Gears of War 3
Játék! Játék! Játék!
A Gears of War 3 hivatalosan csak 20-án jelenik meg, viszont egy szerencsés ember jövő héten pénteken, szeptember 16-án délelőtt eljöhet velem a Microsoft HQ-ba nagy monitoron játszani a végleges játékkal, sztori Coop módban, előről kezdve. És ez nem minden: a nyertes kapni fog még egy XBOX Live éves előfizetést, egy GoW3 pólót, egy spéci XBOX kontrollert (lásd a lenti fotón), illetve megkapja magát a játékot is. (Azt is mondhatnám, hogy értékes nyeremények!)
A jelentkezés feltétele: ehhez a bejegyzéshez egy hozzászólást kell elhelyezni érvényes email címmel és néhány mondatban összefoglalni, mi a személyes kapcsolatotok a GoW sorozathoz. Ezt én találtam ki, tőlem azt írtok, amit akartok, csak látni lehessen, hogy érdekel a téma. (Az én személyes történetem: először a hármasnál éreztem azt, hogy ez tényleg olyan grafikájú, ami már annyira színes, hogy kedvem van vele játszani, a korábbi részek nem fogtak meg valamiért.)

A játékot még én sem láttam, csak a Gamescomon multiban, a nyertessel együtt fogom én is kipróbálni majd.
Disclaimer: azok jelentkezését várjuk, akik tényleg ismerik a GoW-ot, van XBOX-uk és betöltötték a 18. életévüket. Egy személy egy email címmel jelentkezhet egyidejűleg. A sorsolást nagy sikerű videós bejegyzésben fogjuk kihirdetni jövő héten csütörtökön 16:00-kor, az utolsó jelentkezési határidő: szeptember 14, 19:00. Oldjátok meg a péntek délelőttöt is, a nyeremény feltétele, hogy el kell jönni és velem tolni a coopot (ennyi kellemetlenség talán belefér!).
gex
van xboxom, rendszeresen jatszom is vele de a gears of wart meg sosem probaltam bar sok jot hallottam mar rola. nem tudom ez szemelyes kapcsolatkent szoba johet-e de a microsofttol 123m-re dolgozom szoval szivesen kiprobalnam veled.
fabrik
A Gears of War ‘Mad World’ trailerét látva döntöttem el, hogy konzolt AKAROK. A mai napig megnézem időnként: http://www.youtube.com/watch?v=0zHDKi4wbGE&hd=1
predikator
Mikor meglett a GoW2 haverommal leültünk, hogy “megnézzük milyen is az”. Hát ebből lett több álmatlan éjszakán áthúzódó gémelés, azóta is keresünk valami jó coop story gamet, ugyanez az űr megvolt a Crash Bandicoot után is. Most talán a The Simpsons family az, ami foltozgatja ezt az űrt, egészen addig, amíg enyém nem lesz a GoW3
Jah és a Live előfizetést szívesen felajánlom másnak.
D3athpr00f
A 2. rész megjelenése táján vettem meg az XBoxomat. Sok játékom volt de talán a Gears of Warok kötöttek le leginkább. A 2. rész multiplayerébe rengeteg órát tettem, de még mindig beleborzongok milyen jó érzés láncfűrésszel szétdarabolni pár locustot vagy fejlövést osztani a longshotból vagy a torque bowból
DarkEvil
Nem szeretek szerepelni, de ez most kifejezetten érdekel. Gépen játszottam az 1-et, nagyon bejött ez a fedezékből ki, fedezékbe be stílus. A 2 sajnos kimaradt, bízom benne, hogy a 3-at majd újra kipróbálhatom
bLaCkDoGoNe
Én viszonylag későn, 2009 végén léptem be az Xbox-osok táborába, de a Gears of War-ral már korábban találkoztam a Media Markt-okban, ahol évekkel azelőtt szinte mindig GOW ment a demó gépeket. Játszani akkor annyira nem sikerült vele, a kontroller teljesen idegen volt számomra, csak kóvályogtam össze-vissza, és nem sikerült túl sok mindenkit lelőnöm. Az azonban megmaradt bennem, hogy bitang jó grafikája volt a játéknak az akkoriakhoz képest, konkrétan az épületek falán lecsorgó esővíz tett rám ilyen hatást.
Azóta, Xbox tulajdonosként az egyik kedvenc sorozatom a GOW, az első rész is nagyon tetszett, de a második igazán méltó a készítő stúdió nevéhez: EPIC. Remélem a harmadik rész sem okoz majd csalódást.
zephyr
Engem nagyon érdekelne, hogy a 3. rész hogy sikerült!!!
A 360 legerősebb sorozata.
matyee
email: matyee@freemail.hu
GoW2 volt az első játék xbox360-omon amit kipróbáltam, ódákat zengtek róla anno, hogy mennyire győnyőrű. Bár inkább fps beállítottságú vagyok, de tényleg annyira szép és mozgalmas volt, hogy várom a 3-dik részt!
gergoo
Az xboxom egy roncshalmaz, 2x volt a microsoftnál elhalálozási okokból, de amugy nagyon szeretem! De ha megnyerném ezt a játékot lehet, hogy az újra lelket öntene a kicsikébe.
thingol
még a legelső gears of warral voltam úgy, hogy először aludt nálam az akkora barátnőm, és mire felébredtem már az xboxnál ült és ezerrel játszott vele.. nem tudom melyikbe szerettem jobban bele azonnal
Dewla
Az elsőt és a másodikat és végigjátszottam. Multi nem érdekelt benne sosem, single player storyt nyomtam végig. Az első gyakorlatilag a megjelenéskor megvolt már és tisztán emlékszem hogy akkor érintett meg igazán, hogy mit is jelent ez az új generáció és milyen hatalmas az előrelépés a régi Xboxhoz képest. Pont akarok venni egy ilyen kontrollert és a Gears 3-at ha nem nyerem meg lehet kihagynám a rengeteg ütős idei cím között.
tremonti
“ami már annyira színes” – az én ízlésemnek még a három is túl brown and bloom
Tre Mo Lo
Igazság szerinte még sosem játszottam vele, viszont mindig is érdekelt, mert igencsak jónak tűnik. Ez most egy jó lehetőség lenne, hogy kipróbáljam.
Rien
Igazság szerint még nem játszottam vele, de tök jó meglepetés lenne a páromnak
Growler
A fő indok a gears of war volt,hogy xboxom legyen,először gépen vettem meg majd amikor sikerült konzolt vennem kaptam mellé ajándékba is egy példányt,rengeteg időt beleölve függtük a srácokkal mind a két részt. ugyancsak várjuk a 3. rész megjelenését mind a story mind az élmény végett… egy igazi játék ami előbb-utóbb az ember szívébe lopja magát és mást nem is akar ;Đ
kuberto7
Mikor a környékünkön az egyik elektronikai boltban kilehetett próbálni mi állandóan ott lógtunk haverokkal és toltok a játékot co-op-ban, és teljesen elvoltunk ájulva a grafikájától és a GoW hatására vettem egy xboxot:D Azóta mindkét részt végig vittem és már tudom hogy a Gears of war-nak nincs párja:D
Denym
Az elsőrésztől kezdve érdekelt a sorozat mind a két része meg van és a fantasztikus sztori meg persze a multiplayer volt a döntő amikor az elsőt meg vettem többször is végig játszottam mind a két részt a és második részével még a mai napig pörög a multi
szgergely
Először a hármasnál éreztem azt, hogy ez tényleg olyan grafikájú, ami már annyira színes, hogy kedvem van vele játszani, a korábbi részek nem fogtak meg valamiért.
Panyi
Azóta tervezem, hogy végigjátszom a GoWot, amióta az Epic vezér a MomParkban a moziban megpróbálta a második részt bemutatni a második sorból, de nem ment neki, ezért közép középen foglalt helyet
angelday
szgergely, kapsz egy második esélyt is, de ez értelemszerűen nem játszik.
koldi
Én végig toltam a GOW 1-2 őt és a sztorija nagyon izgalmas és szerintem a játék meg érdemelné a 10 es skálán a 10 pontot!!!:D és remélhetőleg nem fog csalódást okozni a 3 ik része sem!!!
Adameus
sose játszottam még GOW-ot de sok jót halottam róla!- úgy hogy ha megnyerem biztos kipróbálom
dotya
hello
Én igaszság szerint elöször a GoW 2 vel játszottam,ami elöször nem fogott meg annyira de aztán jöttek a videok a történet kezdett kialakulni és “sajnos” nem tudtam elszabadulni a gép elől ojj anyira hogy meg kelett vennem az 1-et is mivel nagyon érdekelt a történet igy mostmár muszály lesz meg vennem a 3. részt is:),ez már nem játék hanem egy film:D Ui.: remélem a Carmine család többi tagja nem fog oda veszni a csatába.
