Roger Federer World No.1

Vasárnap délután négy szettben 4-6, 7-5, 6-3, 6-4-re pakolta le Andy Murray-t. Remek meccs volt, főleg az eleje, ahogy felépítette magát a Mester. Elvégre rögtön egy adogatójáték elvesztéssel indult számára a meccs, hogy aztán egy majdnem 20 perces, sikertelen break elszedés után elveszítse az utolsó két game-et, illetve a játszmát 4-6-ra. Ezen a ponton rohadt bosszús lettem, hiszen Nadal ellen számtalan ilyen játékot láttam már. Szerencsére összekapta magát, az esőszünet után pedig mindig jobb volt Marinál, aki a végére magához, illetve a mérkőzés elejéhez képest, teljesen szétesett. Nem lebreakelt game-ben esett ki végül, Roger kiszerválta a mérkőzést, aztán a skót széles ütésével lett vége.

Marit egyébként sajnáltam, amikor a könnyeivel küszködött (4 GS döntőt vesztett, és még egyet sem nyert a 25 éves ember), viszont akkor eszembe jutott, hogy az egyik pontnál Rogerre ütötte a labdát a hálónál, és nem tudtam tovább sajnálni. Federer pedig behúzta a 7. wimbledoni tornagyőzelmét, Pete Sampras óta senkinek nem volt ennyi, beállította a világelső helyezését és megmutatta mindenkinek, hogy mekkora elegancia szorult belé. Aki látta játszani, őrület ez a csávó, tényleg elhiteti az emberrel: a tenisz ennyire könnyű.