Jóféle “Plastik” logó by Enok. Egyetlen “baja” van, mégpedig az, hogy egy demóba rajzolta 1996-ban, 15 évesen. Valamiért azt hittem, hogy én jártam a fejében, de mégsem. Mindenesetre győzködöm, hogy folytassa a pixelt, látnám értelmét, de még nem állt kötélnek. Persze a C64 karrierjét szeretném beindítani. Remélem nem vagyok egyedül azzal a véleménnyel, hogy

OLDSCHOOL RULES NEVER RUST!

A teljes találati lista lett két hasábos elrendezésű, ahol a bal oldalon kényelmesen tudunk választani keresési feltételeket, polír logó, kényelmes textbox.

Címlapjukon a keresés is olyan szép, jó az, amikor maga a form meg van csinálva ilyen szépen, ráadásul billentyűzet nélkül is accessible a jobb oldalon található virtuális billentyűzettel:

Akármennyire nézem is, a funkcionális dizájnban elérték a pixel-tökéletességet, nagyon elégedett vagyok az eredménnyel!

A magyar keresési eredmények is megkapták egyébként az iPhone optimalizált oldalt, így már mobilról is gyönyörűen használható az oldal, mostanában egyre többször használom a Gmail mobil interfacet is, remek cucc, tényleg.

Egy dolog zavar, mégpedig az, hogy tökéletesen mindig a magyar találatok jönnek vissza, a Wikipédián is a magyar szócikkek jelennek meg, sőt, most a Wikipédián a nyelvválasztó dobozt sem találom (érthetetlen), egyszóval ott még nem értem a dörgést.

A demó nem egy nagy valami, de klassz dizájn és remek színek. Nézzük azért meg a két Louie grafikát külön is, előbb a Fairlight logó:

Majd pedig a címképernyő:

Sosem hittem volna, milyen messzire jutunk innen:

Erős, határozott, nyomatékos like.

Ez a valami a blog-mágia, ami nem létezik akkor, ha a hozzászólásokat letiltjuk. Már sokszor gondolkodtam azon, hogy más policy-vel szabályozom a folyamot, de soha nem vitt rá a lélek, és ez a mostani eset is elgondolkodtatott. Történt ugyanis, hogy konkrétan nem érdekelt az a néhány tíz hozzászólás azt illetően, hogy mennyire méltatlan a névjegykártya HOZZÁM és az egész Plastik szellemiségéhez stb, simán mentem volna tovább, nincs ezzel semmi gond.

Egy eddig ismeretlen hozzászóló, Derian dobta be a húsz fillérjét némi szakmai útmutatással:

“Nekem csak annyi szakmai hozzászólásom lenne a dologhoz, hogy el ne feledkezz a névjegy szélén a 3mm kifutórol, nehogy csodálkozás legyen a vége Szedéstükör úgy látom megvan.
Amúgy a design nekem kifejezetten tetszik talán annyi, hogy a nevedet vehetnéd kicsit pixelesre”

Nem is ez volt akkor izgalmas, hanem Derian avatarja, konkrétan ez:

Innen nem volt megállás. Egyből beugrott minden, mint mindig, most is a Commodore 64 segített meg a nem egészen 1 Mhz-es processzorával. Derian ötletét konkrétan lenyúltam, aztán enok segítségével (akit a melóért természetesen kifizettem) elkészítettem a Plastik média 2010-es névjegyét:

elnézést a gagyi scale-ezésért, de 610 pixelre így jutott ki

Aki nem ismerné, a fenti képernyő a “Neuromancer” 1988-as Commodore 64 játék címképernyője, a hátoldal pedig a játék egyik képe a kalandozások közt. A címképernyőt újra szerepeltetem, hogy látni lehessen, enok hogyan alakította át:

Az a véleményem, ha pixel, akkor maradjon is pixel.

Még nem néztem meg tüzetesebben, SSD-n mindenesetre gyorsan ugrik.

V: Szerintem vegyél.

Otl Aicher 1972-es olimpiára készített izometrikus axonometrikus rácsából fejlesztettek egy sajátot:

Ez alapján pedig deriváltak néhány “splashscreent” a korábbi téglalap alakúak helyére, íme néhány példa, ezek a végleges képernyők egyébként:

Maguk az ikonok ilyenek lesznek a jelenlegihez képest:

Végül a teljes szett:

Nem tudom, nekem a CS3 óta gyökér ez a rendszer, bár elfogadom, hogy egységeset akartak alkotni a rengeteg (de tényleg rengeteg) alkalmazáshoz, és máshogy nehéz konzisztensnek maradni.

/via veerle

Előbb a logó mentes:

Itt pedig a logózott:

4500×7200 pixeles bontásban letölthetők a poszt végéről. Enjoy.

Ha megnézzük a paramétereket, már sejthetjük, hogy ez komoly téma lesz:

Nem csalás, nem ámítás, ezek tényleg poszter méretű 60×80 centis, 200 DPI-s (!) bontású képek. Most mindenki képzeljen maga elé egy hatvan centi széles és közel EGY MÉTER (!) magas téglalapot, amiben a Monkey Island grafikája van, feliratok, nélkül. Kizárólag Steve Purcell grafikája. Nézzük csak meg előbb a teljes posztert:

És ebből kiemelve 100%-os nagyításon Guybrush arca:

Az ecsetvonások láttán a fenti kép a saját fejemet ábrázolja!

Laserschwert ebből a poszterből hat változatot mutat be:

1. eredeti logóval
2. eredeti logó nélkül felhőkkel
3. eredeti logó nélkül

Plusz ugyanennek még három változatát a restaurált színekkel. Nem is annyira azt kell érteni ez alatt, hogy kicsit feljebb húzta a megfelelő potikat Photoshopban, hanem a faszi konkrétan újra festette Purcell eredeti rajzát.

I’m trying to preserve those classic artworks by Steve Purcell, Bill Eaken and the likes, cleaning them up, painting out overlaying text or stickers, plus taking the extra step to make these babies printable in poster size.

Mindez természetesen olyan tökéletes és hibátlan minőségben, hogy amikor megnéztem és 100%-on összehasonlítottam, elkezdtem zokogni. Komolyan mondom, eddig ilyet még csak a kalendáriumban, nem!, a Nemzeti Galériában láttam. Ha egymás mellé tesszük a kettőt, nem tűnik fel nagyon a változás, jobb oldalon a hajó kicsit “kékebb”.

Nézzük csak meg közelebbről! Elsőként animgifben a jobb felső részt:

Utána pedig a bal alsó szakaszt:

Mennyi törődés és érzék!

Apropó, itt van egyébként Purcell 20 éves eredeti skicce a plakátról (csak amolyan referencia végett):

Ha hozzám hasonlóan ezen a pontra már masszív barnára fostátok a bokátokat, akkor készíthetitek a tisztítószereket és fehér zsebkendőket, mert van ez még tovább is! Nem csak, hogy ingyen hozzáférhető a fenti poszter összes változata, de egyéb játékok posztereit is LETÖLTHETŐVÉ tett nekünk Laserschwert. Ugyanebben, igen, írd és mondd!, ugyanebben a minőségben elérhető még többek közt a Monkey Island 2, Zak McKracken és Sam and Max: Hit the Road (szintén Purcell zseniális festményei), illetve más grafikusoktól például a Day of the Tentacle eredeti posztere (ehhez még EPS fájlok is vannak logóval, karakterekkel — OMG), valamint ez az alternatív poszter DotT is:

Ugye el tudjátok képzelni, hogy néz ki ez 100%-on? ŐRÜLET!

A teljes állomány így néz ki:

Legszívesebben szerepeltetném az összes posztert, kedvem lenne mindegyikről ennyit írni, összehasonlító ábrákat fabrikálni, pannelni a dolgokat egymáson, de nem, meg kell állni itt és publikálni kell a posztot.

Két helyről tölthetők, illetve egyéb:

1. http://robertmegone.com/posters/

Ezt a csomagot wgettel 20100223-án leszedtük, kinyomtuk és egy 700 megás zipben megosztottuk itt: http://gasztony.com/posters_final.zip — thanks Gasztony! Alternatív link itt.

2. a pontos méretekkel összerakva Adventure-Treff.de-n
3. Laserschwert posztja pedig itt

És hogy mit kell ezekkel a poszterekkel csinálni? Hát kérem tisztelettel, online megrendelni a nyomtatást és bekeretezve a falra lógatni! El tudtok képzelni ennél jobb ajándékot saját magatoknak? Én ugyan nem. Laserschwert a sajátjait a Posterxxl.de-vel készíttette el, ugyanennek az amerikai változata itt. Magyarországon egy lehetőség a Postershop.hu, itt például fotópapírra a 80×60 cm-es nyomtatás 5 ezer forintból megvan — sweet!

Uraim, idén előbb jött a karácsony!

Kinyomtatva egyébként ekkorának kell elképzelni a 60×80 centit:

Józsi! Hova lehet még innen menni? Ide:

update: Ujváry “silver42″ Béla a poszt hatására előbányászta a saját relikviáit, ő még levelet is írt a LucasArtsnak és választ is kapott! Sőt, úgy szólították, hogy “Dear Jedi–”, mennyire fasza!

Kedves Amir, köszönöm a leveled és a rajzaid, amiket küldtél, habár kis gondban vagyunk a Flash fájlok megnyitásával, ha rákattintok fekete képernyőt kapok. Majd megkérek valakit, hogy segítsen kitalálni, mit kell csinálnom. Ha mégsem működik, akkor talán egyszerűbb, ha te rakod ki a webre és átküldöd az URL-t. A képregényeid egyébként elég jók, különösen a beállítások és folyamatosság. Jó “storyboard” grafikus válhat belőled.

Küldök neked egy nagyon jó könyvet Preston Blairtől, arról, hogy hogyan rajzoljunk animációkat. Preston egyébként Tex Avery egyik animátora volt, ő animálta meg például a “Piroska és a Farkast” és más karaktereket is. Az ő könyve bemutatja a képregényrajzolás alapjait és felépítését. Tanuld meg, hogyan kell a rajzaidat 3 dimenziós egyszerű testekből felépíteni! Tanuld meg azt is, hogyan kell például úgy kezet rajzolni, hogy az egyben levőnek tűnik.

Azt szeretném, ha lemásolnád a rajzait. Kezdd az első oldalon és haladj nagyon lassan. Figyelj, nézd meg az arányokat. Rajzold meg a formákat, de lépésenként, pont úgy, ahogy Preston is csinálja. Amikor kész vagy egy rajzzal, aprólékosan hasonlítsd össze azzal, amit a könyben is láttál. (Ha átlátszó papírra rajzolsz, akkor ezt könnyen a könyv fölé tudod tenni, hogy meglásd egyből a hibákat!)

A rajzaidra írd fel a hibákat, pl. a szemek túl magasan vannak a fejen, orr túl kicsi, fül túl nagy, fej túl keskeny. Ez után újra rajzold le úgy, hogy javítod a hibákat! Egy másik fontos tanács: egy jó rajz mindennél fontosabb az animációban. Fontosabb, mint az ötlet, stílus, vagy történet! Minden egy jó rajzzal kezdődik. Tanuld meg, hogyan kell felépíteni a rajzot, bánj jól a perspektívával.

A többi rád van bízva. Egyébként a régi képregények (az 1940-es évekből különösen!) jobbak, mint a mostaniak. Ha a modern képregényeket rajzolod, nem fogsz semmit megtanulni, maximum azt, hogyan kell rossz beidegződéseket felvenni. Nézd meg például az 1947 és 1954 között rajzolt Tom and Jerry rajzokat, vagy az Elmer Fudd + Porky Pig-et a ’40-es és korai ’50-es évekből!

Meg vagyok lepve, mennyi mindent tudsz rólunk. Honnan hallottál Bobby Bigloafról és a Mildmanről? A neten fenn van Jimmy + George Liquor, bár szerintem ezt te is tudod.

Oké, cimbora, irány dolgozni! Rajzolj és lassan. Az email címem megadom arra az esetre, ha lennének további kérdéseid — remélem nem sok! Rengeteg emailt kapok és kemény dolog mindenre válaszolni. Üdv, John K.

(Az eredeit posztot itt találtuk.)

Egy másik közeliből már kibetűzhető, ha ránagyítunk (a fehér nem olvasható továbbra sem):

képek a Sport Gézából

Döbbenetes. Fehér mezen egy apró narancs flekk, amibe fehér (!) betűk vannak írva. Olyan, mintha a grafikus, aki készítette, nem nézte volna meg, hova készíti az anyagot. Vagy mintha nem lenne józan paraszti esze.

Érdemes megnézni, hogy az egyszínű Carlsberg mennyire, hogy úgy mondjam, legibilis.

“Fel tudsz idézni olyan napot az életedben, amikor megnézted az Origó címlapját?” — Zalka Ernő, reblog

A ma esti Meetup rendezvény zárása az Origósok előadása volt az új dizájnról. Sajnos nem voltam, így csak hallomásból tudom, hogy a közönségből kb négyen jelentkeztek, amikor megkérdezték, hogy Origót olvasnak-e, míg gyakorlatilag mindenki jelentkezett az Index esetében.

Zalka Ernőnek igaza van, mert én nagyjából évente adtam esélyt az Origónak, de mindig elfordultam tőle. A régi balról létramenüs szerkezet, középen minden anyag mellett kiskép és teljesen fogyaszthatatlan forma elborzasztott. Az egyetlen alkalom, amikor oda tévedtem, valamilyen továbbküldött link volt, amit megkattintottam, de nem, nem voltam Origós olvasó. (Ettől függetlenül sokan olvassák az Origót is, őket nevezem én, nem minősítve!, a “nagy internetező átlagnak”.)

Az Origó is biztos érezhette a dolgot, mert szeptember 2-án végre lecserélte a ruháját, és új “frontenddel” várja olvasóit. A meetupon állítólag az is elhangzott, hogy a backendjük nem változott, tehát ugyanaz a CMS szolgálja ki, pusztán a felület új.

A felület taglalása előtt érdemes egy kis kitérőt tenni a számok birodalmában, ugyanis az esemény kapcsán a két lap fő-szerkesztője Uj és Nádori Tumbleren mérte össze az általuk vezetett újságok farokméretét.

Először Uj egészített ki:

Az, hogy az Index “olvasottabb” szerintünk már ‘99 óta igaz. Az Index újságszerű tartalmainak legalább annyi, de inkább egy kicsivel több olvasója van, mit az Origónak. Ez a trend az utóbbi két évben kifejezetten erősödött, ma már az Index címlapi látogatottsága (ami szerintem jól reprezentálja, hogy kábé hányan járhatnak oda híreket olvasni) 25-30 %-kal haladja meg az Origo cimlapjanak latogatottsagat (tegnapi webaudit: Index.hu cimlap 368 000 latogato, Origo: 302 000 latogato).

Nádori válasza:

a Webaudit szerint tegnap az “[origo] Rovatok” mérési egységnek (amiben nincs se iWiW, se Freemail, se kereső, se ún. partneroldalak) 473 334 látogatója volt, míg az ezzel leginkább összevethető “Index Újság”-nak 443 675. Őszintén beszélni kell ugyanakkor arról is, hogy az Index kicsit kevesebb látogatója érdemben több oldalletöltést (ún. PI-t) hajtott végre (2 850 246 vs. 3 273 933).

De visszatérve a felületre és a dizájn választásra: ránéztem az Origóra és egyből az Indexet (amire amúgy is minden nap ránézek, ha kell, ha nem) láttam meg benne, ezt bárki könnyen összehasonlíthatja:

Bal felső képes anyag, hasonló méretű hirdetés (nálam szürkén látszódik, mert nem nézek Flash tartalmat), friss hírek doboz, kétsoros felső menü, hasonló szerkezetben levő cikkajánlók, szín-hangulati-hasonlósága. Mindkettő talpatlan betűt használ, az Index megmaradt a jó öreg Arialnál, míg az Origó Verdanázik és, ha jól látom, Tahomát tesz a címekbe.

Hogy is van ez? Miért ennyire azonos a kettő?

Az Index eredetileg a nyomtatott újságokban levő formát kereste. Azt mondja: az újság címlapját szerkeszteni kell, nem automatizálni. Az automatizmus egy hülyeség. A rögzített forma: hülyeség. Merev, esetlen, unalmas. Ajánlók kellenek, szabadon mozdítható részek, felcímek, élő, szerves massza.

Ezt a megközelítést sikerült megvalósítaniuk Uj Péteréknek a jelenlegi Index címlappal. Semmi durvát, vagy forradalmit nem találtak ki, egyszerűen készítettek egy szerkesztett felületet, amit két helyről vettek át: egyrészt a nyomtatott lapoktól, másrészt a neten jól működő receptektől.

Az Origó pedig nem csinált mást, mint, amit a Palm: lemásolta az iPhone-t. És itt-ott változtatott, szerelt, saját igényeire adaptált. Az Origó azt mondja: igen, ez fasza, láttuk, hogy jól működik, élvezetes a szemnek, jó dolog keresgélni, mazsolázni a címek között, szeretik az emberek. Nem pont és nem így, de nekünk is ez kell. (Már többször megfigyeltem egyébként, hogy kisebb piacon a szereplők egymást nézik. Valaki aztán mer egyet lépni, hopp, a másik is felzárkózik.)

Jól csinálták? Nagyjából igen. Újságot így kell szerkeszteni, erre legalább ők is rájöttek. Dizájnban nem sikerült eléggé elrugaszkodni az Indextől, én odafigyeltem volna a helyükben, hogy a fő gondolatot megtartva vizuálisan eltérő felületet készítsek, de ők láthatóan nem foglalkoztak ezzel.

Sajnos, sajnos a két újság címlapja nem különböztethető meg. Eddig ugye volt az Origó, mint világoskék-narancssárga-kisképes, meg a másik oldalon az Index, a fekete-narancs. A két márka eltért egymástól, megkülönböztethető volt.

Most ez nincs így. Ugyanaz a kettő, nem nagyon látni, hogy melyik melyik. Az Origóra még azt is rá lehetne sütni, hogy majmolja az Indexet. Igen, átvette tőle a működő receptet, de a brand vizuális oldalát nem csinálta meg. Ezt tekintem én hibának.

Semmi gond nincs azzal, hogy a szerkezetet átvették. Az Index jól nyúlt hozzá, jól fogta meg a dolgot, ráérzett a lényegre. Ezt érdemes és át kell venni, hiszen így lehet jó online újságot csinálni. A baj ott van, hogy nem megkülönböztethető a kettő. A logók is ugyanolyan feketék ugyanott vannak, messziről ugyanúgy néznek ki, mind a kettőben ugyanúgy van egy (1) játék — itt narancssárga pont, ott meg szögletes zárójel.

(Én egyébként azt mondtam volna a grafikusnak: nézd, be fogunk zárni egy kibaszott szobába, mégpedig sötétbe. Az elején szar lesz, de megszokod. Laptopot egyelőre nem kapsz. Az kell, hogy az újság koncepciót vedd át az Indexről, de minden mást felejts is el egyben. Itt egy nyomtatott lista arról, hogy mi a fasz van nálunk. Ezt betanulod. Ezután, még mindig a sötétben, megálmodod, hogy a kettő hogyan lesz reprezentálva a böngészőben. Újságos szerkezet és a mi tartalmaink. Ezt te fogod megálmodni, baszki. Csak te és senki más. Az Indexet felejtsd el. Sötét van.)

Jeffrey Zeldman egyébként megmondta, hogy ne attól rettegjünk, ha az emberek nyúlják a dizájnunkat. Attól rettegjünk, ha nem nyúlják.

Függöny.

Érdekes elmozdulás a kéket illetően. Szerintem sokkal jellegzetesebb volt a korábbi címlapjuk és hangulatuk a kék madárral és barna faággal (persze, mert már megszoktam, de akkor is). Ezzel a sok árnyalatú, ám kifejezetten nem bevállalós kékkel az én érzésem mindenképpen az, hogy szétesik, széthullik. A zöld gomb indoklása valami olyasmi, hogy erre jobban kattintanak, meg így emelkedik ki stb. Egyszóval nem tartom irányadónak, vagy bevállalónak a hangulatot. Politikailag nagyon korrekt ugyanakkor a design, ahogy mondják, “semmi extra”. Szerintem Bowman egyébként égy jó iparosember átlagos megoldásokkal.

Nagyon fontos megjegyezni, hogy ezt a honlapot így nagyon kevesen látják ám ebben a formában. Alapvetően mindenki be van jelentkezve és olyan gyönyörű, egyszersmind a múltat felvállalva LÍRAI üzeneteket kap, mint például ez. (Viszont ha Bowman hozzányúl annak a designjához és kitalálja, hogy ne talpas betű legyen, meg ne ekkora, akkor tényleg megírom neki a véleményem.)

ez az eredeti 1:1 változat

Nos, a kezdéskor: “Ha nem tudod kinyitni az ajtót, törd be.” A legvégén pedig: “Ha tolva nem tudod kinyitni az ajtót… próbáld meg húzni.” A kép 700 kilobyte méretű, 160×120 pixeles bontású és 884 egyedi kockát tartalmaz.

Elődje valószínűsíthetően a XIAO XIAO lehetett 2001-ből, ami Flash alapú, szintén hibátlan alkotás. Arról bővebben itt olvashatunk.

“Igen, igaz, hogy a Google nem tud választani két kék szín közül, így 41 különféle színárnyalatot kutattak meg, hogy látni lehessen, melyik a jobb. Nemrég volt egy vitám arról, hogy egy keretnek 3, 4 vagy 5 pixel szélesnek kéne lennie, és megkértek, hogy bizonyítsam is be. Képtelen vagyok ilyen körülmények között dolgozni. Belefáradtam az ilyen típusú pöcsköszörű kérdésekbe. Ennél sokkal izgalmasabb design kihívások vannak a világban.”

Douglas Bowman keserű szavait olvashatjuk a Stopdesign leköszönő posztjában. Bowman három évet húzott le a Googlenél, ő volt elvileg a fő design szakember — termék oldalról. Korábbról is ismert dizájner, a Wired.com CSS-alapú úttörő dizájnjának készítője, aki, ha kellett, lement mélyre CSS-ig és ott nyúzta a kódot. Egyszóval felvették 2006-ban a Google-hez, aztán egy idő után elege lett. Nem kis mértékben a fentiek miatt.

Személyes ékelés a történetbe: amikor annak idején az Index narancssárga dizájnján dolgoztunk, mi sem tudtunk választani a kékek között. Jól emlékszem, hogy az Index Victor Hugo utcai tárgyalójában a projektorra (!) vetítve mutattam be néhány kék tervezetet, amit jónak gondoltam. Uj Pétertől elkérhetitek a fotót, hidrogénezett fejjel ott ülök és nézem a vásznat. Nem voltunk képesek eldönteni a kérdést. (Én el tudtam volna, persze, csak az megint kompetencia-határokat és felelősséget feszegető dolog lett volna.)

Elmondása szerint Bowmannak alapvető problémája azzal volt, hogy a Google technológiai cégként működött, ahol a dizájn mindig másodrendű volt. Ronda, de működőképes alkalmazások jöttek a műhelyből. Ő lett volna hivatott a dizájnt és finomságot a sztoriba vinni. Ő ezzel magyarázza a dolgot, nekem viszont más a teóriám.

Szerintem arról van szó, hogy nem adtak neki döntési kompetenciát a kérdésben. 3, 4, vagy 5 pixelben nem ő dönt. Egymásnak acsarkodunk. Pedig egy vizuális vezető attól vizuális vezető, hogy felelősen vezet. Eldönti, és hagyják neki eldönteni a kérdést. Ha ő azt mondja, hogy 4 pixel, akkor annyi. (Sőt, még ki is terjeszthetjük azzal, hogy ha 4 pixelnél “törik” a layout, akkor át kell tervezni, ha ő éppen ragaszkodik hozzá.)

Alapvető management hibának tartom azt, amikor olyanok mondják ki a végső szót, akik tulajdonképpen nem értenek hozzá. A fenti példában az, akinek nem volt mindegy, hány pixeles a keret, nem ért hozzá. Nem az ő dolga. (Mondom ezt úgy, hogy nem ismerem a konkrétumokat.)

Értelmezésemben az art direktornak a dolga, hogy ezeket eldöntse, nem a managementé, vagy a programozóké, illetve egyéb arra botorkáló személyeké, akik magukénak és sajátjuknak érzik a projektet.

Az Indexben 2000 körül én is átéltem olyan időket, amikor tényleg minden monitor mellett jöttment beledumált a vizuális fejlesztési irányba. A vége ennek mindig az, hogy teljesen széthullik a monitoron levő termék és mindenkinek rossz lesz.

Természetesen a managernek is igaza van, viszont a manager (és management) feladata az, hogy megértse, megkérdezze a vizuális alkotótól azt, mit miért és miért úgy készített. Kétélű fegyver ez: sokszor ugyanis a dizájner is fogalom nélkül csinál (értsd: basz oda) dolgokat, pedig lehetnek a projekt során eldöntött dolgok, amiket figyelembe kellene vennie. Aki olyan dizájner, hogy ezt nem látja, viszont ilyenkor betolja az egóját, loser. Másrészt viszont ha megvan a gondolatiság, és a manager jön be dizájnolni, ő a loser. Sőt, harmadrészt azt is meg kell értenünk, hogy a dizájnerre hagyatkoznunk kell. Sokszor neki kell eldöntenie vizuális kérdéseket, amit nekünk rá kell hagynunk.

Elvégre kiben bízzunk ilyen kérdésekben, ha nem az ő véleményében? Meg lehet kérdezni a döntésének az okát, de ha csak annyit mond, hogy a 4 pixel “jobban néz ki”, akkor akár el is fogadhatjuk ezt a választ.

Ez bizalmi dolog. Ha üzleti vállalkozásba fogunk valakivel, akkor azt azért tesszük, mert bízunk a másik személyben. Ha nem bízunk benne, NE DOLGOZZUNK VELE! Az alkalmazottakkal ugyanez a helyzet. Ha a rosszat keressük bennük, akkor álljunk meg, és vegyük észre, hogy miért van ez. Ha nincs bizalmunk, akkor így vagy úgy, de oldjuk meg a helyzetet. Nincs annál rosszabb, mint úgy dolgozni valakivel, legyen az partner, vagy alkalmazott, hogy nincs bizalmunk irányába.

Fogalmam sincs, mi történhetett 3 év alatt a Googlenél, de abban biztos vagyok, hogy hosszabb távon nem szavaztak bizalmat Douglas Bowmannak. Nem könnyű egyébként be- és elfogadni valakit, akinek szava lesz kérdésekben, amikben eddig mi döntöttünk. Teljesen érthető dolog, de ezek nem átugorhatatlan akadályok. Bowman jó szakember és jó csapatjátékos, mindig is az volt. Sok sikert kívánunk neki a jövőben is.