Merkert Roland
Xbox 360 rajongó vagyok, a Gears of War első részének hatására vettem meg a konzolt. Az első játékom volt amit végigjátszottam minden fokozaton az új gépemen. Ami megvan már 4 éve. A második rész limitált kiadásban lett megvéve és szintén minden fokozaton kitoltam, bár ennél az Insane keményebb volt. Emlékszem amikor feláltunk 8 órányi játék után a lábam kicsúszott alóllam játékos társam az öcsém kiment az udvarra, csak űltünk miután a Brumakon lovagolva lemészároltunk minden életet a programban, egymásra néztünk és sóhajtottunk. Még aznap este már nem tudom hogy de Alex menrich-en keresztül eljutott hozzám a harmadik epizód borítója is. Már akkor tudtam hogy meg kell szereznem, az első rész hihetetlen hangulatos a második eposz egy hatalmas univerzum első követe, a harmadik pedig remélem méltó befejezés lesz
Ez a sztorim, szívesen kipróbálnám veled közben jól elbeszélgetnénk. Szívesen tennék szert egy új haverra mert aki GOWozik csak jó ember lehet 
Béke
Trenom
Mikor megvettem az Xboxomat anno, csak a Fifa volt a lényeg, haverokkal összeülünk játszunk. Egyik nap elmentünk a MM be és megláttam a polcon leértékelve a GoW első részét. Mondnom üsse kavics megveszem és majd meglátjuk. Azóta játszom vele és várom a folytatásokat. Nagyon megtetszett, rögtön mondtam ismerősöknek, hogy irány megvenni és játszani. Azóta rajtam kívül 5 barátom játszik vele. Mindannyian ujjongva néztük az előzeteseket róla. Biztosan fantasztikus játék lesz, de remélem a harmadik Carlmine életben marad…
Grox
Nekem az egész GOW fanságom akkor kezdődött amikor unokatestvéremék nyaralni mentek és kölcsönadott egy csomó játékot. Egyik nap eljött haverom és megkérdezte nincs-e valami jó coop-os játékom. Mondtam neki, hogy itt a Gears of War csak még sose játszottam vele. Akkor elkezdünk játszani és nekem az első percekben megtetszett. Pár nap múlva kivittük és hazajött uncsitesóm. Utána vele is kitoltam mégegyzser. Akkor mondtam neki, hogy meg kéne venni a 2-t is. Rá egy hétre már a GOW 2-vel játszottam. 4-szer vittem ki, mert annyira tetszett a story. A Gears of War 3-ra is nagyon kiváncsi lennék. Jó lenne megnyerni, mert videók alapján remekül sikerült. Őszintén megmondva nem tudom, hogy tudja felülmúlni a GOW2 storyát de biztos vagyok benne, hogy sikerülni fog.
nembi
Egyik haveromnál láttam először a GoW-ot, akkor még nem volt xbox-om, de annyira megtetszett, hogy másnap vettem egyet.
Azóta is, nagy rajongója vagyok a sorozatnak.
Bacon
Nemrég vettük az XBOX konzolt, elsősorban a KINECT miatt, de éjjelente azért gyilkolok is. Mióta láttam a GOW 3 bemutatóját, már tudom, hogy emiatt is érdemes volt beruházni
Adam
Én csak annyit tudok hozzáfűzni a világ legnagyobb xbox 360 game-e a gears of war sorozata:) ennél jobban még semmilyen játékot nem vártam. Mind a geras 1-et 2 legalább 5-ször végigjátszottam. Iszonyat játék ímádom….:D:D
Martinus55
Engem a sorozatból a 2-ik része fogott meg nagyon, a részletgazdag és akció dús játékmenetével.
riba
Életemben még csak nem is hallottam róla, de ha ennyi embernek tetszik utána nézek ennek a játéknak.
agobalazs
Kedvenc játékom xboxra, öcsikémmel mindkét részt kitoltuk hardcore fokozaton, nem is egyszer. A harmadik rész számomra az év egyik legjobban várt játéka
de kizárólag csak a single rész miatt, a multija nekem egyáltalán nem jött be, főleg amiért teljesen elveszik a fedezékes rendszer élménye, mindenki csak rohangál és közelről telibe lő shotgunnal
Gears of War 3 nyereményjáték - XBOX.hu - VIG - devPortal
[...] GEARS OF WAR 3 NYEREMÉNYJÁTÉK A PLASTIK.HU-N [...]
Hudra Milán
Első játékom volt box-ra az első rész.Annyira magába szippantott,hogy 6-szor is végig vittem.Ezután nem volt kérdés,rögtön meg is vettem a második rész ami még jobban tetszett.
Ez a játék pedig szerintem a videójátékipar legjobb játéka lesz.
Pásztor Tibor
Hello! Én a mai napig megunhatatlanul nyomom mindkét részt pont ez a játék miatt vettem meg a boxomat mert unokatesomhoz elmentem mert ő kapott egy boxot és ezzel a game-val gondoltam kiprobálom és annyira bejött hogy vettem én is egy boxot. Azóta volt pár játékom de valahogy ezektől nem tudok megválni, többszöri neki futásból is letud kötni.
Bogó Tamás
GOW1 miatt vettem Xbox-ot és azóta is amikor csak tehetem játszom vele. A 2.részt többször is végignyomtam, és már alig várom mi lesz a locus-ok sorsa
Cserni József
Egyik legnagyobb húzócím számomra! ennyi elég is
Renee1978
Nekem a GoW 2 hozta a meglepetést. Az elsővel nem volt szerencsém vele, mert valahogy nem jött be, viszont a 2 már annál inkább; főként a horda miatt és a magával ragadó kampány miatt. Nekem tuti kell…
Ragnar
Hi!
:/ – nyugodtan mondhatom gow fan vagyok, sok-sok jó órát eltöltöttem már vele szó mi szó 
2007 óta gowozok, gép mellé ezt a játékot vettem, nem véletlenül, a vásárlás előtt már jóval, csak ámulva tekintettem rá, a jatek blokkjat is öriztem évekig, ami nem én miattam de alkallodott
Remek lenne ez a nyereménycsomag;)
Barnabas
A Gears of War (sorozat) a legjobb jatek, ami kijott erre a konzolra. Annak idejen a GOW2 miatt vettem xboxot, ha most nem lenne, vennek a 3 miatt.
JuBe
Annyira tetszett a sztori, hogy a második rész miatt vettem XBOX 360-t. Egyetlen játék miatt beruházni egy konzolgépre, minősíti milyen remek játékról van szó. Kiváló a sztori, jól kidolgozottak a karakterek, ezek számomra a legfontosabbak, azóta sem bántam meg, hogy csak emiatt van XBOX-om!
Bacsuka
Szervusztok.Az én nagy élményem a második rész volt.Először az játszottam végig nem az elsőt
.Na szóval haverom mondta, hogy van ez a játék(mert előtte nem nagyon ismertem meg Halo fan vok)és, hogy megéri megvenni.Hát mondom egye-fene vegyük meg…persze miután elmentünk a kedvenc kocsmánkba.Jó elmentünk 576-ba meg is vettem(épp diákmeló fizu volt).Jó aztán mentünk inni…nem keveset ittunk.Elég kellemes állapotba hazaestünk aztán mondom nyomjuk be nézzük milyen.Nagy nehezen betámolyogtunk a szobába pik-pak benyomtam a box-ba aztán már csak arra emlékszek, hogy másnap már dél körül végignyomtuk coop-ba.Persze voltunk olyan másnaposak mint a gerely de megérte végignyomni hatalmas játék.Persze ezek után az első részt is megvettem alap dolog.Szóval nem nagy sztori de nekem emlékezetes volt és hát ez fűződik a gears-hez amit mondhatok
.Várom már a megjelenést nagy kedvencem lett a Halo mellett
Köszöntem a “figyelmet”
Vitya
Sosem tudtam igazán megkedvelni a Gears of War-t, sem az első, sem a második részét. Mind a kettőt félbehagytam. Ahogy megjelentek a szörnyek, mindig elment a kedvem az egésztől.
Egy dologra biztosan büszke lehet a franchise, ez pedig nem más, mint talán a valaha látott legkiválóbb fedezékrendszer.
Adok a játéknak még egy esélyt, hátha pont most szippant majd be magába!
Bacsuka
Adj neki esélyt megéri amint láttam(és remélem így lesz)akkor ez a rész az első kettőt túl fogja szárnyalni
szabip
végigtoltam az első 2 részt vagy 5-5x
hcpeter
Xboxon toltam mind a kettőt, illetve az 1-et pc-n is. A második részt háromszor vettem meg: megjelenéskor, végigtoltam, eladtam. Később újra kedvet kaptam, megvettem multi sokat – majd eladtam. Végül végig kellett vinni coopban is egyszer, azóta megvan, de lehet eladom
Bacsuka
Minek adod el?:D Hogy megint megvedd majd?:D
SavUdvar
Nagyon várom a Gears of War 3-at.
Érdekel hogy mi lesz a történet vége. Először a 2-vel játszottam, az nagyon megtetszett és ezért beszereztem az egyet is.
A 3 viszont nagyon jónak ígérkezik a béta is tetszett és azóta nem találom a helyem már nagyon várom.
Bacsuka
Nem találod a helyed? Ezt, hogy érted?
