Direkt ezért bementem hazafelé az Allee-ba és megpróbáltam megvásárolni a Calzedonia egész városban reklámozott fürdőruháját 38-as méretben a barátnőm számára. Nem kapható. Másfél hónapja hiánycikk. Mindenütt.

A kiszolgálással sem voltam elégedett, az egész üzletben (pénztár + eladótér) egy nő tartotta a frontot, őt is lefoglalták vevők, így sajnos várakoznom kellett. Néhány fiatal maca is beszélgetett a kassza mellett, tőlük kérdeztem meg, hogy ők-e az eladók — citromba harapott kép a reakció. Biztos nem láttak még vevőt ők sem.

Sorra kerültem, elmondtam a jövetelem célját, a nő fejére az volt írva, hogy “ezért tényleg kár volt idejönnöd, Józsi”. Azért elmondtam neki, hogy mondja meg a menedzsmentnek, hogy volt itt egy vevő, aki olyen fürdőruhát akart vásárolni, mint amit Gisele Bündchen is hord a városban. Úgy nézett rám, mint valami félbolondra, hiszen ilyesmit nem szoktak mondani vásárlók. De ez engem nem érdekel.

Bosszúságból átmentem a szemközti SPF üzletbe és vásároltam néhány alsóneműt magamnak. A teljesség kedvéért megjegyzem, hogy ott sem állt senki a pénztárnál, így már majdnem We Rule-ozni kezdtem, mire megjelent valaki. Jó fej volt, kértem tőle matricát is, adott, bár hozzátette: “csak a gyerekeknek szoktunk”.

Átmentem még az 576-ba, megpróbáltam megvásárolni a Red Dead Redemption-t, de náluk is kifogyott. Nem akartam hinni a fülemnek, az 576-ban elfogyott az egyik major játék. Állításuk szerint mindenütt hiánycikk. Kiszúrtam viszont a polcon egy RE:Archives — Zero 8 rugós játékot, azzal távoztam.

Összességében nagyon csalódott voltam, hihetetlennek tartom, hogy minden szart lehet vásárolni, csak éppen mindig azt nem, amit agyonreklámoznak. Magyarországon ez az egész kisker kultúra a LÓCITROM kategóriája.

Még egy dolgot el szeretnék mondani zárásként. Nem tudom, hogy kiskereskedelmi üzletek tulajdonosai / üzemeltetői olvassák-e a Plastik médiát, de alapvetően nekik szánom a következőt: Magyarországon nem létezik az “upselling” intézmény. Az első eladónál, akinél tapasztalni fogom ezt a nyugaton zseniálisan alkalmazott eladási technikát, áruljon bármit, azonnal vásárlom az ajánlatot.

Nézzük ezt a példát: csak rövid pláza körutam során három üzletben is vásároltam. Pénzt vittem nekik, viszont tökéletesen fogalom nélküli alkalmazottakkal volt dolgom. Egyikük sem próbált meg rábeszélni arra, hogy nézzek mást, ajánljon valamit, megkérdezze, mit akartam volna eredetileg venni, mit szólnék ehhez, vagy ahhoz — semmi bazmeg. Az SPF-es csávó normális volt (miután felbukkant), az 576-osokkal is beszélgettem egy keveset, de mindenütt azt tapasztaltam, hogy nem érdekli őket a forgalom. Leszarják.

Ennek vajon mi lehet az oka? Én tuti megcsinálnék két dolgot:

- kiképezném őket alapvető retail technikákból
- mérném, hogy mennyi vásárló jön be a boltba és bónuszolnám őket annál jobban, minél több a konverzió

Amit ma tapasztaltam, az botrány. És ez a tulajdonsok és a management hibája.

Én:

Jelzem, hogy a korábban megadott mail címeddel valami gondot tapasztaltam: Recipient address rejected: Recipient address does not exist (state 14).

