A Porthole.hu cikke szerint először csak egy Hummer ment a jégre, majd miután beszakadt alatta, telefonon hívta egy szintén Hummeres ismerősét, hogy mentse ki, de a másik Hummer is beszakadt.

Ha sok pénzem lenne, én 8 bit játékok fejlesztésére költeném.

Schmitt Pál (…) azt mondta, legjobb tudása szerint készítette kisdoktori disszertációját, nem tulajdonította el senki szellemi tulajdonát, ellenben 21 különböző forrásból dolgozott, és ha tehetné, ismét ugyanígy járna el.

Ráncolom a homlokomat. Az Indexes Janecskó Kata ki tudott másolni néhány bekezdést Schmitt dolgozatából, és ezt hasonlította össze Klaus Heinemann eredetijével. Gyakorlatilag egy magyar fordítást látunk. Ráadásul nem is rossz fordítást.

A kérdés valóban érdekes, én ezek után lemondanék Schmitt Pál helyében, viszont lefelé sétálva még kikacsintanék: “Srácok a suliban: ezért nem érdemes copypaste-elni, ti se tegyétek!”

Természetesen a fenti módszer mindenki előtt ismert, és mindenki által, kivéve Soós Géza olvasónkat, használt. Úgy kell csinálni, hogy elbaszhatatlan legyen, hogy sok-sok mondatot, vagy mondattöredéket kell idézőjelek közé szúrva tesztelni a Google keresőben. Akkor jó, amikor nem jön fel találat. Megértem Schmitt Pált, ő még nem volt az internet gyermeke. Rá is baszott. Viszont hülyén nyilatkozik, ezt kellett volna mondania:

ellenben 21 különböző forrásból dolgozott, és ha tehetné, ismét ugyanígy járna el, csak jobban ügyelne a Google-tesztre

Ma már többet nem segítek.

Ez a poszt nem arról szól, hogy jó-e az öreg autó, vagy sem. Az ilyen jármű napi használatú fenntartása többnyire strapás, idegőrlő, pénzzabáló tevékenység. Akit az autóval kapcsolatban a ráció, a kényelem érdekel, ne itt keresse. E poszt azoknak szól, akik a kellemetlen mellékhatások ellenére is vállalják az öregautós hóbortot. Meg persze a szimpatizánsoknak. Nekik írtam. Ha véletlenül mégis betérnek a témától idegenkedők, dőljenek hátra, örüljenek, hogy nem velük történik mindez. És kérem, ne tegyék tönkre a többiek szórakozását.

Kiemelés tőlem. A fenti disclaimer olyan, mint a VHS kazetta elején megjelenő FBI figyelmeztetés. Nekem egyébként eszembe se jutott az, hogy Csikós posztjában a rációt, vagy kényelmet keressem, idegenkedjek, vagy tönkretegyem mások szórakozását, viszont azzal, hogy Csikós kirakta a poszt tetejére (tehát: ezzel indít, mint az FBI warning), teljesen más minőséget kapott a dolog, elgondolkodtató.

A Totalcar ugyan nagyobb szervezet, viszont a Belsőség blogjának egy-egy bejegyzése igenis nagyon köthető valamely személyhez. Lehet, hogy ezt a disclaimert a komment elküldő gomb után kellene egy felugró ablakba kitenni és akkor csak azok látják, akik ténylegesen hozzá kívánnak szólni. Semmiképpen nem akarnám azt implikálni, hogy Csikós posztjához nem kellenek a kommentek – ez a műfaj kellő elmeháborodottat tud felsorakoztatni, csak ugye a TC címlapról érkező sokaság is felüti a fejét. És onnan válik érdekessé a kérdés, hogy tudniillik, ilyenkor hogyan kezeljük őket.

Belepörgettem a lap aljába, nem sikerült tartalmasat kifognom, a szokásos sistergés. Ezen a Csikóson pedig elgondolkodtam:

Azért volt kétsoros, mert ennyire futotta épp. Én elég sok kommentelőnek válaszolok (hiszen felőlem jött az alap-írás), de egyszerűen nem tudom az időmbe belepasszírozni mindenkinek a rendes választ.

Gondolom magyarázkodnia kellett egy kérdésre, hogy miért nem írt többet. Erre valók a kommentek: számon lehet kérni az embert, nyilvánosan, hogy miért nem válaszol rendesen.