Kövér Norbert
Végigtoltam mind a 2 részt, ebből se szeretnék kimaradni
)
Hunbaly
A második rész volt a meghatározó szerepe az xbox-os pályafutásomnak, mivel ez volt az első játék, amit 3 éve teljesen élőben játszottam végig, és ezt a szokásomat azóta is űzöm az újabbnál újabb játékokkal
. Nagyon örülnék a nyereménynek, mivel pont most járt le a gold-om, ráadásul a joystick-om is most kezd szétfoszlani
. Remek lehetőség lenne továbbá, hogy Józsival egy jót aprítsak, szóval HAJRÁ NEKEM!
chrss
Azért várom a gears 3-at mert végre a 2-vel egy olyan történetet raktak le az asztalra ami egyszerre volt badass és lehangoló is egyben és alig várom hogy mi lesz a vége. Az 1-el kezdtem azt csak egy átlagos cuccnak tartottam de szépnek (nem volt elég változatos és a történet sem fogott meg anynira, de a jétékmechanika már ütött). A 2 totál megfogott coopban insane-en isteni élmény volt öcsémmel még mindig játszuk néha neten keresztül mert annyira jó móka. A 2-vel javítottak minden hibát ami az 1-ben volt és remélem a 3-ban erre méginkább rá tudnak tenni egy nagy lapáttal. A beta alapján amulti is isteni élmény lesz. Várom már meg ergy iagazi adrenalingőzös akció lesz kőkemény főszereplőkkel (egy hölgy írta a történetet ami annó külön meglepetés volt számomra). A gears szerintem a tps-ek királya jétékmechanikát és grafikát is nézve. Megújított egy műfajt és megérdemelten szeretik sokan.
b1LL
A GoW egy jó kis game volt, de a GoW 2 nálam már minőségben egy szinten van a Halo sorozattal. Remélem a harmadik rész se lesz gyengébb.
Talensis
Másokhoz hasonlóan én is egy Media Markt-os demógépen láttam először az első GoW-t. Odalépve egyből szembe tűnt a HDR, amit korábban még nem tapasztaltam élőben egy játéknál. 1-2 évre rá egy írországi GameStopban sikerült vagy €8-ért használtan megvenni a játékot az akkor még új Xbox 360-omhoz. Hazaérkezésem után egy hétig – tőlem amúgy szokatlan módon – függönyt behúzva, légkondit benyomva ki se moccantam a TV elől, úgy magával varázsolt a játék.
Azóta megvettem a második részt is, ami szintén nagyon élvezetes, de talán könnyebben végigjátszható volt, és most epekedve várom a harmadikat. Remélem ezúttal nem 1-2 év múlva külföldről, használtan beszerezve sikerül vele először játszanom.
bLaiSe
A GoW volt az első játékom az xboxomra. Még nem volt rendes TVm itthon, úgyhogy átvittem haverhoz. Első nap felváltva nyomultunk, de másnap összedobtuk a pénzt egy második controllerre. Ezután 2 nap kőkemény kockulással kétszer végigvittük a játékot, persze másodszorra már hardon.

Ez a legkellemesebb gamer pillanataim egyike.
A másodikat már mással vittem végig, de az is megvolt háromszor.
A multi már annyira nem jött be a sok lag miatt, de a horda móddal elvoltunk.
Már nagyon várom a 3-at, de jó is lenne hamarabb nyomulni vele…
mnorbee
Amikor először láttam LCD TV-n a Gears of War-t (2006),akkor és ott egyszerűen nem tudtam betelni a látvánnyal. Csak forogtam körbe Marcus-szal,és ámultam. Akkor még sajna esélyem nem volt venni egy boxot,de miután összejött a dolog nem volt kérdéses,h megveszem a játékot. Aztán jött a második rész,ami már sokkal jobban tetszett,és ez köszönhető elsősorban a horda módnak. Multiban elég béna voltam,így azt hanyagoltam… Most,h jön a harmadik rész,azt hiszem minden megváltozik majd,mert már a béta idején rákaptam a multira. Iszonyat jó lesz,már számolom a napokat…
Németh Dominik
A GoW sorozathoz, mi…? Az egész az első résztől kezdődött. Először úgy volt, hogy apámmal visszük végig, de valahogy neki nem tetszett, én meg ugye nem akartam előre haladni a sztorival, így feleslegesen nélkülöztem a játékot hetekig. Miután közölte hogy neki ez nem tetszettős, elkezdtem szólóba nyomni. Közepes fokozaton gyűrtem magam át a nehezebbnél nehezebb részeken, s mit ne mondjak – a Berserkerrel való harc, máig egy csodálatos élmény számomra. Nem volt rossz dolog egy ilyen szörnyet a játékba rakni! Ismerősnek megköszöntem a játékot, hisz tőle kaptuk, majd visszaadtam neki… Meg a fenéket!
Még hetekig nyúztam az eszmélyi multiját, ahol általában mindig az első helyen végeztem/végeztünk. 1 hónap csodálatos online kaland sorozat után, kénytelen voltam tőle megválni…
Aztán kimaradt a GoW2, és mit ne mondjak, már nem bánom! Megakartam vásárolni, de észrevettem, hogy a GoW3 ezerszer jobb lesz, és ez még apámnak is tetszik! Tehát erre rágizdultunk teljes izombevetéssel, és a GoW2 már nincs rajta a kívánság listámon, hisz helyet váltott a – listán eddig nem szereplő – GoW3-al…
Sári András
Most toltam végig 2 hét alatt hardcore szinten mindkét részt és annyira megfogott, hogy kell a harmadik is amint csak lehet
Sári András
Most toltam végig két hét alatt mindkét részt hardcore szinten és a harmadikat is szeretném amint csak lehet
Laki Péter
Amikor először játszottam vele még nem is tudtam, hogy egyáltalán érdemes-e játszani vele, de miután végigjátszottam már teljesen megszerettem, utána végigtoltam a GoW2-őt is. Most már nagyon várom a folytatást!
Zaki
Coopban nagyon jó móka, főleg a 2. rész, már nagyon várom az új részt, remélem én nyerek.
Spongyab
Mind az első, mind a második részt premierkor, egy ültő helyünkben játszottuk végig coop-ban tesóval – multiban 400 óra felett járok.. Remélem érződik a kötődésem
Ha mégsem, most éppen az Epic Edition előrendelését hajtjuk, átvételét fényképpel is igazolom majd
Aren
Először az első résszel játszottam pc-n, azt 60-70%-nál abba hagytam mert Windows csere közbe jött és utána el lett felejtve. A második részt most viszem végig, már nincs sok hátra. Achievementekből sem kell már sok (én ilyen vagyok hogy mindent ki maxolok
). A harmadik részt már nagyon várom, napi rendszerességgel keresem és nézem a híreket róla. Igy jutottam ide is.
dlac03
Mi akkor játszottuk végig az első GoW-t coopban amikor az egyik legjobb barátom kiköltözött Londonba,indulás előtti nap tartottunk az utolsó story mapnél, volt egy utolsó közös harc érzése a dolognak. Nekem bejön az egész atmoszférája, a második rész horde modeja meg awsum.
Tiszi
Hát, magyarok közül, szerintem aki játszott már online, jó eséllyel nem ismeretlen a nevem ebben a játékban
Egyet imádtam, kettő kicsit lagos, de sebaj, a három mindenért kárpótol
DANYYY
én az 1. részt még valamiek újsághoz (PCGuru vagy Gamestar) kaptam
emlékszem már olyan rég tudtam meg h GoW van az újsághoz hogy alig találtunk már. apum bejárta a fél várost… xD
Alwares
Az első és a második részt is végigjátszottam többször is. Tetszettek a pályák felépítései és a prezentált építészeti stílust! Grafikailag mindkét rész nagyon ott volt a toppon, de a színhasználatban és esztétikában szerintem a harmadik résszel nőtt fel igazán az epic a feladathoz. Kipróbaltam a multiplayer bétát is és most mondhatom el elösször hogy élveztem is a GoW-os multiplayer mókát. Kíváncsi vagyok nagyon a harmadik részre
payskin
A Gears of War (1) a mai napig az egyetlen olyan játék, amitől 5 perc alatt olyan hányingerem lett, hogy a fal adta a másikat. Motion Sickness at its best. Nem tudom, mit tudott a GoW, amit soha addig, és soha azóta egyetlen játék sem, de tényleg nem fordult velem ez elő, csak akkor egyszer. Most meg már úgy vagyok vele, mint a spenóttal: egyszer nem jött be, több esélyt nem adok… (Köszönöm, hogy elmondhattam.)
HaDes
Van xboxom, boven elmultam 18. A gow1 megvan pcre, a gow2 xboxra. Asszem igy beferek a keretbe.
Ja es tudok kivenni szabit pentekre
Attila
GoW 1-et végigvittem kipróbáltam és kipróbálnám a GoW 3-at is bár a multy-t már láttam és vittem is menet közben.
MistaPriest
Hat ez a nyeremeny nagyon szuper..
Fuu varjuk a befejezo epizodot..
En a felesegemmel jatszom altalaban koop ban a jatekkal. Ez nagy kedven fantasztikus sztorival. Emlekszem az elso resznel mennyit talalgattunk mi es hogyan fog tortenni a masodik hajozasan meg valami bodulet mennyit idegeskedtunk..
