The Beatles Box Set
update 2011.10.04: az árat visszaállították €149.-re, azaz a közel 300 forintos euróárfolyam mellett 44 ezer forintba kerül a szett.
Az összes stúdióalbumuk A és B oldala, azaz 222 Beatles szám, valamint a kiegészítő iTunes LP kollekció egy hiba folytán az eredeti ár tizedéért, pontosan €10,99-ért, vagyis kb. 3300 forintért vásárolható a magyar iTunes boltból, link itt. (Az amerikai boltban levő ára $149 — azaz csaknem 33 ezer forint.) Érdemes lerántani, amíg észre nem veszik. /via Désiré egy korábbi poszt kommentjei között
update: akár 5 ezer forinttal is megtörténik a kiszolgálás, egyesek szerint pedig 3900 forintot zárolnak a bankok
update 2: a HVG is lehozta az információt, linkelve a Plastikra (köszönjük), viszont ezen a ponton megismételném a TWICA párhuzamos posztjában elhelyezett disclaimeremet: a dolog aggályos, mivel a tényleges banki jóváírás után derül ki az album igazi ára. A bolt ugyan 11 eurós áron szolgálja ki a kéréseket, viszont vélelmezhető, hogy az Apple valamilyen formában orvosolni fogja a hibát. Az App Store működése és korábbi hasonló jellegű példák alapján az valószínűsíthető egyébként, hogy korrigálják a hibát, aki pedig hozzájutott az olcsó Beatles összeshez, tulajdonolhatja azokat teljesen legálisan. Ettől függetlenül senkit nem buzdítanánk a vásárlásra, csak ennek a faktornak a mérlegelése mellett!
update 3: speciális promócióról is szó lehet, a szlovákoknál is ugyanennyi az ár, bár ők sem hivatkoznak semmilyen forrásra, ami megerősítené a promóció jellegét

elvé
És ha a 149 EU-ban euróban értendő, akkor spontán 43k helyett kapod meg. Joke.
sharvere
Imádlak Józsi!
angelday
Csak semmi buzulás!
http://www.youtube.com/watch?v=QWZ_g-jXNi0&t=0m40s
CZEBE
Kitudja lehet, hogy egy újabb akció csak most csak nekünk
TibiTomi
Az Anthology Box Set is hasonlóan olcsó, külön a 3 album 3×19,99€, együtt csak 10,99€.
http://itunes.apple.com/hu/album/anthology-box-set/id439928192
angelday
Lehet, hogy egy spéci magyar akció elszenvedői lennénk?
elvé
Nem lehetetlen Józsi. A magyar gazdasági gondolkodás, legalábbis ami a “fellegvárat” illeti, sokszor deficites gyermeket szül. Mondok jobbat. Mindig.
rkit
Cupertinoban olvassák a magyarországi híreket a tüntetésekről meg a törvényekről meg a gazdaságról, aztán úgy gondolták már csak a Beatles menthet meg minket.
Mefi
Majd az arcom, amikor két hét múlva lehúzzák mindenkitől a különbözetet.
angelday
Ne viccelj, az a fogyasztó megtévesztése kategória. Ezt ők baszták el, az ő káruk. (Screenshotokat megcsináltam.)
Xero
Szintén megvettem. Mivel az itthoni Store-ban használt kártyámon mindösszesen 5e Ft van, így nagy nyugalommal tettem mindezt.
Hirdetem is tovább FB-on az örömhírt.
Nem vagyok különösebb Beatles rajongó, de anno kiskoromban nyúlósra hallgattam Édesapám kazettáit, szóval nosztalgiázni tökéletes, pláne ennyiért.
karatedog
Azzal íziben megsértenek egy pár e-kereskedelmi törvényt. Szóval csak legyen meg a visszaigazolás a vásárlásról.
karatedog
Screenshot jó ha van, de nem bizonyító erejű, Photoshopban nekem is lehet nagy mellem
A bolt visszaigazolása + banki értesítő a pénz levételéről az viszont már kerek.
Mefi
Akkor meg egyszerűen kapsz egy levelet, hogy tévesen közölték az árat, és kérik vissza, vagy fizess. Gondolom nekik egy kattintás elintézni, hogy eltűnjenek a library-dből azok a számok.
De tény, azon az áron kell eladni, amennyi ki van írva.
fraki
Ma visszakerült az iTunes a dockra.
Gergo
Megvettem, köszi
Gabriel
Szerintem a Beatles annyira lerágott csont, hogy ennyit ér.
angelday
Nekem letöltődött az összes fájl.
Marci
256kb/s-es mp3, még mindig. Mintha lenne valami mondás, hogy az emberek nem tanulnak semmiből?? Erősítsetek már meg légyszi.
DKK
Kicsit off…
Nektek megjelenik az iTunes Storeban a ‘Purchased’ fül alatt a vásárolt zene (nálam Music kategória sincs)?
Másik gépről vettem egy albumot és nem tudom letölteni az itthonira.
Ez majd a bejelentett, hivatalos indulástól él, vagy benéztem valamit?
angelday
“256kb/s-es mp3, még mindig.”
— helyesen: AAC M4A konténerben vagyis MPEG-4 Part 14 ( http://en.wikipedia.org/wiki/MPEG-4_Part_14 ) és nem még mindig, hanem ennyi (ez állítólag azonos bitrate mellett szebb hangot ad, mint az MP3 — nem ellenőriztem, mert leszarom)
“Nektek megjelenik az iTunes Storeban a ‘Purchased’ fül alatt a vásárolt zene”
— mivel hivatalosan még nem indult el a store, ez is hiányzik (mint ahogyan a Ping is a menüből), szerintem kedden lesz éles majd
savadeaux
Megvettem köszi az infót.
Kétszeri Csaba
Szintén megvettem és szintén köszi!
Sevores
“Nektek megjelenik az iTunes Storeban a ‘Purchased’ fül alatt a vásárolt zene?”
A Music purchase history egyelőre US-only.
http://www.apple.com/icloud/features/ (Első footnote)
chabusch
Köszi az infót, be is zsákoltuk.
Z. T.
Letorrenteztem 96/24-ben, de letöröltem, mert utálom a Beatlest. Sziasztok! (:
sz
Már vezeti az albumok listáját
Musaka
Megvéve, thx!
cloud
Mikor a telefonról akartam letölteni/megvenni, azt írta hogy iOS 5 kell hozzá…
érdekes
kisnyugdijas
Ezt úgy hívják, hogy incremental profitable transaction.
Soha nem vetted volna meg, ha most nem árazzák le, azaz ha keveset is, de kerestek a bolton. Az üzletet meg nem rontja, mert úgysem tudod eladni másnak.
b2
Megvettem, köszi
angelday
Janó mesélte a sztorit, hogy egy Chevrolet modellváltáskor senkinek nem kellett a régi típusú kocsi, még akkor sem, amikor kiírták, hogy 5000 dollárral olcsóbb. Erre jött a marketing zseni és azt mondta, hogy húzzanak rá egy karcot a kulccsal, aztán írják ki, hogy aki hibát talál az autón, 5000 dollárral olcsóbban viheti — ez állítólag működött.
Marci
Akkor biztos azért ilyen olcsó ez most, mert valaki meglátta, hogy “baszki, valaki meg fogja egyáltalán venni ezt a fos minőségű zenét”? Hát persze, hogy igen. Adjuk olcsóbban!
Neoprimitiv
Köszi az infót, nekem is lejött közben. A poén az, hogy a kártyámat még nem terhelték meg vele. Egyébként a körítés önmagában megért volna nekem ennyit, minden lemezhez külön videó összeállítás plusz egy 40 perces film az első amerikai turnéjukról, stb. Nem élek-halok értük, de szeretem annyi számukat, hogy ennyiért nem lehetett ott hagyni.
angelday
“A poén az, hogy a kártyámat még nem terhelték meg vele.”
— lehet, hogy nem is lesz poén hétfőn
ivady
Köszi, ezzel másodszor is padlóra kerültem!
zserno
Iment jott az SMS: “Kartyas vasarlas/zarolas: -3.966 HUF – OTPdirekt”.
angelday
HVG: http://hvg.hu/napi_merites/20111002_beatles_studioalbumok_itunes
TWICA: http://twica.blog.hu/2011/10/02/a_beatles_osszes_a_legnepszerubb_a_magyar_itunes_boltban
Ez utóbbira az alábbi disclaimert helyeztem el:
wyctim
Nekem az iTunes Store indulása óta tűnt fel, hogy milyen sok vájtfülű, tökéletes hallású, audiozseni hangmérnök él nálunk.
Désiré
Én még péntek este vettem meg, de egyelőre csak 580 Forint-ot zároltak a számlámon… Érdekes.
Egyébként nem tudom, mi volt Józsi forrása, de felhívnám a figyelmet erre a tegnap délutáni kommentemre: http://plastik.hu/2011/09/28/wewantapplehungary/#comment-107597
angelday
Désiré, te voltál a forrás, az eredeti komment után most be is írtam, illetve a poszt végére is linkeltem (csak elfelejtettem már, hogy hol láttam — ugyanis a kommentet olvastam, de ma valahogy magam is rábukkantam, mindegy, tiéd a credit).
dave
Ennyi zene 10 eur-ért: ezen nem keres az apple. Ez, főleg épp a kényes Beatles-nél óriási gáz nekik. Kíváncsi vagyok a fejleményekre. Sikerül-e 1 héten belül szétmagyarozni a store-t.
wolfsk
Nem véletlen az az ár. Szlovák és cseh tech oldalon akcióként hirdetik:
http://www.zive.sk/itunes-kolekcia-beatles-s-vyse-250-skladbami-za-pritazlivu-cenu/sc-4-a-296435/default.aspx
Mondjuk helytelenül azt írják, hogy csak az ottani store-ra érvényes az akció.
medway
gondolom ez ilyen forgalomnövelő,magyar itunes-nak némi reklámot csináló akció lehet!
Álmos
Az most mennyire komoly, hogy lutri, hogy az iTunes-ból való vásárlásért mennyi pénzt von le a bank? 0.o
angelday
wolfsk, lefordíttattam Google-vel, ha jól érti, akkor ők sem tudják, hogy mi van, viszont ők a hiba helyett promóra gondolnak. De nincs forrásmegjelölés, csak egy user twittje ( https://twitter.com/#%21/vlkodotnet/status/120239420023640064 ). Lehet, hogy valóban marketing, viszont arról kiadnának press release-t. És ha így is van, a cseheknél miért nem ennyibe kerül?
klarky
@wyctim: +1
Továbbá nekem az is feltűnt, h mennyi gazdag ember. Magyar internet szerte csak azt olvasom, h csak úgy repkednek a 10-20 eurok… Mintha eddig kishazánkban nem lehetett volna zenét vásárolni. Őrület! Az mp3 lekerült a Cocom listáról. Fantasztikus korban élünk na…
angelday
klarky, neked folyamatosan van valami árra vonatkozó megjegyzésed. Ha 280-ért veszem a sört az ABC-ben, akkor az, ha drága az iTunes, akkor az, itt is az áron lovagolsz, neked soha semmi nem elég olcsó.
Nincs ezzel gond, te vagy az ember a komment mögött, csak mondom, hogy nekem már kezd sok és céltalan lenni.
klarky
Józsi! Nem az árral van a bajom (legalábbis jelen poszthoz kapcsolódóan). Nem arra vonatkozott a kommentem. Hanem arra, hogy a bolt indulása óta számtalan helyen azt olvasom, hogy emberek attól vannak elájulva, hogy jaj, mennyit költöttem már a zenére, csődbe fogok menni, bla-bla-bla. Nincs ezzel baj, mindenki azt vesz amit akar a pénzéből, csak ez úgy van most beállítva, hogy eddig erre nem volt lehetőség és most itt a megváltó, tessék éhező műértők most lehet venni. Eddig miért nem vette ez a sok zenerajongó a dalokat tonnaszám? Arról volt szó, hogy már temették a magyar zeneipart erre tessék, tömegével veszünk Beatles-t. Hát meg marom magam komolyan.
