Halogatás

Egészen elképesztő, hogy felnőtt fejjel is milyen irtózatos prokasztinációkat, azaz halogatásokat vagyok képes véghezvinni. Az hagyján, hogy volt levél a 20-25 levelet tartalmazó beérkező levelek fiókom alján, amit szerintem másfél évig szemgolyóztam. De az, hogy egy anyaghoz való három weblapot folyamatosan három nyitott tabban tologatok magam előtt hosszú hetek óta? Ráadásul minden újraindításkor szépen visszarakom őket history-ból, mindig megnézem, hogy megvannak-e, egyszóval az életem részévé teszem őket. (Persze ahelyett, hogy megcsinálnám.)

És ezt nem teszem ám tudatosan. Ez a blogposzt a tudatos része valaminek. Amikor előttem pupillázott a három tab, mindig az járt a fejemben, “igen, ezekkel is foglalkoznom kellene”. Majd nem foglalkoztam velük. Nem állt össze, hogy közben elteltek hetek. Amikor összeállt, akkor olyan gondolataim voltak, hogy “igen, már régóta ittvannak ezek a tabok, amikkel foglalkoznom kellene”.

Ez a kulcsa a dolognak: a szem előtt levés valamiféle megnyugvást ad az embernek. Ott van a dolog, amivel kellene valamit csinálni, az már majdnem (!) olyan, mintha el is indult volna vele a meló. Pedig nem. Van valamekkora timeout benne, tehát eseménytől függően belefér néhány nap, de utána már tárolni a dolgot csak növeli a szemétdomb méretét.

Ha meg elvégzem a melót, mindig jön az érzés: nem is tartott annyira sokáig, miért nem csináltam meg korábban, minek tologattam magam előtt ennyi ideig ilyen agyrém hülyeségekkel együtt?