Kalandozásaim a konyhában

Feltettem a Várhegyi Mátyásné kalapomat és főzni kezdtem. Első esti projekt: marhalábszár pörkölt sós burgonyával. Sok vöröshagymát használtam, nem főtt szét rendesen, a lé valami olyasmi lett, mintha halászlé lett volna. Íze nagyjából rendben volt, a hús is megfőtt, de szerintem nem eléggé. Ha most vizsgáztam volna belőle, akkor erős kettest kaptam volna, ami a világ legrémesebb osztályzata.

Második esti projekt: zöldséges csirkehúsleves combból, májjal és meggyfőzelékkel. A múltkori ízetlen marhahúsleves felsülésem után most igyekeztem semmit nem kihagyni. Szemes bors, babérlevél, fokhagyma került a vízbe, de később még édesanyám tanácsára egy vöröshagymát is beledobtam félbevágva. Sót nem sajnáltam ezúttal, de Molnár Tamást megbotránkoztató módon még egy húsleves kockát is beleejtettem szépen. A zöldeket a végén igyekeztem nem szétfőzni, viszont nem vettem eleget belőlük, a májat a zöldségek után tettem be, annak nem kell sok idő. A végén még egy csípőspaprikát is beledobtam, nem ártott neki!

A jól sikerült levesről a képet mellékelem – a máj szépen izzad, a comb foszlós, a zöldek ress, én így szeretem

A meggyfőzelékkel viszont megjártam. Eleve ugye konzervből jutottam magozott meggyhez (meggyszezon idején elég ciki ilyesmit leírni, mindegy), szóval már eleve sub-par minőséggel indítottam, amivel még nem is lett volna nagy baj, de a liszter-tejfölös habarást úgy tűnik, nem tudtam rendesen elkeverni (pedig sokat csináltam!), ezért kis fehér lisztdarabok úszkáltak benne végül.

A szerepjátékokból amit kihagynak, hogy az XP gyűjtés időnként alacsonyabb szintre visszaesést eredményez, a fejlődés egyáltalán nem lineárisan felfelé ívelő.