Ocarina of Time Any% világcsúcs: 18:10

CosmoWright speedrunner tegnap élő adásban beállította az Ocarina of Time Any% világcsúcs runt, 18 perc 10 másodperc alatt végzett a játékkal. Az erről készült videófelvétel itt, itt pedig az Any% hivatalos toplista. Ennek a runnak annyi a szabálya, hogy a fájlválasztás utáni indítástól a Ganon death cutscene-ig kell eljutni, nem módosított szoftverrel, külső segítség nélkül. A játékmenet nagyon erősen épít a különféle játékban található hibák kiaknázására.

Cosmo az utolsó hónapokban szinte csak Ocarinát gyakorolt. Mindezt egy igazi kínai hardveren, az iQue Playeren, ami a Nintendo hivatalos kínai gépe (népi-nemzeti kínai gyártóval). Ennek nem hipster sznobéria okai vannak, egyszerűen a scrolltext azon a hardveren még gyorsabb.

Ami pedig a runt illeti: nem túl régen előjött egy új technológia a játékon belül, amivel ki lehet teljesen hagyni a Kokori Sword megszerzést (értsd: kard nélkül nyomja végig a játékot), illetve egy másik, amivel Midót ki lehet hagyni (a kis Kokori, aki a Deku tree elől elállja az utat, amíg nincs meg a kardunk).

Van még néhány korábbi okosság benne, például az, hogyan lehet az első dungeonból “teleportálni” egyből a játék utolsó részére, aztán hogyan lehet kard nélkül leverni Ganont a végén. Tavaly nyáron Cosmo már bemutatott élőben egy 22 perces runt közönség előtt, akkor végig is mondja a trükköket (a fenti kettő kivételével), őrület az egész. Itt a videó (ez nem a mostani rekord):

A 20 perces mostani videót nagyon megéri végignézni, egy unalmas ezredik próbálkozásnak indul, aztán kb. a felétől beindul. A végén kiderül, hogy még kb. 4 másodperc benne lenne ebben a technológiában, mert véletlen pause-olt az egyik részen, illetve az is, hogy mennyire jól jött ki a véletlenszám generátor ebben a runban (a faluban a csirkék összeszedegetéséről van szó, Cosmo itt mondja, hogy elég jó lett az “RNG”, vagyis a “Random Number Generator”). A végén levő “ISG” folyamatos ismételgetése pedig az Infinite Sword Glitch, amivel leveri végül Ganont.

Annyi disclaimert beraknék a végére, hogy csak azoknak ajánlom a videó megtekintését, akik vagy nem érdeklődnek a játék és sztori iránt, de érdekli őket a speedrun csodálatos világa, vagy már végigjátszották a játékot. Cosmónak pedig gratulálunk és várjuk a folytatást! 🙂

“Ocarina of Time is dead!”