Steve Jobs 1955 – 2011

Tim Cook:

Az Apple egy jövőbe látó, kreatív elmét vesztett el, a világ pedig egy csodálatos emberi lényt. Azok pedig, akik elég szerencsések voltak ahhoz, hogy ismerjék és dolgozzanak Steve-vel, egy barátot és lelkesítő mentort vesztettek el ma. Steve egy olyan vállalatot hagy maga után, amit csak ő volt képes felépíteni, szellemisége örökre az Apple alapja marad.

Steve 2005-ös stanfordi beszédéből:

Emlékezve arra, hogy hamarosan halott leszek, a legfontosabb eszköznek bizonyult ahhoz, hogy segítsen az élet nagy döntéseit meghozni — minden külső várakozást, az összes büszkeséget, a kudarctól való félelmet. Ezek a dolgok hirtelen elröppennek a halállal szembenézve, és az marad csak meg, ami igazán fontos. Arra gondolva, hogy meg fogunk halni a legjobb út amit tudok ahhoz, hogy elkerüljük a csapdát, hogy bármit is veszthetünk. Meztelenek vagyunk. Nincs semmi okunk arra, hogy ne a szívünket kövessük.

Steve Jobs otthonában hunyt el a családja körében. 56 éves volt.

97 hozzászólás

Balambér

Semmi sem áll tőlem távolabb, mint a személyi kultusz.
De az kétségtelen, hogy ő egy különlegesen nagy ember volt.

Geza

Azért fogom megvenni az iPhone 4S-t, mert ez az utolsó termék, ami még Steve életében kijött. És ezt a telefont meg is fogom őrizni.

CharlieBrown

Geza: ez nagyon csopogos…

Kivancsi vagyok ki lesz az elso, aki ezt like-olja… :/

Ha elvonatkoztatunk attol, hogy ki volt, es mit tett, mindig azon gondolkozom el ilyen esetekben mennyire ertelmetlen, hogy valaki ilyen fiatalon, ereje teljeben elmenjen kozulunk… A kibaszott halal nem valogat.
A rak legyozte ot, sajnalom szegenyt, egyutterzek a csaladjaval.
Maradandot alkotott, es a nem is olyan tavoli jovo megmutatja az utodjai hogyan tudnak az altala teremtett birodalommal gazdalkodni.

Nyugodjek bekeben!

elvé

Nem értem. Az gondoltam könnyebb lesz elfogadni a tényt, hogy Steve Jobs nem lesz majd velünk. Most elérkezett forgatókönyv szerint is ez a pillanat, és én még mindig azzal a gondolattal küzdök, hogy mi lesz ha elveszít a világ egy ilyen óriási elmét. Még mindig csak jövő időben vagyok képes ezt végig gondolni. Képtelen vagyok felfogni, hogy amilyen várható volt a halála, olyan hirtelen történt az elvesztése.

kutato

Az Apple ihletett vezető nélkül ezentúl vajon átmegy Microsoft-ba? Vagyis lényegében a korábbi eredményeiből fog élni, valódi innovációra képtelenül? Érdekes lesz nézni, lesz-e vajon valaki, aki be tudja majd tölteni Jobs eddigi szerepét a cégnél.

gergoke

Bill Gates:

I’m truly saddened to learn of Steve Jobs’ death. Melinda and I extend our sincere condolences to his family and friends, and to everyone Steve has touched through his work.

Steve and I first met nearly 30 years ago, and have been colleagues, competitors and friends over the course of more than half our lives.

The world rarely sees someone who has had the profound impact Steve has had, the effects of which will be felt for many generations to come.

For those of us lucky enough to get to work with him, it’s been an insanely great honor. I will miss Steve immensely.

StoneBridge

Viszlát Steve, nyugodj békében!
A stanford-i videóját nézem és várom, hogy megjelenjen az életrajzi könyve novemberben.

klarky

Nehéz erre a hírre mit mondani, drukkerek és ellendrukkerek biztos vagyok benne, hogy megdöbbentek és megálltak egy pillanatra. Más lesz az IT ipar innentől kezdve, ez egész biztos.