Ez kb. olyan, mint amikor megjött a Starbucks és egyszeriben mindenki kávészakértővé vált és mai napig látok olyan twitteket, jaj istenem milyen jó lenne egy Starbucks kávé. Érdekes, olyat még nem láttam kiírva, hogy de jó lenne egy Karaván frissen főzve. Ja, hogy az nem trendi???
Már ne is haragudj – és ez nem neked szól, mert a te preferenciáidat ismerjük, te eddig is megvetted, meg ezután is megfogod – de az emberek nagy része most azért hangoztatja azt, hogy ő iTMS-ből vásárol valamit, mert szeretné megmutatni, h ő most valaki és becsatlakozott egy számára eddig elérhetetlen körbe. Ez pedig nem más mint rongyrázás, magamutogatás, sznobizmus és ostobaság.
Kíváncsi lennék, hogy ezen emberek közül fél év múlva ki hány dalt fog vásárolni, de most jól esik kiírnia, hogy úúúú, figyi már a fél fizum beletoltam a boltba. Na bummm és akkor mi van, még akkor is ha így van. Ezt tartom nevetségesnek.
Ami az árérzékenységet illeti. Való igaz, hogy odafigyelek arra, hogy mire mennyit költök, de ez azért van, mert akkor tudok igazán örülni a vásárlásaimnak, ha a pénzemet hasznosulni érzem, azaz annyit adok valamiért amennyit az nekem megér.
Nagyon nehezen tudná bárki is megmagyarázni nekem azt, hogy miért is ér meg egy album az iTMS-ből ~3000 Ft-ot, amikor ennyiért boltban akár CD-n is megvehetem, de ha nem akkor ennyiért magyar boltból is lehúzhatom (lásd. korábbi Yonderboi-os és Compact Disco-s megjegyzésem)
És igen, a Dreher 280-ért drága!
peace
Andras
Nekem is jön le, eddig 1.98 eurot vettek le a kartyarol.
fraki
Elmondanám nektek, egyébként, ha már szóba jött, hogy én is leszartam, sőt még most is leszarogatom nagyjából az AAC 256kbitet. DE. Ma MacBook Air-en hallgattam teljes hangerőn Lady Gaga You and I című számát, és a végén nem tudtam, mi az a fura zaj, mintha egy modem tárcsázna. Hát persze, hogy a tömörítési artifaktum volt. Az egy picit elszomorított.
Feri
Az a lényeg, hogy Józsinak egyre jobb lesz.
feri
Az a léyneg, hogy Józsinak egyre jobb lesz
Pepinke
klarky: mondhatod a vaknak, hogy megvirradt… Én a minapi kalandom után soha, semmit nem fogom megmagyarázni senkinek kommentben. Nem ér annyit az egész…
Pepinke
klarky: mondhatod a vaknak, hogy megvirradt… Én a minapi kalandom után soha, semmit nem fogok megmagyarázni senkinek kommentben. Nem ér annyit az egész…
bél a király
Bold: [b]bold[/b]
Italics: [i]italics[/i]
Underline: [u]underline[/u]
URL: [url]http://wordpress.org/[/url] [url="http://wordpress.org/"]WordPress[/url]
Image: [img]http://s.wordpress.org/style/images/codeispoetry.png[/img]
Quote:
[quote]Lorem ipsum dolor sit amet, consectetuer adipiscing elit, sed diam nonummy nibh euismod tincidunt ut laoreet dolore magna aliquam erat volutpat. Ut wisi enim ad minim veniam, quis nostrud exerci tation ullamcorper suscipit lobortis nisl ut aliquip ex ea commodo consequat. Duis autem vel eum iriure dolor in hendrerit in vulputate velit esse molestie consequat, vel illum dolore eu feugiat nulla facilisis at vero eros et accumsan et iusto odio dignissim qui blandit praesent luptatum zzril delenit augue duis dolore te feugait nulla facilisi.[/quote]
Bold Italics: [b][i]Test text[/i][/b]
CharlieBrown
Mit stresszeltek ennyit azon, mennyivel terhelik a számláitokat?
vrtuális kártya, és csókolom. Nekem az van hozzáredelve az accountomhoz.
