Befektetési alap szerzett tulajdonrészt a 444-ben

Uj Péter:

A cég (már a 444-et kiadó Magyar Jeti) forrásai nem bővültek a befektetéssel, az eddigi finanszírozásai terheinket tudjuk több felé osztani, tehát a teljesítménykényszer nem mérséklődött, de kockázatok igen. A tulajdonosi szerkezet sem rajzolódott nagyon át: a DNV-nek húsz százaléknál valamivel kisebb tulajdonrésze lesz, a nagy többség marad az alapítók (Kardos Gábor vezérigazgató és jómagam) tulajdonában.

A Kreatív szerint a 20%-os csomagért 100 milliós nagyságrendet fizettek, tehát akkor a céget kb. fél milliárdra tartják. Ugyanitt hangzott el az is, hogy eddig 100 milliót költöttek el. Ebből az is következik, hogy már van szépen bevételük, mert egy 20 fős cég számításaim szerint havonta 10-12 millió forintba kerül, ha egy év alatt 100-at költenek el, akkor az azt jelenti, hogy eddig havonta kb. 3-4 millió forint az átlagos árbevételük. (Nyilván ma már 5-6 körül van, az elején meg sokkal kevesebb volt.) Szépen haladnak a nyereségesség felé.