Gmail új felület

1.

Az előző felületen egy gombnyomással lehetett a szálban levő korábbi levelekre válaszolni, vagy forwardolni. Ez már nincs így, minden üzenet jobb felső részén kell vagy a válasz gombra (ami egy gomb), vagy pedig a legördülőben levő továbbításra (menü elem) kattintani. Eddig a levelek aljára is ki voltak helyezve ezek a dolgok, most ez van helyettük:

Ha megkattinjuk, akkor csak a levél többi részét listázza, a lényegi két gomb (reply, forward) innen hiányzik. Ez egy igen kellemetlen “continuity” probléma és nagy mértékben zavarja az általános használatot.

2.

Ha kinyitunk egy levelet, akkor a to: és cc: mezők rövidített formában tartalmazzák a címzetteket — képtelenség megállapítani, hogy kiknek küldték, külön kell lenyitni a megfelelő részt, hogy megtudjuk. Ez roppant kellemetlen változtatás, fontos információ került elrejtésre. Azonos vezetéknevű, így például családtagok esetén, kifejezetten rossz.

3.

A levelek draggelése megváltozott, sokkal kisebb felületen foghatók meg a levelek, ha a checkbox előtt akarjuk megfogni. Sőt, itt meg sem foghatók. Konkrétan 1px helyen kell zsonglőrködni, kattintás után meg kijelöli a levelet — broken. (Safari és Chrome egyaránt.) Egyetlen helyen működik jól, a checkbox és a csillag közötti területen, lásd az ábrán jelölt részt:

4.

Elveszti a titkosítást az oldal, ha a Címtárban a fotók megadásánál véletlen rákattintunk a Picasa Web albumok részre. (Feljön egy JS biztonsági hiba, ha azt leokézzuk, akkor veszítjük el, kijelentkezés után is megmarad — WTF. Chrome alatt mindez.)

5.

Nem értem, miért kellett a feliratokat (pl. Archive, Mark as Spam stb.) ikonokra cserélni. Szokatlan, hoverolni kell, nehogy mellémenjen, át kell szokni. (De miért, minek.)

6.

A fixre hagyott fejléc sok hasznos képernyőfelületet vesz el, felesleges “dizájnolgatás”. Ennek így nem sok hozadékát látom.

———

Verdikt: én értem, hogy ott a sok designeri munkaóra, amit fel kell használni, de könyörgöm, legalább ne visszafelé menjünk. Közepes osztályzatot adtam ennek a projektnek — szép hímtag, de sok alkalmazkodást feltételező, ugyanakkor kellemetlen, kissé érett-túrós a szopási élmény.

62 hozzászólás

tommybravo

Csak nekem nem akar az istennek sem eltűnni a jobb alsó sarokból a figyelmeztetés, hogy “About the new look…”. Hiába klikkolom ki már ezredszer, csak megjelenik újra, ha rákattintok. A másik világfádjalmam nekem is ez a kvázi-frame-es megoldás, ami tiszta ’98 és nem véletlenül kopott ki az elmúlt évtizedben. És akkor még a reader átalakulásáról egy szót sem ejtettünk.

danger

1. nalam tovabbra is ott van a reply mezo az utolso level alatt.

Z. Tamás

Érdekelne még: mi a faszom ez az új custom-scrollbar-mánia????

Zolcsi

@angelday Mail.app a cimkeket folderkent kezeli, tehat drag-and-droppal be tudod huzni egy cimkebe, es akkor azt megkapja. Viszont eltunik az inboxbol es egyszerre igy max egy cimket tudsz rarakni. Mondjuk nekem ez igy pont jo, ugyhogy en igy is hasznalom, nemtudom neked jo lehet-e igy.

JonC

no igen, a Reader “megreformálása” is megérne egy misét, bár az kevesebb embert érint.

traj

A Readernel tenyleg ugyanez… Jokora elveszett screen estate, plus kedveert bealdozott feature-ok, amik helyett semmi sincs (viszlat share, send to es followers/following). A bucsuuzenetben kulon bekezdes: ha nem tetszik, el lehet menni (“megertjuk, ha ugy erzed, az uj Reader mar nem neked szol, igy megerositettuk az export lehetosegeket”). Kar, hogy nem nagyon van hova. Bar igy, follow dolgok nelkul vegulis mar lehet, hogy van

syradan

@angelday, ha jól emlékszem iOS-en lehetett állítani, hogy törlésnél archiváljon vagy tényleg töröljön. Vagy használd Exchange beállítással a Gmailt iOS-en, kiválóan működik!

bela

traj:

reader tényleg vesztett realestatet, de más feature vesztést nem találok.
Olvass utána, hogy hogyan használd a readert a G+-al, és hidd el, meglesz
ugyanaz a szociális élmény, csak még jobb.

medoc

Ad: flagelni lehet. Tudom, nem ugyanaz, mint a címke, de pl. smart mailbox-szal együtt szerintem használható.

