Irány San Francisco (2. rész)

Az első nap sokkhatása után sokkal meggyőzőbb volt a második nap. San Francisco nem a Blaha Lujza térből áll, csak van pár rész benne, ami lesokkolja az embert. Viszont amerre mi lakunk (Franklin) és amerre járkálunk, teljesen kulturált, már-már azt mondanám, hogy elit rész. Gyönyörű mézeskalács házak mindenfelé, nyugalom, tengerpart.

A tengerparton találtunk egy parkot (Fort Mason), ahol ingyen lehet használni a baseball/kosár/teniszpályákat. Szép idő, néhány helyi kitenyésztett amerikai pötyörészik, bárki bárkivel leáll és dobál, vagy ütöget.

Elmentünk vásárolni is a Trader Joe’s nevű Sparba, nagyon szép válogatás és olcsóbb, mint a Whole Foods (ami ugyan közelebb van, de a gondosan felépített és karbantartott magyar izom és kitartás nem ismer határokat, ha meg lehet spórolni a napidíjból).

Vasárnap végigsétáltunk a Market street forgalmasabb részein, az már inkább turistás jellegű hely, helyi nevezetességek, forgalom, Apple Store, Disney Store, Nike Town, meg isten tudja mi, igazából a fogyasztói társadalomnak egy fellegvára ez, bemész és elvered a nehezen összekuporgatott százezreket. Egyébként az tényleg mesteri, hogy mekkora upsell megy, tényleg nagyon tudatosan, lovak fejére húzott szemellenzővel és azzal a mentalitással, hogy “igen, ezt és csak ezt akarom megvenni ebben az üzletben, fizetek és távozok” lehet csak úgy kijutni, hogy annyit fizessünk, amennyi rá van írva (plusz adó, haha). A Market streeten láttam a legnagyobb “flámbojánzs” mosógép reklámot:

Az egyik plázában frissen készített krémsajtos cupcake-nek nem tudtam ellenállni. 3,75 dollárba került egy (1) sütemény, kérdeztem a fickótól, hogy 4 dollárba kerül egy cupcake? Erre ő: “nem kerül 4 dollárba, 3,75-be kerül, de itt van egy darab kóstold meg”. Utána már nyilván nem tudtam nem venni egy darabot:

Elképesztően finom volt, krémes, cukros, olajos, de mindenből csak éppen annyi, hogy nagyon jól érezzem magam tőle. Bárcsak minden nap ehetnék ebből a csodálatos dologból!

Az apartmanunk internetje rettenet fos, viszont van Rokun Netflix, ennek érdekében vasárnap este fogtam magam és újrahúztam az AirPort Extreme routert. Jó lett annyira, hogy már mindenki tud netezni. Ennek meg az lett az eredménye, hogy nem szóltunk egymáshoz, ültünk a szobában, kinn esős idő, mi meg benn beleborulva a retinás internetbe.

Hétfőn a buszozás a céghez 20 percig tartott, a busz tele volt jómódú üzletemberekkel és konszolidált hipsterekkel. Kivétel nélkül mindenki az Apple iPhone valamilyen modelljével mutatkozott, egészen megfordult a fejemben, hogy már csak a felvágás miatt is meg kellene próbálkoznom egy Samsunggal.

A Prezi san franciscói irodájában kellemes hangulat, jó az ebéd, csapról van sör, meg egy kombucha nevű erjesztett lötty is. (Politikai korrektség miatt meg kell jegyeznem, hogy ez egy buli után maradt meg, nem a szabvány működés része, azért páran, engem is ideértve, itt-ott megjelentek egy kis kombucházás miatt.)

Rettenetesen érdekes élmény egyébként a Prezi kinti irodáját látni. Magyarból egy csomó tárgyalóélményem volt már, ahol láttam műholdas kapcsolásban az itteni dolgokat, illetve a bejáratnál van egy dropcam is a budapesti irodában, amin látni lehet az itteni irodát. Mindig próbáltam elképzelni, hogy ez hol lehet SF-ben, most meg látom (a konyhában), oda is ültem, néztem, hogy a magyarok megjelennek-e és észrevesznek engem ott ülni, de nem vettek észre, pedig feszítettem rendesen.

Illetve voltam egy product demón is, ahol az általam már jól ismert magyar irodában az általam már jól ismert emberek jelentkeztek be, én meg ott ültem, ahol eddig mindig csak a műholdas közvetítésen láttam őket, de az egészet a pontosan fordított irányból tapasztalhattam meg. Ebéd után pinyóztunk és kombuchát ittunk, az idő is kitisztult.

Az időjárás itt mindig ugyanaz, ahogy Mark Twain megmondta: “The coldest winter I ever spent was a summer in San Francisco.”

A WC élmény meglepő Amerikában: egészen magasra húzott vízszint van a mosdóban, ennek érdekében nem lehet bele telepíteni papírt, hogy ne csobbanjon. Nekem nem mondta senki, ezért aztán “bátraké a szerencse” alapon nyomtam egy mindent vagy semmit bele a közepébe. Összeszorított fogakkal vártam a visszarúgó bombát, ehhez képest a teletöltött víz gyönyörűen felszívta az ütközést, mint a 10 pontos műugró, ahogy felesleges csobbanás nélkül siklik be a vízbe, úgy ment ez is. (Keanu Reeves WHOA.gif)

Vasárnap céges kocsit fogunk bérelni és szupertitkos ügyben irány Sacramento. Az előbb elkérték a jogosítványom számát, amit megadtam, aztán proaktívan csak annyit mondtam még chaten, hogy, és legyen ez a gótbetűkkel sörhasamra tetovált szlogen: