Jakab Andortól nem kapunk munkát
Jakab Andor: Tőlem ezért nem kapsz munkát
Én csak akkor adok majd munkát, ha:
Kirúghatlak, ha akarlak.
Ha az ÁFA legalább 20 százalékra (de inkább 15-re) csökken.
Ha az állam a legális fizetéseknek “csak” 30 százalékát veszi majd el.
Ha nem büntetik a több fizetést magasabb arányú elvonással.
Ha nem a cégeket, hanem az illegális munkavállalókat üldözik.
Annak, aki már próbált saját balhét összehozni, ismerős lesz a poszt. Az ingatlankiadás hasonló téma, én egyszer végigszámoltam, ha legálisan akarja az ember kiadni a lakását piaci áron, könyv szerint eljárva, leadózva, messze a piaci ár alatt tudja kiadni, vagy fordítva: piaci árat elérve legálisan olyan magas lenne a bérleti díj, hogy nem lehet kiadni a lakást.
Helló, mi?
Jakab Andor posztja egyébként nem tetszik a stílusa miatt. Kifejezetten zavar, hogy így gondolkodik a leendő munkavállalóiról. Kirúglak, ha akarlak. Nőt nem alkalmaznék, mert szülni megy. 50 év felettit sem alkalmaznék, mert védett korba megy. Pedig a munkavállalóid azok, akik értéket teremtenek a cégednek, érdemes lenne már rögtön az elején másképp gondolni rájuk.
Kegyelemkettes.
SAA
szerintem ne Jakab Andort anyazzad, hanem a szeretetteljes, mindenhato Kormanyunkat
angelday
Azon már túl vagyok.
neongod
Modoros blogon megjelent rá egy kritika. Hogy néz ki mindez Németországból nézve: http://modoros.blog.hu/2011/08/07/tolem_se_kapsz_munkat
Géza
Fárasztó ez a feltételes módú fikciós kesergés. Vajon mit csinál a valóságban Jakab Andor, (köz)alkalmazott?
flynn
végre valaki, akit szintén idegesít a faszi stílusa. a poszt tartalmát nem kérdőjelezem meg, sőt, igazat is adok neki, de ezt ilyen arcpirítóan geci módon leírni gáz.
Hofstatter Béla
Inkább mélyedj el a kegyelemkettes munkásságában.
Asszem
Egy másik olvasatban Jakab Andor nem így gondolkodik a munkavállalóiról, hanem azt mutatja be, hogy egy racionálisan gondolkodó üzletember, aki nem jótékonysági céllal akar közhasznú alapítványt üzemeltetni, hanem vállalkozni akar és szeretné minimalizálni a kockázatokat, az esetleg a hazai körülmények között így gondolkozik, és emiatt nem a nők és nem az 50 év felettiek a hibásak, egyáltalán nem velük van baja, hanem a rendszerrel, ami bár pont őket próbálná védeni, mégis többet árt, mint használ.
Lehet persze cáfolni a számok és következtetések némelyikét (ez is nagyon korrekt, hogy nem véleményt írt, hanem konkrétumokat, amiket konkrétumokkal meg lehet cáfolni a végtelen parttalan viták helyett), de a lényeg szerintem, a végkövetkeztetés nagyon is igaz: ez a rendszer így rossz, mert nem vállalkozásbarát.
angelday
KKV-s szintű fogalmazás.
Asszem
flynn: nekem erről a posztról mindig Gyurcsány őszödi beszéde jut eszembe. brutálisan őszinte volt. szerintem néha szükség van erre. Pont azért üt ekkorát ez a cikk is, mert nem köntörfalaz, megmondja, hogy nőknek nem ad(na) munkát. Utána persze részletesen kifejti, hogy miért, de ezt már sokan nem olvassák el, vagy azt a következtetést vonják le, hogy azért, mert biztos utálja a nőket, vagy nem becsüli a tudásukat, stb. stb.
Pedig nem erről van szó.
flynn
Asszem: attól ezt még szerintem meg lehetett volna írni úgy, hogy senki ne érthesse félre, vagy senki ne sértődhessen meg. de természetesen akkor nem ütne ekkorát ez az írás. mert itthon muszáj mindent ilyen “én vagyok a fasza gyerek, és megmondom a nagyon frankót”-stílusban megírni, különben a kutyát sem érdekelné. köszönjük ezt az indexnek. (és nem kívánok magyarázkodni a témában.)
Asszem
flynn: nem értek egyet ezzel sem, de asszem stílusról nem érdemes vitázni. Én is éreztem az élét a cikknek, de egyáltalán nem azt az “én vagyok a fasza gyerek és megmondom a frankót” attitűdöt, amit te érzel. Sőt, elolvasva Jakab Andor további írásait, nekem kifejezetten szimpatikus ahogy ír, külön hangsúlyozza, hogy nem a nőkkel van baja, és amikor megoldást kínál, akkor sem egy pártot, vagy oldalt ekéz, hanem tényleg megoldást szeretne. Valamint kellően önkritikus, tudott röhögni a modoros blogon megjelent íráson.
Szerintem a magyar net bőven tele van nála sokkal nagyobb arccal író bloggerekkel/újságírókkal.
angelday
Én is szeretnék megoldást, mégsem nyilatkozom így a nőkről és a leendő munkavállalóimról. Pont. Pont. Vesszőcske. Kegyelemkettes.
flynn
Asszem: ebben én is egészen biztos vagyok. Mármint, hogy tele van a net. Jakab Andor többi írását amúgy nem olvastam.
klarky
Olvastam anno én is a posztot és azon túl, h a stílusa hozzám sem áll a legközelebb két dolog miatt nem tetszik.
