Category archives for "bor"

Übermorgen

Szentesi Józsi 46 éves korában jött rá, hogy a bor Isten. Hozzám hasonlóan az ő apja is foglalkozott borkészítéssel, de 46 éves koráig nem érdekelte a dolog egyáltalán. Én csak arra emlékszem, hogy gyerekkoromban ott kellett megdögleni a szőlőben a rettenetes homokon, a venyige volt az én töviskoszorúm, felsebesítette munkától cserzett, izzadt bőrömet. Miskolczi Zsolti gyerekkori barátom azt mondta, hogy ő a venyige munkákat szereti a legjobban, mert akkor összekarcolják a bőrét az ágak és az milyen jó dolog. Szartam rá.

Szentesi Józsi tehát ráeszmélt, hogy mennyire jó azért a fa alatt ülni valami asztalnál a haverokkal és borozni velük. Minden ember életében eljön az idő, amikor átmegy egy erős retró-flessen, rájön, hogy valójában mi az ő sorsa. Ő annyira rámozdult a dologra, hogy nemhogy borkészítésbe fogott, de erőteljes csapásokkal küldetés szintre emelte a dolgot. Addig mindenféle melókkal kereste a pénzét fogalom nélkül, de ahogy megtalálta a kis hobbiját, készen volt minden. Beindították a Maligán boréttermet, ahol például több, mint 400 féle magyar bort tartanak készleten.

A Maligán: misszió. Köles András és Pongrácz Tamás sommelier férfiak viszik már az első két szar év után financiálisan is viábilis üzletet, és szervezik a mindenféle kóstolókat, körözött bajnokságokat a minőségre és ízlésre fogékony közönségnek. A Maligán nem rossz hely, megközelíteni könnyű (Lajos utca a Kolosy tér mellett), parkolni nehéz. Hangulata cozy, kajája finom és drága. (Nem járok oda heti rendszerességgel.)

Tavaly októberben eljutottam a Maligán által szervezett Borpáholyba, ami tanfolyamot többek között Kianek Tamással (cikkünk illusztrációját az ő fotói embeddelik) és Németh Gábor férfiakkal együtt csináltam meg. Képesített sommelier ugyan most sem vagyok, de ahogy Kianek tegnap este jelentősen megmondta: “A Borpáholy óta nem tudok úgy a borra nézni, ahogy eddig.”

Egy óra elmaradt, ezért megbeszéltük, hogy tartunk egy közös búcsú vacsorát. Eredetileg az étterembe mentünk volna, de végül Szentesi Józsi budaörsi pincéjében kötöttünk ki. Egyáltalán nem bántuk meg a sors efféle alakulását. Vekni kenyerek, sózott fehér retkek, méregzöld paprikák, hagymák, körözött túrók, töpörtyűk és kolbász-húsok kerültek az asztalra, hogy az elmaradhatatlan mangalica szalonnát ki ne felejtsem.

Kultúrált étel és ital fogyasztás vette kezdetét. Kiderült például, hogy a kappan valójában herélt kakas és Magyarországon ma nem, vagy csak nagyon körülményesen lehet ilyet kapni. Ha nem jól herélnek az állományban, akkor a rosszul herélt, megvadult példányok elpusztíthatják a már kiherélt fogalom nélkül levőket. Szóba került még a kacsa-sonka is, amiből 5 kilója volt Józsinak. És így tovább: hogyan kell rendes komposztot csinálni a szőlőnek, hogy jövő januárban újra lesz Szepsy borkóstoló. Erről idén csúnyán lemaradtam, elkapkodták a helyeket zéró idő alatt, pedig olyan 40 rugó volt a személyre jutó borvacsora díja. És ez most nem sznobéria, egyszerűen gurman-fília. Aki Csontos Istvánnál veszi az audió hi-end cuccokat, az sem azért csinálja ezt, mert sok pénze van rá. Egyszerűen csak azért, mert van választása.

Este hat órától hajnali fél háromig tartott a borozás, “jól berúgtunk, sokan hánytak”. A csúcsán átmentünk Szentesi Józsi másik budaörsi pincéjébe, ahol újabb tételeket kóstoltunk meg. A végén két kör pálinkát is kénytelen voltam inni, aminek nagyon finom volt az illata, de gyanítom, hogy szervesen közrejátszott aztán abban, hogy most ennyire másnapos vagyok. (Hab a tortán, hogy másfél órát csúsztam a mai melóból, aminek meg lesz a következménye. Yeah, fuck me.)

Kell-e mondanom, hogy senki nem cigarettázott. Egyszerűen nem illett oda. Itt ismertem föl, hogy ez az, amit keresek. Ott volt a megoldás az orrom előtt végig, csak észre kellett volna vennem.