Balázs
Húú én anno gears 1-et ismerősömnél próbáltam ki még pc-n így amikor megvettem a boxomat (tavaly karácsonykor) akkor egyből megvettem a gears2-t. A singlejét 1 hónapig nyomtam majd elkezdtem multizni ahol mindenki lealázott de több mint 8 hónapos multizás után elmondhatom, hogy már lassan elérem az átlagszínvonalat. Gears 3 meg a béta szerint az eddigi legkevésbé idegesítő multival fog rendelkezni a sorozatban. Szerintem.
szgergely
kicsit off, de élőben arma2 party, tök állat.
http://hunbaly.posterous.com/arma-2-parti
mikor lesz minecraft adás?
FDanee
Az első GoW epizód volt az első olyan játék, aminél éreztem a generációváltást a régi konzolokhoz képest. A lánfűrész-bajonettel ellátott lancer a kedvenc fegyverem evör. Egyedül és coopban is kétszer-kétszer toltam végig. A második rész már nem ütött ekkorát, de még az is kenterbe veri a mai shooterek 90%-át. Remélem, a harmadik epizód ugyanolyan WOW-HOLYSHIT-élményt fog adni, mint anno az első.
(Az megvan, hogy Marcus Fenixnek ugyanaz a hangja, mint Bendernek a Futuramából?
)
norbes
Én találkoztam Dr. Mike Capps-el, aki dedikálta nekem a GoW 1 pc példányomat annó
Azóta szeretem a játékot, bár bevallom férfiasan nem vittem még végig, de nemrég lett boxom és azon nekiálltam újra
villamdas
Amikor megkláttam a Gears of War 2-öt a boltban akkor akartam egy xbox-ot venni de sajnos a GOW sorozattbol még egyet se tudtam kiprobálni. Ez remek lehetőség lenne kipróbálni.
wendriner
első rész: letöltöttem, kiírtam, beraktam, elindult, örültem. sohasem nyúltam többet hozzá.
második rész: letöltöttem, kiírtam, beraktam, elindult, örültem. sohasem nyúltam többet hozzá egészen a mai napig, amikor beraktam, elindult, örültem, megtanultam kezelni a kontrollert öt perc alatt, kivettem: inkább elmentem úszni.
ha megnyerem, odaadom bárkinek féláron. kell a pénz a gyerekekre, akik az első rész megjelenése óta születtek
Lien
2 éve annak, hogy volt osztálytársamnál kipróbáltam az XBOX360-at, és azon több játékot is. Közöttük a Gears of War 1-2 is közrejátszott. És így elhatároztam, hogy fogok venni egy konzolt, 1 évre rásikerült beszereznem az XBOX360-asam. Idén szerencsém volt, mert a Call of Dut: Black Ops versenyen nyertem egy multiplayer BÉTÁt, aminél nagyon leragadtam. Nagyon jó volt az egésznek a hangulata, és úgy hiszem egy sinle player kooperatív játék móka még jobb lenne. =)
MrBrightside
Végigtoltam még annak idején mindkét GoW részt, nem bántam meg a rá szánt időt, egész jó pályákat és hangulatok sikerült a készítőknek megalkotni, egy-két elnagyolt részt leszámítva. A 3. részt coopban tolni a legnagyobb bloggercelebbel priceless lehet.
DnP
Sokaig csak videokat lattam rola, gondoltam ezek csak concept videok, amiket 3dsmaxben kirendereltek. Aztan egyik hungexpos szamtech kiallitason ott futott eloben… par evvel azutan iitthon is kiprobaltam PC-n, nem volt semmi.
Tyutyesz
Amikor 4 évvel ezelőtt megvettem életem első XBox-át a GoW 1. részét ajánlották mellé így hát megvettem a Halo 3 társaságában. Mivel PS2-m volt akkoriban azonnal letaglózott a grafikája. Emlékszem volt, hogy napi 5-6 órát is képes voltam vele játszani. Adott egy kis adrenalin löketet a napjaimnak az tuti!
Barát Csaba
Először netten láttam egy szuper 3d animációt a készítő weboldalán, amiről később kiderült hogy az a Gow 1 egyik kisfilmje.
thrl
minden feltetelnek megfelelek, sot megvan pc-re is az elso resz, nem csak boxra
(pc-re csak azert mert akciosan nem birtam otthagyni,
sot kettot vettem, hogy a megrogzott “konzolmentes” ismerosom is hentelhessen velem coopban).
rotnak
Nagyon sok órám van az előző 2 GoW részbe és kíváncsi vagyok a nagy befejezésre, ráadásul rég óta ez az egyetlen olyan játék, amin észreveszem, hogy foglalkoznak vele.(pl: fejlesztgetik az engine-t és figyelembe veszik, hogy a játékosok mit szeretnének)
Sokadik
Ha xbox akkor Gears of War!
A sorozat első része azonnal meg fogott az enyhén darkos hangulata és őrületes brutalitása miatt.A második rész is remek lett de egyszerűen nem adta át nekem azt a gears érzést amit az első játszása közben éreztem.
Ezért is vártam különös figyelemmel gears 3 bétát hogy megtapasztalhassam hogy a 3. rész újra feltudja bennem kelteni azokat az érzéseket és emlékeket amit az 1. rész adott.A bétát sajnos csak utolsó héten tudtam kiprobálni,egy nagyon jó barátom meg ajándékozott 1 béta kulccsal.Az első tapasztalatom a gears 3 mal ,hogy át alakították teljesen a játékot és remek irányba!A játék multija teljesen lagg mentes szervereket kapott,bekerült egy remek multiplayer lobby,a sötét színeket leváltották az élénk színek,sok új fegyver amik megfelelöen balancolva lettek.
Epic games végre össze rakott egy olyan gearst ami miden tekintettben TÖKÉLETES.
Sajnos nem álok úgy anyagilag hogy meg tudja vásárolni a játékot,ezért egyelőre csak csorgatom a nyálam. Egy ajándék gears 3. mindennél jobban jönne most.:)
Liven is sokadik a nevem gears 1. 1070/1250 dolgozom rajta:P,gears 2. 1750/1750
muDao
Hát nekem a Gears első része adta meg a kezdőlökést a 360-hoz, aztán a második rész premierbulijára nyertünk is beugrót photoshop pályázaton. Volt ingyen sör, meg testfestett hostess csajok. A végén még egy COG-tag-et is szereztem, azóta is az otthoni szobámban van a parafatáblán, baromi jól néz ki.
http://i174.photobucket.com/albums/w85/dreampage/gow2party5.jpg
Na hát ilyesmi kinézetű hölgyek mozogtak ott a premierbulin.
Ami a durva volt, hogy még így is volt olyan, aki kajak egész este a kiosk előtt állt és játszott, se sör, se csajmustra…
Zodo
Sziasztok! Amikor megláttam ezt a kiírást nagyon megörültem,ugyanis az egyik kedvenc játékomról van szó. De egy picit visszamennék az időben…
Kicsi korom óta játszok játékokkal,és az informatika és a játékok lettek az életem. Az első játékom a Quake , Doom és a Duke Nukem volt. Azóta az FPS műfajba vagyok “szerelmes” , viszont megismertem a TPS műfajt és azon belül a Gears of war-t. Ez egy olyan játék amivel minden videojáték fanatikusnak ki kell próbálnia. Az első rész PC-n próbáltam ki. Nagyon megfogott, a történet a fedezékharc. Aztán bejelentették a 2.részt, amit sajnos nem tudtam kipróbálni xBox hiánya miatt, de megfogadtam, hogy minél előbb ki kell próbálnom. A nyáron sikerült is ezt megtennem, és azóta 2x ki is játszottam a játékot. A 3. részt is előrendeltem már, és nagyon várom. HD Tv hiányában viszont csak 480p-ben tudok játszani. Viszont ez a tesztelés amire lehetőséget lehet nyerni az életemet változtatná meg. Nagyon remélem,hogy sikerül.
sosi0089
Az egyik legjobb XBox 360 játék. Igaz, keveset játszottam vele, de a 3. rész nagyon ígéretesnek tűnik. Várjuk szeretettel.
lajoka
Helló mindenkinek!
. A sztori az magával ragadó jó párszor kitoltam persze az achievementek is közrejátszottak.
Hát mit is mondjak először is nagyon megörültem amikor megláttam ezt a nyereményjátékot az xbox 360 magyarország oldalán. Amikor elkezdtem xbox 360-on játszani az első játékom a gow 1 volt azóta megjelent a kettő meg ennyi konztolt is elnyűttem alatta
Viszont a kettő multija nem annnyira tetszik sajnos azon áll vagy bukik az adott mérkőzés, hogy ki van a host oldalán. Ennek ellenére minden este bekerül a gépbe. A 3- at nagyon várom! Ahogy hallottam kiküszöbölték ezt a hibát multiba. A sztorit is már 4 haverral tolhatjuk végig coop-ba.Nagyon várom már mit alkot Marcus és Dom ebben a részbe!