Az egyik a havi 248 720 Ft nettó fizetés amiből ő kiindul. Nem azért mondom, nem tudom, h hol él ez a csóka, milyen végzettsége van, vagy milyen ismerősei, de mifelénk ennyi pénzt “vidéken” elképesztően kevesen keresnek. Ha a fővárosban ez alap szóljatok légyszi, csomagolok (de nem akarok keseregni ez van).
A másik a következő rész (és ez már jobban bántotta a szememet):
“Én csak akkor adok majd munkát, ha: (…) Ha nem büntetik a több fizetést magasabb arányú elvonással. ”
Hát nem azt szajkózza minden szakértő, h pont az a baj, hogy nem így van? Vagy ezt a munkaadó oldaláról kell nézni jelen írásban? Csak mert az egykulcsos SZJA épp a nagy jövedelműeknek kedvez, azaz minél többet keresel arányában annál kevesebbet vonnak el egy alacsony keresetűhöz képest. E miatt van a rés az adóbevételekben, e miatt toldozzuk a lyukat az államadósságban. Ha igaz persze. Más nem is nagyon érinti a magas bérüeket, luxusadó ugye nincs, ha megvan a br. 300 ezer forintos fizu, onnan felfelé már szabad a pálya, minden forinttal jobban jár a munkavállaló.
Ezt mondják a gazdasági elemzők, vagy rosszul emlékszem?
kutato
“Pedig a munkavállalóid azok, akik értéket teremtenek a cégednek, érdemes lenne már rögtön az elején másképp gondolni rájuk”
Nem is azokkal van a baja, akik értéket teremtenek, hanem azokkal, akik csak kávézni járnak be. A kirúglak, ha akarlak is nyilván nem előre értendő, hanem utólag, ha nem bizonyul jó munkaerőnek a dolgozó.
IIsti
Szerintem tök igaza van. Egyszer valahol olvastam, hogy az egyik okos ember megkérdezett egy másik okos embert valahol a Szilícium-völgyben, hogy miért pont a Szilícium-völgy lett az IT és egyéb csúcstechnológiák fejlesztésének az egyik legfontosabb bázisa? (Vagy valami ilyesmi volt a kérdés.)
A válasz egyszerű volt, és logikus: mert ott vannak a legjobb szabadalmi ügyekkel foglalkozó ügyvédek.
Ha beletolsz valamibe sok pénzt, energiát, munkát, időt, stb, akkor azt azért teszed, mert vissza akarod kapni azt, amit beletettél és ezen felül még szeretnél kamatot, hasznot, hozamot.
Géza
Az alapprobléma az egésszel még mindig az, hogy a valóságban nincs abban a helyzetben, hogy másoknak munkát adjon. Innentől halálosan nem érdekel, hogy a nemlétező opció ellen milyen indokokat talál. És persze szomorú, hogy ilyen népszerű lett a cikk, azaz ennyi embernek kell önigazolás arra, hogy jól teszi, ha alkalmazottként elvegetál.
soder
Flétó lehet h. kimondta miket basztak el annyi éven keresztül, de emlékezzünk rá h. a hűbéresei társaságában tette ezt és nem a Kossuth téren. Az arcpirító pedig az, hogy ezután csinált tovább mindent változatlanul, azaz semmilyen konzekvenciát nem vont le ebből, amin utána változtatott volna. A politikus fajtája a pofádba röhögheti h. meglopott, mert nem fogja rajta senki hatékonyan számonkérni, folytathatja ugyanúgy tovább.
Malachi
nekem az a tippem, hogy ebből előbb vagy utóbb kibújik egy társadalmi szervezet vagy felüti a fejét egy új párt. 80+ ezer lájk?
codered
Klarky: nem teljesen ontopic, de a progresszív adóztatás egy faszság. Aki többet keres bruttóban, az az egykulcsos SZJA-val is többet adózik (tudod, százalékban adóztatnak). Ergo ha több a bruttó béred, így is többet fizetsz. Mi ebben az igazságtalan? Semmi.
A progresszív SZJA kulcs egy álszent, irracionális és logikátlan húzás volt, továbbá csak társadalmi feszültséget eredményezett. Most, hogy bevezették az egykulcsos adózást, ez felszínre is jött…
codered
És hogy teljesen ontopic legyek, Jakab Andor írása teljesen valós problémákról ír, paraszt (bár szerintem “országhű”) stílusban. Nem egy KKV-s vállalkozóval találkoztam, aki hasonló – prosztó – stílussal rendelkezik.
Én azt gondolom, hogy amíg mindenkinek van legalább egy olyan ismerőse aki adót csal, és ezért nem büntetik meg, addig itt semmi se lesz rendben. Ez frusztrációt szül, amit sokan azzal oldanak fel, hogy ők is elkezdenek adót csalni, és abból semmilyen ország nem épül.
IIsti
Én ilyen adótáblát szeretnék:
http://en.wikipedia.org/wiki/Rate_schedule_%28federal_income_tax%29
Szindbad
Jakab Andor szerint a post egy félig kész, hibákat is tartalmazó post. Jakab Andor noname blogján nem igazán számított, hogy félig kész postot publikál, nem számított nagy érdeklődésre. Az írás amatőr, nyers, de a nyerseséggel szerintem nincs baj.
Szindbad
codered: A progressziv adózás szar, de van egy olyan hatása, hogy nem engedi olyan nagyon szabadjára a társadalmi különbségek növekedését. Mondjuk én prosztó vagyok, és leszarom, ha erősen nőnek a társadalmi különbségek (mert akkor végre alkalmazhatnék cselédlányt), de a progresszív adózás kivezetése elképesztően béna, tervezetlen, amatőr munka volt.
Chriss
Én amúgy Doransky idevágó posztjával értek egyet. Tény, hogy ez egy helyzetleírás itt az országról.
Nem tetszik, hogy akkor rúg ki amikor akar? Meg nem vesz fel nőt? Hát pont ott írta le. 12 emberrel akar dolgozni. 13-at kell felvennie a szabadságolások miatt (minusz százezrek havonta). Nők elmennek szűlni. Fel kell vennie valakit a helyére. De ha a nő visszajön akkor nem rúghatja ki azt akit felvett helyette. Megint súlyos százezrek. És ennek nagy része a különböző járulékok és ezzel van a baj…
kedd
driv
szerintem pedig sötét az aki ebben az írásban bármilyen bunkó v paraszt stílust vél felfedezni.
gab
Vállalkozni rengeteg idő, stressz. Tehetség kell hozzá. Mindenki előtt nyitva a pálya, lehet menni, aki “fikázza” a vállalkozókat. Az önismeret első lépése, hogy ha felismerjük, alkalmasak vagyunk-e egyáltalán rá. Beosztottnak lenni sokkal kényelmesebb. Viszont ha úgy döntünk, hogy beosztottak leszünk, nem érdemes fikázódni, mert a lehetőség mindenki előtt adott, ez egy szabad ország.
Az eredeti posztot sokan szét próbálták már szedni, de igazából értelmes kritikát nem olvastam róla sehol, aki tud ilyenről, linkelhetné.
codered
Szindbad: szerintem a progresszív adózas csak akkor működőképes, és csak akkor érheti el az általad leírt célt, ha állambácsi _képes_ elérni, hogy a munkaadók ne azért jelentsék be kevesebb bruttóra az egyszeri munkavállalót, mert akkor az adó is kevesebb. Ehhez viszont többet kéne ellenőrizni (ami majd szép lassan hozza magával a társadalmi igényességet is), arra meg szemmel láthatólag nincs kedv/kapacitás/affinitás.
Tulajdonképpen adót csalni ma trendi, és kb senki nem ítéli el.
Azon kívül, hogy rossz a progresszív adózás kivezetésének PR-ja, mi volt még béna benne?
angelday
driv: “szerintem pedig sötét az aki ebben az írásban bármilyen bunkó v paraszt stílust vél felfedezni.”
— miért is?
Vágássy Ferencz
Mit mondott Filip Hildebrant kedd reggel a Starbucksban?
Kegyelemkettes!
codered
gab: amit írtál, fordítva is igaz – ha valakinek túl stresszes vállalkozni, dönthetünk úgy, hogy beosztottak leszünk, nem érdemes fikázódni, mert a lehetőség mindenki előtt adott, ez egy szabad ország.
BGy
Saját példa: bővíteni akartam egyszemélyes cégemet, felvettem egy csajt dolgozni jó pénzért, három hónap múlva teherbe esett és a nőgyógyász ismerőse veszélyeztetett terhesnek “ítélte” meg, ezért rögtön táppénzre is ment. Továbbra is egyedül dolgozom, de legalább fizetem az ő táppénz hozzájárulását is, és három évig nem is bocsáthatom el, addig pedig egy percet sem fog dolgozni. Jakab Andorral egyetértek!
angelday
Legalább jó nő volt?
IIsti
A vállalkozáshoz némi tőke azért nem árt, ami a legtöbb embernek mAgyarországon sajna nincs. Az adórendszer pedig gondoskodik róla, hogy lehetőleg ne is legyen.
“Azon kívül, hogy rossz a progresszív adózás kivezetésének PR-ja, mi volt még béna benne?”
Az eredménye: az adóbevételek csökkenése, amit az államháztartás átalakítása nem követett.
Egyébként lehet, hogy Viktor nem tölti ki a 4 évét. (Sajnos.) Ugyanis most akkora gáz kezd lenni, amit a félkegyelmű csinovnyikjai nem tudnak kezelni. (Ez az igazi sajnos.)
BGy
Jó nő volt, néhányan meg is kérdezték, hogy én ejtettem-e teherbe.
))
angelday
Első számú szabályként nekem már többen megfogalmazták, hogy jó nőt nem szabad felvenni! Mondjuk ettől még simán teherbe esik bárki.
driv
Angelday, azért, mert világos, h pont a nők az idősek és a tisztesség védelmében íródott Andor bejegyzése.
kutato
“Egyébként lehet, hogy Viktor nem tölti ki a 4 évét. (Sajnos.) Ugyanis most akkora gáz kezd lenni, amit a félkegyelmű csinovnyikjai nem tudnak kezelni. (Ez az igazi sajnos.)”
Nem bánnám, ha Bajnai visszajönne helyette kezelni a helyzetet. Csak lehetőleg ne az mszp álljon mögötte, hanem valamilyen újonnan szervezett párt, mert az mszp lehúz, mint a mocsár.
_alesi_
Nálam a nőkre vonatkozó rész vágta ki a biztosítékot. Hivatalosan senki se kérdezhet rá a gyerekre, de azért rá fog. Páromnak és szinte minden hölgy ismerősömnek -akivel beszéltem erről- állásinterjúkon alap kérdés, hogy mikor tervez gyereket. Vagy kamuznak, vagy már mehetnek is Isten hírével.
Olyan sincs, hogy állapotos nőt nem rúgunk ki. Egyik ismerősömet a nyolcadik hónapban azzal fogadta főnöke, hogy köszöntük a munkát, most akkor lesz szíves önként távozni, ha GYES/GYED után szeretne ismét visszajönni, mivel a cég arra a pár éves láblógatásra nem akar külön fizetni.
Értem én a fenti írást, de saját tapasztalataim szerint még mindig többségben vannak azok a vállalkozók, akik nem azért nem fizetnek többet, mert a vállalkozás ne termelné ki az emelést, hanem mert ügyeskedve gyorsabban hízik a malac. Sajnos itt is megvan az, hogy gyorsan és sokat akar mindenki markolni és keveseknek van meg a türelme, hogy felépítsenek egy biztos alapot.
angelday
driv, akkor nekem ebben már annyi duplacsavar volt, hogy le se esett! Egyébként értem.
Lacko
Ha valaki szeretné kipróbálni, végigjárni azt az utat, amiről a post szól, nyugodtan… Nekem több, mint 15 éves vállalkozói múltam van, és sajnos teljesen egyetértek az írással. Egyáltalán nem bunkó a stílus, maximum fáj az igazság. A gazdasági szabályok is egyre inkább hasonlóak a büntetőjogi, stb szabályozáshoz… Ha valaki betör hozzád, levered, beperel és megnyeri…. Ugyanúgy be van biztosítva mindenki, hogy legyen munkája, mint 40 évvel ezelőtt. Ha majd a saját pénzedből kell fizetned a kismamát, az egésznap lógóst mert nem küldheted el, te is másképp látod majd a helyzetet. Egyértelmá, hogy védeni kell a kismamákat, de ezért van a szociális háló nemde? Közben persze fizess közel 70% közterhet, minden egyes fillér bevételed után… Én döntöttem, jobb ha nem tudod Angélusországban hogy működik mindez…
Szindbad
Még szerencse, hogy Matolcsy György éppen nyaral.
)
inafizinaf
http://jakabandor.blog.hu/2011/07/31/50_mega_lajk_koszonom_emberek
itt ír a post körülményeiről.
egyébiránt a “kegyelemkettes” és a “leülhetsz egyes” akkora szánalom kioktató szöveg, hogy szólok anyámnak és hányunk együtt.
IIsti
Lacko: miért jobb nem tudni?
Én pedig kíváncsi vagyok, mint állat…
klarky
@codered: Ok, de akkor mi a javaslatod?
Szerinted ami most van az rendben van? Mert szerintem nagyon nem.
A mások szociális hálós felvetéséhez csak annyit, hogy az olyan ebben az országban, mint egy rákos tumor. Senki nem mer hozzányulni, mert akkor “meghal a beteg” pedig tisztán látszik, hogy nem vagyunk képesek fenntartani ezt a “jóléti” háttérintézményt.
Vannak próbálkozások, de ez semmi. Itt csak radikális megvonások segítenének, igaz akkor jönne az éhséglázadás, meg az elítélés nemzetközi szinten…
Ha Angliában elég 1 év gyes, itthon minek 3? Plusz ha letelik a 3 év szinte dolgoznod se kell és új gyerekkel jár még 3. Kolléganőm 6 évet volt otthon, majd kivette a 6 évre járó szabadságát. Hát ez a nem semmi…
Olyat már meg se említek, h a múltkor a saját füllemmel hallottam, ahogy két fiatal rétinéger beszélgetett:
- Dolgozol?
- Én? Nem. Dolgozzanak a szegények! És te?
- Én sem!
Na ezekre toljad az adót meg a járulékokat…
IIsti
klarky: nálunk az oviban szeptembertől 34 fővel indul egy kb 20 négyzetméteres csoporthelységben a kiscsoport. Bölcsőde csak a szomszéd faluban van, de oda is csak a minimálbérre bejelentett vállalkozó kölkét veszik fel, mert aki tényleg rászorulna, az persze nem tud papírt adni arról, hogy minimálbéren van…
Tehát összefoglalva: bölcsőde nincs, óvoda nincs, akkor mi a frászt csinálsz a gyerekkel, ha dolgozni szeretnél? (És a munka, azokon a helyeken, ahol bért is fizetnek, és nem csak zsebpénzt mondjuk 9-től 6-ig tart.) Hogy oldod meg, hogy a 6 óráig tartó munkaidő után beérj 4-re az oviba?
Hidd el, nem a gyes (max bruttó 30+ ezer forint) az, ami megrengeti a magyar gazdaságot, hanem az csak egy jelenlegi rossz helyzetnek a rossz megoldási kisérlete.
rkit
Ha már a “faszagyerek”-stílussal sokan nem vagyunk kibékülve: teljes tisztelettel kérdezem, hogy ez a “kegyelemkettes”-szöveg, ez nagyon kell?
Lacko
IIsti: Mert nálunk az volt az utolsó csepp a pohárban. Azóta kint élünk.
Röviden:
Adminisztráció: Ha el szeretnél kezdeni vállakozni, kezdd el, de 30 napon belül be kell jelentened (online). Ha nem vagy “áfás”, csak alap nyilvántartást kell vezetned, ha van egy üzleti bankszámlád (18 hónapig ingyenes) és azon történik minden, gyakorlatilag nem kell más nyilvántartás. Közterhek: évi kb. 6500 GBP-ig adómentes, kb. 40eGBP -ig a NYERESÉG 20%-át a következő év végéig kell bevallani (online), megfizetni. TB heti 2,5 GBP negyedévente kell fizetni (online), ha a bevételed nem éri el a minimumot, kiegészítik… Én főállás mellett válalkozom, csak teszem a dolgom, nem rándul görcsbe a gyomrom, ha kapok egy levelet, mert a történet nem az emberek ellehetetlenítéséről és szivatásáról szól, hanem ha értesz valamihez és/vagy szeretnél csinálni valamit megteheted.
ekkerjoz
Igazából azt a nagy egyetértő rácsodálkozást nem értem, ami az eredeti posztot körülvette.
klarky
@IIsti: Számítottam erre a válaszra, de ha így állunk hozzá, akkor soha nem fog változni semmi.
Én ezt úgy képzelem el, hogy a rendszert fokozatosan kell átalakítani és a felszabaduló pénzeket – mert a pénzt így is, úgy is elkölti az állam csak gyesre meg segélyre és nem munkabérre és fejlesztésre – átcsoportosítani.
Pl. először 2 és fél év legyen otthon, a felszabaduló pénz mehet óvoda és bölcsöde bővítésre. Aztán 2 év, majd másfél, egy és a pénzekből lehet építeni újakat.
Ez egy járható útnak tűnik nekem. De ha úgy állunk hozzá, h ááá, úgyse megy, akkor öljük a pénzt a semmibe és lehet, h nehéz belátni, de a nő is egyre inkább elveszti otthon a tudását és munkakedvét, azaz szintén hátrányt szenved.
A fent említett kolléganőmet én zicher, h egy hónap után küldöm el, ha vissza jön a melóba, mert egy több, mint 6 éve otthon ülő ember kevesebbet ér, mint egy pályakezdő. Szomorú és kegyetlen megoldás, de így van.
És ezen körülményekhez idővel alkalmazkodna a társadalom is. Szerintem. Legalább próbálnánk meg valamit kitalálni. De ez a vakarózás ami itt folyik ebben az országban, ez egészen elképesztő.
codered
Azt azért látni kell, hogy nálunk azért is szopatják hatványozottan az adófizető réteget, mert az egész ország lakossága jogosult a szociális háló igénybevételére, attól függetlenül, hogy mindaddig tett-e le valamit az asztalra (ő vagy a szülei). Egy szűk réteg tartja fenn a rendszert, ráadásul sokan nem is használják (mert szar), de ennek ellenére fizetnek érte. Ezt is megváltoztathatnák…
klarky
@IIsti: még 1 dolog
“Hidd el, nem a gyes (max bruttó 30+ ezer forint) az, ami megrengeti a magyar gazdaságot…”
Nem tudom, h a gyes adóköteles-e, vagy mit vonnak le belöle (nem tartom kizártnak, h semmit, vagy alig), de vegyük észre, hogy ez kvázi ingyen pénz. Ma Mo.-n sok ember dolgozik 90-100 ezer forintokért, amiből adózik és járulékokat fizet plusz a munkadója utána dupla annyit. Mindemellett értéket teremt, pörgeti a GDP-t és ez lenne a lényeg nem pedig az, hogy jegeljük és elodázzuk a problémát.
Mert várni lehet ugyan a megoldással, fizethetjük a gyest, gyedet, segélyt, stb., csak értelme nincs semmi és a baj csak napról, napra nagyobb.
Kömíves Kelemen
Érdekes, hogy azok nem értik a posztot, és csak a nők+öregek fikázását veszik észre, akik sosem vállalkoztak.
Én 15 éve vagyok vállalkozó, több külföldi cégem is volt (ottani munkákkal), szóval van összehasonlitási alapom. Ráadásul nem csak nyugatra, hanem keletre is.
Nyugatra értelemszerűen jobb vállalkozni, van adófegyelem, a feketézők nem veszik el előled a munkát, nem nyomják le az árakat.
Keletre MINDENKI feketézik, ennek megfelelően olyanok az árak is, viszont zsebben is marad a lóvé.
Itt nálunk megy a para az APEHtől és a feljelentgetős alkalmazottól/konkurenciától/irigy emberektől, PLUSZBAN ott vannak a feketézők, akik lent tartják az árakat.
Nekem már van egzisztenciám, amit nem szeretnék egy adócsalásos-feketézős munka kapcsán megkockáztatni, viszont mindent hivatalosan csinálva meg drága vagyok, vagy nem marad nekem semmi.
Ez volt Andor posztjának a lényege.
IIsti
klarky:
Részben egyetértek veled, viszont nem a gazdasági jellegű probléma a legnagyobb ma sajna, hanem a demográfiai: kevés a gyerek.
+ vedd figyelembe légy szíves, hogy azt a gyest, amit anyuci kap, már rég befizette adóban, mire eljut odáig. (Jobb esetben persze.)
Lehet persze a “gyeses anyukákat” okolni a bajokért, de ha több ember hal meg, mint amennyi születik, akkor vagy jönnek a kis kínaiak tömegével, és tanulnak meg magyarul, vagy lényegtelen lesz az az Alkotmányban, hogy szerepel-e benne az a szó, hogy “Köztársaság” vagy nem, ugyanis ország sem lesz, mert emberek nélkül nincs ország, azok meg elfogynak.