A WIRED címlapja nagyon jó, érdemes olvasgatni:

http://www.wired.com/

Malachi

számíthattunk rá, de nem hittem, hogy ennyire megráz majd. túlzás nélkül állíthatjuk, hogy korunk zsenije volt.

nyugodjék békében.

Balambér

a Wired címlapjáról..

“Heaven got a major upgrade today.”

Chin

Nyugodjon békében.

Félve jegyezném meg, hogy a postban szereplő második idézet annyira borzalmasan elcseszett fordítás, hogy kb. semmi értelme nem maradt. A következő pl mit jelent?

“Emlékezve arra, hogy hamarosan halott leszek, a legfontosabb eszköznek bizonyult ahhoz, hogy segítsen az élet nagy döntéseit meghozni — minden külső várakozást, az összes büszkeséget, a kudarctól való félelmet.”

Geza

Nézem a tévében az emlélező műsorokat, olvasom a nekrológokat mindenhol, és nem tudok nem arra gondolni, hogy ezek már egy hónapja elkészültek. Ez valahol mélyen szomorú. Arra viszont emlékezni fogok, mit éreztem reggel, amikor meghallottam.

gy

bocs, hogy ezzel jövök, de a stanfordi beszéd fordításában az első mondatnak nincs értelme ebben a formában (nincs alanya). Az lenne az alanya, hogy “Remembering that I’ll be dead soon” – de ez nem “emlékezve arra hogy hamarosan halott leszek” – hanem “az, hogy eszemebe tartom/emlékezek rá hogy hamarosan halott leszek”… a legfontosabb eszköznek bizonyult..stb.

klarky

@Geza: Ez mindig így van, erre sajnos készülnek a híroldalak. Ágyból kirángatva hajnalban senki nem tud összedobni fél perc alatt egy emlékoldalt.

SimonTemplar

RIP. Steve! (ez a plaszik index elég erőltetett..)

Xero

Leírok pár gondolatot, amiket kb 2 óra óta a hír kipattanása óta írtam ide-oda:

Első gondolataim percekkel a hír után:

“…Sokunk életét változtatta meg, legyünk akármilyen termék felhasználói.

Az álmaiból és az elszántságából új iparágakat, új termékeket hozott a világra, eldobott ötleteket emelt hatalmas magasságokba.

Sokan mondták, hogy az Apple userek Steve bűvöletében élnek, de sokunkat pusztán az az eltökéltség és szenvedély nyűgözött le, ahogy minden apró pici fejlődést megélt.

Nincs 2 órája, hogy megnéztem youtube-on az első iPhone keynote-ot pusztán azért, mert a tegnapi nap után valami hiányzott. Nem nem a kijelző, és nem az új ház, hanem az a stílus, az a fellépés és beszéd amire szinte csak ő volt képes.

Aki úgy gondolja, hogy vannak olyan gondolatok, amiket még utoljára szívesen címezne Steve felé az megteheti a rememberingsteve@apple.com e-mail címen.

Nyugodj békében Steve.”

“Egyébként még valamivel így tisztább fejjel kiegészíteném:

Mit is jelent nekem Steve Jobs?

Példakép. Nem azért, mert az Apple feje volt, vagy azokért a termékekért, amiket részben neki is köszönhetek. Azért, mert képes volt feláldozni mindent azért, hogy az álmaiért élhessen, azért mert ezt minden pillanatban szenvedélyesen tette, és minden apró eredményt őszinte örömmel fogadott. Lenyűgözött az aprólékossága és a szépre való törekvése. Hétköznapi szemmel a felfoghatatlan gondolkodását és hozzáállását a feladataihoz csak tisztelni lehetett.”

Amikor ülepedtek reggelre a dolgok:

“Fura dolog egyébként, hogy soha nem voltam a fanatikus rajongója, de mint követendő példaképet tartottam számon, most pedig mégis amikor dolgoznom kellene nem igazán van erőm rábökni arra a fránya Xcode ikonra, mert eszembe jutnak azok a prezentációk, amikor teljes szívből beszélt a cocoa-ról, vagy akár az apró gui finomságokról.