Megmondom őszintén, hogy én eleve fázok a “celeb” kifejezéstől. Én ebben a minőségemben egy egyszerű háztáji blogger vagyok, nem érzem magam különösnek, vagy speciálisnak, szopat a Hivatal, ha arról van szó stb.

Olyan ártatlannak tűnt az egész. Ha jól emlékszem, talán én ültem a kamerája elé először, bár az is lehet, hogy nem. Arról kérdezgetett, hogy ki vagyok. Egyetlen esetben tartom adekvátnak az interjút: ha valaki arra kíváncsi, hogy mi a történetem. Sajnos Bálint rövidre hagyta a feliratokat és elkezdett effektezgetni is benne (lásd az ismétlődő részeket), de ez legyen az ő kreatív szabadsága. Most a 46 percnyi film:

Bálint most az általa bevezetett, úgynevezett “netcelebeket” a februárban induló szemeszter hallgatói toborzásához használja fel, én is ennek a marketing gépezetnek lettem ilyen formában a része. Ő egyébként ezt nyilatkozza a termékről:

A CONCILiUM amúgy egy sikeres projekt. Méghozzá az ötletből 1 év alatt lett sikeres valóság az első betű leütéstől az intézmény és program-akkreditáció megszerzéséig. Ez persze csak fontos keretmunkája volt annak az oktatási modellnek, ami úgy látszik valóban piacképes tartalmat kínál hazánkban nem megszokott színvonalon megszervezve. Máskülönben ennyi szakember, oktató és hallgató mégse nyilatkozna ilyen formán a projektről…

Sorban a következők: Dobó “Doransky” Mátyás, Uj Péter, Berényi Konrád, Handrás et al.

Az FCP X kamerából importálni direktben a cmd-I (Import from Camera…) opcióval tudja viszont az AVCHD-t. Ehhez vagy rajta kell, hogy legyen a kamera (illetve az SD kártya), vagy pedig, még jobb, le kell, hogy másoljuk a teljes kártya tartalmát a merevlemezünkre:

Innentől aztán simán mountolható a mappa és nagyon kényelmesen importálhatók a klipek. Sőt, még proxy médiaként is behúzhatjuk, ilyenkor kisebb bontásban dolgozhatunk vele, aztán exportáláshoz majd visszanyal az eredetiekhez:

A Panasonic egyébként “ezen a nyáron” fog egy AVCCAM nevű importáló QT wrappert kihozni majd, amivel direktben etethetjük az FCP X-zel az MTS fájlokat. De engem nem érdekel a téma különösen, főleg, hogy kiderült, a teljes mappaszerkezetet gyönyörűen fogadja.

Azaz mégsem.

A Final Cut Pro X Supported Cameras dokumentuma szerint:

FCPX does not support footage recorded in 1080-50p from this Camcorder

És tényleg! Olyannyira nem, hogy csak 50i-ben, nyomorult interlace módban, LÁTJA csak a fájlokat. De nem lenne Józsi a nevem, ha nem néztem volna meg a különbséget az 50p és 50i között. 300%-os nagyítás következik:

Egyébként néhány frame-en durván látható a csíkozódás, még 100%-on is, a fenti minta nem ilyen frame-ből készült, de létezik, ott van.

Tudom, hogy az FCP X előbb-utóbb tudni fogja majd a progresszívet is, de most nem tudja, engem meg a tudat nyomaszt, hogy csak Interlace Ferencben tudok felvenni. Állítólag HD-ben nem annyira érdekes a kérdés, mozgás közben főleg nem, másrészt pixeleket nem érdemes figyelni a mozgókép témában. Once you see, you cannot unsee.

In Why We Buy: The Science of Shopping, Paco Underhill argues that if we all bought just what we needed, the economy would collapse. Once our basic needs are taken care of, we move on to buy what we want.

Tegyünk a gazdaság összeomlása ellen! El is kezdem összeírni a listámat.