IIsti
Lacko: na, ettől tartottam…
IKEA Jörgholstadt Fröjsta
Józsi, szerintem te irigy vagy erre a Jakab Andoros postra, különben nem vitted volna félre az értelmezését. Évek óta olvaslak, ennél neked sokkal jobb érzéked van a különféle (sajtó-, bár ezt félve írom le) műfajok megkülönböztetéséhez – ez egy szatíra, ami a gazdasági alapvetéseken kívül elég jól vezeti le azt is, hogy a rendszerünk hogyan csinál belőlünk, jószándékú emberekből homofób rasszistákat.
Azon lehet vitatkozni, hogy szándékosan, vagy csak a tehetségtelenség okán teszi ezt, de ezt a vonalat akkor is egy fontos részének gondolom ennek az írásnak, és ezt pont az általad kifogásolt stilisztikai eszközökkel próbálja érzékeltetni.
Szerintem.
Kharoon
Két dolog. Az idézett cikk sarkított, szándékosan sarkított, és Józsi, azt hiszem pont nem sikerült a lényeget megragadnod, ami kellemetlen, tekintve hogy írásokkal foglalkozol vagy mi.
A másik dolog, de ne haragudj meg érte, hogy azt hiszem még nem dolgoztál léhűtőkkel együtt olyan igazi munkahelyen, ahová dolgozni járnak emberek.
wotan
“Első számú szabályként nekem már többen megfogalmazták, hogy jó nőt nem szabad felvenni!” – JA csak egy kicsit továbbment, ennyi.
Healer
Szerintem hihetetlenül nyers, lesújtó, és szerintem igaza van.
Korábbi postokhoz:
Az SZJA-t és a munkaadói járulékokat ne keverjük!
gab
http://penzcentrum.hu/kkv/nincs_utanpotlas_bedolhet_a_hazai_kkv_szektor.1029302.html
“Hazánkban a 2,3 milliónyi 15-34 éves fiatal kevesebb, mint négy százaléka mer csak saját vállalkozásba fogni, ami nemzetközi összehasonlításban is sokkoló arány – áll a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségének (FIVOSZ) felmérésében.”
Malachi
gab – és ebből a 4%-ból még vonjuk le a kényszervállalkozókat.
klarky
@IIsti: “+ vedd figyelembe légy szíves, hogy azt a gyest, amit anyuci kap, már rég befizette adóban, mire eljut odáig.”
Sajnos csak részben van igazad. Tekintettel arra, h Mo.-n az egyéni szla. gyakorlatilag nem létező fogalom lehet, h befizette ugyan, de az ment a nagy közös kalapba, amit kifizetnek vagy már régen kifizettek másoknak.
Ez is egy olyan dolog, amin régen változtatni kellett volna. Ez nem csak az ilyen jellegű szociális ellátásra igaz, hanem az egészségügyi rendszerre is.
Érdekes, h az USA-ban (tudom, pont most rossz példa, mert bajban vannak ők is), de meg lehetett csinálni, nálunk meg mindent fizet egyszer az állam, egyszer meg te a hálapénzzel még sincs semmink.
Én régóta azt szajkózom: Legyen egy minimális befizetés az államkasszába bér arányában azért, ha elüt az autó azért a mentő vigyen be, a rendőr helyszíneljen le stb. De a többi, mindenki saját belátása szerint egyéni szla-ra, pénzintézethez, kőkemény hozamra. Ha nincs viszlát. Ez megint durván hangzik ugyan, de azért az mégse járja, h nekem lehet, hogy sose lesz gyerekem, de a koszlidérc az én pénzemből szül 9-et és kapja a segélyt is utána. Hát álljon már meg a nászmenet…
Vagy ha nem ez, akkor ok. Adjuk az államnak, ő vezesse külön számlán és kötelezően, évente egyszer számoljon el vele, hogy mire költötte. Fura, h évekkel ezelőtt, még az előző kormány megígérte, h minden évben egyszer megmutatja mibe kerültem az államnak és a neten is lehet majd ellenőrizni. Én ilyen levelet soha nem kaptam. Ugyanakkor voltam már úgy sztk-ban bőrgyógyásznál, ahol kaptam egy papírt, h mit csináltak velem, amin volt vagy 4-5 féle vizsgálat felsorolva, amit meg se csináltak, rám nézett a doki és hazaküldött.
Persze az állam utánam fizetett a kórháznak, mert ment a papír, h ott jártam. Ez kb. annyira klassz, mint a lassan semmit nem érő diplomás képzés. Fejkvóta alapján fizet az állam a mögöttes tartalom meg nulla. Hol van az előírva, h egy diploma mindenkinek alanyi jogon jár? Miért járna? Jár, ha okos, tehetséges és megfelel a szigorú feltételeknek. Jár ha okos, ügyes, arra rátermett és szerez egy ösztöndíjat. De ha egyik sem, akkor lehet fizetni, vagy elmenni dolgozni.
Na de már messzire kalandoztam. Nagyon sok pénzt meg lehetne fogni, csak ugye ez senkinek nem áll érdekében, érdeksérelem minden esetben van. Cél a vegetálás, a jelenlegi állapot fenntartása, a nekem legyen jó, mindenki más bekaphatja. Ez van itt…
Szindbad
130 milliárd forint = 500 napi gyes
130 milliárd forint = 17 napi nyugdíj
IIsti
128 milliárd 530 millió 480 ezer 660 forint – ennyit bukott a magyar állam a Szurgutnyeftyegaztól visszavásárolt Mol-paketten a tranzakció óta eltelt bő egy hónap alatt, írja a Napi Gazdaság.
Géza
Az itt irigyelt Angliában a szülő nőknek mennyi ideig is jár az ellátás? Nagyon nem 2-3 évig.
Lacko
Az alapellátás (MA) legfeljebb 39 hétig jár, ez idő alatt az addigi fizetésének vagy a “minimálbérnek” 90%-át kapja, de még vannak különféle juttatások is ezen kívül. Azonban mindenki egyéni számlán van, abból kapja a juttatásokat. De az eredeti kérdés nem ez volt, hanem érdemes-e vállalkozni, ha csak fejőstehénnek nézik az embert?
klarky
@Lacko: Megadom az adószámom vagy a személyi azonosítómat. Megmondod, h mennyi pénz van az egyéni számlámon???
rudo
1.az adok kerdeset boncolgatni felesleges. Az annyi amennyi. Ha nem adja ki az uzleti terv, akkor az van… Tehat andornak azt kene irnia, nem alkalmazlak, mert nincs eleg jo otletem, hogy belevagjak. Vege pont, nulla like. Nem kell a rizsa.
2. Papiron megy akkor bele kell vagni. Nem fog menni? Miert? Mert nonek a terhek? Errol nem volt szo a posztban… Nem fog menni, mert a munkavallalok szemetek es kilopjak a szemit. Remek hozzaallas.
3. Kell egy felesleges ember, aki helyettesiti az egy fot, aki mindig szabin van. Netto baromsag. Egy uzleti tervben benne ez a faktor, ha mukodik vele kar sirni miatta, ha nem, akkor ld fentebb. Mindig kell egy replacement, az ember nem gep. Raadasul gepbol is kell, szokas.
4. Akkor is fizeti a mindent, amikor holtszezon van…. Neeem, akkor van mindenki kenyszerszabin, ilyen most is van, elfogadtak amikor beleptek.
5. Idos ember nem jo. Mert rosszul dolgozik es nem lehet kirugni. A fiatal sem jo, mert ellopja a knowhowt, elmegy a konkurenciahoz. Ezzel szemben az idosebb egyaltalan nem biztos, hogy rosszabbul dologozik, ugy tudom andoreknal nem zsakot cipelnek. Viszont jobban meg lehet benne bizni. Gyakrabban fajnak az izuletei, viszont riitkabban eri si, gordeszka, motor stb baleset. Persze lehet, hogy tenyleg faradt mar a munkahoz, de szerencsere kereken 3 honapja van andornak errol meggyozodnie.
6. A nok szulnek. Ez bizony igy van, igy volt, igy lesz. Akkor elmegy szulni. Elmegy egybol, vagy egy-ket ev utan… De jellemzoen egy fiatal amugy is elmegy ennyi ido utan. A gyest viszont az allam fizeti. Visszajon. Hat visszajon, ez igy van. Vissza kell venni, vissza. De elmegy szabira rogton. Ugyanmaaa ez nem erv. De valakit fel kellett venni helyette. Heeeeee? Halooo, uzleti terv. Az van, hogy visszavenni, csak akkor kell, ha meg megvan a ceg, bizonyam! De lehet, hogy nem kell senkit sem felvenni, mert rosszul megy a szeker es inkabb elkuldeni kel. De a terv szerint a ceg no, hiszen egy terv ezzel szamol. El van az a bolt kurva, ami x ev regnalas utan nem tud kigazdalkodni, par fonyi novekedest.
7. Nem lehet elkuldeni, aki rosszul dolgozik. Dehogynem, ha tenyleg akkor lazan. Akkor nem fog ugralni, vagy betomod a szajat – jaja az is uzlet. Az pedig ilyen. Nem lehet elkuldeni akinek nem tetszik a pofaja, vallasa, borszine stb. Nem hat, szep is lenne… De fel sem kelle venni, diszkreten kussolni kell, ha valaki nem szereti a pirezeket. Nem lehet elkuldeni, ha rosszul megy a szeker. De, csoportos letszam leepites.
8. Van ugye a feher, szurke, fekete es a semmilyen gazdasag. Ebben a sorrendben. Andor azutobbit erositi. Szegyelje magat, gyava ember, es a becsulet moge bujik. Ma mo-n szinte legitim a szurke gazdasag, azok is munkahelyek halo, ott is emberi sorsok dolnek el. Ja, van ugye egy kis bibi: azon a talajon oda a munkaltato hatalma, mivel ha kibaszol az alkalmazottal, visszaelsz a hatalmaddal felnyom es elsetal buntetlenul… Eljenek a becsuletes es gyava emberek…. Egy utopia nevu faluban.
Rack
Józsi, szerintem ebben a témában jobb ha nem szakértesz kb. zéró tapasztalattal. Ez nem a szeper márió 38. Mellesleg 1 hete lefutott post, veleéig kibelezve.
Told inkább a Twica-t. ,)
Félőrült
“Jakab Andor posztja egyébként nem tetszik a stílusa miatt. Kifejezetten zavar, hogy így gondolkodik a leendő munkavállalóiról. Kirúglak, ha akarlak. Nőt nem alkalmaznék, mert szülni megy. 50 év felettit sem alkalmaznék, mert védett korba megy.”
