Szkennelt dokumentumok email optimalizálása

Én 300 DPI-vel szeretek szkennelni, ebből is két változatot használok: 1 biteset, ahol csak a szöveg az érdekes (text-típusú), vagy JPG alapút, amit színesben rántok. Ez utóbbival vannak olyan problémáim, hogy 17 megás fájlokat eredményez, ami bizony nem túlságosan email barát. Én szeretem megőrizni nagyban is a dolgokat, de kell belőle egy könnyen emailezhető változat is.

Megoldást kellett keresnem. Sajnos nem fogok tudni stock Macen elérhető jó megoldást a problémára, viszont megtaláltam a Szent Grált. Egyetlen problémája van: Adobe Acrobat kell hozzá. Akinek van örülhet, akinek nincs, nos, az is szívhatja a levegőt, csak nem lesz optimalizált PDF-je.

Ez a súgócikk mutatja be, hol kotorásszunk. A lényeg: van az Acrobatban egy “Optimize Scanned PDF” nevű, direkt erre kitalált opció. Semmi mást nem tud, mint a bejuttatott szkennelt anyagot méretben extrém (EXTRÉM) módon lecsökkenteni. És brutálisan jó minőségben. Mármint: brutálisan jól olvasható szöveget eredményezve.

Konkrét példa, az eredeti fájlból:

Ez pedig a szanaszét optimalizált:

Jól látható, hogy a hátteret specifikusan ki lehet ütni, a szöveget viszont keményíthetjük – vagyis pontosan azt teszi, amire szükségünk van. Még jobban belenagyítva látható az igazi különbség:

Persze a fájlméret az igazi végeredmény: az eredeti 19,4 megabyte-ot sikerült – drumroll – 78 kilobyte-ra levinni, vagyis a fájlméret 4 ezredére, azaz kb. egy fél százalékára! És úgy, hogy tökéletesen olvasható maradt az egész, csak ez a hivatalos papír lett elmaszatolva (senkit nem érdekel), míg a szöveg minőségét megőrizte. Ritka egy ronda szoftver ez az Acrobat, de PDF-ek menedzselésére professzionális.

Én magam is profi szkennelő és kommunikátor vagyok, szeretném most megkérni nyomatékosan a szűk és tág értelemben vett családomat, hogy tanulva a dokumentum menedzselési technikáimból (értsd: nálam mindig minden megvan, csak egy egysoros email kell hozzá!) a szkennelési technikáim messzemenő utilizálása is elkezdődhet. MÁR HOLNAP VÁROM A KEDVES VENDÉGEKET SCANNER SHOPOMBAN.