Nincs delete? Szerintem van külön delete és archive is.

Asszem

1. Van egy olyan Labs, ami defaultból a Reply to all-t állítja be, az esetek többségében ez segíthet (legalábbis én általában így szoktam), de amúgy jogos. Mondjuk én ritkábban válaszolok szálból, inkább csak a végén, de azért mert nekem nem probléma, másnak még lehet.

2. ezt nem értem, nálam kint van a teljes cím és az alias is.

3. fájóan igaz. hiányzik onnan az a markáns féknyomszerű jel, ami mutatta, hol kell megfogni.

4. ezt szerintem javítani fogják

5. én is preferálom a szöveget, de hamar meg lehet tanulni.

6. nálam az határeset, talán az lehetne a megoldás, hogy a Kompakt nézetnek ezen is változtatnia kellene (ez inkább Readernél bosszantó).

Nekem esztétikai aspektusból tetszetős, de ez ízlés dolga.

Amiket nem említettél:

7. Scrollbarok – tökre zavaró, átlag userek alig veszik észre
8. Címtár és tasks elrejtése – átlag user alig veszi észre (engem hívnak, hogy eltűnt a Gmailből a címtár. Mondom ott van, csak a Levelekre kell klikkelni… aki alapból nem olyan természetű, hogy minden UI elemet végigkattint kíváncsiságból, az ezeket sosem találja meg).
9. Advanced search – alig lehet megtalálni a keresőmezőben lévő kis szürke legördülő menüt.
10. filterkészítés – nekem a régi jobban tetszett, áttekinthető volt
11. dupla settings gomb. most akkor van egy csavarkulcs a legfelső sarokban, meg egy kicsivel alatta. Távsegítségnél ez különösen jó, amikor telefonban magyarázod hogy “gyuszikám kattints a csavarra, nem, nem arra, ami a nevednél van, hanem ami kicsit alatta… mi az, hogy nincs ott, nézd meg, ott kell lennie…stb.”
12. bal oldali menü méretezése. ez szeritnem felesleges, csak megzavarja a felhasználókat “te, valamit csináltam és eltűnt oldalról…”

Asszem

bela: az a baj a Plus-ba shareolással, hogy nem tudod megoldani azt, hogy az illetőnek csak az RSS megosztásait kövesd, ha nem vagy kíváncsi az egyéb posztjaira és nem mondhatod meg az ÖSSZES readerből posztolónak, hogy legyen szíves egy külön kört létrehozni a readeres megosztásoknak, megkérdezni a followereit, hogy ki akar oda tartozni, és minden egyes megosztáskor megnyomin a +1 gombot, majd beállítani ezt a kört, majd írni valami kommentet és megosztani… egyszerűen kényelmeteln.

riviera

A címke popup viszont maradt kb. 5 sor magas (szokás szerint), pedig szerintem rendes ember húsznál kevesebb címkét nem használ.

…és akkor már hadd szóljak be mindenkinek, akinek inge vegye magára: 1) a címkék nem ugyanazok mint a folderek 2) aki nem érti a különbséget, az ne ajánlgassa címkék helyett a foldereket.

Más szavakkal: címke frankó, folder szar.

Én pl. az ipodomon ezért nem használom a mail.appot, mert szaros folderek vannak cimkék helyett. Ennyit tud az Apple kétezer-tizen-ixben.

medoc

BTW lehet, hogy érdemes az alsó kis send feedback opciót használni. Hátha meghallgatnak belőle valamit.

Lacko

Én azt nem értem, hogy olyan apróság miért nem jut a fejlesztők eszébe, hogy a levél alján is legyen törlés stb. gomb. Levél elolvas-töröl (vagy intézkedik). De nem… mindig vissza a top-hoz…

proto-n

nem csak 1px amúgy, ha mindenképpen dobálgatni akartok akkor a checkbox fölött és alatt is meg lehet fogni és sokkal könnyebb

tomek

Sőt, nem csak a checkbox alatt és felett, ha magát a checkboxot megfogva is működik.

dawey

Valoszinuleg nem megoldas az 1. problemara, de szalban levo korabbi levelekre eleg rakattintani es ‘R’-t nyomni, hogy arra a kifejezett levelre valaszolj. Forward ugyanigy, csak ‘F’ 🙂

Ami engem roppant modon zavar (es meg is irtam nekik), hogy a Chat ablak fel-le ugral ha az egerrel hadonaszok a cimkek kozott. Szinten agybajt okoznak az ikonok – egyreszt csunyak, masreszt mindegyik pont ugyanolyan nagy szurke izeben kis sotetszurke bize, nehez oket megkulonboztetni. Borzalmasak.

