a teljes posztot egy darab iPhone 4 segítségével készítettem
Archive for July, 2011
Az ember ritkán megy kifejezetten Hong Kongba (általában egy még távolabbi utazás köztes állomása szokott lenni, egy európai városból úgy 11-12 óra alatt érhető el repülőn). Mi is átszálló utasok vagyunk, eredeti célállomásunk Bali, viszont úgy döntönttünk, hogy akkor már megállunk néhány napot Hong Kongban is, egyikünk sem járt még Ázsiában, és még pihenni is tudunk egy kicsit.
A legelső benyomás: kurva melegnek tűnik a 30 fok. Nagyon fullasztó, levegőt is alig kapni, el kell egy kis időt tölteni, mire az ember ténylegesen hozzászokik a furcsa klímához. Ezt az egészet bolondítja meg az, hogy mindent, de tényleg mindent, klimatizálnak. Ettől aztán az a fura kettősség alakul ki, hogy kinn kövér, átvághatatlan, rusnya meleg, bárhova belépve viszont azonnal vékony, de határozott pengéjű jéghideg metszés — rémes!

Nem pont ilyennek képzeltem el Hong Kongot az akciófilmek és egyéb engem ért egyéb virtuális benyomások alapján. Azt gondoltam volna, hogy drasztikusan más lesz ahhoz képest, mint amit megszokhattunk Európában. De ezzel is csak ugyanaz van, mint minden Európán túli utazás esetében: ugyanaz a szar van ott is, mint itt. Emberek szaladgálnak az utcákon, és ha a sikátorba benézünk (például egy felhőkarcoló aljában), vagy az asztalok mögé, pontosan azt látjuk, ahogyan össze van rakva az egész, nincs benne semmi különös, szét lehet szedni alkotóelemeire.
Egyébként a fő megfigyelésem Hong Konggal kapcsolatban az volt, hogy olyan az egész hely, mintha egy nagy chinatown lenne, csak több a felhőkarcoló, és az egész egy megelevenedett Szárnyas Fejvadász film. Ez utóbbit kiemelném, nagyon érdekes dolog látni a megvalósult cyber-utópiát — én ilyennek képzelem el.

A gazdag angol történelmi múlt ellenére angolul alig beszél az utca embere, de erősen kell figyelni még a hotelben is. Angol középfokú C nyelvizsgás mélységű beszélgetésekbe csak a legindokoltabb, emberi életet veszélyeztető esetekben bocsájtkoztam. (Nem így Linda, aki bátran futott neki újra és újra a méterekről kiszúrva is láthatóan teljességgel reménytelen kommunikációnak.)
Internet. Pocsék a nomád infrastruktúra, én nem találtam szabad hálózatot sehol. A hotelünkben is pénzbe került a net, sőt, sírnom kellett, hogy a három birtokunkban levő eszköz után ne kelljen külön fizetni. Azt leszámítva nem volt netem sehol. Érdekes módon azt hittem, hogy a Foursquare és a GoWalla majd működni fognak valamilyen csökkentett üzemmódban net nélkül is, hát nem. A GoWalla esetében ez különösen elszomorító, hiszen így nem lehet túrákat végigjárni, ami nem tudom, hogy mennyire tesz hatékonnyá egy eredetileg erre épülő alkalmazást. A Lonely Planet app működött net nélkül is, sőt, egy remek offline térkép is van benne, amit jobb híjján navigációra használtam — feleslegesen, tenném hozzá, hiszen egy metrótérképpel a kezében az ember vígan elvan.
Nem töltöttünk el túl sok időt Hong Kongban, két teljes napunk volt, ennyi idő alatt nem sok mindent lehet megnézni, főleg úgy, hogy én magam nem tartozom a turistafenomének közé. Kis sétahajókázás, ténfergés a piacon, a Peak nevű kilátó (erről gyártja mindenki a hong kongi klasszikus turistaképeket a várossal a háttérben — elképesztően sok az ember és tényleg jól is néz ki, de ultra-brutál turizmus, mondjuk az a meredeken közlekedő villamos a tömeg ellenére kötelező!), a hegyen kiállított (mű!) Buddha szobor (libegős papundekli-városturizmus gagyi). Ez utóbbit nem javaslom senkinek, lanovkán mindenki volt már, illetve cirkuszt is látott már eleget. A Peak javasolt viszont a tömeg ellenére.
Vásárolni szerettem volna HD kamerát, iPhone Apple bumpert. A kettőből ez utóbbi még sikerült is, de az árakat illetően egyáltalán nem tapasztalatam a várt csodát. (Az is könnyen meglehet, hogy nem ide kellett volna várnom.) Oké, olcsóbbak a dolgok, de nem annyival, hogy érdemes legyen érdemben, két napig vesződni velük. Az Apple iPhone tokot például 7 helyett kb. 5 ezerért vettem meg némi utánjárást követően. Az is pénz, lett is egy narancssárga iPhone tokom, de a HD kamera már egyáltalán nem érdekelt valamiért. Igazán jó üzletet sem láttam, ahol sok pénzt lehetett volna költeni.

