Category archives for "art"

Mit rajzolt pontosan Watterson?

Bill Watterson, a Kázmér és Huba rajzolója 1995-ös visszavonulása óta meglehetősen kevés dolgot adott ki magából, ezért a képregényvilágot most meglepetésszerűen sokkolja a rövid kollaborációs comeback-je a “Pearls before Swine” képregényben. A sztori röviden: a Pearls before Swine rajzolója, az egykori ügyvéd, Stephan Pastis sikeresen felvette a kapcsolatot Wattersonnal és megállapodtak, hogy csinálnak néhány közös stripet. Az egész végén Pastis persze megírja a sztorit, végül jótékonysági aukción eladják az eredetieket. Pastis blogposztja tegnap jelent meg.

Ezt érdemes végigolvasni, mert ebben vannak legjobban összefoglalva az információk, meg ugye ez az első közlés. Én most nem is taglalnám újra a teljes sztorit, sőt, feltételezem, hogy mindenki el is olvasta a teljes posztot és megismerkedett a történettel.

Pastis viszont nem mondja meg, hogy mit is rajzolt Watterson. Az kiderül, hogy teljes kollaboráció volt kettejük között, az is, hogy három ilyen panel született, de az nem, hogy Watterson pontosan mit is rajzolt. TBG remek összefoglalót írt az egészről a 444-re, viszont szerintem félreérthető egy-két helyen.

Én magam az alábbi konklúzióra jutottam:

1. Ez volt a panel, amit elküldött Wattersonnak, aki ez után válaszolt Pastis emailjére.

2. Pastis június 2-án mutatta be a karaktert, Libby-t. Ezt már közösen gondolták ki, de a stripet még Pastis rajzolta. (Vö. TBG “A kisegér már Watterson műve” de ez az állítás szerintem nem konkluzív.)

3. Június 3-án ment még egy bemutató panel a kritikus Libby-vel és a kisegérrel, szintén Pastistől.

4. Június 4-én jelent meg az első közös paneljük:

Mivel a megjelenésekor még senki nem tudta, hogy Watterson rajzolta, illetve a sztori sem volt ismert a közönség számára, csak annyi derült ki, hogy a krokodilos kocka stílusa nem azonos Pastis stílusával. Ezt erősíti meg TBG is, aki ezt írja: “a beavatott szemeknek azonnal feltűnt, hogy a középső kockát nem Pastis rajzolta.” Ez volt a fenti képen a krokodilos kocka. Előtte és mögötte viszont nem Watterson van. Pastis blogposztjában ugyanis utal rá, hogy ő gondolta ki a sztorit és rajzolta meg a paneleket, csak hagyott benne hézagokat: “I wanted [Watterson] to fill in the panels I left blank”.

5. Június 5-én jelent meg a második közös alkotásuk, ebből az első és a második kocka Watterson, a harmadik Pastis:

6. Június 6-án pedig az utolsó, itt szintén a középső kocka Wattersoné:

7. Tegnap megjelent még egy utolsó, lezáró panel is, ami kivezeti Libby karakterét egy meghajlással az utolsó Kázmér és Huba panel előtt, ez szintén Pastis munkája.

Borsószemek

Konyhám padlóján a szétgurult fagyos borsószemek mint megannyi kis raytrace-elt gömb a kilencvenes évek virtuális valóság ábrázolásán némán sikoltanak: legközelebb majd megnézed, ki van-e nyitva a zacskó, amikor belóbálod a gyerek előtt indiánüvöltéssel, “ma ez lesz a vacsííííí-lííííí”.

Az összes RGB szín egy képen

De mi lenne, ha valami mintát is rajzolnának? Fejes József, Jocó elkészítette:

A fenti képen minden pixel egy egyedi RGB értéket tartalmaz. Jocó itt nem állt meg, készített egy videót is, ahol működés közben is láthatjuk a rajzolás folyamatát.

Úgy működik, hogy középre rajzol egy véletlenszerű pixelt, aztán iteratív módon hasonlókat rak a környezetébe. A kísérlet eredetileg egy StackExchange felhívásra készült, amit meg is nyert Jocó.

Mennyire élethű Kyle Lambert Morgan Freeman rajza?

