Optimalizálni 8 gigán

A tartalmaim letörlése után, iOS 8-ra frissítéssel gyakorlatilag 2,4 giga szabad helyem maradt, amit még csak-csak lenyeltem, viszont ma áttöltöttem a képeket és letöröltem a Messages szálait, de a művelet után 1,9 giga szabad helyem maradt csak.

Ha ez így megy tovább, ott fogok állni, hogy nincs szabad tárhelyem semmi. Felraktam a 8.0.2-t (ez már ment 1,9 gigával OTÁ-n keresztül), reboot után sem lett több. Elkezdtem szépen módszeresen letörölgetni azt a kevés tartalmat a telefonról, ami volt rajta, az istennek nem ment feljebb 2,5-nél. És akkor már csont száraz volt minden.

Nagyjából itt szúrtam ki, hogy az iTunesben van egy sárgával jelölt “Other” kategória, ami bármit törlök is le, nem változik. Nálam ez 2,2 gigát mutatott.

Ha csak lenne valamilyen módszer rá, hogy felszabadíthassam…

Végül lett rá koncepció, nem is túl bonyolult: iCloud Backup kell hozzá, ez letárolja szépen az összes beállítást, miegymást, aztán nyomni kell csak egy telefon restore-t, utána pedig telepítésnél kiválasztani, hogy ebből az iCloud Backupból tegye vissza. 15 perc alatt megvoltam és 4 giga szabad helyem lett a reboot után (az “Other” kategória 800 megát mutatott). Egyetlen jelszót kellett beírnom a telepítés során, utána gyönyörűen ment minden, mint eddig. Gondolom az encrypted backup is segített abban, hogy ne kelljen jelszavakat újra beírnom.

Jelenleg telepített appjaim:

1. Google Maps
2. Waze
3. Find Friends
4. Twitter
5. Instagram
6. Facebook + Facebook Messenger
7. Nike+ Running
8. Skype
9. Slack
10. 1Password
11. Google Translate

Egyébként szeretnék tisztázni egy félreértést. Továbbra is remek telefonnak, mi több: néptelefonnak, gondolom az iPhone 5c modellt. Szerintem egy év még simán benne van ebben a kategóriában, felesleges lenne újat vásárolni. Úgy látom, sokan azt gondolják, hogy a 8 gigás telefon háttértár mellett is kardoskodom. Ez azért nincs így.

Én azért vettem 8 gigásat, mert ki akartam próbálni azt a koncepciót, ahol nem telepítek fel össze-vissza agyatlanul semmit, illetve azért, mert azt feltételeztem, hogy egy ilyen koncepcióban 8 giga elegendő tárterület. Szépen optimalizálom a szabad helyemet, ami felett teljes kontroll van. (Másrészt meg azért vettem ilyet, mert ez volt a legolcsóbb modell, 130 nettó.)

A dolog egyébként remekül működött, nekem tényleg remekül megfelel az, hogy 10 appal megoldom az életem, viszont optimalizálni nem lehet az “Other” kategória folyamatosan dagadó volta miatt. Aki jobban utánanéz, láthatja, hogy olyan 1 giga körül áll be, de lazán 2-3 gigásra is hízhat. Ez nem jelenthet gondot egy 32, vagy nagyobb tárhellyel rendelkező készüléken, de a 8 gigás telefonon bizony a fenti restore trükköt kell eljátszani időnként.

Ezek a dolgok mind menet közben derültek ki, amit a vásárláskor nem tudhattam előre.

Egyszóval 154 nap használat után azt látom, hogy a kérdést meg lehet oldani, de elég kompromisszumos a dolog és elég nagy determináltságot igényel akkor, ha valaki hozzám hasonló geek. A PhotoStream elvesztése talán az egyetlen dolog, amit fájlalok, amúgy más területen nem nagyon éreztem problémát. 154 nap alatt még egyszer nem fordult elő velem, hogy kifogyott volna alólam a tárhely, pedig fotózom és videózom is a készülékkel (annyira durván sokat nem zabálnak fel). Időnként eszembe jut és akkor áttöltöm Macre a dolgokat.

Most tehát itt tartok. Ha kiderül két hét használat után, hogy 2,2 gigás Other letörölhetetlen tárterülettel kell együtt élnem és 1,9 gigám lesz csak szabadon a telefonomon, akkor nem tudom, mi lesz a következő lépés. Ebből elvenni már nem igen tudnék, vagy szeretnék.