Üdv mindenkinek és jó gamet! lajoka
medoc
Az elsővel játszottam valamennyit, a 2. kimaradt. Igazából a MS HQ-n való co-op miatt szeretnék nyerni. Mert az megfizethetelen. Minden másra ott a Visa – akarom mondani MasterCard
Hello im eddy
Nekem aztán igazán sokat jelent a Gears of war. Nekem elsők között volt a Gow1 ami HD grafikája volt, és mikor először játszottam vele teljesen le esett az állam. És emlékszem hogy a barátommal órákon tudtunk játszani egymás ellen osztott képernyőn, és halálra cukkolva egymást mikor szétvertük egymást.
Mikor már csak egy nap választott el minket 2008-as Budapest game show, akkor meg alig bírtunk aludni mert a rendezvényen kilehetett próbálni Gow2-őt néhány perc-re (aznap este nem is tudtunk elaludni ha nem füstöltük a gow1-et). Mikor végre ott voltunk első dolgunk volt megcélozni ketten a gow2 standot, de csak egy gép volt ott és a hosszú sor, de minket nem érdekelt és több órákat álldogáltunk a sorban többször is csak 5 perc játékért. Olyan sokat álltunk ott hogy a 576 újságba bekerültünk ahogy a sor elején várjuk a mi körünket (esküszöm hogy ez így volt meg is van az a szám).
De aznap még nem ért véget a nap mert jöttek a barátok és mondták hogy néhány nap múlva lesz gow2 launch party és rendeztek egy vetélkedőt hogy az egész országban elrejtetek COG TAG-eket, és aki megtalálja az meghívott kap az exkluzív launch party-ra, és csak koordinátákat adták meg a megtalálásához. Egyből leléptünk a Bp game show-rol, és elindultunk a koordináták alapján a hajógyári szigetre. Ahol órákon keresztül kerestük szervezeten a “kincset” vak sötétben. Másnap a barátaim megtalálták sikeresen és ott is voltak a party-n.
Nem sokkal később végre meg is vehettem a Gow2-öt, és mikor elkezdtem játszani vele akkor a lélegzetem is megállt annál a jelenetnél mikor Marcus rajta van helikopteren az osztagával, és az elnök beszédet tart a népnek, és végül ki lett írva hogy: Gears of war 2…. Valószínűleg hogy összességében napokat töltöttem a játékkal, és pokolian imádtam a kampányt és teljesen lenyűgözött a horda mod, de sajnos ennek ellenére volt ami be árnyékolta örömöm, mert sajna van x-boxom, de régebben nem állt módomban LIVE-on játszani a barátaimmal. Sokszor volt hogy mesélték nekem milyen hatalmasat hordáztak 4-en, én meg kimaradtam ebből… Hogy miért szeretnék én nyerni ezen a nyeremény játékon??? Mert én is nagyon szeretem a Gow-ot mint a többiek, de a legtöbb játékos könnyen megtudja venni a játékot, míg nekem sajnos egyszerűen nincs rá pénzem hogy megvegyem a legújabb részt, ráadásul nemrég lettem regisztrálva a LIVE-on de sajnos félre tett 12 hónapos goldom nem volt már érvényes. És a szürke hétköznapok mellet igazán élet mentő lenne megint napokat tölteni a Gow következő részével, de ezúttal már a barátaimmal karöltve.
Selion
Ilyen típusú FPS-sel még nem játszottam XBOX-on és nagyon kíváncsi vagyok, hogy (az egyébként tényleg ütősnek tűnő grafik mellett) tudja-e hozni azt az érzést végre egy ilyen játék, mint pl a Counter-Strike.
Köszi lehetősége!
S.
labujj
[féloff]
mivel ez egy pörgős poszt, így meg merem kérdezni.
(nevetni ér, csak ne küldjetek el a ‘csába, meg a google-be)
hogy működik egy coop mód? keresztfiamnak vettem xbox-ot. szeretnék vele játszani.
nekem is kell venni?
szóval mik a feltételei a coop módnak?
[féloff]
freestyler
Engem a gépfegyveres láncfűrész fogott meg mikor megláttam először. Elkezdtem PC-n az egyet és nem tudtam abbahagyni. Aztán gondoltam xbox-ra is megveszem de “sajnos” nem volt első csak második rész
Tesómmal nyomtuk sokat Marcus és Dom párossal
Legjobb élmény tesómmal játszani GoW-t
a 3.résztől a legjobbakat várom =D és még több időben és újabb csatákban gyilkolászni a sáskákat ;D
)
(Köszönjük a lehetőséget a tesómmal
spieluhr
A Gears az egyik kedvenc sorozatom. Várom már a megjelenést, idén nálam az év játéka lesz.
akos
en amikor megkaptam az xboxom a gers 1et jatszotam legelsore es azota imadom a sorozatot.nagyon nagy megtiszteltetes lenne ha vendegulatnanak a Microsoft HQ-ban es kiprobalhatnam a jatekot megjelenes elot es akkor ne is beselyek a nyeremenyekrol…koszonom szepen a lehetoseget.nagyon bizok benne hogy nyerni fogok
Danee94
Hát még sosem játszottam a gers of waral de nagyon izgazt a játék és sok jót hallottam róla, és szívesen elmennék veled kipróbálni az új gers of war3 at
mukk
labujj:ha 1 gép 1 tv 1 szoftver a felállás akkor osztott képernyőn tolhatjátok egyszerre – csak ugye 2 kontroller kell. ha van 2 gép, 2 szoftver, 2 tv akkor helyi lan hálózatba kötöd (1 db netkábellel összekötöd a 2 gépet)és akkor mivel mindenkinek saját tévéje van jobb az élmény. vagy xbox live-on keresztül tolhatod a kampányt, a hordát vagy a multit is 1-8 másik játékossal.
Vilmos
Nekem mind a két korábbi résszel van tapasztalatom, de igazából az első résszel nem túl mély, hiába játszottam végig kétszer is co-opban, semmi maradandót nem okozott a játék, ellenben a második résszel, melyet csak úgy kölcsön kaptam, aztán a belekacsintás után úgy rákaptam, hogy egyedül sem tudtam letenni, annyira sokat javult a kampány, hogy ihajj, co-opban pedig egyértelműen az egyik legjobb a generációban, úgyhogy nekem mindegy kivel, de jöhetne a 3. rész egy kis közös játékra nálatok is meg otthon (rossz az aki rosszra gondol).
clyd3
Nálam már az első is dealbreaker volt, először egy haveromnál láttam, de többek között ezért is vettem boxot. (Érdekes, h a Halo pl. rohadtul nem fogott meg.) Az először nem tetszett, h ilyen “hátam mögött a kamera” TPS nézetből kellett tolni, de emlékszem, h a futásnál ez a kamera lóbálós (kézikamerás?) feeling nagyon odavert. Ide nekem a 3-as verziót, hagy csapjam szét a locust-ok száját harmadjára is!
labujj
#mukk
köszönöm. (végre)
akkor 2 gép, 2 szoftver. ok.
ha fizikailag nem egy helyen vagyunk, akkor hogy találom meg akivel szeretnék játszani?
xbox live-on keresztül?
(tényleg nem láttam, nem tudom)
mukk
#labujj:xbox live-on keresztül, ehhez mindkettőtöknek kell érvényes xbox live gold előfizetés. mindketten létrehoztok egy játékosprofilt és kapcsolatba léptek egymással (friend request) majd egyik behívja a másikat egy közös öldöklésre.
dmlilik
Elsőnek GoW2-vel játszottam, barátokkal multiban. Amikor elsőnek végigtoltuk mind az 50 hordát, akkor kezdtük egymást is ölni, így jött képbe az első rész a pályák miatt. Nyáron jutottunk el oda, hogy most már nagyon megjelenhetne a 3. Tömören ennyi az előéletem…
(apropó éjfél körül vicces dolog tud lenni a „Milyen nap van most?” kérdés :]
labujj
[nagyon off, elnézést]
#mukk
megint köszönöm.
tényleg.
gold? hogy kell? mennyi? saját bankkártyámmal legálisan megy? (nincs előttem a cucc)
[nagyon off, elnézést]
Fega
Xbox-on nem játszottam meghatározóbb játékkal, mint a Gears Of War.
(Főleg a második részére gondolok.)
gasztony
Az elmúlt idők legjobb lövöldözős játéka volt a Gears of War eddigi sorozata. Szép volt a grafikája mindig is és nem értek veled egyet, hogy baj lett volna a színekkel. Tökéletesen passzolt a sztorihoz és a hangulathoz.
Branermajszter
Mindkét részt rongyosra játszottam multiban,aGOW3 al is ezt tervezem
remki
Van, aki már játszik vele:
http://www.youtube.com/user/FINALLEVELTV?feature=mhee#p/u/6/S7RwoaiMFjA
Gengsztereknek mindent lehet.
ninja
A játék a részek múlásával egyre színesebb lett, és ezt szó szerint kell érteni, de aki játszott az előző részekkel tudja miről van szó úgyis. Alig várom már, hogy coop fűrészelésbe kezdjek az ismerősökkel, mint ahogyan ezt az előzöekkel tettük órákon keresztül. Remek sztori, remek játék.