1. új NAS (2006-os beszerzés, 10G szabad hely)
2. iPad 2 (mert lassan fut a ToMI)
3. új Mac mini (2007-es beszerzés, riccennek a filmek)
4. Time Capsule (effortless backup a családnak)
5. HD videókamera (bloggercam-nek, tökéletesen kinőttem a Canon G9-et)
6. Gaming PC (200 ezer moncsival — ezen futna a bitcoin miner és a Steam)
7. 256 gigás SSD (kevés a 160-as, mondom kevés)

És vennék iMac-et is videót vágni az új HD kamerámmal. Ezt viszont simán elcserélném a 6. pontra, ott megengedek VAGY kapcsolatot. Számoljunk!

300 + 140 + 170 + 110 + 100 + 200 vagy 460 + 100 = kb. 1580 nettó FUCKYEAH!

És akkor még nem is házimoziztunk!

Nincs elég önbizalmad nők közelében? A nálad rondább, csóróbb, alacsonyabb haverjaid könnyebben csajoznak be? Nem tudod mivel szólítsd meg azokat a nőket, akik iránt azonnali vonzalmat érzel? Én ugyanebben a cipőben jártam sokáig, de találtam megoldást a problémára és azóta oktatói csapatommal együtt segítek férfiak ezreinek Magyarországon, hogyan tanulhatnak meg csajozni. Ezek a férfiak bizonyítják, hogy a csajozás ma már egy tudomány, mely bárki által megtanulható. http://mexdeluxe.hu

Csajozásról a fiatal középiskolások és egyetemisták szoktak beszélni, különösen azokban a körökben sikk a dolog, akik még nem ismerik közelebbről a témát, nem volt nőjük, ha volt, az is részegen stb. Ne essünk abba a hibába, hogy célként tüntjük fel a csajozást, mert nem az. A párválasztás útja lehet egy-két zsákutca, girbe-gurba kanyar, de erre rámenni, teljesen értelmetlen, unalmas és rövid dolog. 20-30 évesen persze más az ív.

A fenti példában megfogalmazott, csajozásban sikertelen embert a saját korlátai fékezik. Azt kell csak megtanulni, hogyan kell ezeket a saját magunk által kialakított, egyébként nem létező falakat figyelmen kívül hagyni. (Persze, Bódy Szilvi, meg a kereskedelmi tévéken forgó csillárnőknél továbbra sem lesz esélyünk, mert ők a média nagymenői alatt nem is látják a világot, de el kell hinnünk, hogy ez pont jól van így.)

Én inkább a párválasztásra cserélném a “csajozás” a fogalmát.

Nincs elég önbizalmad nők közelében? A nálad rondább, csóróbb, alacsonyabb haverjaid könnyebben választanak párt? Nem tudod mivel szólítsd meg azokat a nőket, akik iránt azonnali vonzalmat érzel? Én ugyanebben a cipőben jártam sokáig, de találtam megoldást a problémára és azóta oktatói csapatommal együtt segítek férfiak ezreinek Magyarországon, hogyan tanulhatnak meg párt választani. Ezek a férfiak bizonyítják, hogy a párválasztás ma már egy tudomány, mely bárki által megtanulható.

Nem, ez így is szar.

Ha egyszeri eseményt számlázunk, akkor a teljesítés dátuma a teljesítési igazolás dátuma. Ez nem muszáj, hogy megírt, kinyomtatott és aláírt teljesítési igazolás legyen, elég egy szállítólevél, vagy bármi, ami igazolja a teljesítést. (Teljesítési igazolást egyébként egy példányban készítünk, amit a szállító fűz le.)

Fontos még tisztában lenni azzal, hogy teljesítést lehet múltba is dátumozni.

Abszolút kezdőknek: hogy mi az a teljesítés? Az elvégzett, teljesített munka, vagy szolgáltatás. A kiállított számlának három dátum mezője van, a számla kelte (amikor kiállítottuk a számlát), a teljesítési dátum (könyvelést tekintve nem kell szó szerint venni!), illetve a fizetési határidő. Ki a szállító? Nekünk az, aki valamilyen terméket, vagy szolgáltatást áruba bocsájt, költséget indukál a saját számviteli rendszerünkben. Ki a vevő? Az, akinek mi szállítunk.

(Ezek a szarok egyébként soha nem érdekeltek, de menet közben kell megtanulni hegedülni — milyen iskolában oktatják ezeket egyébként?)

(A dizájner nyugalmának megzavarására alkalmas posztot olvasták. A hangsúly, mint ahogy megannyi dolog esetében, itt is a szőrösön van.)

