Tegnap bementem a Media Marktba nézelődni. Több indokom is volt, egyfelől újra érdekelni kezdtek a tévék, másfelől elégettem a teavíz forralónkat kb két hónapja. (A szórakozott professzor esete volt. Teavizet akartam melegíteni, erre bazmeg rátettem a főzőlapra a forralót és bekapcsoltam, most figyeljetek, a főzőlapot, majd dolgomra indultam. Iszonyat büdös volt, amikor elkezdett olvadni az alján levő műanyag. Elhiszitek ti ezt?)
A Media Marktban kezdeni általában a videojátékok szekcióban szoktam. Eredetileg az volt a határozott célom, hogy megveszem a classic kontrollert, mert vásároltam a WiiWare csatornán Kirby 3-at és az csak classic kontrollerrel megy. Nem találtam classic kontrollert, csak utángyártottat, amit viszont nem veszek. Meglepődve tapasztaltam ugyanakkor, hogy a Wii MotionPlus + Wii Sports Resort bundle már kapható, baszki.
A MotionPlusról nem sok információm volt, így gyorsan felhívtam Greg-et, aki elmondta, hogy egy kis kiegészítő a meglévő kontrollerhez kapcsolhatóan, ami fekete mágiával még pontosabb pozícionálást eredményez. Ez már döfi! Azonnal a kosaramba tettem (meg a teafőzőt és megnéztem a tévéket is, FYI), 16 ezer forintba került. Otthon utána is néztem, lássuk, mit mond róla a Nintendo:
Every slight movement players make with their wrist or arm is rendered identically in real time on the screen, providing a true 1:1 response in their game play.
Jobban nézelődve kiderül, hogy a MotionPlus-t csak azok a játékok tudják kihasználni, amiket erre írtak, tehát visszafelé sajnos nem lesz pontosabb a mozgás, de ennyi baj legyen. Egyelőre néhány MP játék van csak, meg a Sports Resort.
Maga az eszköz egy kb 4 centi hosszú kiegészítés, amit a meglévő kontrollerbe kell dugni. Adnak hozzá egy jellegzetes gumit, amibe csomagolni tudjuk az egészet, így a fogás is sokkal stabilabbá válik, nem csúszik rajta az izzadt tenyér, védi a fejét.

Mielőtt a Sports Resort taglalásába kezdenék, elmondom, hogy 2006 végén az elsők közt vettem meg magamnak a Wii Sports-ot, ami zsanra definiáló volt a maga nemében, aztán meg a Wii Play-t. Ezek a játékok elég újszerűek voltak, első generációsok. Sokan fikázták a béna grafikájukat, minimalista stílusukat annak ellenére, hogy tudni lehetett azt, hogy a Nintendo kifejezetten a casual gamereknek készítette őket, nem pedig a keményvonalas, vízhűtéses, “kinek a gépén gyorsabb a Far Cry 2?” játékosoknak.
Én értettem a koncepciót, szerintem is gagyi volt az egész, de az új kontrollerrel bizony érdekes és újszerű a játékélmény. Az ember örömmel bohóckodik vele, ha éppen olyan kedve van.
Ebben az értelemben nem igazán vártam a Sports Resortot. Már a sajtóbejelentéskor hallottam a MotionPlusról, meg a Resortról is, de nem érdekelt a dolog. Újabb pálcikaemberekkel lehet bokszolni, meg ilyesmi, köszi, nem, én már megjöttem abból az utcából — füstöltem magam elé.
Igenám, csakhogy eltelt majdnem három év! Ez alatt a Nintendo megcsinálta azt a kiterjesztést a kontrollerhez, amit valójában annak idején kellett volna megcsinálniuk. Ez itt már a 2.0 verziószám, major upgrade. Én nem vagyok türelmetlen, nem bánom az 1.0 kiadásokat sem, ha követi őket valami új és sokkal jobb. Itt sem történt más, csak ez, fogták a kontrollert és továbbfejlesztették. A céljuk annyi volt, hogy legyen stabilabb és pontosabb.
Nemcsak a hardvert csinálták meg, hanem hozzá a Resort szoftverből is kihozták azt a fajta polírozottságot és maximumot, amit a Nintendótól megszoktunk. Igaz, hogy ezekkel a Mii figurákkal kell bohóckodni, de roppant szép és magába szívó lett az egész. Érezni rajta, hogy volt egy meeting, vagy meetingek számossága, ahol leültek a kis japók és végiggondolták onnantól kezdve, hogy Józsi berakja a korongot a Wii-be és elindítja.
Hadd mutassam be egy példával ezt a fajta logikus gondolkodást!
Úgy indul a játék, hogy néhány Mii karakter ül egy repülőn a sziget felé haladva. Megnyomjuk a gombot, kiugrik az egyikük és szállni kezd. Egy halvány kontroller sziluett jelenik meg fölötte ugyanabban a szögben elhelyezve a képen, ahogy a csaj esik, ezzel finoman jelezve azt, hogyan tudjuk irányítani.
És ekkor érkezik az első agyeldobás: pontosan, 100%-osan pontosan arra mozdul, amerre a kontrollert csavargatjuk. Közben persze össze lehet kapcsolódni mindenféle másik ejtőernyősökkel, a végén meg egy egész nagy kört alkotnak, ami szintén arra mozdul, amerre mi akarjuk. Pofás, na!
Itt már nagyon elégedett voltam. Ki is próbáltam egy csomó játékot. Nem mindegyik jött be (pl kerékpározás), de volt, ami nagyon tetszett. Egyik volt a kardozós. Ezt most bemutatom, aztán a posztot folytatni fogom majd egy másik alkalommal.
Háromféle kardozós van. Csak akkor tudunk átmenni a másikra, ha már elértünk eredményt az elsőn (értsd: megtanultuk kezelni). A legelső játékban simán le kell verni három körben az ellenfelet, a másodikban mindenféle vicces cuccot kell kettévágni különféle irányban (óriás sushi roll, nádpálca, dinnye, egyéb szupercukiságok), míg a harmadikban a karakterünk rohan előre, szembejönnek a hordák és őket kell lekardozni. Vannak egy ütésből megcsinálható emberek és vannak boss-ok is. Kombókat is lehet csinálni. Ez a mód tetszett a legjobban.
Az új kontroller csodás. Ha állunk egy helyben és forgatjuk, emeljük, pontosan látjuk, hogy ugyanaz történik a képernyőn, amit mi magunk is csinálunk. Igen, itt már konkrétan a fejünk fölé kell emelni a kardot, ha onnan akarunk vágni. Eleve battle stance-ben kezdtem a köröket! És ugyanúgy kardoztam, mint gyerekkoromban bodzahusánggal! Roppantul élveztem.
Egyelőre még két teszt körön vagyok túl a játékkal, és remek benyomásaim vannak. Eleve polír a játék, hihetetlenül kikóserolták a módokat és nagyon kedves, aranyos az egész. Talán túlságosan is, de ez sem baj. Az irányítás maximálisan tetszik, tényleg érezni lehet, mi történik, igazi 2.0 feeling. Igen, kimondom: ELVETÉLÉS COOL!! Nem mondom, hogy nem fogják még fejleszteni, de úgy kell elképzelni a dolgot, mint amikor C64 grafika után először megláttuk az Amiga 500 demót.
Lelkes vagyok, ezek az első benyomásaim. A Mario Kart után például nem voltam az. Az egy fos. Ez viszont bejött és alig várom, hogy kardozhassak megint.
Ezt érdemes megnézni ezen a ponton: