Tim Cook pénteken

Pénteken tartotta az Apple zárt ajtók és rögzítőkészülékek kizárásával egy, a befektetők számára tartott eligazítást. Természetesen a megbeszélés tartalma nem titok, a maga módján mindenki lehozta már, miről volt szó, én itt most csak egy érdekes dolgot emelnék ki: Amerikában tipikusan a republikánusok azok, akik tagadják azt, hogy az emberiség károkat okozna a környezetben. Ez arrafelé egy nagyon forró téma, és ugye aki tagadja azt, hogy változik az éghajlat, az bizony nehezen tudja megérteni azt is, hogy miért van szükség a cégnek olyan kiadásokba fogni, amik ennek érdekében merülnek fel.

Ilyen értelemben azt is mondhatjuk, hogy aki zöld beruházásokba kezd, az kimondatlanul is a climate change oldalra voksol. Pénteken a National Center for Public Policy Research (NCPPR) befektető alap jogi képviselője akasztotta össze a bajszát Tim Cookkal és ez volt talán az első olyan nyilvános szereplése, ahol Cooknak láthatóan elgurult a gyógyszere. Az NCPPR-es ember ugyanis a fenti gondolatot erőltette, hogy mi szüksége a zöld beruházásoknak, illetve a befektetők pénzét miért ilyesmire fordítják. A jogász azt kérdezte, hogy az Apple miért nem csak a profitábilis dolgokkal foglalkozik.

Cook itt vesztette el a türelmét, leírások szerint teljesen megváltozott az arckifejezése és csak annyit szűrt ki a fogai között, hogy “amikor azon dolgozunk, hogy a gyengén látók és vakok számára elérhetővé tegyük a készülékeinket … nem foglalkozunk a szaros megtérüléssel”.

Az NCPPR-es fickó persze leszűrte, hogy az Apple azok számára, akik climate change ellenesek, azt üzeni, hogy vonják ki a cégből a pénzüket, fel is rakott egy sajtóközleményt a fantasztikus honlapjukra, aminek a forrása frankón <CENTER><TABLE WIDTH="680" BORDER="0" CELLSPACING="2" CELLPADDING="15" HEIGHT="294"> kóddal indul. Azok a személyek pedig, tanultuk meg a web design suliban, ilyen kódot írnak 2014-ben, más disznóságokra is képesek.