A haverom egy másik emailről:

Olyannyira, hogy mióta elköltöztem, ez a mail nem is működik.
Telkiben a nyomorult t-online nem szolgáltat.
Minden más elérhetőségem változatlan.

Én:

Értem. Szóval ha mondjuk találkoznál velük Ausztriában egy szaunában, és mondjuk a T-Online képviselői benn ülnének, akkor álló fasszal nyitnád az ajtót.

A haverom:

Azt hiszem, inkább ráhugyoznék a lávakövekre, aztán rájuk zárnám az ajtót, hogy letüdőzzék a cuccot az utolsó kurva molekuláig.

A szó ismét a feed readeré!

A “tolom a kontentot” életérzésnek az egyik roppant komoly problémája a context switching. Én is ezzel kínlódom 2010 első hetében. Nem tudathasadásnak nevezném, de a túlzásba vitele inkább valami malomkővel fejbe-veréshez hasonlít.

Most abban gondolkodom, hogy allokálni kell időket bizonyos munka kontextusokra, és akkor csak az van. És mindenki várjon a sorára (telefon, email és IM). Queue van, be kell rendezni a dolgokat. Úgy viszont megoldható a dolog.

Egy dolgot tanulhat meg az ember: fókuszálni.

Amikor eldöntöttem Lénárd Gábor lelkesítő szavai hatására, hogy megvásárolom a Logitech Z-5500-as speaker szettjét, és itthon azon fogunk tévét nézni, még nem tudtam, hogy egyáltalán nem lesz könnyű a beszerzés. Engem eleve nem érdekel a házimozi téma, nem ismerem a termékeket, azokat NEM AKAROM megismerni, viszont egyre inkább látszik a tévé hangszóróinak korlátossága. (Igen, mi még ott tartunk, hogy azon keresztül hallgatjuk.) Kapva kaptam hát a tippen, hogy igaz, hogy 90 ezer az ára, de jól szól, és ezt kell megvenni.

Az elhatározás után jóhiszeműen elmentem a Media Marktba szétnézni. Volt ilyen termékük, egyetlen darab. Az is a polcon, szétszedve, és szólt belőle a zene. Mondtam az eladónak, hogy nekem raktári dobozra van szükségem. Ő sajnos nem tehetett róla, de a 89 ezer forintos áron tudtam volna a kiállított darabot megvásárolni. Megkérdeztem tőle, hogy ennyi pénzen mit is veszek, ujjlenyomatokat?, de tudtam, hogy nem ő az emberem, és csak az időm húzom. Tipli.

Átmentem az Electroworldbe, ott pontosan ugyanez játszódott le (egy kiállított darab, raktáron nincs), itt viszont nem kezdtem beszélgetni, instans tipli. Megpróbálkozdtam még a MOM parkkal is, de ott nincs ilyen üzlet, tipli. Az öcsémet átküldtem a Mamutba a Saturnbe, de ott nem volt raktáron. (Tipli.)

Ezen a ponton megnyitottam a Depo.hu oldalát, és ott kezdtem csemegézni. Sok üzlet kínálja ezt a modellt, viszont az egyből látszott, hogy a legjobban akkor jártam volna, ha el tudom hozni a Media Marktból a terméket. Ettől függetlenül elkezdtem telefonálgatni. És akkor itt jön be ez a magyar retail nevű csoda: senkinek nincs raktárkészlete. Mindenki kivétel nélkül elhajtott azzal, hogy meg tudják rendelni. (Arról nem esett szó, hogy ahonnan rendelik, ott van-e termék.)

Valahogy így jutottam el a Pixmania oldalára. Érdekes módon ők voltak a legolcsóbbak. Úgy emlékeztem, hogy van boltjuk is, de gyorsan kiderült, hogy semmiféle boltjuk nincsen. Telefonon tudnak visszahívni, de az is olyan, hogy azonnal csörög a telefonunk és ha felvesszük, akkor csöng ki a diszpécsernél. Fura, de működik. Magyar diszpécserrel beszéltem, megkérdeztem, hogy VAN-E RAKTÁRON Logitech Z-5500-as szett.

Miután beazonosította a terméket, megerősítette, hogy van. Megkérdeztem tőle, hogy át tudom-e venni valahol a városban. Azt válaszolta erre, hogy sajnos nem, mert nincs boltjuk, neten keresztül lehet leadni a rendelést, és Franciaországból szállítják ki a terméket 3-4 munkanapon belül, MIUTÁN náluk jóváírták a vételárat.

Ez persze normális, így a webshopban kezdtem kutakodni. Elég gusztustalanul néz ki, de istenem, ilyen az, amikor valami a legolcsóbb. Gyorsan beregisztráltam, kiválasztottam a terméket, aztán bekattintottam a “gondtalan vásárlás” opciót (illetve dehogy: be van alapból, ez náluk a garancia, ha elromlana a termék, levásárolható az összeg újra), kiválasztottam a 3-4 napos futárt, majd elutaltam az összeget. Így állt össze a számla:

A dolog érdekessége, hogy még így is a legolcsóbb volt a Pixmánián keresztül megrendelni. Nem mondom, a legjobban akkor jártam volna, ha felmarkolom a Media Marktban, és pénteken már ezen a rendszeren Guitar Herózunk, de ezzel most ne foglalkozzunk. Érdekes módon sokat szívtam ezzel a projekttel, és még mindig nincs itthon a csomagom.

Egyelőre itt tartok és fontosnak érzem az internet hálás és csodálatos közönségével megosztani a projekt minden apró mozzanatát.

Alig dugtam be az orrom a magyar egészségügybe, máris agyamba tolult, mennyire nem akarnék itt kikötni. Márpedig ki fogok, de attól még szar volt. Eleve az is szar, hogy egy véletlenszerű ablakon bepillantva és ártatlant kérdezve válaszra sem méltatnak. Embernek maradni ebben az embertelenségben.

Hibát is elkövettem. Állok egy sorban (akkor még rossz sorban), kiraktak egy réztáblát, hogy “Ön itt várakozzon”. Én álltam a tábla mögött, de akkor meg a pult mögül kilépett valaki és egy “le kell szaladnom” mondattal elintézve el is rohant. Türelmesen várakoztam tovább, mikor is egy sumákker idős hölgy beelőzött jobbról. Illedelmesen mondtam neki, hogy én vagyok a következő, erre jelzi, hogy bizony ül ám más is a pultnál. A hiba, amit elkövettem, most jön: mondtam neki, hogy ha közelebb lenne a réztábla a pulthoz, akkor sokkal egyértelműbb lenne minden. Bár igazából ezt csak gondoltam. Elég az hozzá, hogy megfogtam a réztáblát és az ablak mellé húztam a közelbe. Utólag belegondolva nem volt akkora köcsögség, mert így tényleg elejét lehet venni a beelőző nyugdíjasoknak.

Ekkor kiderült, hogy rossz sorban állok, lefáradtam az alagsorba a többi nyugger rosszalló tekintetében megperzselődve.

Lenn újabb értelmetlen várakozás (megnéztem, hány papírt és kartont tölt ki — nem akarjátok tudni), majd olyan hangulat, mint legalábbis valami haláltáborban. Beüvöltenek név szerint, bevezetnek valami öltözőbe, nem mondják meg, mit kell csinálni, meddig leszek itt, mi történik.

“Oda menjen be?”

“Rendben. És ott mit kell csinálni?” (ezt, FYI, azért kérdeztem, hogy faszra vetkőzzek, vagy csöcsre — Istenem, nem járok minden nap tüdőszűrésre)

“…” (Ezek mind hülyék, esküszöm! Elfelejtettek megtanulni válaszolni!)

Na mindegy, beültem, eltelt negyed óra, semmi sem történt. Utána bementem a helyszínre, ott már két jobbfej operátor volt, fotót megcsinálták, hazamentem. Az érdemi rész 45 másodperc volt. A bruttó kb 45 perc.