Továbbra sem adtam fel álmomat, hogy játszani fogok vele. Első ötletem az volt, hogy külső diszkre rakok Bootcamp-et és azon próbálom meg. Azt már korábbról tudom, hogy direktből nem lehet külső diszkre Windows partíciót tenni, de megpróbáltam túljárni a gép eszén azzal, hogy egy külső lemezre raktam szűz Snow Leopardot, bebootoltam róla, aztán onnan indítottam a Boot Camp Assistant-et. Az eredmény:

Ha működött volna, akkor is digitálisan kellett volna letöltenem a dolgot, mert az SSD installálás óta nincs optikai meghajtó a gépemben, há-há.

A következő ötletem az volt, hogy Linda fehér Macbookját fogom kölcsönkérni, elvégre az teljesen új gép. Kis siránkozás után sikerült is elméletben allokálnom a célra, azért elméletben, mert csak este próbálhatom ki, miután elmosogattam. (Mennyire sokkal egyszerűbb Wii-vel játszani, ugye?)

Mit mondhatnék még? Lassítani tudtok, megállítani nem.

update: Linda új generációs Macbookján el tudtam indítani 10.6.3-as driverekkel “low” felbontásban. Egészen jól játszható, bár a grafika totál gyökér, ha tudom, hogy mit mutat “brutal” settingen (sajnos tudom). Ettől függetlenül kezdtem el a story módot, jópofa az egész. Kicsit sok nekem ez a “Gears of War” típusú üresfejű katonai baromság, de ezt leszámítva remek játék. Kifejezetten tetszik, hogy ötletesek a küldetések.

30 percet lógtam a telefonon, a diszpécser menet közben technikai szünetet kért, beszélt a helyi vbalival, beletúrtak az adatbázisba, végül kinyomozták, hogy valóban feladtam a megbízást, viszont nem jutott át hozzájuk, azóta is tronként kering a digitális útvesztőben.

“Oké, akkor töröljük ki.”

“Nem tudjuk kitörölni, fel kellene újra adnia a megbízást, Sasvári úr.”

“Köszönöm, hogy tisztelettel szólít meg, de mégis azt gondolom, hogy önöknek ki kellene tudni törölni, nehogy aztán kétszer levonják a számlámról, megkárosítva engem és családomat.”

Végül úgy döntöttem, hogy feladom újra. Ekkor még mindig a beszélgetésben voltunk egymással, a fáradt hangú, semmiről sem tehető diszpécser és én, feltörekvő háztáji blogger. Feladtam, erre megjelent a régi megbízás is, de nem ott, ahol kellett volna, hanem ott, ahol nem kellett volna. Hangomban gyermeki örömmel tájékoztattam erről a körülményről a diszpécsert, aki hasonló örömmel tájékoztatott, hogy igen, akkor “valószínűleg” megoldódott a probléma.

Valahogy kitöröltem a régi megbízást, és megpróbáltam elküldeni az újat. A jóváhagyáshoz szükséges SMS nem érkezett meg a telefonomra. A beszélgetés így folytatódott:

“Nézze tisztelt uram,” mondtam neki, “én értem, hogy az iPhone 4 elindulása meglehetősen nagy digitális káoszt okozott, hallani elszíneződő kijelzőről, keret érintésére eldobódó hívásokról, viszont az hogy lehet, hogy már a visszaigazoló SMS sem érkezik meg 60 másodperc elteltével?”

“Sasvári úr, előfordulhat, hogy túl sok SMS-t kell bankunknak kikézbesítenie, ilyenkor ún. queue (ejts: kjúba) rendezi a rendszer a kiküldendő SMS folyamot.”

“Tisztában vagyok a dologgal, az önmagába visszaforduló informatikai vektor kifejezést nem véletlen alkottam meg háztáji szinten jelentős blogomon.”

“Nem olvastam…”

“Elküldöm mégegyszer a megbízást.”

Természetesen nem jött meg az SMS másodszorra sem. Ezen a ponton mély meggyőződésemmé vált, hogy egy, az egész világot behálózó, önmagába visszanyúló informatikai vektor áldozatává váltunk. Ezt erősítette meg a diszpécser is, aki így folytatta:

“Sasvári úr, harmincas mobilja van? Most kaptam az információt, hogy a T-Mobile hálózatával problémák vannak.”