Közbiztonság baromi jónak tűnt, sokat metróztunk, de egy rosszarcú embert sem (!) láttunk. Sőt, kéregetőket, koldusokat sem. Egyáltalán. Nagyon érdekes a kontraszt pl. egy egyiptomi kirándulással összevetve.
Összegezve az a véleményem, hogy kifejezetten Hong Kong miatt csak a legelvetemültebb Kína-buziknak érdemes elmenni, bár nem hiszem, hogy vannak ilyenek, szerintem ide mindenki átutazó utasként jut csak el. Egyszer érdemes azért megnézni.
Disclaimer: mivel nem hoztam magammal laptopot, a teljes szöveget iPaden gépeltem be a Writer appal a repülőn Bali felé menet. A legjobb ötletnek tartom, hogy nyaralásra csak deszkát hoztam, remek cucc, ilyenkor kijönnek a finomságai – aki nem vett volna még magának, feltétlen vegyen, zseniális gondolat, fantasztikus termék. (Pedig nekem csak a 16 gigás wifis tavalyi iPad modellem van!)

610 pixelre kellett clippelnem — sorry
Ezzel a csodálatos, ma kiadott multicolor (!) C64 Veto grafikával köszönnék most el (via Edhellon), holnap elindulunk Ázsiába. Várhatóan két hétig nem fog történni ezen a blogon semmi. De az is lehet, hogy mégis, laptopom nem lesz, csak deszkám.
Ez a klip sokkal érdekesebb, mint maga a film:
8:10-nél levő csávó nagyon jókat mond. A szárazjeges rész tetszett még nagyon, illetve a rakétaindítós rész — ezen a szinten nem számít a pénz. Azt hiszem, a filmen dolgozó szakemberek miatt fogom megnézni ezt az előreláthatóan vacak filmet. Egyébként ez a Transformers 3 lényege: ma itt tart a VFX és AFX szakma, ezért kell beülni rá.
Újabb mérföldkőhöz érkezett Magyarország vezető platformfüggetlen digitális lappiaca, a Digitalstand, mely az asztali és táblagépek után immár a két jelentős okostelefon-platformon, Androidon és iPhone-on is kényelmesen olvasható. Sőt, a Ringier Kiadóval kötött együttműködésnek köszönhetően három sportmagazin is megjelent a kínálatában.
Digitális magazinok évek óta léteznek, de csak most állnak tömegesen rendelkezésre azok az eszközök, amelyek olvasásukat hétköznapi, kényelmes szokássá emelhetik. A táblagépek és az okostelefonok terjedésével párhuzamosan az App Store meghonosította a tartalomvásárlás kultúráját, így a felhasználók digitális formában is igénylik a minőségi, fizetős médiatartalmat. Ezt a hullámot lovagolja meg a vezető magyar online újságosstand, a Digitalstand.
A kiadói háttérrel életre hívott megoldás célja, hogy minden tartalomfogyasztó eszközön biztosítsa a digitális olvasás élményét a felhasználóknak, akik megvásárolt lapjaikat a szolgáltatás indulásától kezdve valamennyi számítógép- és tabletplatformon elérhetik. Mostantól a hazai okostelefon-tulajdonosok egymilliós tábora is kényelmesen, mobilkijelzőre optimalizált formátumban olvashatja digitális lapjait a két nagy platformon, Androidon és iPhone-on. A potenciális olvasótábor egy részének már most van ilyen készüléke, a jövőben pedig sokan tervezik a vásárlását. Az okostelefonok tulajdonosaira jellemző, hogy keresik készülékük új lehetőségeit és a magyar tartalmakat, így a Digitalstand létező igényeket elégít ki.
Nagyon komolynak ígérkezik, és végre nem érezni rajta ezt a Doom 3 típusú gagyit. Bejön nekem a grafikai világ is, poszt-apokaliptikus, Mad Max, saját szabályok, bandák, jó ez. Megmondom őszintén, hogy a Quake óta nem éreztem igazán az id szívó erejét. A Quake Live volt az, ami játékot még tartok valamire, de a szingli FPS világban valamiért nem meghatározó az id.
John Carmack viszont annál inkább. Szépen visszavonult, és néhány mellékvágány alatt elkezdte megcsinálni az id tech 5-öt, a legújabb generációs motorjukat. Az első id tech 5 játék a RAGE lesz. Ez önmagában még nem ad okot a sikerre, viszont a játék elkészült, most már csak apróbb simítások vannak hátra és 2011. október 7-én (EU) megjelenik a boltokban is.
Annak idején még nem értettem ezt a “megatexture” dolgot, a fenti videóból viszont pontosan látni lehet, mit tud a cucc: bármit, a művészre van bízva, mit és hogyan alkot meg. Gyakorlatilag úgy festegetheti a 3D modelleken levő textúrákat, mintha csak éppen Photoshopban klikkelne a brush toollal. Ebből kifolyólag nem lesznek a játékban ismétlődő textúrák (például a sivatag képe szokott ilyen lenni). Maga a grafika szörnyen gazdagnak látszik, és Carmack szerint bitang gyors is lesz, mégpedig úgy, hogy jobban néz majd ki, mint a mostani legjobban kinéző FPS-ek, és még gyorsabban is fut azoknál, 60 FPS-sel. Hiszem, ha látom!

