Haunted Empire

Március 18-án jelenik meg a “Haunted Empire” könyv, ami az Apple-t örökséget mutatja be a 2011 óta eltelt poszt-Steve Jobs érában. Állítólag 200 interjút készített a hölgy, ezek legtöbbje értelemszerűen olyanokkal, akik közvetlenül voltak kapcsolatban az Apple-lel valamikor, de a cég belügyeibe természetesen keveset látott. Ettől függetlenül érdekes olvasmánynak ígérkezik, főleg azért, mert a keynote-okon látott személyeket picit emberibb oldalukról is megismerhetjük.

Például a New York Times iEconomy sorozata, ami 2013-ban Pulitzer-díjat is kapott, részleteiben elemzi az Apple kínai alvállalkozóinak munkakörülményeit. Miután a Times lehozta a második anyagot, Tim Cook az újság menedzsmentjével hozott össze egy munkaebédet. Állítólag nem bánt velük kesztyűs kézzel, bár nem is üvöltözött, mint Steve Jobs, viszont az egyik kérdés kapcsán még az asztalba is belecsapott egy nagyot az öklével.

Egy sor hasonló sztori árnyalja még az Apple-ről kialakult képünket, én talán az ellensúly miatt fogom majd elolvasni – kíváncsi vagyok, a közeli tech szakma hogyan éli meg a céget. Sajnos Apple elbeszéléseket nem fogunk majd hallani, hiszen akik aktív munkaviszonyban vannak a céggel, azok nem nyilatkozhatnak.

Az amerikai iBookstore-ban lehet előrendelni $14,99.-ért.