Így utólag rekonstruálható, hogy négy kabinba betolják a húst, aztán egyesével szűrik őket, addig a homokzsákok várjanak.

Egyszer voltam levetetni néhány anyajegyet a felső testemről, abból a korszakból van meg az a kép, hogy levetkőzök, ráfekszek valami kibaszott gurigás ágyra, betolnak valami folyosóra és otthagynak hosszú percekre. Senki nem mond semmit. Sehova nem lehet fordulni, nincs egy megnyugtató, emberi hang, hogy “most jön a doktor úr, addig várjon itt tíz percet”.

Szerintem még le is voltam kötözve. De kit érdekel? A homokzsákok nem beszélnek, nem éreznek, nincs bennük más, csak homok.

Függöny.

Édesanyám megkért, hogy hazafelé vegyek neki tököt. Tökfőzeléknek. Az Auchan mellett teniszeztem, de oda nem volt kedvem bemenni, gondoltam, inkább majd az úton valahol megállok, és ott intézem el a projektet. Pontosan az ötödik (5) zöldségesnél jártam sikerrel. Azok is éppen zártak, de volt náluk még néhány reszelni való bébi tök. Kaporlevelük nem volt.

A harmadik helyen egy fehér pólós, zömök, rövidre borotvált fejű fickó rakosgatott néhány hagymát a ládába. Odamegyek hozzá, megkérdem tőle, hogy van-e esetleg tökük. Azt mondja, fogalma sincs, mert ő is vásárló. Elnézést kértem tőle, aztán megkérdeztem mást, hátha lesz. De mivel ez a harmadik hely volt, és csak az ötödiknél kaptam (mint már leszpojlereztem előre), ott sem volt.

Mielőtt kiléptem volna az üzletből, a csávó elkezdett hozzám beszélni. “Ennél csak egy viccesebb dolog volt”, mondja, “amikor a haverom részegen odament a németeknél egy csávóhoz a hotelnél, akkor még német márka volt, egy húsz márkással, hogy hívjon neki taxit. Erre kiderült, hogy az nem portás, hanem valami német tábornok. Hatalmas szóváltás kezdődött közöttük és majdnem balhé lett belőle.”

“Remélem itt nem ez a helyzet.” — mondtam neki, majd távoztam rendre a negyedik zöldséges felé.

Reggel 10 percet telefonáltam nekik (rögzítették), majd beszkenneltem a csekket, a szkenner viszont a kis papírt begyűrte, majdnem elszakadt. Ennek ellenére sikeres volt és megírtam a levelemet is:

Tisztelt Ügyfélszolgálat–

tegnapi napon (2009.07.02.) a Csörsz utca 23 szám alatti 12111 (vagy 12011 — nem tudom pontosan) automatából nem tudtam jegyet váltani magamnak (nem lehetett érmét beledobni) és mivel siettem egy üzleti tárgyalásra, nem kerestem másikat magamnak. A fizetési felszólítást megkaptam, és ma reggel (2009.07.03.) az ügyfélszolgálatukon 8 órakor jelentettem a hibát, amit a diszpécser meg is erősített nekem. Azt kérte, hogy küldjem el önöknek a fizetési felszólítást és írásban is dokumentáljam az esetet.

Kérem a pótdíj befizetésétől eltekinteni szíveskedjenek ez esetben.

Köszönettel,

Sasvári József

A végén pedig iktattam Excelbe az ügyet. Ismeretes, hogy a Plastik média szerkesztője 2007-ben már 130 ezer forint körüli összeget befizetett az addig ilyen módon felhalmozódott sarából és azóta megpróbál minden ilyet elkerülni. Ha kell telefonál, ha kell szkennel, ha kell levelezik és ha kell, excelbe iktat.

Elment ezzel az egésszel ma 30 percem és még most 10, amíg ezt a posztot megírtam.