Bitliszt meg akkor sem veszem meg, ha ilyen olcsó. Cserébe valami jóféle villázós metál bármikor jöhet
fraki
mondjuk mostmár kicsit én is bánom, hogy megvettem (helló, klarky, integetek a klubból), mert igazából nem fogom én ezt hallgatni sose
Z. T.
Azért arra kíváncsi lennék, hogy akik most megveszik 10 EUR-ért mondván, hogy micsoda hihetetlenül olcsó, azok mennyi Beatlest hallgattak előtte

Mert baromi szuper, hogy az USA-ban 150 dodó a cucc, és ahhoz képest ez baromi olcsó, de épp ez a szép a digitális letöltésben: ha nem fogod hallgatni, akkor egyetlen cent is sok érte
Fillérekbe kerül a Beatles összes stúdióalbumba az iTunes-on | TradeCommands
[...] Az összes stúdióalbumuk A és B oldala, azaz összesen 256 Beatles-szám, valamint a kiegészítő iTunes LP-kollekció – a blogger szerint – egy hiba folytán az eredeti ár tizedéért, pontosan 10,99 euróért, vagyis 3300 forintért vásárolható meg a magyar iTunes boltból. Az amerikai boltban ugyanennek ára 149 dollár, azaz csaknem 33 ezer forint – olvasható a Plastik blogon. [...]
Geza
Miért nem lehet elhinni, hogy ennek most ennyi az ára? Köszönjük Apple.
angelday
Z. T. “Azért arra kíváncsi lennék, hogy akik most megveszik 10 EUR-ért mondván, hogy micsoda hihetetlenül olcsó, azok mennyi Beatlest hallgattak előtte
”
— remek leíró, a szerzőt minősítő komment, különösen a záró, kinevető emoticonokkal, persze az érvelés lényege az igazán komikus
SeRapH
Én megvettem faternak ajándékba, 1,98 €-t zároltak.
Neoprimitiv
“— lehet, hogy nem is lesz poén hétfőn ”
Mivel netkártya, ennyi van rajta, oszt jónapot, ha többet akarnak levonni akkor legfeljebb törlik a letöltést. Ennyiért örömmel vettem meg, többet nem szánnék rá.
Azt pedig végképp nem értem, mi a jó abban, ha egy nyilvánvalóan jó ár/érték arányú lehetőséget valaki elkezd kapásból fikázni, akár az akciót, akár azokat, akik élnek vele? Oké, utálja a Beatles-t, de akkor nem mindegy neki? Én sem hülyézem azokat, akik valami másra cuppannak rá, csak mert engem nem érdekel.
angelday
“Azt pedig végképp nem értem, mi a jó abban, ha egy nyilvánvalóan jó ár/érték arányú lehetőséget valaki elkezd kapásból fikázni, akár az akciót, akár azokat, akik élnek vele?”
— nem kell vele foglalkozni, ez a “people stop having fun” típusú jelenség, XKCD: http://xkcd.com/359/
szenyo
Megvételnél:
“This application requires iOS 5.0.”
Jó vicc, egyrészt nem is alkalmazás, másrészt meg hogy???
TibiTomi
Nekem ma reggel levonták a 10,99€-nak megfelelő összeget, korrekt.
angelday
TibiTomi, zárolták csak az összeget, vagy ténylegesen le is könyvelték? És ha igen, megkérdezhetem, hogy forintra mennyit fizettél és melyik banknál?
TibiTomi
Az a baj, hogy vettem más appokat is, összesen 3973 Ft-ot vont le a Budapest Bank. (pár 1 eurós játékot vettem még azon kívül) A számla még nem jött meg mailben.
