A tegnapi, vacsorához Borsodit iszok kapcsán: először is, be volt hűtve. Másodszor, akárhol vagyok vagy Borsodit, vagy Sopronit, vagy valami hasonlót adnak csapolva, tehát ezt iszom. (Lehet ez ellen harcolni, meg szenvedni, meg nem szeretni, ez van, ezt isszuk.) Hozzászoktam. Nem bánom. Jó ez nekem így ebben az esetben. Ha fél literes poháron van hozzá három centi hab és jól temperált, nekem jó, ha nem jó a hőmérséklete, nem iszom meg.

Másrészt a dolog kommerszsége. Ha sörre vágyom, mindig csapoltat iszom. Ha nincs csapolt (múlt pénteken), akkor kikérem üvegben is, de akkor tuti, hogy valami Tuborg, vagy Carlsberg, vagy valami cseh Budweiser kerül elém. És nem szeretem az üveges sört. Hordóból nyomják ki, az a jó.

Bort viszont nem iszom nyilvános helyen, csak éttermi körülmények közt. Ott is általában én öntöm össze, és kipróbálom, mit hoznak, meg rá is kérdezek, mit hoznak, ha csak a ház borát iszom. Általában egyébként kipróbált helyen, kipróbált fröccsöt szoktam. Otthon ízlelgetek, meg szakértek, családi körülmények között. Nyilvános szakértelem nem az én feladatom.

Lenn voltam ma Baján, Penoff Gabival steaket sütöttünk, íme az iPhone 4 makróval rögzített végeredmény:

A kondicionálásról egy szót se, most kéne megint elindulnom VÁÁÁÁÁ!

Emailben kapom a tippet:

(…) mivel szereted a görög mézes joghurtot, vegyél belőle ahol még találsz, mert már nem szállítjuk sehová, lecseréljük kókuszosra, az átlagpolgárnak még mindig az eper az ízek csúcsa.

Sajnos nem lesz tovább a görög mézes joghurt.

Este egy noodle-jointot kerestem magamnak, ahol kb 6-7 fontért tudok valami meleg kaját enni. Kinéztem a neten a közelben egyet, nem találtam meg, viszont az utcán kínálta magát ez a japán étterem:

Vettem egy adag gyozát, meg egy tésztás levest, ittam hozzá egy sört, fantasztikus volt. A videós inzerten levő rózsaszínes dolog nem retek, hanem rák surimi.

17 font körüli összegtől szabadultam meg, pedig 15 font a megfogalmazott cél egy vacsoráért. Pedig ez nem volt semmi extra: egy kis gyoza, egy tál leves, egy sör. Az étterem sem volt extra. Hazafelé még bementem egy éjjel-nappaliba és vásároltam sört, csokit, felvágottat, sajtot. Az utcán (22 körül volt) belebotlottam néhány rosszarcú alakba, utálom a nagyvárosi mocskot. De az éttermek jók és sok van belőlük.

Fogyasztói ára 90 forint körül.

update 110208: állítólag megszűnik.

Ez annyira megvan nekem is:

Viszont, láss csodát, ennek ellenkezője is előfordult már. A múlt héten Szlovákiában voltam, hazafelé azon töprengtem, hogy oldjam meg az ebédet. A legváratlanabb ötleteim voltak (még a Gastro Flórián is eszembe jutott!), annyira, hogy egészen elfeledkeztem arról, merre is jövök vissza Vác irányából, míg végül ott álltam az Olimpia előtt. És hibátlan volt a kaja. Ha lenne valami pajzsom, Takács Lajost rátenném, de meg nem emelném, mert attól sérvet kapok. (De megérdemelné, a madártejtől konkrétan könnyem hullt.)

(Nem lesznek képek, mert nem lett bemutatásra érdemes a végeredmény.)

De mielőtt belecuppannánk a tárgyalásba, némi intro a főzésem motivációiról. Már foglalkozom egy ideje az otthoni főzéssel. Semmi rutinom, vagy tapasztalatom nem volt 30 éves korom előtt, most indulok neki ennek a — fantasztikus — útnak. Éppen ezért nem állítom, hogy bármi kompetenciával tudnék felelősen blogolni, sőt, elnézést kérek, amiért ki merek állni ilyen kevés XP-vel a világ elé. (Tényleg bocs.)

Első számú megközelítési módszerem: klasszikus magyar ételeket készítek, amiken felnőttem. Úgy érzem, hogy ezen kell megtanulnom a dolgokat. Ennek nagyon egyszerű a háttere: tökéletesen tisztában vagyok azzal, milyennek kell lennie az adott ételnek. Ha olyan ételeket készítenék, amiket nem ismerek, akkor nem tudnám ugyanis összevetni azzal az elképzeléssel, ami az adott ételről él bennem. A tudásom és alapkészletem csak akkor fejlődik, ha olyan ételeket készítek, mint például a LECSÓ.

Második számú megközelítési módszerem: kizárólag úgy főzök, hogyha iszom is közben. A főzés egy kellemes élmény, a binge drinking pedig hibátlan kiegészítője ennek a remek elfoglaltságnak. Eddig mindig szűrtem, és ez után is szűrni fogok!

Nézzük most a lecsót. Alapvetően egy rém egyszerű étel, mindenkinek ajánlom a tanulási folyamat elsajátítását ezen az ételen. Úgy vágtam neki, hogy több helyről szedtem össze az információt. Mentoraim voltak:

1. Penoff “eFi” Gábor
2. Ekker Józsi
3. édesapám, Sasvári Károly on behalf of Pecznyik László

Mindenkivel egyesével átbeszéltem az étel készítését, a három tudásból szintetizáltam végül a saját megközelítésemet. Az most tulajdonképpen mindegy, ki mit mondott, ebből az alábbi végeredmény született.

Első lépés: mise en place.

A mise en place ebben az esetben is a klasszikus: vöröshagyma kockázása (erkélyen, mert nem bírja a blogger szempár), fehér paprikák karikákra szeletelése (incl. csuma!), zöld csípős szintén, kettő db paradicsom kockázása. Ezen túlmenően vágtam kolbászt és szalonnát is.

Megfogtam a serpenyőt, ráküldtem a szalonnát és hagytam, hogy kiengedje a zsírját. Ez után belehánytam a kolbászt és sütöttem egy kicsit, amíg színt nem kapott és kis zsírt nem engedett az egész. Egy szedővel kiszedtem a dolgokat, benne maradt a forró zsír, ebbe öntöttem a kockázott vöröshagymát. Vártam, míg szépen át nem üvegesedik (pirosas-barnás lett a színe), utána hozzátoltam a csípős zöld- és fehérpaprika részeket, majd fedő alatt párolni kezdtem az egészet.

Amikor már puhának tűnt a paprika, belehánytam a paradicsomot és hagytam tovább párolódni. Mikor a paradicsom is jól állt, hozzákevertem a kolbász és szalonna részeket, így is rotyogtattam egy kicsit, végül három tojást összehabarva hozzáöntöttem, elkevertem és készre főztem.

Az étel jó volt, az ízek rendben, de a tojás miatt nagyon “szétesett” jellegűnek mutatkozott. Hiányoltam a levet, valószínűleg több paradicsomra lett volna szükség (igazság szerint még egy másfél decivel menet közben fel is öntöttem).

Ettől eltekintve jó vacsora lett, további fröccsöket és egy-egy zsömlét fogyasztottunk hozzá.

Ma a menzán elgondolkodtam. Az alábbi kaja volt a menü (amit persze magam is ettem):

- zöldbabfőzelék panírozott hússal
- egy szelet kenyér (opcionális)
- túrós derelye

A főzelék liszt alapú, mint ahogyan a hús panírja is. A kenyeret lisztből sütik, a túrós derelye pedig szintén lisztből főzött tészta. Liszt-liszt-liszt-liszt. És más semmi. (A zöldbab persze szarrá van főzve, így inkább pép, mint rost és vitamin.)