And now for something completely different…

update: megírtam a posztot, elmentem ügyvédhez a városba, késésben voltam, nem vettem jegyet, visszaértem a kocsihoz, ott volt a csekk. Ez az én formám.

I. Posta

Két küldeménnyel besétálok a postára. Az egyik sorban 3 személy áll, a másikban 4. Beállok az előbbihez. Lassabban pörög a szerencsétlenek miatt. A 4-es sor viszont 12 másodperccel hamarabb végez, átugrok oda. Hozzáteszem: van egy dilemma ilyenkor az emberben, hogy átugorjék-e. Az átugrással ugyanis kockáztatja, hogy az a sor fog beszakadni, illetve azt, hogy esetleg annál az ablaknál nem vesznek át ajánlott küldeményt. Szerencsém volt, mert vettek. A középkorú postás nővel való beszélgetésem megőrzöm az utókor számára:

én: – Két ajánlott küldeményt adnék fel, mindent kitöltöttem, nézze!
ő: (…)
én: – A nagyobbat törékenyként szeretném feladni.
ő: (rámnéz értetlenül) – Levelet nem lehet törékenyként feladni, csak csomagot.
én: – Jó! Akkor menjen csomagként!
ő: (sziszegve) – Itt nem lehet csomagot feladni.
én: – Hol lehet?
ő: – A másik pultnál a bejárat mellett.

Komolyan mondom, határozottan állítom, hogy azt gondolta, én 14 éves korom óta azon a kurva postán dolgozom és tudom, hogyan működnek a dolgok. Egyébként ezt én akkor vágtam és majdnem udvariasan meg is mondtam neki az asszertív lista alapján, hogy “nézze, ne haragudjon már rám, de én honnan a nyáritáborban-vérvörösre-vert faszból tudjam ezeket a dolgokat?” — viszont úgy döntöttem, hogy most nem leszek asszertív.

Átballagtam a másik ablakhoz, senki. Dörömböltem, senki. Visszamentem, mondtam neki, hogy ugyan, szóljon már a kollégájának. Visszamentem, vártam egy kicsit, aztán bejött a #yesman érzés és vidáman kimentem a csomaggal a hónom alatt a postáról, elballagtam a közeli menzára, megebédeltem, aztán visszamentem. Csodák csodájára ott volt a nő, nem volt sor és feladtam a küldeményt.

II. Hideg hívás

Felhívott egy faszi ismeretlen számról. Felvettem. Fiatalos hangja volt meglepően sok háttérzajjal keverve. Elmondta, hogy a nememlékszem cégtől telefonál és a cégvezetőt keresi. Mondtam neki, hogy ez a szám sajnos nem a cég vezetőjé, de át tudok neki adni üzenetet. Erre ő elmondta, hogy ő vele szeretne beszélni. Oké. Innentől a beszélgetés kb így zajlott:

én: – Milyen ügyben?
ő: – Üzleti ügyben.
(…)
én: – Milyen természetű üzleti ügyben?
ő: – Azt csak neki mondhatom meg.
én: – Mégis, miről van szó?
ő: – Egy bemutatkozó anyagot szeretnék neki átküldeni.
én: – Rendben. Esetleg emailen is át tudná küldeni?
ő: – Igen, de előtte felhívnám telefonon.
én: – Attól tartok, hogy nem adhatom meg a telefonszámát, de emailben átküldhetné az anyagot.
ő: – Így van, de előtte beszélnék vele.
én: – Azt hiszem, ez az ügylet akkor nem fog tudni létrejönni.
ő: – Akkor… viszonthallás!

Szerencsétlen.

Vannak akik azt gondolják, hogy érdekesek az üzleti ajánlataik. Hát elmondom, hogy nagyon ritka az, amikor a napi szemétben (ide értem a hideg hívásokat, válság-konferencia meghívásokat és egyéb bullshitet is) bármi, az én üzletem számára hasznos dolgot látok. Én bontom a céges email gyűjtőt is, tudom, mit beszélek. Irgalmatlan, orbitális SZENNY, ami folyik.

