App!képzés: iOS update (x)

A HWSW és az ITFactory már több közös képzési programot csinált együtt akár Android, akár iOS témában. Most tavasszal jön a következő, ami az iOS fejlesztőket hozza szintre.

Az Apple iOS 7 platformot használók átestek már az első sokkon tavaly nyáron, az Apple ugyanis teljesen újratervezte a felületet, viszont ez csak a felszín: az iOS 7-ben rengeteg olyan SDK-t érintő változás történt, amivel egy naprakész iOS fejlesztőnek muszáj tisztában lennie.

A közelgő 36 órás, gyakorlatorientált kurzus fejesugrás az iOS 7 mélységeibe. A képzés során a gyakorlatban mutatják be az iOS 7-ben bevezetett újdonságokat, illetve haladó szinten foglalkoznak a korábban bemutatkozott technológiákkal is. Az előadások online, élőben követhetőek, de korlátozott számban tantermi helyekre is lehet jelentkezni, ilyen a webinárium.

Az App!képzés: iOS Update-et újra Kelényi Imre tartja, aki tapasztalt mobilos fejlesztő, az elmúlt években az iOS programozását tanítja és gyakorolja. Most is lesznek vendégelőadók (listájuk folyamatosan frissül), akik éles iOS-fejlesztési projektek során megszerzett tapasztalataikkal színesítik a képzést.

Tematikailag iOS 7 update ugyan, de a képzés összeállításánál nagy hangsúlyt fektettek a szervezők arra is, hogy a platformmal még csak ismerkedő fejlesztők is be tudjanak kapcsolódni a képzésbe. Ennek érdekében az Obj-C és iOS SDK-t ismertető órákat a korábbi iOS-képzésből ingyenesen elérhetővé tették minden jelentkező számára.

A képzés március 20-án indul, ez egyben a jelentkezési határidő is. Jelentkezni és a tematikát, az előadások témáját részletesen áttekinteni a képzés honlapján lehet. Magánszemélyeknek egy jegy ára 85 ezer forint, cégeknek ugyanennyi nettó. Ha ketten jelentkeztek, 10% kedvezményt kaptok.

Blogunk második támogatója ezen a héten a HWSW volt – imádom őket. Aki esetleg kedvet kapott volna hasonló szponzorált posztot vásárolni, ide kattintson.