Még ha nem is olyan meleg, de idén is van nyár — márpedig minden évben nyáron van egy új Pixar film. Az animáció koronázatlan királyai rendre sok száz millió dollárt tudnak keresni egy-egy filmjükkel, még akkor is, ha csak egy “sima” folytatásról van szó, mint most a Verdák 2 esetében. Ez is 3D alkotás, ilyen divatszemüveggel:

Nekem nem a legkedvencem a Verdák, az elsőtől sem esetem akkorát hanyatt, mint például a Toy Story trilógiától, viszont jó film, remek munka. Igazából az összes Pixar mozi remek alkotás és kötelező őket megnézni minden alkalommal. Azt tudnám mondani, hogy ők olyanok, mint a teniszben Roger Federer: ő ha szar, akkor is magához képest szar, a teniszezők világában továbbra is klasszis. A Pixar ugyanez, és ezzel nem akarom azt implikálni, hogy a Verdák 2 szar. Inkább csak annyit, hogy Federer kiment a Garros harmadik fordulóján a pályára és szarrávert három szettben valakit a világranglistáról, de nem volt gigászi küzdelem öt szettben, ahol ide-oda rezgett a léc és fontos labdákon múlt a mérkőzés.
Egyetlen tényleges negatívumként az egyik főszereplő és jelentős szerepet kapó “Mater”-t (Matuka) tudnám említeni, akitől erős Jar Jar Binks érzés kerített hatalmába — muszáj ezt, kedves Andrew? Viszont nagyon tetszett a vége főcím, ami tényleg egy önálló művészeti alkotás. Kötelező végigülni!
A film érdekessége, hogy a magyar szinkronba került Winkler Róbert (Totalcar, Napszemüveg blog, meg ugye a Futóblog) és Bazsó Gábor (ex-Totalcar, jelenleg Index kreatív igazgató) is, akik a filmben szereplő verseny kommentátoraiként szólalnak majd meg a mozikban — és nem is rosszul! Bazsó karaktere David Hobbscap, egy 1963-as olivazöld Jaguar Coombs:

Winkler verdáját nem túrtam ki, az lesz a házi feladat!
Megosztanám még az egyik magyar klipet, ebben Winklert, és egy mondat erejéig, Bazsót is lehet hallani:
Disclaimer: A film tegnap indult a moziban, én a héten a forgalmazó meghívására egy privát vetítésen néztem meg, ami tele volt családos gyerkekkel és egy bálna jellegű nővel, aki mellettem ült és elfoglalta a bal karfát teljes egészében — de nem akarok panaszkodni.




Az a kereszt kicsit erős, a norvég srácnak is pont ilyen volt a mellkasán a fegyveres fotóján. Gratula.
Ezt a mesét én először részletekben láttam, ahogy a gyerekek nézték és mire összeállt a kép, teljesen megszerettem. Az mutatja az értékét, hogy még az ezredszeri megnézés után is tetszik, mindenkinek van benne kedvenc jelenete és az egésznek tök jó üzenete van, szerintem ilyen kell a gyerekeknek, nem pedig légy jó mindhalálig, ami után normális ember felvágja az ereit, de minimum mély depresszióba zuhan.
Nagyon várom a második részt
Azt kifelejtettem a posztból, hogy gyerekekkel kihagyhatatlan.
MEN-JE-TEK-EL
“Azt kifelejtettem a posztból, hogy gyerekekkel kihagyhatatlan.”
csak ne a 3d-re. ne szenvedjenek szegények.
Én az elsővel szemben sokáig ellenálltam, aztán megnéztem és másnapra rá megnéztem még egyszer mert annyira tetszett.
Most ott tartok, hogy megveszem LEGO -ban is a kedvenc szereplőimet (Guido, Luigi, Matuka, Villám McQueen), mert egyszerűen kell.
Várom a második részt is, bár állítólag az 1. jobb volt. Meglátjuk.
Az én 3 és 5 éves fiam abszolút kedvence McQueen, tehát nem volt kérdéses, hogy ott ültünk a bemutató napján a moziban.
Mindkét gyerek azt mondta, hogy tetszett neki, de a történetet nem igazán bírták összerakni.
Az van elvtársak, hogy nem véletlenül, nekem emiatt nem is tetszett. Ez egy felnőttek számára megírt sztori, amit időnként a felnőttek is nehezen tudnak követni, telepumpálva felnőtteknek szóló poénokkal, szóviccekkel, amit a 8 éves lányom se ért, pláne a két kicsi.
Manapság minden filmnek, rajzfilmnek kötelező megjelenni 3D-ben, emiatt 3 és fél percenként menetrendszerűen jön az akció, az üldözés, a zuhanás, a satöbbi, amit én már kissé kezdek unni. Mi btw 2D-ben néztük, a kicsi miatt.
Szumma szummárum, kétségtelenül profi a látvány, de ezzel a james bond sztorival, meg ezzel a szövegezéssel ez NEM GYEREKFILM. Ha nem ülnek ott a gyerekeim, és nem idegesít, hogy szerencsétlenek ebből egy kukkot se értenek, akkor talán tetszett volna.
József már megint szuper a HTML5 videólejátszód! Szinte érzem a JÖVŐT!
azt nem értem, hogy a magyar szinkront miért kell minden szarra ráerőltetni
nem baj, hogy nem gyerekfilm (az első, a másodikat még nem láttam) a gyerek szereti, van neki villám mekvínes pizsije is és szokta mondtani, hogy kcsá.
igen, mint az ilyen filmek általában, tele van felnőtteknek szóló poénokkal, amit a gyerek simán skippel, nem foglalkozik vele, nem is ezért nézi.
Az első egyébként szinte élvezhetetlen angolul, sótlan, unalmas. Nem vagyok nagy szinkronhívő, de két nagyságrenddel jobb magyarul, mint eredetiben. (ahogy a bus spencer-terence hill filmek is mind egy kalap szar eredetiben)
“azt nem értem, hogy a magyar szinkront miért kell minden szarra ráerőltetni”
— haha, jó reggelt
“már megint szuper a HTML5 videólejátszód”
— kár a gőzért, az ilyen kontentot nem fogom feltölteni a Vimeóra kockáztatva az előfizetésemet
ja, én sem értem, miért nem feliratozzák a gyerekfilmeket az olvasni sem tudó 5 éveseknek
offtopic kérdés: terráriáról lesz valami poszt?
@pappito
Félreértettél, én kizárólag a másodikra mondtam, hogy nem gyerekfilm. Annak ellenére, hogy természetesen az elsőben is vannak olyan poénok, amiket csak a felnőttek értenek, azért az attól egy kiváló -mit kiváló, szuper!- gyerekfilm, a három éves is ért belőle annyit, hogy kerek legyen a sztorija számára. A 6-8 évessel meg már a mélyebb morális mondanivalóját is lehet feszegetni akár. Egyszerűen tök jó.
A második ellenben kizárólag felnőttek számára emészthető már szerintem, túllőttek a célon. A gyerekeknek maximum a bambulás marad, mert látványosnak tényleg látványos. De azt meg nem szeretjük, ha bambul a gyerek, nálunk a tévé sosem töltött be villanypásztor szerepet.
“kár a gőzért, az ilyen kontentot nem fogom feltölteni a Vimeóra kockáztatva az előfizetésemet”
Attól még berakhatnál egy olyan playert ami működik is.
Mutatnál nekem egy ilyet, ami nem kerül pénzbe és támogatja a WordPresst? Szívesen kicserélem!
Szerintem amit használsz az elég jó. Csak az alap skin, kicsit furi…
Z.T. min nézed, hogy nem működik?
@kis csillag: Azért, mert jó???
pl.: Luigi ott pörög egy Olaszországi téren és valami ilyesmit kiabál:
- Ez itt ália! Itthonvanni!
Légyszi ezt angolul, úgy hogy vicces is legyen és ne csak egy anyanyelvi ember értse.
Én azt nem értem, miért kell rá player, miért nem elég a natív lejátszó.
@klarky: általában a magyarok nagy problémája az, hogy nem tudják elképzelni más népek nagyságát se, hidd el jobb az angol max te nem érted lángok nélkül persze
kis csillag, én meg azt nem értem – vagyis inkább nem tudom értelmezni – amit írtál.
Pedig háromszor olvastam el… Egyszer nagyon lassan is
@kis csillag: Ha benned egy gyerekeknek szóló animációs film kapcsán egyáltalán felmerül az, hogy kell-e szinkron, akkor azt hiszem – és előre is bocsánat -, h komoly bajok vannak a fejedben. Nyilván:
- rengeteg, többségében még iskolába se járó kisgyerek van, aki anyanyelvi szinten bírja az idegen nyelvet,
- szintén egyértelmű, ha nem, akkor vidáman olvasnak 2 órán keresztül és még a szöveget is képesek értelmezni,
Ha a fenti két feltétel valami isten tudja milyen okból mégsem teljesülne, akkor a hazai forgalmazó tutira örömmel könyvelné el mind a 20 hazánkban állomásozó brit család után befolyó jegybevételt.
De tudod mit? Lassan kijön DVD-n, meg lehet hogy BD-n is. Majd vedd meg, szerintem csak neked az eredeti hangsávot meghagyták.
Én meg azt nem értem, hogy miért kell Winklerék _hangját_ erőltetni. A rádióban is borzalmasak voltak, az előzetes alapján a szinkron sem túl jó
Félreértés ne essék, nincs velük bajom, mind a ketten baromi jól írnak, a TV-ben is jók voltak. Ezért nem értem ezt a rádió meg most a szinkron dolgot…
A Verdák az egyik legkirályabb animációs film, és nem csak azért, mert a gyerekek (fiúgyerekek) élvezik, hanem azért, mert baromi jól meg van csinálva, az animáció tökéletes, jó karakterek vannak benne, lehet azonosulni, útálni, izgulni, jók a kocsik, jó a szöveg, a sztori, hát az olyan, amilyen, egy főleg gyerekeknek szóló filmtől nem is szabad semmi komolyat elvárni, de azért volt valami mondanivalója (pont az, ami egy gyereknek nagyon fontos tanulság). Nálunk 4 éves korban érte a nagyobbikat a film, gyakorlatilag évekig ez volt terítéken, és bár mára elfelejtődött, a pólói is inkább már Bakugánosak, Star Wars-osak vagy Lego-sak, van már más helyette, de biztos vagyok benne, h ezt is élvezni fogja és kicsit újra ott lesz heti 1-2 megnézéssel.
A Cars a Pixar leggyengébbje, Wall-E és az Up! a legjobb szvsz. Gyerekeknek lehet ez jön be, hatalmas merchandising bevételek vannak belőle úgy tudom.
Ismét egy közös pont a FF 5, IE9, Chrome 12-ben: Ez a videó egyik alatt se indul el.
c3ll nálam megy chrome alatt, bár ez kellett neki: http://www.divx.com/en/software/divx-plus/web-player
Lol bazeg, nehogy már mindenféle szedett-vedett plugineket kelljen telepíteni egy buzi videóhoz
(szintén chrome és baszik menni)
Múltkor néztem John Lasseter kisfilmet a Verdák 2 kapcsán; eredetileg elhangzik a filmben a electromagnetic radiation, amit az utolsó pillanatban kicseréltek electromagnetic radiopulse-ra, a fukushima-i erőmű miatt. Elképesztő milyen apróságokra figyelnek.
Winkler Ford Mustang.
A nevek igen jol vannak kitalálva pl: David Hobbscap autós szójáték ( a hubcap – a kerék kozepén lévo dísztárcsa)
ha mar mesefilm akkor ez kihagyhatatlan, a kolkok racuppannak mint medve a mezescsuporra
http://www.youtube.com/watch?v=AOJDL3ZPl4c
Ööö, milyen Andrew? Stanton? Ezt a filmet (és a Carst is) Lasseter rendezte, az ő szíve csücske.
Stanton már vagy két éve a John Carter of Mars feldolgozást forgatja, ami egy élőszereplős kalandfilm a Tarzan alkotójának korai sci-fi ponyvasorozatából.
Érdekes egyébként, hogy a másik nagy rendezőjük, Brad Bird (Incredibles és Ratatouille, illetve a Pixar előtt az Iron Giant) szintén hanyagolja az animációt és Mission Impossible 4-et csinál.
Én a Brave-re vagyok egyébként kiváncsi, mostanában nem jó irányba megy a Pixar szerintem, ez a film afféle utolsó reménység…
Fúú pedig mindhárom Brad Bird filmet imádom, az MI4 mégsem lesz jó film megérzésem szerint. (meg a trailer alapján) Brave valóban nagy reménység, nekem a Toy Story 3 sem jött be annyira. Jövőre meg jön a Monsters Inc 2, ami talán azért jó lesz. Sajnos nagyon ráállt a Pixar a folytatásokra.
Bazz UP fejet egyszer bele kene mar tolni egy vodor gyantaba aztan letepni az egeszet. Ennyire mocsok osember fejjel hogy lehet letezni? Ettol o most menonek erzi magat? Inkabb szanalmas…
Angel: A lejatszod tenyleg szar… 100 bol 1X ha meg tudom nezni.. legujabb chrome/win7
gyerek imadja a verdakat, van meg a Verdakhoz tartozo “Matuka mesei”, par epizod, jopofak.
A videót nem néztem meg a hülye viceólejátszó miatt. El sem indult. Töltsd youtubera.
Áhhh. Késő van. *videólejátszó
A Verdák karakterei izgalmasabbak voltak:
McQueen: a világtól elzárt, kizárólag a versenyzésnek élő “nagy kamasz” zseni
Sally: exdrogos
Hudson doki: a megkeseredett legenda
Luigi és Guido: melegpár
Ramon: a hippi fazon