És valóban, tegnap éjjel gyakorlatilag néhány weblap működött csak, Tóta W. rémülten msg-zett rám, hogy akkor most ettől, vagy a 2013-ban bekövetkező napkitöréstől kell-e jobban félni.

Én viszont azt mondtam, hogy inkább menjünk el aludni. Most pedig azt mondom, hogy koncentráljunk a munkánk azon részére, amihez nem kell internet, vagy telefonhálózat. Például szerződéseket remekül tudunk szövegezni Wordben. És ha az sem megy, akkor papírra fogok írni golyóstollal!!

ELŐRE, BARÁTAIM!

Miért van ott az a J betű a végén?

A rövid válasz: azért, mert a Microsoft Outlook felhasználó smiley-t írt a levelében, ami betűt a Windows levelezője a Wingdings font “J” beűjére helyettesített.

Az Outlook Win alatt úgy van beállítva, hogy a :) jelet kicseréli automatán a vigyorgó fejre (erre defaultol és persze senki nem állítja át). Hogy-hogy nem, ez a “fej” úgy kerül letárolásra az Office remek levelezőjében mint egy nagy J betű, aminek stílusa Wingdings betű. Hasonlóképp a szomorú szmájli “L” betűként érkezik.

Amikor az Outlook elküldi a levelet, az alábbi kódot állítja elő (bárki könnyedén leellenőrizheti):

<font size=2 face=Wingdings><span style='font-size:10.0pt;font-family: Wingdings'>J</span></font>

Nem túl szép megoldás, hiszen feltételezi, hogy ott van mindenkinek a gépén telepítve a Wingdings Microsoft Windows (!) betű, amiben a J a vigyorgó archoz van hozzárendelve. Eleinte azt gondoltam, hogy a Gmail parsolja ki rosszul valamiért, hiszen a Snow Leopardot Wingindsszel szállítják, de ez nem a helyzet, hiszen Windows alatt gyönyörűen működik a dolog:

A probléma ott van, hogy a Mac-es Wingdings font nem ugyanaz, mint a Windows-os. Mac-en ugyanis nem állítja magáról a betű, hozzátenném: korrektül, hogy a J karaktert a smiley face-hez kellene rendelni. Egyáltalán semmi ilyesmit nem állít magáról, teljesen más betűtérben helyezkedik el a dolog.

A teljesség kedvéért hozzá kell azt is tenni, hogy a Wingdings az U+F04A private use blokkba rakta a smiley face-jét, holott ennek a szimbólumnak van megnevezett Unicode helye is, U+263A WHITE SMILING FACE:

☺

Ha el akarjuk kerülni ezt a problémát, annyit tehetünk, hogy átmásolunk valami Windowsos Wingdingset magunknak, viszont akkor onnantól kezdve van egy olyan font a gépünkön, aminek vigyorgó arc szimbóluma azt állítja magáról, hogy J betű, és ez “font substitution” esetében még problémát is jelenthet.

Megoldási javaslatot nem adok a Microsoftnak erre a problémára, de annyi bizonyos, hogy kompatibilitás/hack oldalról közelítik meg ezt, és még sok más kérdést az életben. De ez nem okozott most túl sok meglepetést gondolom senkinek.

Képzeljétek, srácok, a minap az apám megkért, hogy segítsek neki a számítógépére “átvinni” a Sanghajban rögzített videókat. Mondtam, hogy ehhez nem kellek, csak simán rádugja a kamerát, és a Windows tök jól leszedi. Azt mondta, hogy próbálta, de erre mindig valami hibaüzenet jön, amit most nem tud pontosan felidézni, de nem érti. Kértem, hogy erőltesse meg magát, és jegyezze meg az üzenetet, mert az alapján tudok értelmesen tanácsot adni. Harmadnap bevallotta, hogy nem sikerült, és megkért, hogy mindenképpen személyesen nézzek rá a dologra, mert nagyon kellenének neki a videók, és ő ehhez nem ért. Odamentem. Ez lassan egy hónapja volt, de még mindig röhögni és gyilkolni van kedvem egyszerre, ha arra gondolok, hogy valaki ezért a munkáért fizetést kapott. Íme:

… nem importálható. Az objektumfelületnek túl sok metódusa van események indításához