Kedvem lenne azt gondolni, hogy az emberek miért nem mennek át a reálgazdaságba reál értéket teremteni az ilyen direkt-eladásos módszerek és csökevényes közhivatalok helyett (és akkor még nem is beszéltem arról a CBA-s hölgyről, aki undorral, komolyan, undorral adja nekem a blokkot).

Remélem igaz, amit Nostradamus fingott annak idején és 2012-ben tényleg összeomlik a világ gazdasági rendszere, hogy aztán elkezdhessük telejesen a kályhától. És indulhat előről az eredeti tőkefelhalmozás.

Függöny.

Magam is gondolkodtam azon, hogy mivel hülyítsem a Plastik közönségét, aztán rájöttem, mint Bede Márton, hogy az őszinteség jobban működik (meztelen_talpas_szerkesztő.gif). Tehát vigyázzatok a böngészéseitekkel, mert a net tele lesz a végeláthatatlan poén-bombákkal. Bármerre is kattintunk, mindenhonnan a kényszeredett poénok köszönnek majd vissza. Ha nem tudatosítjuk a dolgot, könnyen csőbe húzhatnak bennünket.

Az Apple iPhone posztom például március 31-i keltezésű, így az egy az egyben valós, majd meg fogjátok látni. Átnéztem az Appleblogra, nem vették át az infóimat. Átnéztem a beszéljükmac-re, ők sem vették át. Handrás? El van kenődve a 16 processzorjával, aminek video kártyáját nem is tudja rendesen meghajtani, így az irc-ről kell letöltenie hozzá kexteket.

Holnap tehát zárjójelben kezelni minden infót és adatot!

Szolgáltatásipar, kérem, tanuld meg az alábbiakat, hogy egy élhetőbb országban éljünk:

1. Postán, ha az ablaknál állok és valaki bedob egy levelet a fejem fölött, akkor, kedves néni, ne azzal a levéllel foglalkozz, hanem tedd csak gyorsan félre: miután megcsináltál engem, veheted kézbe azt a soron kívüli küldeményt, pecsételgethetsz, meg itathatsz vele kapcsolatban. Tudom, hogy mint az aranyhalnak, neked is 3 másodperces az agyad, de azért ennyi még talán belefér.

2. Étkezdében, ha 3 órakor a pénztárnál trafikáltok a barátnőddel, végülis nem zavar senkit, de cserébe elvárom, hogy amikor fizetni szeretnék, azonnal megtehessem azt. Hessegesd el szépen onnan az elvált-harmincas-nőt-két-gyerekkel, rendezz le engem, aztán csacsoghattok tovább az élet számotokra kegyetlen, mini-agyatokat foglalkoztató laposságain.

Rendeltünk a héten egy hűtőt a markabolt.hu site-on, visszaigazolták, hogy nincs raktáron, két hét a szállítás, aztán rá egy nappal felhívtak, hogy bocs, nem, pénteken akkor hozzák. És hozták is.

Noha kellemes meglepetés volt, a lényeg nem ez. A szállítás után, a nap végén felhívtak, hogy megkérdezzék, minden dokumentáció, számla, jótállási jegy, magyar nyelvű használati útmutató megérkezett-e. Jeleztem nekik, hogy nem néztem tételesen át, de tudtommal megvan minden. “Miért, önök szerint hiányos volt a szállítás?” — kérdeztem. Erre gyorsan megnyugtattak, hogy nem, nem erről van szó, egyszerűen csak fel szerették volna hívni a figyelmemet arra, hogy ezeknek meg kell lenniük. És — mágikus mondat — “reméljük, hogy legközelebb is nálunk vásárol”.

Annyira meghatott ez a dolog, hiszen oly ritkán kapok ilyen, vagy ehhez hasonló kiszolgálást Magyarországon.

Ez volt a nap harmadik jó híre öt másik nagyon rossz után. 2009. január 30 van. 300 környékén az euró.