Semmi gondom a liszttel, de a dolgon mindenesetre eltűnődtem. Meg kellene próbálni egészségesebben táplálkozni és tápanyagot bevinni, több zöldséget, gyümölcsöt, rostokat.

tipikus magyar menzakaja autentikus menza sótartóval és műanyag “abrosszal” — via Rockstation

Vacsorára egy kis pulykahúst ettem, paradicsommal és zöldsalátával. Jóízűen falatoztam be minden salátát a tányérról, mert az egészséget éreztem. Holnap megpróbálok erre még jobban figyelni. (Ha tudatosan étkezel, nyomd meg a lájk gombot a poszt címe alatt, ha nem, akkor gyónj a hozzászólások közt.)

Ma reggel megkívántam a sajtos szendvicset reggelire. Dupla sajtos toast. Vettem egy baconöset is, meg némi narancslevet — 870 forint.

Sokáig a SMART kártya ellen ágáltam, de rájöttem, hogy annál azért többet fogyaszt az ember, hogy ne érje meg használni. (Ellentétben például a MOL most futó pontgyűjtő akciójával, aminek ugye tényleg semmi értelme.) És bizony időnként kijön belőle egy ingyen kocsimosás a SHELL kúton, vagy egy menü. NB, sokkal több is kijöhetne, de így árazták be.

A múlt hétvégén is a McDonaldsban ebédeltünk Lindával, gyerekmenüt kértünk a játékok miatt. Övé volt a prérifarkas frizbi, enyém a Tapsi Hapsi láb, amit cipőre lehet illeszteni és érzékeli a mozgást, aztán kiad magából egy rugózó hangot. Üzleti tárgyalásokon is el tudnám képzelni.

Meglepő, hogy mennyire jó játékokat raknak a kölyökmenü dobozára (!). És nem csak egyet, valami három-négy játékot számoltunk össze:

1. ki lehet hajtani egy kosárpalánkot, két darabból meg papírgalacsint lehet és azzal zsákolni
2. dobókocka-szerű forgatható piramist lehet fabrikálni (játékra nem alkalmas viszont)
3. van rajta matrica, amit az McD-ben minél magasabbra kell felragasztani a falon
4. volt még valami, de most nem jut eszembe

Egyszóval meglepő, amilyen üzleti és játékfejlesztési kompetenciát szedtek össze már az évek során. Én mondom, hogy a multinak is megvan a helye a világban.

Egy ideje minden autós rendelésnél megkérdem az operátort, ha férfi, ha nő, hogy meghívhatom-e valamire. Még senki sem fogadta el.

Egyszerű, hatásos. Az ital mindenféle itthon talált maradék gyümölcsök kipréselt levei volt:

Kellemes, itthon maradós, dolgozós vasárnapunk volt. Twitteren átléptem az 1000 követőt is, éljen.

Fejléc: tudom, hogy szörnyű. De direkt. Közösségbevonási célzattal feldobom a PSD-t is, hátha valaki kedvet kap az iparosmunkához.

Fejléc Twitter verseny Download (635)

…vagy schwartli? Édesapámtól kaptam Hajósról. Ezres darabja. Ma ezt reggeliztem fehérpaprikával, pirítóssal, némi körözöttel és teával. A végén természetesen mindent elmosogattam. A hétvégén sajnos nem diétáztam. De nem bánok semmit.

Az asszony hazajött az új frizurájával, annyira izgatott meg boldog volt, mintha legalábbis ma jelentették volna be, hogy elkészült a Commodore 64 retro kiadása (erről még bővebben értekezünk hamarost). Elővettük hát a maradék pörköltet a hűtűből, megmelegítettük, kis kenyérrel és uborkával fogyasztottuk (mi Gere Kopárral csináljuk a pörit). Hozzá szénsavas vizet ittunk. A maradék pörkölt nem volt kevés, de nem is volt sok. Éppen éhesek leszünk, ha végeztünk a Mad Men következő részével, de akkor kell erősnek lenni és nem tovább zabálni, meg nassolni: egy alma, héjjal, nem hámozva. Esetleg további vizek. Édességek: nem, gyümölcs: igen. (Szerintetek kidobtam ma két fonnyadt körtét, vagy nem dobtam ki?)

Aki a mesemézesre este gondol, annak a kezére ütök!