Aki nem látta volna még Kyle Lambert videóját arról, hogy iPaden hogyan festi meg az ujjával Morgan Freemant, most azonnal nézze meg. Ehhez mindössze az €5,49.-be kerülő Procreate-et használta. Lambert a festményét a világ legfotórealisztikusabb képének hívja, utánamentem, mennyire igaz ez az állítás. A kép eredetije:

Ez pedig Kyle verziója:

Nagyobban az eredeti:

Kyle változata (sajnos csak YouTube HD forrás volt hozzá, de az arányok láthatók):

És a kettő váltogatva:

Az összes szőrszálat szinte tökéletesen reprodukálta, egyedül a sűrű haj tűnik másmilyennek ide-oda váltogatva a képeket (megnéztem képfeldolgozó programban nagyban), szóval a véleményem az, hogy igen impresszív munka. Egyébként aki ez alapján szeretne mázolgatni, szerintem azonnal vásárolja meg a Nintendo 3DS XL konzolt az Art Academy szoftverrel (Plastik, trailer). Ugyanez megy ott is, csak megáll a történet a fenti 20-30%-ánál. 🙂 De nagyon kielégítő!

Steve & Steve képregény

Az internetes comic strip őspionírja, Patrick Farley (a megboldogult e-sheep.com-ról) új sorozattal jelentkezett, mégpedig Steve Jobs és Wozniak karrierjének elejéről a napos Kaliforniában. Eddig két epizód jelent meg, októberre ígérte a következőt. Tegnap este végigolvastam őket, elképesztően jól kivitelezett, stílusos és megírt alkotás, nagyon ajánlom. Ha engem kérdeztek, az összes kliséparádé Steve Jobs feldolgozás helyett ebből kellene filmet csinálniuk.

Akit Farley korábbi dolgai érdekelnek, néhányat újraélesztett nemrég Electric Sheep Comix címen, ajánlom a signature alkotását a “The Guy I almost was“-t 1998-ból. Sajnos a többi képregényét nem tette fel, pedig nagyon jó volt az összes. Szerencsére voltak, akik learchiválták a munkát, ajánlom még a “Jain’s Death“-et is. Vigyázat, rákattanós!

Pixel csak pontosan, szépen

A svéd Arne Niklas Jansson elkezdett írni egy tutorialt arról, hogyan érdemes pixelrajzokat csinálni. Mint mindenki, ő is az Amiga Deluxe Painttel kezdett pixelezgetni annak idején, mára viszont már egy népszerű illusztrátor és pixelartist – ő csinálta a Humble Indie Bundle 2. artworkjét például. Kiemeltem néhány jellemző dolgot én is:

1. Rajzoljunk követ:

Jól látható, hogy a profik a jobb oldali változatot csinálják, extra textúrát is képesek belevinni kevés színnel. Az agyatlan sakktáblázás egyértelműen a toy kategória.

2. Antialiasoljunk:

Emlékszem a VGA megjelenésével tonnaszám jöttek PC-n a bal oldalihoz hasonlító, szintén toy, megoldások. Rémes. Ellenben Arne bemutatja, hogy lehet ezt kulturáltan és jól csinálni.

3. Paletta:

Annak idején ez is típushiba volt: generáltak valami színátmenetet (color ramp), aztán abból építkeztek. Pedig ugyanazt kevesebb színből, de kézzel jól összerakott palettával sokkal szebben és kifejezőbben is meg lehet csinálni.

Arne állítása szerint épp csak elkezdte a tutorialt csinálni, de szét lehet még nézni a website-ján is. Érdekes fickó, ilyen magányos zseni képem alakult ki róla. Jól illusztrálja ezt az is, hogy átrajzolta a Super Mario Land GB gyakorlatilag összes assetjét (!), illetve az, hogy az Oracle/Seasons Zelda sprite-okat (!) átrajzolta (!!) az eredeti Zelda NES stílusába mondván, az az igazi.

/via @tomszechy

Pixel inspiráció a Nintendo játékából

A “Legend of Zelda: Oracle of Ages” című GameBoy Color játékról már írtam korábban. A játékban gyakorlatilag a kezdés után egy erdei tisztásra érünk, ahol Nayru énekel az erdei állatkáknak (referencia chipzene hozzá a játékból). Az alábbi szenzációs grafikán látható, hogyan néz mindez ki, a kis állatkák két fázisú animációban megrajzolva élvezik a dalt!

Persze a concept arton jobban láthatók a részletek:

A háttérben vegyük észre a zöld színű Impát, Zelda királylány dadáját, akit ezen a ponton még éppen a gonosz Veran szelleme száll meg. (Olyan alattomosan vigyorog!) A játéktéren levő apró sprite-ok mellett a Capcom grafikusai elkényeztetnek bennünket még egy 160×144 pixeles, 16 színű betétképpel is. A kép szélesebb 40 képponttal a GBC natív méreténél, ezért a játékban scrollozva jelenik meg, a lenti kép a teljes, 200 pixeles rajzot mutatja:

Amikor először megláttam a scrollozó grafikát, eldobtam az agyam, baromira bejött ez a minimalista pixel rajz. Egy kis egyszerű betét, mégis mennyire sokat ad hozzá a játékhoz! (Nem emlékszem már pontosan a GBC limitációira, de ha jól rémlik, egy 8×8 pixeles helyen egyszerre maximum 4 színt lehetett használni a palettából. A fenti képen vannak részek, ahol több szín is szerepel, lehet, hogy ezeket sprite-okkal ütötték felül a Capcom programozói.)

A játékban még több ilyen rajzot is találunk (vigyük végig a játékot!), érdemes megfigyelni, hogy milyen stílusjegyek láthatók. Limitált paletta, pixelcérna felépítmény, viszonylag kevés anti-alias a pixeleken. Bárcsak én is tudnék ilyet rajzolni! De sajnos nem tudok. Abba nem mennék bele, hogy mennyi gyakorlást igényel az, hogy az ember karaktert rajzoljon papíron, viszont amíg az nem megy, az arányok nem mennek, teljesen felesleges belefogni. (Ha valaki a Nintendónál, vagy valamelyik nagy cégnél köt ki illusztrátorként, nem kevés munkaórán át fogja gyakorolni azt, hogy hogyan kell Linket rajzolni még akkor is, ha ő a világ legtehetségesebb illusztrátora. Ezeknek a karaktereknek baromi pontos specifikációi vannak a könyvekben, ezzel tudják biztosítani, hogy ugyanúgy nézzenek ki, a rajzoló személyétől függetlenül.)

Csak azért, hogy csillapítani tudjam a bennem szunnyadó pixel oroszlánt, kerestem egy megfelelő referencia rajzot, kicsit megmunkáltam Photoshopban, aztán azt tettem, amit minden lamer tenni szokott: elkezdtem átrajzolni. Íme a referencia rajz:

Ez a kép a játék dobozán szerepel, a játékban tudtommal nem. Arra törekedtem, hogy a végeredmény egy, az eredeti illusztrációval azonos, 16 színű pixelrajz legyen. A karakter arcával kezdtem, úgy voltam vele, ha azt meg tudom csinálni, akkor be fogom tudni fejezni. Elég jónak ítéltem a végeredményt, így tovább folytattam a munkát. Általában esténként haladtam vele, illetve akkor, amikor éppen relax üzemmódba akartam tenni az agyam. Babra egy munka és nem látszik rajta, mennyit kell vele dolgozni. A végeredménnyel elégedett vagyok:

Ez pontosan 16 színből áll, a mérete pedig 354×576 2x pixel. A kép palettája:

Én rajzoltam minden képpontját? Igen. Enyém a rajz? Semmiképpen. Ez egyszerűen csak egy kísérlet volt a részemről, hogy meg tudom-e csinálni. Gondolkodtam azon is, hogy Illustratorben állok neki, sőt, kelleni is fog majd később, mert ezzel lehet igazán kifaszázni a Bézier rajzoló skilleket. A pixelgrafikázás skillekre is szükségem van, mert rengetegszer fordult már elő velem, hogy valamilyen professzionális munkához kellett apró ikonokat javítani, fixálni.

Pixelgrafikusnak nem tudnék elmenni, mert ugyanezt nem tudom megrajzolni papíron. A folyamat ugyanis ez: tudni kell rajzolni papíron, utána pedig azt áttranszformálni képernyőre. Lehet közvetlenül gépen is kezdeni, de ki kell ábrándítanom mindenkit: nem lehet igazán jó eredményt elérni, ha papíron nem megy a dolog.

A kísérlet végén annyit mindenképpen el tudok mondani, hogy nem a pixelben van a lényeg. A pixel csak egy eszköz a rajzhoz, ezért nem látom értelmét annak, hogy rajzoljak valami újat, vagy mást, vagy többet. Szeretnék viszont hátrébb lépni és papíron finomítani a dolgokat. Ha sikerülne, akkor talán megpróbálnám újra egy pixelrajzon megint.

Adrift

Simon Christensen, a Pixar karakteranimátora az elmúlt két évben naponta többször is időjárás jelentéseket nézett, hogy megtalálja azt a tökéletes pillanatot, amikor a köd teljesen speciálisnak mutatja magát. A kedvenc részeiből kisfilm készült, amit a Jimmy LaValle (“The Album Leaf“) ide készített zenéje fest meg:

Simon fotózik is, ezeket a képeit érdemes megnézni – és elhasalni, hogy beüssük a fejünket a parkettába.

Időközben Frusciante kiadott egy számot

John Frusciante:

This song was recorded for my friend Wayne Forman, the coolest, kindest friend anybody could ever have. When I used to play in arenas I would often mentally aim my playing at him. Wayne loved long guitar solos, and he was my favorite person in the audience to play for.

Javasolt felhasználás: sötét szoba, play gomb és 10 perc nyugalom.

Takács prózája

Takács K. János: Sakk

Borválicz Ferenc többezer sakkpartit játszott életében, és kivétel nélkül mindegyiket elvesztette.

Gyerekkorában nagyapja mutatta meg neki a játékot. Kopottas fatáblán tologatták a bábukat, az öreg mindig egy pohár bort szorongatott. A gyermek megtanulta a szabályokat lassan, nagyapja szigorú volt vele. „En passant!” – mondta néha, és leütött egy gyalogot.

Később a szomszéd sráccal játszott sokat. Neki új táblája volt, és sokkal többet gyakorolt, mint az ifjú Borválicz. A bábuk fényesen csillogtak, a királynőnek üvegből volt a koronája. A fiú szülei gazdagok voltak, egy szemüveges tanártól vett sakkleckéket. Minden nap az órák végén áthívta Ferit, megverte sakkban, és dölyfösen kinevette.

Mikor gimnáziumba került, elmaradtak a partik. A történelemmel és az földrajzzal küzdött, a grundon focizott, a lányokat kergette. Több évig a sakktáblák felé sem nézett.

Aztán vége lett az iskolának. Az aluljáróban sakkozókat látott egy nap, öregek voltak, mint az országút, és tanár úrnak szólították néha egymást. Attól a naptól fogva ott ült minden este. Egyikük nagymester volt régen, egy idő után már csak vele sakkozott. Az öreg eleinte beszélgetett a többiekkel játék közben, de ezt a szokását lassan elhagyta, és ha Borváliczcal játszott, csak a táblára figyelt. „Matt négy lépésben” – mondta egyszer. Ferenc végignézett a táblán, és elmosolyodott. Fölállt, kezet nyújtott, és többé nem látták egymást.

Igazi nagymesterekhez járt ezután. Főzött, mosott, takarított rájuk. Semmi mást nem kért, csak egy sakkpartit esténként. Ők persze belementek, szinte ingyen volt. Hosszú évekig ment ez így.

Egy nap az orosz sakkvilágbajnok látogatott a városba. Megírták az újságok is, és Borválicz egész nap a szálloda ajtaját leste. Alkonyatkor a bajnok egy étterembe ment, Ferenc követte őt, és leült vele szemben az asztalhoz. Elővette a táblát, felállította a bábukat. Amaz meglepetten nézett egy darabig, majd játszani kezdtek. Ahogy telt az idő, az orosz egyre idegesebben hajtotta el a pincért, aki a rendelés felől érdeklődött – szintén egyre idegesebben. Négy óra múlva egy zseniális futó-bástya cserével a világbajnok legyőzte Borválicz Ferencet.

Harminckét évesen hunyt el egy szerencsétlen közlekedési balesetben. Életében soha egyetlen játszmát sem nyert. A világ egyik legjobb sakkozójaként halt meg.

Érdemes csemegézni a többi között is, egészen kíváló.