Érdemes egyébként megnézni ezt az interjút vele, sok mindent elárul az új technológiáról, meg az egész trade-off folyamatról (7 éve dolgoznak a Rage-en!). Kiderül, hogy a “nextgen” konzolok már megint messzire kerültek a hétköznapi gaming PC-ktől és immáron újra a fókuszába helyezte őket. Ebből kifolyólag a RAGE sokkal jobban fog kinézni PC-n, viszont konzolokon is ígéri a 60 FPS-t. Szkeptikus vagyok, viszont Carmack az a fajta csávó, aki nem vattából van.
Végül kiemelném még Michael Abrash kommentjét a Bethesda blogjáról, ahol a Quake 15 éves születésnapját ünnepelték. Valaki fölvetette, hogy az internet gaming csak úgy jött. Erre írja:
“Pedig eléggé szándékos volt. Halványan emlékszem már a 15 évvel ezelőtti dolgokra, de erre kivételesen elég jól. Amikor John (Carmack) és én a thai kajáldában vacsoráztunk, még a Microsoftnál dolgoztam. Tudtam, hogy meg fogja kérdezni, hogy át akarok-e menni az id-hez dolgozni, és azt is tudtam, hogy nemet fogok neki mondani, mert teljesen be voltam betonozódva a Microsofthoz. Ettől függetlenül az első két órában csak a perzisztens Internet szerverekről beszélgettünk. John arról vízionált, hogy az emberek saját pályákat fognak otthon tervezni és hogyan lesz lehetséges őket összekötni a neten, megvalósítva egyféle cyberspace-t. Két óra után aztán rájöttem, hogy ezt túl nagy faszság lenne kihagyni.”
Abrash egyébként a Quake után visszament a Microsofthoz, 2001-ig az XBOX csapatnál volt, aztán átment a RAD Game Toolshoz, ahol írt egy DX7 kompatibilis software renderert (azért az se semmi), végül Gabe Newell unszolására végül idén májusban leigazolt a Valve-hez.
Az id egyébként továbbra is nagyon fontosnak érzi a közösséget. Ezzel a Tim Willits (id level designer) idézettel zárom, aki arról beszélt, hogy teljes modding supporttal indul a játék már attól a pillanattól kezdve, hogy a boltokba kerül:
“Húzd le a konzolt, írd be ‘id studio’, aztán nyomd meg az entert, BUMM, ott lesz az összes eszköz, amit mi magunk is használunk.”
Október 7.

Én már azt sem tudom, hogy én hogyan kerültem be. Komolyan. Vagy az lehet, hogy tegnap beengedtek néhány usert, aztán elzárták a csapot?
BUDAPEST, MAGYARORSZÁG – 2011. június 18. – A Noise Freaks a mai napon bemutatta zenei közösségi oldalának korai verzióját a nagyközönségnek. (www.noisefreaks.com) Az oldal egyelőre csak két videót és egy béta tesztre jelentkezőknek szánt űrlapot tartalmaz, ahol az e-mail címünkkel jelezhetjük részvételi szándékunkat.
Magáról a weboldalról egyelőre nem sokat árul el a cég, annyit lehet tudni, hogy a zeneiparban tevékenykedő magánembereknek, művészeknek és cégeknek fog szólni és mindazoknak, akiket mindez érdekel.
„Kilenc hónapi fejlesztőmunka áll mögöttünk és még elég sok van hátra, de úgy gondoljuk eljött az idő, hogy megmutassuk az embereknek min dolgoztunk az elmúlt időszakban. A következő hetekben folyamatosan tesszük majd ki azokat a videókat, amikkel jobban megérthetik majd az érdeklődők az oldal mögötti koncepciót. Nagyon sok olyan funkciót fejlesztettünk, ami egyedülálló a világon és úgy gondoljuk, egy videó mindennél jobban el tudja magyarázni egy felhasználónak a működést. Másrészről első ránézésre nem biztos, hogy átjön mennyire más is lesz ez a meglévő webes zenei szolgáltatásoknál.” – mondta el Dobránszky Zoltán a cég vezetője.
További olvasnivaló: http://www.facebook.com/notes/noise-freaks/fegyverbe-fegyverbe/221562001216962
Aki többet akar megtudni az iratkozzon fel a facebook oldalukra itt: http://www.facebook.com/pages/Noise-Freaks/163091217064041
A Noise Freaks:
A cég egy négy főből álló magyar startup vállalkozás. Tagjai igen nagy tapasztalattal rendelkeznek nagy forgalmú nemzetközi internetes portálfejlesztés, a zeneipar, rendezvények és az ahhoz kapcsolódó szolgáltatások, és marketing terén.
Sajtó kapcsolat:
Ódor Zoltán
Dobránszky Zoltán