Melózzon egyszemélyes cégként, és akkor nem kell idegeskednie az emberei miatt.
Ja? Hogy úgy nincs kivel szemben arcot nyitni, nincs kit megalázni? Kellemetlen
Félőrült
Amúgy meg, ki mondta neki, hogy vállalkozó legyen? Senki nem kötelezte rá, gondolom. Tudom, nehéz élet a vállalkozóé, de ez a paraszt és kötekedő stílus hanyagolható volna, ha csak egy kicsit is értékeli magát valamire J. A.
angelday
“ebben a témában jobb ha nem szakértesz kb. zéró tapasztalattal”
— szerintem pedig jobb, ha nem szakértesz zéró ismerettel arról, hogy miben van tapasztalatom
bcs
J.A. posztjában engem is ez a minimum 200 ezres fizetés zavar. Bőven van annyi állástalan ember aki boldogan elvállalja a szakértői munkát is minimálbérért egy jó darabig. Jobban fog örülni neki mint a hosszú munkanélküliségnek. Gyakorlatilag az a legnagyobb hülyeség món ha valaki azért nem ad munkát valakinek, mert az túl keveset kér vagy mert keveset tudna csak fizetni neki, miközben lehet ugyanannyit tud vagy még sokkal többet mint aki iszonyatos pénzt kér a munkájáért. Na az aztán tényleg depresszióba tud sodorni valakit, ha a megfelelő tudása mellett még sem veszik fel pusztán csak azért mert keveset kért. Az csapódik le az emberben, hogy hiába tud, még kevésért sem hajlandóak alkalmazni. Ezt a problémát meglehetne oldani azzal, hogy konkrétan kiírják mennyit fizetnének a munkáért. Ezt valahogy senki sem írja ki, pedig akkor nem lenne beszarva a munkavállaló hogy akkor most mennyit kérjen, a munka adó meg nem szopná be azt hogy esetleg felvesz egy drága de szar munkaerőt.
version
itthon azon kivul hogy semmire sincs fizeto kepes kereslet , olyan nagy baj nincs :XD
jan
Ingatlan kiadással kapcsolatban: az idei változtatások (költségelszámolás, 16%-os kulcs) után szerintem érdemes lehet mégegyszer utánaszámolnod, nem biztos, hogy sokkaltöbbe kerül ha legálisan adod ki
http://blog.rsmdtm.hu/2010/11/lakas-berbeadas%E2%80%93jogszeruen/
http://blog.rsmdtm.hu/2011/03/lakasberbeadas-jogszeruen-kerdesek-es-valaszok/
Rack
“— szerintem pedig jobb, ha nem szakértesz zéró ismerettel arról, hogy miben van tapasztalatom”
Rendben. Bizonyára voltak már alkalmazottjaid, saját bizniszben.
Mellesleg Jakab Andor írása – sajnos – sokaknak nagyonis aktuális. Az a 80.000+ like, eléggé jelzi, hogy valami olyan dolgról írt, ami nagyon is probléma.
-jul-
Jah, aki azt mondja, hogy bunkó a post, annak fáj az igazság. Cserébe azért nem csak ennyiből áll a vállalkozásosdi, és persze a hátrányból lehet előnyt is kovácsolni, és ami a legfontosabb, ez a cikk tényleg egy szatíra.
Az előnykovácsolásról: http://theleanstartup.com/
terdelyi
Stílus? Józsi, nem mondod, hogy nem érted az iróniát?
Egyébként a bejegyzésnek két baja van: hogy ebben az országban így mennek a dolgok és hogy nagyobb médianyilvánosságot csak most kapott egy olyat átlagember, aki ki is mondja. De ettől sajnos még semmi nem változik.
Lacko
@klarky: Én Angliáról beszélek
loller kopter
jozsi ezek leulhetsz kettes ilyen altalanos iskolai tuske nalad mert mindenki utalt alsoban belertve a tanarokat is?
Bé
Tökéletesen igaza volt Jakab Andornak!
Hiába volt bunkó a stílusa, bár ez relatív nekem nem volt az egyáltalán, hanem inkább őszinte. De ha már bunkóságról beszélünk, akkor a kormány milyen velünk hm?! Pedig nő vagyok, gyermekvállalás előtt állok, csak olyan munkaadókkal szembesültem, akitől ezért nem kapok munkát!! Éppen úgy, ahogy azt Andor le is írta. És tudjátok, ha a vállalkozó oldalt nézem, neki is igazat kell adnom.. A lényeg: végre valaki leírta, amit az emberek nem mondtak vagy nem mertek kimondani, vagy egyszerűen csak nem tudták megfogalmazni eddig, mit is akarnak mondani. Részemről ez volt az! Majdhogynem szóról szóra. És azt hiszem a kirobbanó “bumm” sem volt véletlen. Emberek tízezrei értenek ezzel egyet. Ami ebben az országban folyik az egyszerűen borzasztó, és undorító! De igen, “akinek nem tetszik, el lehet innen menni” – a volt kormányfő szavaival élve…
ZOH
Vicces ez a “kegyelemkettes”, 12 like büszke birtokában
Mint amikor a háromszor bukott félhülye Pistike magyarázza a suli büféjében a harmadik VBK után, hogy hát az a segg-köcsög fizikatanár az legfeljebb egy kegyelemkettes…
LOL