Ha körülnézek az asztalon ciki vagy nem ciki, de könny szalad a szemembe, mert minden egyes termékben látom a szellemét.

Elmosolyodok, amikor ránézek az iPod Videomra és eszembe jutnak a szavai: Soha nem lesz iPod video. Majd az egy évvel későbbi szavai: Videot is nézhetünk rajta.

Könny szökik a szemembe, ha ránézek az iPhone-ra, mert eszembe jut milyen gyermeki örömmel volt képes játszani a keynote során a gui-val, mennyire tudott örülni az iPod felületnek. “You can touch your music.”

Elszorul a torkom és ránézek az OS X-re, bevillan milyen kéjes vigyorral mutatta be a Shift-el lassított Genie effectet (mind a mai napig bent maradt a rendszerben).

De legvégül ma egyre többször villan be az a videó, ahol az OS9-től vesz búcsút. Hihetetlen karizma, csodálatos elme.”

Kovács Béláné

@Chin
@gy
Csillagjaim, ezt megírhattátok volna Józsinak e-mailben is, a tuti megoldásotokkal együtt.

Zozoka

Reggelinél RSS olvasóval pillantottam meg a hírt, elsőre valami otromba tréfának hittem.
Gyorsan megnéztem másik linken is, sajnos nem tréfa volt. Mindig csodáltam az olyan embereket mint Steve Jobs. Nem csak kitalálnak és megterveznek valamit, hanem elérik azt, hogy szellemiséget és érzéseket találjak az eszközben.
Két ember van aki ezt át tudta nekem adni.
Jay Miner 1932. május 31. – 1994. június 20
Steven Paul Jobs 1955. február 24. – 2011. október 5
Steve Jobs Nyugodj Békében.

Barika

Ma reggel dugóban elcsíptem két hírt, mindegyiknek csak a végét, gyanus volt, hogy mindenhol Apple és Jobs a téma hír, reméltem hogy nem a halálhíre.
Nem bírtam ki beírtam az iPhoneba, google-ba hogy Steve Jobs.
R.I.P. Steve

kalasz

Steve, köszönünk mindent. Megérte.
Gyere majd vissza, ha lehet.

dh1

Nekem is ennek a ket karizmatikus, ujito, legendas embernek a szelleme el a szivemben.

Jay Miner (Amiga)
Steven Jobs (Apple)

Nem vagyok Apple fanatikus, de eddigi minden Apple eszkozom egy elmeny volt es remelem lesz is! Akarcsak a legendas Amigak …

Mindkettojuknek koszonom amit ertunk tettek es nekunk adtak!

A magyra Amiga felhasznalok neveben is bucsuzom Steve-tol!

reconka

es kezdodik Sg-n a trollkodas.. szomoru latni, hogy az emberek hogy reagaljak le egy masik ember halalat:

“Nem akarok szemét lenni, de ez az ember sokszázezer másik ember rabszolgasorsba kényszerítéséért személyesen felelős.”

” Hogy állnak most az Apple részvények?:D ”

ilyen embereknek latszo lenyek lakjak Magyarorszagot..

Z. T.

Nyugodjék békében.

reconka: az SG fórum olyan mint egy dzsungel, ahol az ökoszisztémának szerves részei a csúszómászók is. Másrészt pedig nem hinném, hogy ez csak Mo-ra jellemző jelenség lenne, nem tudom, hallottál-e már a 4chan-ről…

Crash

Biztos megírták mások, de érdekes nem elfelejteni. Mekkora cég volt az Apple, amikor visszatért 1997-ben és mekkor most?

És azért lássuk be olyan termékekből hozta ki a legtöbhbet, amit más már rég gyártott és sokkal nagyobb eséllyel lehetett volna sikeres benne – mégsem sikerült nekik.

Az IPod előtt volt már discman meg mit tudom én mi. Mobil telefonokat ezer éve gyártottak és mindenki ügyködött az újabb és újabb verziókon.

Ott volt a Sony, a HP, a Nokia stb., stb. és azon voltak, hogy tkp. tök hasonló termékeket hozzanak ki.

