Annak idején, főleg a bemutatásakor, még nem tudtam, hogy ez mire lesz való. Nagy méretű iPhone? Mi lesz a jó abban, hogy odaülök elé? Miért kellene a laptopom mellé vásárolni egy újabb kütyüt?
Remek termék, nagyon kézre áll. Tegnap például bevonultam a kádba, mint a disznók, dagonyázni. Nirvanát hallgattam rajta, közben olvastam. Ma meg a kanapén, ahogy besütött a nap, ugyanezt.
És amikor azt mondom, hogy Nirvanát hallgattam, akkor nem tettem hozzá, hogy iTunesen Wi-Fi synckkel átdobáltam két ikont (értsd: két albumot) a deszkára, miközben csobogott a víz, aztán a tökéletesre rajzolt iOS 5 “Music” alkalmazásban kiválasztottam a számot, majd átmultitaszkoltam iBooksba, ami tökéletesen szinkronban tartja az olvasott tartalmat a telefonom és iPadem között. Ráadásul, ha egy ismeretlen szóra vagyok kíváncsi, csak megkoppintom, definiálom. Máskor meg kiemelek részeket az olvasmányból (szeretek kiemelni jó gondolatokat).
Egyre jobban tetszik.




Az igazán hitech az lenne, ha át sem kellene dobálni rá az albumokat, hanem egyszerűen streamelnéd őket a házi multimédia centerről.
2011-ben ezek a dolgok csak belőlem nem váltják ki az “OMG” érzést? Még mindig a 3310-esnél kéne tartanunk, vagy mi a szösz? Szerintem így sem fejlődik elég gyorsan a technológia.
Igen.
Én szeretek időnként hátradőlni, élvezni a dolgot és olyanokat suttogni magam elé, hogy “baszd meg, de jó”.
Érdemes elismerni, dicsérni dolgokat, az örök elégedetlenség faszfejséget szül.
Kimaradt a “faszon hab”
Most Józsié a Best of Show!
Szia kutato!
Én megveszekedettül hiszek a régi, vincseszteres Apple TV-ben, ezért ami szerinted hitech, az nálam a valóság.:) És nyilván még ezernyi háztartásban.
OFF és egyben halványított is:
ha PR cikket írsz odaát, akkor ne tűnjön annak (Telltale neve minden 3. sorban)
Nem PR cikk, de igazad van és javítottam.
az ibooks sync az valami ujdonsag? automatikusan syncel? mer en erre varok mar miota de en meg nem talaltam meg ezt a featuret
Version: a 3310 és az ipad között pont annyi év van, amennyi egészséges és elvárható szerintem.
thingol, iCloudot bekapcsoltam mindenhol, aztán nekem iPhone-on még a Beállítások – iBooks – Sync Bookmarks is OFF állapotban volt. Ha azt visszanyomod, akkor faszán syncel. (Várni kell egy kicsit, de meglesz.)
iPad-en be lehet állítani hogy a gép könyvtárát streamelje. Az egész könyvtár “átkerül rá” fél perc alatt, utána meg azonnal lejátssza bármelyiket. Miért nem ezt használod?
Hát látod ebben tévedsz, Józsikám. Az állandó elégedetlenség egyre jobbá tesz.
Home Sharing:
http://support.apple.com/kb/HT3819
gombhoz a kabátot.
grat.
szerintem jó dolog az iPad, ha valakinek arra van szüksége. szóval nem kötnék bele. de ez:
“És amikor azt mondom, hogy Nirvanát hallgattam, akkor nem tettem hozzá, hogy iTunesen Wi-Fi synckkel átdobáltam két ikont (értsd: két albumot) a deszkára, miközben csobogott a víz, aztán a tökéletesre rajzolt iOS 5 “Music” alkalmazásban kiválasztottam a számot, majd átmultitaszkoltam iBooksba, ami tökéletesen szinkronban tartja az olvasott tartalmat a telefonom és iPadem között.”
ez inkább rémisztő, mintsem nagyszerű. egy play gombot lenyomni a hifin még mindig user friendly-bb számomra. bár lehet, hogy rosszul ragadom meg a lényeget. én még egy könyvet se vittem a kádba, soha.
Na ezért tart ott az ország, ahol éppen! Mert nem egy üveg jó magyar bort visznek az emberek magukkal az kádba, hanem ilyen kínai izéket.
köszi!
A kádba egy jó nőt kell vinni ÉS utána jöhet az ipad. Esetleg közben..
OFF: Józsi láttad, micsoda twica kopipészt gyönyörűséget műveltek az apple blogos fiúk? Persze egy ocsmányabb kivitelbe…
Szép s jó ez. De. Malachinak igaza van. Viszont azt egy kicsit továbbfejlesztettem. Inkább bekábeleztem az egész lakást (igen, még a fürdőszobát is) és mindenhova raktam hangszórókat. És iTunes remote-tal wifin vezérlem a muzikot.
@Gaboro: Én kis srác koromban a hol Videoton magnómat cipeltem be a fürdőbe és azon hallgattam a Poptarisznyát (meg persze vettem fel a magnós blokkot), hol pedig a fekete-fehér Junoszty kis tévémet (mert azon meg néztem a Tarzant) és mégsem volt előbbre az ország.
(sajnos egyre gyakrabban érzem azt, hogy ez az ország soha nem lesz már előrébb)
@Marci: +1 ! Igazad van, csak az örök elégedetlenség az, ami tovább viheti a világot.
Amióta iPad-em van rendszeresen nyomulok vele a kádban… Ez nálam alap program este
Sorozatot nézni is… ugyan itt
ez a valamit nem értek és rábökök dologban csak én érzem azt, hogy a butuláshoz vezető út egyre inkább támogatott? minek megtanulni, majd rábökök és megmondja…
enyhe párhuzam a régen fejből tudtál minimum 30-40 telefonszámot… most mennyit tudsz maximum? 3-4?
Azt kell tudni élvezni ami van és nem azután sóvárogni ami nincs. Aki notóriusan telhetetlen, az soha nem tud boldog lenni.
Józsi: csak az iBooksban van ilyen ‘koppintok oszt definiálja’, vagy iPad-en a Safariban is (azt tudom, hogy Mac-en a Safariban van)?
belabacsi: igen, az említett példák kapcsán szerintem csak te érzed azt.
Spor: Ez nem a sóvárgásról szól, hanem a folyamatos fejlődésről és az új ötletekről. Persze egyszerűbb mindig megelégedni azzal, ami van és soha nem megkérdőjelezni semmit. Tudod, boldogok a lelki szegények..
belabacsi: én még az első, Trabant márkájú gépkocsink rendszámát is tudom fejből, AJY-014. Van értelme? Nincs. A telefonszám egy sima ID, információtartalma zérus.
A szódefiníciókról pedig: kötve hiszem, hogy bárki is úgy használná az iBooks-t, hogy minden második szót definiáltat, mert anélkül nem tudná értelmezni a szöveget. Ellenben azt el tudom képzelni, hogy egy Krúdy ebookot olvasva valaki rábök a Tafelspitz definíciójára és elégedetten olvassa tovább a könyvet, tudván, hogy a hátszínről van szó.
Sőt, talán az azonnal elérhető szómagyarázat még bővíti is az emberek szókincsét, hiszen ha egy papíralapú könyvben találkozol egy ismeretlen kifejezéssel, akkor az esetek zömében továbbolvasol bízva benne, hogy a szöveg kontextusából kiderül nagyjából a szó jelentése, viszont nem rögzíted magadban úgy, mintha azonnal rákereshetnél és elolvasnád a jelentését.
“csak az iBooksban van ilyen ‘koppintok oszt definiálja’, vagy iPad-en a Safariban is”
— fura mód nincs
Kádba? És nem lesz vizes, +a gőz nem teszi tönkre?
Mindenhol lenne define csak ugyebár angolul….
Józsi az eset kommentálásának mellőzése mellett döntött!
mr x – szerintem ezt majd a két dizájncég megbeszéli egymással. erős a nyúlás szag, de hát izé. ez van.
mr x, kommentáltam a kérdést: https://twitter.com/#!/twicahu/status/130259272994000896
SZÜRKE: Józsi már twitteren lekommentálta
Marci: Mindenképpen követni kell a dolgok folyását, ezzel én is egyet értek.
Inkább azt próbáltam megfogalmazni, hogy nem kell konzumidiótává válni. Tudni kell egy pillanatot szánni arra, hogy élvezzük egy már megszerzett gadget-et.
angelday: TÖKÉLETES! Mint mindig. best of show.
hát én be nem merném vinni a kádba. fosnék, hogy beleejtem.
Én Squeezebox Radio-t hallgatok a füriben. Egy gombnyomás és ott a zene.
Én zuhanyzom és énekelek. Jobban, mint Kurt és így lesz meg a Nirvána.
Én meg a Bartók rádiót hallgatom a kádban, vazz!
Vizallo tok szatyor stb? para viz? en nem merem bevinni
(Asszem ezért pirosodott be József iPhonejában a lakmuszpapír. )
Best of Show-t Ger-nek
Akkor ezt meg fogom írni egy cydiás tweak formájában.
Én (is) imádom az ipad-emet. Életem talán legjobb gadget beruházása volt.
Bár én fosnék, h a kádba ejtem
Őőő, nálam van system-wide Define gomb. Igaz, én angolul használom a rendszert, és csak angol tartalmakat tud definiálni… de azt mindenhol: Safariban, iBooksban, Notesban, Mailben, stbstb.
En meg mindig nem latom, mire tudnam hasznalni.. de nem is vettem meg, es asszem meg egy jo darabig ez igy is marad.
Én meg a google musicból streamelek mindent. Nem sync, nem másol, nem dobál. Csak kattint a zenére és hallgatja. És ehhez ipad sem kell
Jozsi, nem ertem miert dobalod at az albumokat, hiszen az iTunes kepes Share elni az albumokat es a Musicbol siman mengyitod a Shared-et, ott latod az ossze zenedet.
Márpedig define van iOS5-ben system wide: ki kell jelölni a szót és a COPY mellett megjelenik a DEFINE gomb is a popupban.
az élet császára
Kádban fürdeni egyáltalán nem férfias.
)
hm, kádból topgear-t nézni nem is lenne hulyeség…
Szindbad:
Csak a korulmenyektol fugg…
http://images.google.com/hosted/life/f?imgurl=347cc2fd810d8add
AZ első vagy a második iPad? Én most tervezem,hogy vásárolok egyet, csak ezt nem tudom melyiket.Az 1-eshez jó áron hozzátudnék jutni,viszont a 2-vel már többet költenék mint amennyit terveztem. hmmm
A síkosító mentes, ízetlen, színtelen kotonon keresztül működik a tapi? Mert akkor meg van oldva a kádas para..
Én eladtam az enyémet, mert tényleg csak erre jó.
Azt álmodtam, hogy vettem két iPadet. Az egyik ilyen gyúrható, narancssárga gumiból volt, a másik sima fekete.
Ha kell velemeny egy szuz alma juzertol (ez volnek en, bar van ajfonom, alma gepem sosem volt, osx-et is csak tavolrol lattam):
– volt nalam ket hetig iPad es igen, ujsagolvasasra jo, de masra nem vagtam mit kezdjek vele, szep szep de nagy nehez, draga, egy nap utan letettem. Az, hogy nem tudok vele egy rovid mailt se gepelni, mert az ajfonos huvejkujjas modszerrel nem lehet gepelni vele, de ha az olembe rakom, az elso sor utan letorik a nyakam, mert lefele es nem magam ele nezek… nem kosz.
– ellenben van nalam most ket hetig egy vacsiuj Macbook Air 13″… az konstans orgazmus baz mar negy napja. Szerintem megvan a deszka elmeny, mert kinyitom es instant-on, nem kell varni semmire, jo olvasni rajta, az uj tapipadon kivalo a scroll-elmeny, a gesture-ok, es megis van billentyuzetem, amiben nekem nem az a fontos, hogy fizikai, hanem hogy szogben nem egy sikban van a kepernyovel. Sirni tudnek olyan konnyu, eddig nem talaltam kifogast rajta (azon kivul, hogy os x fut rajta, de meg fogom szokni
“Azt kell tudni élvezni ami van és nem azután sóvárogni ami nincs.” ha ez mindenkire igaz lenne egy darab ipad sem kelt volna el a bolygón.
Nekem már van, és így tudom is élvezni, ami van.