Ja es orok halam aki megfejti, hogyan lehet a feedback figyelmeztetest eltuntetni 🙂

dawey

Meg annyit, hogy messze a Docs lett a legrosszabb a designvaltassal, alig maradt hely a bongeszoben a hasznos adatok megjelenitesere.

Mila

Nem lennék annak a Google alkalmazottnak a helyében akinek összesíteni kell a beérkező visszajelzéseket :).

tomek

Feedback figyelmeztetés elrejtése:

Hozz létre egy gmail.css nevű fájlt ezzel a tartalommal:

.GcwpPb-MEmzyf.GcwpPb-bEO5kc {
display: none;
}

Majd Safariban Preferences > Advanced > Style sheet, és megkeresed a fájlt. Nekem működik. Nem tudom, hogy ezek az automatikusan generált class-ok mindenkinél ugyanazok-e, ezért lehet, hogy másnál nem fog működni, de egy próbát megér.

Megjegyzés: Ha már használsz stíluslapot, akkor annak a végébe illeszd be a kódot.

klarky

Nem tudja vki, h mi a határidő az átállásra? Én idegenkedek tőle, nem akarok átállni. Amíg lehet maradok.

fraki

Hozzátenném magvas véleményemet a poszthoz.

Ez a dizájnváltás-történet egy kibaszott nagy foskavalkád.

Ránézésre irritáló az egész halványsága, egyszerűsítés alatt azt kell érteni, hogy alig kivehetők a gombok meg inputelemek határvonalai. Könnyen észlelhető kontrasztja csak a baszom kék keresőgombnak van, meg a címkéknek, már ha olyanra színeztem (és nyilván olyanra).

Ugyanez történt a Windows-zal az Aeróval. Furcsa módon a Google ebben is elkezdett a Microsoftra hasonlítani (már amellett, hogy mindent akar, és mindent szarul, és veszti el az arculatát). Az aerón ugyanezt láttuk, máig idegesítő, hogy a különböző focused-hovered stb. állapotok felismerhetetlenül kicsi árnyalatban különböznek, nincs markáns ismertetőjegyük.

És ugyanaz a szindróma, különbözzünk az OS X-től, ott ugye járják a default utat, a háttér mintázott, az elemek könnyen elkülöníthetők, minden olyan, amilyennek lennie KELL. De bazmeg ezeknek más kell, ezek csinálják ezt a kibaszott üveges vonalat, bazmeg (uj péter után szabadon), merthát ha nincs kontraszt, vonalakat kell használni, de az meg geci idétlen, mert csak zajos lesz az egész tőlük, tehát mit csináljunk? Halványítsuk el a vonalakat is.

Agyam elszáll.

Álmos

“Az előző felületen egy gombnyomással lehetett a szálban levő korábbi levelekre válaszolni (…) Ez már nincs így, minden üzenet jobb felső részén kell vagy a válasz gombra”

WTF? 😀

Asszem

Spor: sőt, ezt még Readerre is alkalmazhatnák, igencsak buzgón. Amúgy a képet beposztoltam Plusba is, ha nem bánod.

cAb

De vajon kinek áll ez érdekében???

Próbálok pozitívan hozáállni, de nem megy. Semmi de semmi előnyét nem látom az új design-nak, nem értem miért nem lehet opció, hogy köszönöm, örökké a régit akarom használni.

Két gépet használok, egy céges Dell laptopot, aminek annyira keserves a kontrasztja, hogy az új design mellett kifolyik a szemem. A fehér és a világosszürke alig megkülönböztethetőek az olcsó LCD-n.

A másik gépem eddig egy 27″ imac volt, ahol még az is csak közepesen baszott fel, hogy a skype 800×600 pixelre lett csak összenyomható az új buzi verzió óta. Azonban mobilizálnom kellett magam, 13″ mbp-ra váltottam, és ott a 800 pixel magas képernyőn a gmail compact nézetben is alig mutat meg pár levelet, az idióta skype pedig konkrétan külön deksktopot igényel… brrrr

Van valakinek előző generációs skype mac-re telepítője elfekvőben? Kössz! Adok érte egy 2.7 Winamp telepítőt win-re 🙂

és mégegyszer: ez az egész kinek áll az érdekében? a monitor gyártók retina (ha-ha-ha) kijelzők elterjedését lobbizzák az ilyen fölöslegesen terjedelmes design-ok titokban történő támogatásával?

cAb

dawey

Aki teljesen el szeretne keseredni, nezze meg egymas mellett az uj Readert es Mailt. Borzalom. Vista ujratoltve.