Senkinek sem sikerült. Pláne nem nyereségesnek lenni – néhányan még elszenveddenk, mint a felsoroltak, de igazi profit nélkül, miközben az Apple pénzt nyomtat.

Miért?

Ugyanakkor hátulról szépen előre jött az Apple és kurvára mindenkit lenyomott (most nem beszélve egy rakás más újításról, mint pl. a kiskereskedlemi rész, vagy Jobs saját bizniszéről a Pixarról vagy a Imacról aminek, egy ezer éves termékpiacon, a növekedése egyértelműen a márka többi terméke sikerének köszönhető etc., etc.).

rkit

Előre is bocs, ha nagyon csöpögősre veszem a figurát, de:

van valami plusz csönd a levegőben. Itt a Plastikon is érzem a kommenteket olvasva, hogy valahogy mindenki annyira arra koncentrál, hogy ez hogyan történhetett meg, és hogy egy olyan kreatív és merész elmével lett kevesebb a világ (aki gyakorlatilag az információs technológia – felhasználói világát legalábbis – átvezette a 21. századba), hogy valahogy “nem történik semmi”.

Irtózatosan sajnálom, és a legnagyobb baj az, hogy a gyakorlatilag semmiből bejelentett életrajzi könyv meg a munkamániáját ismerve a CEO-ság pánikszerű lemondása már nagyon efelé mutattak.

Nyugodj békében Steve.

Addict

Nem tudok nagyon mit hozzátenni ehhez az egészhez, a tech világ legnagyobb alakja ment ma el, hatalmas űrt hagy maga mögött, nemcsak az Apple-nél.

dalia

az az igazán kemény, hogy egy ennyire sikeres, gazdag, ismert azaz gyakorlatilag minden erőforrással korlátlanul rendelkező ember sem tudja legyőzni a rákot. sokkal többet kellene tennünk, adakoznunk, harcolnunk a rák ellen. Remélem ennek a zseniális embernek a halála erre is ráébreszt minket.

nyogodjon békében.

alma

RIP.

nekem szomorú látni, h szegény ember halálát is ugyanaz a hipe veszi körül mint a telefonjait, mintha most maga a halála lenne a termék. szerintem nem az a fájó ,h űrt hagy maga után, meg mentor meg hasonló; hanem a nem olyan hosszú IT történelem egy meghatározó alakja távozott aki ott volt a kezdtektől, szóval az élő történelem létezésének egy darabja tűnt el.
(történelem = híres emberek életrajza)

abence

iPhone 4S keynote elso masodperceiben mutatnak egy ures szeket…

Musaka

Felfoghatatlan, teljesen összetört a hír. Erre nem lehet felkészülni. R.I.P.

Zsolt

@alma +1

Én nem vagyok apple párti de Steve-t mint embert rettenetese sajnálom
Nyugodjék békében

Atesz

Én éjjel 3-kor tudtam meg, a telefonomon neteztem-nem tudtam aludni. Pont mikor olvastam a hírt a Macbook-om ami tőlem 3m-re aludt “felébredt” egy pillanatra majd vissza rakta magát sleepbe. Nem semmi volt…

netrO

Soha nem szimpatizáltam az Apple termékekkel mégis azt gondolom, egy zseni volt. Sokmindent köszönhetünk neki.. nagyon sok mindent.

Nyugodjék békében.

Zorg

stevejobsday2011:
Respect, meg minden, de azért nem kellene szentté avatni már, gyerekek…
(A weboldal meg egyszerűen iszonyat gay és geil egyszerre.)

zsoltu

R.I.P.

ha van kontakt az apple magyar oldalának dizájneréhez, szólj neki, hogy ahogy helyesen te is javítottad a szöveget – lett volna képes -> volt képes – tegyék már meg, hogy ők is kicserélik a képfile-t.

