közben lapozok kettőt a zinterneten, és azt látom, hogy London a világ legdrágább nagyvárosa. Jééé bazmeg…

payskin

Józsi, ne Quicktime-mal vagy olyan programmal vedd fel a podcastot, ami a gép audiocsatornáit bazirgálja! A Skype-ra rá lehet akasztani beépülő modulként külső programokat, amik közvetlenül hozzáférnek a Skype hanganyagához! ÉG ÉS FÖLD A KÜLÖNBSÉG! Windowson nekünk a CallGraph (www.scribie.com) jött be, mint ingyenes megoldás. Biztos van valami hasonló Macre is.

zsebtv

Chal, London leginkább az ingatlanok és a szolgáltatások árai miatt drága. Az itt tárgyalt fogyasztói cikkek jellemzően olcsóbbak, mint Magyarországon.

Pistahh

Ba***us-ban vettem fürdőkád csaptelepet, ~35kHUF-ért, szóval nem gagyi fajtát, leragasztott dobozban volt, tehát eleve csak roncsolással lehetett kibontani. Otthon jöttem rá, hogy rossz fajtát választottam, olyat, amin csak zuhanycsatlakozó van, nekem viszont olyan kellett, ami a kádba is tud közvetlenül folyatni. Visszavittem, szó nélkül visszavették és visszaadták volna a pénzem, én inkább a másik fajtát kértem, 5 perc papírmunka után vittem haza… hát, kb megnyertek örökös törzsvásárlónak 🙂

Dale

Ejha, jó kis szerelvénybolt lehet ez a Basszus, bár a weben azt hiszem nincsenek jelen, mindenféle mást dob csak ki a Google.

Ace

Sokan tévedésben élnek ezzel a dologgal kapcsolatban. Nem kötelességed elfogadni a vásárlási kupont, kérheted a pénzt is.

M

Én már csak azt nem értem, hogy miért veszel meg… miért vesz akárki meg egy ilyen fülest. Nyilván felkapja a hozzá nem értő a fejét a skype néven, és örül, hogy ezt arra találták ki, pedig az igazság az, hogy ez is csak egy pár hangszóró, egy mikrofon, ugyanúgy mint a lényegesen olcsóbb, nem USB-s társai. Csak épp egy felesleges hangkártya van beépítve, aminek plusz költsége van, ez vagy a termék árában, vagy a mikrofon/fejhallgató minőségén érezteti magát.

Viszont Józsi, nem gondolnám rólad, hogy nem vagy hozzáértő, szóval miért hagyod becsapni magad? Gondolom a MBP-n is van mikrofonbemenet, és abban is hiszek, hogy nem egy fos hangcsippet integráltak bele. Ha már pénzt áldozol valamire, akkor a minőségre, ne a marketing bullshitre tedd 🙂

Esettanulmány: Anyukámnak vettem ezerpárszáz forintért TESCO-ban legolcsóbb™ mikrofonos fülest, és teljesen jó hangminősége van. Skype sávszéltől függően a tömörítéssel úgyis ront az élményen, de egyébként teljesen tiszta és érthető, recsegés- és háttérzajmentes. Az ennél drágább cuccok pedig valószínűleg még jobbak.

Megjegyzem a legolcsóbb teszkó gazdaságos mikrofonos fejhallgatót megvettem anyukámnak, mikor rászoktattam Skype-ra, és dőltem le a székről, hogy mennyire tiszta hangja van. De ha tényleg kell a jó hangminőség, én akkor is azt mondom, hogy egy márkásabb hagyományos fejlhallgatót, mikrofont vegyen az ember mint egy usb-s vackot.