Vers mindenkinek

Takács K. János: Batman voltam

Batman voltam:
Őserő, rettenet.
Batmanként repültem
Át a kék eget.
Senki nem tagadta
Batman létemet.

Batman voltam – erőm elhagyott.
Batman voltam, de már nem vagyok.

Batman a világot
IQ-ból menti meg,
S csodáltak engem
A nem-Batman emberek:
Őseink sem voltak tán
Ennyire Batman-ek.

Batman voltam – erőm elhagyott.
Batman voltam, de már nem vagyok.

De néha, ha éjjel
A csend körém elterül,
Akkor érzem magam
Egy kicsit még Batman-ül.

A művészúr sajnálatos módon április 20 óta nem publikált, de azért a “Lájkollak” című kortárs költeményét még elolvashatjuk, a “Kidámpoltalak” mögött pedig felsejlik a szerző szakmai énje. /via TillZ

Alkotások bírálata egy Commodore 64 kép kapcsán

Bizonyos JSL nevű grafikus három nappal ezelőtt kiadta az alábbi C64 képet:

Elképesztő vita alakult ki a Commodore 64 életét aktívan követők között azt illetően, hogy mit és mennyit szabad kiadni. A vitát erősítette, hogy JSL rengeteg (tényleg sok) hasonló minőségű képpel árasztotta el a CSDb-t, idén vagy 21 képet adott már ki. C64-en híres pixelgrafikusok jelezték neki nyilvánosan, hogy hagyja abba a “spammelést”.

A kérdés azért érdekes számomra, mert a minőség és ízlés, nehezen meghatározható, szubjektív fogalmakat állítja szembe azzal, hogy egy bárki által használható, a Commodore 64 30 éves platform utóéletét egybegyűjtő site-on mik lehetnek a minőségi és mennyiségi kritériumok – egyáltalán: van-e ennek értelme egy ilyen idős platform esetében. Vagy azt, hogy az a szenzációs grafikus, aki három évente ad ki egy szenzációs grafikát, fel lehet-e hatalmazva arra, hogy eldöntse, mi a jó.

Mindenki munkáját lehet értékelni, bátorítani, dicsérni. JSL is azok közé tartozik, akik látnak fantáziát ebben a világban, termékenyen rajzolgat, nincs ezzel szerintem semmi gond. Támogatni kell ezeket a kezdeményezéseket, illetve teret adni minden művésznek, aki értéket ad a platformnak. Az ő szemszögéből is lehet vizsgálni a dolgot, sokat dolgozott rajta, várja ő is az elismerést.

A dolognak ezt a részét tehát elintézhetjük ennyivel: mindenkinek egyenlő joga van az induláshoz, ha valaki rajzol, rajzoljon, nem minősülhet spamnek, hát istenem, termékeny alkotó ember!

Ugyanakkor az sem mind csodálatra méltó, ami Commodore 64. Ez a pecsét önmagában nem garancia a sikerre és arra, hogy összeszarjuk magunkat. A platform csak egy eszköz az önmegvalósításhoz, azon belül pedig nagy a szórás.

Ott válik érdekessé a dolog, számomra legalábbis, hogy az lesz-e a vége ennek a platformnak, amikor a minőségi munkát készítő emberek véglegesen elpártolnak tőle. Mindig lesznek jó, a korábbi szintet jelentősen átívelő demók, újabb csodálatos grafikák, parti anyagok, vagy egy szinten elönt bennünket a középszerű gagyi?

Végignézve JSL grafikáit én személy szerint azt gondolom, hogy ha a Commodore 64 grafikusai ilyen színvonalon alkotnak, akkor én magam elvesztem az érdeklődésemet a platform iránt. De ez csak egy ekkora állítás és ennél nem több. Egyetlen dolgot lehet még tenni, pontszámokat adni, a fenti alkotást én 3 pontra értékelem a 10-es skálán, valószínűleg be is fogok regisztrálni a site-ra és jelzem a szubjektív véleményem.

Ettől függetlenül gondolom azt, hogy lehet és kell, hogy fóruma legyen az ilyen munkáknak a CSDb, aztán mindenki eldönti magának, hogy meddig érdekes számára a platform, illetve, figyelem, inspirálja-e az eset őt arra, hogy megmutassa, lehet ezt másképpen is.

Függöny.