codered

mennyi fürdőskurva, de komolyan. szerintem tökjó az új interfész, én eddig mindent megtaláltam, amit kerestem. és szerintem igenis letisztultabb / használhatóbb.

codered

ps: a “helypazarló” dizájn meg nyilván a tabletek miatt alakult így. És egyáltalán nem helypazarló (vagy ti inkább terminálinterfészre vágytok? az volt csak igazán helytakarékos!).

rudo

hát nektek is tegyen kedvetekre a fasz… én imádom az új felületet, egyszerűen érezni rajta, hogy geci sokat agyalták, ésszel használták fel a tapasztalatokat.

a brian életéből jut eszembe az exleprás: hát nem lehet mindenkinek a kedvére tenni – jaja ezt mondta ő is!

Asszem

caB: próbálj keresni valami jó témát, az sokat segít a kontraszt problémán. Én most a fásat használom (nem a Tree-t, hanem az első HD-t) ott sokkal erősebbek a kontrasztok.

Próbáld ki, hátha segít.

flimo

Most nem azért, de pár képet lehetett volna tudni, csak hogy azok is tudják miről van szó, akik ezt előre látva kerülik a váltás gombot mint szűzlány a vibrátort.

Gekko

Félelmetes, hogy szoftver és web fejlesztésekben milyen elbarmolt ergonómiai és általános felhasználói funkcionalitási hibákat tudnak a mai 21. században is elkövetni.
Sokszor olyan, mintha nem adnák oda átlag felhasználóknak tesztelésre.

De miért???

fraki

“vagy ti inkább terminálinterfészre vágytok? az volt csak igazán helytakarékos!”

Tévedsz, a terminál ilyen szempontból leginkább semmilyen nem volt, mivel nincs mihez viszonyítani. Az egy kötött struktúra.

“egyszerűen érezni rajta, hogy geci sokat agyalták”

Szerintem is érezni rajta, ezzel nincs is gond.

“próbálj keresni valami jó témát, az sokat segít a kontraszt problémán”

Aha, 1. témákkal aztán nemcsak használhatatlan, hanem még gagyi is lesz, 2. ha már ehhez kell nyúlni, az már rég rossz.

“hát nem lehet mindenkinek a kedvére tenni”

mindenkinek nem, többségnek igen.

Reb

tőlem egy pár szakemberes hangvételű feedbacket kaptak erre a majdnem twice as amazing, exciting new look-ra
bízom benne, hogy megmarad az accountom 🙂

danger

Angelday: egy threadben levo mailre is tudsz valaszolni, jobb oldalt a mail sarkaban a reply to all gomb, az is egy klikk, mar ha asztali brozerbol tolod.

vsz

Szerintem oke az uj felulet. Egybol kompakt modba tettem es meg tobb is fer ki mint azelott. Google Apps-ban is elesedett.

Nem vagyok hardcore gmail web user; Mail.app-ot, iOS Mail-t es Google Groups-ot is hasznalok mail irasra. Utobbi szinten folyamatosan valtozott – donto reszt javult – az utobbi evben.

Takoca

6.:

engem is zavart, megoldás: jobbra fent fogaskerék, display density -> compact
(bocs ha nem erre gondoltál)

misran

Elsőre nagyon taszító volt a változás. Aztán nagy levegőt vettem és reméltem, hogy megszokom. Most már kicsit jobb, de még mindig vannak gyenge pontok, amik eddig jók voltak. Sajnos igaza van Józsinak abban, hogy itt bizony hátralépés történt bizonyos dolgokban. Meg lehet mindent ideologizálni, de érezni lehet a zavart az erőben. Sajnos egyre kisebb az esély arra, hogy hörgő feedback-ek alapján javítsanak. Bár tévednék.

gab

Amíg erőszakkal el nem veszik, én nem váltok át. Láttam az újat, k. szar szerintem. A reader is k. szar, azt kérdés nélkül átváltoztatták. Én ultrakonzervatív felhasználó vagyok, semmi gondom nem volt az eddigi kinézettel és funkcionalitással. Szerintem is a G+ -os irányba és a tabletek felé akarják vinni a felületet. Mindezzel együtt még mindig az övék a legjobb ingyenes email.

Asszem

fraki: előbb próbáld végig az összes témát, kb. 2 perc, ha nem találsz köztük egy jót sem, akkor ok, de pusztán azért, mert téma, még nem kéne elvetni az ötletet.

nem értem egyébként, miért lenne ördögtől való a téma használata? csak mert van köztük néhány giccses és használhatatlan szar? naés. van köztük jó is. persze ha ki sem próbálod őket, úgy nehéz.