12 hozzászólás

Dob

De azt ugye tudjuk, hogy ez nem “A digitális aláírás”, hanem egy kép, amit beszúrunk a doksiba, ez nem tanúsítvány, nem biztosítja a feladó valós voltát stb… kérem kerüljük a fogalomzavarokat

CsasZ

Sajnos addig, amíg az államigazgatásban a digitális dokumentumkezelés azt jelenti, hogy megírják a levelet Wordben, kinyomtatják, elküldik postán, a másik hivatalban átveszik, beszkennelik, majd elmentik valami adatbázisba, addig kibaszott nagy szükség van pontos fogalmazásra és edukációra.
(Fentiek megtörténtek, ügyfélkapun dolgozó ismerőstől tudom, nem vicc!!!)

Isten őrizz digitális aláírásnak nevezni a beszkennelt szignót!

Jelenleg sajnos általában kb. ott tart a magyar államigazgatás, hogy a meglévő törvényben szabályozott papíralapú folyamataikat “számítógépesítik”, azaz a meglévő lassú szart és elavult logikát “rögzítik” informatikával.
Ahelyett, hogy végiggondolnák, hogyan is lehetne megoldani az adott feladatot abból kiindulva, hogy mindenki számítógép és hálózat előtt ül, a vállalat, az állampolgár és az állami ügyintéző is.
Egyébként ez félek nem véletlen, ott van motivációnak, hogy meg kell őrizni az ügyvédek, közjegyzők és egyéb léhűtők jól tejelő pozícióit és hatalmát az egységsugarú állampolgár felett.

pappito

CsasZ, sok oka van annak, hogy az így megy. Egyrészt a rendszerben van egy hatalmas user tehetetlenségi erő, ami gyakorlatilag azonnal és gondolkodás nélkül elszabotálja bármi új bevezetését, és ez mondjuk az esetek 30%.

Plusz ott van a jó öreg beszállítósdi, minél hossszabb a projekt, annál többet lehet vele keresni. Plusz ott van a “mindenki bevezet ami éppen eszibe jut” mentalitás, amitől aztán nincs semmilyen átjárás olyan rendszerek között ami ugyanazokból az adatokból dolgozik, vagy ami még rosszabb, hajmeresztő interfészek születnek.

Ehhez vedd hozzá az intézmények közötti alá és mellérendelt viszonyokat, rivalizálást, íróasztalba kapaszkodást és az általános, már a falakba ivódott ellenállást BÁRMILYEN változás iránt, ideértve azokat is amiktől a dolgozóknak jobb lenne, illetve lehetne.

Egészen kézenfekvő dolgokat sem sikerül időnként bevezetni, mert a folyamatoknak nem igazán van gazdája, a juzerek nincsenek képezve (motiválva meg pláne) úgyhogy minden százszor annyi ideig tart és sokszor annyiba kerül, mint a való életben, ahol nem minegy, hogy mivel dolgozik az alkalmazott.

Voltam bátor másfél évet eltölteni benne és annyi falba életemben nem ütköztem, mint az államigazgatásban. Mellesleg, sajnos ez nem csak az informatikára vonatkozik.

reménytelen.

Z. T.

Ez nem digitális aláírás. Ez egy fénykép egy aláírásról.

CsasZ

@Pappito:
A belső okokat értem, csak azt nem, hogy T. kormányaink nem jönnek rá, hogy amíg az agyatlanságokat nem számolják fel, addig az ország vesztésre van itélve.
Nem lehet milliárdokért ügyfélkaput fejleszteni, ami aztán semmire sem jó (kivéve azt, hogy a pénz felét “természetesen” ellopják…
Elismerem van haladás, de ez édeskevésnek tűnik ahhoz képest, ami fejlődés mondjuk egyébkén az elmúlt 20 évben volt a világban…

pappito

nézd én nem voltam valami magas sarzsiban és másfél évet bírtam. olyan mértékű ostobaság és hetvenesévek uralkodik, hogy az valami észbontó. Plusz később beszállító alkalmazottjaként volt szerencsém belelátni okmányos rendszerekbe és okmányirodákba… hát ami ott megy az leírhatatlan. Most mondhatnám, hogy és mindez a te adódból, de már nem is a pénz a dühítő az egészben.