Z. T.
Ejnye Józsi, milyen kis durcás vagy ma reggel. Csak nem borítottad ki kobi macskaalmát? (:
Ez a hirtelen jött Beatles-felvásárlási láz pont olyan, mint mikor bemegy az ember az OBI-ba és megveszi az ötezerrel leárazott elektromos csavarhúzót, mert milyen olcsó. Nem érdekes, hogy csak kb. kétévente kell behajtania egy nyamvadt facsavart – lényeg, hogy legyen mert akciós.
vs
két multiplex mozijegy ára. a kommentelő instant közgazdász-szociológus elemzők/megfejtők-nek meg gondolom szar napjuk lenne ha egy nap nem tudnának legalább egyszer szakérteni. pedig ez kb annyira érdektelen, mint, hogy én hallgatok-e otthon beatlest vagy sem.
angelday
Z. T., a felesleges cinizmusodtól eltekintettem, és visszatérek az eredeti részhez:
“Azért arra kíváncsi lennék, hogy akik most megveszik 10 EUR-ért mondván, hogy micsoda hihetetlenül olcsó, azok mennyi Beatlest hallgattak előtte”
— Az meg sem fordul a fejedben, hogy pont ezért kezd el valaki hallgatni, vagy megismerkedni a teljes kollekcióval? Hogy ezt lehetőségként is látni lehet? Inkább jóság, mint szükségtelen üres cinizmus? Vagy azért engeded meg magadnak, mert a dubstep vackaidra vered a nyálad? Tudod mi a frankó, mi a menő, mi az ász? Előző poszt hozzászólásai közül linkelhetném a teljesen offtopic, szakértő kommentjeidet is, hogy mi a jó dubstep. Tudod mit mondanak erre a neten?
Look at that fucking hipster.
Álmos
Ha a Steam-en ideiglenesen leértékelve €3 egy játék, amit amúgy soha az életben nem vettem volna meg, de ilyen olcsón megnézem, hogy jó-e, és kiderül, hogy kurvajó, akkor mindenki jól járt. A fejlesztő kapott valamennyi pénzt tőlem, amit amúgy nem kapott volna, én meg kaptam egy kurva jó játékot, amit amúgy nem is ismertem volna, ráadásul bagóért.
Azt viszont továbbra sem értem, hogy mi ez a baromság az iTunes-nál, hogy véletlenszerű összegeket vonnak le? Steam, Android Market nem csinál ilyet..
Z. T.
Dzsozef, mondom én, hogy durcás vagy. De ha ma délelőtt ilyen ovisat játszunk, ám legyen:
rád meg tudod mit mondanak? (nem csak a neten)
Nézd ezt a konzumidiótát… (:
Z. T.
Egyébként nem gondolod, hogy kissé hipokrita vagy? Csak cseréld ki az előző hozzászólásodban a dubstep szót arra, hogy videójáték és leesik mire célzok
angelday
Ja, hát persze, én durcás, te meg úgy csinálsz, mintha nem is írtam volna semmit. Bár ez a beszélgetés tényleg okafogyott, majd pont én fogom neked megmagyarázni.
TibiTomi
Álmos, teljesen egyetértek az utolsó mondatoddal: ha Steam-en veszek valamit, akkor egyből kapok róla mailt és azonnal levonja a pontos összeget, így teljesen egyértelmű. Az iTunes soha nem vonta még le vásárlás után közvetlen, mindig összevissza és volt, hogy egy 1€-s dologért levont ~560 Ft-ot…
Neoprimitiv
Nálam még mindig nem vontak, ez most tanulópénz lesz. Eddig csak gift card-dal vásároltam, ott azonnal megjelenik a terhelés. Meglátjuk, mennyi idő alatt és milyen formában terhelik meg a számlát. (Ezt a hosszú átfutást és váltási bizonytalanságot én sem értem: bármely más e-boltnál, Steam-nél azonnal megjelenik az értesítés. Mi van, ha egy fillér sincs a számlámon, de már letöltöttem és közben egy másik könyvtárba át is másoltam?)
vycman
most voltam az osanban gyerekek, akciós a Daredevil DVD. 490-ért vettem is 3-at, kettőt feldobok vaterára, egy meg jó lesz kitámasztani az ajtót.
vycman
nem muszáj videójátékra cserélni. a teljesség igénye nélkül: fényképező, bor, étterem, mac program, étel, sport.
wyctim
Az iTunes mindig is napokkal a vásárlás után vette le a pénzt a kártyádról. Akiknek össze-vissza kapott le 1-2 eurót (általában 560 Ft körül), azoknál csak a kártyáról zárolt x összeget. Ezt egyébként is csinálja regisztráció után és 2-3 havonta, amolyan ellenörzésként, valahol írják is a Termsben. A pénzt persze nem vonja le. Érdekes módon, ha valami drágább dolgot veszünk, akkor azonnal lekapja az adott összeget, de nálam még soha sem vont le többet, mint amennyi az adott ár volt. Szóval nem fogják a zenéiteket letörölni meg kártyát terhelni újabb összegekkel, a rendszer az adott árat jegyzi meg (accounts alatt látszik).
Mivel pár nappal később vesz le pénzt, ezért előfordulhat, hogy a kártyádon nincs akkora összeg. Ilyenkor sikertelen tranzakcióról kapsz SMS-t, de senki sem fog kitörölni semmit a library-dből. Ebben az esetben addig nem tudsz új dolgokat venni/letölteni (ingyenest sem, ill. appokat frissíteni) amíg a tartozást ki nem egyenlíted az accounts alatt. De ami fontos. A gépeden lévő már letöltött tartalmakat senki sem foja remote-ban letörölni vagy blokkolni.
Neoprimitiv
@wyctim: köszi, meglátom majd, hogyan működik a gyakorlatban. A két eurónyi blokkolás nálam is megvan, de azt valóban jelezték már az acc létrehozásakor, hogy ez egy ellenőrző lépés, ezzel nem is foglalkoztam, a paypal is csinál ilyet.
gab
Nekem már rég megvan a best of négy kazettán (két kék, meg két piros) nem tudom, van-e élő ember, akik végig bírja hallgatni az összes számukat. Azért nem mind olyan jó, hogy az összes kelljen.
Vittorio
Na megvásároltam, nálam 3268 ft lett levonva összesen. Kíváncsi leszek mi lesz ezek után.
SzGyuri
Az akció lezárult.
angelday
SzGyuri, köszi, frissítettem is a posztot:
update 2011.10.04: az árat visszaállították €149.-re, azaz a közel 300 forintos euróárfolyam mellett 44 ezer forintba kerül a szett.
Adrian
Mit kell annyira felni? A purchase historyban ott az ar, siman vissza lehet igenyelni ha valamivel nem vagy elegedett.
StoneBridge
Az akciós áron nekem már azért megérte, ahogyan ott az iTunes-ban, extra tartalmakkal kinagyítva-menüzve-scrollozva a többi album között látom, hogy mit vásároltam. Azaz Apple módra, gyönyörűen van összeállítva, na.
Beatles-t korábban nem hallgattam, de ezt most azért teszem, mert olcsón hozzájutottam és ezért az árért jó velük (is) megismerkedni.
Aki nem vásárolt, az bánhatja.
Itt szerepel az én véleményem.
tengerimalac
11 €-ért tényleg jó ár, de nekem elég lenne egy dupla CD-s FLAC _best of_ is a The Beatles-ből és ugyanígy lennék a The Rolling Stones-szal, The Who-val is, és egyéb régi, 60-70-es évek beli bandával! Még a Pink Floyd-nak is jobban szeretem a 90-es évek beli albumait, mint az ős Floyd-ot! Mondjuk egy Mike Oldfield összesre 11 €-ért én is eldobnám a kaszát, kapát, aztán rohannék vásárolni! Na de hát ugye ízlések és …
imi
Én most ellenőriztem magyar kontóval, a következőt tapasztaltam.
The Beatles Box Set (270items) ikonos formátumban a találati listában 10,99EUR, belekattintva az ikon által a részletes tartalmat mutato oldalon 149. Viszont az Antology Box set (162items), továbbra is 10,99 EUR igy is ugy is.
SeRapH
Számlát kiküldte az apple, 10,99€, annyit is vont le pontosan.