Végh Gábor
A Gears of War volt az első játék amellyel Xboxon játszottam,
drsanya
Mikor az első részt megvettem, csak megnézni akartam, mert azt mondták, hogy jó, de annyira nem érdekelt! Aztán nem nagyon vettem ki a gépből, 3x toltam végig. Pályázok még a 2-re is, mert azt meg co-opban játszottuk, de a saját gyűjteményemben sajna nincs meg még. A 3. rész is nagyon jónak ígérkezik, úgyhogy várjuk, és szeretnénk nagyon.
Zsolt David
A GOW volt az a játék amit anno kiprobálhattam xbox-on.
mukk
# lábujj: http://www.xbox.com/hu-HU/live?xr=shellnav
Lezz
Én már a kezdetek óta tolom és insanen is kipörgettem az eddig megjelent 2 részt!
Remélem a következő utolsó rész is ilyen dúrva lesz!
fogtunder
mikor kimaxoltam a final fantasy XII-t és eldöntöttem, hogy lecserélem egy újabb konzolra a ps-2t, hónapokig dilemmáztam, hogy mit vegyek helyette. egyik haverom akkor vett xboxot, a kezdeti 3 játékból a gears 2 volt az egyik. csütörtök este kezdtünk el játszani split-screenben, pénteken nem mentünk be dolgozni utána, hogy tudjuk tovább vinni, aztán hasonló történt egy hétvégén az első résszel is. ez a sorozat életem egyik legjobb co-op élménye.
Fehér Zoltán
pc-n első részt 2x játszottam anno végig, boxon meg a 2.at, egyik kedvencem mindkettő!
Németh Márk
Én az első részt nemrég játszottam végig, most a 2-est kezdtem. Kicsit megkéstem a sorozat végigjátszásával, de mondhatom, hogy nagyon megfogott. Kool sztori, jófej karakterek, pörgő akció és a jó irányítás mind-mind hozzájárul a sorozat sikeréhez. Mindenkinek ajánlom, hogy próbálja ki!
Karácsonyi Dávid
A Gears of War volt az első játékom XBOX-ra. Annyira magával ragadott a játék hangulata, története, hogy azóta is ez az egyik kedvencem. Nincs olyan hét, hogy ne ülnék le, és játszanák valamelyik részével. Amikor először játszottam vele, tudtam, hogy ez az a játék, amit nem fogok elpakolni a polcra, mert mindig ott lesz az XBOX-om mellet. A remek történet mellé meg csak ráadás a kiváló Co-op és multiplayer.
HUNDavid
Karacsonyra kaptam meg az elso reszt. A SZULEIMTOL! Ez azert nagy szo, mert ez volt az elso alkalom, hogy ilyen jellegu dolgot kaptam Toluk. Elotte folyton olyasmit, amit hasznosnak veltek. Persze ezek sem voltak haszontalanok szamomra! ( Szerencsesnek is erzem magam, hogy mindig olyasmivel leptek meg, aminek nagyon orultem! )
De eszmeletlenul meglepett, hogy jatekot kaptam Toluk azon a karacsonyon! Nem ertettem, honnan tudtak, hogy egyaltalan szeretnem a GoW ot! Mert persze vagytam ra! Kiderult, a hugom es a kollegaim segitettek.
Nagyon szerettem az elso reszt! A masodik kimaradt, de ha megnyerem a harmadikat, megveszem az elmaradt “epizodot” is!
Osváth Patrik
Engem a második rész fogott meg igazán. az egyik haverom mutatta meg a játékot és annyira megtetszett, hogy utána végig is toltuk coopban. Ha nem mutatta volna meg, nem is tudom miről maradtam volna le.
Szombati István Patrik
Van xbox-om de a GoW-nak csak a 2része fogott meg igazán de ez 1.ő se rossz csak rövid
meg Pc-s verzióba benne van a kimaradt pályák ami sajnos a Xbox-os verzióba nem volt benne ( remélem a 3. részbe ilyen nem lesz )na de 100 szónak is egy a vége a GoW remek játék csak ajánlani tudom mindenkinek
Katai
GoW: amikor megvettem az xbox 360-at ez volt az életem első játéka amit megvettem . Sajnos még nem toltam végig,de mivel jön az új rész ezért befelyezem amit elkezdtem.
3.résznél pedig az a terv ha beszerzem leülök a box elé és …(a jövő titka)
Balázs
Helló!
2006-ban a Gears of War story mód végigjátszása után kipróbáltam a multi részt is.A multi része annyira megtetszett, hogy én voltam az első magyar aki kinyitotta a “Seriously” Achievement-et!Sajnos a 2. rész multi része nem sikerült túl jól ezért a mottóm “majd a háromban”.A harmadik rész story módja is biztosan elképesztően jó lesz főleg a 4 játékos kooperatív móddal.Remélem a dedicated server velünk lesz és rengeteg jó és izgalmas meccseket játszunk majd a haverokkal háromban is!
Kennedy
Èn csak az egyel jàtszottam de megfogott.jó jàtèk jò singelel de miindig coop ban toltuk.
R. Adam
Helo! Minden részét single és co-op módban is végigjátszottam, mert érdemes. Tényleg egy annyira összetett világ és story fogadja a játékost, ami nem sok játékról mondható el. Hajrá GoW3, mindjárt szeptember 20.
M. Norbi
A legjobb csapatjáték. Rengetegszer végig játszottam, a legjobb partnerem a barátnőm benne, aki szintén fanatikusa a játéknak. A 3. részt már tűkön ülve várom. A legjobb exklúzív játék ami valaha is megjelent boxra.
Számolom a napokat visszafelé. Már nincs messze a megjelenés napja.
yeah17
En vagyok az, aki megkerdezte toled ismeretlenul, hogy vegigtolhatna-e veled a 2-t nalad, amikor kiderult, hogy Cliff nem jelenteti meg PC-re. Azota persze van xbox-om, GoW-om, vegigtoltam mindet haromszor coopban, viszont most kb 9000km-re vagyok Bp-tol, szal az ajandekokat sem tudnam atvenni :S
Jill Kalina
Az Xbox360 egyik legjobb shooter játéka, rengeteg benne a vérrel, amiből még a képernyőre is jut, fröcsögős kivégzésekkel és faszányos fegyverekkel teli játék, és még a sztorija is egy erős B kategóriájú, a vége fele meg egyre kíváncsibbá teszik az embert, hogy vajon mi lesz a vége a játéksorozatnak. Olykor rendesen meg tudja növelni az adrenalin szintet, s emellett össze is hozza a netes, illetve “nem netes” haverokat jó pár órára.
Mivel barátommal közös a hobbink, ezért vele is összehozhattunk jó pár “romantikus” GoW partit, ami megaranyozza közös élményeinket, valamint a barátainkét is. 
Megjegyzés képpen: az “Xbox-os karrierem” kezdetekor sokáig nem volt gold-om, ezért a GoW 1-et vittem át elsőnek két kontroller-rel (hogy az azért járó zacsit megszerezhessem), valamint egyedül vittem végig insane fokozaton is, amire ráment az egész délutánom.
Jill Kalina
*vér
Burzum
Az első rész számomra egy korrekt techdemo volt, se több, se kevesebb. Azonban a második rész igencsak felpörgette a Gears univerzumot és egy igazán markáns, adrenalindús, sztoriban is értékelhető produktummá nőtte ki magát. A multi meg nagyon élvezetesre sikeredett (ha nem lagolt)+ a Horda játékmód igazi újdonsággá vált és mára már kötelező kellékévé vált szinte minden multit is tartalmazó játéknak.
Ha a harmadik rész csak feleannyi újdonságot fog tartalmazni, mint a GOW1 után a GOW2, én már elégedett leszek!
EnGi
Az 1. és a 2. részt is rommá játszottuk haverokkal!
Várom az új részt mint a messiást!!!!!
wolfonkos
Nos minden úgy kezdődött hogy egy borús téli napon elmentem játékot venni és egyetlen értelmes játékot találtam az a GOW 1 volt egész olcsó is volt és arra gondoltam sokat nem bukok vele ezért miután megvettem vígan sétáltam haza hogy végre játszhassak az új szerzeménnyel nagyon tetszett vagy 7szer kivittem és nagyon sokat multiztam magyarul rommá játszottam azt a játékot. 1-2 év kihagyás után unokatesómmal vittük ki és azon gondolkoztunk hogy megkéne venni a 2őt is hogy tudjuk mi a sztori hisz a 3mat úgy nem lehet élvezni hogy a 2őt nem vittük ki ezek után rá párnapra szépen felültünk a buszra hogy szépen megvegyük.Ezt is már 2 hét után rommá játszottuk co-op,horda,multi minden ami belefért most már a célkitűzött napunk a szeptember 20 mert nagyon szeretnénk tudni hogy mi lesz a delta squad sorsa.
Álmaim kéklő egén gyümölcsfáim tetején Gears of War 3 szerelmem légy az enyém:)
tomi888
GOW2.Single player coopban hatalmas élmény.Hatalmas játék.
Veszettkutya
En mindket jatekot vegigjatszottam coopban.
Az egyik kulfoldon elo haverommal jatszom a boxon online es eleve a cooperative jatekokat keressuk egyutt megvasarlasra.
Ha most nem nyerem meg biztos hogy ezt is meg fogom venni.
