Fantasztikus build:
Néhány részlet:

Kövek:

Kevin J. Walter munkája, Flickr-en a teljes szett.
Jópofa, de egyelőre meh, nem látom a 250 millió (millió) elköltött dollárt, valahogy nem elég az effekt. iTunes trailers lap erre. In theaters: July 20th, 2012, a magyar premier július 19!
A svéd autógyár hónapok óta tartó agóniája véget ért. A tulajdonos csődöt jelentett, így a cég rövidesen a felszámolóbiztos kezébe kerül. Így az autmárka 64 éves története véget ér.
Egy rövid pillanatig úgy nézett ki, hogy a Saab fennmaradhat, sőt, új modellek fejlesztésébe kezdhet új, kínai tulajdonosok jóvoltából, de a jelenlegi tulajdonos, a Swedish Automobile nem tudta meggyőzni a General Motorst, hogy járuljon hozzá a vállalat eladásához.
Az alkalmazottakat várhatóan szélnek eresztik, és mindent, ami még mozdítható, eladnak, így ki tudják egyenlíteni a cég tartozásainak egy részét. Továbbadható szellemi termék azonban nem maradt sok – a jogok nagy része a GM-nél maradt, amit pedig házon belül fejlesztenek másfél-két éve, az nem sokkal több kidolgozatlan ötletek halmazánál. Így a Saabból még annyi sem marad, mint annak idején az MG-Roverből. Egyszerűen csak eltűnik a piacról, lényegében nyom nélkül.
Kár értük, a világban elfértek volna.
A Mario fanboyságomnál már csak egy nagyobb fanboyságom van (meg persze az Apple!):
Nyáron a kölni Gamescom-on belógtam a Capcom pavilonjába és végigjátszottam a Revelations E3 buildet. Én mindenesetre nagyon várom már a következő “resit”, baromi jó akciójátékok szoktak lenni. És tudjátok mikor jelenik meg? 2012. január 27-én!
Vettél már 3DS-t karácsonyra? Itt az ideje!
Orosz Péter, Kzamm, via email:
A csávó, akinek a könyvéből a film készült, az egyik legviccesebb amerikai magazinszerző, Michael Lewis. Van egy sorozata az európai pénzügyi válságról – ahogy ő hívja, pénzügyi katasztrófa-turizmus –, talán szeretnéd. Mivel jó fej vagyok, kitallóztam neked az epizódokat a Vanity Fair archívumából, íme.
1. Izland
http://www.vanityfair.com/politics/features/2009/04/iceland200904-22. Görögország
http://www.vanityfair.com/business/features/2010/10/greeks-bearing-bonds-2010103. Írország
http://www.vanityfair.com/business/features/2011/03/michael-lewis-ireland-2011034. Németország
http://www.vanityfair.com/business/features/2011/09/europe-2011095. Bónusz: Kalifornia
http://www.vanityfair.com/business/features/2011/11/michael-lewis-201111
Köszi!
update: a fentieket könyv formájában is kiadták, KTamás küldte a linket, kösz.
Ma valamiért áthajtottam Szlovákiába, ott átállt a telefonom a külföldi roaming partnerre, aztán úgy esett, hogy fel kellett hívnom Magyarországon valakit. Tárcsáztam, viszont fura módon csengetéskor az illető neve alatt nagy betűkkel megjelent a “Nemzetközi segítség” felirat. Először láttam ilyet, nem értettem, mi van. Kicsit később meg is találtam a “Beállítások – Telefon” menü alatt a dolgot:

Annyit tesz, hogy a 06-tal kezdődő telefonszámainkat automagically +36-ra cseréli a háttérben, így külföldről is prímán tudunk itthoniakat hívni. Korábban ezt annyiszor megszívtam, ahányszor csak próbáltam. Az SMS küldést nem próbáltam ki, de azt feltételezem, hogy azt is megoldja.
Az Apple világban sok év után is érnek apró örömök.
update: @davebari Az SMS-nél elmegy 06-al is külföldről, mert a szerverre küldi, ami itthon van, és annak már alapból +36-os szám van beállítva.
roppanó jég okozta fej
Néhány további kép, kedvencem ez. Az összes képet iPhone 4-gyel készítettem, hibátlan telefon, életem készüléke. (Nekem aztán nem kell 4S.)
Borzasztó érdekes játék.
Eleve roppant könnyű. Ha valaki szereti a Mario platformereket, az néhány nekilendülés után könnyen végig tud rohanni a játékon. Főleg úgy, hogy a pályák viszonylag rövidek, nem túl bonyolultak (ez szerintem leginkább a vasra vezethető vissza), illetve ha ötször meghalunk egy pályán, akkor arany tanukit kapunk, amit el se tudnak venni tőlünk. Egy hétvége alatt bárki végigjárja a nyolc világ 48 pályáját, endscreen.
Nekem is megvolt már, még akkor, de állítom, hogy a játék harmadával vagyunk meg. Itt is úgy dolgoznak a japánok, hogy aki maxolni akarja a cuccot, annak bizony elég jól meg kell ismerkednie az összes pálya összes apróságával többször is. Szarrá kell játszani a pályákat, hogy minden meglegyen. Szarrá.
Végigkínlódjuk magunkat a nyolc világon, utána megnyílik a special világ, ahol szintén nyolc világon kell végigmennünk. Igaz, hogy ezek a pályák nem egyedi fejlesztések, de ez sem igaz. Sok valamelyik “sima” pályán alapul, de meg vannak benne variálva dolgok, nehezebb, több türelmet igényel. (És itt már nincs tanuki sem.)
Általában én is úgy játszom, mint mindenki: elindulok a sima világokon, nem nagyon gyűjtök semmit, nem kínlódok, csak rohanok a következőre. Pedig minden pályán lehet három csillag medált összeszedni. Ezek sokszor nyilvánvaló, de kicsit trükkösebb helyen vannak elhelyezve, máskor alaposan át kell kutatni a pályát. (Egy idő után rááll az ember agya: ha látszik, hogy valami picit tovább van építve, érdemes odanézni. Az is rengeteget segít a keresésben, hogy a megtalált coin mindig mutatja, hogy előtte, vagy utána van-e még valami. Értsd: ha felveszünk egyet a pályán és a sorban első star medal gyullad fel a HUD-on, akkor biztosak lehetünk benne, hogy ez előtt már nem kell keresgélnünk.)
Szóval érdemes kimaxolgatni a star medalokat. Nekem megvan a sima világban már az összes. A special world-öket már taktikusan úgy kezdtem el, hogy eleve csak akkor lépek új pályára, ha minden medált összeszedtem. De ez sem minden.
A pályák végén találunk megüthető póznákat, a régi Mario játékok mintájára. Ezt a legfelső szinten megütve kapunk egy életet, a pózna aranyra vált. Ha megfigyeljük, a pályaválasztó képernyő jobb alsó sarkán láthatjuk, hogy a pályán aranyat ütöttünk-e ki. Aranyat kell kiütni. Nem is érdemes gondolkodni rajta, három medál és arany kell hozzá, tehát amikor egy pályát játszunk, mindig csináljuk meg a három csillagot és hozzá a póznát. Rengetegszer van olyan is, hogy megvan a három csillag, csak a pózna hiányzik. Azonnal menjünk vissza, még melegében.
A special world 1 végén nyitjuk ki Luigit, aki szintén játszható karakterré válik innentől. De hiába játszunk végig vele egy pályát, látszólag nem történik semmi. Ez csak látszólag van így, a program számon tartja, hogy melyik karakterrel csináltuk meg a pályát. Egyelőre nem érdemes foglalkozni vele, csinálni kell Marioval a pályákat, csillagokat, póznákat.
Ha végigvittük a special worldöket is, akkor kapjuk csak meg azt, hogy melyik pályát melyik figurával vittük végig. Igen, végig kell tolni még Luigival is az egészet. (Újra: csinálhatjuk a pályákat egyikkel-másikkal back-to-back módra is, indikációt nem kapunk.) Szerencsére Luigivel nem kell a medálokat összekukázni, elég, ha végigszaladunk a pályán.
Vegyük át tehát mi kell hozzá:
1. Marioval végigvinni az összes pályát
2. Luigivel végigvinni az összes pályát
3. Megtalálni minden medált
4. Aranyat ütni minden pálya végén
Ha minden megvan, akkor kapunk még egy utolsó bónusz pályát, és ha az is megvan, lesz csak vége a játéknak. (A megnyerést természetesen a sima világok után is megkapjuk.)
Nem kisebb célt tűztem ki magam elé, mint azt, hogy így, vagy úgy, de elmegyek eddig a pontig. Annak idején a Super Mario Bros DS-t végigvittem maxra. Ezt sem sokkal könnyebb, 40-50 óra játékidőt biztosan igényel a maximális teljesítése. Természetesen Mariot maxolni kell.
Néhány tippem: a special world első pályája nagyon bónusz jellegű. Van benne három sérthetetlenséget adó csillag, végigrohanva a szörnyeken, és a hasadékban felszedve, gyakorlatilag 9 életet tudunk egy körrel csinálni, valamint két tanuki levelet is felszedhetünk. Nagyon sok pályán igazán egyszerű tanukival végigmenni a dolgokon, roppant sokat segít. Ha sokat pipáztat valami, akkor kimegyek a főmenübe, rakok egy kanyart az S1-1-be, 9 élet, két levél, aztán vissza. Tudom, idő, de megéri. Pipáztattak már eleget!
A játék szerintem tökéletes, 3D Mario, kézikonzolon — mi kell még?

Nem túl olcsó iPad-es guminő, €7,99.- de megéri azoknak, akik multimédiás eszközön szeretnék megtanulni a fotózás alapjait. Nem vettem meg, de a videó alapján jópofa.
/via eFi

Hát soha nem gondoltam volna, hogy nálam az év filmje egy baseballról szóló lesz, aminek főszereplője Brad Pitt és Jonah Hill. Ha valaki két hete ezt mondja, így december elején, kiröhögöm.
Azt a picsa. 5/5
Nincs felkavaróbb történet annál, ha az embert pont az emberi lényegétől fosztják meg. Egy tálib katona fogságba esik, majd menekül: űzött vad lesz, semmi több.
Jerzy Skolimowski Ölésre ítélve címmel csinált egy filmet egy tálib férfiról, akit az amerikai katonák elkapnak és Guantanamóra szállítanak.
Az Ölésre ítélve egy lehetetetlen film: szó alig hallatszik benne, egy menekülés története nyolcvan percben, ami semmi megértést, elemzést, érzelmeskedést nem enged. Nincsenek súlyos gondolatok emberi jogokról, háborús etikáról, demokráciáról vagy Amerika szerepéről a háborúban. Egy tálib férfi, akit a kiváló Vincent Gallo hurcol végig a történeten meglőve, vérezve, megalázva, reménytelenül.
Korrekt elemzés, Gallo pedig legkedvencem. A film eredeti címe: Essential Killing.
Stahl Judit Kulinária kiadója gondozásában jelent meg Mautner Zsófi (Chili & Vanília) új szakácskönyve, a “Gyere velem főzni! – slambuctól bambuszig”. Aki még a maradék napokban szeretne valakinek karácsonyi ajándékot venni, azonnal vegye meg, tökéletes dolog. Nem kis mértékben azért, mert Zsófi ismét szabad kezet kapott a szerkesztésben, sőt, a könyben szereplő összes ételt ő maga főzte meg, szokás szerint auteur szinten közreműködve — ez másképp nem is megy.
A polcon 4490 forint az ára, viszont belelapozhatunk virtuálisan a Bookline-on, ahol 3817 forintért rendelhető meg, de ennél is olcsóbb a kiadótól, ahol 3590 az ára (és szintén van néhány illusztráció a könyvből).
Aki személyesen szeretné 3500 forintért dedikáltan megvenni, vasárnap, december 18-án a Millenáris Park “B” csarnokában megteheti, részletek itt. Valami ilyesmi lesz a végeredmény:
