Superweek 2012 konferencia

A Banóék szervezte januári keresőmotor-optimalizálós konferencia a Galyatetőn (technikailag: Mátraszentimre — M3-Gyöngyös-onnan még fölfele) idén is lesz “SUPERWEEK 2012 – Data beats opinion” néven 2012. január 16 és 20 között.

Idén külföldi webanalitikai hírességek (Nick Mihailovski, Justin Cutroni, Caleb Whitmore) is érkeznek majd, Cutroni egyébként már Google színekben vesz részt a konferencián, ahol népes számú nemzetközi közönség is várható. Természetesen lesz angol-magyar szinkrontolmács is az idegen nyelvű előadásokhoz, illetve naponta kétszer megy majd busz Budapestről (a fuvar ára 3000 ft).

A SEO konferencia egyébként egy hetes (!), ebbe bárki akkor kapcsolódik be, amikor úgy érzi, egyáltalán nem kell a hetet ott tölteni. A programot itt láthatjuk, minden témának külön napja lesz.

A rendezvény részvételi díja nem diákjegy, illetve nincs nagy eltérés a különféle idősávok közt, ettől függetlenül december 10 előtt érdemes regisztrálni.

A Plastikon is kisorsolunk öt (5) belépőjegyet azok között, akik szeretnének néhány napra eljönni (no szállás, csak a jegy). A kommentek között jelezzétek, ha szeretnétek jönni — technikailag úgy néz ez ki, hogy a nyertesek eldönthetik majd külön, mely napok érdeklik őket.

A konferencia fő támogatója a Google Inc.

50 Responses to “Superweek 2012 konferencia”

  1. Gravatar Icon 0 Mihály

    Szia
    Engem érdekelne a részvétel.

  2. Gravatar Icon 1 Blaci

    Szia!

    Engem is érdekel a dolog! Köszönöm!

  3. Gravatar Icon 2 Zsolt

    Szia, Engem is érdekel.

  4. Gravatar Icon 3 StarZ3r0

    Hello!

    En is orulnek a reszveteli lehetosegnek.

  5. Gravatar Icon 4 Áron

    Az Analitika nap ütősnek ígérkezik, szeretnék bekerülni a kalapba, hátha :)

  6. Gravatar Icon 5 Norbi

    Engem is az analitika érdekelne, Nick Mihailovski egy igazi ninja

  7. Gravatar Icon 6 Istvan

    Nick Mihailovski elöadása engem ismérdeklne.

  8. Gravatar Icon 7 kocsmy

    megpalyazom azt a jegyet :)

  9. Gravatar Icon 8 Hirschler András

    Szeretnék elmenni.
    :)

  10. Gravatar Icon 9 Zsombi.com

    Szívesen részt vennék a rendezvényen.

  11. Gravatar Icon 10 András

    Én is részt vennék a rendezvényen.

  12. Gravatar Icon 11 initram5

    Hello, szivesen elmennek.

  13. Gravatar Icon 12 TonTomika

    Hello, engem is nagyon érdekelne a dolog! :)

    (Mi alapján folyik majd a szelekció?)

  14. Gravatar Icon 13 Novák Magdi

    mint a rendezvény egyik legnagyobb rajongója, ezúton adom be kommentpályázatom az egyik jegyre :) a tavalyi rendezvényen ott lehettem, azonban idén már nem tudja támogatni a munkahelyem a részvételt. így bízom VirtuálFortuna kezében :)

    ha ott lehetek, exkluzív fotókkal, tweetekkel (@zencsaj) és egyéb érdekességekkel szórakoztatom majd a nagyérdeműt, és gondoskodom róla, hogy a lehető legpontosabban vigyem hírét a seoweeknek ;)

  15. Gravatar Icon 14 traj

    Engem is érdekelne!

  16. Gravatar Icon 15 pnc

    Mennék én is okosodni.

  17. Gravatar Icon 16 dan

    Szívesen elmennék én is!

  18. Gravatar Icon 17 payskin

    Szintén jelezném részvételi szándékomat…

  19. Gravatar Icon 18 SAA

    engem erdekel a konferencia. hogy zajlik a sorsolas?

  20. Gravatar Icon 19 Pisz

    Szívesen elmennék rá, benevezek!

  21. Gravatar Icon 20 Fika

    Megtudná valaki mondani hogy az otp-nél melyik az a kártyatípus amivel tudok regisztrálni/vásrolni az appstorból?
    Köszi és bocs az off miatt!

  22. Gravatar Icon 21 kemuri

    Én nem szívesen mennék.

  23. Gravatar Icon 22 Faragó Róbert

    Szia Jószi!

    Szeretnék jelentkezni a sorsolásra.

    Köszi,
    R

  24. Gravatar Icon 23 Attila

    Benevezek!

  25. Gravatar Icon 24 Hajós Ervin

    Én szívesen elmennék.

  26. Gravatar Icon 25 Marci

    Messzebb nem találtak helyet a kedves szervezők? Mondjuk bivalybasznádon?

  27. Gravatar Icon 26 Zeusz

    A fővárosi elit szólott.

  28. Gravatar Icon 27 GhostPunk

    Én is jelentkeznék.

  29. Gravatar Icon 28 Zsolt

    Ott a helyem, kisorsolásra jelentkezem :)

  30. Gravatar Icon 29 Markert Laci

    nyerni akarok, írjál fel!

    kétszer.

  31. Gravatar Icon 30 BGy

    Engem is dobj be a kalapba! Ráadásul pár nappal a Téli Mátra túra előtt! Haza se jönnék.

  32. Gravatar Icon 31 agtalpai

    count me in, Fátter!

  33. Gravatar Icon 32 szab

    neveznék, köszi!

  34. Gravatar Icon 33 miszterti

    Plusz egy részemről is, mivel itt lakom helyben. :)

  35. Gravatar Icon 34 Neteketóriázz!

    i got five on IT

  36. Gravatar Icon 35 Marci

    Zeusz: Nem az, hogy fővári elit, de baszki, egy ilyen kaliberű rendezvényt illik Budapesten rendezni. Nem azért, mert minden más vidék és különben is, hanem mert itt van a szakma krémje és itt van kb. minden, ami informatika.

  37. Gravatar Icon 36 Zeusz

    Marci: Akkor hajrá, tegyük ki a seggünket a városból egy konferencia erejéig, hátha még jót is tesz szakmailag és emberileg. Lehet, hogy jobban oda lehet figyelni az előadásra, ha nem úgy mész oda, hogy négykor le kell lépnem a gyerekért az oviba, hanem úgy, hogy most itt ezt végighallgatom, aztán hazaérek, amikor igen.

  38. Gravatar Icon 37 BL

    Mennék én is:)

  39. Gravatar Icon 38 Lacy

    Szia! Engem is érdekel! Köszi!

  40. Gravatar Icon 39 A.

    reszvetem.
    jeleznem.

  41. Gravatar Icon 40 mulidesign

    Én is szeretnék jelentkezni!

  42. Gravatar Icon 41 ton

    Szeretnék részt venni.

  43. Gravatar Icon 42 gored

    Jelentkezem én is!

  44. Gravatar Icon 43 zsolti

    @Marci Nem az, hogy fővári elit, de baszki, egy ilyen kaliberű rendezvényt illik Budapesten rendezni. Nem azért, mert minden más vidék és különben is, hanem mert itt van a szakma krémje.

    Ezt azért sztem gondold át még egyszer, főleg így 2011-ben.

  45. Gravatar Icon 44 Talensis

    Én is szívesen részt vennék.

  46. Gravatar Icon 45 pozsy

    nyerni szeretnék

  47. Gravatar Icon 46 S.E.

    Naná, hogy mennék, de drága. Ezért inkább megnyerném a belépőt.

    Köszi!

  48. Gravatar Icon 47 David

    Szívesen mennék, szeretnék jelentkezni. köszi.

  49. Gravatar Icon 48 angelday

    Megcsináltuk a sorsolást. A szerencsés öt nick:

    Pisz
    A.
    Áron
    Attila
    Mihály

    A nyertesekkel a szervezők veszik fel a kapcsolatot emailen.

    A sorsolás módszertana: begépeltük a neveket egy Excel fájlba, randomizáltuk, én mondtam öt számot, utána pedig megnéztük, kik jöttek ki.

  50. Gravatar Icon 49 A.

    Köszi a lehetőséget!
    Te mikor vagy ott AD?