Birkusz
Nekem a GoW1 volt az első játékom boxra és ez volt az első is, amit végigjátszottam.
ToySoldier
Amikor legelőször láttam meg a Gears of War-t,a Die Hard 4.0 című filmet néztem,amikor az elején 2 hacker srác épp azzal játszik.Na mondom ez mi az uristen?Megállítottam a filmet,felmentem youtube-ra,megkerestem,és megtaláltam hogy ez a Gears of War.Nekem akkor nem volt konzolom,ugyhogy akkoriban csak álom volt birtokolni egyet.
De másnap valami csoda történt.Felhívott egy barátom,azzal a hírrel hogy kapott egy box-ot ezzel a játékkal és nincs-e kedvem kipróbálni?Imám meghalgattatott…
Ha jol emlékszem egy húzásra vittük végig a játékot felváltva!
sirLancy
Kinelct miatt vettem Boxot, de az első nem kinectes játékom a Gears of War szeria volt. Kotelezo jateknak tartottam es nem bantam meg…
wanderer
Keveset játszom, xbox-on kevés játékot is vittem végig, még kevesebb az olyan játék amit többször, de a két GOW köztük van. Mostanában újra az első részt nyúzom esténként, így elütve az időt az új rész megjelenéséig.
aktaB
A Gears of war sorozathoz azért kötődöm,mert miatta havonta-2 havonta összeülünk a régi gimis osztálytársakkal és egészen reggelig öljük a hordák népeit:) Előfordult egyszer,hogy 48 órán keresztül játszottunk vele, szünet nélkül,na akkor utána kicsit hasogott a fejem:D
amúgy meg luck & load!
Hamed
Üdv!
Mióta megjelent a 360 Én azóta gyűröm is! El is használtam 1-2 box-t.
Nem volt csalódás,talán
Kezdődött a GOW 1 multiplayer-el. Minden este a haverokkal privát
szobákba nyomtuk egész éjjel. Annyira megfogott mindenkit a grafika
és a játék élmény amit kaptunk!
A második rész úgy vártuk mint a messiást
1-2 kisebb hibák amit patch-be ki is javítottak. A mai napig is ezt tolom
Ranked multyplayerbe!
A GOW3 beta után nem győzöm kivárni a teljes epizódot, amibe olyan
sok újdonság lesz,hogy NA! Nem is tudom mivel kezdjem majd a játékot
Lehet az lenne a legjobb ha 16-án letesztelhetném…..
Lac!
Hello,
1 éve vagyok Xbox tulaj egyéb címek mellet a Gears of War is nagy szerepet játszott abban ,hogy ezt a konzolt választottam. Az első résszel még régen játszottam PC-n ,de az nem fogott meg. A 2 viszont nagy kedvencem lett így a 3. részt is nagy lelkesedéssel várom!
Ivys
Hello
nagyon kíváncsi vagyok a 3 -ra természetesen az E3-on illetve ás oldalakon is a trailerekre és a gameplayre rá voltam kattanva meg ugyebár a carmain testvérek utolsó tagjának sorsára is kiváncsi vagyok én arra szavaztam h maradjon életben de nem akarok ezzel spoilerezni…
Nagyon örülök, hogy rátaláltam erre a hirdetésre a GOW sorozat régóta az egyik kedvenc játékom a az ‘. és a 2. részt is közelről minden szegletéből ismerem a 2-ről még értékelést is adtam egy egy oldalon ami a ilyesfajta játékokkal foglalkozik (gamekapocs)
nagyon örülnék neki a “nyereményeknek”
és nagyon örülnék neki ha 16-áán már tesztelhetném eza szeptember 20-as dátum olyan messzire van még.
(viszont én a kive előfizetésről lemondanék ami annyit tesz h bárki másnak felajánlom.)
candie
én nem szeretnék GOW-ot.
nincs is xbox-om.
Wilon
A Gears első részé nem hagyott bennem mély nyomot, kétszer is nekikezdtem, de valamilyen okból kifolyólag mindkétszer elszállt a mentés. Ennek ellenére imádtam a látványát, a stílusát. 2009 karácsonyán megkaptam a Gears 2-t. Előtte nem nagyon multizgattam, körülbelül 5 ismerős szerepelt a barátlistámon. A GoW2 multiban hatalmas élmény volt, egyedül is, de hónapról hónapra egyre több magyarral futottam össze, mígnem bekerültem egy elég jó kis csapatba, szinte minden este toltuk, tanultunk egymástól. Sajnálom, hogy nem a Gears of War 2 volt az első játékom Box-on, így csak másfél évig tudtam intenzíven játszani vele, de az nagyon megérte, tényleg kötelező darab. Ha nem is én nyerem/nyerném a nyereményjátékot, akkor is 100%, hogy a polcomon lesz egy limitált kiadású Gears of War 3.:) További jó Lokust fűrészelést minden Delta tagnak!:)
Laci
Co-op-ban nyomtam végig az első két részt az unokatesómmal, közben sörözgetve, felejthetetlen élmény!
deakdzso
2 napja vagyok xbox tulajdonos, egyik cimborámnál néztem bele 1-2 játékba, és mikor láttam, hogy mennyit javult a minősége a játékoknak pár év alatt mióta eladtam előző generációs konzolomat, már majdnem indultam is a bolt felé. A GoW az egyik amit nagyon dícsért és amit láttam belőle az is tetszett, szóval a wishlist-emen van… és hát miért ne így?! Meg az a live is jól jönne mielőtt lejár a free trial
Na meg a kontroller is, mert abból is még csak egy van
Djatis
Engem az első rész igazából csak annyira hatott meg hogy vagy 10x végigtoltam már természetesen eredetiben van meg!!! A második rész miatt vettem x360-at és 2 éve van az alkaromon 1 gyönyörő szép Gears logó tetoválás!!!!!!
mexxis
Legjobb exkluzív játék ami boxon található, anno 3éve ezért is vettem xbox 360 gépet, egyszerűen nagyszerű ez a játék, örülnék ha a két gyűjtői Gears of War játékom mellett ott figyelne a harmadik része
adi
A konzolomhoz kaptam az első részét, feledhetetlen volt co-op-ban végignyomni újra és újra. Box-ra az egyik ha nem a legnagyobb exkluzív cím.
Gábor
Nagyon szeretem ezt a játék sorozatot! Annyira nagy kapcsolatom nincs a játékkal, csak annyi, hogy élvezem a játék kampány részét és a történetet!
LorantHU
Megvolt a GOW3 bétája, de ennyi móka/hent nem volt elég!
A GOW széria és úgy általánosságban a konzolok egyik kedvenc tulajdonsága számomra a co-op és a lokál-multi.
JuBe
Légy szíves vegyél ki majd a sorsolásból mert úgy volt, hogy nem megyek melóba pénteken de mégsem úszom meg. Ez van. A többieknek sok szerencsét és nagyon-nagyon irigylem azt a szerencsést aki a pénteket MS HQ-n töltheti!
Nyúl
Ha nyerek tuti veszek egy gépet. Hú ha engem viszel beégsz Ps1 volt az utolsó amivel játszottam. Megnéztem pár videót nagyon kíváncsivá tett a játék.
Renatto
Még az xbox 360 megjelenése után a Gears of War reklámja nagyon megfogott, de sajnos akkor még nem volt boxom… Most hogy már van és egyre jobban tetszik az új GoW, úgy érzem ki kell próbálnom.
Icsabesz
Én annak idején a Gears of War miatt vettem X-box 360-t. Mind a 2 részt öcsémmel játszottuk végig osztott képernyőn, még sima (nem HD) Tv-n. Most a család összedobott egy 109 centis plazmára és alig várom, hogy a GoW 3-at is végigtoljuk, mert az első kettőt nagyon élveztük!
Lampard19
Hello
Xboxomon csak multizni szoktam, az előző gow multikon lett volna mit javítani(pl. hostelőny) ezért azokkal nem is játszottam sokat. De úgy gondolom ezzel a résszel már nem hibáznak és ezt érdemes lesz
takric
Ez volt az a játék, ami miatt beruháztam egy xboxra még 2007 januárjában.Az első rész tv spotja marhára megfogott, hihetetlen hangulattal és zenei aláfestéssel.
Miután rátettem a kezem a teljes verzióra, utána sem kellett csalódnom.
Hihetetlen hangulat, teljesen filmszerű érzés.A második részt is marhára vártam, hihetetlen volt az utolsó pályán azt a nagy dögöt (aminek persze ilyenkor nem jut eszembe a neve, a google-n meg lusta vagyok megkeresni) kellett irányítani.
Gondolom a 3. rész sem okoz csalódást.
totya314
Az én X-boxos pályafutásomnak egyik legjelentősebb pontja a Gears of War. Sokáig csak egy haverommal játszottunk az ő boxán, egymás kezébe adva a kontrollert. Aztán megszerezte a GoW első részét, meg még egy kontrollert. Na azóta töretlen rajongója vagyok a játéknak. Gyorsan vettem én is egy boxot, és elkértem a játékot. De rájöttem, hogy ezt co-op módban, vagy live-on sokkal élvezetesebb játszani. Kb. 6-8 alkalommal nyomtuk végig mind a két részt, én minden esetben Dom szerepében. Az elsőben a kedvencem a Berserker elleni bujócskázás, igazi parát hoz rám. a második részben több emlékezetes pont van, pl. a brumak lovaglás a végén, a sziklaféreg belében való rohangálás stb. A harmadik résszel kapcsolatban nagyon bizakodó vagyok, de szerintem nem fog ez sem csalódást okozni.