Malachi

ja és az Amazonon 17USD a hardcover életrajzi kötet, szállítással 25. én megrendeltem.

apeliver

Munkásságát tekintve a legnagyobbak között a helye. R.I.P

Andras

A Wired on ez egy igen utos mondat…:
“Heaven got a major upgrade today…”

bestyen

Részvétem a családjának! A rák meg inkább vitt volna magával 1000 politikust mint ezt a géniuszt.

RIP Steve….

eN

nyugodjék békében meg minden, de azért némely kommentelő kibújhatna a seggéből végre, mégcsak nem is Buddha/Mohamed/Jézus halt meg, csak egy profi cégvezető. Life goes on.

Zophet

Akkor most majd jól lelassul a globalizáció.

Minden tiszteletem az Övé, nyugodjon békében.

misran

Hatalmas arc volt. Nem csak az ötletek voltak meg, de működött is és volt kurázsi hogy keresztülverje. Biztosan voltak mellette segítő társak, de ehhez Ő kellett elsősorban. Le a kalappal, sajnos most duplán igaz. :(

Ger

“Thx Steve, RIP” – áll egy sárga post-it cetlin, amit valaki felragasztott a müncheni Apple Store kirakatára. Ennél több nem kell, mert mindent kifejez.

tengerimalac

Z. T.: Igen fejletlen jellem lehet aki ezt írta, sötét, mint a szöveg háttere!

Z. T.

Tudom, elrettentésül linkeltem csak be, hogy bizony vannak ilyen szűklátókörű emberek is…

:

-

)

_alesi_

Legyen könnyű a föld neki!

Másrészt és no offense, de
tengerimalac: miért is sötét? Fentebb Einsteinnel, a 20. század talán legnagyobb tudósával emlegették egy lapon, akire még száz év múlva is emlékezni fogunk. Szerinted Jobs-ra tíz év múlva mekkora tisztelettel néz vissza az utókor?
Ez meg szerintem az egyik legjobb cikk a témában:
http://gawker.com/5847338/steve-jobs-was-not-god

tengerimalac

_alesi_, én Z. T. linkjére reagáltam. Nekem kicsit fura volt az utolsó előtti bekezdés “My point is …”, meg úgy az egész! de ha neked bejött, akkor nincs gond.

_alesi_

ad: ne légy naiv. Tíz év múlva a gyászolók nagyobb része bután néz Jobs nevének hallatán. Most divat volt kiírni Twittere, hogy RIP Jobs, ahogyan az általad linkelt youtube picsa is csak lovagolta a hype-ot.

steelheel

noha nem vagyok nagy rajongója az applenek, azért azt el kell ismerni, hogy Jobs aztán értette a dörgést. RIP.

_alesi_

tengerimalac: aki úgy érez iránta, az úgyis mellőzi hozzászólásom.
Amúgy senkit se akarok megbántani, mindennek megvan a maga helye és ideje, ezt szerintem bizonyos fórumokon is észben tarthatták volna. Értem én, hogy ellenszenves nekik az Apple tábor fanatizmusa, de talán nem most kellene a síron táncolni.

Set

Egyrészt senki nem akar illetlen lenni, ha valaki épp meghal akkor az ember inkább csöndben marad, másrészt mivel mindenki csak pozitívat ír, nem meri a negatívat leírni az sem aki esetleg akarná. Vagyis most kevés a kritikai felhang. Még azok sem szólnak, akik egyébként a zárt architektúrájú rendszerek kritikusai (talán Stallmann írt valamit) és azért a kritikájukban van bennük egy-két releváns pont.

Ettől még a termékek jók, design jó, stb., stb. — de a háttérben van egy nagy filozófiai probléma az apple, facebbok etc. rendszerekkel (a totális kontroll) és ha másért nem, ezért szerintem érdemelne kritikát.

Ettől még a Jobs teljesítménye páratlan, de mint minden ember egy kicsit bonyolultabb, mint amilyennek elsőre látszik.

Gábor

Sosem volt Apple termék a birtokomban.
Pár hónapja vettem egy képet a nappalimba egy Steve Jobs idézettel. Minden nap megnézem és minden nap jó érzés ránézni. Mióta Jobs meghalt, azóta még nyomatékosabbnak, még súlyosabbnak érzem a mondanivalóját.