Március 15-től nem korlátolt felelősségű a KFT

És némi törzstőke emelés is kell hozzá, 444:

A március 15-én életbe lépő módosítás szerint már nem lesz elég az eddigi félmillió forintos törzstőke egy kft. üzemeltetéséhez, hanem hárommillió forint kell helyette. (…) ezentúl a cégvezetők a saját vagyonukkal felelősek a cégért, ha az egy nem szerződéses partnernek kárt okoz.

Az egyik kommentelő véleménye lejjebb a 444-en:

1. Megnehezítik a vállalkozások életét.
2. Emiatt drágulnak a szolgáltatások.
3. A drágulás miatt harcot hirdetnek egy ágazat ellen.
4. A harc részeként ellehetetlenítik az ágazat vállalkozásait.
5. A vállalkozások tönkremennek, állami cégek veszik át az ágazat kiszolgálását.
6. Amelyik cég még küzd, azt alacsony áron meg(kényszer)vásárolja az állam, majd a tulajdonosok rejtélyes módon infarktust kapnak.