Ja és rá fogok érni pénteken
pusykeee27
Amikor megkaptam az xboxot a Gow 1 volt az első játékom szerintem az Microsoft nem csinált még azota se olyan játékokat mint a GOW 1 – GOW 2 sose lehet rajta unatkozni mindig el lehet rajta játszani kortól függően
v1ctor
Én a GOW1 miatt vettem annak idejen konzolt, aztan GOW2 után eladtam, most megint vettem egyet a GOW3 miatt
depy
en csak egy kis airbrush festo vagyok,ki ontja a Gears of War3 controllereket!eletem legmeghatarozobbjateka!(igy egybe irva!)epic edition?meg 6 nap!I c’mon baby!!!!!
K Zsolti
Mind a két résszel sokat játszottam Live-on, a harmadik rész miatt akarok újra xbox-ot venni.
T0m1
En kb. csak a GOW2 miatt vettem XBOX-ot nagyon jo jatekelmenyt nyujt ha ketten toljatok coopban. a 3-at varom a multi es a grafika miatt.
vza66
Az első és a második résszel is sokat játszottam és már nagyon várom, hogy a harmadik részt is kipróbálhassam.
Első résznél 22300 killnél kaptam meg a Seriously-t ez elárul valamit, hogy kitartottam a játék mellett.
Zábrádi Szabolcs
Sziasztok! Nos nekem sosem tetszett a Gears of war. Emlékszem még pc-n játszottam vele és akkor úgy gondoltam,hogy ez valami fertelem. Monoton,unalmas, egy síkú játék. Aztán úgy döntöttem, hogy veszek egy X-boxot és a haverom egyből mondta, hogy ajándékba megveszi nekem a Gow2-t méghozzá a limited Edition-t. Probáltam lebeszélni, de makacsul ellen állt, mondván az első rész eszeveszett fasza dolog. Megkaptam tőle de nem játszottam vele mert a lelkemre kötötte,hogy ketten coopban toljuk végig, másrészt gondoltam,érdemes volna az első résszel kezdeni. Igen olcsón be is szereztem, el kezdtem játszani vele és egyszer csak bekattant valami. Nos így kezdődött. És, hogy miért az egyik legfergetegesebb játék sorozat a Gears? Pontosan azért amiért a 80 évek végén készült akció filmeket szeretjük. Nem túl bonyolított sztori, adrenalin, jó dumák, nagy puskák és már kezdődhet is a rock and roll. Marcus Fenix a videójátékok Steven Segalja. Nem sír, teszi a dolgát és kemény mint a kádszéle. Én ezért imádom. Coopban pedig egész egyszerűen verhetetlen. Ja és csajozni is lehet vele….Dont you mind, if i do
Juhász Dániel
Hello! Hát az én kis szerényke történetem pc-n kezdődött. Megvettem a gow-ot és magával rántott. Ezután megvettem a konzolt jött a gow2 illetve később a gow1 is. Most pedig próbálom magam ráhangolni a gow3-ra
Csősz Tamás
Jajj, de patent nyereményjáték!
A Gears of war a kurrens generáció kínálatának egyik gyöngyszeme, nagy kedvencem, mindkét részt végigszántottam single és multiplayerben egyaránt, a kettőt offline coopban is, többször. Ez azért érdekes, mert az Unreal engine-től alapjáraton rosszul vagyok, pláne a darabont hústornyoktól, de a játék tempója, hangulata és a BADASS lancer nálam mindent visz.
PS: Ha engem választasz egy sör mellett beszélhetünk róla többet is, természetesen az én számlámra. Aztán úgy megyünk haza, mint a Berserker. (Vakon!)
Titto
A GOW volt számomra az első olyan játék, amit co-op-ban toltam végig haverjaimmal. Az első két rész szerette meg velem ezt a lehetőséget és mondanom sem kell, hogy a történetet utolsó részét is a bajtársaimmal együtt zárjuk majd le és rúgjuk szét a még megmaradt Sáskák seggét…
Pinyesz
Hát hol is kedjem
Mikor eldöntöttem h pc-t ott hagyom és konzolt akarok elmentem nyári munkára megkeresni az árát, megmondta a főnök mikor fizet úgy h el is kezdtem nézni a játékokat, intrókat h még is mit válasszak nagyon sokat vaciláltam míg rá nem akadtam a Gears1 videójára és megrendeltem meg is jött a játék és elérkezett a fizetés nap mentem a főnök úrhoz a pénzért aki közli velem h csak 2 v.3 hét múlva tud fizetni szóval addig otthon ültem és néztem a lemezt meg a tokot és olvasgattam a kis könyvét
, meg lett a konzolom és rögvest neki is ugrottam a Gears-nek
nem telt el 15perc én már tudtam h ez a játék valami fenomenális
Mikor végig vittem már tudtam h életem eddigi legjobb játékélményén vagyok túl
, és meg is rendeltem a Gears2-t a netről, reménykedtem benne hogy tőle is hasonló játék élményt kapok, hát úgy is lett nem gondoltam vna h egy játékot ilyen jól megtudnak csinálni, de a története szabályosan magával ragadott, beleszerettem
és mikor ki end-eltem Jön a hang olvasom a feliratot és Adam Fenix menyögi h Hallatok?, Mit tettetek ? Hát úr isten nem tudtam h kapok-e levegőt vagy mivan
és bejelentik a 3-at nagy buzgó mócsing ként kempelek a gép előtt és nézem a folyamatosan megjelenő vidiket hát nem hittem a szememnek, hogy ilyen mértékben fokozni lehetett még az egészet, de ami már rég feltette nálam az “i”-re a pontot az az E3-as bemutató Ice-T kijön és neki áll játszani és további 3 ember rakják a “Co-op”-t 4en és az a játék világ már tudtam mi az ami nélkül nem folytatódhat a játék, de sajnah az anyagi helyzet úgy hozta h nem tudom meg venni megjelenéskor a játékot ezért is írtam ilyen hosszúra a kommentem, mert nagyon szeretnék nyerni
) Tisztelettel: Egy Örök GoW Rajongó
Kállai József
Nekem a Gears2-vel volt szerencsém játszani, nem gondoltam volna hogy ennyire meg tud fogni ez a játék de sikerült neki többször is végig toltam, ami meg fogott benne az a nagyszerű grafika sztori meg minden
mikor meg láttam a neten hogy lesz 3 majd ki ugrottam a bőrömből, azon gondolkodtam hogy még hova tudják fokozni, de a videók alapján és amiket olvastam róla tudták fokozni
már alig várom hogy ki adják, és hogy megint legyen egy jó élményem mint a 2-vel de biztos vagyok benne hogy jobb lesz
Rácz István
Én először pc-n találkoztam a játékkal és nagyon megtetszett később vettem X-box ot és az első játékaim egyike lett a második része (Hála a magyar feliratért). Azóta várom a harmadik részt amióta a 2-őt végigjátszottam és meghallgattam Marcus apjának az üzenetét. Remélem ezzel a résszel végre kerek egésszé áll össze a sztori mert sok a kérdőjel.
Toci
Single playerben nem is játszottam még, csak multiban, mindegyik résszel. Kicsit sötét, komor hangulata van, szerintem ha ezen változtatnak, jó játék lehet belőle – nem mintha egyébként rossz lenne.
Daniel0318
e-mail: bagyi.daniel@gmail.com
személyes tapasztalat: még nem játszottam GoW játékkal de sok jót hallottam róla
Fieldtom
Én szeretném megnyerni eztet a gíorsz of wàrtot, mer teccik énnekem nagyon. Fönix Màrkusz is szimpatikus, mer tudja hol bujkalnak a sàskàk, én meg gyüjtöttem azoktat süldö pulya koromban. Együtt lejigàzzuk a màjkroszofftot, epik lesz. Aztàn lemegyek a müvhazba a gíörsz ov woàrtoss pòlòmba azt úgy jàrom a sterbinkinszkre.
angelday
A jelentkezési határidőnek szeptember 14-én 19:00-kor vége lett! Aki most iratkozik fel, sajnos már nem kerül bele a kisorsolandók közé.
László Takács
olyan kikurt jó a játék hogy befosok tőle.szinte mióta játszok a gearsel azót nem tudok másal játszani még az iskolában is csak az jár a fejemben.netudo elfelejteni a gearset.amikor szomorú vagyok akkor csak bekapcsolom és mindjárt jó kedvem lesz tőle.
angelday
Azt hittem a csajok járnak az ember fejében suliban. Meg a szőrös puncik.
medoc
Hali,
engem vegyél ki a jelentkezők közül pls, mert mégsem lesz jó a holnap délelőtt.
Mondjuk valszeg úgysem én nyernék, de legyen nagyobb esélyük a többieknek